Vélemény

Soros az ősbűn

Mint arról a jobboldali médiából (MTVA inkluzíve) sűrűn értesülhetünk, S.Gy. alias G.S. élet-halál ura, és ha az Ankara-Budapest tengely nem lenne jó formában, zúgva, bőgve törné át a gátat, mely mesés Kipcsákiánk egyetlen védelme ellene. Már kezdhetnénk is megnyugodni, amikor újabb patást szabadít ránk S. Gy. alias G.S. fia, Alex Soros képében.

A Nyugat már rég övé, laza mozdulattal döntötte be a britek valutáját, taszít nyomorba országokat, szakít el szeretteket szeretteiktől, szörnyű erejére döntő bizonyíték, hogy a telefonján ott van von der Leyen száma, így az elnökasszonyt bármikor fel tudja hívni, szegény feje csak egy marionettbáb a Fenevad vaskesztyűs kezében, közben a másik kéz parancsot oszt, és veszteget.

Soros, mint tudjuk, tőzsdecápa. Ezt is a minél rosszabb színben való feltüntetése érdekében írják, lévén a cápa aljas gyilkos, mivelhogy húst eszik. Mentségére legyen mondva, különben éhen döglene, ráadásul, ha megszámoljuk, hány ember halálát okozta cápa, és hány cápáét az ember, meglepő számokhoz juthatunk. Megjegyzendő még, hogy emberhalált csak akkor okoz a cápa, ha az ember odamegy, ahol a cápa van, míg fordítva ilyen nem létezik, ugyanis emberlakta tájon odament cápával nem találkozott még senki.

A tőzsdecápát nem az éhség hajtja, hanem a szerencsejáték ördöge. Ott fogadhat a többi spekulánssal, és ha nagy pénzt tesz például arra, hogy a font majd esni fog, hatalmas összeget is nyerhet, természetesen csak akkor, ha a font esik. Ha nem, akkor ő fizet.

A hatalmas pénz persze relatív. Magánzókhoz képest tényleg az, viszont a Bank of England-hez képest zérus, és ha valaki elhiszi, amit a NER média állít, hogy Sorosnak a font hajdani eséséhez valamiféle köze lenne, vagy hogy a fogadásaival tönkretett volna bárkit azokon kívül, akikkel fogadott, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk.

Összefoglalásként mondható, hogy Soros pénzemberként közepes, az EU-ra kevesebb hatással bír, mint Deutsch Tamás (Soros nem szavaz), amit csinál, az a jognak, és a jó erkölcsnek megfelel, a vagyona pedig sokakéval ellentétben nem lopott.

Annak adja, akinek akarja. Orbán is annak adja, akinek akarja, csak ő a miénket.

Soros filantróp. Ez abban mutatkozik, hogy nem a medenceparton sütteti magát elterülve harmincszobás tengerparti villája mellett, hanem mászkál a nagyvilágban, ír, szónokol és támogat, persze saját ízlésvilága által meghatározottan, ami a legnagyobb hiba. Jobban megbecsülnék nálunk, ha például a CÖF-öt segítené, hogy kétnaponta felvonuljanak, de ő a pénzét inkább a jogvédőknek adja. Az persze a regnálóknak kellemetlen, hogyha a jogvédő hepciáskodik. Pláne, ha a vádat az EU átveszi.

A jogvédést a szankciókba fulladt, velejéig romlott, halódó (részben halott) Nyugat normálisnak tekinti, viszont a Kelet egyik kis államának vezetése úgy értelmezi a szuverenitást, hogy ő otthon korlátozhatatlan, és aki ezt számon kéri, vagy a számonkérést támogatja, ellenségnek minősíttetik.

Így aztán Soroson kívül is van ellenségünk bőven, főképp a régi jóbarátok (V4, Néppárt), meg a szövetségesek (EU, NATO). A kipcsákok magától értetődőn nem tartoznak ide, mert velük nincsen semmiféle komoly kapcsolat, ezért tökmindegy nekik, hogy nálunk mi van… meg aztán otthon ők is verik az asszonyt meg a gyereket. Nem szólhatnak ránk egy szót se.

Soros mindenható, de nem tévedhetetlen.

A nagy migránsmizéria idején valóban egymillió emberről írt, amennyit szerinte az 500 milliós Európának évente be kell tudni fogadnia, de ezt hamar háromszázezer főre módosította, és a végére odaírta, mindenki olyan helyre menjen, ahol szívesen fogadják, és ahol szívesen lenne maga is. Szerinte ez a befogadás sine qua non-ja. Mivel itthoni regnálóink a kifejezést nem egészen értették, rögtön ordibálni kezdtek, hogy

„Brüsszel migránsügyben a Soros tervet hajtja végre!”.

Ez persze erősen füllentésszerű, mert valami teljesen mást sikerült Brüsszeléknek végrehajtani: 2015-ben Németországba a Soros javaslat szerinti ötvenezer helyett negyvenszer annyi, azaz kétmillió migráns érkezett. A nagy ordítozás közepette

miniszterelnökünk nem vette észre, hogy Soros az ő szekerét tolja, és nem csak hogy jóval kevesebb befogadottat javasol a ténylegesen megérkezettnél, de hozzánk egyet sem küldene.

Bizony. Nem vette észre. Vagy nem akarta észrevenni? Utóbbi esetben egy cél jöhet nála szóba, mégpedig a megszokott néphülyítés.

Sorost illetően mostanában megint felpörgött a verkli, ugyanis valakinek sikerült egy olyan szöveget kiásnia, amelyre az összes NER-es szerencsétlen rávetődhetett.

Egy Soros írás harminc évvel ezelőttről (1993):

„Mellesleg a kelet-európai emberállomány és a NATO technikai képességeinek kombinációja nagymértékben növelné a Partnerség katonai potenciálját, mivel csökkentené a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak. Ez életképes alternatíva a fenyegető világrendetlenséggel szemben.”

Mikor ezt írta, már felbomlott a Szovjetunió, épp felbomlik Csehszlovákia, a volt jugoszláv tagköztársaságok között tart a kegyetlen háború, a szétesett szocialista tömb országainak NATO csatlakozása még a fasorban sincs, a gazdaságuk meg éppen összedől. A helyzet keletszerte rendkívül veszélyes. Ekkor javasolja Soros, hogy vezessék be az ún. NATO Partnerséget, amely nem tagságot jelent, hanem egy katonai védőernyőt, így, hogyha valahol kitör a balhé (lásd az utolsó mondatát, ettől félve írta, amit írt), nem kell mindenhová amerikai katonákat küldeni. Fel lehet fegyverezni a NATO szerint helyes célért küzdő partnerországokat is, ezzel a hullazsák kockázat csökkenthető. Az olvasni nehezen tudóknak: nem megszüntethető, hanem csökkenthető.

Így a NATO könnyebben tudna tőle távoli, nem NATO tagországban kitört erőszakos konfliktusokat szintén erővel lecsendesíteni, mert egyik NATO ország lakossága sem lelkesedik az idegen célért idegenben harcoltatandó honfitársainak odaküldéséért.

A NATO-nak persze nem az idegen cél a fontos, hanem a konfliktus igazságos rendezése, hogy ne vezessen újabb konfliktusokhoz.

Az agresszor mohósága közismerten létezik. Ahogy sajnos az atombomba is.

Jelenleg is ez történik pontosan. A pszichopata tömeggyilkos, aki Nagy Katalin mellé akart kerülni a történelemkönyvekben, a világ által oly könnyen átengedett Krím félsziget után vérszemet kapott, és ha az ukránok nem állítják meg a Nyugat technikai segítségével, már talán nem csak álmaiban Varsónál tartana, ahonnan Berlin is csak egy ugrás. Mint tudjuk fiatalkorának szép emlékű városa.

A másik lehetőség persze az lett volna, hogy ne az ukránok harcoljanak az orosz támadókkal az ukrán érdekekért, hanem a NATO (főleg amerikai) katonák, akikből sokat vinnének haza hullazsákban. Soros ezért az elsőt javasolta, azaz hogy nem közvetlen NATO célért ne csak NATO katonákat küldjenek a frontvonalba, hanem főleg a helyieket. Ezt sikerült a NER szerencsétlenjeinek félremagyarázni, és arról írnak, hogy Soros minket akar feláldozni idegen célokért. Azt a kérdést, hogy a NER-ben nincs elég tudás, vagy ellenkezőleg: tudatosan terjesztenek hazugságokat nehéz eldönteni, ez utóbbinak van több esélye.

Van persze egy harmadik módszer is: ne harcoljon senki, vigyen Putyin, amit akar, csak nekünk magyaroknak legyen drága kőolajunk és gázunk, amivel az országnak ugyan nem jobb, de a MET-en keresztül biztosítottak a kivételezettek bevételei, az inflációval továbbra is ráolvasásos módszerrel küzdünk, az adókkal és a szociális háló megrövidítésével az államháztartás fenyegető hiányát is foltozgatjuk, míg a felelősséget simán áttoljuk azokra akik nem felelősek azért, hogy rossz döntésekkel gödörbe kormányoztuk az országot.

Még szerencse, hogy a NATO másképp gondolja, így az alábbi Orbán Viktor monológ csak a képzelet szüleménye:

Mikor Putyin megtámadta Ukrajnát, a békéről hablatyoltam, mert nem Magyarország bekebelezéséről volt szó. Hálisten a NATO hallgatott rám, és átengedte Putyinnak.

Mikor utána Putyin megtámadta Moldáviát, a békéről hablatyoltam, mert nem Magyarország bekebelezéséről volt szó. Hálisten a NATO hallgatott rám, és átengedte Putyinnak.

Mikor utána Putyin megtámadta Lengyelországot, a békéről hablatyoltam, mert nem Magyarország bekebelezéséről volt szó. Hálisten a NATO hallgatott rám, és átengedte Putyinnak.

Mikor utána Putyin megtámadta Romániát, a békéről hablatyoltam, mert nem Magyarország bekebelezéséről volt szó. Hálisten a NATO hallgatott rám, és átengedte Putyinnak.

Ma már azt mondják, mi következünk, és én hiába hablatyolok arról, hogy meg kéne minket védeni, csak a röhögés lesz a brüsszeli NATO központban egyre hangosabb. A nyugatiak azt mondják, ők még véletlenül sem helyezik Magyarország érdekeit a saját országaik érdekei elé…

…vajon ez a szöveg honnét olyan ismerős nekem?”

Orbán politikája visszaüthet az erdélyi magyarokra

Az RMDSZ nem került be az új kormánykoalícióba. Részben azért, mert a román elit mind idegesebben szemléli, hogy az RMDSZ autonómiája eltűnőben, Orbán politikájának követése vált a hivatalos irányvonallá.

Stefano Bottoni történész erre hívta fel a figyelmet a Transtelexben. A magyar-olasz történész korábban érdekes könyvet publikált Sztálin a székelyeknél címmel, melyet Csíkszeredában adtak ki. Most Orbán Viktorról írt könyvet, melyet a Magyar Hang közadakozásból tudott megjelentetni miután a kiadók és nyomdák nem merték vállalni a kiadást tartva attól, hogy feketelistára kerülnek a nemzeti együttműködés rendszerében.

“Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha Washingtonból finoman megüzenték volna, hogy ki kell hagyni az RMDSZ-t a kormányból” – mondja Stefano Bottoni, aki jelenleg Firenzében tanít. Emögött a történész szerint az áll, hogy az Egyesült Államokat zavarja Orbán Viktor oroszbarát politikája:

”Magyarország lényegében kiírta magát a NATO közösségből miközben Románia szerepe geopolitikai szempontból jelentősen megnőtt például a Fekete tengeri kijárat miatt.”

Mi lehet a következménye annak, hogy az RMDSZ kimaradt a kormányból: ”kevesebb pénzt kapnak a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék, kisebb lesz az RMDSZ lobbi ereje. Romániában megvan az a nemzetbiztonsági szemlélet, hogy a magyarokkal vigyázni kell! Ez mindig is megvolt a román politikai elitben, és a magyar kártyát elő is veszik, ha úgy érzik, hogy ez az érdekükben áll. A mai román elit szinte csak katonákból áll. Könyvem állítása kicsit durvának tűnik:

Romániát egy NATO és EU kompatibilis katonai titkosszolgálati elit irányítja, de van ebben valami.

Ezt Bukarestben is elismerik két sör után. A pártok politikai szerepe nulla, az állam azért működik, mert a katonák és a különböző titkosszolgálatok működtetik. Mi lenne, ha nem így volna? Egy komplett maffia állam alakulna ki.”

Mit tehet az RMDSZ?

“Ha megpróbálnának távolodni a magyar kormánytól, akkor azt el kellene magyarázniuk a saját közösségüknek. Ehhez viszont túl mély Erdélyben az Orbán és Fidesz imádat. Létrejött egy lojalitás Orbán Viktorhoz, és ez komoly veszélyeket hordoz”

– állítja Stefano Bottoni.

Nem teszi itt fel a miért kérdést, mert akkor kiderülne, hogy Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök a rendszerváltás óta, aki komoly támogatást nyújtott Erdélynek. Ez nemcsak a szavazatok miatt fontos a magyar miniszterelnöknek hanem a legitimitása miatt is. Hatalmi apparátusában sok az erdélyi és más határontúli magyar, akiknek a lojalitása sokkal nagyobb mint a hazaiaké, akik gondolkodhatnak alternatívákban.

Nemrég a magyar Pravdában, a Magyar Nemzetben Földi László egykori titkosszolgálati ezredes felvetette: Orbán Viktornak is Wagner hadseregre és titkosszolgálatra lehet szüksége! Honnan lehet őket toborozni? Elsősorban a határon túli magyarokból, akik sokkal lojálisabbak Orbán Viktorhoz mint a hazaiak. A hadsereg és a titkosszolgálat meg a rendőrség ugyanis Magyarországon is nyugatbarát, és igen visszafogott a lelkesedés Orbán Viktor oroszbarát diplomáciája iránt. A magyar elit is szeretne részesülni a NATO védelemből és az EU pénzekből mint a románok. Ráadásul arra is sokan emlékeznek Magyarországon, hogy mindkét világháborúból sokkal jobban jött ki Románia mint Magyarország. A Nyugatnak is millió problémája van, de Putyin kaotikus csődpolitikájához képest az mégiscsak maga a Kánaán Oroszországhoz képest.

A román diplomácia már réges-régen rájött arra, hogy a nemzeti érdekek szempontjából sokkal jobb a rugalmas alkalmazkodás a nagyhatalmakhoz mint egy olyan szuverenista politika, melyet Orbán Viktor folytat, aki azt képzeli, hogy befolyásolhatja a világpolitikát egy pénzügyi csőd szélén táncoló nem egészen tízmilliós ország.

Dollárbaloldal 

Van ám annak haszna, ha valakinek a többszörös kétharmad birtokában sikerül lenyúlnia a politikát, a gazdaságot, a médiát, a fékeket és ellensúlyokat, az ügyészséget, az igazságszolgáltatást, a tudományt, a művészetet, a sportot és az összes hozzáférhető közpénzt (remélem, nem maradt ki semmi).

Kishazánkban haa bárki kekeckedik a Főnökséggel, rá lehet uszítani a NAV-ot, az ÁSZ-t, az NMHH-t, a Poltpétert, na meg a Hír TV-t is, mely utóbbi ugyan intézkedni nem tud, de a befeketítést tekintve nagymenő. A fentiek közül legjobb az ÁSZ, mert nála elég a gyanú, bizonyítania semmit nem kell, és az ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs. Ennél több önkényre alkalmat adó rendszert nehéz lenne kitalálni.

Hogy mit tehet az ellenzék?

Mint az ismeretes, Pártunk és Kormányunk úgy döntött, hogy felkarolja ezt a számára ígéretes „külföldi beavatkozás a magyar választásba dollárokkal” sztorit az ellenzék további kicsinálásának céljából, és rögtön be is rendelték Windischt a Klastromba. Így kellett tenniük, mert ha 2026-ban már kilenctizeddel akarnának nyerni, nem állhat meg a kicsinálás egyetlen pillanatra sem. A kiforrott technika általában az, hogy valamilyen büntetés formájában a Főnökség elcsaklizza az ellenzéki pártoknak azt a kevés pénzét is, ami még marad a szűkös megélhetés után. Úgy hirdessenek, ha tudnak a szemetek!

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál, például Budapesten, Kormányék néha másképp csinálják, ott nem csak büntetés a pénzmegvonási ok (lásd pl. a Lánchíd hatmilliárdjának nemfizetését, mert „Nem állt helyre az eredeti állapot”), hanem a szolidaritás is hivatkozási alap, mondván, hogy a gazdag települések fizessenek a szegényeknek. A csóró államot tehát, a gazdag Budapest segítse ki.

Budapest ugyanis gazdag. Hogy honnan tudjuk ezt?

Egyrészt Tarlóstól, aki bukása óta hetente kétszer sértődőtten emlegeti azt a kétszáz milliárdot, ami a főpolgármester váltáskor a kasszában volt, de arról sajnos nem mondott egy szót sem, hogy ez szabad felhasználású pénz, vagy a teljes összeg a szükséges és már elhatározott kiadásokra kell. Előbbi esetben a gazdagság adott, utóbbi esetben sajnos nem a gazdagságot mutatja, hanem az egyik napról a másikra élést.

Másrészt a Kormánytól tudjuk, amely már sokszor nyilatkozta, hogy a fővárosban megtermelt adó minden száz forintjából kilencvenhét forintot ugyan magához von, azaz a fővárosnak saját pénzből csak három forint marad, de mégis mennek a buszok, megújult a Lánchíd, a Blaha, sőt még a Corvin is. Van itt pénz! Sajnos az utóbbi két év újabb orbáni elvonásait tekintve az a maradék három ma már csak két forint, abból dőzsölhet meg segélyezhet Budapest. Az állam helyett. Mert az viszont szegény. Kellemetlen állapot.

Szóval az állam szegény. Hát még a FIDESZ! Az milyen szegény!

  • Sohasem telne neki 130 milliárdra, amennyiből megvehetné az MTVA-t, hogy az őt folyamatosan dicsérje, az ellenzéket meg folyamatosan szidja. Még szerencse, hogy a szegény állam az adóbevételekből össze tud kaparni évente ennyi közpénzt, és elintézte vele a közmédia fideszes pártmédiává züllesztését. Intézte, intézi, és intézni fogja, ahogy a kormányt ismerem. Little problem, hogy az elegáns húzás láttán a Nyugat nemhogy nem tapsol, de még hörög is, mert nem tetszik neki. Hát milyen mimózák, tessen mondani! Sok hülye!
  • Tovább ragozva a kérdéskört, ugyanígy nem telne szegény FIDESZ-nek a Rogán féle, főleg propagandára használt állami konglomerátum 44 milliárddal való megtámogatására sem, azon célból, hogy Rogánék plakátoljanak mindenfelé, meg Miniszterelnökúr szíves közreműködését igénybe véve konzultáljanak a néppel. Ez ugyan elvileg az államnak a polgárokkal való jobb együttműködése céljából, valamint az informálásuk érdekében történik, ám mivel a plakátokon valamint a konzultációs kérdéseket tekintve soha nem a pártok megegyezésén alapuló, hanem mindig a FIDESZ által kitalált, és az ő érdekeit szolgáló szöveg a nyerő, nyugodtan tekinthetjük ezt is közpénzből fizetett pártreklámok végtelen sorának.
  • Korábban az állam gazdagabb volt, így meg tudta venni azokat az állami vállalatokat, amelyek jelenleg az általuk forgatott közpénzből a megfelelő sajtótermékekben (NER lapok) hirdetéseket adnak fel, hogy azok anyagi gondok nélkül, azaz hűségesen tudják szolgálni a FIDESZ-t.
  • Hogy az ispánságokon és egyéb állami szerveknél is jut közpénz a fideszes pártpropagandára, az meg nem kérdés. Semmiképp.

A fentiek alapján mindent összeadva kiderül, hogy közel 200 milliárdnyi közpénz megy el a regnáló párt propagandisztikus támogatására (évente).

Ennek fényében nem egészen érthető, hogy ha az ellenzék pártjaihoz még akár érkezett is volna egyszeri 4 milliárd forint, hogy tudjanak miből kampányolni (bár a./ egyelőre nincs bizonyítva, és b./ ez ugyan külföldi, de saját pénz, azaz senkitől de főleg nem a magyaroktól lopott), az a 4 milliárd csak a töredéke annak, amit a mi adónkból a FIDESZ saját kampányára fordít.

Lehettek volna az ellenzékkel nagyvonalúbbak, ha már magukhoz azok, mert a morálisan sokkal ótvarabb, és két nagyságrenddel nagyobb hatású, közpénztolvajként való beavatkozásukat simán nézik el maguknak, ám, mint tudjuk, az úri viselkedés nem az ő sajátjuk. Semmiképp nem az.

Kispolgári középparasztokhoz nem is illene.

Lánchíd

Budapest első állandó hídja. Az akkori lakosságszámból adódó forgalomra méretezték, és az akkori város közepére tették, ahogy ma is csinálná a tervező, azaz ha nem lenne még híd a Dunán.

A mostani várost és lakosságát figyelembe véve elsőnek természetesen az Erzsébet híd épülne meg. Fő forgalmi folyosó, kétszer három sáv, megfelelően nagy kapacitású csatlakozó utak, melyek a forgalmat minden irányban képesek elvezetni.

A Lánchíd persze nem ilyen. Messze nem, sőt nagyon messze nem. A Lánchíd kicsi. Pont olyan, mint a reformkori Pest-Budához illő alkotás, ahol az átkelésért ma már nem kell külön fizetni, de azért beszedik tőlünk azt a pénzt. Tán még többet is.

A ma már roppant szűkös átkelő az egyik irányban a zilált forgalmú pesti belvárosból érkező autóhadat kényszeríti egy sávba sorolni, amely kényszerítés az ellenkező irányban az Alagút Attila úti bejáratánál ismétlődik meg. A helyzet közlekedési szempontból igencsak kellemetlen mivoltát a Clark Ádám téri körforgalom tovább fokozza, mivel a keresztirányú forgalom is erős. Ezek együttes eredménye a dugók megjelenése a hídon és környékén, melyekkel a város lakossága régóta próbál együtt élni. A dugóban az a rossz, hogy mindenkinek káros. Az autósoknak is, meg az ottlakóknak is.

Így ment ez sok hosszú éven át…

…aztán az idő vasfoga a Lánchídba is belemélyedt, a felújításnak nemrég eljött az ideje, neki is álltak, be is fejezték, és minden rendben lenne… mégis itt a baj. A városvezetés úgy véli, az autókat le kell róla tiltani, mire a kormány azonnal lépett, hogy ő akkor nem adja oda a felújításhoz beígért hat milliárdot, mert „nem állt helyre az eredeti állapot”.

A helyzetet nem ismerőknek el kell árulnunk, hogy ez csak egy ócska trükk, amely egyrészt a budapesti autósoknak szól, hogy íme, a derék kormány mennyire védi az ő érdekeiket, lesznek szívesek legközelebb nem a gonosz, biciklis Karácsonyra, hanem a Passattal furikázó, jólelkű Tarlósra, na, esetleg Szentkirályira szavazni, másrészt azt célozza, hogy Budapest amúgy is kevés pénze még kevesebb legyen. A kormánynak a hat milliárd, lévén a költségvetéshez képest gyakorlatilag nulla, nem számít, tökmindegy neki, hogy átutalja-e, vagy nem (egy jó kis közbeszerzés vesztesége félkézzel is a triplája ennek), de mindenképpen tönkre akarja tenni az ellenzéki városvezetést, amelynek jelenleg, nagyrészt a kormány jóvoltából anyagilag beszorult a lába.

A tönkretétel az egyetlen dolog, amihez a FIDESZ ért, de ahhoz aztán nagyon.

A kérdés tehát, amelyről a vita szól: a felújítás után engedjék-e az autókat a Lánchídon közlekedni?

A racionális vizsgálathoz kiindulási tény, hogy a híd felújítása során másfél évig nem volt rajta autóforgalom. A FIDESZ Karácsony elleni, leginkább nemtelen eszközökkel folytatott hadjáratában mind a városi dugók, mind a felújítás igencsak sokszor szerepelt, ám a kettőt mégsem kapcsolta össze senki (ha lett volna rá indok, a NER huszárok biztos megteszik), ezért egyértelműen mondható, hogy a híd a két városrész közötti forgalomban csekély szerepet játszik, mert kicsi az áteresztő képessége (a csak 2*1 sáv meg a lassú haladás, azaz a dugó miatt), azaz ha le is zárják, más hidakkal könnyen, azok forgalmának észrevehető növekedése nélkül lehet helyettesíteni.

Ebből következően az autóknak a Lánchídról való kitiltása a budapesti átkelő forgalmat csak kismértékben zavarja. Előnyei közé tartozik ugyanakkor, hogy csökkentheti a belvárosi zsúfoltságot, lényegesen megkönnyíti Clark Ádám téri keresztirányú áthaladást (Fő utca – Lánchíd utca, mindkét irányban, mégpedig mind az autókat, mind a gyalogosokat illetően), és gyorsítja a busz- meg taxiközlekedést, miközben a város legközépsőbb részének zaj, por és szennyezőanyag terhelése lényegesen kisebb lesz. Jó pár embernek ugyan kerülőúton kell autóznia, de mivel arrafelé kisebb a dugó, és így folyamatosabb a forgalom, ezeknek az autósoknak nem lesz sokkal több a benzinkiadása, mintha mind egy szálig a Lánchídon araszolgattak volna át. A kétfajta átkelés kábé ugyanannyi időbe kerül, viszont a dugóban való tötymörgés miatt a sofőrök tüdő- és idegi terhelése a kerülő utakon vezetve kisebb, mint a Lánchídon.

Idáig tartott az észszerűség. Következzenek az egyebek.

A „logikusnak láttatott irracionalitás” bemutatását illetően Tarlós úr jeleskedett, aki bukása óta folyamatosan kampányol, és jelenleg azzal érvel az autók kitiltása ellen, hogy ha fel kell újítani a Petőfi meg az Árpád hidat (mindkettő várható), akkor ezek a felújítások a Lánchíd áteresztő kapacitása nélkül „közlekedési káoszhoz vezetnek majd”. A lakonikus kijelentéssel az a baj, hogy a várostérképet ismerőknek (Tarlós ezek szerint nem ilyen) nehéz elhinni, vannak olyan őrültek, akik a Petőfi híd lezárásakor nem az Erzsébet hídon, illetve az Árpád híd lezárásakor nem a Margit hídon (esetleg a Megyeri hídon), hanem a felújítandóktól jó messze található, szűk útvonalakon megközelíthető, és csak 2×1 sávos Lánchídon akarnak majd közlekedni. Természetesen mind a Petőfi, mind az Árpád híd lezárása esetén a dugók kialakulása nagy valószínűséggel várható, de egyáltalán nem a Lánchíd autómentessége miatt.

Hogy Tarlósnak még csak szemernyi igazsága se legyen, az is megoldható,

mert a városvezetésnek bármikor rendelkezésére áll a lehetőség: a felújított Lánchíd ideiglenes, a Petőfi és Árpád hidak felújításának időtartamára való megnyitása az autók előtt.

Ennek alkalmazásával a Tarlós által felvázolt, ám a megfontolások alapján eleve kicsinek várt negatív hatás akár nullára is csökkenthető.

További érdekesség, hogy Tarlós a Karácsony féle „Lakógyűlés” ötletéről azt mondta: „Ennek (a döntésnek) a felelősségét laikusokra – köztük kiskorú gyerekekre – hárítani nevetséges. Ez nem demokrácia, hanem dilettantizmus, amit ajándékként tálalnak a gyanútlan szavazóknak.”, mely kijelentés annak fényében, hogy ő szakemberként mond értelmetlen dolgokat, eléggé mulatságos.

A racionalitás megingott egy pillanatra. A még erősebb lengés érdekében a FIDESZ kijátszotta az aduászt, ugyanis Gulyás Gergely a kormányinfón zöld megoldásnak nevezte az autós Lánchidat, és személyes példával állt elő: a kormányinfóról csak az Erzsébet hídon át lehet felautózni a Karmelita kolostorba, pedig a Lánchíd közelebb lenne. „Nekem senki ne mondja józan ésszel, hogy a zöldpolitika jegyében ez az álláspont tartható.”

Abszolút igaz. Neki ne mondja senki! Pláne józan ésszel. Úgysem értené.

Kezdjük talán azzal, hogy a nagymenők, mint például Gulyás szirénázni is képes, szolgálati kocsija akkor is átmehet a hídon, ha a mezei, avagy közönséges autósoknak tilos, azaz a miniszter úr akkor járna jobban, ha a többi autós Karácsony elképzelése szerint másutt közlekedne, és így ő a Lánchídon át senki által nem akadályozva, gyorsan és időben érne fel a Karmelitában tartott közös imára, amelyről a késést állítólag rossz néven veszik. A személyes példa ezért sajnos hülyeség.

Ha Gulyásnak nem ilyen kocsija lenne, akkor is rögzíthetjük azt, hogy nincsenek olyan sokan, akik 1./ a kormányinfóról mennek 2./ autóval 3./ a Várba, azaz egyetlen eset alapján a teljesen eltérő igényű embertömegekre vonatkozó, általános kijelentéseket tenni ellenjavallt (rossz fényt vet a kijelentő józan eszére, na!). Természetesen, ha rendelkezésre áll egy konkrét, részletes vizsgálat, amely az összes Lánchídon autózó ember indulási pontját, végcélját, egyéb útvonali lehetőségeit és ennek alapján a benzinfogyasztás és a szennyezőanyag mennyiség módosulását a zöldpolitika jegyében dolgozza fel, az rögtön más, csak a vizsgálat eredményét Gulyás úr elfelejtette ismertetni, hogy a kijelentését alátámassza valami.

Marad tehát a józan ész hiánya.

Mint az ismert, Karácsony buszjegyet küldött Gulyásnak, ami rossz ötlet volt, ugyanis egy miniszter a buszon nehezen védhető, még tán egy nagy pofont is kapna valakitől, mielőtt a sötét öltönyös, vagy díszhuszár egyenruhás testőrök közbeléphetnének. Ahogy viszont erre a miniszter úr reagált (Főpolgármester úr nem ismeri a vezetés élményét és vélhetően ebből erednek azok a döntései, amelyektől budapesti autósok százezrei szenvednek) az nem egy rossz ötlet, hanem kövér ostobaság. Karácsony éppen hogy több vezetési élményben részesítené az autósokat, akik hosszabb, és kellemesebben autózható úton tovább élvezhetnék a vezetést, ha előttük lezárnák a Lánchidat.

A „százezrek szenvedésének” legördülő könnycseppes ecsetelése tehát azt mutatja, Gulyás úr inkább érzelmes lélek, mintsem logikus agy. Egyetlen mentsége, hogy az egész kormány így van összeválogatva.

Nem engedném őket érettségire.

RUTINHAZUDOZÁS

Megint azt mondja Gulyás Gergely miniszter, hogy a az EU-tagországok belügyminiszterei által elfogadott menekültügyi kompromisszum újabb „meghívó”, hogy mindenki bejöhessen Európába. Nem így van.

A belügyminiszterek elfogadták azt a régi orbáni követelést, hogy a menedékkérőket az EU külső határain megállítsák, és ott vizsgálják meg, hogy az érintettnek van-e egyáltalán esélye arra, hogy védelmet kapjon az Unióban. Akinek nincs, azt már onnan vissza tervezik küldeni vagy a származási országba, vagy olyan biztonságos harmadik országba, amelyet utazása során érintett.

A cél kifejezetten az, hogy elvegyék a kedvét a nem üldözés elől, hanem gazdasági okokból útra keltek kedvét az életveszélyes földközi-tengeri hajóúttól. Mellesleg Angela Merkel kancellár 2015-ös határnyitása sem „mindenkinek”, hanem csak a szíriai menekülteknek szólt. A belügyminiszterek által elfogadott megoldás szándéka tehát tisztességes, Gulyás hazudozása pedig tisztességtelen.

Más kérdés, hogy mennyire lesz sikeres a kompromisszumos megoldás. Ez valójában attól függ, hogy mennyire sikerül az Uniónak a szóba jöhető származási országokkal és harmadik országokkal együttműködni. Eddig a visszaküldést az is akadályozta, hogy a más a tagországokban hosszabb időt eltöltött, de elutasított menedékkérők munkát találtak, gyerekeik iskolába jártak, és környezetük is a maradásukat támogatja. Az a szándék, hogy a gyorsított menekültügyi eljárást már a külső határon lefolytattak, ebben a tekintetben változtatna a helyzeten. Ha Gulyás és a többi kormányzati politikus igazat akarna mondani, akkor ezt elismerné. Ez a nyilatkozatokban szóba sem kerül, vagyis eszükbe sem jut igazat mondani.

Háborúpárti

Mint az igencsak emlékezetes, a FIDESZ a múlt év márciusában azzal emelte több, mint duplájára addig elért szavazatelőnyét, hogy azt mondta, az ellenzék háborúba sodorna minket. A „mondta” rendkívül visszafogott kifejezés annak jellemzésére, mekkora lármát csapott a banda fizetett és hívő szájmenőivel. A temetőkben nem járt ugyan körbe hangszórós kocsi, de csak kevés híja volt.

A NER érvelés egyszerű: Márki-Zay a kampány során kijelentette, küldene katonát Ukrajnába, egyértelmű hát, hogy fiainkat vágóhídra szánja, az országot meg belesodorná a háborúba. Azt a propaganda gondosan kihagyta, hogy a jelölt feltételt szabott: ha a NATO kéri tőle, akkor! Nem pedig csak úgy.

Kétségtelen, hogy ha a NATO katonák küldését kéri, azt jelenti, a NATO hadban áll.

Ilyen esetben mindegy, ki a miniszterelnök, mindenképpen küldené a katonákat (Orbán éppúgy, mint Márki-Zay), különben országostul rögtön kirúgnák a szervezetből szerződésszegés miatt.

Azt pedig még Orbán is tudja, sok jó abból nem sülne ki, ha nem egy NATO és EU tag ország képviselőjeként utazna Moszkvába gázártárgyalásra, hanem mint pimf miniszterelnök, ugyanis az orosz stílus eléggé kellemetlen. Csak addig vagyunk fontosak nekik, amíg NATO és EU tagként belső zavart keltve segítjük őket, anélkül Orbán csak egy Lukasenka light, vagy tán még annyi sem, mert Putyinék nem tudnak használni minket semmire. Nem is beszélünk oroszul.

Nagy szerencséje miniszterelnökúrnak, hogy a NATO nem állt hadban, és ma sem áll, így bátran harsoghatta hónapszám, ő aztán nem küld katonát! Nem is kérte tőle senki. A többi látszatintézkedését, például hogy

„hazánkon át nem szállíthatnak fegyvert Ukrajnának”,

inkább hagyjuk.

A jól megkomponált hazugság úgy ment át a köztudatba, ahogy magától értetődőn zöld a fű és kék az ég. A NER sajtó teljes erővel terjesztette (MTVA inkluzíve, ahol évi 130 milliárdért nyomatják), a függetlenek viszont eltartott kisujjal figyelték, ahogy Márki-Zay rohangál mindenfelé, és kétségbeesetten kiáltozza, de hát ő nem is! Függetlenék nem cáfoltak semmit, legfeljebb ismertették az eseményeket, hogy ha valakihez nem jutott volna el információként az ellenzék vérgőzös mivolta, az is értesüljön róla (kösz). A nép közben fejcsóválva nézte, ahogy Márki-Zay „tagadni próbálja a nyilvánvalót”. Nem is hittek neki, hiszen „katonákat küldene!”.

A választás eredménye ettől kezdve egyértelmű volt.

Jellemző miniszterelnökúrra, hogyha valamiben egyszer megkapaszkodott, sokáig képes lógni rajta. Ma is ott buzgólkodik a békén, hiába akarják sötét erők háborúba kényszeríteni. Hogy kik azok a sötét erők, egyelőre rejtély, hacsak az ukránok morgását (dühét) nem tekintjük annak, akik azt szeretnék, hogy Magyarország szavakban is támogassa őket. A morgás értehető, mivel Oroszország minden keze ügyébe került hadigéppel támad, és olyankor nincs érzéke a célpontként használtaknak sem a finom pávatánchoz, sem az orbáni kettősbeszédhez („igen, az oroszok, de az ukránok is ám, igen, mindet megszavaztam, de azt javaslom, mindet töröljük el, igen, a Nyugat nincs háborúban Oroszországgal, de azért mégis”, és így tovább, és így tovább). Az ukránok ehelyett elvárják a mellettük történő konkrét és egyértelmű kiállást. A magyar kormánytól is.

Azt ugyan várhatják. Olyan úgyse lesz.

A világ demokratikus része szintén békét szeretne, de nem mindenáron. Aki ezt követeli, az belenyugszik, hogy Oroszország az elrabolt területeket megtarthassa, és ezzel megadja az esélyt a jövő minden agresszorának, hogy elindítsa csapatait, mivel azok úgy gondolhatják, a demokratikus országok a területrablást nem fogják megakadályozni. Oroszország már bemutatta annak példáját, hogyha úgy látja, nincs ellenállás (amint a Krím annektálásakor úgy is látta), tovább fog lépni, például Donyeck és Luhanszk annektálása érdekében, mert arra következtet, gond nélkül teheti. És ha azokat is megszerezte, az ismételt továbblépés magától értetődő, ahogy néhányan az orosz vezetésből beszéltek erről párszor.

Az agresszori mohóságot illetően: mikor Chamberlain a Hitlerrel való tárgyalás után kijelentette, hogy Csehszlovákia feldarabolása és a Szudétavidék Németországnak való átengedése árán meghozta a békét, Churchill azt mondta neki a Parlamentben:

„Ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, és meg fogja kapni a háborút.”

Igaza lett. Ezért nagy hiba az azonnali béke követelése, mert az Oroszország jelenlegi területnyereségét fagyasztaná be, mégpedig anélkül, hogy garanciát kapna a világ arra, az agresszor nem folytatja gyilkos terjeszkedését. Siker esetén ugyanis folytatni szokta, mint az köztudott. Az ellenzék is a fenti elvet vallja, mert józan ítélőképesség esetén mást nem is tehet.

Orbánt viszont a ráció nem nagyon zavarja, ő aztán rendíthetetlen békepárti tűzön-vízen át.

Mint derék népének elmondotta volt, „…ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, minden eszközt bevetnek, hogy belerángassanak minket a háborúba.” Minden eszköz alatt nyilván a demokrácia hiánya meg az alapítványok közbeszerzés mentessége (= közpénzkiáramoltató képesség) miatt visszatartott EU pénzeket érti. Az eljárásokat, noha az EU már számtalanszor megindokolta, fura módon nem tartja jogosnak, viszont ha figyelünk rá, világos lesz a kép:

Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”.

Aha. Hát, ha csak úgy nem…

A primitív, követhető észjárású Németország Orbán szerint már belesodródott a háborúba, de sokak meglepetésére pont úgy néz ki, mint aki nem sodródott bele. Mi is pont úgy nézünk ki, ám ez nem a német típusú vakvéletlennek, hanem kizárólag miniszterelnökúrnak köszönhető, mert ő, míg ott lesz a vártán, nem enged a sodródásnak semmiképp!

Azért ez bátor dolog.

Ennyire hülyének nézni minket…

Róna Péter: Orbán ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból

A Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának egykori tagját Bolgár György arról kérdezte a Klubrádióban, hogy meglehetősen kétségbeesett lépésnek látszik a magyar kormánynak az a törekvése, hogy az állampapírok irányába terelje a megtakarításokat.

“Háborús időben az segít az országnak, aki a megtakarítását kincstárjegyben vagy államkötvényben tartja”

– hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.

Róna Péter szerint az a baj, hogy ezek az intézkedések nem elegendőek, mert idén a Nemzeti Bank hiánya a korábbinál is nagyobb lehet. Elfogyhat a Nemzeti Bank tőkéje is. Mi várható? Az Orbán kormány újabb megszorító intézkedéseket hoz, emeli az adókat – vélte Róna Péter.

A magyar kormány nem vezeti ki az extraprofit adót sem noha ezt vállalta az Európai Unióval szemben. Minthogy Orbán továbbra is szembeáll Brüsszellel, ezért Róna Péter szerint:

“A kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Ha a helyzet nem változik, akkor ez marad számukra az egyetlen kiút. Utána Oroszország és Kína pénzére számíthatnának egyedül”

– mondta Róna Péter a Klubrádióban.

Van-e realitása a huxitnak?

“5-10 éven belül biztosan nem lesz huxit” – nyilatkozta korábban a hvg.hu-nak Andor László egykori uniós biztos rámutatva arra, hogy Magyarországnak nagyon is szüksége van az euromilliárdokra, melyek Brüsszelből érkeznek. Jelenleg 27 milliárd euró függ a levegőben – ahogy ezt Varga Judit igazságügyi miniszter elmondta a Hír Televízióban.

Ez a hatalmas pénz hiányzik a magyar költségvetésből. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arról beszélt, hogy át kell állni az uniós források nélküli életre. Lehet?

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint igen hiszen pénzt lehet felvenni a nemzetközi piacokon plusz a külföldi befektetők is hoznak pénzeket. Ezzel csak az a baj, hogy a nemzetközi pénzpiacokon a magyar államkötvény már majdnem bóvli minősítést ért el, a hitel kamata ennélfogva magas. A jövőben komoly adósság törlesztési gondok lehetnek. A külföldi befektetők valóban hoznak pénzeket Magyarországra, de visznek is hiszen profitért jönnek ide és nem Orbán Viktor két szép szeméért. A magyar miniszterelnök azt is tudja, hogy a külföldi befektetők csak addig szeretik Magyarországot amíg az az Európai Unió tagja. Nem véletlen, hogy a balkáni államok sorban állnak az Európai Unió kapujában.

A Róna Péter által említett orosz és kínai pénz nem realitás. Putyin háborúzik és nem képes dollár milliárdokat adni Orbán Viktor megmentésére. Különben is

a magyar miniszterelnök megkapja a maga zsoldját a Gazprombankon keresztül, ez neki sok, de az országnak kevés.

Kínai pénz? Orbán Viktor elküldte Matolcsy Györgyöt Pekingbe, hogy szerezzen pénzt, de a kínaiak kedvenc magyar vezetője lógó orral jött vissza. Pekingben csak megerősítették a kínai álláspontot: kormányokat nem támogatnak, pénzt csak nagy beruházásokra adnak az Új Selyemút keretében. Orbán tehát csapdában van, ha akarna se tudna kilépni az Európai Unióból. Saját hajánál fogva kellene kirántania magát a bajból mint Münchausen bárónak.

STABIL, KISZÁMÍTHATÓ

Napirend előtt beszél Csöbör Katalin, a Fidesz képviselője. Külpolitikáról, az orosz-ukrán háborúról beszél, és a Fidesz „békepolitikája” mellett érvel. Egyik mondatában a következőt mondja: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnában béke legyen, Oroszországban pedig stabil, kiszámítható rendszer legyen. Igazán árulkodó mondat, amelyet nem hallottam még így a Fidesztől.

Utána Menczer Tamás államtitkár válaszol, és megint háborúpártinak minősíti a „baloldali ellenzéket”. Hivatkozik arra a félmondatra, amelyben valakitől azt hallotta, hogy „nincs még itt a béke ideje”. Eszerint az ellenzék a háború folytatása mellett van. Még azt is elismeri, hogy Ukrajnának a háború folytatása lehet az érdeke, amíg el nem éri a katonai győzelmet, Magyarországnak azonban a béke az érdeke. Ezt az érvelést jól ismerjük, a háború kezdete óta halljuk a Fidesztől. Csöbör Katalin mondata azonban – legalábbis számomra – új.

Az orosz–ukrán háború nem egyszerűen két ország, két nép, ha tetszik – ahogy maga Orbán Viktor fogalmazta – két szláv nép közötti háború.

Ez a háború egy diktatúra háborúja egy demokrácia ellen, az ottani kétségkívül nem tökéletes, kétségkívül eléggé kezdetleges, de mégis csak demokratikus rendszer felszámolására.

(Ukrajnában a hivatalban levő elnököt több alkalommal is leváltották).

Amikor Oroszország 2014-ben még „csak” a Krímet foglalta el és a Donyec-medencében fekvő két terület (Donyeck és Luhanszk) egy részét választotta le Ukrajnáról, még lehetett azt gondolni, hogy a háború alapjában véve nemzeti alapon folyik, Oroszország az orosz többségű területeket kívánja leválasztani Ukrajnáról. Amikor azonban tavaly februárban az orosz hadsereg átfogó támadást indított Ukrajna ellen, Putyin Ukrajna „nácitlanítását”, a fennálló ukrán politikai rendszer felszámolását jelölte meg a „speciális katonai művelet” céljaként. Ez azt jelentette, hogy a demokrácia irányában már előbbre haladt ukrán politikai rendszert kívánja felszámolni, hogy helyette az Orosz Föderációban és Fehéroroszországban, valamint számos más szovjet utódállamban fennálló önkényuralmi berendezkedéshez hasonlót teremtsen Ukrajnában is.

Merthogy – szemben Ukrajnával – Oroszországban, amely 1992-ben, Borisz Jelcin elnöksége alatt maga is elindult a demokrácia felé vezető úton, ez a fejlődés a Gajdar-kormány menesztésével megrekedt, Putyin elnökségével pedig a kétezres évek elején visszafordult, és a demokráciát egyre keményebb önkényuralmi berendezkedés váltotta fel.

Az önkényuralmi rendszerek, amilyen az egykori Szovjetunió és a többi európai szocialista ország is volt a második világháborút követő évtizedekben, kétségtelenül stabilak, kiszámíthatók voltak. Mint ahogy – összehasonlítva a jelcini Oroszország vagy a rendszeres hatalomváltásokkal jellemezhető Ukrajna viszonyaival – egyre stabilabb, egyre kiszámíthatóbb a putyini Oroszország is. És hasonlóképpen stabil, kiszámítható Magyarországon is az orbáni önkényuralom.

Ami Csöbör Katalin fideszes képviselő száján kicsúszott, az nyilvánvalóan nem az ő egyéni véleménye, hanem olyan szempont, amely a Fideszben nap mint nap elhangzik, és megmagyarázza, hogy miért áll az Orbán-rendszer a háború kezdete óta az agresszor Oroszország oldalán a megtámadott Ukrajnával szemben: az önkényuralmi rendszer ura a másik önkényuralomhoz vonzódik (ahogy más önkényuralmakhoz: Törökországhoz, Azerbajdzsánhoz, a Türk Tanács más országaihoz is), és szemben áll a nyugati demokráciákkal és azok olyan nemzetközi szervezeteivel, mint az Európai Unió, a NATO vagy akár az ENSZ, mélyen megveti azokat. Egyszer azzal kedveskedett a közép-ázsiai önkényuralmaknak, hogy náluk inkább otthon érzi magát, mint Brüsszelben. A nyugati országokban nincs „stabilitás”, nincs „kiszámíthatóság”, hiszen a kormányok jönnek–mennek, a politikusok leválthatók, elzavarhatók. Az Orbán-rendszernek pedig az az érdeke, hogy Oroszországban fennmaradjon a putyini önkényuralom, amely az orbáni önkényuralom támasza volt eddig, és reményeik szerint támasza marad a jövőben is. Ukrajna sikere, a putyini rendszer kudarca viszont beláthatatlan kockázatot jelentene az Orbán-rendszer számára.

Kényszerképzet

A fixa idea érdekes jelenség. Akire a kór lecsap, az az álláspontját illetően eltántoríthatatlanná válik, és még ha az orrát vernék is bele a cáfolatba, az sem rendíti meg.

Ilyen például miniszterelnökúrnak azon képzete, miszerint ő mindig győz. Ezt persze csak úgy odavetve nem fogja föl a nép, fenti okból kiterjedt hálózatot hoztak létre, melynek eredményeképpen a regnálókhoz tartozó, nagyszámú politikussereg mellett ugyancsak nagyszámú NER-es újságíró, elemző és egyéb hűséges és/vagy fizetett kenyérpusztító hajtogatja: Győztünk megint! A permanens győzelem a mai magyarországi rendszer elengedhetetlen tartozéka, ellentétben más rendszerekkel, melyek nem győzni akarnak, hanem megegyezni (ahhülyék!).

Győzni persze magányosan nem lehet, haverok ellen meg nem illik, ezért van szükség ellenségre. Miután Orbán ismételt hivatalba lépésekor nem volt egy darab se, nagyon kellett az a fékevesztett kreativitás, mely a Simicska-Finkelstein-Habony vonal sajátja sok-sok éve már. Hasznos munkájuk eredményeképpen megképződtek ellenségeink, akiket sokáig kellett ugyan ezen célból pocskondiázni, de végül sikerült. Seregük vezére Brüsszel, Finkelsteinjük Soros, fegyverük a Pénzvisszatartás. Persze a Szankció is az, de az nem kifejezetten a magyarok ellen irányul, ezért szavazzuk meg miniszterelnökúr révén mindegyiket a „Dögöljön meg a szomszéd tehene is!” elv szerint. Sajnos van egy kis gond, ugyanis a nyugati tehenek rendkívül szívósak, egyszerűen képtelenek megdögleni, nem úgy, mint a mieink, például szegény Kisállamadósság meg Alacsonyinfláció.

A győzelemnek az ellenség megléte mellett másik kelléke a harc. Mindenki tudja, hogy a harc miniszterelnökúr vezérletével magyar érdekekért folyik. Eredménye, hogy az összes jóbaráttal (V4, Néppárt) meg az összes szövetségesünkkel (EU, NATO) összevesztünk, és ma már minket utál a világ háromnegyede. Nyilván ez volt a magyar érdek. Újabb győzelem.

Persze van a harcnak egyéb eredménye is. Ilyen például az Erasmus+ program pénzeinek visszatartása, ami, mint Gulyás úr is említette volt, „magyarellenes bosszú a Bizottság részéről”. Némi pontosítás azért szükségeltetik: nem a Bizottság döntött így, hanem az EU tagok pénzügyminisztereinek tanácsa (2022. december 15.), és nem hungarofób alapon, hanem azért, mert a tanács, mint az EU pénz elköltéséért felelős társaság nem látta biztosítottnak az átláthatóságot. Kies hazánkban ugyanis az ilyen dúsgazdag, az állam által bőven kistafírozott, ún. „közhasznú” alapítványokra sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoznak, miáltal a vagyonuk azonnal elveszíti közpénz jellegét.

A fentiek alapján Gulyás úr tudatlan/hazudott (nem kívánt törlendő), csak azt nem értem, hol volt Varga Mihály, mikor a pénzügyminiszterek tanácskoztak? Mert ha ott volt, utána szólhatott volna Gulyásnak.

Megjegyzendő, hogy ebben az esetben Orbánék csak az összeférhetetlenségi kifogásról beszélnek, a közbeszerzési kifogásról nagyon nagy a csönd. Nem véletlenül, mivel az előbbit illetően a kuratóriumba bármikor oda lehet ültetni a mostani elsőrendű FIDESZ potentát helyére egy nyolcadrendű, az EU kicselezése érdekében „nempárttag”, de azért fideszest, mert általa is elintézhető, hogy a Pártnak kedvező oktatás és kutatómunka folyjon az egyetemen. A zsíros állás révén őt a központból kézben tartják, miközben nála van a pénz a kutatásra meg a professzori fizetésekre is. A közbeszerzés viszont más dolog. Az anyagiakkal jól felturbózott alapítványok csak akkor tudják fizetni a „megfelelő” vállalkozásokat kamu megrendeléseik révén, ha a közbeszerzés nem köti a pénzosztó kezet. Ebben nem engedhet a kormány, ezért sunnyognak inkább. Érdekes, hogy ennyi fideszes lopás és hazudozás után miért hiszi még mindig az ország, hogy „A másik sem lenne jobb”?

A még öldöklőbb küzdelem persze sokkal nagyobb tétre megy, és ott régebb óta tart a tánc (páva). Mint azt ugyancsak Gulyás úrtól, de rengeteg másik fideszes vagy nekik elkötelezett szereplőtől tudjuk, sőt miniszterelnökúr is többször nyilatkozta, Magyarország nem azért nem kap uniós forrásokat, mert az Unió korrupciót gyanítana (ugyan dehogy!), hanem mert pártunk és kormányunk a háborúról, a migrációról és a gyermekvédelemről másképp „vélekedik”, mint az Unió. Bizony! Elsőre én sem hittem, hogy ezt bírják majd mondani.

Néhány idézet az Európa Bizottság hazánkról készített, 2021-es jelentéséből:

  • „…az európai szemeszter keretében az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítésére tett ajánlás továbbra sem teljesült…”
  • „…a bírói függetlenség és az igazságszolgáltatással kapcsolatos fejlemények a már eddig is fennálló aggályokat tovább erősítették…”
  • „A közigazgatás magas szintjén megvannak a kockázatai a klientizmusnak, a kivételezésnek és a nepotizmusnak, de az üzleti élet és a politikai aktorok közötti összefonódások kockázata is megoldatlan maradt. A korrupció felfedésére alkalmazandó független ellenőrzőmechanizmusok továbbra is elégtelenek, illetve továbbra is aggályos a rendszeres ellenőrzések hiánya, valamint a vagyon- és összeférhetetlenségi nyilatkozatok elégtelen felügyelete.”
  • „…a médiapluralizmus továbbra is veszélyben van.” (milyen finom fogalmazás)
  • „…a jogalkotási folyamat átláthatósága és minősége továbbra is aggodalomra ad okot.”

Eztán jött 2022. július, mikor a Magyarországról készült EB jelentés megállapítja, hogy a korrupciót illetően nincs előrelépés, majd 2023. január, mikor a Transparency International berlini központja által készített korrupciós jelentés rögzíti, kies hazánk immár az EU legkorruptabb állama.

Na, kérem, hát ez az! A szemét EU a fenti kamu szövegekkel takargatja, hogy tulajdonképpen nem a politikai döntések transzparenciáját és előkészítettségét, nem is a politikai szinten történt gazdasági döntések korrupciós jellegének megszüntetését, de még csak nem is a jogszabályok érvényesülését akarja elérni nálunk, hanem a magyar gyermekek szabad és gátlástalan átoperálását. A szörnyű tervet a kormány hatásos fellépése akadályozta meg azzal, hogy a gyermekeinknek 18 éves korukig az LMBTQ+ elfajzást illetően totális tudatlanságot biztosító paragrafust a pedofíliáról szóló törvénybe tették. Tudja meg mindenki, mifélék ezek!

Miniszterelnökúr a hősi harc mellett persze nem feledkezik meg az egyszerű emberek jólétéről és védelméről sem, így épül-szépül tovább Hatvanpuszta, növekedik Tiborcz úr ingatlanbirodalma, és csusszan kukába az igazságügy miniszterasszonya elleni borzalmas és igaztalan vád, miszerint köze lenne a Völner ügyhöz. Nem is érthető, hogy az ilyen cselekedetek hogyan kerülnek az EU piszkos fantáziáját leplező ún. „országjelentések” negatív oldalára.

Bízunk Miniszterelnökúrban. Majd ő megvéd minket a mindent beborító nyugati romlottság liberális szennyáradatától, a létrák betiltásával a migránsok hadától, sőt harcos békevággyal az orosz rakétáktól is, de azért egy kérésünk lenne: lehetőleg ne addig folytassa az agresszív kismalacos pávatáncot, amíg a nekünk szánt EU-s pénz kifizetése teljesen ellehetetlenül, mert akkor keserves jövő vár ránk, mimagyarokra.

Bár, ha Magyarország becsődölése esetén én is Hatvanpusztára vonulhatnék vissza szerető, meleg családi körbe, a franc sem törődne mások jövőjével. Az sem zavarna különösebben, hogy a birtok puszta léte a lopás tényét tekintve nem csak egy délibáb káprázata, hanem maga a gránitszilárd rögvalóság.

Családi ügyekkel nem foglalkozom.

MIBEN TÉVED SÚLYOSAN FODOR GÁBOR

Fodor Gábor felháborította a Klubrádió hallgatóit. Azt javasolta ugyanis az Indexen megjelent több írásában, hogy az ellenzék a kormánnyal együtt álljon ki Brüsszelben azért, hogy a Bizottság ne tartsa vissza, hanem folyósítsa az országnak a támogatásokat.

Tegye félre a kormánnyal szembeni kifogásait, mert ez nemzeti ügy, az ország súlyos gazdasági helyzetében elengedhetetlenül szükség van ezekre a juttatásokra. Bolgár Györgynek azt is elmondta, hogy szerinte az ellenzék azt kérhetné cserében a kormánytól, hogy kétharmados ügyekben se döntsön ellenzéki egyetértés nélkül. Arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltáskor is konszenzusra tudott jutni az ellenzék az egykori kommunistákkal, félretéve azt, hogy milyen súlyos bűnöket követtek el korábban.

Ne gondoljuk, hogy amit Fodor fölvet, az feltétlenül badarság. Tudnunk kell: Orbánnak, a Fidesznek sok százezres, sőt milliós támogatottsága van a magyar társadalomban, feltétlen bizalmat élvez abban a választói körben. Igaz, hogy nagy mértékben megkönnyítené az ország súlyos gondjainak megoldását, ha egyes stratégiai kérdésekben konszenzus alakulhatna ki kormány és ellenzéke között. Magam is azt gondolom, hogy eljön még az az idő, amikor lesznek tárgyalások a Fidesz és az ellenzék között ahhoz hasonlóan, ahogy 1989-ben az MSZMP és az ellenzék között voltak.

Ez akkor is így van, ha Fodor írásaiban és nyilatkozatban alaptalanul állítja, hogy Magyarországon ma demokrácia van, és arra hivatkozik, hogy ha az önkormányzati választásokon egyes helyeken, így Budapesten is le lehetett győzni a Fideszt, nem zárható ki, hogy ez országgyűlési választáson is lehetséges.

Ez szerintem hibás helyzetértékelés, hiszen a Fidesznek megvannak az eszközei arra, hogy mindenképpen megtartsa az országos főhatalmat, és él is ezekkel az eszközökkel.

Márpedig a főhatalom birtokában felszámolta a modern demokrácia legfontosabb intézményeit, a hatalommegosztást, az alapvető szabadságjogokat. A demokrácia helyreállítása azonban nem képzelhető el anélkül, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy 1989-ben az új magyar demokrácia megteremtéséhez szükség volt az akkori kormány és ellenzéke közötti megegyezésre, ismét megegyezzen egymással Orbán és az ellenzék.

Ugyanakkor Fodor súlyosan téved, amikor azt gondolja, hogy eljött, itt van a megegyezés ideje.

Hogy miért, annak megértésében sokat segít, hogy maga Fodor a rendszerváltás időszakának megegyezését állítja elénk példaként. Vajon miért volt akkor lehetséges az ilyen megegyezés, mégpedig nemcsak nálunk, Magyarországon, de már előttünk Lengyelországban is, és azt követően Csehszlovákiában, az NDK-ban és Bulgáriában is. Mi volt azonban az előfeltétele ezeknek a megegyezéseknek, illetve a megegyezéshez vezető kerekasztal-tárgyalásoknak? Elsőként Lengyelországban vált világossá, hogy a kommunista hatalom alapjaiban megingott. A lengyel kommunista hatalom 1981-ben a szükségállapot bevezetésével, a Szolidaritás elleni represszióval próbálta utoljára konszolidálni magát, de az évtized második felére egyértelműen kiderült, hogy a próbálkozás kudarcot vallott. Gorbacsov közölte a lengyel kommunistákkal: szovjet segítségre a társadalmi ellenállással szemben nem számíthatnak. Ugyanezt közölte 1989 őszén az NDK vezetőivel is, és ebből a többi szocialista ország vezetői is levonhatták a következtetést: a Brezsnyev-doktrína halott. Így vált az egész KGST-térséget sújtó gazdasági válság az egyes országokban politikai válsággá. Ezért kényszerültek tárgyalni az ellenzékkel a kommunista vezetők előbb Lengyelországban, majd a többi országban, így Magyarországon is.

Ma gyökeresen más a magyarországi helyzet. Fodor az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozik, és az ország valóban nehéz gazdasági helyzetben van.

Szó sincs azonban arról, hogy a gazdasági nehézségek átmennének politikai válságba.

Éppen ellenkezőleg, az orbáni hatalom stabilabb, mint korábban bármikor. Azért is, mert nincs komolyan számba vehető ellenzéke, de nemcsak azért.

A Szovjetunión és Jugoszlávián kívüli kommunista rendszerek stabilitása a szovjet „ernyőre” épült. Emlékezetes: az MSZMP vezetői a hetvenes-nyolcvanas években mindig elmondták, hogy amiről nem lehet vitatkozni, az a Szovjetunióhoz való viszony és a párt vezető szerepe. Amikor a szovjet „ernyő” a nyolcvanas évek második felében bezárult, a stabilitásnak vége lett. Orbán önkényuralma ezzel szemben nem külső védőernyőnek köszönheti a stabilitását, hanem a választásokon újra meg újra megszerzett megerősítésnek, melyet két választás között is alátámasztanak a közvéleménykutatások. Amíg ez fennáll, addig a gazdasági helyzettől függetlenül a rendszer nem inog meg. Akkor viszont a rendszer urait semmi sem kényszeríti arra, hogy bármilyen engedményt tegyenek az ellenzéknek. A Fidesz nem azt akarja, hogy az ellenzék támogassa Brüsszelben, hanem azt, hogy ne támogassa, és ezért folyamatosan támadhassa. És

az ellenzéknek sincs miért megegyezést keresni az Orbán-kormánnyal.

Ma ez a helyzet. Ezért súlyos tévedés, amit Fodor ír, illetve mond.

Az ellenzék, elsősorban az SZDSZ és az akkori Fidesz álláspontja 1989-ben az volt, hogy az MSZMP-vel csak a békés átmenet szabályairól: az alkotmánytól, a választási, a gyülekezési, az egyesülési és a párttörvényről szabad tárgyalni és megegyezni. Ezért is szakadtak meg a gazdasági átalakulásról kezdett tárgyalások. Azokról majd a demokratikusan megválasztott új parlamentnek illetve kormánynak kell döntenie, mondták, és igazuk volt. Fodor javaslata ezzel az akkori álláspontunkkal fordul szembe: nem a demokrácia helyreállításának szabályairól, hanem egy külpolitikai és gazdaságpolitikai kérdésről szeretne egyetértést a kormánnyal. Ma ilyen megegyezés nem tud létrejönni.

Én Fodorral szemben nem gondolom, hogy demokrácia lenne Magyarországon, szerintem önkényuralom van. Ilyen helyzetben az ellenzéknek az a dolga, hogy ezt követői számára világossá, egyértelművé tegye, hiszen csak így mozgósíthatja őket arra, hogy részt vegyenek az önkényuralom megdöntésében.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!