Kezdőlap Itthon Vélemény Oldal 12

Vélemény

A haza meg az ő szeretete

Falusi Tamas
-
0
A haza meg az ő szeretete

Az az igazság, hogy Svédországnak rossz a véleménye. Ezt a svéd politikusok többször ki is fejtették, sőt náluk iskolában is tanítják, hogy a tanulóifjúságnak szintén rossz legyen. Mármint a véleménye.

Hogy kiről vagy miről negatív az a vélemény, annak meghatározása rém egyszerű. A magyar kormány és a FIDESZ részéről nyilatkozók azt mondják, hogy Magyarországról vannak a svédek rossz véleménnyel, és ebben igazuk is van, mert jelenleg Orbán Viktor maga Magyarország egyedül. Azaz ha arról alkot véleményt a külföld, hogy ő mennyire katasztrofális politikát folytat itthon is meg külföldön is, akkor az egyben vélemény Magyarországról.

Orbán nem puccsista. Nem katonai erővel ragadta meg a hatalmat, azt ugyanis mi adtuk neki.

Az a viselkedés, hogy ő ezt maximálisan és a lehető legönzőbb módon, a még nagyobb hatalom és a még több pénz megszerzése érdekében használja ki, lehet, hogy erkölcsileg csúnya, de jogilag nem kérdőjelezhető meg.

Mint az a tanulmányainkból ismeretes, diktátort a rómaiak akkor neveztek ki, mikor az országot veszély fenyegette. Akit kineveztek, az teljhatalmat kapott, így a demokráciákban szokásos, vitákkal tarkított, időben elnyúlt hercehurca helyett a helyzet megkövetelte módon, azaz gyorsan és hatékonyan tudott dönteni. Magyarország népe is ilyen szörnyű vészhelyzetbe került 2010-ben, ugyanis a vérig sértett és ezért rendkívül dühös értelmisége oldaltól és pártoktól függetlenül, teljesen egységesen azt mondta neki, hogy hatalmas a baj, mert egy ember, egy volt miniszterelnök, aki megbukott, lemondott, nem volt már senki, még a besenyőknél is veszélyesebb az országra nézve! Akkoriban a sajtó nagy része még nem a FIDESZ, hanem az értelmiség kezében volt, így aztán a jónép a sajtó által meggyőzve követte az útmutatást, és az akkori ellenzéket kétharmaddal megszavazva leváltotta a Bajnai kormányt.

Sok értelmiségi még örült is Orbán kétharmadának, amellyel sikerült korlátlan hatalmú diktátorrá választani. Ez mutatja, hogy derék értelmiségünk mennyit ért a politikához.

Na, ez van most. Azóta is. Tizenhárom éve. És az országnak még mindig nem elég.

A fentiek alapján (Orbán=Magyarország) egyértelműen kijelenthető, hogy a svédek Orbánt támadva az országot támadják. Ez még nem lenne gond, de a kritikájukat ki is mondják, sőt az iskolásoknak még tanítják is, ami nagyjaink (= FIDESZ vezetők és beosztottak) szerint a legnagyobb tiszteletlenség Orbánnal, illetve hát Magyarországgal szemben, mivel amit a svédek mondanak, szerintük nem igaz.

A svéd tiszteletlenség elleni harcba beszállt Orbán Balázs, Szijjártó, Kövér meg persze a komplett NER média, és bizony kössék föl a gatyát a svédek, ha egy ilyen agytröszttel akarnak ujjat húzni!

A miniszterelnök természetesen távol tartotta magát a kicsinyes vitától (nem akart odáig süllyedni), ahogy ahhoz sincs semmi köze, hogy a svéd NATO csatlakozást a Parlament még nem szavazta meg.

Hogy miért nem, arra Magyarországnak nagyon jó okai vannak. Orbán Balázs például előásott olyan régi szövegeket, melyek szerint a ma regnáló svéd politikusok korábban néhány, nekik nagyon nem tetsző orbáni intézkedés hatására Magyarország elleni lépéseket javasoltak, de a kijelentéseik idején még csak a pártjukat képviselték, nem a kormányt (nem voltak hatalmon), azaz az általuk mondottak esetében hivatalos svéd álláspontról nem beszélhetünk.

Amit pedig a hivatalos államközi kapcsolatokban nem kompetens emberek mit mondanak, az szigorúan magánvélemény, tehát nem „Svédország”, még csak nem is a „svédek”, hanem X., Y.  meg Z. mondta, amit mondott.

Nagy kár, hogy ez nem jutott el a stratégiai államtitkár úr tudatáig, különben visszafogottabban oktatta volna ki a svédeket, hiszen ő biztosan tudja, mi a különbség egy magánvélemény és egy kormány állásfoglalása közt. Legalábbis feltételezem, hogy tudja… habár a mai magyar kormány környékén szokásos kontraszelekciót figyelve az is lehet, hogy tévedek.

Szijjártó úr egy másik témát homloktérbe rántva gondolta visszaverni az aljas támadást. Megírta svéd kollégájának, hogy a magyar parlament képviselői demokratikus versenyben szerezték mandátumukat, az életszínvonal javításán dolgoztak választókerületeikben, ennek eredményeként pedig sokan közöttük négyszer, ötször, sőt hatszor is megkapták az emberek támogatását.

Az embereknek kiosztott ennyi jótétemény után nem csoda, hogy megkapták. Kissé zavarja ugyan a demokratikusversenyes képet a fideszes médiafölény révén elkövetett néhány karaktergyilkosság, de hát miért nem írta meg a független sajtó, hogy fideszék hazudnak, mert például MZP ugyan, ha a NATO kéri, tényleg vágóhídra küldené fiainkat, de Orbán pont úgy és pont ugyanoda, ha a NATO kéri, mert mi NATO tag vagyunk (egyébként a független sajtó ezt a hazugságcáfolatot tényleg nem írta meg. Ott hagyta MZP-t, ahová lökték).

A fentiek fényében a „demokratikus verseny” kifejezés elég hülyén hangzik, pláne, hogy fideszék például évi 130 milliárd közpénzzel fizetik meg, hogy az MTVA pártsajtóként működve karaktergyilkoljon.

A Rogán féle, Miniszterelnökségnek nevezett propagandacsapat visszafogottabb költségvetésű, csak évi 42–44 milliárd közpénzt kap (óriásplakátozás, levelezés), bár az sem kevés, ahogy a baráti sajtónak kiosztott, állami vállalatok által közpénzből fizetett hirdetések bevétele sem. Megemlíthető még, hogy azok a területek, ahol fideszes képviselő dolgozik az életszínvonal javításon, valahogy jóval több közpénzt kapnak az államtól, mint ahol a képviselő nem fideszes, az pedig, hogy ez utóbbit nyíltan hangoztatják („Ha nem fideszesre szavaztok, leshetitek a támogatást”), már csak hab a még a Holdról is, de Svédországból pláne antidemokratikusnak látszó tortán.

És akkor a magyar parlament elnöke. Rendkívül felelősségteljes munka, elképesztő IQ-t igényel, például összehívni az országgyűlést, megadni a szót, kiosztani a pénzbüntetéseket, meg ilyesféle, nem képes azt általlátni akárki. A mai FIDESZ tulajdonképpeni megteremtője, a messze legokosabb közülük, azaz Simicska el se vállalta volna. Így aztán,

ha Kövér megszólal, elnémul a kecskeméti öregtemplom nagyharangja is.

Álláspontja sziklaszilárd. Talapzata az Ószövetség a maga állandóan haragvó, semmit meg nem bocsátó, hetedíziglen büntető istenével, akinél a totális önfeladás a minimum, és minden engedetlen olyan büntetést kap, hogy attól koldul, de nem a Pokolban ám (persze ott is), hanem még itt a Földön, a renitens mindenit!

Az Úr azt üzente, hogy egyrészt férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak, mert utálatosság az, másrészt azt, hogy aki csak egyet is elkövet az utálatosságok közül, azt ki kell irtani. Mózes harmadik könyve, tizennyolc: huszonkettő, meg tizennyolc: huszonkilenc, ezt sokan tudják A Könyv nélkül. Például Újságíró, aki a riportot készíti Kövérrel, és ugyan fogalma sincs a transzneműségről, de a bibliai előírás szerint utálja a „ratyikat”.

Kövér rendkívül becsületes, ami a szívén, az a száján:

„Amit csinálnak a svédek a saját hazájukkal, vagy azzal az országgal, amit rájuk bízott a Jóisten valaha, abból egyenesen következtethető az, hogy ők nem szeretik a hazájukat, sőt szabályosan gyűlölik, mert hogyha nem gyűlölnék, akkor nem tennék tönkre… Nem hiszem, hogy nekünk egy olyan idézőjelbe tett szövetségesre szükségünk van, amely a saját hazájára is köp, nemhogy ránk.”

Hát ja. Aki nem pontosan azt csinálja a hazájával, amit a Jóisten földi számonkérő széke, azaz Kövér László hitbuzgásában elvár tőle, az köpködős hazagyűlülő. Mivel pedig Kövér nem akárki, következésképpen ez a magyar kormány hivatalos álláspontja is, azaz nyilvánosan sértegeti a svédeket. Nem is akárhogy. Nem csodálnám, ha ezek után a svédek visszavonnák a NATO-ba történt jelentkezésüket, mert egy olyan országgal, amely antidemokratikus is, meg ez a véleménye róluk, szövetkezzen a jófranc, de nem ők.

Napelem

Falusi Tamas
-
0
Napelem

A napelemet mindenki ismeri. Ott ül fönt a háztetőn, ha süt a nap, áramot termel, semmit nem kell csinálni vele, mégis hasznot hoz a gazdinak, ennél nagyszerűbb dolgot elképzelni sem lehet. Egyetlen hátránya azért akad: nem akkor termeli az áramot, mikor arra szükség van, hanem mikor az időjárás és a Föld forgása és keringése úgy dönt. Ha az igény és a termelés egybeesik, akkor jó, ha nem, akkor tenni kell valamit.

A napelem specifikációja a nem szakember számára becsapós. A furfangos gyártók ráírják például, hogy az adott egység villamos teljesítménye 1 kW. Sajnos ez nem ám úgy 1 kW, hogy jaj de jó, van egy kilowattom, hanem nyáron, délben, szikrázó napsütés esetén értendő. Ha felhős az idő, ha ősz van, pláne délután akkor arányosan kevesebb, éjszakánként pedig magától értetődőn nulla, pedig világítunk meg tévét nézünk akkor is. A napelemek magyarországi csúcskihasználási óraszáma kb. 1200 h, azaz egy 1 kW névleges teljesítményű napelem évi 1200 kWh villamos energiát képes hálózatra adni, ami az év 8760 órájához képest nem valami sok. A helyzet olyan, mintha az évnek csak 13,7 százalékában működne maximális teljesítményen, vagy folyamatosan működne egész évben, de 1 kW, azaz 1000 W helyett csak 13,7 W teljesítménnyel.

A helyzet persze még ennél is rosszabb, mert a napelem használhatósága a kutya vacsorájához hasonlatos.

Van, amikor kellene az áram, de épp nincs, vagy kevés, és van, amikor nem kell, de ragyogóan süt a nap, a berendezés meg termel fölöslegesen. Ezen például akkumulátor teleppel lehet segíteni, és jó megoldás is lenne, amíg kis teljesítményekről és rövid időszakról, például egy napról van szó, de mikor hosszabb, például éves kiegyenlítés szükséges a termelés és a fogyasztás között, olyan nagy kapacitású, drága és nagyméretű akkumulátor telep kellene, ami a kiserőmű tulajdonosnak nem éri meg. Ezért csatlakoznak szívesen a villamos hálózatra a napelemes rendszerek. Illetve hát a gazdáik.

A hálózatra való csatlakozás azt jelenti, hogy a tulajdonosok rábízzák a magyar villamos rendszer irányítóira a teljes magyar villamos rendszeren túlmenően még az ő kiserőművük  kikompenzálását is, mondván, ha sok a napelemek által termelt áram, szabályozzák le az egyik erőművet, ha meg kevés, terheljék föl valamelyiket, és ha még az is kevés, kapcsoljanak be egy tartalékot. Ahogy szokták, csak fokozottabb hektikával. Ebből következően a magyar villamos rendszerben annyi erőműi teljesítménytartaléknak mindig kell lenni, amennyi az országos hálózatra kapcsolt napelemek összkapacitása (hiszen a napelemek villanytermelése lehet nulla is, sőt éjjel mindig annyi), és olyan visszaterhelési lehetőségnek, hogy ha nyári szikrázó napsütéses délelőttön a hazai napelemek termelése csúcsra fut, le tudjanak szabályozni, esetleg leállítani annyi erőművi blokkot, hogy az egyensúly megmaradjon termelés és fogyasztás között. Elég bonyolult feladat, mert az MVM-nek az erőművekkel is szerződése van. Ha a szerződés szerint át kell venni a termelt áramot, akkor az az erőmű nem állítható le, ha viszont a szerződés nem ír elő kötelező átvételt, akkor az erőmű drágábban adja az áramot, mert ráfizetni nem akar. Ezt a rendszert színesítik még az export és import lehetőségek. A kikompenzálás (nem kicsi) költségeit az MVM úgy fizetteti meg a napelem rendszerek (kiserőművek) tulajdonosaival, hogy a nekik szolgáltatott áram díja kb. hétszerese a tőlük átvett áram díjának.

A napelemek legeslegnagyobb hibája azonban mégiscsak az, hogy a lelkes zöldekhez és a nem kevésbé lelkes politikusokhoz a fentebb írtak valahogy nem jutnak el. Ezért születhetnek az olyan bombasztikus újságcímek is, hogy

„A magyar napelemek már Paksot is lepipálják.”

Ráírt teljesítményben tényleg így van (a magyarországi napelemek összesített névleges kapacitása nagyobb, mint 5000 MW, Paks I. meg összesen 2000 MW), de az évente termelt villamos energia Paks I. esetében 16 000 000 MWh, az összes napelemé viszont alig több mint a harmada (6 000 000 MWh), és persze napelemék azt is nehezen tervezhető összevisszaságban produkálják.

További hátrány, hogy a gyártói furfang a napelemek árában is felfedezhető, ugyanis a fajlagos árat (HUF/kW) a névleges teljesítményre adják meg, mely névleges teljesítmény (mint már ismertetve lett) nyáron, délben, felhőtlen ég esetén igaz, az összes más esetben és helyzetben nem. Így aztán sokan azt hiszik, nem kell nekünk Paks II. olyan drágán, hiszen építhetünk sokkal olcsóbban 2400 MW teljesítményű napelemet, vagy akár 10 000 MW kapacitásút is (éjjel mindkettő teljesítménye nulla, azaz valamit be kell kapcsolni, hogy áram legyen), amivel a laikus választópolgárt simán félrevezethetik. Fenti okból javasolható, hogy a politikusok energetikai kérdésekben ne nyilatkozzanak. Hagyják meg azt a szakértőknek, és akkor nem lesz gond vele.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a napelem jelenleg sem nem olyan teljesítményű, sem nem olyan olcsó, mint ahogy hisszük.

Ezért nagyon is célszerű Paks II-t az energetikai programban hagyni (Paks I. élettartamának 10 évvel való meghosszabbításával együtt), mert jelenleg az atomerőmű nálunk az egyetlen reálisan megépíthető létesítmény, amelyik időjárástól, évszaktól és napszakról függetlenül folyamatosan termeli az elektromos áramot, miközben nem bocsát a levegőbe széndioxidot.

Nagy baj, hogy Paks II. csúszik, ezért van szükség két, igencsak nagy teljesítményű (összesen 2600 MW) gázerőműre, hogy egyrészt a jelenlegi áramimportot kiváltsuk (jelenleg ugyanis importra szorulunk), másrészt az újonnan épülő, nagy energiaigényű gyáraknak biztosítsunk villamos energiát, harmadrészt pedig az egyre bővülő magyar napelem park teljesítményingadozásait is képesek legyünk kikompenzálni a gyorsan le- és felterhelhető gázerőművi blokkokkal. Ehhez szükség lesz az orosz gázra, de más lehetőségünk nincs, azaz

a függetlenedésünk az orosz gáztól még igencsak messze van. Ezért javasolható a politikusoknak, hogy minden ezzel kapcsolatos témában csak óvatosan fogalmazzanak.

A napelemeknek (és a szélturbináknak, amelyeknek Magyarországon folyamatos szél híján csak kicsi a jelentősége) persze vezető szerepük lesz majd, mikor létrejön a hidrogénalapú energiaellátás. Hatalmas telepek termelik az elektromos áramot, fölösleg esetén vizet bontanak vele, melyből a hidrogént tartályokba zárják, és mikor szükséges, mert hiány van, áramot termelnek általa. A közlekedésben üzemanyag cellák biztosítják az elektromos energiát minden jármű számára, a fűtést és a hűtést elektromos hajtású hőszivattyúk végzik, és ebben a világban nem lesz már se fosszilis tüzelőanyagot, sem atomenergiát használó erőmű. Benzinkutak helyett hidrogénkutaknál tankolhatunk, és a jövőt tekintve itt szerezhetne Európa hatalmas előnyt az üzemanyag cellák fejlesztése révén. Az akkumulátorokat Ázsiára hagyva (ha abban győznek, hát csak győzzenek) a távolabbi jövőre gondol, és ha jól csinálja, nagy siker lehet. Ehhez sok pénz kell, és központi akarat, mert Kína így csinálja, és mi nem maradhatunk le tőle.

Persze az élet nem is olyan egyszerű. Emlékezhetünk 2004-re, mikor közvetlenül az EU-ba való belépésünk után Kovács Lászlót nevezte az MSZP a Bizottság energiaügyi biztosának, aki jó szakemberekre hallgatott és a fentebb leírt hidrogén alapú energetikát tekintette fő céljának.

A FIDESZ persze mindent megtett a megbuktatása érdekében, és Kovács biztosi meghallgatásakor, melyet angol nyelven tartott, az odaráncigált szakértők találtak is valamit. A jelölt a hidrogént energy carrier (energiahordozó) helyett energy sourcé-nak (energiaforrás) nevezte, amellyel aztán megbuktatói diadalmasan rohangáltak mindenfelé azt kiabálva, hogy Kovács teljesen hülye az energetikához, íme, még azt sem tudja, hogy a hidrogén energiahordozó. Mivel (finoman szólva) a többi képviselő sem volt szakember, sikerült elérniük, hogy Kovácstól elvették a posztot, helyette az adóügyeket kapta meg. Azóta sem hallani az EU környékén hidrogénalapú energetikáról.

Valaki szólhatna már az EU-nak, hogy mi a legcélszerűbb stratégia, és mivel kéne intenzíven foglalkozniuk. Ha Kovács már nem is dolgozik ott.

Esetleg van jelentkező?

Demográfia

Falusi Tamas
-
0
Demográfia

Ahogy írja azt az újság, két napra ismét Budapestre érkeztek a konzervatív családpárti erők, hogy megosszák a tapasztalataikat a „családokat érintő legfontosabb kérdésekről”. Még Meloni is itt volt, aki nyilván a felszólalók aduásza volt. Hogy ez miért Demográfiai Csúcs, az valószínűleg a résztvevők önértékelési zavarából következik.

Mint az ismeretes, a fentebb említett erők az úgynevezett „hagyományos családmodellt” preferálják. A mai korban teljesen fölöslegesnek látszó egy modellhez való ragaszkodás azért van, mert ez nem egy konzervatív (azaz a jóléti állam helyett a szakszervezet mentes, kisgömböcös kapitalizmust hirdető és támogató), hanem jóval inkább egy rigorózusan vallásos társaság, és hiába bármifajta szekularizáció, a vallás hatalmas szerepet játszik minden ilyen kormányzásban. Vallási alapon szólnak bele mindenbe, a vallás pedig a demográfiát illetően azt mondja: „Sokasodjatok és szaporodjatok!”, tehát a családmodell nem mindegy nekik.

Ha az ember jobban belegondol, és a sokasodás plusz szaporodás parancsa mellett figyelembe veszi „Az Isten saját képmására teremté az embert” információt, a végeredmény még az is lehet, hogy a Föld egy alien társaság génbankja, akik magukat istennek hazudva érték el jó par ezer éve, hogy mára az ő képmásukat fejlesztve/hordva 8 milliárdan lettünk. Nagyon valószínű persze, hogy már nem jönnek vissza hozzánk friss génekért, mert megfeledkezve rólunk rég kihaltak a saját bolygójukon.

Miután a fenti borzalmakat sugalló Sátánt sikerült elzavarni, térjünk vissza a demográfiához. A kiindulási helyzet a következő: az emberiség úgy túlszaporodott, hogy lényegesen több a fogyasztása, mint amennyi a Föld tartalékaiból folyamatosan biztosítható, és lényegesen nagyobb a kártétele, mint amennyit a Föld változás nélkül kibír. Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy a Földnek tökmindegy, mi van, volt ő már tűzgolyó meg hólabda is, ezért az olyan apróságok, hogy a felszíni átlaghőmérséklet pár fokot módosul, egyáltalán nem zavarják, mert egyrészt nincs, amivel észrevegye, másrészt, még ha észrevenné is, számára abszolút közömbös. Ebből következően a „Mentsük meg a Földet!” szlogennel házaló lelkes mozgalmak tévedésben vannak, hiszen nem a Földet akarják megmenteni, hanem az Embernek most még rendelkezésre álló bőséges fogyasztás lehetőségét meg az Embernek most még kellemes klímát akarják megtartani. Rendkívül önző viselkedés.

Na de mikor nem volt önző az Ember?

Abból, hogy ennyire sikeres, az következik, hogy már régen az, mert az evolúció ilyenre tenyésztette ki. Biztos volt a véletlen variációknak köszönhetően önzetlen emberfajta is, de az gyorsan kihalt.

A lehetőségeket tekintve persze úgy is történhetett, hogy eleve önzőnek lettünk teremtve, és a Jóisten összes beosztottjával együtt azóta is azon fáradozik, hogy a szarvashibát kijavítsa. Sajnos sikertelenül.

A Csúcsra visszatérve, résztvevői közül többen beszéltek arról, hogy a hagyományos családot veszély fenyegeti (vajon kinek a részéről?), ezért szegény hagyományos családok a szabadságharcukat vívják (vajon ki ellen?), meg még hasonló butaságokat, ugyanis ők a saját szavaik szerint úgy gondolják, ha a liberálisok engedik, hogy másfajta családmodellek is működhessenek, akkor ezzel kötelezővé teszik a másféleséget. Sohasem hittem volna, hogy az engedélyezés az egyben kötelezővé tétel is, de ha a felszólalók az efféle bornírt szövegekkel saját választóikat etetik, az más. Akkor nem szóltam egy szót se, mert az önző módon való hazu… khm… mellébeszélés okos taktika.

A Miniszterelnök úr különösen kitett magáért. Nehezményezte, hogy „az EP megszavazza, férfiak is szülhetnek gyereket” ( szerinte a „ha egy már férfiként élő, de még nem átoperált nő teherbe esik, ugyanazon terhesjogok illetik meg, mint a nőként élő terhes nőket” ezt jelenti), nehezményezte, hogy „az EB azt kérte, ne kívánjanak Boldog Karácsonyt” (= Helena Dalli egyenlőségi biztos 2021. novemberi belső ajánlása, amelyet a kidolgozatlanság indokával azonnal vissza kellett vonnia, azaz az EB nem kérte, és azóta sem kéri), valamint nehezményezte, hogy a liberálisok félelmet keltenek, és világvége hangulatot sugároznak (nyilván a klímaváltozásra gondolt, melyhez a liberálisoknak, lévén tudományos téma, nincs közük). Könnyű elképzelni, hogy ha egy miniszterelnök az általa különösen favorizált ügyet illetően ilyeneket képes mondani, mennyire érthet a többihez.

Az emberiséget illetően tendencia a létszámcsökkenés.

A kutatók számításai szerint a Föld lakossága 2064-re érheti el a csúcspontját, amikor majd 9,7 milliárd ember él a bolygón, utána fokozatosan mínuszba váltunk, és a századvégre már csak 8,8 milliárdan leszünk.

A csökkenés oka, hogy az embereknek egyre több a szabadideje és a pénze, melyekből újabb és újabb szórakozásra is bőven telik, mivel pedig idős korában az ellátása biztosítva van, egyre többen érzik úgy, hogy a gyerekre igazából nincs is szükség, csak a gondjaikat növeli, mert nem hagyja őket „élni” igazán. A nők sem akarják sokszor vállalni a terhességet meg a szülést, mert többet szeretnének nők lenni, mint anyák, ezért egyre több az egyre kevesebb gyereket nevelő család, és a szingli lét is egyre népszerűbb. Ezt a csökkenést nem lehet megállítani, legfeljebb rendkívül súlyos büntetések kilátásba helyezésével, ugyanis az individuum elsőbbsége az emberekben egyre nő. A fenti folyamat (akármit is hisznek egyesek) nem a liberálisok bűne. Ők nem hirdetik, nem népszerűsítik, és nem terjesztik (megvan az mindenkiben), hanem csak hagyják érvényesülni. Ezért nem diktátorok, hanem liberálisok. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik.

A demográfiával kapcsolatban két problémát szoktak ragozni. Az egyik a „kihalás”, a másik az „elöregedés”. Az elsőtől a nemzetállamok kormányzata retteg nagyon, főleg a kisebbek, például az Orbán kormány, ugyanakkor figyelembe véve, hogy Mátyás korában 3 milliós volt az ország, utána kegyetlen kor következett, és mégis itt vagyunk, a kihalásunk elég messze van. Majd az ük-ükunokák gondja lesz, ha még hajlandóak problémázni rajta akkoron.

Az nem egészen érthető, hogy az elöregedéstől miért félünk annyira. Például most a 153 évvel ezelőtthöz képest rettenetesen el vagyunk öregedve. Verne Nemo kapitánya az emberi kor végső határát elérve végelgyengülésben hal meg 60 évesen, nálunk viszont ma már 65 év a nyugdíjkorhatár, és mégis minden rendben minden vonalon. A fentiek szerint a problémákat illetően egyik sem komoly.

Jelenleg csökken a fejlett országok lakossága, de ez semmifajta demográfiai gondot, pláne „válságot” nem jelent. A válság emlegetése csak politikai húzás, a nép ismételt, ki tudja, hanyadszor való átverése, amin mi már nem csodálkozunk.

Az emberiség jelenleg legjobb taktikája racionálisan az lehet, hogy egyelőre semmi beavatkozás (úgyis túl sokan vagyunk), és csak mikor a földi létszám a tizedére csökkent (800 millió), akkor lépünk, hogyha kell. Mondható tehát, hogy van még 140–150 évünk. 2170 körül már sokkal többet fogunk tudni, jobb lesz az MI, meg a technológiánk, és miután a csökkentett létszám meg a technológiai fejlődés miatt a nyersanyaghiány, az energiahiány, a vízhiány, az élelmiszerhiány és a klímaváltozás veszélye elmúlt, nyugodtan megtervezhetjük és végre is hajthatjuk azt az emberlétszám stabilizációt.

Már ha akarjuk még egyáltalán.

Egyforma

Falusi Tamas
-
0
Egyforma

„Nem elég a célt látni;
járható útja kell!

Két lehetőség van, az Európai Unió vagy egyben marad, vagy szétesik, szétcsúszik, darabjaira hullik – mondta Orbán Viktor Kötcsén. A miniszterelnök 50-50 százalék esélyt lát mindkét lehetőségre, tehát mind a kettőre fel kell készülni.

Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy mivel Fritz Tamás politológus, úgy tűnik, a politológusok kezdik megtalálni a helyüket az információs láncban, mert ezek szerint a fő feladatuk a nem nyilvános beszédek kiszivárogtatása.

A másik, hogy az Orbán féle megállapításról a régi vicc jut az ember eszébe:

– Tudod, mennyi annak az esélye, hogy ha kimész az utcára, találkozol Mária Teréziával?
– Mennyi?
– Ötven százalék.
– Miért?
– Mert vagy találkozol vele, vagy nem.

Ezen logika mentén az Orbán féle jóslat információtartalma nulla. Járható utat nem kínál.

Az természetesen alapvető politikusi követelmény, hogy az ember felkészül mindenre, ami szerinte bekövetkezhet, csak az a gond, hogy az EU egyben maradására való felkészülés ugyan nem okoz semmiféle bizonytalanságot (business as usual), de az Orbán vízió szerinti szétesés, szétcsúszás, darabjaira hullás már igen, az ugyanis nagy kérdés, hogy a katasztrófa milyen törésvonalak mentén következik be. Itt sokféle forgatókönyv elképzelhető. A legvalószínűbb az, hogy az EU megunva renitenseinél a demokrácia semmibevételét, a vétófenyegetéseket, a szövetség állandó szidalmazást és a szövetséget bűnbaknak beállító hamis vádakat, az úri együttműködésre alkalmatlan tagjait végül kirúgja. Magyarország már most is alkalmatlannak minősíttetik, szerencsénk, hogy jogilag nincsen mód a kirúgásra. Márpedig a magyar kormánnyal ellentétben az unióban adnak a jogszerűségre. Amire a jog lehetőséget ad azt be is vetik annak érdekében, hogy betartassák velünk a közösség elfogadott szabályait. Orbán csak azt készíti elő, amit a Néppárt esetében is tett, úgy tesz mintha mi akarnánk leszállni arról a lóról, amelyen valójában csak mi ülünk fordítva.

További forgatókönyvek a különböző kérdések mentén szintúgy elképzelhetők, például migránskérdés, atomerőmű kérdés, meg ilyenek, de ezeknél rendkívül valószínűtlen, hogy az EU tagok között szakadás következzen be. Ez a valószínűtlenség abból következik, hogy az EU egy nagyon jól működő gazdasági társulás, amelynek minden tagország számára rengeteg előnye van, és hülyének nézi őket az, aki úgy gondolja, hogy majd az együttműködés méretéhez képest töpörtyű problémák miatt hajba fognak egymással kapni. A tagok azzal is tisztában vannak, hogy a méret a lényeg, és egyenként se az Egyesült Államokkal se Kínával nem tudnának versenyezni. De még Indiával vagy Japánnal sem.

A legvalószínűbb változás tehát az, hogy az EU megszabadul a kellemetlenkedőktől, és elindul az egyre szorosabb szövetséggé válás útján, azaz az Európai Egyesült Államok felé, ami nagymértékben csökkenteni fogja a bürokráciát, mert rengeteg egyeztetés, vita és győzködés fog elmaradni, amelyek lassítják a szövetség működését. A magyar miniszterelnök tisztában van vele (mondták neki, vagy magától is érzi), egy ilyen államban ő nem lehetne senki, illetve csak az lehetne, ezért kapálózik teljes erejéből, erőlteti a magyarkodó nacionalizmust, a „nemzetállami jogok” hangoztatását a végtelenségig, és (legnagyobb szerencsétlenségünkre) belengeti kilépésünket az EU-ból, ha úgy érzi, hogy a hazai szemétdombon való mindennapi parádéja veszélybe kerül. Vesszen az ország, csak ő győzzön.

Mondott persze Orbán indokot, hogy honnan veszi ezt a széteséses elképzelést:

“Nincs egy közös éthosz, nincs egy közös szellemiség, értékrend. És ebben már benne van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk, hová vezet ez az út”.

Hát igen. Ez valóban így van. Elvileg pont olyan a helyzet, mint kies hazánkban, ahol egy közös éthosz, egy közös szellemiség, egy közös értékrend csak 2,7 millió választópolgárra jellemző, mert a 8 millióból 5,3 millió nem tartozik közéjük, lévén egészen más éthoszt követ, azaz az éthoszpalettánk pont olyan változatos, mint az EU-é. Sajnos az ország népe derék értelmisége asszisztálásával elintézte, hogy a mi helyzetünk mégiscsak más legyen.

A jelenlegi miniszterelnököt többször is diktátorrá választva (számára a kétharmad ezt jelenti) biztosította azt, hogy a miniszterelnöknek joga van azt az 5,3 millió, nem az ő 2,7 millió egyforma alkotta brancsába tartozó választópolgárt úgy kisemmizni, lenullázni és háttérbe szorítani, hogy se döntési jogkörük, se pénzük, de még csak beleszólásuk se lehessen semmibe. Mintha nem is lennének itt. Így aztán az ország kívülről totálisan homogénnek látszik, frissen lenyírt, egyformazöld jellegű. Hogy mi, a valamennyire mégiscsak többség (5,3 > 2,7) miért hagyjuk már 13 éve, hogy így legyen, az nagy kérdés. Válasz egyelőre nincs.

A miniszterelnök úr szerint az országunkat illetően semmilyen másság nem kívánatos. Semmiféle változás. De hát a sokszínűség, hördül fel valaki… ugyan, kérlek, te hülye vagy? Kussoljál, és állj be a sorba, ha kedves a munkád meg az életed.

Így őrzi a múltba dermedt ország a miniszterelnök által diktált „közös” éthoszt, szellemiséget és értékrendet 2,7 millió emberével, akik bárhová, bármiben követik, és amely éthoszt „magyarnak” neveznek, holott a többségnek nincs hozzá köze. Sőt. Száz százalékban csak egyedül a miniszterelnök úrnak. Nem csoda, hogy ha Orbán mást lát, például borzasztó összevisszaságot, ahol nincs mindenható parancsnok (például EU), arról úgy gondolja, a rendszer működésképtelen, és biztos benne, rövid időn belül külön utakra térnek a résztvevők, mert szerinte ha az egyik a tökfőzeléket szereti, a másik meg a rántott húst, azaz nem hajszálra ugyanolyanok, azoknál lehetetlen az összedolgozás például egy ház felépítésében, vagy akár az EU mindennapi életében is.

Az együttműködést megállapodások és kompromisszumok mentén nem képes értelmezni, csak úgy, hogy van egy parancsnok, aki azt mondja, jobbra át, és akkor mindenki azt csinálja, amit ő mond, azaz „együttműködik”. Olyasmit, hogy megbeszélik, ráadásul vitákkal színesítve, hogy merre forduljanak, látott már ugyan, de nem fogadja el. És nem engedi, hogy itt, nálunk az EU-hoz hasonlóan sokszínű rendszer működhessen. A 2,7 millió meg mindig megszavazza. Az 5,3 millió ellenében. Kétharmaddal!

13 éve ez megy. Még mindig nem elég?

Atom

Falusi Tamas
-
0
Atom

„A globális nukleáris együttműködésen mindenki nyerne.”
– jelentette ki Szijjártó Péter a Közép- és Kelet-Európai
Atomenergia-ipari Kongresszuson.

Mikor ez elhangzott, a Kongresszus nem röhögött föl hangosan, amit egyszerűen nem tud az ember hová tenni, legföljebb arra gondolhat, hogy vagy szuahéli nyelven mondta, melyet a szinkrontolmácsok képtelenek voltak lefordítani, esetleg a részvevők önfegyelme fantasztikus.

Ahogyan az ismert, Magyarország a hatványozottan nemzetállamok egyike. A globális, globalista, globalizáció szavak nálunk leminősítésnek, arculcsapásnak, a megvetés hangjának számítanak, azaz az emberiség, vagy nagyobb szövetségek közös céljairól Orbán regnálása alatt szó sem eshet, kivéve, ha az a cél mindenben megegyezik az ún. „magyar érdekkel”, amely tulajdonképpen a miniszterelnök személyes akaratának egy kevésbé direkt, finomabb kifejezése. Mintha a „magyar érdek” nem is a vegytiszta önzés megnevezése lenne, holott az.

Most is pontosan erről van szó, tehát Szijjártónak azt kellett volna mondani, hogy:

„Orbán miniszterelnök úr személyes kívánsága az, hogy egyrészt a „globális együttműködés” címszó védernyője alatt a Roszatom anélkül fejezhesse be Paks II-t, hogy bárkinek joga volna akadályozni, neheztelni, szankciózni, pénzt visszatartani, rólunk, magyarokról (= fideszesekről) csúnyákat mondani, másrészt Franciaország az együttműködés keretében szállítson nekünk nukleáris fűtőanyagot, harmadrészt pedig a német kormány szó nélkül engedélyezze a Siemensnek, hogy az leszállítsa és beüzemelje Paks II. vezérlő és szabályozó rendszerét.”

Orbánnak mindezen energetikai lépésekre nagy szüksége van. Persze Magyarországnak is, de ha csak Magyarországnak lenne rá szüksége, Orbánnak meg nem, úgy járhatnánk, mint az EU pénzek esetében, azaz Orbán a saját győzelmi kényszerének hatására nem egyezkedne, hanem nekimenne mindenkinek, aki a közelébe kerül, mert ha emiatt visszatartják a támogatást, az nem számít neki. Az EU ingyenpénzek elmaradását ma még úgysem érzi a bőrén senki, legfeljebb majd az utódaink, akik a helyette felvett, magas kamatozású hiteleket sokáig fizetni fogják. Orbánt tehát személyesen nem érinti az ügy, viszont ha esténként kimaradna a villany, az erőteljesen rongálná a népszerűségét. Ezért van az, hogy utóbbi esetben a miniszterelnök és Magyarország érdekei egybeesnek, tehát a villannyal nem lesz gond soha.

Az Orbán kormány atomenergia melletti elköteleződése Gyurcsány hagyaték. A végső lökést az atomprogram elindításához a 2009 januári orosz-ukrán gázkonfliktus adta Gyurcsányéknak, mikor a Magyarországra érkező gázmennyiség drasztikusan lecsökkent. Rögtön ezután jelentette be az akkori kormány, hogy elindítja Paks II. előkészítését. A határozatban nem volt benne sem az, hogy közbeszerzés nélkül akar szerződni, sem az, hogy egyértelműen és kijelölésszerűen az oroszokkal fogjuk megépíttetni. A Gyurcsány kormány ennél tovább nem jutott, mert másfél hónap múlva már nem volt hatalmon, Bajnaiéknak meg abban az egy évben kisebb gondjuk is nagyobb lett annál, hogysem ezzel foglalkozzanak. Az új miniszterelnök csak annyit tett, hogy 2010 februárjában kijelentette, nemzeti ügy Paks bővítése. Gyurcsányhoz hasonlóan ő sem mondta, hogy orosz ügy is. A ruszkikról szó se volt.

A határozat utáni döntő esemény a 2009 novemberi Orbán–Putyin találkozó. Az akkor még ellenzékben lévő Orbán először találkozhatott Putyinnal, akivel nagyjából 15 perces informális beszélgetést folytatott. Máig rejtély, mi hangozhatott el, de Orbán Viktor és a Fidesz addig meghatározó oroszellenessége ettől kezdve eltűnt. Sőt: A Szentpétervárról való hazaérkezése után, 2009. november 25-én az MTV Ma Reggel című műsorában Orbán szinte odaígérte a paksi atomerőmű felújítását az oroszoknak, úgy fogalmazva, hogy „az egy orosz típusú erőmű”. Paks I. felújítási megbízását követte később a Paks II-ről szóló szerződés, melyet a két fél 2014 januárjában, titokban írt alá.

15 perc nagy idő – mint az köztudott.

Érdekes, hogy hasonló lefolyású volt  2015-ben a 3. metró szerelvényeinek tendere. A BKV az általa egyetlen érvényes ajánlattevőként számon tartott orosz Metrowagonmash-t jelölte meg győztesként. Az eredményhirdetésre erős árnyékot vet, hogy a kiírás pillanatától az a hír járta, hogy csak az orosz pályázó győzhet. A pályázaton eredetileg hét cég indult, a műszaki és gazdasági alkalmassági feltételeknek öt cég felelt meg. Közülük az M2 és az M4 vonalaira kocsikat szállító Alstom még a tárgyalásos szakasz előtt visszalépett, a Skoda és a CAF végül nem adott be ajánlatot, az észt Skinest Railt pedig az előírt műszaki feltételek nem teljesítése miatt kizárták. A cég ezt nem fogadta el, panasszal élt a brüsszeli bizottságnál, és jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. De mindhiába.

Így jár, aki nem tanul a nagyoktól (Alstom, Skoda, CAF).

Az „atom”-ról az átlagpolgár keveset tud. Nagy százalékban csak négy városnevet, úgymint Hirosima, Nagaszaki, Csernobil meg Fukusima. Persze azt is tudja, hogy Magyarországon is van egy négyblokkos atomerőmű (a világon üzemelő blokkok száma 400 fölötti), amely erőmű 47 éve megbízhatóan működik, a magyar áramtermelésnek folyamatosan a kb. 40 %-át adja függetlenül attól, hogy nyár van-e, vagy tél, nappal vagy éjszaka, süt a nap, vagy nem süt, mégpedig anélkül, hogy széndioxidot bocsátana a levegőbe, de ez nem tudatosul benne annyira. Azt nagy részük nem tudja, hogy a kifolyó, nyáron néha túl meleg hűtővíz egyszerű műszaki megoldással (nedves hűtőtorony) könnyen és olcsón a kívánt szintre hűthető, vagy hogy a nagy aktivitású hulladék Paks II. esetében (2400 MW) évi 2 m3, amelynek eltárolása akkora gondot nem jelent, azaz a szokásos zöld kifogások egyike sem olyan, ami ellehetetlenítené az üzemet. Maga az atomerőmű tehát nem gond, és amíg a hidrogén alapú energetika teret nem nyer, a klímaváltozás elleni legerősebb fegyverünk.

A problémát nálunk az okozta/okozza, hogy egyrészt Fukusima óta tovább szigorodtak az atomerőművekkel szemben támasztott általános követelmények, másrészt az orosz atomerőművek iránti igény az utóbbi évtizedekben erősen lecsökkent, és a Roszatomnál elfogytak azok a szakemberek, akik ismerik az új előírásokat, plusz kellő rutinjuk van a tervezésben és engedélyezésben, így aztán nagyon nehezen áll össze a Hivatal által elfogadható Roszatom dokumentáció. Erre rátesz egy lapáttal Putyin háborúja, ami újabb méretes pofon az amúgy is imbolygó projektnek. Mostanra megtanultuk: az atomerőmű jó dolog, de nem az oroszokkal kellett volna üzletelni. Sajnos elkéstünk vele. Aki azt mondja, 2030-ban elindul Paks II. első, 1200 MW-os blokkja, az az optimisták közé tartozik.

Számba kell hát venni, mi maradt. A napra és a szélre folyamatosan nem számíthatunk, elegendően nagy vízhozamú folyóink a kis esés miatt vízierőművek építésére nem igazán alkalmasak, az ország teljes területén felhasználható biomassza meg csak maximum 400 MW villamos teljesítményre képes, maradt tehát a gáz.

Negatív körülmény, hogy a jelenlegi áramtermelésünk még Magyarország ellátására sem elegendő, hát ha még beindulnak a nagy energiaigényű akkugyárak. Kénytelenek vagyunk hát nagy teljesítményű, gáztüzelésű erőműveket építeni (sum: 2600 MW), amelyhez elegendő mennyiségű földgáz kizárólag a Balkáni Áramlaton érkezhet, mégpedig 100%-ban Oroszországból. Próbálkozunk ugyan máshonnan is venni, de a gázvezetéki adottságok miatt az mind Oroszországon keresztül jön, hogy aztán a Fekete tenger alatti vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezzen meg a magyar hálózatba.

A fentiekből látható, sok mindenkivel kell jóba lennünk (esetleg még gazsulálni is nekik), hogy a magyar villamos energia termelés a megfelelő szinten tartható legyen. A helyzet persze megváltozik, ahogy Paks II. blokkjai üzembe lépnek, és elindul Paks I. blokkjainak további tíz évre való üzemidő meghosszabbítási projektje, de addig sajnos sok idő van hátra, ami alatt kötelező az oroszbarátság, törökbarátság, szankcióellenesség és a békepártiság (Bulgária nem számít, Szerbiával meg amúgy is jóban vagyunk… bár talán nem kellett volna őket legyőzni. Pláne Belgrádban. Ezért most izgulhatunk).

El lehet gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha az EU pénzek nagy részét gázfogyasztás csökkentő beavatkozásokra fordítjuk (házszigetelés, geotermikus energia, kondenzációs gázkazán, stb.), ha ösztönözzük a takarékosságot (nix rezsicsökkentés), és nem a nagy fogyasztókat, hanem a rászorulókat támogatjuk, ha inkább nyugati cégtől rendeljük meg Paks II. blokkjait, ha magunk fejlesztünk ipart az innováció nagymértékű támogatásával, nem pedig idehívjuk azokat a gyárakat, amelyeket más már nem fogad szívesen, mert sok energiát meg hűtővizet igényelnek, de azt mindenki tegye meg maga.

És ha az még mindig nem elég, vegye figyelembe, hogy Orbán 2034-ig tervez.

Többet nincs értelme mondani.

Repülőtér

Falusi Tamas
-
0
Repülőtér

Mikor az embernek valamire kedve támad, az nem sorolható a rideg, racionális döntések közé, ahol a praktikusság, a kiadás-bevétel, veszteség-haszon megfontolások és számítások játsszák a főszerepet.

A „kedve támad” mondás azt jelenti, hogy az a valami érzelmileg fogta meg az illetőt, azért horgadt fel benne a birtoklási vágy. Az érzést nyilván mindenki ismeri, ahogy azt az általában szorosan hozzátartozó másik érzést is, amikor tudja, hogy a vágyott akármi sohasem lehet az övé, és ez a frusztráltság nagyon nehezen múlik, sőt néha még erősödik is.

Persze vannak, akiknek anyagilag nincsenek korlátjaik. Itt most nem C. Ronaldóra meg az ő Bugatti Centodieci-jére (3 milliárd) gondolok, mert az komolytalan, nem is a mostanában sokat emlegetett jacht (27 milliárd) derék tulajdonosára, mert az a hajó ugyan már menőbb darab, de még mindig keveset ér, hanem például a magyar miniszterelnökre, aki egy majdnem 40.000 milliárd értékű, országos költségvetés fölött rendelkezik, mégpedig korlátlanul.

Sőt.

Újabb adók kivetésével akár növelheti is az összeget, mert a magyar GDP-ben van még tartalék. Mindenesetre a mostani magyar költségvetésből 1841 darab jachtot lehetne venni, ha a miniszterelnök úgy döntene, igaz, akkor a nyugdíjasok nem kapnak még csak szimpla inflációkövetést se, ahogy a rezsitámogatásra szintén keresztet vethetnénk, a minimálbér emelésre meg szintén, de már kezdünk az ilyesmikhez hozzászokni, pláne, ha magas az inflációnk. Az pedig magas. Úgy nyertünk vele EB-t, hogy a többiek a fasorban se voltak.

Az így beszerzett 1841 darab 62 méteres kishajót az arra érdemesek közt szétosztva jól mulathat a szűkebb társaság a napsütéses nyári tengeren, de azért a kikötőbe érve ne Abramovics Solárisa mellé parkoljanak, ha nem akarnak közröhej tárgya lenni.

Ebből következően az amcsi meg az orosz milliárdosok és a keleti despoták mellett a magyar miniszterelnök az, akinek nem kell magát nagyon visszafognia, ha megkívánna valamit. Ilyen volt például az úszó meg az atlétikai VB megkívánása után a Vodafone megkívánása is, amely a magyar piac kb. negyedét birtokolja, és mivel a megkívánást tett követte, a magyar állam a részvények 49 százalékáért januárban átutalt a korábbi tulajdonosnak úgy 320–330 milliárdot. A maradék 51 százaléknyi Vodafone új tulajdonosa a 4iG Nyrt.

„A magyar állam és a 4iG stratégiai együttműködése a tranzakcióban a piac átalakulása mellett a versenyképesség javulását és a gazdaság digitális transzformációjának gyorsulását is eredményezheti

– jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG elnöke.

Fogalmunk sincs róla, hogy egy ilyen részvénytársaságban a kisebbségi tulajdonosnak milyen jogosítványai vannak (esetleg vétójog is, mint az EU-ban – persze szerződése válogatja), de mint tudjuk, az állam az az állam, és sokféle eszköz áll rendelkezésére hogy akár a konkurenseit, akár a partnerét tönkretegye. Pláne, ha a kormányfőben vannak ilyen hajlamok. A Yettel és a Telekom helyében ideje lenne félni (ők birtokolják a magyar piac maradék háromnegyedét), de ilyen társtulajdonossal a 4iG Nyrt. helyében sem lehetnénk teljesen nyugodtak, hiába van többségi részvénypakettünk.

Az állam számára a megvétellel elérhető haszon miféleségét illetően semmifajta konkrétumot nem tudunk mondani. Az az érzésünk, hogy a miniszterelnökben maradtak halvány nyomok iskolai tanulmányaiból (például amint a költő írja: „Számon tarthatják, mit telefonoztam”), és úgy gondolja, jobb, ha az információforgalom egy része Pintér kezében van, akkor a telefonálások számon tartása sokkal könnyebb, ahogy az egyes beszélgetések eltitkolása is, ha olyan, és ha kell, mert hogyha egy államtól független magáncég beszélgetésébe hallgatnának bele, vagy tiltanának le náluk valamit, az igencsak kellemetlen nyivákolással járhat, ami Brüsszelben is hallható.

Abban sajnos nem tudunk hinni, hogy ez az állami tulajdon jobban biztosítaná „a gazdaság digitális transzformációjának gyorsulását”, mintha a vállalat magánkézben maradt volna, ugyanis az egypárti államdiktatúrában (szocializmus) voltak ezzel rossz tapasztalatok (illetve csak azok voltak), az üzlet az anyagi vonzatot tekintve pedig most igényelt egy nagyobb összeget, mikor az állam úgyis csehül áll, a szép haszon meg majd csak később jön (ha ugyan egyáltalán), ezért a miniszterelnöki megkívánás legvalószínűbb oka mégiscsak a számon tartás igénye. Még ha ezzel nem jót gondol is.

Persze mindegy mi van, amit ő akar, annak teljesülni kell.

Itt van aztán a repülőtér, amely anyagilag nem áll jól. A COVID járvány a forgalom drasztikus csökkentésével komoly veszteséget okozott, a fölfutás lassú, és ami a fő dolog, a miniszterelnök megkívánta. Már régebben is megkívánta, csak akkor jól ment nekik, és nem akarták eladni. A helyzet mára megváltozott.

Mint írják, az Államadósság Kezelő Központ 1,75 milliárd euró értékben adott el 10 éves futamidejű papírt, ebből pont lehet venni egy fél repülőteret, ugyanis a Budapest Airport többségi, 55,44 százalékos tulajdoni hányada 2–3 milliárd euró (770–1150 milliárd HUF) körül lehet. A fentiek szerint a vételről szóló tárgyalások jól haladnak. A maradék részvényre, mint Nagy Márton említette volt, a kormány baráti társbefektetőt keres (többek között Katarban, ha jól tudom – ott nem üldözik a keresztényeket?). A vevőnek persze a vételáron felül át kell vállalni a cég meglévő adósságállományát is, azaz a mainál jóval több bevétel kellene az üzemeltetésre, a karbantartásra, a fejlesztésre, az átvállalt adósság törlesztőrészleteire, na meg a haszonra, amelyből a vételárra felvett hitelünk visszafizethető. Ebből következőn még nullszaldó sem nagyon ígérkezik, pláne megtérülésről nem beszélhetünk, ami egy gazdaságilag amúgy is bajban lévő ország esetében egyrészt a vezetés dilettantizmusát, másrészt az egyszemélyi vezető mindenen átgázoló akarnokságát mutatja be.

Hogy a megvételben mi a jó? Hááát… vagy húsz percet gondolkoztunk azon, milyen stratégiai jelentősége van annak, ha a repülőteret az állam üzemelteti, de csak egyet találtam: az állam nyilván nem zárná be egyik napról a másikra rossz üzletmenetre hivatkozva, de ismerve az államot, ezt semmilyen magáncégnek sem javasolnám, és még ha megpróbálkozna is vele, állami intézkedésekkel öt perc alatt lehetne helyreállítani a normál működést. A „stratégiai előny” tehát csak a miniszterelnök fejében létezik:

„Hm, hm, jobb az, ha a miénk. Ahogy minden. Is. Majd Varga előteremti azt a harminc jachtnyi összeget, elvégre ezért alkalmazom súlyos pénzekért!”

Végeredmény: hogy megvesszük, az tuti. A tanulságot mindenki maga vonja le.

Érdekességként még megemlíthető, hogy Ferit… illetve Ferencet semmilyen kötöttpályás közlekedési eszköz nem köti össze a várossal, mert az I. Terminál melletti, a II. Termináltól légvonalban 2,5 kilométerre lévő vasútállomás nem nevezhető annak. Ez Európát tekintve Hungarikum. Sajnos úgy néz ki, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó miniszterelnök, miután ezt az állapotot 13 éven keresztül (Tarlós alatt is) megtartotta, nyilván spórolási célból továbbra is meg akarja tartani, de hogy akkor mifenéért kell neki az összekötés kiépítésénél sokkal drágább repülőtér, amelyik magánvállalkozásként 18 évig rendben üzemelt, azt nem én fogom kitalálni. Pedig az összekötés sokkal hasznosabb, mint a mindenki számára láthatatlan, a magyaroknak viszont egyelőre plusz kiadást jelentő vétel.

Az összekötésre már készültek tervek. Az állam a vasúti kapcsolatot favorizálja, amely kb. 27 km hosszan a meglévő vasúttal párhuzamosan futna, és Monornál csatlakozna vissza a meglévő vonalhoz. A megálló úgy 350–500 méterre lenne a 2a és 2b Termináloktól (nem semmi!).

A KÖKI-től a 3. metró meghosszabbításaként megépített, egyvágányos, kezdetben a vasút mellett a felszínen futó, a vasutat és a ferihegyi gyorsforgalmit Miklóstelep keleti sarkánál egy felüljárón keresztező, a repülőtér területén könnyen építhető kéregvasútként haladó, és közvetlenül a 2b. Terminál előtti parkoló alá épített végállomásra befutó, kb. 9 kilométeres metrószakasz a nyolcadába-tizedébe kerülne a többszáz milliárdos vasúti fejlesztésnek.

További előnye a metrós megoldásnak, hogy a 3. metró nem a vasútállomásokra érkezik, hanem sok megállója van a városban, ahogy közvetlen kapcsolata is mindhárom másik metróval. A 20 percenkénti járatsűrűség esetén egy vágány elegendő (nem mindegyik metró megy tovább a repülőtérre), a repülőtéri végállomáson való 25 perces tartózkodás pedig bőven elég a kényelmes ki- és beszállásra. Óránként ezzel a megoldással mindkét irányban kb. 2500 utas szállítható.

Hogy akkor miért nem ebben gondolkodik a szakértők garmadájával rendelkező állam, és miért a vasutat preferálja?

„A becsült összeg duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az 1,35 km-es érdi vágányt„,

és ha ehhez hozzávesszük, hogy Mészáros a vasúthoz is ért, a metróhoz meg nem, akkor hamar világossá válik minden. Ja, így már mindjárt más.

Az persze öröm, hogy ha magyar ember nyeri az állami versenytárgyalást, akkor nem viszi ki a (dupla annyi?) hasznot, hanem azzal is hazánk további épülését-szépülését segíti elő. Aztán megnézi az ember a híradást a jachtos nyaralásról, és kétségei támadnak.

Tényleg nem viszi ki?

Isten, haza, család

Falusi Tamas
-
0
Isten, haza, család

Ez az a három fogalom, melyek a virtigli konzervatívnak reggel fölkeléskor jutnak eszébe, és este ezekkel alszik el. Az ilyen konzervatív hitvallású ember állandó szolgálatra rendezkedett be, magára még véletlenül sem gondol, csak az a törekvése, hogy Istennek, a hazának és a családnak jó legyen.

Ha most valaki gúnyosan Hatvanpusztát emlegetné, azt fel kell világosítsam, hogy a birtok épülése-szépülése nem a miniszterelnök, hanem a család jóllétét irányozza be, közben a haza is gyarapodik, Isten esetében pedig biztosra vehetjük, hogy örül neki, mivel eddig egy darab kénkő nem sok, annyi sem zuhant a területre, nem árasztották el  békák, nem haltak meg ott az elsőszülöttek, és arrafelé mostanában vízözön se volt.

Az éjt nappallá tévő munkálkodás persze fárasztja szorgos konzervatívot, de rövid pihenő után már újult erővel küzd a legnemesbekért. Teljesen önzetlenül. Illetve majdnem. Neki is vannak vágyai meg kívánságai.

Például a miniszterelnök esetében az egyik ilyen kívánalom, hogy a Palotából vezethesse harcát a jól megkomponált, számára véglegessé tett államberendezkedést, azaz a hazát fenyegető, sőt támadó mások és másságok ellen, elvégre Horthy is ott regnált, onnan üzent hadat az Egyesült Államoknak (naná, hogy onnan!), és különben is mire való a Liget projekt, amelynek révén felszabadul a most még a Galéria által elfoglalt terület? Mi másra lenne jó az a nagy hely a Palotában? Diszlépcsővel inkluzíve? A miniszterelnöknek most még a piti Klastromban kell meghúznia magát, de ahogy ismerem…

Ott van aztán az olimpia, amely gyerekkori emlék nagyapával (mint a kisvasút), és ha már sportolóként lemaradt róla, legalább egyszer ő nyissa meg. A világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében. Az már azért valami. Főleg felkapaszkodottság esetében. Egyébként a világversenyek sorozatos rendezése révén a legtöbb óriáslétesítmény már megépült (lopakodó olimpia), csak 2036-ig kell ezeket valahogy fönn- és karbantartani. Aztán két fontos hét, mikor Orbánra figyel a világ, ahogy a díszpáholyban ülve, nyakában az ominózus sállal integet, utána meg már érdektelen, hogy omlik össze bármi, úgyis mindenki hazamegy.

Mi kéne még? Na, tán a történelem. A miniszterelnök bekerülése tuti, sajnos a külföldi felhang erősen negatív, de ez otthon úgyse lényeges. A mi Zsazsánk mondta anno, hogy mindegy mit, csak beszéljenek róla, azzal meg nem lesz gond, azt hiszem.

Isten szolgálatát tekintve Magyarország sikeres. Az elmúlt 13 évben a Kárpát-medence magyar lakta területein több mint 3700 templom újult meg, és 200 új épült fel, ezenkívül 180 milliárd forint értékben több mint 8000 egyházi ingatlanigényt sikerült teljesíteni, amiből 1400 református igény volt. A pápai internátus 3,5 milliárd forintból valósult meg. A gyermekek nevelése jó irányban folyik, derék oktatóik nem engedik belőlük kiölni az Isten iránti vágyat (Kövér L.), bár néha mégis sikerül. Főleg a tudjukkiknek. Az rejtély, hogy hogyan csinálják, mindenesetre akiből sikerült kiölni, többé nem érzi szükségét a folytonos imádatnak és hálálkodásnak, ráadásul gyanús neki, hogy a parancsokat nem is az Úrtól kapja, hanem az Egyháztól, amely dugig van gyarló emberekkel.

Még a pápa is az!

A fenti bizonytalanság miatt kell fokozni a küzdelmet a luciferisták, illuminátusok, jakobinusok, bolsevikok, globalisták és transzhumanisták ellen (Kövér L.), amely harc úgy is történhet, hogy a miniszterelnök abbahagyja a legüldözöttebb vallásúakat szorgalmasan üldöző kínaiakkal, kipcsákokkal meg Erdogannal való bratyizást, és akkor sokkal megbízhatóbb kereszténynek fog látszani.

A hazával való törődést tekintve mondható, hogy már többször sikerült megvédenünk. Elsősorban is a migránsoktól. Ilyen először 2015-ben történt, mikor a hozzánk érkezőket hiánytalanul továbbítottuk Nyugat-Európának, így megszabadítottuk tőlük a hazát. Igaz persze, hogy nem volt nehéz, mert egy sem akart itt maradni. Aztán megépítettük a kerítést, hogy az azon átmászók nagy részét gondosan visszatoloncoljuk a velünk jó kapcsolatban álló és biztonságos Szerbiába, ahol felkeresik elhagyott táborhelyüket, és jól kipihenik magukat, hogy másnap újult erővel próbálkozzanak. Ilyen hatásos védelem mellett nehezen érthető Ausztria állandó zsörtölődése, hogy a migránsaik nyolcvan százaléka szerintük tőlünk érkezik. A migránsáradattal legjobban terhelt országok megsegítését (szétosztás) szintén sikerült elkerülnünk (ott dögöljön meg Olaszország, ahol van, alapon), mert a miniszterelnök máig azt hiszi, hogy akiket ide osztanának nekünk (kb. 6000 ember), azokat tűzzel-vassal itt kell tartanunk. Pedig nem. Csak a vizsgálatot kell lefolytatni nálunk, aztán vagy kiutasítjuk őket, vagy ha megkapják az EU engedélyét, úgy elhúznak innen a halódó Nyugatra, mintha erre sose jártak volna.

A genderrel, mint olyannal elég nehezen bírtunk, de aztán a kormány jó érzékkel berakott a pedofil törvénybe (bizony, hogy oda!) egy plusz paragrafust, mely szerint a többségtől eltérő szexuális viselkedésről 18 éves koráig senki ne szerezhessen tudomást. De még a leghalványabb információ is tilos. Tökéletes védelem, legföljebb megvédett gyermekeink fognak igencsak meglepődni, mikor 13 – 14 éves korukban találkoznak azzal, ami nincs. Főleg az érintetteknek lesz durva, a többi leginkább a csúfolásban, utálatban, megvetésben és kiröhögésben fog jeleskedni. Na, bumm! Néhány élet tönkretételének árán védett lett a haza piszkosul.

Sajnos vannak olyan veszélyek is, melyektől a hazát nem sikerült megvédeni. Ilyen például a COVID, ahol ezt mutatja a többszáz milliárdért vett és nagyrészt sosem használt és működésképtelen lélegeztetőgép armada, az időseknél hatástalan kínai vakcinahegyek, a másokhoz képest igencsak rossz halálozási ráta, és sok bajt okozó, hektikus válságkezelés.

Aztán jött Putyin csőelzáró technikája, ami az egekbe lőtte a gázárakat, és miután mi tizenkét éven át nem igyekeztünk a gáztakarékossággal (házszigetelések, új technikák, egyéb gázkiváltás, minek? Hiszen mindig lesz olcsó orosz gáz, nem?), sőt a rezsicsökkentéssel biztosítottuk, hogy ne spóroljon a gázzal senki, így aztán a haza komoly bajba került, pláne, hogy még két nagy, gáztüzelésű erőművet is kell építenünk Paks II. késése és az akkugyárak nagy energiaigénye miatt. Nagy szükségünk lesz az orosz gázra (mély meghajlás Putyin előtt), amely gáz délről jön (mély meghajlás Erdogan előtt).

Aminél a haza megvédése szintén sikertelen, az az infláció, a reálbérek csökkenése és a gazdasági visszaesés. Ezeket a kudarcokat hiába próbálja a kormány a szankciókra fogni, mert egyrészt mindegyiket megszavaztuk, másrészt jó részük nem érint minket, az energiaszankciók pedig vagy nincsenek, vagy (az EU jóvoltából) ránk nem vonatkoznak.

Amitől viszont nagy sikerrel és mindenki által elismerten védtük meg a hazát, az a demokrácia.

Ez egyben a haza EU pénzektől való megvédését is jelenti. Hogy mire föl az a nagy kiabálás, szemét EU, meg ilyesmi, számomra teljesen érthetetlen. Győztünk, nem? Igaz, csak az ország negyven százaléka győzött (illetve hát az is vesztett, de az a rész örül neki), viszont a kétharmadhoz annyi pont elég.

Az a fogalom a három közül, amelynek szolgálata a legjobban sikerült: a család. Persze nem mindegyik család szolgálata, hanem csak a gazdag családoké. Az „Akinek van, annak adatik” bibliai elvet pártunk és kormányunk szigorúan követi, amint az egyik potentát hitvallását is, mely szerint

„Akinek nincs semmije,
az annyit is ér”,

mert ugye aki nem ér semmit, arra minek pazaroljuk azt az úgyis kevés pénzt? Ebből következően, mint azt már sokszor kifejtettem, nálunk a gazdagok kapják a legtöbb támogatást, a maradékot meg a tehetősek, és ez így van a családok esetében is. A családnak való kedvezés persze az evolúció által kifejlesztett tulajdonság, mert ugyan biztosan volt olyan embertípus is, amelyik másképp viselkedett, de az a vérvonal már rég kihalt. Hogy az evolúció hogyan illeszthető össze a hittel, további vizsgálatok tárgya kell legyen.

A fentiekből látható, hogy az apróbb individualista örömöktől eltekintve a konzervatívok élete állandó munkából meg harcból áll.

A miniszterelnök esetében a család szolgálata csillagos ötös, Istené négyes fölé, a hazáé pedig… hát azt inkább hagyjuk, mert nem az igazi. Majd a szakértők kitalálnak valamit. Például a következő évek XXI. századról szóló magyar történelemkönyveiben lesz egy „Jótevőnk” c. fejezet is, melyben a COVID-ról, az inflációról, az államadósságról, az egészségügyről, az oktatásügyről, az EU pénzekről és a nyugdíjakról a nebulók nem találnak semmit, csak a rezsicsökkentés a téma. Használata óvodától nyolcadikig, plusz gimnázium.

Elismerésre méltó, szép világ. De a ballibsiknek megint csak bajuk van. Ezzel a tökéletes Isten-haza-család konzervatív építménnyel! Most tessen mondani!

Totálisan érthetetlen. Mindenki számára. Is.

Fanyalgás helyett

Falusi Tamas
-
0
Fanyalgás helyett

A leghalványabb információ sincs arról, hogy ha a magyar médiát fideszes és nemfideszes részre bontva vizsgáljuk, akkor az előbbiben dolgozó sajtómunkások, meghívott riportalanyok, vendégszerzők, FIDESZ holdudvarba tartozók és egyéb ottlihegők közül pontosan hányan voltak azok, akik legalább egyszer a nyilvánosság előtt, azaz a médiában közölve véleményüket bármelyik (ismétlem: bármelyik) FIDESZ húzáson fanyalogtak volna.

A „fanyalog” magyar ige, jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint:

„Nemtetszését, kedvetlenségét, kényeskedve nyilvánítja”.

Persze, ha nem is tudjuk, tisztában lehetünk vele, hogy az ilyen renitensek megszámlálásához legfeljebb egy kéz szükségeltetik. Ha ugyan egyáltalán.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Csak az MTVA 130 milliárd, a mi adónkból, természetesen, mert az nem is kerülhetne jobb helyre, mint a pártmédiummá degradált, a FIDESZ újbóli kétharmadáért maximális erőbedobással robotoló, „köztévé”-nek csúfolt konglomerátumhoz. Ehhez hozzájön a Rogán féle Miniszterelnöki Iroda, amely évi 44 milliárdért „kommunikál” a polgárokkal, és van még néhány állami vállalat, melyek a baráti lapokban bőkezűen reklámoznak, hogy a baráti lapok ne felejtsék el, hogy mi a feladat. A fentieket összegezve közel 200 milliárd HUF fordítódik FIDESZ pártpropagandára. Kétszázmilliárd. Közpénz. Évente.

Ebbe láthatóan mindenki belenyugodott. A médiában csak az ellenzékhez érkező pár milliárd forintnyi magánadomány cincálása folyik (MZP, Karácsony), a fentebb leírt, 200 milliárd közpénzről viszont igen nagy a csönd, éspedig nem csak a lakájsajtóban, hanem mindenütt. Akkora, hogy a két méteres hóval borított nagy orosz tajga bármelyik téli éjszakája, a Twisted Sisters koncert hozzá képest – pedig az olvasók számára érdekes és az ellenzéknek sokat segítő húzás lenne -, sok lapban meg sok írásban szembe állítani a 200 milliárdnyi közpénzt a néhány milliárd magánpénzzel, amelyről (tökmindegy mikor jött, kitől, és milyen pénznemben) senki nem tartozik beszámolni. Senkinek.

Kéne ilyen okos írásokból vagy nyolcvan-száz. Minden nemfideszes lapban többször is. De nincs. Semennyi sincs. Mondhatni egy se.

A nemfideszes médiában se pénz, se hit, se fegyelem, nagy a liberális összevisszaság, így aztán szerzőinek permanens fanyalgása magától értetődik. A két propagandarendszer méretét és működését összehasonlítva egyértelmű, hogy akármit barmol el Orbán, valamint akármennyire, az ellenzék népszerűsége pont úgy nem nő, ahogy a FIDESZ-é sem csökken emiatt. Az ország választópolgárainak döntő része elkönyvelte, hogy a másik sem lenne jobb, ezért a FIDESZ-re szavaz, a maradék meg el se megy. Szerintük nincs mit tenni, mert nem is lehet, de nem is kell, sőt nem is szabad, mert

 „A másik sem lenne jobb”

csodamondatból következően ez a mostani a lehetséges világok legjobbika, ahogy azt hajdan Pangloss mester megállapította volt. Minden változtatás csak rontana rajta. Punktum.

Néhányunk szerint ez nem igaz. Nagyon nem, sőt rettenetesen nem. Szerintünk ordas hazugság, hogy a másik nem lenne jobb. Ugyanakkor azt is látható, hogy nem csak az ellenzék süllyed minden szempontból egyre lejjebb, hanem az egész ország teljes lakosságával együtt (kivéve a Hatvanpusztán és környékén élők), még a mezei fideszhívőknek is elemi érdeke az országra nézve rendkívül káros egyszemélyi vezető leváltása (a permanensen gazdagodóknak persze nem).

A leváltási lehetőség vizsgálatához az alábbiakból lehet és kell kiindulni:

  • másik ellenzéke az országnak nincs, és nem is lesz. Aki tehát le akarná Orbánt váltani, csak a maiakkal teheti meg. Aki másra vár, az a jelenlegi helyzetbe belenyugodott, azaz Orbán szekerét tolja.
  • Az ellenzék sok-sok minőségi problémája ellenére minden téren messze jobb lenne, mint a mostani egyszemélyes rémálom, ezért nem számít, hogy kinek mi nem tetszik bennük, mert a győzelmük segítése ellen nincs racionális érv. A nemtetszések kinyilvánítását (fanyalgás) az új kormány megalakulásáig fel kell függeszteni. Aki nem teszi, ha akarja, ha nem, Orbánnak segít. A kormányváltásra a legveszélyesebb a fölényes, mindenkit lenéző értelmiségi az „Egyformák ezek” attitűddel, mert az nem csak képtelen észrevenni, mit beszél, de még terjeszti is.
  • Az nem kérdés, hogy a polgárháború esélye nulla, valamint az sem, hogy az EU meg a NATO nem fog tankokat küldeni, tehát az ország számára rendkívül hátrányossá vált egyszemélyi vezető eltávolítása csak és kizárólag valamelyik választáson történhet. Akik abban reménykednek, hogy majd kitör az elemi felháborodás, és elsöpri Orbánt, azoknak fogalmuk sincsen mi az a „forradalmi helyzet”, amely szükséges a robbanáshoz. Végeláthatatlan messzeségben vagyunk tőle. A Stockholm szindróma, melyet az életösztön diktál, mindennel megalkuvóvá teszi az embert, ha van mit veszteni, és bizony van ám, mert a „A proletárok (dolgozók) csak láncaikat veszthetik” helyzetet a technika és a társadalmak fejlődése révén régen túlhaladtuk. Marxon ma már mindenki csak mosolyogna az EU-ban.
  • Az ellenzéki győzelemhez 3,1 millió ellenzéki szavazó kell, mert Orbánék legjobb esetben 3 millió szavazót tudhatnak maguk mögött (fideszesek + az ellenzék ellen hergelt bizonytalanok).

Ebből ellenzéki összefogás esetén 1,4 millió eleve adott (őket nem kell győzködni, mert mindig az ellenzék általuk preferált pártjára szavaznak, ha pedig Összefogás van, akkor arra).

A 2,7 millió hithű fideszessel nincs értelme foglalkozni (ők mindig a FIDESZ-re szavaznak).

A győzelemhez tehát a bizonytalanok egy részének megnyerése szükséges, akik négyévente eldöntik a választásokat. Tőlük kell 1,7 millió szavazat. Ha az ellenzékről terjesztett hazugságokat a kampány során sikerül megfelelően cáfolni, 1,5 millió is elég.

  • Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok az agitációhoz önmagukban nagyon kevesek, mert a kormányalakításukhoz a bizonytalan szavazók meggyőzése szükséges, és azt maguk a pártok nem tudják végrehajtani, ugyanis a bizonytalanok nem hisznek nekik. Oka a gyanakvó emberi természet, amely biztos benne, hogy ha őt egy párt próbálná agitálni, az hazabeszél. Azaz hazudik. Aki ezt bizonytalan választói viselkedést nem érti meg, és az agitációs munkát a fotelban üldögélve továbbra is csak az ellenzéktől várja, azzal nem lehet mit kezdeni. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy eggyel megint kevesebben vagyunk.

Az agitációban tehát mások kell játsszák a főszerepet. A pártok a feltétlenül(!) szükséges összefogás után a közös programot adják agitációhoz, amelyből kiviláglik, hogy miért rossz, ahogy a most regnálók csinálják, ehelyett ők hogyan csinálnák, és hogy az miért lenne jobb.

  • Abszolút biztos, hogy a jelenlegi kormánypártok félelmetes fölényben lévő médiaserege ott feketíti majd be az ellenzéket ahol csak bírja, és ha nem elég a feketítő muníció, rengeteget fog hazudni is. Ezeket a vádakat, akár igazak, akár nem, szigorúan tilos válasz nélkül hagyni! Az ellenzéki pártok által mindegyikre közösen kidolgozott, konkrét és kemény válaszokat folyamatosan terjeszteni kell, minél több írásban és nyilatkozatban. Egyszer nem elég, mivel a regnálók is sokszor fogják ismételni ezeket.
  • Nem vitás, hogy a fentebb leírt agitációhoz a kis, pártos ellenzéki médiumok munkája, még ha éjt nappallá téve dolgoznak is, nagyon kevés. A NER média aránya (MTVA inkluzíve) kb. 70%, az ellenzéki média kb. 5 %, a maradék 25 %-ot képviselik az ún. független lapok (Népszava, 444.hu, ÉS, telex, 24.hu, stb.), melyek folyamatos és céltudatos agitációja elengedhetetlen Orbán leváltásához. Amennyiben az ellenzék nem tudja őket megnyerni a küzdelemhez (azaz a fenti médiumokat nem érdekli, hogy ki van hatalmon, maradnak továbbra is kívülállók, akik mindent bírálnak, ami nem tetszik nekik, aztán részükről annyi), akkor a leváltás tényleg reménytelen. Persze aki eleve föladja a meggyőzésüket, és maga is reménytelenséget sugároz, mondván, a nagy függetlenek úgysem fognak segíteni, arra is megvan a jelzőm, de inkább nem írom le. Ezek a szerencsétlenek sokat tudnak rontani az ellenzék amúgy sem rózsás helyzetén.
  • További fontos feladat hárul az egész országban mindenütt a helyi ellenzékiekre (akár hivatásos aktivisták, akár egyszerű szavazók), akik a pártok által összeállított és az ellenzéki PLUSZ a független lapok által sokszor megírt programokat figyelik, olvassák, terjesztik, a hazugságokat cáfolják, és elmagyarázzák a megnyerhető bizonytalanoknak, hogy az ellenzék miért és hogyan lenne jobb, valamint hogy az ellenzékről terjesztett vádak miért hamisak és hazugok. Ez minden ellenzéki szavazót érint, mindenki munkája fontos, mert a cél csak akkor érhető el. A meggyőzéshez a muníciót a pártok és értelmiségi holdudvaruk adja a programpontok, a magyarázatok és az ellenzéket ért vádak visszautasításainak kidolgozásával, melyeket a nagy független lapok az olvasókhoz közvetítenek. Az önkétes aktivisták nem várnak arra hogy Dobrev vagy más ellenzéki politikus évenként egyszer odamenjen, és tartson egy 25 fős nagygyűlést, hanem folyamatos agitációval igyekeznek megnyerni a köröttük található bizonytalanokat (szomszéd, rokon, ismerős, stb.). A fideszeseket hanyagolják, az ő meggyőzésük úgyis lehetetlen.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A fentebb leírt taktika (annak bizonyítása, hogy a másik igenis jobb lenne!) nélkül tehát az ellenzék nem győzhet.

A győzelemhez feltétlenül szükség van az összes összefogni képes pártra. A programalkotó és az ellenzéket ért vádakat cáfoló munkára, szükség van a holdudvar értelmiségének minden szellemi erővel való segítésére a program kidolgozásnál, valamint folyamatosan és sokszor ismertető munkájára (véleménycikkeket, publicisztikákat is beleértve). Nem feledkezhetnek meg az ország egész területén a helyi ellenzéki választók közös agitációs munkájára, meggyőzni a bizonytalanokat is a szavazásra. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a hatalmas anyagi és médiafölényben lévő Orbán ismét győzni fog.

Amennyiben valaki ezt akarja, kiszállhat.

Politika

Falusi Tamas
-
0
Politika

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).

A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).

Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,

legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.

A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).

A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.

A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?

A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.

Churchill mondta egykor, hogy

a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.

Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.

Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.

Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.

Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.

Kár.

Orbán a falon

Falusi Tamas
-
0
Orbán a falon

Hogyan is írta a világ legokosabb embere? „Az élet célja a küzdés maga.” Más célt nem látott, akárhogy figyelt, és bizony van ebben valami. Hiába találta ki a vallás, hogy a földi élet célja a vizsga, az itteni siralomvölgy az élethosszig tartó vizsgahelye, és aki könnyűnek találtatik, annak irány a Pokol, egyébként meg a Menny, mert ennek nagy megmérettetési hercehurcának sok értelme nincs.

Ugyan minek válogatná szét a Jóisten ilyen bonyolultan az embereket, ha már a születésükkor tudja, hogy milyenek? Ráadásul az ember úgy gondolná, hogy ha már ilyen kiválasztás van, legalább a körülmények lennének mindenkinek azonosak, de nem: az egyik hülyének születik, a másik gazdagnak, a harmadik New York állam helyett Afrikába, a negyedik egy napig él csak és megkereszteletlenül hal meg, az ötödik pszichopata aggyal, érzelmek nélkül, valamint vicaverza, illetve összevissza, sokmilliárd féle ember, helyzet és környezet, akkor meg hogyan lehetne objektíven értékelni őket? A sárdagasztást még a Jóisten sem tudja a besurranással összemérni! Ebből következően Madách-nak van igaza. Nagyon igaza.

A költő legjobb magyar tanítványát Orbán Viktornak hívják. Lehet, hogy a sötét alvilág néhány tagja még nála is nagyobb híve a küzdelemnek, de ők nem vergődtek ilyen magas polcra, így aztán a közvetlen környezetüket kivéve se tanulságul, se figyelmeztetésül, se például nem szolgálnak senkinek. Viszont egy miniszterelnök magától értetődőn, ugyebár.

A küzdés jellemzője, hogy egyrészt csak valaki ellen, másrészt csak valamire hivatkozva, azaz valamiért tud az ember küzdeni. Ezeket előzetesen ki kell jelölni a küzdőnek, addig nem foghat bele, mert az elmondottak híján az nem küzdelem lenne, hanem ámokfutás. A küzdéshez kell még erő is, mert az, aki ellen küzdünk, az esetek nagy részében szintén rendelkezik erővel. Ha nem rendelkezne, simán einstandolnánk, ami kell nekünk, aztán az erőtlenek közül pár hullát hátrahagyva irány az édes otthon (Kalandozások kora, Kolostor fejezet).

A fentiek alapján és a kijelölési feltételeket teljesítve fogalmazta meg a miniszterelnök bölcs mondásait („Magyarország hét törvénye” – hát nem csodálatos?). A veretes mondatok alapján a küzdés a hazáért, a magyarságért, a nemzetért folyik, az pedig, hogy ma már nemhogy gyarmat nem vagyunk, de erős szövetségek tagjai, és ebből következően a szövetségeseink nem támadni, hanem megegyezni akarnak velünk, sőt megvédenek, ha kell, azaz se a hazát, se a magyarságot, se a nemzetet nem fenyegeti senki, érdektelen. A haza, a magyarság, a nemzet nagy többséggel Orbán Viktort bízta meg, hogy őt egy személyben képviselje, és ha ő azt mondja, küzdés, akkor úgy! Ellenfelek: Bizottság, Leyen, Soros, Biden. Remélem, mindenkinek érthető.

És most a törvények maguk:

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Így igaz. A haza csak szeretve létezik. Attól haza. Az ország akkor is van, ha különösebben nem szereti senki, mert a polgárok viszonya hozzá nem érzelmi, hanem gyakorlatias (a nemzeti kultúra más, azt tényleg szeretjük, mégpedig mindentől függetlenül). Meglepő tény, hogy elég sok ország a polgárok vele való bármifajta érzelmi kapcsolata nélkül is működik, méghozzá kiválóan, viszont ezekben az országokban a kormány által önfeláldozást és/vagy lemondást kérni a polgároktól az ország „megvédése” érdekében, vagy a kormányzási hibákat a „megvédésre” fogni nem lehet. Azt csak kizárólag haza esetén.

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Ha valaki fél attól, hogy a magyar nép kihal, így a magyar nyelv és kultúra elvész, azt részben megnyugtathatom: a legpesszimistább becslések szerint 2100-ban még mindig ötmillióan leszünk, miközben a történelmi Magyarországon a török hódoltság előtt csak 3,3 milliónyian éltek, utána meg sokat romlott a helyzet, mégis itt vagyunk. A kihalás persze elkerülhetetlen (az emberiséggel együtt), de azt semmilyen mostani intézkedéssel nem lehet még csak késleltetni sem.

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Ez is így igaz. Visszafele sajnos más a helyzet, az erő igazság nélkül is működik, és akinek ereje van (vagy azt hiszi), sokszor hajlamos rá, hogy az igazsággal ellentétes irányban vesse be (lásd például a kormány fővárossal szembeni viselkedését). Ezt elkerülendő legjobb, ha az emberek megegyeznek, hogy az igazság érvényesülését mindenki segíti, akkor erőre nincs szükség soha – kivéve a gyevi bírót, aki szerint erőre mindig szükség van. Ha nem támad senki, akkor is. A „megegyezés”-t, mint szót nem ismeri. Még „kompromisszum” alakban sem.

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

A miniszterelnöki erőkultusz megingathatatlan. Nem tisztel semmi mást. A röhej az, hogy mi, itt élő magyarok kicsik vagyunk, saját erőből semminket nem tudnánk megvédeni, még szerencse, hogy egyrészt a többi ország jóindulatú, és nem akar elvenni tőlünk semmit, másrészt, ha valaki el akarna is, a szövetségeseink megvédenek – hacsak nem lesz olyan magyar miniszterelnök, aki otthagyja a szövetségeket.

Az ilyen miniszterelnök IQ-járól nem nyilatkozom. Van elég bajom anélkül is.

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Tipikus miniszterelnöki attitűd, ha mattot kaptam a sakktáblán, szétverem az ellenfél fején, és ha akkor sem adja fel, előveszem a pisztolyt, amelyet minden parti esetében magammal hordok, mert én a győzelemig szoktam játszani. Úri társaságban nem a legmagasabb pontszámot kapja az ilyen viselkedés, és ez sajnos az országra is kivetül, aminek a nemfideszes állampolgárok nagyon nem örülnek, ugyanis a negatív EU vélemények hátrányait a miniszterelnök helyett ők fogják elszenvedni (a fideszesek is elszenvedik, de ők örülnek).

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a külföldön élő magyarok is a nemzethez tartoznak. Érdekes, hogy ezt soha nem vitatta senki. A magyarként való élést (nyelvhasználat, iskola) gátolták sokan, de hogy a magyarok magyar nemzetiségűek, az mindig elfogadott volt. Hogy ez minek került „Magyarország hét törvénye” közé, a nagy rejtélyek egyike. Hacsak nem szavazatszám növelési célból, mert akkor rejtélyről nem beszélhetünk.

Egyetlen magyar sincs egyedül!

„You’ll Never Walk Alone”, szól a Liverpool (meg még 18 egyesület) himnusza, és a régi musical dala felbukkan sok más helyen is. Sosem maradsz magadra, hangzik a bíztatás, ami jellemző a modern világban minden országra és minden közösségre is. Na, talán a magyaroknál akad némi gond az ígéretet illetően, mert ott van kivétel, mégpedig a faluvégi Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz, a kútra jár vízért, petróval világít (nulla rezsitámogatás), minimálnyugdíjból él, és az állam egyáltalán nem gondoskodik róla, mert van egy elvált lánya Nyíregyházán, aki rokkantnyugdíjasként nevel két gyermeket, ezért övé a teljes felelősség a családtagért. Az állam elegánsan kiszállt. Így aztán Mari nénit úgy hagyták ott az út szélén államék, hogy jobban se kell. Hatvanpusztán ez a gondatlanság persze elképzelhetetlen, a két esetből a magyar gondoskodási átlag kiszámítható.

A magvas gondolatok nemrég egy felújított iskola falára is fölkerültek. Vannak persze, akik túllihegésről fecsegnek, mag olyasmikről, hogy miért Orbán, miért nem Kossuth, Deák, Petőfi, de ezekre mi rá se rántsunk. Egy a fontos. Kupálódjanak a nebulók!

A Gyurcsány bezzeg nem tanított nekik semmit.

Pár nap múlva leszedték a törvényeket. Azt tudni, ki adott rá utasítást, az azonban ma is homályba vész: ki rakatta fel az ominózus bölcsességeket. Ahogy Karinthy írta: „Az élet olyan, mint a lavina. Egyszer föl, egyszer le”. Tudott az öreg, mi?

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan