Vélemény

Orbán politikai megdicsőülése a gazdasági válság kellős közepén

Miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszere épp összeomlik gazdaságilag Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnök a nyitó szónoka lesz a radikális republikánusok konferenciájának Dallasban. A magyar miniszterelnök ezt megelőzően találkozott Trump ex elnökkel, aki szintén felszólal a republikánusok konferenciáján hiszen az ő támogatásukkal szeretne visszajutni a Fehér Házba.

“A háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke”

– nyilatkozta Orbán Viktor azt követően, hogy találkozott Donald Trumppal.

Washington hidegháborús vonalával szemben, melynek legutóbbi provokatív lépése Nancy Pelosi demokrata képviselő házelnök tajvani villámlátogatása volt, a republikánusok óvatosabb állásponton vannak. A 99 éves Kissinger ex külügyminiszter szerint Washingtonnak tárgyalásokra kellene törekednie Moszkvával és Pekinggel nem pedig keresni a konfrontációt “a demokrácia és az autokrácia között”.

Gazdasági világválság

Az USA gazdasága recesszióba süllyed és ugyanez várhat Európára is. Kínában az elmúlt negyedévben mindössze 0,4%-os növekedést mutattak ki a statisztikusok, akik mindig alkalmazkodnak a pekingi kormányzat elvárásaihoz. Az energiaválság már Putyin Ukrajna elleni agressziója előtt megkezdődött. Az USA kezdetben azt remélte, hogy mint energia exportőr profitál is belőle. Kiderült, hogy tévedtek Washingtonban, mert olyan világméretű infláció indult meg, melyet a Federal Reserve Board – az USA jegybankja – csak úgy tud megállítani, hogy a magas kamatlábbal recessziót idéz elő. Ennek hatása az egész világban megmutatkozik.

Magyarországon összeomlóban a Nemzeti Együttműködés Rendszere, melynek gazdasági alapját a rezsicsökkentés és az olcsó hitelek jelentették. Az infláció – különösen az energia és élelmiszer árak drasztikus növekedése – megoldhatatlan feladata elé állítja a magyar családok döntő többségét – Orbán Viktor szavazótáborát. A kormánynak nincs receptje a válság kezelésére sőt enyhítésére sem.

Orbán 12 év után nem hivatkozhat arra, hogy mindez az ellenzék műve Magyarországon. Arra viszont igen, hogy a válság előidézésében és fokozásában nagy szerepe volt a hidegháborús washingtoni diplomáciának. Minthogy Orbán kedvenc ellensége Soros György, az amerikai demokraták egyik legfőbb támogatója, ezért a magyar miniszterelnök számára nem nehéz kijelölni a bűnbakot. Csakhogy ettől még nem oldódik meg a válság. Trump hivatkozhat arra, hogy sok amerikai családnak megoldhatatlan gondot jelent a számlák kifizetése a magas infláció miatt. Az ex elnök ellenzékben van az Egyesült Államokban míg Orbán Viktor 12 éve hatalmon Magyarországon, ahol

“a politikai siker recept” épp most válik a gazdasági válság áldozatává.

A magyar miniszterelnök hét szűk esztendőt jósolt. Ezt a perspektívát picit nehéz megetetni a választókkal, akiknek még áprilisban is azt ígérte Orbán Viktor, hogy megvédi a rezsi csökkentést. Ehelyett jön a rezsifrász és a politikai kijózanodás ideje. A vezér nem tesz csodát. De akkor mi szükség van rá?!

BŰNLAJSTROM

Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa közleményben szakított a Demokratikus Koalícióval. Tizenöt pontban sorolta fel a DK állítólagos bűneit, ami miatt ők erre jutottak.

Az állítólagos bűnök egy része abban áll, hogy az elmúlt másfél év kudarcot vallott ellenzéki együttműködéséért a DK volna a felelős, és ebből, azt a képtelen következtetést is levonva, hogy a DK valójában a Fideszt akarta hatalomban tartani. A bűnlajstrom másik része az egykori Gyurcsány-kormány olyan kiválasztott politikai döntéseit támadja, amelyekből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsány valójában nem akar tiszta közéletet, nem akarja felszámolni a korrupciót. Gyurcsánynak és DK-s társainak tulajdonítja a Fidesszel való állítólagos 70:30 arányú osztozkodást, amely állítással annak idején Dávid Ibolya vádolta a Fideszt és az MSZP-t. Vádolja Gyurcsányt, amiért lehetővé tette Polt pozícióban maradását az ügyészségnél, felelőssé teszi az „elszámoltatás” elmaradásáért 2002 után, s a 2010 utáni elszámoltatás elmaradásának haszonélvezőjeként állítja be a DK-t.

Az utóbbi években nagyon távol vagyok az ellenzéki pártok politikai döntéseitől, ezért nem tudom megítélni, hogy van-e alapja Márki-Zay ama vádjainak, amelyek a 2022-es választási kampányra és az azóta eltelt hónapokra vonatkoznak.

Azokat a vádakat azonban, melyeket Gyurcsány miniszterelnöki periódusával kapcsolatban ad elő, alapjaiban hamisnak és méltánytalannak tartom.

Nem ismerek senkit az egykori MSZP-ben, aki olyan erővel lépett volna fel a korrupció, a különféle, demokratikus jogállamban elfogadhatatlan összefonódások ellen, mint miniszterelnökként Gyurcsány.

De Gyurcsánynak nem volt korlátlan hatalma az akkori MSZP-ben, sokszor más történt, mint amit ő akart. Kifejezetten vele szemben döntött a párt – illetve frakcióvezetés például Szili Katalin köztársasági elnöki jelölése mellett. Gyurcsánynak elsőre nem sikerült 2004 végén elfogadtatni az MSZP-frakcióval, hogy a családi adókedvezményt a családi pótlék emelésével váltsák ki, amivel az alacsony jövedelmű családok jártak volna jól, csak második nekifutásra, 2005 végén. (A Fidesz azóta is a családtámogatás megszüntetésével vádolja a Gyurcsány-kormányt, holott az átalakítást úgy szerkesztették, hogy egyetlen család se veszítsen a korábbi támogatáshoz képest. De hát miért éppen ebben mondanának igazat.)

Amikor korrupciós ügyek kerültek napvilágra az MSZP–SZDSZ kormánykoalícióban, az alkalmat Gyurcsány szigorú összeférhetetlenségi szabályok bevezetésére próbálta kihasználni. Azzal próbálkozott, amivel képviselőként korábban én is: a parlamenti képviselőség és az önkormányzati szerep, illetve a politikai és az üzleti tevékenység elválasztásával. Nekem egyszerű képviselőként még a Horn-kormány idején annyit sikerült az akkori koalícióban SZDSZ-es párttársaimmal együtt elérnem, hogy állami vállalatoknál ne lehessenek gazdasági vezetők az országgyűlési képviselők, Gyurcsánynak azonban az MSZP-frakcióban miniszterelnökként még ennyit sem. Az általa kidolgoztatott törvénytervezetből a gazdasági összeférhetetlenség már a benyújtás előtt kimaradt, mert az MSZP-frakcióban nem volt ehhez többségi támogatása, majd ami benne maradt a törvényjavaslatban, azt szavazás előtt vonta vissza az MSZP-frakció.

Valóban volt korrupció az MSZP–SZDSZ koalíció idején, de az nem a kormány által vezérelt átfogó rendszer volt, mint az Orbán-kormányok alatt. Puch László, az MSZP pártpénztárnoka, aki köztudottan tartós kapcsolatban volt a fideszes Simicska Lajossal, Gyurcsány pártbéli ellenlábasa volt, nem véletlenül. Annak, hogy Gyurcsány és hívei 2011-ben kiváltak az MSZP-ből, a közélet tisztaságával kapcsolatos álláspontok különbsége volt az egyik fő oka.

Gyurcsányt és a DK-t tenni felelőssé az egykori MSZP korrupciójáért, a Fidesszel való együttműködésért megalapozatlan és méltánytalan vád.

Hasonlóképpen megalapozatlan és méltánytalan azt állítani, hogy Gyurcsány és a DK-sok lennének az „elszámoltatás” elmaradásának haszonélvetői 2010 után, és azt sejtetni, hogy ez annak ellentételezéseként történt, hogy 2002 után is elmaradt az „elszámoltatás”. 2010 után a Gyurcsány-kormány számos tisztségviselőjét meghurcolták, évekig folyt ellenük a vádak megalapozatlansága miatt végül kudarcot vallott eljárás. Magát Gyurcsányt is perbe szerették volna fogni, de ez nem sikerült, és helyette a privatizációs szervezet két vezető munkatársát, Császy Zsoltot és Tátrai Miklóst vetették börtönbe nyilvánvalóan koncepciós perben. A Márki-Zay által sugallt alku egyszerűen nem létezett: a Fidesz meghurcolt mindenkit, akit csak tudott. Ami Polt Péter ügyészségen maradását illeti, az MSZP–SZDSZ-es parlamenti többség kényszerhelyzetben kötött kompromisszumot.

Nincs az a fideszes vád Gyurcsánnyal szemben, amit ne venne át Márki-Zay. Emlékszünk még a Gyurcsány szakdolgozata körüli kampányra, vagy arra, hogy hazudott az EU-nak, amire magyar miniszterelnöknek lehetősége sincs, hiszen minden magyar adat ott van az uniós szervek kezében.

Felsorolja a 2006-os rendőri fellépéssel kapcsolatos vádakat, annak említése nélkül, hogy a rendbontók támadtak a rendőrökre.

A 2006-os választási kampányt magam is sokszor helytelenítettem már az áfa-csökkentést (nemcsak utólag, de akkor is), de a hatpárti szövetség idén tavaszi fedezetlen választási ígéreteit nem kevésbé helytelenítettem. Ezek az ígéretek sem lettek volna tarthatók, ha netán nyert volna a hatpárti szövetség. Tudom, a választási program kialakításakor Márki-Zay engedményekre kényszerült saját álláspontjához képest, miközben az ellenzéki pártok még többet ígértek volna. Nemcsak neki kellett azonban kompromisszumokat kötnie a kampányban, hanem annak idején Gyurcsánynak is a kormányzás során. Négy és fél év alatt alighanem többet, mint Márki-Zaynak féléves miniszterelnök-jelöltsége alatt.

Az képviselhető álláspont, hogy Gyurcsány ne álljon az ellenzék élén, mert a Fidesz sikeresen járatta le. Márki-Zay azonban túllép ezen, és azonosul a Gyurcsánnyal szembeni összes, fideszes és nem fideszes váddal. Valamiféle erkölcsi magaslatról, mint a „tiszták” képviselője utasítja el a DK-val való együttműködést. Rosszul teszi.

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

Mai kérdés – Ön szerint az egyesült ellenzéknek Orbán „őszödi beszéde” okán a 2006-os tüntetéssorozathoz hasonló, de békés megmozdulásokat kellene szerveznie?

„Azt hiszem, ezen a frakcióülésen mondhatta el Orbán a maga őszödi beszédét.

Persze nem abban az értelemben, hogy, mint annak idején Gyurcsány, önmagát ostorozta volna azért, amit a megelőző időszakban csináltak illetve inkább nem csinálták. Önmagát Orbán nem szokta ostorozni, még zárt körben sem. Vagy hogy elmondta volna, hogy végig hazudták az elmúlt tizenkét évet. Pedig végig hazudtak. Ebben az értelemben nem lehetett ez őszödi beszéd. Abban az értelemben azonban igen, hogy Orbán elmondta, hogy mit fognak most csinálni. Mit fognak csinálni, amiről a kampányban nem beszéltek. És hogy a mellé minden képviselőjüknek oda kell állni. Akkor is, ha tiltakozni fognak ellene.
(Bauer Tamás – ORBÁN ŐSZÖDI BESZÉDE)

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint az egyesült ellenzéknek Orbán "őszödi beszéde" okán a 2006-os tüntetéssorozathoz hasonló, de békés megmozdulásokat kellene szerveznie?

KIEGÉSZÍTÉS TUSVÁNYOS ÜGYÉBEN

Azt írtam tegnapelőtt, hogy a tusnádfürdői Orbán-előadás három eleme együttesen indokolja, hogy náci beszédnek tekintsük azt. Három elemet jelöltem meg: a nyugati demokráciák iránti megvetést, a „fajkeveredés” elutasítását és a fenyegetődző befejezést a rendezetlen számlákról, amelyeket Magyarország be fog „vasalni”. Hozzátennék egy negyedik elemet, amely szintén a hitleri politikára emlékeztet.

Sokan említették már, hogy az előadásban Oroszország ukrajnai háborújával kapcsolatban lényegében az orosz álláspont hangzik el. Érdemes idézni, amit a háború okáról mondott:

„Az oroszok egy nagyon világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, a diplomáciában ritka módon ezt még le is írták, és elküldték az amerikaiaknak is, és elküldték a NATO-nak is. Ahol leírták, hogy azt követelik, hogy Ukrajna soha ne legyen tagja a NATO-nak, ezt mondja ki maga Ukrajna, és biztosítsa efelől maga a NATO is Oroszországot, és vállaljuk, hogy soha nem helyezünk el olyan fegyvereket Ukrajna területén, amelyekkel el lehet érni Oroszország területét. A nyugatiak ezt az ajánlatot elutasították, tárgyalni sem voltak róla hajlandók. Azt mondták, hogy a NATO egy „open door policy”, vagyis nyitva van az ajtaja, bárki jelentkezhet, és majd mi eldöntjük, hogy akarjuk-e őket felvenni, vagy nem. Ez a visszautasítás pedig azt a következményt váltotta ki, hogy ma az oroszok fegyverrel akarnak érvényt szerezni azoknak a biztonsági igényeiknek, amelyeket korábban tárgyalások útján akartak elérni”.

Az Egyesült Nemzetek 1945-ben azzal a céllal jött létre, hogy kizárja a háborút mind a nemzetközi konfliktusok elintézésének eszközét.

Merthogy a két világháború azért tört ki, mert az európai országok közötti konfliktusokban a központi hatalmak illetve a tengelyhatalmak feljogosítva érezték magukat, hogy „fegyverrel szerezzenek érvényt biztonsági igényeiknek”. Ezt tette a náci Németország a háborút megelőző években a Rajna-vidékre való bevonulástól az Anschlusson és Csehszlovákia feldarabolásán át magáig a második világháborúig, és bátor oroszországi értelmiségiek már a Krím megszállásakor párhuzamot vontak a hitleri és a putyini politika között. Orbán pedig megérti, hogy miután a NATO illetve az Egyesült Államok „tárgyalni sem volt hajlandó” az orosz állam tavaly decemberi ultimátumáról, az fegyverrel szerez érvényt biztonsági igényeinek.

Persze, csak megérti, de nem fogadja el.

Orbán szemlátomást alaposan végiggondolta a tusványosi szöveg minden passzusát, és ezért a fenti hosszú idézetben mondottak előtt fontosnak tartotta megjegyezni a következőket:

„… ha az ember valamit megért, onnan már csak egy lépés, hogy el is fogadja. De nagyon fontos, hogy erkölcsileg különbséget tegyünk egy dolog megértése és egy dolog elfogadása között. Konkrétan ez azt jelenti, hogy fontos, hogy megértsük, hogy mit miért tettek az oroszok, de ebből nem következik, hogy ha megértettük, akkor el is fogadjuk azt, amit tettek.”

Ezek az előrebocsátott mondatok azonban nem változtatnak azon, hogy Orbán megértően tekint a putyini orosz állam Ukrajna elleni támadására. Az előzmények leírásakor nem minősíti az orosz állam „biztonsági igényeit”, nem nevezi ultimátumnak az Egyesült Államoknak illetve a NATO-nak tett „ajánlatot”,

s nem említi, hogy az többek között éppen az általa miniszterelnökölt ország, Magyarország számára volt elfogadhatatlan. Nem, Orbán szerint az orosz „ajánlatot” szemlátomást mérlegelnie kellett volna a NATO-nak illetve az Egyesült Államoknak, és ha marad Trump és Merkel, szerinte ez történt volna. (Trumpot illetően igaza lehet, Merkelt illetően biztosan nem.) Akkor „szerencsénk” lett volna, és nem lett volna háború, akkor a nyugati vezetők Chamberlain és Daladier 1938-as példáját követték volna. Engedtek volna Putyinnak, mint 1938-ban Hitlernek. Chamberlain és Daladier méltányolta Hitler igényeit, Orbán szerint a mai nyugati vezetőknek méltányolniuk kellett volna Putyin igényeit, és ma is méltányolniuk kellene, erről szól Orbán békeretorikája. És csak azt nem fogadja el az előrebocsátott mondatok szerint, hogy a fegyveres megoldáshoz folyamodott.

Lehetetlen, hogy Orbán ne tudná, hogy Putyin évek óta készül Ukrajna megtámadására, és hogy a Nyugatnak címzett „javaslatokat” azzal a szándékkal tették, hogy azokat elutasítsák. (Ez szokott lenni az ultimátumok célja.)

Mindenesetre az, hogy Orbán fontosnak tartotta különbséget tenni megértés és elfogadás között, azt mutatja, hogy a tusványosi előadást fölöttébb körültekintően szövegezték. Bizonyára nemcsak a háború okairól szóló fejtegetést, hanem azt is, ahol a fajkeveredésről értekezett.

Az ötös számú párttagkönyv esete az aljas német fasszal

Az ötös számú Fidesz tagkönyv tulajdonosa a Magyar Nemzetben azt írta, hogy Daniel Freund, az Európai Parlament zöld képviselője “aljas hazug, nyomorult, becstelen német fasz”.

Később is felvállalta ezt a célzást írván, hogy “miért neveztem ilyen mindenféle csúnyának ezt a Danielt? Azért, mert megrögzötten és szorgalmasan aljasul és becstelenül hazudozik rólunk, a magyar kormányról, a miniszterelnökről és Magyarországról. Azért, mert a rosszakarónk és egy gazember!” Miért ez a hevület? Azért, mert Daniel Freund volt az elnöke az Európai Parlamenti bizottságának, amely lesújtóan nyilatkozott a nemzeti együttműködés rendszeréről, és azt javasolta, a brüsszeli bizottságnak, hogy addig ne utalja át az eurómilliárdokat a magyar kormánynak, amíg az nem állítja vissza a jogállamot, és nem fékezi meg az általános korrupciót. Ezt a törvényjavaslatot az Európai Parlament mind a négy nagy frakciója megszavazta – beleértve az Európai Néppártot is, ahol nagy örömmel vették tudomásul, hogy a Fidesz „önként és dalolva” kilépett a frakcióból.

Magyarországnak be kellene lépnie az Európai Ügyészségbe

Ez nem csak Daniel Freundnak és sok más képviselőnek is a véleménye az Európai Parlamentben. Tegyük hozzá, hogy a zöldek jelenleg kormányon vannak Németországban. A külügyminiszter a zöld Annalena Baerbock Berlinben. Az ő asztalára biztosan leteszik Bayer Zsolt írását hiszen Németország szava döntő lehet abban, hogy a magyar kormány megkapja-e az eurómilliárdokat. Méghozzá minél hamarabb hiszen a nemzetközi pénzpiacok árgus szemekkel figyelik az eurómilliárdokat, mert tudják: a nemzeti együttműködés rendszerét enélkül nem lehet fenntartani már középtávon sem, hát még hosszútávon Magyarországon.

Miért kellene Magyarországnak is belépni az Európai Ügyészségbe, ahol a híresen korrupt Románia már tag? Sőt Románia egykori korrupció ellenes ügyésznője, Laura Codruta Kövesi vezeti az Európai Ügyészséget.

Azért, mert Daniel Freund egy vizsgálat után megállapította:

minden negyedik euró, melyet Brüsszel küld Magyarországra, Orbán Viktor és baráti körének zsebében landol.

Ez a Bayer nevű is a miniszterelnök baráti köréhez tartozik. Felháborodása tehát érthető …

ELLENZÉK AKKOR, ELLENZÉK MOST

Akkor is le voltak zárva a hidak, nem egy-két órára, hanem napokra. Nemcsak a hidak, a városok körüli utak is. Harminckét éve, az emlékezetes taxisblokád idején.

Az ellenzéki politikusok akkor is a tiltakozók oldalán álltak, leginkább az akkori legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ. A taxisblokád kirobbanásához nem volt közünk, ugyanúgy meglepett bennünket – tudom, ott ültem az ügyvivői testület ülésén –, mint mindenki mást. A tiltakozást jogosnak tartottuk, ahogy a mai ellenzék is jogosnak tartja a kata korlátozása miatti tiltakozást, és az úgynevezett „rezsicsökkentés” részbeni visszavétele miatti felháborodást.

Van azonban egy különbség. Azok a szabad demokrata politikusok, akik odamentek a taxisblokád résztvevőihez, mindig elmondták: a benzinárat bizony emelni kellett, nem helyes a korábbi benzinár visszaállítását követelni. Az Antall-kormány politikai hazugságát és a meglepetésszerű áremelést élesen elítélték, de figyelemmel voltak a közgazdasági realitásokra.

A mai ellenzéki pártok úgy tiltakoznak az Orbán-kormány hazugságai, szószegése ellen, hogy nem teszik hozzá:

a kata eleve helytelen, a közteherviselést sértő adókonstrukció volt, amelyet be sem kellett volna vezetni, és amelyen változtatni kellett. És ami még fontosabb: az úgynevezett „rezsicsökkentést” be sem lett volna szabad vezetni, nem lett volna szabad a közműdíjakkal effajta politikai játszmát játszani, mert az gazdaságilag ésszerűtlen, szociálisan igazságtalan.

Tíz éve egy pillanatra Gyurcsány Ferenc még gúnyolódott az Orbán által éppen bejelentett „rezsicsökkentésen”: „legyen olcsóbb a madártej, de legalább a habja”. Ennek azután a DK-nál sem volt folytatása, a többi ellenzéki párt pedig már akkor helyeselte a „rezsicsökkentést”, még jobb, még több „rezsicsökkentést” szorgalmazott. Most pedig egytől-egyig tiltakoznak a „rezsicsökkentés” szűkítése ellen, a DK-s Varju Lászlóval az élen, és nem teszik hozzá, hogy a „rezsicsökkentés” nem fenntartható. A szakértők erre mára választások előtt figyelmeztettek, az ellenzéki politikusok viszont esküdöztek, hogy ha nyernek, fenntartják a „rezsicsökkentést”. Most, ellenzékben maradva is ezt folytatják. Ma nemcsak a Fidesz igazítja politikáját a közvélemény elvárásaihoz, hanem a legtöbb ellenzéki politikus is.

Az ellenzékben ülő populisták egyike-másika azt mondaná erre az összehasonlításra: nézd meg, hova jutott az SZDSZ. Az SZDSZ az 1990-es igazmondás után a következő választáson újra 20 százalékos párt lett, és háromszor is kormánykoalícióban vett részt. Nem amiatt tűnt el, hogy 1990-ben és jó ideig utána is igazat mondott, hanem amiatt, hogy később már más normákat követett. Hogy a mai ellenzéki pártok – saját politikusaik ismerik el – nem tűntek kormányképes alternatívának, alighanem populista retorikájuknak is betudható.

Mai kérdés – Ön szerint csak az Európai Ügyészségbe való belépés után fizesse ki a Magyarországnak jutó milliárdokat az EU?

Az Európai Uniós tárgyalások sarkalatos pontja lehet a magyarországi korrupció megfékezéséhez, hogy hajlandó e beléptetni Magyarországot a Európai Ügyészség intézményrendszerébe. Navracsics Tibor, aki a kormány nevében tárgyal a következőt nyilatkozta: „a magyar kormány ezt nem kezeli tabuként, ha arról van szó, arról is tárgyalhatunk.” Ez jelentős puhulást jelez a magyar kormány eddigi álláspontjához képest.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint csak az Európai Ügyészségbe való belépés után fizesse ki a Magyarországnak jutó milliárdokat az EU?

VAN-E ELLENZÉKI AJÁNLAT?

Az Orbán-rendszer az elmúlt napokban kétségtelenül önmagával került szembe. A kata igénybevételének szűkítése még csak népszerűtlen intézkedés, tüntetéseket vált ki, de nem érinti a rendszer lényegét.

A kata széles körben igénybe vett kedvezményes adózási konstrukció, amelynek korábbi változatát, az evát még az MSZP-SZDSZ kormány vezette be, miután Medgyessy Péter a maga 2002-es választási kampányában megígérte. A kata sem sajátos fideszes rendszerelem, szóba sem került a Fidesz kampányaiban, Orbán beszédeiben. Néhány százezer ember életvezetésének eddigi módját tette kérdésessé, ők és a velük szolidárisak tüntettek Budapest utcáin.

Valljuk be: igazi ereje nem volt ezeknek a tüntetéseknek.

Az úgynevezett „rezsicsökkentés” szűkítését nemcsak az különbözteti meg a kata szűkítésétől, hogy több embert érint, hanem az, hogy a Fidesz emblematikus lépéséről, egyik választási csodafegyveréről van szó.

A másik különbség, hogy míg a kata ugyan vitatható, a közteherviselés elvét némiképp sértő intézmény, a „rezsicsökkentés” nyilvánvalóan ésszerűtlen, valójában az elnyomás rendszeréhez tartozó árképzési eszköz. A hatósági árak átfogó rendszere a szocializmus sajátja volt, amelyről a szocialista országok tudósai annak idején nemcsak azt bizonyították be, hogy társadalmilag igazságtalan, de azt is, hogy az emberek szolgaságban tartásának eszköze. A Fidesz most a hatósági árak mindkét tulajdonságát újra megmutatta. A hatósági árakat, az árstabilitást tekintették a szocialista rendszerekben a tervgazdaság egyik nagy előnyének (a teljes foglakoztatás volt a másik), az Orbán-rendszer pedig azzal büszkélkedik, hogy mindkettőt megvalósította, az árstabilitást legalább a közműdíjak tekintetében. Hogy miért büszkélkedik ezzel egy magát jobboldalinak mondó rendszer, azt nehéz kitalálni.

Az Orbán-kormány most megpróbálja „megszüntetve megőrizni” a „rezsicsökkentést”

Az átlagon felüli fogyasztásra kell piaci árat fizetni, az átlagfogyasztásig marad a hatósági ár.

Mit mondjon ilyenkor az Orbán-kormány ellenzéke? Zajosan szidalmazzák a kormányt a szószegésért, hiszen a választások előtt nem említette, hogy korlátozni készül a katát, és különösen azt nem, hogy korlátozni készül a „rezsicsökkentést”. Ez rendben van, ez a legtermészetesebb ellenzéki reakció. Az 1990-es Orbán Viktort idézve: „a kormány hazudott”.

Ha azonban az ellenzék – annak a Fidesszel elvi alapon szemben álló része – az Orbán-kormány alternatívájaként akar mutatkozni, akkor azt is meg kellene mondania: ő mit tenne ebben a két ügyben. Az, hogy a katáról nem mondja meg, hogy fenntartaná-e, vagy részletekben módosítaná, nem nagy baj, hiszen a kata nem stratégiai jelentőségű ügy. Az ún. „rezsicsökkentéssel”, a háztartási energiának a bekerülési költségektől, a külpiaci áraktól tartósan és erősen eltérített hatósági áraival már más a helyzet.

Ha az ellenzéknek a Fidesszel elvi alapon szemben álló része a nyugati világ gazdasági és politikai szabadságához hasonló állapotokat szeretne Magyarországon, akkor kell erről valamit mondania.

A közműdíjakat ugyan sok nyugati országban is szabályozzák, de többnyire némi késéssel együtt mozognak a nemzetközi árakkal, a bekerülési költségekkel. Fokozottan érvényes ez az üzemanyagárakra. A magyar ellenzéki pártok ezzel szemben – a gazdasági szakemberektől eltérően – egy évtizede nem kifogásolják a „rezsicsökkentést”, a közműdíjak elszakítását a bekerülési költségektől, az üzemanyagárak alacsony szinten tartását pedig egyenesen követelték, még mielőtt a kormány rászánta volna magát.

Vállalva annak kockázatát, hogy egyes ellenzéki felebarátaim azzal vádolnak, hogy kritikátlanul elfogadnám azt, amit Nyugaton látunk, abból indulnék ki, hogy a közműtarifákra és az üzemanyagokra is igaz az alapvető szabály: a háztartások számára is annyiba kell kerülniük, mint az ország számára.

Az ettől jelentősen eltérített, alacsony árral becsapják az embereket: valójában valakinek ki kell fizetnie a különbözetet, és ez az adófizetők összessége. Ez viszont sokszor igazságtalan, és nem érvényesül az ár takarékosságra ösztönző funkciója. Ettől az elvtől átmenetileg el lehet térni úgy, hogy a közműdíjak csak követik a nemzetközi árakat, az üzemanyagokra pedig költségvetéspolitikai megfontolásokból ráteszik a jövedéki adót. Ha pedig hirtelen, a háztartások terveit felborító módon emelkednek, akkor az alacsony és közepes jövedelműek számára átmeneti kompenzációt nyújthat az állam.

Ezt a megoldást alkalmazzák a legtöbb nyugat-európai országban. A jövedéki adó illetve az áfa csökkentése – bár ezt is többfelé alkalmazzák – nem szerencsés megoldás, nem érdemes ahhoz nyúlni.

Ez az a ritka est, amikor – bármennyire kellemetlen – Orbánnak kell igazat adnom: kiszámíthatatlan, hogy az áfa illetve jövedéki adó csökkentésének mekkora része jut el a fogyasztókhoz.

(Különösen alkalmatlan eszköz az áfa-csökkentés az élelmiszereknél: míg a közműdíjak és üzemanyagok piaca jól áttekinthető és viszonylag könnyen megállapítható, hogy átengedték-e az adócsökkentés hatását a fogyasztóknak, az élelmiszerek piacán, ahol termékek ezrei közül választhatnak a fogyasztók, ez sosem sikerült.) Emellett

az adócsökkentés minden fogyasztót kedvezményez, mégpedig minél többet fogyaszt valaki, annál nagyobb mértékben, és túlzott teher a költségvetésnek.

Németországban is belátták, hogy az üzemanyagárból az adótartalom terhére nyújtott kedvezmény (Tankrabatt) nem volt szerencsés megoldás.

Az a költségvetési szempontból, az erőforrásokkal való takarékosság szempontjából és a társadalmi méltányosság szempontjából egyaránt előnyös megoldás, ha az árakat illetve közműdíjakat nem kötik meg, hanem a hirtelen áremelkedés ellensúlyozására vagy azonos összegű támogatást nyújtanak a háztartásoknak, vagy kifejezetten a rászoruló háztartásoknak illetve az autósoknak nyújtanak támogatást.

A „rezsicsökkentést” bevezetni sem volt helyes.

Kár, hogy annak idején nem merték ezt kimondani az ellenzéki pártok. Ugyanígy nem volt helyes a hatósági árak bevezetése az üzemanyagokra. (Hét kiválasztott élelmiszerféleség hatósági árának bevezetése nyilvánvaló politikai trükk csupán, hiszen azt más termékek árában kompenzálják a kereskedők, ettől az élelmiszerek árszintje még háborítatlanul emelkedik.)

Ha lenne bátorság az ellenzéki politikusokban, akkor a közműdíjaknak és üzemanyagáraknak a bekerülési költségekhez igazodó megállapítását és átgondolt, szociális és környezeti megfontolásokat követő kompenzációt kellene javasolniuk.

Most van itt ennek az ideje, amikor a „magyar embereket megvédő” orbáni állam hazugsága lelepleződött, és a kormány képtelen a költségvetési probléma kezelésére.

Ez lehetne a hiteles ellenzéki ajánlat. A háztartási energia áremelkedését háztartásonként, a háztartás létszámához igazodva kellene kompenzálni, az üzemanyagárakat a gépjárművek üzembentartói számára.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!