Kezdőlap Itthon Oldal 413

Itthon

Tüntettek az otthonápolási díj emeléséért

0

Az otthonápolás munkaként való elfogadásáért küzdő civil szervezetek, a Cseve Csoport, a Lépjünk, hogy léphessenek és az aHang szerveztek tüntetést pénteken Budapesten. Az EMMI épülete elől vonultak át a Kossuth térre, „Az otthonápolás munka!” feliratú transzparenst tartva.

A tüntetésre azért került sor, mert jelenleg a legmagasabb összeg, amit a magyarországi otthonápolók a munkájukért kapnak, 52.810 forint. Ez az összeg még Romániában is 130 ezer forint, és ott munkaviszonyként ismeri el az állam, míg itthon nem. A tüntetés szervezői szeretnék elérni azt, hogy 50 ezer forinttal emeljék az ápolási díjat és 2019. január 1-től

minősítse át a kormány legalább minimálbéres munkaviszonnyá vagy foglalkoztatási jogviszonnyá

a munkavégzésüket.

A tüntetésen Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek csoport elnöke felháborodását fejezte ki amiatt, hogy miért kell nekik egyáltalán a témában tüntetniük, mert véleménye szerint az otthonápolók reális munkabérének alapjognak kéne lennie, amely mindenkinek járna a gyerekeiért.

Brezvai Éva, a Cseve Csoport alapítója arról panaszkodott, hogy évek óta nincs változás a juttatásaikban. Ezt érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják az otthonápolók az EMMI részéről.

Megalázottnak érzik magukat.

Az idei havi ötszázalékos fizetésemelésük az otthonápolóknak csak havi plusz 2-3 ezer forintot jelent. Míg a kormány támogatja a gyerekvállalást, ők úgy érzik, hogy nem számítanak családnak.

Csordás Anett fájlalta, hogy a kormány és a döntéshozók nem látják be azt, hogy az otthonápolás munkának számít, miközben az otthonápolók 24 órás munkát végeznek és szerintük ezért jogosan béremelést követelnek. Elmondása szerint öt éve folytatnak egyeztetéseket az EMMI-nél a reformokról, eredménytelenül.

Papp Dóra, az aHang képviselője is változást sürgetett. Szerinte

a téma mintegy 45 ezer családot érint.

Kijelentette, hogy országszerte aláírást gyűjtenek a fizetésemelésükért, a petíciót itt lehet elérni. Jelenleg körülbelül 32 ezer aláírásnál tartanak.

Víz Ági

Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Augusztus elején lesz éppen hatvan éve, hogy megjelent a Magyar Televízió képernyőjén. Ez is adhatott volna apropót arra, hogy a Független Hírügynökség megkeresse egy beszélgetésre Vitray Tamást. De a most már 86 éves – hitték volna? – Vitrayval való beszélgetéshez sosem kell apropó.

  • Mindent magának kellett felismernie
  • Igyekszik távolságot tartani
  • Visszahívták az egyetemre tanítani
  • Szepesi sosem akart lenni
  • A televíziózás élete csodája

Ahogy rólad gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy, amikor – úgy harmincason – láttalak, néztelek a televízióban, szakmailag legalább is, olyan öregnek láttalak. Most meg túl a nyolcvanötön, fiatalnak érezlek. Szerinted miért?

Én ezt nem tudom megfejteni. Ehhez azt is el kellene mondanod, hogy ez min észlelhető.

Abból például, hogy, amikor én találkozhattam veled a képernyőn, mondjuk a hatvanas években, már akkor is volt benned egyfajta tanárias megjelenés, közlés, afféle mester, most meg azt látom, hogy ez az ember fiatal…

Értem. Most már pontosabban tudnék rá válaszolni. Az állításod első felét nem tudnám pontosan indokolni, de eltagadni, vagy vállalni sem. Mert az ember, így, önmagára nem figyel. Azt tudom mondani, hogy minden, ami ebben a mesterségben előjön, ártalmas, vagy hasznos, jó, vagy rossz, azt mind magamnak kellett felismernem, és a helyére tennem, ahogy tudtam. Valószínűsíthető, hogy volt bennem valami komolyság. Illetve egy adottságom kétséget kizáróan volt ehhez a mesterséghez, és ez furcsa mód összefüggött azzal, ami eredetileg akartam lenni, a színházrendezéssel. Vagyis mindig figyeltem, hogy mi milyen hatást váltott ki – de csak utólag. Csupa empirikus tényezőből állt össze, amikor is meg kellett állapítanom, hogy jé, ez, ami most velem történt ebben az interjúban, az az eszköz, amit használtam, miként eredményezte azt, hogy feloldódott a partnerem.

Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy

1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.

Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért. Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát, mert Péter János azt szerette. Én, a magam értelmezte etikett szerint, azt hívén, hogy ez a házigazda dolga, felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva. Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.

Azt pedig, hogy én ezt most el tudom neked mondani, észrevettem, hogy ez egy eszköz. Nem a kanál cincogása, hanem a partner megnyerése, függetlenül attól, hogy okos kérdéseket teszek fel, vagy sem. És ezért aztán igyekeztem ezeket az eszközöket használni is.

Ez a példa csak igazol engem, azaz helyesen gondolom, hogy Vitray Tamás sosem volt kezdő, vagy mindig kezdő volt…

Önmagában az, hogy az ember fejtegeti a saját munkáját, az én tulajdonságom volt. Hogy mindig tudni akartam miért történt úgy, ahogy. Ugyanez volt a műkorcsolyázás közvetítésénél; ez ugye a Szepesi György fénykorára esett, és én műkorcsolya-közvetítésekkel értem el, hogy a néző elkezdett rám is figyelni. A lényeg tehát, hogy utólagosan mindig figyeltem arra, hogy mire voltak vevők a nézők. Azt például, hogy a ruhákat el kell mondani, a színeket, eszembe nem jutott volna, ha nem érkezett volna egy telefon, ami erről érdeklődött. Ezért aztán felírtam magamnak, ki miben van. Egy alkalommal azt mondtam, mert ezt írták fel nekem, hogy az kűrruha anyaga nejlon jersey. Telefonáradat jött, hogy ilyen anyag nincs. Aztán kiderült, hogy van, csak mi még nem ismertük.

Azért is érdekes, amit mondasz, hogy tudniillik milyen praktikákkal oldottad fel a riportalanyaidat, mert rólad azt mondják: nem vagy egy kifejezetten közvetlen típus. Amikor például hívtalak telefonon, hogy megbeszéljük a mostani találkozónkat, ott állt egy kolléganőm is, és hihetetlenül meglepődött. Meglepődött azon, hogy tegezlek, miközben – mondta ő –, rajtam kívül csak egy embert hallott, akivel tegeződtél…

Fura, hogy az embert miként ítélik meg, de kétségtelen:

nem vagyok könnyen oldódó.

Akkoriban valahogy, a sportújságíróknak azt a generációját, ez a távolságtartás jellemezte; Lukács Lászlót, Szepesi Györgyöt, Vándor Kálmánt, Vető Józsefet, Patakit… Pedig, amúgy, barátságos emberek voltak. Mintha egy másik világ lett volna. Emiatt valóban kiépült bennem egyfajta tartózkodás a szaktársaimmal szembe. Őszintén bevallom: a mai napig van bennem némi tartózkodás a sportújságíró kollégákkal szemben, ami úgy érzem kölcsönös.  Ezzel együtt nem vagyok barátságtalan, nem vagyok elutasító, de nem is közeledem.

Érdekes módon a tévén belül nem volt ilyen, talán mert ott nagyon hamar körbe lettem véve a fiatalokkal, amikor elindítottuk, a kezdeményezésemre, a Pályabelépő című vetélkedőt. A háromezer jelentkezőből egyébként tizenketten maradtak ott. Egyszer aztán azt mondta nekem az öreg Knézy – aki akkor ugye még fiatal volt –, hogy mi járunk ide be, és ti nem törődtök velünk, nem magyaráztok el semmit. Mi meg azt mondtuk, egymás közt főként: hogy milyenek ezek az újak, egyáltalán nem kérdeznek bennünket. Ezután viszont hétfőnként – akkor még hétfőn nem volt adás – leültünk és beszélgettünk a szakmáról. Így alakult ki – általuk elnevezve – a Vitray stúdió, benne Baló Gyurival, Gyulai Pistával, Knézy Jenővel, Kaplár Jóskával, Bánó Andrással, Szegvári Katival, Szalay Pistával, később Rózsa Gyurival, Vágó Pistával. Ez így ment addig, amíg el nem hívtak a Színművészeti Főiskolára tanítani.

Szeretsz tanítani? És szerinted tudsz is?

Nem tudom. Mindenestre most, kilenc év után visszahívtak a Színművészeti Egyetemre.

Ez egybeesik azzal, amikor a Magyar Televízióból elküldtek?

Tényleg, abban az évben küldtek el, a Színművészetiről viszont nem küldtek, én magamtól jöttem el.

Akkor nem kérdezem, hogy tudsz-e tanítani, hisz nyilván ezért hívtak vissza. Akkor viszont arra lennék kíváncsi, hogy mit tudsz magadból átadni?

Valószínűleg azt, amit mondasz: magamat. Én azt előre megmondtam, hogy annak nincs elmélete, amit mi csinálunk. A tévés civil, ha úgy tetszik ez az, amit én tanítok; ahol az ember csak önmaga mindig. Nem játszik szerepet, ő önmaga. Ezért kell elfogadni a nézőnek, vagy ezért utasítja el. Amikor a tanítványaim feladatot kapnak, utóbb megnézzük, amit csinált, és én elmondom, hogy én hogyan csinálnám, de persze semmi nem kötelezi őt. El szoktam mondani: te 25 éves vagy én, 85, egész más a viszonyunk ugyanahhoz az emberhez. De a közelítési módot:

a műviséget, az erőszakoltságot, az előre kitalált vicces fordulatokat, mindent, ami nem természetes, azt kiirtom.

Ez az én tanításom. Abszolút gyakorlatias. Az előzmény az, hogy 2005-ben kaptam meg az egyetemi tanári kinevezést, most pedig a rektor arról értesített, hogy február 21-ével Professor Emeritus lettem, ami tudtommal a nyugdíjas profoknak szóló, azokat kiemelő megtiszteltetés. Nem sokkal később, meghívást kaptam egy előadásra az úgynevezett kurzushétre, amit persze örömmel fogadtam el. A foglalkozás jól sikerült, és hívtak, hogy vállaljak többet is. Híreim szerint ez hallgatói kívánság is volt. Hát persze, hogy mentem!.

És milyen a benyomásod az új generációról?

Hát ez majd a tartósabb együttműködés során alakul csak ki.

Saját fiatalságodra hogyan emlékszel vissza?

Mi talán érdeklődöbbek, vagy tájékozottabbak lehettünk, azt hiszem…

Első generációs értelmiségi vagy?

Abszolút.

A wikipédiában olvastam, hogy izraelita szülők gyermeke vagy…

Zsidó családba születtem. Nyolc halottam van, csak a nagyanyám élte túl, meg én a holokausztot. Anyámat elvitték Auschwitzba, két nagybátyámat megölték, mint munkaszolgálatosokat, nagyapám a gettóban halt meg, egyik unokaöcsém éhenhalt otthon…

Ez milyen nyomot hagyott az életedben?

 Mélyet, hiszen 11 évesen egyedül csináltam végig. Mindezt megírtam a Kiképzés című könyvemben, az erről szól. Ott a televíziózásról nem esik szó, mert ott ér véget a könyv, ahol én belépek a tévé kapuján.

És aztán ott belépve?

Akkor már minden szerencsésen alakult. Illetve a szerencse mindig jelen volt a munkámban.

Mégis olyan egyenes vonalú a pályád.

Igen, mert én azt vallom, hogy a szerencse az soha nem egy mázli, hanem hogy kapsz egy alternatívát, és dönthetsz jól, vagy rosszul.

A szakmában sikeres embereket egyébként mindig megpróbálják leutánozni. Én azonban Vitray-epigonnal nem találkoztam. Te igen?

A Gyulai Pistára akarták rosszindulattal egyesek rásütni, de nem volt igaz; ő mindent meg akart tanulni, és mindenről kérdezett. Olyannyira, hogy egyszer mondtam is neki: többet tanulok tőle, mint magamtól, mert rákényszerít a kérdéseivel, hogy analizáljam, mit miért csinálok.  Erre is egy példa: közvetítettem egy műkorcsolya versenyt, és a seggére ült az egyik lány. Én azt mondtam: hoppá. Ma ez már banális, nem olyan nagy dolog, de akkoriban, a rádiós iskola alapján, inkább drámát kerítettek. Jött a Pista, kérdezte: te miért ezt mondtad? Várjál már, mondtam neki, hadd gondolkodjak…

Hadd térjek rá egy kicsit nehezebb témára: ahogy én emlékszem, te soha nem politizáltál, mégis valahogy egyértelműnek tűnik, hogy mit gondolsz a világról…

Én vagyok az igaz belga. Én egyhelyben maradtam, csak a háttér mozgott körülöttem, hol ide, hol oda.

Megnéztem, 1970-ben Szepesi Györggyel közösen búcsúztattátok az évet a tévében. Éjfél előtt Szepesi azt fogalmazta meg, hogy reméli: ugyanolyan nyugodt politikai év vár ránk, mint az előző esztendőben. Te, látszott rajtad, kívül maradtál ezen a politikai nyilatkozaton… Tudatosan?

Dehogy. Örültem, hogy hamarosan hazamehetek…

Azt mondták, hogy szakmailag te ölted meg Szepesit.

Ez egy bonyolult kérdés. Sokszor volt művi, mesterkélt, de amit ő csinált, a rádióközvetítés, az kiváló volt. Magával tudta ragadni az embereket, elhittél neki mindent. De mint kolléga, nekem nehezen volt elfogadható.

 Igazak voltak azok a hírek, hogy súlyos ellentét feszült kettőtök között?

Amikor Szepesi Gyurit egyszer, nem is olyan nagyon régen megkérdezték egy interjúban, hogy lehetett volna-e kettőnk között barátság, azt mondta: nehéz lett volna. Ebben tökéletes egyetértés van köztünk.

Volt idő, hogy példának tekintetted őt?

Nem, soha. Mert, ha elérem is az ő szintjét, akkor is csak második tudtam volna lenni.

Manapság mivel töltöd az idődet?

A Digi Sporton van három műsorom.

Kilenc futball világbajnokságot közvetítettél, szívesen vállaltad volna ez a mostanit is?

Nem.

Igazában az érdekel engem, hogy miként kezelnéd a futball túlpolitizáltságát?

Nem tudnék azzal békét kötni. Ha végignézed az én hatvan évemet, én nem panaszkodhatok. Mondhatom:

elkényeztetett engem a sors, nem kényszerített bele helyzetekbe.

Ha igen, akkor abból is ki tudtam farolni. Nincs okom panaszra, de az is igaz, hogy én soha egyetlen főnökséggel nem voltam jóban.

Azt akartam volna kérdezni, hogy ha ma a műsorodban elengednének egy olyan mondatot, mint amilyet Bencsik András megengedett magának, arra miként reagálsz? Ő ugyanis azt mondta, hogy a horvátok a franciákat biztos megverték volna…

Tudod, én arra lennék kíváncsi, hogy egy ember, aki a politika másik szélén is járt már, hogy tud ilyen mozgékony lenni. Tudod, én ennél rozsdásabb vagyok… Az ilyenekkel nem lehet vitatkozni. És ezért nem lehet elegyedni. Vannak, akik azt kérik számon tőlem, hogy miért nem hallatom a hangom. Tényleg nem hallatom. De nem vagyok sokkal jobb véleménnyel azokról sem, akiknek a mondanivalója rokonszenvesebb lehetne számomra. A tehetségtelenség szerintem legfeljebb magyarázhatja a vereséget, de nem menti.  

Ha már vereség… Szakmailag minősíted a mai televíziót?

Nem nagyon. Tanúim vannak rá: némán,

a riporterek hangja nélkül néztem végig a világbajnokságot.

Nem akartam idegesíteni magamat, de szidni se a kollegákat.

Mi idegesített volna?

A megfelelni vágyás. Hogy, amikor a legtehetségesebbnek kikiáltottról is tudom, hogy miért és kinek mondja azt, amit hallok tőle.

Tamás, neked hiányzik bármi a pályádból?

Áh. Nyolcvan százaléka olyan, amilyenről nem is tudtam, és mégis lett. Mit hiányoljak? Én annyit tudtam erről a mesterségről, hogy van a Szepesi, és hallgatom őt. Meg mániásan kijártam hajnali edzésekre, hogy nézzem a gyorskorizókat. Mindent megkaptam a tévétől. Amennyire maga az intézmény a Magyar Televízió nem volt kedves hozzám, úgy a televíziózás az életem csodája volt.

A koroddal hogy vagy?

Hát…Az ember ezt nem tudja elhessegetni. Nem vagyok boldog az öregséggel, nincs benne örömöm. De elhülyültnek sem érzem magam. Zsolt Pista, volt futballbíró jut az eszembe: ő is rosszul hallott a bal fülére. Egyszer azt mondta nekem, arra a kérdésre, hogy hogyan van: hát Vitray úr, hál’ Istennek napról napra rosszabbul hallok… Hát így.

Egy hét – Egy kollektíven zaklatott miniszterelnök

Orbán Viktor kollektív zaklatásnak minősítette, hogy kérdezni merték, Netanjahu a magyar futballsikereket lesné el Felcsúton. Heti összefoglaló.

 

Megkérdezték a miniszterelnököt a parlamentben, hogy miért volt szükség arra, hogy a képviselők fizetését még a nyári szünet előtt felemeljék. Egy ilyen kérdésre sokféleképpen lehet válaszolni. Normálisan például, hogy azért, mert jobb sok pénzt keresni, mint keveset, tegye fel a kezét, aki keveset akar keresni, amikor sokat is zsebre tehet?

Na ugye.

Lehetett volna mellébeszélni, maszatolni, ködösíteni – fel sem tűnt volna, megszoktuk már az ilyesmit, igen erős a mezőny. És mondhatta volna azt is Orbán, hogy nem is emelték fel a képviselők fizetését. Ez ugyan egy nettó hazugság, de mi magyarok szeretjük, ha szépeket hazudnak nekünk.

Orbán Viktor azonban a fenti megoldások egyikével sem élt, hanem azt mondta az őt kérdező sajtómunkásnak, hogy csúnya dolog a kollektív zaklatás.

Vagyis, ő miniszterelnökként zaklatásként élte meg, hogy valaki valamit kérdezett tőle. Talán azért, mert – sok más mellett – épp azon napon fogadta el az országgyűlés azt a törvényt hogy a képviselőket munkaidő után nem szabad kérdezni, mert az zaklatásnak minősül. (Nyilván munkaidő alatt sem szabad őket háborgatni, mert akkor dolgoznak, és ebben vétek lenne megzavarni ő

Orbán Viktor valamikor biztosan tudta, amit mostanra elfelejtett: hogy a politikusoktól kérdezni szoktak az újságírók. A miniszterelnök, és azok a képviselők, akiket rendszeresen látunk a híradókban, amikor épp elhajtják az őket kérdező sajtót, nem egy magáncég, hanem az adófizetők pénzén ülnek vagy éppen alszanak a parlamentben. Nem az újságírót hajtják el, amikor nem válaszolnak egy kérdésre, hanem a nyilvánosságnak üzenik, hogy menj te a fenébe nyilvánosság, semmi közöd semmihez, politikus vagyok, te meg dögöljél meg, ott, ahol vagy. Jobb kocsmákban persze jól szájba verik azt, aki pökhendien és gyomorforgató módon viselkedik, de az a legkevesebb, hogy senki nem hajlandó egy asztalhoz ülni vele.

Ezt az otrombaságot tudjuk be annak, hogy Orbán Viktor fáradt volt. Aznap érkezett meg Izraelből, ahonnan egyenesen a magyar parlamentbe sietett, hogy részt vehessen a költségvetés, valamint más törvények megszavazásán.

Izraeli útja egyébként nagyon jól sikerült. Netanjahu miniszterelnök nagyon udvarias vendéglátónak bizonyult, egyetlen szót sem szólt a Soros ellenes plakátokról, sem arról, hogy Orbán Viktor nem is olyan régen kiemelkedő államférfinak nevezte a magyar zsidók haláláért felelős Horthy Miklóst.

Nem mindenki örült Izraelben Orbán látogatásának, még szerencse, hogy a tiltakozásokról a magyar közmédia nem számolt be. Miért is tette volna, nem kell az embereket a nyári rekkenőben mindenféle rossz hírekkel riogatni. Netanjahu miniszterelnök, nem hiába Orbán Viktor jó barátja és szövetségese, naprakészen tájékozott a magyarországi viszonyokról. Ezért mondhatta azt, hogy megfigyelőket küld Felcsútra, hogy tanulmányozzák az ottani futballakadémia munkáját, mert azt szeretné, ha a legközelebb labdarúgó világbajnokságra az izraeli válogatott is kijutna.

Nyilván nem merték megmondani neki, hogy a magyar nemzeti tizenegy utoljára 32 évvel ezelőtt játszott világbajnokságon, klubcsapataink tavaszra már sehol sincsenek az európai kupákban, és Felcsút sem a futballjáról, hanem pénzelnyelő képességéről, magyarul, stadionjáról és a kisvasútjáról híres.

Utóbbit, ha sokat támadják, meghosszabbítják Makótól Jeruzsálemig.

A zsidóságot békén kellene hagyni!

A kormányfő hivatalos izraeli programja során kijelentette: a magyar-izraeli barátság alapja a magyarországi zsidó közösség, amely a legnagyobb Közép-Európában. Azt is mondta, minden politikai vezető kötelessége tanulni a múlt hibáiból, „sosem felejtjük el, hogy annak idején a magyar kormány nem tudta megvédeni a zsidó polgárait, de ma garantáljuk minden zsidó polgár biztonságát Magyarországon, és zéró tolerancia van az antiszemitizmus ellen.” Hogyan értelmezzük ezt az utóbbi mondatot – tettük fel a kérdést?

Fotó: Youtube

Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke

Arra semmi szükség nincs, hogy akár Orbán Viktor, akár a kormánya a zsidókat külön megvédje. Erre minden jogszabály, ami garantálhatná minden magyar zsidó polgár biztonságát, amúgy is adott. Nem kellene rájátszani az antiszemita érzelmekre, ahogyan azt a kormány a közelmúltban a temérdek plakáttal tette. Nem kellene kétarcúnak lenni, és külföldön arról beszélni, hogy Magyarországon nulla tolerancia van az antiszemitizmus tekintetében. Nem kellene azt üzenni, hogy az antiszemitizmus mindenki másnak tilos, kivéve a kormánynak.

Amíg nem vonják vissza a Soros személyével kapcsolatos hamis kampányukat, addig nem lehet elhinni, hogy nálunk nem az antiszemitizmus hangszerén játszanak.

Attól tartok, amíg ebben nincs változás, addig legfeljebb Orbánéknak önmaguktól kell megvédeniük a zsidóságot. De mást mondok: a hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni.

A zsidóság, ha úgy érzi, hogy meg kell védeni, majd szól azoknak, akiktől ehhez segítséget kaphat.

Inkább a múltban elkövetett bűnökért egyszer tisztességesen bocsánatot kellene kérni. Ez eddig nem történt meg, az államelnök mindössze annyit ismert el, hogy a holokauszt idején nem védtük meg zsidó honfitársainkat, arról még ő sem beszélt, hogy éppen az állam küldött százezreket a halálba. Mellébeszélés folyik, változatlanul, amely része egy diplomáciai táncnak, amelyben elsikkad a valóság, és csupán porhintés történik.

Fotó: Youtube

Heisler András, a Mazsihisz elnöke:

Egyszer már fölmerült ez a gondolat a magyar kormány egyik megszólalásában. Akkor is, most is azt mondom: valójában egyetlen feladata van a kormánynak, minden magyar állampolgár védelme. Nincs értelme ezzel kapcsolatban zsidókról és nem zsidókról beszélni, ugyanez igaz a romákra, a nálunk élő nemzetiségek, kisebbségek minden polgárára. A mostanihoz hasonló találkozók tálcán kínálják az alkalmat a különféle megnyilatkozásokra, hiszen a média jelen van, minden kimondott szó visszaköszön a sajtóban. A politikai marketing azonban sokszor csak a felszín. Mi a Mazsihiszben úgy gondoljuk,

a magyar zsidó emberek érdekeit a mindennapi munkával kell szolgálni, s az antiszemitizmus ellen sem lehet csak szlogenekkel harcolni: valódi eredményekhez tettekre van szükség.

Éppen ezekben a napokban tartózkodik Izraelben egy magyar pedagógus küldöttség, amelyet a két ország, a két nép közötti kapcsolatok elmélyítése jegyében állítottunk össze. Jó kapcsolatot ápolunk az izraeli Zsidó Nemzeti Alappal, héber nevén a Keren Kayemet Leiszrael (KKL), ők szervezték Orbán Viktor faültetését és ők fogadták továbbképzésre a magyarországi tanárokat is. A kormánydelegáció mellett ők, a tanáraink (zsidók és nem zsidók) is ott voltak ezen az eseményen. S hogy mit jelent a „világra nyitott zsidóság” szlogene a Mazsihisznek? Hát annyit, hogy a tanári delegációba nemcsak a Szövetségünkhöz tartozó iskolánk, hanem a tőlünk függetlenül működő Lauder iskola tanárait is kiküldtük továbbképzésre. Meggyőződésem, hogy ez a szeminárium többet ér egy-egy  fontos ember társaságában készített jól sikerült fotónál.

 

Fotó: Youtube

Giczy György közíró, a KDNP korábbi elnöke:

Az isten mentsen meg minket attól, hogy ebben az országban bárkit a politikai hatalomnak kelljen megvédenie a vallási hovatartozása miatt! Ez nagyon veszélyes volna, hiszen ha valaki kritikával illeti a kormányzatot, azzal könnyen megeshet, hogy akaratlanul is szembe kerül azokkal, akiket az általa bírált kormány a védelmébe vett. Az én felfogásom szerint

 

a zsidó-keresztény kultúrkörben az „embert” kell tiszteletben tartani,

az államnak nem vallási alapon kell szelektálnia, minden embert a védelmébe kellene vennie. Legyen az hajléktalan, menekült, vagy migráns.

 

Gyárfás: Nincs mitől tartanom

0

Gyárfás Tamás  bármennyit kifizetne óvadék gyanánt, a pénzt úgyis visszakapja, mert a legteljesebb mértékben ártatlan. A Zoom.hu-nak arról is beszélt, hogy sokkal inkább tart attól, hogy elveszíti FINA- és a LEN-beli pozícióit.

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának tagját, az Európai Úszó Szövetség (LEN) gazdasági vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy 1997 végén, 1998 elején arra kérte az olajos ügyekből országosan ismert Portik Tamást, végezzen Fenyő János médiavállalkozóval, Gyárfás üzleti riválisával.

Mint a FüHÜ is beszámolt róla, néhány nappal ezelőtt, Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János javaslatára felajánlotta a bíróságnak, hogy 100 millió forintos óvadékot tesznek le azért, hogy Gyárfás mentesüljön a vele szemben foganasított bírósági kényszerintézkedésektől. Az ügyészség azonban fellebbezett a bíróság által első fokon hozott, Gyárfás szempontjából pozitív döntés ellen.

A Zoom.hu kérdésére válaszolva Gyárfás most elmondta: ha a másodfok ezt az összeget még tovább emeli, akkor azt a pénzt is biztosítja. „A határ a csillagos ég, ha kell, mindenemet ráteszem. Már csak azért is, mert nincs mitől tartanom. Nincs szándékomban megszökni vagy elrejtőzni, a bűnismétlés nem lehetséges, mert eleve nincs is bűn. A pénzt visszakapom” – nyilatkozta a lapnak Gyárfás. Hozzátette:

„Nagy előnyöm, hogy én ismerem az ügy végét. Egyértelműen ki fog derülni, semmi közöm hozzá.

Beszélt arról, hogy leginkább ttól tart, hogy elveszíti a FINA- és a LEN-beli pozícióit. Mint leszögezte:

„Lehet, hogy túlértékelem, de ha ennek a fontos sportágnak a két legrangosabb nemzetközi szövetségében elvesztem a tisztségeimet, az nem csak számomra veszteség.

Sajnos olyanra nem volt példa, hogy ha valakitől megváltak a FINA-ban vagy LEN-ben akkor – miután tisztázta magát – visszakapta státuszát” – jelentette ki Gyárfás.

Bréking nyúz, 2018. július 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Juncker alkohollista,  Simicska menekül, a hatvani jobbikos önkormányzati képviselő pedig megtűri a náci eszméket. Ezt mind megtudhatja az, aki az alternatív valóság médiáját „lapozza”.

888.hu – Kiszivárgott Brüsszelből: Juncker töményet iszik víz helyett

A The Spectator nevű patinás brit hetilap Brüsszellel foglalkozó szakújságírója, Jean Quatremer

helyi forrásokra hivatkozva azt írja, Jean-Claude Juncker alkoholizmusa szinte naponta téma az Európai Bizottság munkatársainak körében – írja a 888.hu. Állítja, hogy számtalan olyan forrással beszélt Luxembourgban is Brüsszelben is, akik konkrét esetektől számoltak be neki az ügyben, hogy Junckert részegnek látták.

Egy korábbi uniós miniszter szerint  mindenki tisztában van azzal, hogy amikor Junckernek egy pohárban némi vizet hoznak a bizottsági ülésen, abban valójában gin van.

Juncker a NATO-csúcson nyújtott performanszával nem tett sokat azért, hogy eloszlassa az alkoholizmusáról szóló pletykákat, stábja azonban egy fájdalmas betegségre, az isiászra fogta a meglehetősen furcsa mozgást. Csakhogy Quatremer szerint valami nagyon nem stimmel, hiszen a felvételeken egyáltalán nem rajzolódik ki Juncker arcán a fájdalom, sőt, éppen ellenkezőleg: az EB elnöke mosolyog és felszabadultan csókolgatja az elé kerülő férfiakat, miközben alig tudja egyensúlyát megőrizni.”

Egy évvel ezelőtt a The Sun brit bulvárlap írta meg, hogy Juncker rettenetesen részeg volt az ENSZ tavaly megrendezett genfi csúcstalálkozóján is.

Pesti Srácok – Az utolsó fejezet: Simicska és a döglött aknák

Simicska Lajosnak a torkán akadt minden “bombája”. Felismerve a megsemmisítő vereséget nem csak hogy kapitulál, hanem hanyatt-homlok menekül, a jelek szerint Amerikába.

Veszprémi forrásaink szerint nem csak médiabirodalmát, hanem hárskúti birtokát és Veszprém belvárosi házát is árulja.

Saját napilap híján – mivel a Magyar Nemzetet már beszántotta – a Népszaván keresztül fenyegetőzött egy utolsót. Pénteken jelent meg “Az utolsó Simicska bomba” címmel egy cikk, amit mintha csak tollba mondtak volna. Azt írják, az üzletember még mielőtt elhagyja az országot (sőt a kontinenst) videóvallomást helyezett letétbe arra az esetre, ha vele “bármi történne”. Ebben a vallomásban állítólag Orbán Viktorral közös ügyeleteiről beszél, ami még sok kellemetlenséget okozhat. Ezt a fenyegetést mintha már hallottuk volna párszor a 2015 februári G-nap óta, de aztán az atombombák gyenge fuvallatként pukkantak szét az éterben. Simicska Lajosnak pedig legfeljebb saját magától van miért tartania, ugyanis kárt csak saját magában tett.

Tekintélye utolsó morzsái vizeletfoltos nadrágban foszlottak szét egy veszprémi festegetéssel töltött éjszakán, ráadásul azt beszélik, hogy alkoholproblémái miatt egészség állapota is sokat romlott

– írja a portál, amely szerint hetek óta sejthető, hogy Simicska Lajos miután megadta magát és minden hidat felégetett maga mögött, távozni kényszerül.

Magyar Hírlap – Megtűri a náci eszméket közösségi felületén a Jobbik megyei alelnöke

Továbbra is teret ad a náci eszméknek közösségi felületén a Jobbik megyei alelnöke, a pártelnök Sneider Tamás jobbkeze, a listán, utólag, egy lemondás örömére bejuttatott hatvani önkormányzati képviselő Rákócziné Lózs Csilla. Az Országgyűlés Hivatal által fizetett helyi politikus eltűri az emberek kivégzésére utaló uszításokat Facebook-oldalán –idézi a Hatvan Online cikkét a Magyar Hírlap.

Orbán Viktor kormányfő – és korábban a választást a hatvani térségben magabiztosan nyert Szabó Zsolt – kapcsán a „Hátravinni. Agyonlőni.” Schindler listájás mém került elő, illetve egy Hitlert ábrázoló „poénos kép”.

A miniszterelnök ezúttal sem kapott emberhez méltó kommenteket a Jobbik a választási eredményei miatt sokadszor is csalódott hatvani bázisán: „Inkább egy jó erős hurkolt kötelet a nyakába !!!”, „Szivesen a nyakába tennèm,a haverjaival együtt!!!” „Menny a Dunàba ésmajd elvisz a tengerig tebaromagyú!!!!!” – írják. Majd előkerül Adolf Hitler is, „Nem akarsz táborba jönni?” kérdéssel.

Rákócziné a holokauszttúlélőknek is beszól: „Még mindig vannak ? Vagy már a családtagok is kapnak?” felütéssel posztol arról, hogy a túlélők járandóságát emelik.

Sneider Tamás 2016-os véleménye szerint akkor, a tisztújításnál minőségi cserét hajtott végre a Jobbik Magyarországért Mozgalom hatvani szervezete, amikor tagcseréket hajtott végre a közelmúltban.

Ekkor adták oda a párt hatvani irányítását Rákócziné Lózs Csillának – írja a portál.

 

Elmélkedés a világ sorsáról

A helsinki Trump – Putyin találkozó és arra kapott hazai reakciók késztetnek e sorok, gondolatok közzétételére. Különösen a magyar média interpretálása, ahol a magát „balliberális”-nak nevező jó szándékú, szociálisan érzékeny szárny nem tudott mit kezdeni sem Trump-pal, sem Putyin-nal. Vicces, de inkább szomorú volt látni, olvasni, hogy képtelenek jelzők nélkül szemlélni a történéseket, és kizárólag a puszta tények közlésére szorítkozni. Helyette minden áron bizonyítani akarták, hogy két „rossz” vezető „észjátékának” voltunk tanúi, ahol a tapasztalt „gonosz” (kágébés) legyőzte a tapasztalatlan, kétbalkezes, naiv, buta milliomos palántát.  Szánalmas volt a hazai médiát követni.  Mintha a magyar megmondó emberek valóban nem ismernék világunk alakulását. Nem látnák a napjainkban folyó hatalmas változásokat, amik valójában már rég (1989-90 – vagy még előbb) elkezdődtek, de még mindig nem tudjuk merre halad, mi lesz belőle. No, és ebből nekünk, itt a Kárpát-medencében, mi hasznunk lesz? A hazai „baloldal” csakis az amerikai elnököt kritizálók véleményét közvetítették. Szinte ugyanazt a metódust használták, mint a kormánypárti média (pl. migráns ügyben), és azt szajkózták, hogy az amerikai elnök „egy bohóc”, nem ért semmihez, különösen a külpolitikához. Sőt, hazaáruló (sic!). Ennek alátámasztására olyan figurákat dobtak be a magyar köztudatba, mint az egykori republikánus kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aki köztudottan Trump-ellenes. Különösen, amióta Trump felmondta a párizsi nemzetközi klíma-megállapodást.  Arról, persze nem szólnak, (a hazai „balliberálisok”), hogy Trump nem tartotta, és nem tartja, helyesnek, hogy amíg az USA dollár milliárdokat költ a légszennyezés csökkentésére, addig a világ többi része, elsősorban a szegénységre hivatkozva, nem teljesítik ebben a nemzetközi megállapodásban aláírt kötelezettségeiket.
Magyarul: baleknak tekintik a gazdag és naiv („jóhiszemű”) Amerikát. Szinte nincs olyan nemzetközi szervezet, amiben ne az USA lenne a legnagyobb befizető. Miközben nem egy olyan szervezet létezik, mely rendszeresen elítéli az USA politikáját. Igen, Trump nem a demokrácia, hanem a kapitalista gondolkodás megtestesítője. Szinte minden megnyilatkozásából kitűnik az üzletember. Nem egy diplomata, nem tárgyal, hanem alkudozik, blöfföl, hogy az üzlet az ő javára alakuljon. Olyanokat mond és csinál, ami lehetőleg (vagy remélhetőleg) a többségnek tetszik. Választási ígéreteit (amik miatt rászavaztak) be akarja tartani.
A nemzetközi klíma megállapodás felrúgása mögött is „önös érdek” áll: a bezárt szénbányák munkásainak akar kedvezni. Hasonlóan a legutóbbi gazdasági válság egyik legnagyobb veszteseinek, az autógyári munkások ezreinek akar hazai munkahelyet teremteni, azzal, hogy a globalizált kapitalizmus megregulázásával haza kényszerítse az autógyárakat, hogy amerikai földön teremtsenek munkahelyeket. (nem pedig külföldön, olcsón, nagy profittal állítsák elő termékeiket). Persze, ezek az elképzelések nem tűnnek elég átgondoltnak, kihatásai bizonytalanok, beláthatatlanok a „nemzetközi munkamegosztás”-ra. A védővámok sem biztos, hogy célt érnek, hiszen a kialakult és eddig bevett, gördülékeny gazdasági rendszer felrúgása, akár vissza is üthet, mivel a partnerek is tehetnek ellenlépéseket. Szóval, Trump nagyfába vágta a fejszéjét az amerikai nép (és gazdaság) felvirágoztatása érdekében (America first!). Nem átgondolt, megfontolt koncepciók kísérik elnökségét. Mintha nem lennének tanácsadói, vagy nem hallgatna azokra. Már az első elnöki rendelete is káoszba torkollott, amikor megtagadta hat muszlim országból érkezők beengedését az USA-ba. A határőrség, a repülőtéri alkalmazottak nem tudták, hogy az azonnali hatállyal életbelépett rendeletet hogyan kell értelmezni? Mit kell tenni, aki érvényes úti okmánnyal (vízummal) érkezik, tehát hónapokkal előbb megvolt a beutazási engedélye.
Trump Amerikája egyértelműen az izoláció felé tart, a cél az országot mindentől és mindenkitől függetlenné tenni. Trump ezen elképzelése egy bizonyos befelé fordultsággal jár, amivel nyugodt, sikeres, virágzó életet kíván biztosítani minden amerikainak.
Vegyük már észre, most értünk el az 1945 után kialakult kétpólusú világ, közismert nevén hidegháború megszűnéséhez. Nehéz elhinni, hogy nincs többé a „jó és a gonosz” (birodalma), a Kelet és a Nyugat, amit röviden: a demokrácia és a diktatúra jellemzett. Nem akarjuk észrevenni, hogy nincs többé a kisagyunkba „beégetett” világkép, hogy a Lajtától nyugatra, minden jó, attól keletre, meg minden rossz. Ami jó, az amerikai, ami rossz, az orosz, pardon szovjet.
Donald Trump az első (és talán egyetlen) amerikai elnök, akinek nincs közigazgatási múltja. A legtöbb elnök – különösen 1945 óta – előbb kormányzóként irányította valamelyik US szövetségi államot, és onnan került az elnöki székbe.  Trump pedig, mint egy sikeres építési vállalkozó örököse került az üzleti világba, majd tv (reality show) műsorvezetőként lett ismert. Felismerte, hogy 70 évvel a II. világháború vége után itt az ideje változtatni azon, hogy az USA a világ csendőre. Bármi történt, mindig és mindenhol az USA feladata volt a rendcsinálás. Lásd a dél-szláv háború, mely Európában folyt, és az európaiak képtelenek voltak hathatósan közbelépni. Amerika jött, és bombázott. Orbán, akkori miniszterelnök, pedig megengedte, hogy magyar reptérről (Taszár) szálljanak fel a magyarlakta jugoszláv településeket bombázó NATO harci gépek.
Ezen fog (akar) most Trump változtatni. Elnöki hivatalba lépése első pillanatától az izoláció híveként jellemezték, és sokak (pl. az ausztrálok) azonnal kétségbe estek, hogy ha betartja szavát és felmondja a nemzetközi szerződéseket, annak nagy ára lesz. Elsősorban katonai, de gazdasági téren is. Ezek a kezdeti félelmek lassan (és fokozatosan) időszerűek lesznek, ha másért nem, mert Trump be akarja tartani választóinak tett ígéreteit.
Igen, a világ változott. Néhány évvel ezelőtt még „vörös” (vagy kommunista) Kínáról szóltak a híradások. Ez a bevett jelző mára eltűnt. A mai hírekben csak Kína szerepel, pedig az egypártrendszer ma is fennáll, de – úgy tűnik – senkit sem zavar. Napjainkban a komcsizás csak Magyarországon éli virágkorát.
Trumpnak sikerült Ázsiában is valamit mozgásba hozni azzal, hogy Észak-Korea (legalábbis elvben) elfogadta, hogy egész Délkelet Ázsia atommentes övezetté váljék.
Oroszország nehéz helyzetben van, hiszen lakossága nem heverte ki a bukást, hogy a hidegháború megszűnésével többé nem világhatalom.  Mellékesen, ez a hidegháború valójában nem volt háború. Két társadalmi rend(szer)  igyekezett bebizonyítani, hogy ő a jobb, az élhetőbb.  Győztes valójában nincs, hiszen csak azt kellett kivárni, amíg a zárt (diktatórikus) rendszer felbomlik, a vezetés kiöregszik, kihal. Igaz, azért ehhez kellett a technikai fejlődés és egy jó, hihető blöff (Star wars = SDI = csillagháború), amit Teller Ede tudományos alapon bizonygatott, hogy az ellenséges (szovjet) rakétákat még röptükben meg tudják semmisíteni. Talán még ennél is jelentősebb volt a telekommunikáció fejlődése, mely mindenki (magánszemély) számára elérhetővé tette a fénymásolást, a faxolást, a mobilozást, stb. az információk gyors továbbítását. A szovjet bukás legeklatánsabb példája Csernobil, amikor (egy május elsejei felvonulás miatt!) nem merték közölni a lakossággal, hogy borzasztó katasztrófa történt.
A gorbacsovi nyitás (glasznoszty, peresztrojka) elkésett. Valójában a fiatal kommunista vezető kiengedte a (jó-rossz) szellemet a palackból.  Putyin feladata lett a kiút megtalálása. A Sztálin vezette Szovjetunió szerezte vissza a bolsevikok (Lenin) által „taktikai okokból” feladott egykori cári területeket. Sőt, azokat Sztálin a 40-es évek végére még meg is nagyobbította. Gorbacsov és Jelcin viszont „elengedte” az európai és ázsiai területeket, köztárságokat. Az átlag orosz csalódott, hogy amiért szülei, nagyszülei véráldozattal harcoltak, azt most a kapitalizmussal elveszítették. Putyin valamiféle cáratyuska szerepre vállalkozott, akit a nép Istenként tisztel, hiszen kiegyezett az egyházzal is. Az életszínvonal, napjainkban magasabb, mint a szovjet időkben volt. Ezt elsősorban az ország természeti kincseinek, ill. azok kiárusításának köszönhető. Gazdaságilag nem vetélytársa Amerikának. Az atomról senki sem beszél. Abban megbízható partner. Sokkal többet olvasni, hallani a megbízhatatlannak tartott Iránról, Pakisztánról, esetleg Indiáról, no meg Észak-Koreáról.
Ahogy a telekommunikáció fejlődése pozitív irányba hatott a lakosság mindennapi életére, úgy napjaink internetes, digitális világa abszolút káoszt hozott. Az egyik legnagyobb átok a Facebook, a közösségi média, mely ellenőrizhetetlenné tette a tájékoztatást. A „fake news” napjaink kulcsszava. No meg a tweeter, amit készpénznek vesznek. Tényleg, nem értem, hogy államférfiak, vezető emberek (nemcsak politikusok!) miért teszik ki magukat ennek a gonosz és értelmetlen játéknak. Lehet, hogy modern, de felettébb káros, félrevezető.  A világot rossz irányba viszi. Szerintem.

Stephen Elekes

Mit akar ellesni Netanjahu Felcsúton?

Izrael szeretne kijutni a vb-re, ehhez Felcsúton keresne szakmai segítséget – mondta Netanjahu miniszterelnök. De vajon mit adott hozzá eddig a futballhoz a pénztengerben fürdő Puskás Akadémia? A csapat összesített mérlege négy év első osztályú bajnoki évadjaiban: mínusz 41-es gólkülönbség, több vereség, mint győzelem és döntetlen.

Nem csak a hallgatóságot, hanem magyar vendégét is szemmel láthatóan meglepte csütörtökön Benjamin Netanjahu miniszterelnök, amikor sajtótájékoztatójuk végén azzal fordult Orbánhoz, hogy szívesen küldenének megfigyelőket a felcsúti Puskás Akadémiára, tanulmányozni az ottani modellt, mert szeretnének kijutni a következő labdarúgó-világbajnokságra.

Ahol magyar válogatott 32 éve fordult meg utoljára – vágja rá mindjárt a fociban tájékozatlan olvasó is. Ahogyan arról is bizonyára hallott harangozni, hogy tavaly (és idén eddig) talán minden idők legmélyebb pontjára süllyedt a futball honi változata, a magyarfoci, közte az andorrai kalanddal. Ettől még persze akadhat néznivaló Felcsúton.

Bemelegítésképpen nézzük meg, hogy milyen hírekkel büszkélkedik el maga az Orbán alapította, kezdetben a Garancsi István „kötélbarát” által tulajdonolt Videoton fiókcsapataként fungáló Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA).

Legutóbb arról adott hírt az MLSZ, hogy „három játékossal erősödött a keret”, a grúz Bacsana Arabulival (Balmazújváros), Kiss Tamással (Haladás) és Szolnoki Rolanddal (Videoton). Távozott a két horvát, Stipe Bacelic-Grgic és Ivor Horvat, a kameruni Patrick Mevoungou, Tar Zsolt, visszavonult Polonkai Attila és Vanczák Vilmos. Kölcsönadta a klub Csilus Ádámot, Ezekiel Isoken Hentyt, Madarász Márkot, Oroszi Dánielt, Antonio Perosevicet, Prosser Dánielt, Szécsi Márkot, Tóth Balázst.

Maga a PFLA azt közölte tegnap, hogy – idézet – „szintet lépnek akadémistáink”. Eszerint három növendékük: Deutsch László, Nándori Botond, és Tamás Nándor a következő szezont a III. osztályú Csákváron tölti, s itt folytatja Csilus Ádám, Oroszi Dániel és Tóth Balázs. Fordított az útja – a második csapattól a PFLA-hoz – a saját nevelésű kölcsönjátékos Bokros Szilárdnak.

És akik korábban elmentek külföldre? Például egy hír néhány hete Tajti Mátyásról. „Egykori növendékünk együttese, az Atlético Malagueno

megnyerte a spanyol negyedosztály IX. csoportjának küzdelmeit,

és osztályozón kiharcolta a harmadosztályú tagságot. (Tajti annak idején a Barcelona akadémiájára távozott, most viszont hazatér, a Diósgyőrhöz.)

Nála (eddig) többre vitte Sallai Roland, de azért ne gondoljunk a Premier League-re. A játékos ciprusi bajnok lett a múlt szezonban. A néhány éve viharos körülmények között Felcsútról Németországba került, majd onnan meglehetős kudarc után távozott Kleinheisler László most a kazah bajnok FK Asztana színeiben rúgja a bőrt.

A legerősebb bajnokság, ahol felbukkan mostanában egykoron felcsúti játékos, az a horvát liga. Ennek résztvevője a Hajduk Split, ahol a tavaszi idényt kölcsönben töltötte Gyurcsó Ádám, s a csapat opciós jogát érvényesítve megvásárolta őt. Itt már felbukkan egy viszonylag objektív értékmérő, az ár. Nos, a PAFC híréből kiderül, hogy eddigi foglalkoztatója,

a lengyel Pogon Szczecin 400 ezer euróért

végleg megszerezte a magyar válogatott játékost. A horvátoktól (a Mészáros Lőrinc kezébe került eszéki csapattól) érkezett is játékos, Josip Knezevic.

Itt már közelítünk ahhoz, amit az izraeliek is minden bizonnyal megtudhatnak, ha valóban Felcsútra kanyarodnak tapasztalatokért. Hogy tudniillik – a klub saját közlése szerint – százharmincöt olyan labdarúgót neveltek ki, akik jelenleg az NB I-ben, az NB II-ben vagy épp az NB III-ban futballoznak.

Ez elsőre jól hangzik, de arra azért sokan emlékezhetnek, hogy az egész honi akadémiai rendszerről állított ki lesújtó bizonyítványt a futball-értékelésre szakosodott belga Double Pass, amelynek éppen két éve nyilvánosságra került 2016-os jelentése megállapította: a „hazai nevelésű játékosok” aránya az első csapatokban átlagban 1/3-os értéket mutat, s

csak egy olyan magyar klub van, amely „saját nevelésű” játékost adott a legmagasabb (nemzetközi) szintre

– nem nevesítette, melyik volt az. (A belgák aktuális vizsgálata már zajlik.)

Két éve a PFLA akadémiája a nem túl fényes hatodik helyet szerezte meg ebben a 15-ös mezőnyben.

Nos, akkor lássuk, milyen eredményei vannak a PFLA-nak a „kőkemény” magyar bajnokságban? Abban, amelynek néhány csapatához valósággal ömlik a közpénz az átengedett tao formájában, s amelyből a felcsúti alapítvány eddig kimagaslóan sokat, 16,2 milliárdot kapott eddig (a G7 szerint 2011 óta ez az összeg 18,9 milliárd). S nem csak saját tulajdonosa, a Kárpátok Zuckerbergje, Mészáros Lőrinc cégei jóvoltából, hanem a közbeszerzéseken ugyancsak taroló egyéb „közeli” vállalkozásoktól. De milliárdos összeget fizetett a csődtől és az állami tulajdontól nemrég megszabadult MKB Bank és a negyedrészben állami tulajdonú Mol egyik leányvállalata.

A PFLA 2012-ben vált le a Videotonról (három hete Mol-Vidi). Első évadában (2013/14-ben) a 14. lett, a rá következő idényben 10., majd 11., amivel

ki is esett a másodosztályba.

Az élvonalba visszakerült csapat a legutóbbi idényben 6. volt.

Néhány további szám alkalmas mélyebb következtetés levonására. Például az, hogy a négy első ligás évadban a lejátszott 126 meccs 46 százalékát, 58-at, vereséggel zárt (36 győzelem és 32 döntetlen mellett). Az összesített gólkülönbség mínusz 41 volt. (Ha 2016-ban csak annyival szerepel jobban, hogy épp bennmarad, akkor a statisztika alighanem még rosszabb lenne, hiszen a másodosztályt +28-as gólkülönbséggel és sok győzelemmel járta meg.)

A rendkívül gyenge „saját nevelési” eredményeket támasztja alá, hogy a PFLA jelenlegi 22-es keretében

talán ha két felcsúti növendék található.

A legtöbb magyar (10) másutt kezdte pályafutását, nyolcan pedig külföldiek (albán, szlovén, belga, uruguayi, mali és így tovább). Vagyis a következő évadban is jobbadán azt fogjuk lát, hogy a pályára kifutó csapat nagy része külföldi és másutt felnőtt magyar játékosból áll, saját „akadémikus” mutatóban, a kispadon és a bő keretben lesz.

A nap kérdése: Mit tenne Simicska helyében?

0

Simicska Lajos az Egyesült Államokba küldi a fiát nyelvet tanulni – erről szól a fáma. Kérdés, csak az a cél, hogy megtanuljon angolul vagy az, hogy letelepedjen „a korlátlan lehetőségek hazájában”.

Ön hogy látja? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön mit tenne Simicska helyében?

LMP-s méretű káosz az MSZP-ben

A párt elnöke, Tóth Bertalan csütörtökön levelet írt, amelyben elmagyarázta, hogy miért kellett a Fidesz-féle képviselői fizetésemelésre szavazni és a július 30-ra tervezett elnökségi ülésre a helyzet tisztázását helyezte kilátásba. Tudniillik a szocialista honatyák, az elnök szándéka ellenére, szétszavaztak. Ugyanaznap este Kunhalmi Ágnes, választmányi elnök, aki a három nemmel szavazó között volt, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: a frakcióvezető (Tóth) telefonált a képviselőknek, hogy hogyan voksoljanak, de nem mindenkit ért el.

A Független Hírügynökség is beszámolt arról, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője levélben magyarázta el, miért kellett meghozni a nehéz politikai döntést és a Fidesz javaslatra szavazni (Rendet vág az MSZP elnöke?).

A Fidesz összekötötte a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával – írta az elnök. Ez valószínűleg a vidéki hálózattal még rendelkező szocialistákat érintette volna leginkább, hiszen az 53 százalékos költségvetés csökkenés ennek a hálózatnak a végét jelentette volna. Ez következett volna be, ha az MSZP a javaslat ellen szavaz – véli Tóth.

Csakhogy hárman a szocialista parlamenti képviselők közül mégis ellene szavaztak, míg egyesek nem nyomtak gombot és Tóth leveléből tudjuk, hogy „Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt és Varga László a megbeszéltek alapján szavaztak”. Vagyis a fizetésemelés mellett.

A pártelnök szerint

„meg fogjuk hozni azt a döntést, amely a szolidaritásról és a tisztességről szól.

Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselőcsoport nem ért egyet, de a fizetésemelést ’muszáj’ hazavinnie”

Nos, erre jött Kunhalmi Ágnes, aki vagy olvasta a levelet vagy nem, de az Egyenes beszédben azt mondta azért szavazott nemmel, mert „így tartotta helyesnek” és mert „egy politikus nem válhat zsarolhatóvá”. A választmányi elnök szerint

„a szavazóik és a párttagság azóta határozottan jelezte az MSZP felé, hogy nem kellett volna igennel szavazniuk”.

Ezek után, a legenyhébben szólva is lazuló frakciófegyelemre gondolhat a kívülálló.

De Kunhalmi mondott még izgalmasabbat is, ami miatt egy LMP-féle politikai bohózat kezd kialakulni. Állítása szerint ugyanis a szavazás előtti napon a frakcióvezető

telefonált a képviselőknek, hogy hogyan voksoljanak, de nem mindenkit ért el!

Csak emlékeztetőül: Kunhalmi és Mesterházy Attila a legutóbbi tisztújítás előtt magasan vezette a népszerűségi listát a szocialista párttagságban, Tóth, harmadik elnökjelöltként messze lemaradt mögöttük. Kunhalmi váratlanul és azóta is kimagyarázatlanul visszalépett és lehetővé tette, hogy Tóth legyőzze Mesterházyt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!