Fontos

Újabb Orbán-Putyin találkozó lesz

Szijjártó Péter külügyminiszter, akit nemrég tüntettek ki a Barátság érdemrenddel Moszkvában, jelentette be, hogy újabb Orbán-Putyin találkozóra kerül sor. Az, hogy a Fidesz a rendszerváltáskor a Tovariscsi konyec plakáttal kampányolt nemigen jut eszébe Orbán Viktornak sem, aki tovább építgeti a magyar-orosz kapcsolatokat.

A tavalyi év különösen sikeres volt az orosz-magyar kapcsolatok terén – írta Szijjártó Péter, aki minden bizonnyal elsősorban a Szputnyik vakcinára gondolt. Kis probléma, hogy az Európai Unió még mindig nem engedélyezte az orosz vakcinát, melyet egyedül Magyarországon alkalmaztak az uniós tagállamok közül.

Február elején lesz a magyar-orosz csúcs

Ezt közölte Szijjártó Péter, akinek a figyelmét nyilvánvalóan nem kerülte el, hogy Biden amerikai és Putyin orosz elnök telefonon tárgyalt egymással. Januárban pedig amerikai – orosz stratégiai tárgyalások kezdődnek. Nyilvánvalóan felmerül Ukrajna kérdése, és itt kerül a képbe Magyarország is. Formálisan ugyanis a magyar diplomácia akadályozza azt, hogy Ukrajna bejuthasson a NATO-ba. Az ok: a magyar kisebbség érdekeit sérti a nyelvtörvény Ukrajnában. Tegyük hozzá, hogy a román kisebbségét is, de Bukarest nem tiltakozik. Sőt pártolja Ukrajna NATO tagságát. Putyin nyilván hálásan köszöni a magyar diplomácia akcióját Ukrajnával szemben, de az amerikaiaknak sincsen ez túlságosan ellenére. Washingtonban is tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna NATO tagsága olyan vörös vonal, amelyet Putyin nem fogadhat el. Annál is kevésbé, mert csökkenő népszerűségét növekvő nacionalizmussal próbálja meg kompenzálni.

Orosz hekkerek és a magyar választás

Beavatkozik-e az orosz titkosszolgálat Orbán oldalán a választásokba?

Ez egyáltalán nem alaptalan feltevés hiszen az FSZB hekkerei aktívan beavatkoztak a francia választásokba 2017-ben amikor Macron ellenfele az a Marine Le Pen asszony volt, akit Putyin a választási kampány során fogadott a Kremlben. Hillary Clinton a választások elvesztését jelentős részben az orosz hekkereknek tulajdonította. Az FBI vizsgálata végülis nem hozott eredményt, de ez azzal is magyarázható, hogy Trump elnökségének idején folyt a vizsgálat. A demokraták mindvégig azzal vádolták Donald Trumpot, hogy élvezi Putyin támogatását.

Most Orbán Viktorral ugyanez a helyzet. A magyar miniszterelnök nemcsak Moszkvában, de Pekingben is igen szívesen látott vendég miközben Biden elnök nem hívta őt meg a virtuális demokrácia csúcsra. Mindeközben Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja vagyis Moszkva és Peking számára épp ezért jelent értékes partnert, Washington és Brüsszel számára pedig problémát.

Van-e igazodási kötelezettség ? Blinken amerikai külügyminiszter szerint nincs, de ez a cáfolat nem túlságosan meggyőző. Magyarország 1990-ben átkerült a nyugati érdekszférába, és ezzel Putyin éppúgy tisztában van mint Orbán Viktor miniszterelnök. A kormánypárti sajtó ezért is vádolja CIA ügynökséggel az ellenzék nem egy vezető politikusát.

Van-e magyar különút?

Nicolae Ceausescu eljátszotta a román különutas szerepet a Varsói Szerződésben: vendégül látta Nixon amerikai és De Gaulle francia elnököt. Aztán Pacepa tábornok, a hírszerzés feje dezertált, és az USA-ban kipakolt. Ceausescu vígan együttműködött Moszkvával miközben eljátszotta a különutas szerepet. Ezzel véget is ért a román diktátor nyugati diadalútja. A Nyugat átlátott a szitán.

Vajon egyezteti-e különutas terveit Orbán Viktor Washingtonban? Az amerikai diplomáciának aligha van szüksége közvetítőre, de információkhoz juthat Moszkva és Peking terveit illetően. Jelenleg az a helyzet, hogy a magyar diplomáciát kizárják sok fontos döntésből a NATO-ban, mert tartanak attól, hogy kiszivároghat Moszkva illetve Peking irányában.

Nem veszélytelen játszma ez, de Orbán Viktor abban bízhat, hogy Biden elnöknek sok problémája adódik, nemhogy az USA vezető szerepét nem tudja képviselni a világban, de azt sem tudja megmondani, hogy merre tart maga az Egyesült Államok?

Orbán a mások gyengeségeire építi elképzeléseit, de ebből nem jön ki egy pozitív program. A szovjet vezetés is emiatt bukott meg jórészt harminc évvel ezelőtt.

Orbán és a Székelyföld

A magyar miniszterelnök szeretne valamiféle új osztrák-magyar monarchiát teremteni Budapest központtal – állitja Stefano Bottoni olasz történész, akinek erős kötődése van hazánkhoz.

Sztálin öröksége Romániában: a Magyar Autonóm Tartomány című könyve most jelent meg románul. Nemcsak azzal az időszakkal foglalkozik amikor a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létezett Romániában /1952-1965/ hanem azzal is, hogy miért nem sikerült a Székelyföld integrálása Romániában. A szerző főbb állításai a következők: Sztálin kompromisszumot kényszerített rá a román vezetésre és a Romániában élő magyarokra. A kisebbséget nem telepítik át Magyarországra, cserébe viszont a magyarok elfogadják nemcsak a román állam fennhatóságát hanem a szovjet rendszert is. A Székelyföldön úgy tartják, hogy „Sztálin apánk murkot dugott az oláhok seggébe.” Sztálin, aki a Szovjetunió első nemzetiségi népbiztosa volt jól megértette a nemzeti kérdés fontosságát, ellentétben a Nyugattal. Ez most is így van – állitja Stefano Bottoni: Putyin sokkal jobban érti a nemzetiségi problematikát mint a nyugati világ, amely 1990 után teljesen felkészületlen volt erre.

Orbán kihasználja a lehetőséget

A magyar miniszterelnök ügyes politikusként azt használja ki, hogy a román állam elmulasztotta a Székelyföld szoft integrálását. Ma az erdélyi úthálózat Budapestre irányul – hangsúlyozza Bottoni. A Székelyföldön pedig sokan alig beszélnek románul. A magyarországi televíziókat nézik, és Orbán Viktort követik, aki magyar állampolgárságot adott nekik és pénzt ad Románia egyik legkevésbé fejlett területének fejlesztésére.

Mindez nemzetbiztonsági problémát is felvet Románia számára: nem véletlen, hogy jelentős katonai és titkosszolgálati erők állomásoznak Hargita, Covasna és Maros megyében.

Épp ez adott lehetőséget arra Orbán Viktornak, hogy megteremtse a regionális nacionalizmust illetve a periféria nacionalizmusát – állitja Bottoni. Ezen az alapon tud együttműködni a román vezetők egy részével, Vucic szerb elnökkel, Fico egykori szlovák miniszterelnökkel, Janza szlovén kormányfővel vagy Kaczynskival, a csaknem 40 milliós Lengyelország erős emberével.

Orbán despota, de európai despota

– állitja Stefano Bottoni, aki Firenzében tanítja Közép-kelet Európa történelmét.

Orbán pontosan tudja, hogy a román elit sohasem fogadja el a magyarok vezető szerepét Erdélyben. Ugyanakkor azt is tudja: a román nacionalisták utálják, de egyben csodálják is őt.

Oltásellenesség a Székelyföldön

Tragikusan alacsony az oltottság a magyar falvakban annak ellenére, hogy Orbán Viktor és a magyar televíziók mindenkit oltásra bíztatnak – állapitja meg Bottoni. Azért különösen érdekes ez, mert Romániában ortodox és nacionalista körökben van erős oltás ellenes mozgalom. A magyarok körében nincsen sem Magyarországon sem pedig Erdélyben. A Székelyföldön, ahol szembenállnak a román nacionalizmussal, átveszik annak oltás ellenes érveit. Tragikus találkozás ez két nacionalizmus között. Az viszont reménytkeltő, hogy mind Magyarország mind pedig Románia az Európai Unió és a NATO tagja. 1945 előtt amikor a nacionalizmus határozta meg mindkét állam politikáját, ez nem így volt.

Mégis figyelemreméltó, hogy Erdélyben nem alakult ki olyan drámai polgárháborús szembenállás mint az egykori Jugoszlávia területén. Mind a román, mind a romániai magyar elitben erős törekvés volt és van a kompromisszumra. Kérdés, hogy mit akar Orbán Viktor? Bottoni szerint Budapest központtal valamiféle új Közép Európát képzel el, amelyet egyesít a periféria nacionalizmusa. Ez nem feltétlenül sikerrel kecsegtető vállalkozás, de komoly politikai támogatást jelent, amellyel választásokat lehet nyerni Magyarországon.

Utólag már nagyon szerette volna Orbán Kövért államfőnek

Gulyás Gergely kancellária miniszter arról nyilatkozott az ATV-nek, hogy Kövér nem vállalta az államfői jelölést, így kerültek szóba a női jelöltek. A huszonöt éve bezárt ipartelepen csövező Béla szerint azért nem őt jelölte Orbán, mert nem akart a „jognak asztalfőjén ülni O.V.’22 feliratú fülbevalóval. Az Ördög Ügyvédje információi szerint a „B” tervben egyaránt esélyes volt Varga Judit igazságügyi és Novák Katalin családügyi miniszter. Végülis az dönthetett Novák Katalin javára, hogy ő példás családi életet tud prezentálni míg Varga Judit házasélete zűrös.

Varga Judit az Ördög Ügyvédje szerint „a lányokat is szereti”. Mindez nyilvánvalóan támadási felület is lehetne. Éppúgy mint Kövér László esetében az a beszéd, amelyet ugyan 2020 februárjában tartott meg a titkosszolgálatok vezetői előtt, de mostanában szivárgott ki.

Kövér ráuszította a titkosszolgálatokat az ellenzékre mondván: ők jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot! Ez a putyini út: Oroszországban neveznek minden ellenzéki mozgalmat vagy újságírót azonnal külföldi ügynöknek. A „jó oroszok” ugyanis mind Putyin hívei – a rendőrállami filozófia szerint. Kövér ily módon picit nehezen testesíthetné meg a nemzeti egységet bár egyáltalán nem kizárt, hogy Orbán hozzá hasonlóan úgy gondolja, hogy „a jó magyarok” a Fideszt támogatják. Az ellenzék pedig külföldi ügynök. A kormánypárti sajtó már majdnem úgy osztogatja a CIA ügynök jelzőt mint az ötvenes évek kommunista rendőrállami lapjai.

Gulyás: elismerjük a vereséget

Bár sokan kételkednek abban, hogy Orbán Viktor hajlandó lenne elismerni a választási vereséget, és ellenzékbe vonulni, a kancellária miniszter azt mondta, hogy éppúgy mint 2002-ben vagy 2006-ban Orbán Viktor elismerné a vereséget. Csakhogy akkor még nem működött a nemzeti együttműködés rendszerének nevezett korrupciós piramis. A mostani ellenzék azt ígéri, hogy első dolga lenne belépni az európai ügyészségbe. Az pedig minden bizonnyal vizsgálódni kezdene akár az Orbán család pénzügyeit illetően is. A választásokat elveszítő korrupt malajziai miniszterelnök 12 éves fegyház büntetést kapott – a vagyonelkobzás mellett. Ez a perspektíva aligha lelkesíti Orbán Viktort.

Nincs Huxit

Gulyás Gergely megerősítette: nem képzelhető el a kilépés az Európai Unióból! Ezzel Orbán Viktor is tisztában van, de szavazó tábora már jóval kevésbé. A magyar gazdaság életképtelenné válna az Európai Unión kivül már csak azért is, mert a külföldi cégek egy uniós országba hozták a pénzüket. Nemcsak a nyugatiak vélekednek így, de Oroszországnak és Kínának is csak egy olyan Magyarország érdekes, amely tagja az Európai Uniónak. Miért csatázik Orbán Viktor Brüsszellel? Ezt nem fejtette ki a kancellária miniszter. Mint ahogy azt sem, hogy mennyire politikai szemfényvesztés ez a csatározás hiszen közben Orbán nagyon is számít az uniós pénzekre. Nemcsak a helyreállítási alap 350 milliárdjára, hanem az uniós költségvetési támogatásra és a földalapú támogatásra, amely a mezőgazdasági jövedelem alapja Magyarországon. Csányi Sándor – mint az ország egyik legnagyobb agrár vállalkozója – ezért is támogathatta Karácsony Gergelyt az ellenzéki előválasztáson, mert Orbán Viktor Brüsszel ellenes politikája számára egy bizonyos határon túl elfogadhatatlan.

Gulyás és Kövér – Fidesz két arca

A kancellária miniszter az „emberarcú Fidesz” egyik látvány politikusa, aki mindig ügyel bizonyos korrektségre és főként a jogszerűségre. Mindenképp eurokonformnak akar látszani, aki példásan betartja a demokrácia játékszabályait. Csakhogy a valóság a háta mögött már nem ilyen. Olyan mint Kövér László, aki a szovjet időket idéző brutalitással támadja az ellenzéket – a titkosszolgálatok támogatásával. Egy jogállamban ilyen módszerek alkalmazása az ellenzékkel szemben elfogadhatatlan és alkotmányellenes. Ha valaki mégiscsak ezt teszi, az inkább hallgat róla. Kövér László viszont nyíltan, szinte utasította a titkosszolgálatokat arra, hogy vegyenek részt a belpolitikai csatározásokban a Fidesz oldalán. A Pegasus ügy, a Városháza botrány azt mutatja, hogy a gyakorlatban ez már régóta folyik is. Érdekes módon Gulyás Gergelynek, aki kiváló jogász, ezzel kapcsolatban nemigen voltak kételyei. Pedig egy rendőrállam itt mutatkozik meg elsősorban. Nem véletlen, hogy mindez Kövér Lászlóhoz, az egyes számú Fidesz tagkönyv tulajdonosához kötődik, aki az első Orbán kormány idején a titkosszolgálatokat felügyelte.

A nemzetközi helyzet fokozódik, avagy Orbán és a CIA

„Simor András (a Magyar Nemzeti Bank ex elnöke) az EBRD alelnöke volt (az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank), a puszihaverja Gordonnak (Bajnai Gordon ex miniszterelnök), és ugye a főnöke volt a CIA-nél” – Gansperger Gyula, egykori fideszes politikus, később Bajnai Gordon üzlettársa a Wallisban, mondta ezt a hangfelvételen, melyet Anonymus juttatott el a rendőrséghez.

Egyáltalán nem meglepő módon a rendőrségtől eljutott a kormánypárti sajtóhoz is, amely a Városháza üggyel akar borsot törni az ellenzék orra alá. Eközben viszont olyan célzásokat tesz Gansperger Gyula, hogy „azok a pénzügyi körök mint az EBRD és a nagy nyugati bankok szeretnék megbuktatni Orbán Viktort.”

Szabó Timea országgyűlési képviselőt effektíve CIA ügynöknek nevezi. Az ellenzéki képviselőnő rágalmazás címen feljelentést tett.

Mindezzel együtt a hangfelvétel azt kívánja bizonyítani, hogy Magyarország ex miniszterelnöke, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke és egy ellenzéki képviselő a CIA- nak dolgozik, és meg akarják buktatni Orbán Viktor rendszerét.

Az USA szövetséges?

Magyarország a NATO tagja. A magyar tisztikar jelentős részét az óceánon túl képezték ki. A CIA a mindenkori amerikai kormány érdek képviselője. Senki nem tudhatja ezt jobban mint maga Orbán Viktor, aki Bush elnököt kísérhette budapesti látogatása során. Annak a Palmer nagykövetnek a jóvoltából, aki a rendszerváltást levezényelte a washingtoni kormányzat megbízásából.

Orbán Viktort idén nem hivták meg a virtuális demokrácia csúcsra, ahol Biden elnök az USA szövetségeseit próbálta meg összefogni a demokrácia zászlaja alatt. Az USA budapesti nagykövetsége nyíltan támogatja Márki-Zay Pétert. Az ellenzéki miniszterelnök jelöltet a kormánypárti sajtó szintén CIA ügynöknek nevezi. Lassacskán az ötvenes évek sajtója kísért amikor a hatalom összes ellenfelét CIA ügynöknek nevezték.

Washingtonban sem akkor sem most nem estek kétségbe emiatt, de azt megállapíthatták: a hatalom fél Budapesten. Orbán Viktor úgy érzi – valószínűleg nem alaptalanul -, hogy kiadták rá a kilövési engedélyt. Kereshetne modus vivendit is a rá vadászókkal. Ez kiderült Macron elnök budapesti látogatásán is. Ám Orbán úgy gondolja, hogy a legjobb védekezés a támadás. Napóleon is csak Szent Ilona szigetén döbbenhetett rá, hogy ez nem univerzális recept.

Újabb uniós programba kéredzkedett vissza a kormány

Mintegy 55 milliárd forintnyi uniós támogatást hív le a kormány az Európai Unió úgynevezett SURE-programjából, ebből az idei évben biztosított bértámogatások számláit kívánják majd fedezni – jelentette be online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

A SURE-programot még 2020-ban indította el az Európai Unió, hogy kis- és középvállalkozások, családi cégek, egyéni munkavállalók és önadózók számára bérkiegészítést biztosíthassanak belőle a kormányok a covid-járvány miatti bevételkiesések kompenzálására.

A képviselő az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal szorgalmazta ezt a lépést a kormánynál, amely azonban eddig csak „flegma elutasításokkal” válaszolt.

A mintegy 100 milliárd eurós keretösszegből számos tagállam hívott le tavaly évvégén nagyobb összegeket: míg más országok akár 2-3 milliárd eurónyi támogatást is igényeltek, addig a magyar kormány 2020 őszén ebből mindössze 504 millió eurót kapott.

Összehasonlításként az alig félmilliós lakosú Málta igényelt hozzánk hasonló összeget, míg például a szomszédos Románia már többszörösét, 4 milliárd eurót.

Az Orbán-kormány kért volna többet is az első körben, de a benyújtott pályázatuk egyes pontjait állítólag nem tartották szabályszerűnek.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy már akkor figyelmeztette a kormányt: több forrást lenne szükséges lehívni, például a turizmus-vendéglátás iparágában súlyos károkat elszenvedő – szektorálisan mintegy félmillió magyart érintő – munkavállalók megsegítésére.

Az Orbán-kormány a korábban lehívott összegből fedezte például az egészségügyi dolgozók (eredetileg egyébként az MSZP által javasolt) egyszeri, ötszázezer forintos támogatását, a KATA-sok adóelengedését és más, akkor a kormánypropaganda által ünnepelt intézkedést.

Ujhelyi személyes lobbizásának köszönhetően Nicolas Schmit foglalkoztatásért felelős biztos korábban megerősítette, hogy a 100 milliárdos keretből fennmaradó összegre a rászoruló tagállamok, így Magyarország is újra pályázhat.

Erre hiába hívta fel a kormány figyelmét és javasolta idén tavasszal is legalább egy egymilliárd eurós összeg lehívását ebből a rendkívül kedvezményes hitelkeretből, a kormány mindvégig csak elutasító, kikerülő válaszokat adott.

„December elsejével most mégis igényeltek 55 milliárd forintnyi támogatást, amelyből az idei bértámogatási költségeket fogják utólag fedezni.

Orbán veri a mellét, de közben mindig elhallgatja, hogy az embereket segítő támogatások valójában az Európai Unióból érkeznek”

– fogalmazott Ujhelyi, aki a sajtótájékoztatóján rámutatott arra is: az Orbán-kormány állami szintű korrupciója és jogállamisággal kapcsolatos bűnei miatt a helyreállítási alap forrásai ugyanakkor továbbra is be vannak fagyva.

Miután a Fidesz nem hajlandó változtatni a politikáján, ezért áprilisban olyan új kormányt kell választani helyette, amely képes a Magyarországnak adható források maradéktalan lehívására és tisztességes felhasználására.

A leggazdagabb magyar, avagy isten után a második?

Oroszországban az ilyen kérdésre azt válaszolják: aki Putyin után a második! Nálunk a Magyarok Istene után a második helyen a Nemzet  Gázszerelője címmel kitüntettett  Mészáros Lőrinc áll. De nézzük a Forbes magazin listáján a többi felkerültet, hátha találunk közöttük olyan személyt, akit nem a Magyarok Istene emelt a gazdagság Parnasszusára, hanem (ne adj isten) tudása és munkája.

A Forbes friss listáját Magyarországon a hivatalos nem más mint Orbán Viktor alteregója: Mészáros Lőrinc 488 milliárd forinttal vezeti. A második helyezett Csányi Sándor 467 milliárd forinttal. Itt mindjárt érdemes megállni, mert az OTP veterán vezére az ellenzéki előválasztáson Karácsony Gergelyt támogatta vagyis nyíltan állást foglalt a nemzeti együttműködés rendszerével szemben noha annak egyik legnagyobb haszonélvezője. Ez annál is inkább figyelmeztető jel Orbán Viktor számára, mert Hernádi Zsolt, a MOL vezére, aki mindig együtt mozog Csányi Sándorral, követte őt ebben. A magyar gazdaság két legnagyobb cégének vezére nem díjazza immár a szembenállást az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal.

Már nem Rahimkulov a leggazdagabb magyar család

Hosszú éveken keresztül a Gazprom egykori budapesti képviselőjének famíliája volt hivatalosan is a leggazdagabb Magyarországon. Az idősebb Rahimkulov visszatért Oroszországba, két fia viszont külön-külön benne van az első tízben, de együttes vagyonuk immár elmarad Mészáros Lőrinc mögött. Orbán Viktor és fegyverhordozója persze szépen gyarapszik a földgáz üzletből is, amely évtizedeken keresztül Moszkva legfontosabb eszköze volt a magyar elit befolyásolására. Orbán Viktornak állítólag személyes részesedése is van az orosz földgáz üzletben, de minthogy a cég Svájcban van bejegyezve, ezért senki sem juthat biztos információkhoz.

Milyen a kapcsolata a Rahimkulov családnak Orbán Viktorhoz? Karácsony Gergely szerint nagyon is szoros: ők az egyik legfontosabb kapcsolat Putyinhoz. Budapest főpolgármestere azzal vádolta meg a Rahimkulov fivéreket, hogy a Városháza botrány előkészítésében döntő szerepet vállaltak. Bajnai Gordon ex kormányfő pedig titkosszolgálati módszereket emlegetett. Az üzleti élet és a titkosszolgálat összefonódása nem orosz specialitás – Babis cseh ex miniszterelnök is így lett dollár milliárdos – de Andropov árvái dolgozták ki a modellt, amely magasba emelte Putyint, aki csak alezredes volt a KGB-ben.

Van-e félnivalója Mészáros Lőrincnek?

Mészáros Lőrinc az Indexnek korábban úgy nyilatkozott, hogy nincsen. Valóban, amíg Polt Péter a főügyész, addig aligha indul ellene vizsgálat. Csakhogy Mészáros Lőrincnek külföldön is vannak érdekeltségei és számlái – éppúgy mint Orbán Viktornak. Akkor pedig vizsgálódhatnak az európai ügyészség, amelybe nem lépett be Orbán Viktor – ő tudja, hogy miért nem. New Yorkban pedig működik egy ügyészség, amelynek felhatalmazása van arra, hogy külföldi korrupciós botrányokat is megvizsgáljon. Ők buktatták meg Malajzia miniszterelnökét – csaknem egymilliárd dolláros korrupciós üggyel. Hazájában 12 éves fegyház büntetést sóztak rá. Ehhez persze el kellett veszítenie a választásokat. Azt megelőzően a malajziai főügyész rá sem bagózott a New York-i korrupciós perre. Utána viszont megindult a gőzhenger, amely a bukott miniszterelnök nejét sem kímélte.

Orbán Viktor többek között azért is élet-halál harcra készül a választásokon, mert nem alaptalanul érezheti úgy, hogy Washingtonban és Brüsszelben megadták rá a kilövési engedélyt.

Miért nem Varga Judit lesz köztársasági elnök?

A titokzatos Ördög Ügyvédje, aki korábban Borkai Zsoltot is lebuktatta Győrben, tegnapelőtt azt állította bejegyzésében, hogy leszbikus kapcsolatot folytat az igazságügyi miniszter asszony, tegnap megadta annak a két nőnek is a nevét, akikkel állítólag kapcsolata volt. Az Ördög Ügyvédje szerint „Varga Judit a lányokat is szereti!”

Mindez arra mutat, hogy a szexuális élet is részesévé válik a választási kampánynak. Erre utalt már Vona Gábor, a Jobbik egykori vezére, aki szerint

„minden eddiginél nagyobb pornó kampány elé nézünk.”

Vona Gábort annak idején Orbán Viktor és a Fidesz melegnek mutatta be, hogy ezzel gyengítse a Jobbik akkori elnökének pozícióját. A durva kampány miatt annak idején Vona Gábor felesége Orbán Viktor nejéhez fordult mondván: ideje leállítani a mocskolódó kampányt!

A Fidesznek azonban semmi sem drága, ha gyengítheti vagy épp lerombolhatja ellenfeleinek presztízsét. Mindezt persze vissza is lehet kapni: Borkai Zsolt szex partija az Adrián erős felháborodást keltett a Fidesz szavazóinak körében. Mindennek ellenére – Orbán Viktor döntésére – nem léptették vissza Borkai Zsoltot, aki megnyerte a polgármester választást. Utána fegyelmezetten lemondott, és így lehetővé vált, hogy a Fidesz megőrizze Győr városát.

Kampány a melegek ellen

A gyerekvédelmi törvény foglalkozik a melegekkel is noha semmilyen összefüggés nincs a pedofília és a homoszexualitás között. Emiatt a törvényt Brüsszel erőteljesen támadja míg a Fidesz elszántan védelmezi. Sőt népszavazást tervez az országgyűlési választással egyidőben, hogy ily módon is motiválja szavazó táborát.

Képmutatás

Szájer József, a Fidesz egyik történelmi vezetője írta az új alkotmányt és ő is írta át oly módon, hogy az kizárja a meleg házasságot. Közben viszont Szájer József évtizedeken át részt vett homoszexuális rendezvényeken. Végül úgy bukott le, hogy Brüsszelben a Covid járvány tilalmi előírásait megszegve résztvett egy meleg szexpartin. A rendőrök elől az ereszcsatornán próbált menekülni, de elkapták. Lemondott és eltűnt a magyar közéletből.

Varga Judit elszántan védelmezi a gyerekvédelmi törvényt Brüsszelben. Ez Szájerhez hasonlóan képmutató magatartás, ha igaz az, amit az Ördög Ügyvédje állít, hogy „Varga Judit a lányokat is szereti”. Erről pedig Orbán Viktor is tud méghozzá régóta. Ezért nem Varga Juditot, hanem Novák Katalint jelölte államfőnek.

A Pegasus kiszolgáltatottá tette az egész elitet

Nyilatkozott a magyar titkosszolgálat egyik nyugdíjas főtisztje a HVG-nek. Katrein Ferenc, a kémelhárítás egykori műveleti igazgatója azt is elmondta, hogy egyáltalán nem tesz jót a magyar-amerikai kapcsolatoknak, hogy a kormánypárti sajtó CIA ügynököknek nevezi az ellenzék vezetőinek egy részét.

„Az a baj, hogy a politikusok fogékonyak lettek ezekre a módszerekre, mert azt gondolják, hogy ezzel az ő narratívájuk hatásosabb lesz. Konfrontatív helyzetet tudnak ezzel előidézni. Ez nagyon rossz irány a titkosszolgálatok számára” – hangsúlyozta a volt főtiszt.

Nyilvánvalóan ezzel függ össze, hogy nemrég kiszivárogtatták Kövér László másfél évvel ezelőtti beszédét, amelyben valósággal ráuszította a titkosszolgálatokat az ellenzékre mondván, hogy ők jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot.

A Pegasus szoftvert Orbán Viktor akkori nemzetbiztonsági tanácsadója Czukor József tábornok vette meg az izraeli NSO cégtől méghozzá Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök jóváhagyásával.

A Pegasus szoftvert elvben csakis hírszerzésre és terrorelhárításra szabadna felhasználni.

Miután nagyon sok államban visszaéltek ezzel, az USA feketelistára helyezte az NSO izraeli céget. Amely a maga részéről levette Magyarországot a megbizható szövetséges listáról.

A Pegasus felhasználása a belpolitikában, Anonymus szerepeltetése a városháza ügyben  azt mutatja, hogy

a hatalom – nyilvánvalóan Orbán Viktor tudtával – felhasználja a titkosszolgálatokat a belső politikai harcokban. Ez pedig alkotmányellenes!

Szijjártó Péter külügyminiszter ezért is mondta, hogy semmit sem tud a Pegasusról noha a hírszerzés a külügyminiszter felügyelete alatt áll. A hazai „felderítés” viszont nem, ezt Pintér Sándor és méginkább maga Orbán Viktor irányítja. Az engedélyeket hivatalosan az a Völner Pál adta meg, aki időközben belebukott egy kisstílű korrupciós botrányba. A mór megtette kötelességét, a mór mehet?!

Mitől tart Orbán Viktor?

Budapesten az amerikai nagykövetség nyíltan Márki-Zay Péter mögé állt, akiről a kormánypárti sajtó azt híreszteli, hogy a CIA ügynöke. A brit nagykövet elutazott Hódmezővásárhelyre, hogy ott találkozzon Márki-Zay Péterrel. Macron francia elnök Budapesten mondta meg Orbán Viktornak: ne számítson az uniós euró milliárdokra, mert Brüsszel azt az utódának szánja! Ennyire világosan a nyugati világ vezetői még sohasem mutatták ki: elegük van Orbán Viktorból!

Megbuktathatják-e a magyar miniszterelnököt külföldről? Orbán Viktor csinos névsort állíthat össze azokból a politikusokból, akiket az elmúlt időszakban a nyugati titkosszolgálatok buktattak meg – nyilvánvalóan felsőbb utasításra.

Csak néhány név: Ausztriában Strache alkancellár, a Szabadságpárt vezére, aki az Ibiza gate áldozata lett. Sebastian Kurz, az osztrák csodagyerek, aki korrupciós botrányba bukott bele villámgyorsan. Boriszov bolgár miniszterelnök, akinek a helyére a Harvardon végzett fiatal Petkov került. Babis cseh miniszterelnök, akinek offshore ügyeit és tengerparti nyaralóját épp a választási kampány során leplezték le. Ezenkívül a nyugati nagykövetségek lebeszélték a választásokon nyertes pártokat, hogy ne kössenek koaliciót Babissal. Aki fegyelmezett egykori titkosszolgálati tisztként tudomásul vette az eredményt, és átadta a hatalmat.

Megteszi-e ezt Orbán Viktor? Aligha. Ő már nem lehet ellenzékben, mert akkor az európai ügyészség, ahova az új kormány belépne, néhány jól irányzott csapással szétverné a nemzeti együttműködés rendszerét.

Laura Codreanu Kövesi ügyésznő ezt csinálta Bukarestben, ahol az amerikai nagykövetség terhelő dossziéinak felhasználásával az elit nem egy tagját juttatta börtönbe.

Most ő az európai ügyészség vezetője, aki a megfelelő információk birtokában a magyar elit legkorruptabb részét vádalkura késztetheti. Mindez azonban kevés: ha Orbán Viktort nem veszik le a sakktábláról, akkor permanens polgárháborús helyzet alakulhat ki Magyarországon. Őt is vádalkura kell késztetni ahhoz, hogy távozzon, mert addig nem lesz nyugalom amíg el nem vonul Szent Ilona szigetére, hogy megírja emlékiratait mint a nagy Napóleon.

Orbán és a korrupció

„Brüsszel – bár hangoztatja – egy pillanatig sem gondolja komolyan, hogy Magyarország korrupt lenne. Elég, ha ránéznek az új német kormány szereplőire, és tudják, hogy a korrupciós listán Magyarország jóval kedvezőbb helyen áll” – nyilatkozta a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek karácsonykor.

Kire vagy mire gondolhatott a magyar miniszterelnök? Talán arra, hogy a szociáldemokrata ex kancellár Putyin kedvenc kijáró embere lett a Gazprom élén? Dehát ez már ősrégi történet. Orbán az új német kormány szereplőiről beszél mint köztudottan korrupt politikusokról. Kire gondolhatott? Olaf Scholz kancellárra? Egy ilyen célzás az Európai Unió vezető országának első számú emberére ugyancsak kockázatos. Ráadásul minden bizonyíték nélkül.

Legjobb védekezés a támadás? Valójában erre gondolhatott Orbán Viktor, aki érzi, hogy szorul a hurok. Mind az USA mind Brüsszel a bukását kívánja. Három vezető uniós állam: Németország, Franciaország és Olaszország ugyanígy. Szövetséges csak egy van Lengyelország, amely éppúgy nem kap pénzt az Európai Uniótól mint Orbán Viktor.

Mire megy Orbán az uniós pénzek nélkül?

Macron elnök Budapesten erősítette meg: azon lesz, hogy a magyar kormány egyelőre ne kapja meg az uniós euró milliárdokat a helyreállítási alapból.

Mit mond erről Orbán?

„A Magyarországnak járó pénzt biztosan meg fogjuk kapni az utolsó centig, mert Brüsszelnek itt nincs mozgástere” – mondta a magyar kormányfő. Igaza is lehetne, de a kérdés az, hogy mikor érkeznek ezek az eurómilliárdok Budapestre? Franciaország az EU soros elnöke vagyis Macron fenyegetése nem a levegőből jön. Orbán ellenfelei, és vannak bőven, azt szeretnék elérni, hogy az uniós pénzek csak a választások után érkezzenek meg. Amikor már egy új kormány próbálhatja meg kezelni belőle a magyar gazdaság gondjait.

Orbán ugyan korábban azt nyilatkozta, hogy nem hiányoznak az uniós pénzek, de komoly megszorító csomagot prezentált. Például: a kormány nem veszi meg a ferihegyi repülőteret. Az állami fejlesztési bank nem fizet ki korábban megígért pénzeket. Ráadásul itt az infláció, amely eltűnteti a bőkezű juttatások reálértékét.

Kinai kölcsön?

Ha nem jön a  pénz az Európai Uniótól vagy a Nemzetközi Valutaalaptól, akkor majd kapni fogunk a kínaiaktól – mondta korábban a magyar miniszterelnök.

Kért-e és főként kapott-e komoly pénzeket „kínai barátaitól” Orbán Viktor?

A magyar miniszterelnöknek érvényes meghívása van  Hszi Csinping kínai elnöktől. Matolcsy György nemzeti bank elnököt azért nem fogadják az USA-ban, mert Peking ügynökének tekintik. A pekingi vezetők nagyon pragmatikusak: fogadták Orbánt akkor is amikor ellenzéki politikusként kígyót-békát kiabált a kínai kommunistákra. Tudták: hamarosan miniszterelnök lesz tehát érdemes vele jóban lenni hiszen hasznos sakkfigura lehet az európai sakktáblán. A kínaiak már Orbán elődeivel is nagyon jóban voltak: Gyurcsány szinte minden évben felkereste Pekinget.

Érdemes-e pénzt tenni Orbánra és ha igen mennyit? Pekingben így vetődik fel a kérdés. Ha Orbán Viktor Szent Ilona szigetén írja az emlékiratait, akkor egy centet sem ér a „kínai barátainak”.

Rés a pajzson

Ha hallgatni arany, akkor lehallgatni természetesen gyémánt, ha a lehallgatott beszélgetéseket közzé lehet tenni, akkor pedig brilliánsról beszélhetünk!

Az izraeli Pegasus szoftvert a lengyel titkosszolgálat is bevetette az ellenzékkel szemben. Méghozzá nem akárki ellen: Krzysztof Brejza, a szenátus tagja, az ellenzék választási kampányát vezette 2019-ben! Okostelefonját a Pegasus szoftver  segítségével hekkelték meg, és ily módon Jaroslaw Kaczynski, Lengyelország erős embere olyan információkhoz juthatott, amelyek befolyásolhatták a választások végkimenetelét is. A szigorúan ellenőrzött közszolgálati televízió ezeket a Pegasus szoftverrel megszerzett információkat nyíltan felhasználta a választási kampány során. Az USA-ban feketelistára tették a Pegasust gyártó izraeli NSO céget, melyet komoly perek is fenyegetnek. Macron elnök volt a leghíresebb Pegasus lehallgatott. Ő ebben az ügyben egyenesen Benjamin Netanjahu akkori kormányfővel beszélt, és állítólag garanciákat kapott. Az izraeli cég csakis a miniszterelnök engedélyével adhat el Pegasus szoftvert külföldre. A magyar eladást Czukor József tábornok, Orbán Viktor akkori biztonságpolitikai tanácsadója intézte. Aki előtte és utána is vezette az Információs Hivatalt, most pedig svájci nagykövet. A Berni Unió a titkosszolgálatoknak az a szervezete, amelyben az USA európai szövetségesei egyeztetik álláspontjukat.

NSO levette az engedélyezési listájáról Magyarországot és Lengyelországot.

És nálunk?

A Városháza botrány kapcsán Bajnai Gordon ex miniszterelnök beszélt titkosszolgálati módszerek alkalmazásáról. Az nem derült ki, hogy egyertelműen a Pegasusra gondolt-e. Anonymus mindenesetre feltűnően jólértesült, és információkkal tömi a rendőrséget és a kormánypárti sajtót. Ki más lenne ő mint a magyar titkosszolgálat egyik erre felhatalmazott tisztje?

Orbánt nem ez zavarja hanem

Lengyelországhoz hasonlóan a magyar titkosszolgálat is megfigyelt sokakat annak a Völner Pálnak az engedélyével, aki nemrég belebukott egy korrupciós botrányba. Vajon van-e összefüggés?

Kövér László, aki jelenleg az országgyűlés elnöke, de az első Orbán kormány idején a titkosszolgálatokat felügyelte, ráuszította az ellenzékre a titkosszolgálatokat. Ez még tavaly tavasszal történt, de a titkosszolgálatból valaki most találta alkalmasnak az időpontot a kiszivárogtatásra. Ami arra mutat, hogy a titkosszolgálatok sem feltétlenül lojálisak Orbán Viktor iránt. A budapesti amerikai nagykövetség ugyanis nyíltan szervezi Márki-Zay Péter támogatását. Macron elnök Budapesten sietett az ellenzék vezetőivel is találkozni. A magyar titkosszolgálatoknak jó orra van, és nem biztos, hogy Orbán Viktor választási győzelmére fogadnának.

Márcsak azért sem, mert Pegasus szoftverrel a TEK második számú vezetőjét is lehallgatták! Vagyis a vezér senkiben sem bízik. Orbán jól emlékezhet arra, hogy Ceausescu és neje fölött az a bíróság mondta ki a halálos ítéletet, melynek elnöke Stanculescu tábornok, a katonai hírszerzés főnöke volt. Akit maga Nicolae Ceausescu nevezett ki a katonai titkosszolgálat élére…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK