Hasznos

A keresetek nőnek, de alig eszünk többet

0

Változatlanul elválik egymástól a keresetek növekedése és a mindennapos fogyasztás alakulása. Augusztusban tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom, de az élelmiszerboltoké kisebb az inflációnál is. A kétszámjegyű keresetgyarapodástól továbbra is elmarad mindkét érték.

Augusztusban folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a bolti értékesítés 4,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a júliusi 4,2 és a júniusi 5,2 százalékos emelkedés után. A Központi Statisztikai Hivatal korábbi jelentéséből pedig az is kiderült, hogy az első fél év átlagában 3,9 százalék volt az üzletek értékesítésének növekedése.

Az adatok azt mutatják, hogy továbbra is a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek (vagyis a tartós fogyasztási cikkek) forgalma mutatta a legnagyobb, 7,7 százalékos növekedést, de az üzemanyag-eladások 2,6 százalékos emelkedése némileg elmaradt az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalmának 2,9 százalékos bővülésétől.

Vagyis a mindennapos áruk (élelem, háztartási cikkek), amelyek a kisebb jövedelműek fizetésének java részét elviszi a lakásfenntartás után,

alig mutatnak bővülést:

júliusban 2,1 százalék volt az egy évvel korábbival összevetve. Sőt, az immáron 2,6 százalékos infláció már meg is haladta ezt az értéket.

Egyelőre nincs hiteles adat arról, hogy az inflációtól megtisztított reálkereset tíz százalékos gyarapodása és a mindennapos fogyasztás között miért ilyen nagy az olló. Kutatók becslése szerint sok munkáltató nem vagy alig ad többet embereinek, hanem a korábban (is) feketén juttatott fizetéshányad egy részét legalizálták. Illetve sokan valószínűleg folytatják korábbi hiteleik gyorsított törlesztését.

Oh, az a gyengébb nem!

A magyar lakosságon belül több a nő mint a férfi,  arányaiban több nő diplomás, mint férfi, ugyanakkor a férfiak többet keresnek és több köztük a vezető.  Az adatok után kutatva, azokat összegezve egy kifejezés motoszkál az emberben: „Ehhez képest!”

2016-ban ezer férfire 1096 nő jutott Magyarországon, ugyanakkor a nemek aránya az egyes korcsoportokban eltérően  alakul, ha a munkaképes korosztályt nézzük. Azon belül a 15–39 évesek körében a férfiak, ugyanakkor a 40–64 évesek és a 65 éves vagy annál idősebb korcsoportban már a nők vannak többségben.

Ezer férfira jutó nők száma korcsoportonként

Forrás: KSH

Ehhez képest a nők sokkal képzettebbek, mint férfitársaik: az érettségivel rendelkezők nők aránya az összes nő között 34,3% , a férfiaknál ugyanez a mutató  29,9%. A diplomások már valamit szűkítenek az ollón: 21,8% áll szemben 19%-kal.

Ehhez képest: ha megnézzük a Központi Statisztikai Hivatal adatait, akkor azt látjuk, hogy a foglalkoztatásban a férfiak jó 10 százalékponttal rávernek a nőkre (73%, illetve 60,2%), miközben azonban a munkanélküliségi rátájuk közel megegyező (5,2, illetve 5,1%). A nők alacsonyabb foglalkoztatási szintjére persze részben magyarázatot ad a gyereknevelés: a gyerekszám növekedésével párhuzamosan ugyanis csökken a foglalkoztatási arány a nők körében: a legmagasabb a gyerektelen nők körében, miközben a 15-64 éves egygyermekes nőt hattizede, a kétgyermekeseknek valamivel több, mint a fele, a három vagy annál több gyermeket nevelőknek pedig mintegy a harmada volt csak foglalkoztatott – olvasható a KSH Magyarország 2016. kiadványában.

A 15-64 évesek foglalkoztatási aránya és munkanélküliségi rátája fontosabb jellemzők szerint, 2016

Forrás: KSH

Ehhez képest: a nemek közötti bérkülönbség (az Eurostat adatai szerint) a 2012-es 20,1 százalékról 14 százalékra csökken a legfrissebb e téren rendelkezésre álló információk szerint. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem magyar jelenség, az Európai Unióban a bérkülönbség átlagosan 23 százalékos.

Viszont ha már a menedzser pozíciós lehetőségeket vizsgáljuk, akkor nincs mire büszkék lennünk. Az Eurostat elemzése szerint minden tagállamban többet keresnek a férfiak ugyanabban a pozícióban, mint a nők, ám vannak azért – nem is kis – eltérések az egyes országok gyakorlata között. A legkisebb eltérés – érdekes módon – Romániában van, Magyarországon viszont ennek sokszorosa, 33,7 százalékos.

Forrás: Eurostat

Ehhez képest – végül, de nem utolsósorban – a női cégvezetők aránya az összes között durván egyharmados – olvasható egy minap közzétett Opten-elemzésben. (sAz EU-ban sem sokkal magasabb, 35 százalékos.) A hazai arány ráadásul nemigen változik, ahogy az elemzést készítő cég projektmenedzsere mondja: a férfiak tartósan őrzik elért pozícióikat a női cégvezetők a férfiakkal szemben, a működő hazai vállalkozásokban a női cégjegyzésre jogosultak 31%-os aránya alig változott 2013 óta.

Egyre több cég ismeri ugyanis fel, hogy az olyan, általában női vezetőkre jellemző tulajdonságok, mint a mérsékelt kockázatvállalás, a hosszabb távú tervezés és a nagyobb megbízhatóság kedvezően befolyásolja a vállalkozások működését.

Ez abban is megnyilvánul, hogy a tisztán férfi menedzsmenttel, illetve tulajdonosi körrel rendelkező vállalkozások 10 százalékkal rosszabb kockázati besorolást érnek el, mint azok, amelyek vezetésében egy vagy több nő is található. Ennek ellenére a női cégvezetők arányának növekedése, egyenlőre mégis várat magára – zárja elemzését a céginformációs cég.

Forrás: Opten

Minél kisebb a cég, annál több a női vezető
A női aláírók aránya érdekes eloszlást mutat, összehasonlítva a cégek árbevételével: a kis cégekben, melyek árbevétele nem haladja meg a 100 millió forintot, arányuk enyhén meghaladta az átlagot (31,91%). A középső szegmensben, 100 és 1000 millió forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozásoknál viszont jóval alacsonyabb, csak 24,37%-ot mutat ez az érték. Ezzel ellentétben, a 1000 millió forintnál nagyobb árbevételű cégeknél, jóval magasabb 34,85%-os volt. Ennek az egyik lehetséges oka, hogy azokon a szakterületeken, ahol a nők aránya felülreprezentált (pl. pénzügy, számvitel), csak a nagyvállalati szektorban kapcsolódik cégjegyzési jogkör.

Oszkó Péter: A jelenlegi politikai posványból ki szeretnék maradni

0

2 hozzászólás vár moderációraSikeres technológiai szektort, start-up kultúrát építeni sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy egy együttműködő, egymást támogató kulturális, civilizációs fejlődés induljon el az országban, mint egy újabb ellenzéki párt alapítása – vallja Oszkó Péter üzletember, kockázatitőke-befektető, volt pénzügyminiszter. Értelmes kiútra akkor lesz esély, amikor a választók egyaránt ráunnak a kormányzati kurzus manipulatív propagandájára és az ellenzéki szereplők öncélú áskálódásaira – erre hosszútávon lehet csak számítani, mondja. A Független Hírügynökségnek adott interjújában sötét képet fest a politikai helyzetről, a kilátásokról, ugyanakkor bizakodó a szűken vett üzleti területén.

A mai magyar jobboldal egy hatalmi alapon megszervezett formáció, emiatt kényszerpályán halad, a baloldal pedig széthullott állapotban van, s pőre meztelenségében megmutatja, hogy milyenek vagyunk, milyen a közösségi kultúránk. Úgy látja, hogy már rég nincs belátható indoka a kiszorítósdinak, a piaci területek rekvirálásának, s a kormány már rég megtehetné, hogy méltányosan konszolidál, felkarol, befogadja azokat is, akiket eddig ellenségnek tekintett – de ennek semmi jele nincs. 2010-14-ben a jelenleginél több kritikus hang volt a piaci szereplők sorából, mint most, ami arra utal, hogy az üzleti körök a kurzus folytatására számítanak 2018. után is.

Több külföldi kivonult, és hiába tűnik úgy, mintha a kormány nyert volna, a befektetők általában nagyon magas áron szálltak ki – ennek is az ország látta a kárát. A gazdaság kegyelmi állapotban van, s nem lenne mindegy, hogy lenyúlásra, klientúraépítésre, az ország kisajátítására vagy a gazdaság, az oktatás fejlesztésére, az egészségügy rendberakására használják. A mostani periódus később visszatekintve már az elszalasztott lehetőségek időszaka lesz!

 „A start-up­ok­ra jellemző, hogy hálózatba szerveződnek, kooperálnak. Ez a világ így működik eredményesen. A magyar piacról viszont hiányzik az együttműködés. Itt mindenki egyedül akarja megváltani a világot. A Power Angels remélhetőleg képes lesz megteremteni a kooperáció üzleti kultúráját” – mondta nem egészen két éve egy interjúban. Mi valósult meg ebből?
A start-up világban a tanulás és alkalmazkodás képessége  szükségszerű, a világmegváltó ambíciókkal rendelkező vállalkozók közössége csak akkor működik, ha folyamatosan tanul a gyengéiből és a hibákból. Ami minket illet: akkor öten voltunk, ma már tízen és jelenleg is épp tovább bővítjük a befektetőink és partnereink körét, miközben sokrétű együttműködést alakítottunk ki a vállalkozói oldalon. A nyugati piacokhoz képest a hazai start-up világ még mindig gyerekcipőben jár, de legalább megindult a fejlődése és a környezetére is pozitív hatásokat gyakorol, még ha ez alig látható hatás ahhoz képest, ami a fejlettebb piacokon tapasztalható. De fontos jellemző, hogy itt sem az egyes emberek tudásában, tehetségében, kreativitásában és teljesítőképességében vagyunk lemaradva, hanem abban, hogy az erők nem együttesen, hanem sokszor egymás ellen hatnak, nem alakulnak ki hálózatok, együttműködések, az infrastruktúra olyan alapjai, amelyre építve két vagy több tehetséges ember egymásra támaszkodva képes nagyon alkotni.

Ezt akár a magyar társadalom egészére is mondhatta volna. Ott is arra lenne szükség, mint a start-up világban?
Igen, a hazai társadalmi környezetben is a fentiekre lenne szükség, azaz, hogy a kimondott közös célok kisebb arányban jelentsenek alibit egyéni próbálkozásoknak és nagyobb arányban testesítsenek meg valós jövőképet.

Valós együttműködésekkel lényegesen messzebb lehet jutni az élet bármely területén, a vállalkozói szférában épen úgy, mint a sport, a művészet világában.

És mi a helyzet a politika területével?
A politikai nagyon jó indikátor: kiválóan megmutatja, milyen lemaradások vannak abban, hogy az egyes szereplők az egyéni érdekeiket a közös célkitűzések arányában érvényesítsék, nem egymással, hanem egymás mellett, közösen építkezzenek. És mi a helyzet nálunk?

Ugyan a jobboldalon látszólag megvan az egység, a közös küzdelem, de ott sem az együttműködésre, hanem hatalmi parancsszóra, egzisztenciális megfontolásokra, kiszolgáltatottságra, félelmekre és számon tartott kötelezettségekre épül.

A mai magyar jobboldal egy hatalmi alapon megszervezett formáció, emiatt egyébként kényszerpályán halad, nincs módja a közösség valós szándékait felmérni és érvényesíteni. A baloldal pedig széthullott állapotban van, s pőre meztelenségében megmutatja, hogy milyenek vagyunk mi, milyen a közösségi kultúránk. Ott mindenki a saját ügyét képviseli, látszólag alternatív politikai erőt akar építeni, de valójában mindent a saját egyéni céljainak rendel alá. A politikai közösség pedig olyan, amilyet a társadalom, a választók teremtenek. Ha a választói igények és elvárások érdemben változni fognak, a meglévő politikai erők gyorsan fognak amortizálódni – egyébként ez nem csak Magyarországra igaz, a világ politikai térképe is gyors átalakuláson megy keresztül. Az azonban már valószínűleg régiós sajátosság, hogy nem emelkednek ki olyan gyorsan új, potenciális erők – mint például Franciaországban Macronék –, aminek az oka az együttműködés kultúrájának a hiánya, a választók tapasztalatlansága, könnyebb manipulálhatósága és kihasználhatósága.

De négy évvel ezelőtt Bajnai Gordon ilyen emelkedni képes erőnek tűnt, nem?
A Bajnai-féle megjelenésnek éppen az volt a tragédiája, hogy neki nem csak a Fidesszel kellett harcolnia, hanem a saját táborával is háborút kellett vívnia. Ebben a mozgalomban nem szerepvállalóként, hanem külső tanácsadóként, azaz félig kívülállóként is szomorúan követtem Bajnai kényszerű politikai harcát a saját táboron belül. 

A Momentumot sokan ilyennek tartják? És Ön?
Ha sarkos is a véleményem a folyamatokról, nem szeretnék egyes szereplőket külön-külön megítélni, mert akkor épp azt tenném, amit másoktól kifogásolok, azaz a hétköznapi adok-kapokban vállalnék szerepet.

Összességében mire lenne szükség ahhoz, hogy kijöjjünk ebből a mélységes gödörből?
Politikai váltógazdaságnak kellene újra kialakulnia, ami biztosítja a versenyt és olyan politikai alternatíva folyamatos meglétét, ami megadja a leválthatóság érzését a mindenkori kormánynak és a választás lehetőségét a választóknak. Hiszen a mai kormánynak az aktuális közvélekedés szerint nincs alternatívája, így aztán valós motivációja és kontrollja sem – ennél rosszabb pedig nem történhet az országgal. Sokan mondják ugyan, hogy éppen így lehet hatékonyan kormányozni, de ez csak a hazai társadalmi, közéleti viszonyok éretlenségét jelzi, azaz azt, hogy a választók egy jelentős része fontosabbnak tartja, hogy a hatalom hatékonyan legyen gyakorolható annál, hogy mire használják.

Csakhogy a hatékonyság valójában nem a legfontosabb fokmérője egy kormányzati munka sikerének. Ennél lényegesen fontosabb, hogy adott kurzus az ország számára építő, értékteremtő, előremutató programot és kormányzati irányokat legyen képes meghatározni és csak ezt követően van bármi szerepe a hatékonyságnak.

Rossz irányba kormányozni hatékonyan a legrosszabb, ami egy országgal történhet, annál már a nem kormányzás is jobb. Ha egy kormány értékeket romboló módon kormányoz, ha csak azt nézi, hogyan tömheti a klientúra zsebét, s mi az, ami neki hatalompolitikai szempontból hasznos, akkor annál rosszabb, minél hatékonyabb. Ahhoz, hogy a hatékonyság ne rombolásban, hanem építésben hasznosuljon, kell képesség a helyes irányok meghatározására, a hibák felismerésére, az önkritikára és az önkontrollra. Ehhez pedig kellenek a viták és kell a politikai alternatíva. Óriási tévedés, hogy a viták, ellenvélemények kizárása és büntetése és a mindent letaroló, dömperszerű kormányzás pusztán azért jó, mert hatékony. Elég csak ránézni, mi történt és történik az oktatási rendszerünkkel, az egészségüggyel vagy sorolhatnánk sok más példát. Sajnálatos módon azonban ma általános vélekedés, hogy az aktuális kormányzat érdeme, hogy kemény kézzel, hatékonyan kormányoz és nem szöszmötöl vitákkal és egyeztetésekkel. Ez azt mutatja, hogy a választói közösség meglehetősen pontatlan elvárásokkal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy milyen kormányzás viheti helyes irányba az országot, s ennek nyilvánvalóan a fiatal politikai kultúránk is oka.

Értelmes kiútra egyébként akkor lesz esély, amikor a választók egyaránt ráunnak a kormányzati kurzus manipulatív propagandájára és az ellenzéki szereplők öncélú áskálódásaira – erre hosszútávon lehet csak számítani.

Ez is olyan válságnak mondható – politikai téren –, mint amilyen gazdasági-pénzügyi területen volt 2009-ben, amikor pénzügyminiszterséget vállalt a Bajnai-kormányban. Nem gondolja, hogy egy sikeres technokratának is mondható válságkezelésben most is szükség lenne Önre is, ezúttal a politikai színtéren?
A legújabb-kori magyar történelem egyik legsúlyosabb gazdasági helyzetében, a legnagyobb recesszióban elvállalni a pénzügyi tárca vezetését egy fokkal könnyebb feladatnak tűnik, mint a mai viszonyok között politikai konszolidációt végrehajtani. Egyébként sem szakmám a politika, nem voltak akkor sem, és most sincsenek politikai ambícióim. Szakmai kihívásnak tartottam és az ország melletti elkötelezettségemnek tettem eleget, amikor vállaltam a miniszterséget abban a helyzetben. Ahhoz értettem, a feladatot elvégezhetőnek találtam – arról viszont jelenleg ötletem sem igazán van, hogy a jelenlegi viszonyok között hogyan lehetne belefogni egy felgyorsított politikai konszolidáció feladatába. Abban viszont egész biztos vagyok, hogy nem egy újabb ellenzéki politikai formáció fogja megoldani a politikai váltógazdaság hiányát.

Nem is keresték Önt meg, hogy álljon ide vagy oda?
Az időm nagy részét kitöltik az üzleti vállalkozással és befektetésekkel kapcsolatos teendők. Legfeljebb annyiban érintkezem a politikában tevékenykedőkkel, hogy ha meghívnak, egy-egy ebédre leülünk. Ha fel is merül velem kapcsolatos bármilyen igény vagy ötlet, én mindenkinek elmondom, hogy azzal szeretnék foglalkozni, amihez értek, a jelenlegi politikai posványból pedig ki szeretnék maradni.

Visszatérve a politikai konszolidációra. Ön mikor lát erre esélyt? És hogyan következhet be egyáltalán?
Nem látok olyan folyamatokat a közeljövőben, amelyek radikális változásokat hoznának a politikai kultúrában.

Amíg az adósságfinanszírozás a pénzpiaci adottságoknak köszönhetően szinte nulla költséggel jár és az EU folyamatos pénzügyi doppinggal látja el az országot, a kormányzati kurzus könnyen megtalálja a módját, hogy ezt a mozgásteret a saját céljaira használja és a választói elégedettséget fenntartsa.

A választói preferenciák pedig csak a külső környezet változásával és a tényleges hiányosságok és hibák megmutatkozásával változhatnak, de egy ilyen kijózanodás fájdalmas lehet és senkinek sem hiányzik, mert kiszámíthatatlan, hogy mi jönne utána.

Érdemi, előremutató konszolidáció tehát addig csak akkor történik, ha arra a hatalom hajlandóságot mutat. Jelenleg sem ellenzék, sem választói elvárások nem képesek önmérsékletre szorítani a kormányzati hatalmat, erre csak saját maga lenne képes.

Eddig politikáról beszéltünk, de mi a helyzet a gazdasággal? Mennyire igazolja vissza és tartja hatalomban a jelenlegi kurzust?
A magyar gazdaságot még mindig külső finanszírozástól táplálja, a kormány óriási szerencséje, hogy most nincs szükség külső hitelekre és a visszaeső működőtőke beáramlás sem kelt feltűnést, ugyanis támogatás formájában áramlik be a pénz az Európai Uniótól. De ez nem fog örökké tartani.

A mesterséges ajzószerekkel fenntartott növekedés sajátossága, hogy nem lehet tartós, nem tart örökké, mert egyszer elapadnak a külső források. Erre a helyzetre pedig fel kellene készülni. Ám jele sincs annak, hogy felkészülés zajlana az uniós támogatások lecsengése utáni világra.

A kormány két fronton aktív a forrásszerzés érdekében: egyrészt Brüsszelben igyekszik elérni, hogy a jelenlegi ciklust követően, 2020 utánra is biztosítsa a támogatásokat Magyarország számára – ami egyébként helyes is és az ország érdekében áll –, s egyéb olyan szerződésekre számít, amilyen Paks 2 is, amitől naivitás azonban azt gondolni, hogy a magyar gazdaságnak hajt majd hasznos, ez utóbbi például az orosz gazdaságnak fog segíteni. Szomorú, de minden elvesztegetett idő fájdalmas az ország jövője szempontjából.

Amilyen a retorika, nem tart attól, hogy az Orbán-kormány kivezeti az országot az Európai Unióból? Vagy olyan helyzetet teremt, mikor már kiraknak minket?
Bár a mostani kormányzati politika számos ponton kényelmesen tudja irányítani a választók gondolkodását, az uniós-tagság melletti kitartás nem annyira manipulálható, s nem is számítanék rá, hogy meg tudja változtatni. Az idegengyűlölet régi és olcsó eszköz, az már meglepőbb, de sikeres volt – és már politikai teljesítményként értékelendő – a keleti irányú kapcsolatépítés, az orosz barátság elfogadtatása azzal a választói közösséggel, aki a rendszerváltást tekintette eddig legfontosabb hivatkozási alapnak. De nem gondolom, hogy az egyébként sikeresen csúcsra járatott kormányzati propaganda a magyarok unió-pártiságat képes lenne megváltoztatni.

A rendszerváltás is sokkal kevésbé a puszta szabadságvágyból és sokkal inkább a nyugati életszínvonal utáni hétköznapi vágyakozásból táplálkozott.

Utólag meg lehet próbálni eladni, hogy politikai barátságokat mégis inkább kelet felé és nem nyugat felé kell kötnünk, de hogy életszínvonalban is inkább kelethez és nem nyugathoz kell tartoznunk, már nehezen lenne a választókkal elfogadtatható. A kormány a mostani támogatottságát azzal az alapvető ígérettel tudja fenntartani, hogy az általa képviselt politika vezet a legkedvezőbb életkörülményekhez, eltitkolva persze, hogy a régióban valójában mindenki más elhúzott már mellettünk és sikeresebb pályán gyorsabban zárkózik fel. Az Unióból való kilépés azonban a jólét ígéretét és reményét is azonnal szertefoszlatná, ezt politikailag nem lehetne túlélni.

A Gyurcsány-kormány utolsó éveiben – gyakorlatilag 2007-től – az üzleti élet prominens szereplői, de egyébként nem csak ők, a kisebb és kevésbé ismert cégek, „nevek” is keményen kiálltak a kormányváltás és a Fidesz mellett. Most mit tapasztal?
Nincs olyan hangulat, mint akkor volt. Az üzleti élet ugyanis nem tartja feladatának a közvetlen politizálást, pláne a direkt politikai konfliktusvállalást. A politikáról való döntéshozatal a választók feladata, az üzleti élet csak alkalmazkodik a választói döntésekhez.

Amíg egy politikai küzdelem kimenetele nem biztos, addig lehet, hogy néhányan kinyilvánítják a véleményüket, pláne, ha adott kormányzat működése súlyos gazdasági problémákat okoz. De ha egy kurzust hosszútávon leválthatatlannak tart, akkor a piac alkalmazkodik hozzá. Evidens törvényszerűség, hogy a piac, az üzleti élet alapvetően mindig a győztes felé húz, vagy legalább is elnézőbb vele. 

És ha a hazai vállalkozók úgy látják, hogy az ország érdeke mégis csak az lenne, hogy megszólaljanak? Tehát a gazdasági szereplők így látják?
Érdekes módon 2010-14-ben a jelenleginél több kritikus hang volt az üzleti életben, mint most. Ez arra utal, hogy az üzleti körök arra számítanak, hogy 2018. után is marad a jelenlegi kurzus. És ezt adottságnak fogadják el.

A külföldi kormányok egyre több – gyakran nagyon éles – bírálatot fogalmaznak meg a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Hogyan lehet, hogy ugyanezen országok cégei, ha befektetőként vannak jelen a magyar gazdaságban, hallgatnak?
Akik már betelepedtek, azok eldöntik, hogy maradnak vagy kivonulnak. Volt is, aki elment – energiacégek, bankok, egyéb cégek, s lehetséges, hogy további kivonulások is lesznek. De félreértés ne essék, hiába tűnik úgy, mintha a kormány nyert volna, a befektetők általában nagyon magas áron szálltak ki – ennek is az ország látta a kárát.  Azok a befektetők pedig, amelyek még csak terveznek külföldi befektetéseket, azt mérlegelik, hogy az ilyen kiszolgáltatott körülmények között megéri-e nekik beruházni Magyarországon. Sok új nagybefektetés érkezéséről nem tudunk beszámolni az utóbbi évekből.

És mi a helyzet magyar kis- és közepes vállalatokkal? Ők is hallgatnak, nem?
Ez az a réteg, amely nagyon gyenge, nagyon kiszolgáltatott. Az államtól függnek, hiszen nagyon nagy az állami újraelosztás a gazdaságban, sokszor az állam határozza meg a piacukat is – tehát nekik még kevesebb a választásuk, mint a nagy cégeknek. Ők alapvetően próbálnak alkalmazkodni, túlélésre játszani, s ennek érekében kompromisszumokat kötni – persze csak olyan kompromisszumok az elfogadhatók, amelyek morális alapon nem támadhatók.

Korrupcióban való részvételre például nincs mentség, még akkor sem, ha a túlélés a tét! Ha egy vállalkozás azonban tartja magát a jogszerűséghez és becsületességhez – nos, már ez önmagában is nagy dolog, nem kérhető számon rajtuk, hogy miért nem vállalnak ezen túl is direkt politikai konfliktusokat. Nem az ő dolguk.

Milyennek ítéli a gazdaság helyzetét?
Nagyon kedvező nemzetközi környezetben működik a hazai gazdaság, hiszen egyrészről csúcsra járnak az uniós transzferek és ezer milliárdokban mérhető az évente az országba érkező külső támogatás. Másrészt forrásbőség jellemzi a nemzetközi pénzpiacokat, szinte láthatatlan mértékű a kamat. Ez pedig a magyar gazdaságra jellemző kitettségben, az adósságfinanszírozásban is kegyelmi állapotot jelent a kormány számára. Mert ne feledjük: az államadósságot nem igazán sikerült csökkenteni! Jobb gazdaságpolitikával azonban lehetne gyorsabb a növekedés. De az már egyáltalán nem mindegy, hogy a néhány évig fennálló kegyelmi állapotot hogyan és mire használjuk: lenyúlásra, klientúraépítésre, az ország kisajátítására vagy a gazdaság, az oktatás fejlesztésére, az egészségügy rendberakására. A mostani periódus később visszatekintve már az elszalasztott lehetőségek időszaka lesz!

Mit kellene a kormánynak csinálnia?
A világ láthatóan ráébredt már arra, hogy a társadalomban az alapvető problémát a jövedelemolló szétnyílása okozza, emiatt polarizálódnak a társadalmak, erősödnek a populista irányok, jelennek meg szélsőséges erők, s válik indulatossá a közélet. Ezt a problémát kezelni kell, de nálunk ennek az ellenkezője történik: a jövedelemkülönbségeket növelik, politikai alapon szelektálnak és csak szűk réteg gazdagodik a többségi társadalom kárára.

A gazdasági, pénzügyi és adórendszerrel kellene megakadályozni a leszakadó rétegek újra termelődését, de erre minimálisan sem törekszenek.

Tehát ez lenne az egyik nagy feladat. A másik pedig az ellátó rendszerek – egészségügy, oktatás – rendbe tétele, amelyre most lehetnének először elegendő források. Az ellátórendszerek rendbetétele nélkül azonban a jövedelemkülönbségek hatványozódnak, a leszakadók sorsa még inkább reménytelen. Akinek nincs pénze, az kétségbeejtő viszonyok közé kerül az egészségügyben, illetve nem lesz képes versenyképes tudást szerezni az oktatásban.

Generációk szenvedik majd meg, hogy a mai kormány elmulasztotta az elmúlt évtizedek társadalom- és gazdaságpolitikai tanulságait és a lemaradásunkat nem orvosolni, hanem saját céljaira kihasználni akarja.

A kép, amit festett elég fekete. Ön mégis itt vállalkozik, itt él, pedig bőven lenne lehetősége sikeres külföldi karrierre, vállalatépítésre. Miért marad?
Mély a kötődésem, s erős az elkötelezettségem az ország iránt. Mert mindennek ellenére idehaza is lehet sikeres céget építeni, vannak olyan vállalkozások, amelyek jogosan törekednek világhírre, s amelyekbe mindenféle közéleti, politikai viszonyoktól függetlenül is érdemes befektetni. S a világ ma már kellően nyitott, különösen a technológiai ágazatban ahhoz, hogy gyakorlatilag szinte mindegy, hogy az adott feltörekvő vállalkozás hol működik, mindannyian egy ligában, a globális ligában játszunk. S ha már mindegy, hogy földrajzilag hol végezzük a munkát, akkor adja magát, hogy lehetőleg Magyarországon teremtsünk értéket. Vannak pozitív példák világhírű cégekre kis országokból: a Skype Észtországból indult, a Spotify Svédországból. És hogy önző módon kicsit hazabeszéljek: sikeres technológiai szektort, start-up kultúrát építeni sokkal inkább hozzájárul ahhoz, hogy egy együttműködő, egymást támogató kulturális, civilizációs fejlődés induljon el az országban. Hogy egyre többen legyenek, akiknek ez természetes közegük. Ez jóval inkább hozzájárul a folyamathoz, mint egy újabb ellenzéki párt alapítása. Ezen a területen jobban lehet építkezni és értéket teremteni, hasznos dolgot tenni.

Milyen kormányzati támogatást élvez a start-up világ idehaza?
A Start-up világnak a méretéhez képest sokkal nagyobb a jelentősége a kulturális és civilizációs fejlődésben – s ez általános felismerés. Érdekes módon régiós összehasonlításban nálunk jóval több állami és uniós pénz áramlik be a start-up ágazatba, mint másutt. Vitathatatlan a pozitív szándék. És bár mi a magunk pénzéből, vagyonunkból indultunk, viszonylag előremutató kooperációk alakultak ki az állami alapokkal és intézményekkel. Szerencsére pont ebben a szférában van egy értelmes szakpolitika az állam részéről: pragmatikus szakmai és nem politikai megfontolások alapján kapja a szféra az állami támogatást. Igaz, itt ügyletenként viszonylag kis összegekről – pár milliós támogatásokról – van szó, akkorákról, amelyek még a politikai szerencsevadászok radarja alatt vannak.

Miért nem ragad át ez más területekre?
Nem tudom kiismerni a jelenlegi kurzus valós személyiségjegyeit. Rég nincs belátható indoka a kiszorítósdinak, a piaci területek rekvirálásának, az országon belüli folyamatos ellenséggyártásnak.

A kormány már rég megtehetné, hogy méltányosan konszolidál, felkarol, befogadja azokat, akiket 2010. után minden erővel és mindenhonnan kiszorítani igyekezett.

Én értem, hogy a 2002-ben és 2006-ban is nyert helyzetből elvesztett választás miatt hihetetlen indulatokkal indultak neki a kormányzásnak 2010-ben, de már ki kellene lépni abból a körből, hogy „aki nem ránk szavaz, az nem is magyar”. Nem látom a magyarázatot arra, hogy bizonyos ágazatokban miért uralkodnak még mindig háborús állapotok. Ráadásul szerintem a konszolidációval a hatalom még erősödne is – de semmi jel ilyen szándékra nincs a kormányban, pedig már 2014-ben is számítottunk hasonló folyamatokra, de a helyzet sok ágazatban, legyen az a médiaszektor, a kereskedelem vagy bármilyen közbeszerzési körbe tartozó iparág, csak rosszabb lett.

Phú, az interjú íve a fentiekkel teljes lenne, de a Sukoró ügy ilyetén lezárása miatt nem hagyhatom ki: hogyan ítéli meg ma a saját szerepét a Sukoró-ügyben? Ma is jogosnak tartja, hogy leállította a telekcsere ügyletet?
Ne felejtsük el, hogy én már a minden irányból bírált ügynek a közepébe csöppentem, az előzményeket nem közvetlenül, hanem a saját szakmai stábom közvetítésével ismertem meg. Márpedig a Pénzügyminisztérium meglévő apparátusa is meglehetősen kritikus volt Sukoróval, különösen a telekcsere ügylettel kapcsolatban. Nem a Fidesz vad kritikái miatt volt nyomás rajtam, az sosem érdekelt, hogy a politikai propaganda éppen mit szajkóz. Viszont a saját stábom is számos ponton bírálta a megtörtént ügyletet. Felelőtlenség lett volna ezeket a szakmai aggályokat egyszerűen lesöpörni az asztalról, de igazságot sem tudtunk magunk tenni, hiszen még miniszterként sem volt módom minden elérhető adathoz, információhoz hozzáférni. Logikus és ésszerű döntés volt a telekcsere érvényességének, szabályosságának megállapítását a bíróságra bízzuk, erre neki volt képessége és felhatalmazása. A büntetőeljárás pedig teljesen a látókörömön kívül esett, az már folyt akkor is, amikor miniszter lettem és tőlem függetlenül haladt tovább.

Ne zárjuk borús képpel: mit tett Ön ahhoz, hogy Művészetek Völgye projekt stabillá vált?
Nem az én érdemem – ezt előre szeretném bocsátani. Nem nekem, hanem a feleségem által vezetett szervező stábnak, az ő munkájuknak köszönhető, hogy ismét stabillá vált a kapolcsi fesztivál. Én a magam részéről csak a nehéz helyzetbe került szervezetekkel kapcsolatos reorganizációs tudásomat és a kapcsolatrendszeremet, az induló know-how-t tettem bele, de az eredményt a lelkes és tehetséges stáb hozta. A Művészet Völgye nem átlagos fesztivál, nem átlagos vállalásokkal és célokkal, de megint csak arra is példa, hogy nem csak a mi lelkesedésünket és támogatásunkat, hanem az állam támogató hozzáállását is képes elnyerni.

N. Vadász Zsuzsa – Kövesdy István

Könnyebb lesz a mobilok függetlenítése

0

Ingyen kell hálózatfüggetlenné tenni a mobilokat, ha letelt a hűségidő, vagy ha előbb kifizetik a készülék árát – közölte a hírközlési hatóság.

Október 24-től változnak a mobilkészülékek hálózatfüggetlenítésének szabályai a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendelete értelmében.

Az eddig minden esetben fizetéses szolgáltatás ingyenessé válik,

ha a határozott időtartamú szerződéssel, azaz hűségidővel, kedvezményesen eladott készülékekhez tartozó előfizetői szerződések lejártak. A hálózatfüggetlenítés akkor is ingyenessé válik, ha az előfizető a számhordozás során a készülék árát kifizeti még a hűségidő ideje alatt.

Mindezzel az NMHH szerint a fogyasztók az eddigi fizetett szolgáltatáshoz ingyen juthatnak hozzá, és a korábbi gyakorlattól eltérően szabadabban választhatnak szolgáltatót.

Elkészült az ötszázezredik magyar Audi

0

Az Audi Hungaria járműgyártása fontos mérföldkőhöz érkezett: elkészült az 500 000. autó, egy Audi TT S Győrben és indult Nagy-Britannia felé, új tulajdonosához. Az autó „viperazöld” színű egyedi lakkozást kapott és egy 2,0 literes négyhengeres benzinmotor hajtja, amely szintén az Audi Hungariánál készült.

 A járműgyártás hosszú hagyományra tekint vissza az Audi Hungariánál. „Az első Audi TT modellek gyártása közel 20 évvel ezelőtt, 1998-ban kezdődött Győrben. 2013-ban nyitották meg a teljes gyártási folyamatot lefedő új járműgyárukat, ahol azóta 500 000 négykarikás autót gyártottak az első csavartól az utolsóig“, mondta  Arnd-Robert Sponagel, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.

A következő évben a prémiumkategóriás kompakt SUV-val, az Audi Q3 modellel tovább bővítik a termékpalettát, majd egy évvel később megkezdik az újabb, teljes egészében Győrben készülő modell, az Audi Q4 gyártását. Ezzel a modellel az Audi belép a Compact Utility Vehicles (CUV) szegmensébe.

Az új Q-modellek gyártásához egy 80 000 négyzetméteres karosszériagyár épül Győrben. A járműgyártásban jelenleg 4 000 munkatárs vesz részt

 

Gazdag László: Humán tőke és középosztály 2.

0

A bérek engelsi apálya. Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) kora a gyáripar első szakasza, a gőzgép korszak. James Watt 1769-ben szabadalmaztatja a gőzgépet, és ezzel ledől az erőkorlát (energiakorlát) a termelés számára. Mindaddig az emberiség négyféle energiát használt: a szél és a víz erejét, az állati és emberi izomerőt, és ezek sokféle szempontból voltak korlátosak: hely, idő, intenzitás. A gőzgép ugyan hatalmas ugrást jelent, de nem a munkás számára! Éppen ellenkezőleg: az ember kis csavarrá degradálódik a hatalmas gépezetben. A filmművészetben ezt látjuk viszont humoros-ironikus formában Chaplinnél a Modern időkben. A gőzgéphez a lapátos hórukkemberre van szükség, aki egyedül izomerejét használja az összes emberi képesség közül. A munkásosztály létszámának rohamos bővülése folyamatos konkurenciát eredményez a munkahelyekért versengő proletárok között, és mindez ahhoz vezet, hogy nagyjából nyolc-kilenc évtizeden át nem emelkedik a bérszínvonal még Angliában sem. Engels A munkásosztály helyzete Angliában c. 1846-os kiadású szociográfiai műve alapján beszélünk a bérek engelsi apályáról. (6.) Mit lát Marx és Engels? Miközben a gyáripar kolosszális méretekben bővül, és hatalmas profitok képződnek a tőkések számára, a másik oldalon csak a munkásosztály nyomora szélesedik és mélyül egyre gyorsuló ütemben. Nincs semmi kilátás a helyzet javulására, szinte törvényszerű, hogy a két gondolkodó a tulajdon és az elosztás egyenlőtlenségében ragadja meg a probléma gyökerét, és egyben a megoldás lehetőségét is. Ez egyben az ő történelmi tévedésük, de olyan tévedés, amiről a legkevésbé tehetnek: nem láthatták előre a fejlődés hamarosan bekövetkező új irányát.

Ugyanis éppen Marx halála után (Engels még megéri, és észre is veszi!), alapvető változások zajlanak le: végbemegy a XIX-XX. Század fordulójának komplex technikai-technológiai-és tudományos forradalma, nagyjából 1880-1914 között. Edison izzólámpája és villamos erőműve (1879), elektromotor, dinamó, akkumulátor, vagyis a villamos áram hasznosítása. Belső égésű motor (1886), Nikolaus August Ottó találmánya. A távközlés forradalma: Alexander Graham Bell telefonja (1876), a rádió (Guiglelmo Marconi, 1896). A belsőégésű motor rendkívül hatékonnyá és olcsóvá teszi a szállítást, a Földgolyó összezsugorodik, a perifériák belépnek a világpiacra olcsó nyersanyagaikkal.

De a fejlett országok feldolgozó iparában ez a termelés már kvalifikált munkást kíván a hórukkember helyett,

rohamosan kibővül az általános oktatás.  A szénporos lapátos ember helyét átveszi az olajos gépész, a villanyszerelő, a „szaki”, és szinte minden munkafajtához már specializált, tehát nem „csereszabados” alkalmazott kell. Mindez még egy fontos következménnyel jár: a munkásosztály öntudata megerősödik, már a tehetségesebbjei megjelennek a politikai pálya színpadán is. Tehát 1880 körül véget ér a bérek engelsi apálya, rohamosan javulni kezd a munkásosztály helyzete a fejlett világban. És ne feledjük el azt sem, hogy az angol, a német, a francia stb. munkás is részesül a perifériák javaiból is. Maga Engels jegyzi meg rezignáltan élete vége felé, hogy azt az angol munkást, aki reggel az asztalán brazil kávét, ghánai kakaót, új zélandi vajat stb., fogyaszt a családjával, aligha lehet forradalomra rávenni.

Gazdag László. Forrás: Wikipédia

Most lép színre Eduard Bernstein és Karl Kautsky (5.), akik figyelmeztetnek arra, hogy ez a munkásosztály már nem csak a láncait veszítheti, mint a Kommunista Kiáltvány korában (1848 februárja), hanem elért életszínvonalát, kiharcolt szabadságjogait is. Érdekes Bernstein megjegyzése: ha Marx élne, ő is így gondolkodna már, és szakítana a forradalmi elképzeléssel. A nyugati munkásmozgalom elindul a szociáldemokrácia békés útján, vagyis revolúció helyett evolúció. Ezzel szemben Oroszországban Vlagyimir Iljics Lenin mivel szembesül még 1917-ben is? A bérek engelsi apályával, a cári önkényuralommal, a muzsikok szörnyű sorsával. Itt következik tehát be a tragikus elkanyarodás: a szociáldemokrácia békés útja helyett a militáns „megoldás”, a maga tragikus történelmi következményeivel.

Polgár az, akinek tartaléka van. A nyugati fejlődés fontos meghatározó mozzanata a középosztály megerősödése, meghatározóvá válása. Történelmileg nézve a folyamat Angliában veszi kezdetét a XVI. században, a „bekerítések” idején. A földbirtokosok juhlegelővé alakítják és bekerítik szántóföldjeiket (hogy a juhok ne kóboroljanak el), a földművelő parasztokat ugyanakkor elűzik onnan. A történelemtudomány ennek a folyamatnak mindig csak a negatív vonásait emeli ki, a földjükről erőszakkal elűzött parasztok tömegeit, a „véres törvényeket”, a kifejlődő manufaktúra iparban a munkásosztály első nemzedékeinek nyomorát. Csakhogy itt lezajlik egy fontos szociológiai átalakulás is:

a feudális földesúr átalakul előbb kapitalista agrárvállalkozóvá, majd kereskedővé, és végül ipari vállalkozóvá.

Először specializálódik a gyapjútermelésre, majd ezzel már maga kereskedik, és végül megteremti a manufaktúrát is. De nem a latifundium alakul így át, hanem a kis-és középbirtok! A kis-és középnemes változik át kispolgárrá, középpolgárrá, vagyis körvonalazódni kezd Angliában a középosztály. Az úgynevezett angol polgári forradalomban aztán ez a középosztály veszi kezébe a hatalmat, az ő diktátoruk Oliver Cromwell, és végül eljutunk a Bill of Rights-ig (1689), az Alkotmányos Monarchiáig. Franciaországban 1789-ben a városi kispolgári réteg, a sans culotte veszi kezébe a hatalmat, és megszabadul a klasszikus uralkodó osztálytól egészen brutális módon. Az ő diktátoruk, „Cromwelljük” lesz majd Napóleon.

A középosztály későbbi erősödésében a XIX. század utolsó évtizedétől kezdve ugyanakkor nagy szerepet játszik a bérből és fizetésből élők új felső rétege, amely a munkásosztályból emelkedik oda folyamatosan, kvalifikált tudása, kreativitása, vállalkozói képessége, szerencséje eredményeként. De ez csak ott lehetséges, ahol a bérszínvonal elég magas ahhoz, hogy a munkásság felső rétege már megtakarítani tudjon, és műveltségében, életmódjában egyre inkább a polgársághoz hasonlítson.

Ahol ehhez nem alakul ki a megfelelő bérszínvonal, ott elmarad a középosztály folyamatos erősödése,

ott a jellemző a vagyoni és jövedelmi polarizáció: a nagy vagyonosok az egyik oldalon, a nincstelen proletariátus a másikon. Ez a helyzet sajnos a XX. században az Elbától és Lajtától keletre eső hatalmas térségben. A szocializmus ezen annyit változtat csupán, hogy a mindenható állam kezébe koncentrál minden tőkét, és ugyanakkor proletárrá degradál mindenkit, akár erőszakkal is.

A leszerelt katona törvény. A középosztály fontos alkotórésze a fehérgallérosok osztálya, tehát mindazok, akik nem annyira tőketulajdonuk jogán, mint inkább jól fizetett állásuk, magasan kvalifikált szakmájuk, hivatásuk révén tartoznak a középosztályba. Ide sorolandó a klasszikus értelmiség. Hogyan ment végbe ennek a fontos társadalmi csoportnak a gyors kiszélesedése?

1945-ben Franklin D. Roosevelt elnök utolsó aláírt törvénye a „leszerelt katona törvény” volt, amely lehetővé tette, hogy a frontról hazatérő katonák ingyen mehetnek egyetemre, főiskolára, illetve középiskolába. Tizenegy millió katona fog leszerelni, és nagy problémát jelentenek majd a munkaerő piacon, ezért gondolta Roosevelt úgy, hogy parkoltatni kellene őket a közép-és felsőoktatásban. 2 240 000 katona élt a lehetőséggel, ezért gyorsan campusokat kellett építeni, új oktatókat fölvenni, ami maga után vonta az ő bérük jelentős emelését. A II. világháború előtt a felső középosztály és a felső tízezer kiváltsága, luxusa volt a diplomaszerzés. A diplomások hozták magukkal az apák konzervatív értékrendjét, elfogadták a satus quot. Most viszont az alsóbb osztályokból érkeztek tömegesen a campusokra a farmerek és munkások gyermekei, köztük nagyon sok afroamerikai, és hozták magukkal a baloldali és liberális eszméket, elutasítva a status quot. Az ösztöndíjrendszer lévén ez a nemzedék le tudott ugyanakkor válni az apák köldökzsinórjáról anyagi értelemben is, ami megint csak egyedülálló fejlemény a világtörténelemben. Ez a lázadó nemzedék, a „dühöngő ifjúság” kora. Mindez az 1968-as diáklázadásokban kulminálódott elemi erővel.

Óriási mértékben kiszélesedett, felduzzadt a fehérgalléros középosztály, és az 1960-as évektől kezdve egyre inkább a politikai élet fontos szereplőjévé is vált.

A tulajdonviszonyok átalakulása. Közben végbement a tulajdon „társadalmasodása”, vagyis meghatározó lett a kis-és középrészvény tulajdon. Itt két ellentétes folyamatot látunk, amit gyakran össze is kevernek! Az egyik oldalon a kis-és középrészvény általánossá válása, a másik oldalon a vállalati szektor koncentrációja. Egyre kevesebb multinacionális óriás uralja a világot, miközben egyre több a tulajdonosuk. Ugyanakkor a hatalom a nagyvállalatok irányításában már régen áttevődött a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe, éppen a tulajdon szétforgácsoltsága miatt, és mert a menedzsment rendelkezik az információval. A tulajdonos kezében egyetlen döntési lehetőség maradt: veszi, eladja, vagy megtartja a részvényt. Az is megfigyelhető, hogy még a milliárdosok is diverzifikálják vagyonukat, ahelyett hogy koncentrálnák egy, vagy néhány vállalatban. Erre szolgál a portfólió beruházási forma, amikor a tulajdonos rábízza pénzét a vagyonkezelő holdingokra. A régi tankönyvek még említették az „ellenőrző pakett” fogalmát, mára már ez is elvesztette értelmét.

Ahol nem ez a folyamat zajlott le történelmileg, mint például Latin-Amerikában, tehát

ahol túlkoncentrált tulajdonszerkezet alakult ki, ott nem tudott megerősödni és meghatározó erővé, modernizációs tényezővé válni a középosztály.

De sajnos valami hasonló negatív folyamatot láthatunk a rendszerváltás után Kelet-Európa több országban is, beleértve Magyarországot, a privatizáció elhibázott módja miatt. (1.) Nagyon fontos lenne ezt felismerni, hogy a politikai osztályban tudatosuljon a kialakult helyzet, és legyen akarat ennek a megváltoztatására, természetesen békés eszközökkel, törvényes úton. Valahogyan át kellene alakítani a nagyobb vállalatokat kis-és középrészvények kibocsájtása útján részvénytársaságokká. Ezt kellett volna tenni a rendszerváltáskor már, az állami vagyon privatizációjakor, de sajnos ezt akkor elmulasztottuk.

Humán tőke = középosztály. Az a fajta középosztály, amely ma a modern társadalmakban az értelmiséggel azonosítható, tehát a magasan kvalifikált jól fizetett munkát végző, valamilyen diplomával, ugyanakkor jelentős megtakarításokkal is rendelkező fehérgalléros osztály egyben a kis-és középrészvényesek csoportját is képezi. Ők hordozzák a vállukon a társadalmi modernizáció terhét, tartják fenn a nyugati civilizációt. Ők képezik tehát a humán tőkét, amely a társadalmi össztőke kétharmadát, háromnegyedét teszi ki ma már. Hozzájuk képest a klasszikus munkásosztály már a társadalom marginalizálódott peremrétegét, kisebbségét képviseli csupán. Ez igen gyakran látványosan is megmutatkozik, ugyanis erre a fajta, alacsony fokon kvalifikált munkára már egyre inkább csak az etnikai kisebbségek, bevándorlók kaphatók, mint a németek „törökjei”.

Nagyon fontos itt rámutatni arra, hogy a történelmileg kialakult bérszínvonal erősen determinálja a középosztály létét, kialakulásának feltételeit. Ha ez a bérszínvonal messze elmarad a gazdasági teljesítmény által adott lehetségestől, akkor ennek a tragikus következménye a középosztály hiánya.

Ez egyben azt jelenti, hogy a modernizáció hordozója hiányzik az adott társadalomból. Ma ez a helyzet Magyarországon:

nagyon vékony és erőtlen a középosztály (kb. egymillió fő), amelynek tagjai nem a felemelkedésért küzdenek napjainkban, hanem a megkapaszkodásért. Az egy főre jutó GDP terén az Európai Unió átlagának kétharmadán állunk (67%), míg a reálbér színvonal terén csak az egyharmadán (34%). Ez a két adat együtt, egymással szembeállítva önmagában is cáfolja a „megalapozatlan bérkiáramlás”, az „osztogatás” mítoszát, amely dogma ugyanakkor immár három-és fél évtizede periodikusan bénítja meg a magyar gazdaságot a fiskális-megszorító csomagokkal. Eddig négy ilyet élt át a magyar társadalom és a gazdaság: 1979-81, 1987-89, 1995-97, 2006-2013. (4.) Ezek lényege mindig az volt, hogy valamilyen egyensúlyi zavart kellett kezelni, ám a terápia nagyobb kárt okozott, mint maga a zavar, és az eredetileg V alakú válságot „sikerült” W alakúvá transzformálni, elnyújtva a krízisből való kilábalást. A legutolsó volt a leghosszabb, mert sajnos az Orbán kormány csak három év elteltével tért át a keresletélénkítő, reálbért emelő stratégiára, fogalmam sincs, hogy miért. 2013-ban vette át a gazdasági miniszteri tárcát Varga Mihály.

Még súlyosabb következménye volt a megszorító csomagoknak, hogy periodikusan erodálták az amúgy is vékony réteget képviselő, erőtlen középosztályt. Ez pedig a fönti képlet alapján (humán tőke = középosztály) a hazai humán tőke vagyon erodálását jelentette.

Egyetlen orvos távozása külföldre 80-90 millió forint humán tőke vagyon veszteséget jelent az országnak.

Márpedig az orvos és az ápolónő is termel, mégpedig a legfontosabb termelési tényezőt, a humán tőkét, azzal ha eredményesen meggyógyít, regenerál egy mérnököt, egy szakmunkást stb. De ugyanez érvényes ma már az oktatásügyre is: a tanító, a tanár, az egyetemi professzor a humán tőkét fejleszti, készíti fel, az ő munkájuk hatékonysága tehát nagyobb súllyal esik latba a nemzetek versenyfutásában, mint a szűkebb értelemben vett „versenyszféráé”. De már Széchenyi is felismerte ezt, amikor a kiművelt emberfők szerepéről írt.

Idejétmúlt a mai világban a versenyszféra – közszféra megkülönböztetése, és még inkább szembe állítása.

A nemzetek versenyében mindkettőnek egyformán fontos szerepe van! A tanító, a tanár, az orvos, az ápolónő, a közszolga, a rendőr, a bíró stb. nem „eltartott” személy, hanem a társadalmi újratermelés produktív résztvevője, a GDP termelője.

A tanulmány első felét ide kattintva találja.

JEGYZETEK

  1. Csath Magdolna: Rendszerváltás a gazdaságban, avagy hova tűnt el a magyar ipar? Kairosz Kiadó, 2015. Ez a mű jó áttekintést ad arról, hogy miként került át egy szűk csoport kezébe mindenfajta társadalmi kontroll nélkül az állami vagyon, ahelyett hogy kis-és középrészvények kibocsájtása útján sok ember vált volna tulajdonossá. Valamint arról is szól, hogy miként semmisültek meg a magyar ipar egyébként perspektivikus vállalatai, sőt, egész ágazatai.
  1. Friedman, Milton: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1986. Friedman szerint vigyázni kell a nemzeti valuta stabilitására (nem leértékelődő, nem inflálódó pénz), és a pénzellátás egyenletességére. Nem szabad a monetárszférába rángatózásokat bevinni, mert ezek a fluktuációk átgyűrűznek a reálgazdaságba, és ez generálja a válságciklusokat. A Bokros csomag súlyosan sértette a friedmani kritériumokat: leértékelés, infláció, a kint levő hitel(pénz) állomány 70%-ának (!) visszaszívása. Egy egészséges gazdaság is belerokkant volna. A megszorító csomagok generálták a magyar gazdaság 8-10 éves válságciklusait 1979 óta.
  1. Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus Kiadó, 2007. 1994-ben véget ért az 1989-93 közötti válság, elkezdődött a kilábalás: a GDP 2,9%-kal, az export 16,6%-kal nőtt, az infláció pedig lement 18%-ra. Ezt a spontán kilábalást akasztotta meg a Bokros-csomag, a gazdaság három éven át stagnált, az infláció 10 százalékponttal emelkedett, az államadósságot privatizációs bevételekből, tehát nemzeti vagyonvesztés árán sikerült csökkenteni.
  1. Gazdag László: Magyarország úttévesztése (A rendszerváltás közgazdaságtana). Mundus Egyetemi Kiadó, 2009.
  2. Gazdag László: Marx, marxizmus, szocializmus. Scolar Kiadó, 2016.
  3. Piketty, Thomas: A tőke a XXI. században. Kossuth Kiadó, 2016. Th. Piketty fejtegeti a „bérek engelsi apályát”, de ő 1800-1860 közé teszi ezt a korszakot. Véleményem szerint Marx haláláig, 1883-ig nyugodtan meghosszabbíthatjuk.
  1. Theodore Williams Schulz: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1984.

A cikk szerzője közgazdász, egyetemi docens

Külföldön gyógyulna a magyar

0

Már nem csak azok a fiatalok gondolkodnak külföldi lehetőségekben, akik életvitelszerűen tervezik életüket a határokon túl, hanem azok is, akik gondolnak esetleges leendő betegségeikre, s egészségügyi ellátási szükségleteikre. Erre világított rá egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés.

Ha valamiben van konszenzus a magyarok között, az az, hogy drámai helyzetben van a magyar egészségügy. S habár azok még kevesen vannak, akik tovább is lépnek ennél a felismerésnél, az már biztató, hogy legalább azoknak az aránya számottevő, akik elismerik, hogy ha szükségessé válna egy komolyabb kezelés, akkor inkább külföldön gyógyíttatnák magukat.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

A 30-49 év közötti magyarok közel fele súlyos betegség esetén hajlandó lenne magát külföldön kezeltetni, és ennek a korosztálynak a képviselői a leginkább elégedetlenek a hazai egészségügyi ellátással. Bár a 18-29 év közöttiek valamelyest jobb véleménnyel vannak – ami korfüggő – 55%-uk azonban mégis inkább külföldön gyógyulna, ha komoly betegséget diagnosztizálnának nála – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. által a 18 és 59 év közöttiek körében készített kutatásából.

Prózai okok

A 18-29 év közöttiek 15%-a biztosan külföldi gyógykezelést választana, míg az ötvenes korosztály nagyjából ugyanekkora aránya nemet mondana erre a lehetőségre. Az idősebb korosztály több mint 80%-át a túlzott anyagi megterhelés tartaná vissza, míg közel felüket a félelem, hogy nem tudnának kommunikálni sem az orvosokkal, sem a nővérekkel, mivel nem beszélnek idegen nyelveket.

Forrás: CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.

Az elutasítás mögötti elsődleges indok a fiatalabb generációknál is a magas költség. A 18-29 év közöttiek fele emellett túlzottan bonyolultnak tartaná megszervezni a külföldi gyógykezelést, közel harmaduk pedig ódzkodik attól, hogy egyedül legyen egy idegen országban, emellett minden negyedik fiatalt az gátolná, hogy nem beszél idegen nyelveket.

Alacsony a várható élettartam

Bár Európában és Magyarországon egyaránt folyamatosan nő a várható élettartam, hazánk ebben is jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Az Eurostat 2015-ös adatai  szerint a születéskor várható élettartam 75,7 év, míg az EU 28 tagállamában átlagosan 80,6 év. Magyarországon a legtöbb halálesetet szív, ér- és idegrendszeri, valamint a daganatos betegségek okozzák.

 

Immobil a magyar

0

Egy minapi konferencián merült fel annak az ötlete, hogy a Paks 2 gigaberuházáshoz az ország más szegleteiből kell odacsábítani a munkaerőt. Ismerve a magyar „néplelket”, ez gyakorlatilag a rendszerváltás előtti „fekete vonatos sereg” visszatértét jelentené – azaz az ingázókat, hiszen – borítékolhatóan – áttelepedni nagyon kevesen lesznek hajlandók. Merthogy a magyar nem mobil.

Ezt bizonyítja a Központi Statisztikai Hivatal által a napokban kiadott jelentés is, amely a tavalyi, a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel nyomon követő mikrocenzus eredményeiből csemegézve állapít meg tényeket a lakosság mobilitására pontosabban immobilitására. Ezek az adatok alátámasztják, amit eddig is hittünk: Magyarország lakosainak 52%-a ugyanis a településen lakik, mint születésekor.

Forrás: KSH

A lakóhely stabilitása a községek lakóit jobban jellemzi, mint a városlakókat: az előbbiek 56%-a, az utóbbiak fele él születése óta ugyanazon a településen. Például Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar megyei lakosok több mint kétharmada lakik születése óta ugyanazon a településen.

S az átlagot nagyban befolyásolja Budapest és környéke, amelynek visszatartó ereje jóval kisebb, mint az ország többi pontjáé: a fővárosiak esetében ugyanis ez az arány csak 29, a Pest megyeieknél pedig 45%.

Forrás: KSH

A magyar röghöz kötöttségének egyik legfontosabb oka a lakóingatanban keresendő.

Nem véletlenül a népesség több mint ötöde születése óta ugyanazon a lakcímen. A lakóhelyváltoztatás szempontjából a lakosság legidősebb csoportját jellemzi leginkább a stabilitás. A 65 éves és annál idősebb népesség közel 60%-a, az 50–64 éves korosztály kétötöde még 1990 előtt költözött jelenlegi lakóhelyére. A népesség  fiatalabb csoportjaiban, a 30–49, illetve a 15–29 évesek között azok vannak a legtöbben, akik az elmúlt hat évben költöztek jelenlegi lakóhelyükre, míg a 15 év alatti lakosság többsége születése óta ugyanazon a lakcímen él.

Forrás: KSH

Magyar versenyképesség: a teljes kép

Statisztikával minden meg lehet magyarázni – szól a mondás, hiszen az adatokból szemezgetve torz valóságot lehet közvetíteni. Legyünk jóhiszeműek: csupán pozitív kommunikációs célja volt Varga Mihály gazdasági miniszternek, amikor és ahogyan kommentálta a Davosi Világgazdasági Fórum most közzétett Globális Versenyképességi Jelentésének magyar gazdaságra vonatkozó eredményeit. A FüHü a részletes számokat is bemutatja.

Magyarország kilenc helyet javított a Davosi Világgazdasági Fórum által évente kiadott globális versenyképességi rangsorban. Varga Mihály ezt úgy prezentálta (a szaktárca közleménye szerint), hogy

Az elmúlt évtized magyar eredményeivel összevetve kiugró a javulás, ez az eddigi legnagyobb – egy év alatt mért – előrelépés a listán.”

Tény a kilenc helyes előrelépés, ám némi szépséghibája azért van: ezzel visszakerültünk a 2012-13-as szintre, aminél azért már volt jobb is, például:

2010-2011-ben – tehát a 2008-as válság, illetve a kormányváltás tájékán – még az 52. helyen állt a magyar gazdaság a rangsorban, pontjainak száma pedig 4,3 volt.

Pontszámunk tehát ma ugyanannyi, mint hat év volt, ám közben a világ – s a térségbeli versenytársak – előre haladtak, miközben mi meg állva maradtunk. Hiszen például Csehország akkor a 36. volt (most a 31.), pontjainak száma pedig 4,6 (most 4,4). Vagy vegyük Lengyelországot, amely ugyan ma is ugyanazon a 39. helyen áll, mint hat éve, ám a pontjainak számát gyarapította (4,5-ről 4,6-ra).

Régiós összevetés

És ha már a versenytársaknál tartunk – arról sem tesz említést a gazdasági tárca közleménye, hogy ezzel a 60. hellyel hol állunk régiós összevetésben. Nos, nem túl jól, ahogy ezt az alábbi táblázatból is látható.

Más szóval Romániát és Horvátországot ugyan még sikerült  megelőznünk, de ez a két ország feljövőben van. Románia a hat évvel ezelőtti 4,2 pontja után most már 4,3-at ért el (igaz, ezzel helyezése egyet romlott az akkorihoz képest), míg a horvát gazdaság 4 pontról 4,2-re növelte pontjainak a számát s három helyet előre lépett ez idő alatt.

Kritikus pontok

S sajnos nincs mit dicsekedni azzal az adatsorral sem – nem véletlen, hogy a közlemény szerint Varga Mihály nem is érintette –, amely az üzleti döntésekhez fontosnak tartott szempontrendszer alapján készült jelentésen belül a magyar gazdaság legkritikusabb pontjait sorolja fel. Ez az idei jelentésben – az itt élő és  az üzleti életben is jártas, vagy ott próbálkozó magyarok és külföldiek számára nem meglepő módon – a kvalifikált munkaerő hiánya és a korrupció: az utóbbi 2010-11-ben még csak 12 pontot kapott, s a kritikus területek sorában nem volt dobogós, az előbbi pedig  középmezőnyben tanyázott 4,5 ponttal.

 

Részterületek értékelése

„A rangsor részletes adatairól szólva a tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország teljesítménye a felmérés által vizsgált tizenkét terület közül nyolcban javult” – áll a közleményben. Ez is igaz, miként az is, hogy a legnagyobb mértékű előrelépést, azaz 25 helyezésnyi javulást a „Pénz- és tőkepiacok fejlettsége” tekintetében mérték, amiben  – ismeri el a tárcavezető –

meghatározó szerepet játszott többek között az EU-s forrásokból finanszírozott kockázatitőke-programok kibővítése

és a devizahitelek korábbi forintosítása. Szintén jelentős előrelépést mutat az „Innováció” (18 helyezésnyi javulás) és a „Technológiai háttér” (14 helyezésnyi előrelépés) területe is, ám arról már nem szól a fáma, hogy különösen az előbbi még mindig milyen rossz értékelést kapott a válaszadóktól.

A Globális helyzet

A Globális Versenyképességi Jelentés 2017-2018 külön érdekessége, hogy egy évtizeddel a 2007-s pénzügyi sokk, majd az azt követő 2008-as nemzetközi válság utáni képet fest, mégpedig eléggé borúsat, mondván:

„továbbra is komoly a fenntartható gazdasági talpra állás kockázata, köszönhetően a versenyképességet alátámasztani, az égetően szükséges termelékenységjavulást elősegíteni hivatott reformok hiánya miatt.

A leginkább aggodalomra okot adó terület egyike a jelentés szerint a pénzügyi rendszereké, amelyeknek nem sikerült kigyógyulniuk összes, a válsághoz vezető betegségeikből, sőt, vannak a világnak olyan részei, ahol a helyzet e téren még tovább is romlik.

A munkaerőpiac egy olyan terület, amelyen alapvető változások kellenének és várhatók, mégpedig a piac szűkülése a robotizáció és automatizáció következtében, ám ez is kellhet ahhoz, hogy a sokkokat kezelni képes helyzet alakuljon ki – ebben a munkaerő átképzése és átirányítása kiemelt szerepet kell, hogy játsszon.

Az innováció gyakran nem vezet a termelékenység javulásához – összegez a jelentés, amely figyelmeztet: egy adott ország globális versenyképességét egyre inkább az innovációs kapacitása határozza majd meg.

A tehetség sokkal többet fog számítani, mint a tőke, a világ a kapitalizmusból a tehetség érája felé tart.

„A győztesek azok az országok lesznek, amelyek egyidejűleg lesznek képesek kivenni a részüket a 4. Ipari forradalomból és erősíteni politikai, gazdasági és szociális  rendszerüket”.

A figyelmeztetést érdemes lenne megfogadni a magyar kormán(ok)nak is.

A Globális Versenyképességi Rangsorban itt lehet böngészni.

Mivel édesítjük a kávét ezután?

Napokon belül feloldják a cukortermelés és -előállítás kvótáit az EU-ban, s mindenki annyit termel és gyárt, amennyit akar. Jelenleg bizonytalanság jellemzi a piacot. A répatermesztők szövetségének elnöke lakonikusan annyit mond: 2020-ig, az uniós támogatás végéig látják a hazai cukorrépa helyzetét. Addig bizonyára marad a magyar mokka a kávéba.

Októbertől megszűnik a cukorkvóta az Európai Unióban. Nem lesz termelési, gyártási szabályozás, de a répatermesztők a költségvetési ciklus végéig, 2021-ig megkaphatják a támogatást, ami Magyarország esetében 8 millió euró (árfolyamtól függően 2,4-2,5 milliárd forint) esztendőnként.

Eddig lát előre a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) elnöke. Berki Gyula a fuhu.hu-nak elmondta, hogy jelenleg annyi többlet van az unióban (18 millió tonna gyártás, 16,5 millió tonna fogyasztás), ami most

nem azt vetíti előre, hogy rövidesen felfordulna a cukorpiac.

A CTOSZ-elnök szerint egyelőre tudják tartani megszerzett állásaikat, de azt elismeri, hogy a kvótarendszer eltűnésével megnyílhat, illetve még szabadabbá válhat az út a gazdaságosabban termelhető délszaki (például közép- és dél-amerikai) nádcukor és a kukoricából készült folyékony izocukor előtt.

Magyarország éves cukorfogyasztása nagyjából 300 ezer tonna, amelynek közel harmadát a tíz éve egyetlen üzem, a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyára 130 ezer tonnával kielégíti, a maradékot behozatalból fedezi az ország. Magyarországnak jelenleg 105 ezer tonna répacukorra van még pár napig érvényes uniós kvótája, ez fog felszabadulni korlát nélkül. A kaposváriak a maguk termelési kapacitását idén 930 ezer tonna cukorrépa betakarításával le is fedik, amelyet a körülbelül 16 ezer hektár vetésterületből vásárolják fel.

Amikor négy éve az unió eltörölte a kvótát, felvetődött, hogy érdemes lenne ismét cukorgyárat építeni, de a minimum 60 milliárd, esetleg 100 milliárd forint bekerülési költség elriasztotta az érdekelteket. Részben azért, mert becslések szerint újabb százezer tonna répát kellene megtermelni, ehhez azonban nincs elegendő szakember – nyilatkozta a CTOSZ főtitkára, Kelemen István. Másrészt lefojtott kapacitások bőven lehetnek Európa-szerte, amelyek birtokosai (például nagy német cégek) jellemzően hatékonyabb gyártással

ugrásra készen várják a korlátok leomlását.

Nehezen kiszámítható tényező az izocukor, amelyet kukoricából állítanak elő folyékony végtermék formában, bár ma még szinte elhanyagolható a részaránya, a 18 millió tonnás európai cukortermelésen belül mindössze 720 ezer tonna. Igaz, ennek bő harmadát a magyar Hungrana Kft. állítja elő, s a kontinens legnagyobb kukorica-feldolgozó üzemével kész nagyobb szeletet kihasítani a teljes cukorpiacból. Magyarországon termelik az unió kukoricájának körülbelül 14 százalékát, ezért a Hungranánál lezajlott nagy összegű beruházással elvi akadálya nincs annak, hogy a még érvényes 250 ezer tonna magyar izocukor-kvóta eltűnése után akár a sokszorosára emelkedjék a folyékony édesítő elterjedtsége.

HOGYAN DÖNT A VÁSÁRLÓ?

A döntő tényező lehet az ár, azaz hogy mennyiért előállítható elő a kristálycukor, a folyékony cukor és mennyibe kerül a távoli termesztésű nádcukor importja. Itt nem kedvezőek a körülmények a honi termelésre nézve. Az EU ugyan az első számú répacukor-előállító a Földön, de az összes cukorban csupán 20 százalék a részaránya, a többi zöme a nád eredetű termék. Ez a 20 százalék mozdulhat el valamely irányba, ha a teljes 13 millió tonna uniós kvóta-határ eltűnik. Ezt a védett piacot dúlhatja fel a liberalizáció, amellyel párhuzamosan egyes preferált térségekből vám se nehezíti az importot.

Az árat befolyásolhatja az időjárás, például a karibi térségen egyre gyakrabban végigpusztító hurrikánok hatása, illetve az izocukor alapanyagának költsége, de az is, hogy szakemberek szerint

az éghajlatváltozás egyre kevésbé kedvez a répacukornak a mi térségünkben.

A cukortermesztéssel kapcsolatos statisztikai adatok azt is megmutatják, hogy a kvóta bevezetése után óriási visszaesés következett be például a vetésterületben, amelyet nem egyszerű visszatornászni.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet ábráján mindenesetre az látszik, hogy a kvóta megszűnéséhez közeledve erőteljesen csökkentek a nemzetközi árutőzsdei jegyzésárak, a legutóbbi kismértékű korrekció egyelőre nem látszik megtörni ezt a tendenciát. Tehát megnövekvő árukészlettel számolnak a világon.

Forrás: AKI

A közeljövő bizonytalanságát emeli, hogy becslések szerint a cukorrépa-termelőknek adott, jelenleg 160 ezer forintnyi hektáronkénti támogatás megszűnése, vagy nagy mérvű csökkenése gazdaságtalanná teheti a termelést. A cukortermesztők abban bíznak, hogy a kormány saját tárcából 2020 után is folyósítja a támogatás. Azt persze Berki elnök is elismeri, hogy ez esetben az országnak valószínűleg szembe kell néznie a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) keretein belül induló nemzetközi eljárásnak (ugyancsak WTO-vita előzte meg a kvóta létrejöttét).

Azt Berki Gyula is tudja saját gyakorlatukból, hogy a vásárlók rendkívül árérzékenyek, tehát akár „jóárasított” folyékony cukor is teret tudna nyerni, de szerinte a fogyasztási szokásokba nagyon mélyen bevésődött a „fehér” kristálycukor látványa és használata, és eddig se látták semmi jelét a folyékony izocukor közkedveltségének. Vagyis szerinte

mi, vásárlók, ezután is inkább a hagyományos kristálycukrot fogjuk leemelni a bolt polcáról.

Azt viszont nem lehet kizárni, hogy az élelmiszer-feldolgozók az édességipartól az üdítőital-gyártókig rákapnak az esetleg olcsóbb nád- vagy izocukorra – ismerte el a cukortelmelői szövetség vezetője.

A hazai piac két nagy, jelenleg monopol-előállítói szereplője, a Magyar Cukor Zrt. és a Hungrana Kft. voltaképpen egy cégcsoport, az osztrák Agrana érdekeltsége. Kerestük őket, de elutasították a megszólalás lehetőségét.

Az EU elődje 1968-ban kezdte kiépíteni a belső piac védelmében a cukoripari szabályozói rendszert, amelyet 15 éve néhány nádcukor-termelő ország nemzetközi fórumon megtámadott. Kompromisszumként az EU 2006-ban elkezdte csökkenteni a cukor szubvencióját, és pénzt fizetett a termeléssel felhagyó gyártóknak és gazdáknak. Ennek nyomán az EU-ban harmadával csökkent a termőterület, a gazdák száma közel felére esett, a gyárak bő harmada bezárt, a dolgozók csaknem felét elküldték. Magyarországon ekkor húzták le a rolót Kabán, Szerencsen, Petőházán és Szolnokon, egyedül az osztrák érdekeltségű kaposvári gyár maradt meg. Ezért 2013-ig 627 millió eurót (kábé 180 milliárd forintot) kapott az ország, kétharmadát a termelők. Öt tagállamban teljesen beszántották a cukoripart. A kvóta országonként volt megállapítva a gyártó cégek közötti elosztással. Ez szűnik meg most.

A kvótaszabályozás felszámolásával az unió elméletileg ismét nettó cukorexportőrré válhat, mint a szabályozás bevezetése előtti időben. Azt azonban most még senki se tudja, valóban így lesz-e, mekkora kapacitások maradtak meg az elmúlt tíz évbeli termelői-gyártói felszámolások után. Mindazonáltal a magyar cukoripar visszatérésére a „békeidőkéhez” most kicsi remény fűzhető.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!