Andy Landy mosolyalbuma – UTAZÁS avagy POPTARISZNYA

0
1523
Fortepan

A hazai művészvilág megszólalásai megkerülhetetlenek lettek a hazai politikában.  Legutóbb Szörényi Levente, a legendás zeneszerző, az Illés együttes alapítója, az István a király rockopera zeneszerzője egy interjúban többek között azt fejtette ki, hogy a magyarság sorsa azon áll vagy bukik, hogy milyen a vezető rétege és a vezetője, és mivel most jó vezetője van, éppen ezért akarják tönkretenni. Magyar Péterről – a TISZA Párt elnökéről,  EP képviselőről, akiről közismert, hogy csak idén kezdett el politizálni, és úgy tűnik pillanatnyilag Orbán Viktor első számú kihívója – Szörényi Levente az interjúban kijelentette: „Mindenesetre én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek, méghozzá Törökországba!”.  Magyar Péter válaszához elegendő, ha mindössze a közkedvelt dalának, az egykori barát Bródy János szövegével írt első négy sorát idézi:  

Ne gondold, ó ne, hogy tied a világ,

Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád

És ha még most tied a szó,

Ne hidd, hogy így marad örökre…

A.L.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .