Orbán, a tahó
Herczeg Ferenc és Wass Albert igen, Ottlik Géza és Kertész Imre nem
Nézem az új magyar érettségi témák tervezetét. Annyi mindenesetre kiderülni látszik, hogy Herczeg Ferenc vagy Wass Albert bekerült az irodalmi tételek közé, Ottlik Géza és Kertész Imre azonban kimaradt.
Meg eszembe jut, hogy míg Wass Albert kétszer is megkapta a németektől a vaskeresztet, addig Kertész Imre – igaz, csak egyszer, de azt tartós használatra szánva – a sárga csillagot.
Mindenesetre Takaró Mihály korszakos jelentőségű irodalomtörténeti eszmefuttatását látszik visszaigazolni az Orbán-rezsim, hogy tudniillik Kertész Imre nem volt magyar, Spiró György nehezen nevezhető embernek, Petri György valószínűleg – így a tudós irodalmár – a pokolra kerül, s a Nyugat nem más, mint egy kis zsidó lapocska.
Nem olyan buta, mint amilyen gonosz
Nem oly rég egy önmagáról nem megfeledkező, hanem önmagára teljes mértékben ráeszmélő figura (Bencsik András az ő neve) a tőle telhető legeslegintellektuálisabb érvként, hosszas gondolkodás után azt hozta fel egy ellenzéki parlamenti képviselőnő ellenében, hogy az illető amilyen ronda, olyan gonosz is.
„A konzervatívok egyértelműen boldogabbak, mint a liberálisok, de mindnyájuk közül legboldogabbak a legszélsőségesebb politikai nézeteket vallók.”
Az igazi náci délceg, mint Goebbels, szőke, mint Hitler és snájdig, mint Göring.
Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a hírszerző
Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a román hírszerezés (DIE) egykori igazgató-helyettese. A halál oka a koronavírus. Rendkívül sokrétű és ellentmondásos személyiség volt, s már ez is indokolja, hogy foglalkozzunk vele. Engem különösen inspirált a ’89-es rendszerváltás előtti évtizedben, főként azért, mert sokban elősegítette a Ceaşescu-rendszer bukását.
Pacepa 1978-ban – egyáltalán nem veszélytelen körülmények között – az Egyesült Államokba menekült, ahol azonnal menedékjogot kapott. Bár erről sohasem beszélt, szinte biztosra vehető, hogy a román hírszerzés vezetőjeként már korábban beszervezte a CIA.
1987-ben megjelent könyve, a Red Horizons (Vörös horizontok), ami a Ceauşescu-rendszer titkairól rántotta le a leplet. Három fontos dolgot elemzett mélyebben könyvében Pacepa. Mind a három főbenjáró bűnnek számított Nyugaton; ez győzte meg Washingtont és a nyugat-európai fővárosokat, hogy nincs más alternatíva: szembe kell fordulni Ceauşescuval.
(Amikor az Orbán körüli nyugati érzelmek megfordulását, Orbán személyének és rendszerének egyre egyetemesebb elutasítását látom manapság, akkor mindig Pacepa és az ő leleplezései jutnak eszembe. Pacepa fellépése előtt voltak a román diktátornak bizonyos mentségei a nyugatiak számításaiban. Pacepa könyvének megjelenése után már egy ilyen mentség sem akadt. A párhuzam adja magát: 2021 előtt egyesek még dédelgettek illúziókat Orbánnal szemben, 2021 után már sehol sincs erre példa.)
Pacepa három olyan vádat fogalmazott meg és bizonyította be valóságos voltukat, melyek esetében a nyugati érdekek szempontjából nem volt mentség:
(1) A „vörös horizontok” egy hadművelet kódnevét jelenti, melynek keretében Ceauşescu eljátszotta, hogy együttműködik a Nyugattal, de tulajdonképpen mégiscsak az oroszoknak dolgozott. A román hírszerzés energiát nem kímélve dolgozott a nyugati titkok megszerzésén, melyek aztán az orosz KGB és főként a GRU (katonai hírszerzés) asztalán landoltak.
(2) A román rezsim lényegi eleme volt az antiszemitizmus, az Izraellel fenntartott „jó” viszony álcája, csak a belső, egyre erősödő antiszemitizmust volt hivatva leplezni.
(3) Általában a kisebbségek elképesztő elnyomása, különösen a magyaroké, minthogy a korábban jelentékeny számú németből (szászokból és svábokból) ekkorra már szinte senki sem maradt.
De Pacepának volt egy másik arca is. A kelet-európai rendszerváltásokat követően egymás után adta ki újabb műveit, melyek már egyébbel sem voltak tele, mint álhírekkel, feltételezésekkel, konfabulációkkal és rémhírekkel; nyilvánvalóan képtelen volt arra, hogy Kelet-Európa-szakértőként a felszínen maradhasson, kultúrája és tudása pedig kevés volt ahhoz, hogy tényleges és hasznos geopolitikai következtetésekre jusson.
Mindennek oka főként abból fakadt, hogy Románia és a többi állam aktualitásaival már nem lehetett tisztában. Csak a nyílt információkhoz juthatott hozzá, így a régi receptek alapján próbált azokból következtetésekre jutni – de ezek kiábrándítóan hajmeresztőknek, sőt nevetségeseknek bizonyultak.
Munkált benne a düh is, hogy hazájában, Romániában csak kevesen méltatták korábbi tetteit, s a rendszerváltásban betöltött szerepét. Amikor a ’90-es évek elején egyszer Bukarestben voltam, az akkor még liberális Magyar Hírlapnak interjút készítettem az újonnan létrehozott titkosszolgálat (SRI) igazgatójával, Virgil Măgureanuval. Kérdésemre az igazgató valami olyasmit mondott, hogy Pacepa áruló volt s így fogják megítélni a jövőben is. Nagyjából ez máig igaz.
Ara-Kovács Attila
Borell, a főtárgyaló
Az Európai Unió külügyi főtárgyalója, Josep Borrell a héten Moszkvába látogatott, ahol – személyén keresztül – az orosz rezsim sikeresen megalázta az egész uniót. Meglepő, váratlan fordulat lenne ez? Egyáltalán nem.
Az utazás előtt számosan figyelmeztették Borrellt, hogy egy ilyen látogatást semmi sem indokol közvetlenül azt követően, hogy Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság, koholt vádak alapján elítélte, a rezsim pedig hihetetlen brutalitással lép fel nap mind nap a tüntető tömegekkel szemben.
Mi több, Borrell moszkvai jelenléte mintegy legitimálja mindazt, ami manapság Oroszországban történik.
Felmerül a kérdés, a főtárgyaló személyes alkalmatlanságáról lenne szó?
Minden bizonnyal, hisz ez már bemutatkozásakor is nyilvánvaló lett, amikor egy lehetséges európai Magnyitszkij-törvényre vonatkozó kérdésre keresetlenül csak annyit válaszolt: fogalmam sincs, mi az a Magnyitszkij-törvény.
De vajon inkompetens lenne az unió egész külügyi adminisztrációja?
Aligha. Viszont közelebb visz az igazság felderítéséhez, ha megnézzük Borrell otthoni – vagyis spanyol – politikai hátterét. A szocialista párt, melynek Borrell is egyik exponense, 2020 óta együtt kormányhoz a szélsőbalos Podemos-szal. Ez a populista pártocska, ahol és amikor csak teheti – Orbánhoz hasonlóan – blamálja, sőt támadja az uniót, valamint abba az irányba próbálja lökdösni a spanyol kormányt, hogy az elnéző legyen olyan diktatórikus és szintén populista rezsimekkel, mint például az orosz, a kínai vagy éppenséggel a venezuelai.
Az eset megint csak azt bizonyítja, hogy a kisstílű, periferiális nemzetállami érdekek mennyit árthatnak az uniónak, s milyen mértékben hátráltathatják az integrációt.
Ha hiszünk az Európai Egyesült Államok eszméjében, márpedig mi másban lenne érdemes hinnünk, akkor nagyon gyorsan és határozottan útját kell álljuk annak, hogy a nemzetállami populizmus aláássa az integrációt.
Ara-Kovács Attila
Morgolódom
Nap, mint nap olvasom a kormány koronavirus.gov.hu oldalon a friss adatokat közlő cikkben a következő mondatot: „Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett.”
Az még hagyján, hogy a kormány szócsöveként is funkcionáló portálon ezt írják, de minden más, magát többre becsülő orgánum is kontrollkopival átveszi!
Nem keresek kákán is csomót, de vajon mennyivel másabb az az elhunyt aki idős és krónikus beteg, mint aki nem olyan idős és nincsen krónikus betegsége?
Az ő halálukat kevésbé kell veszteségnek tekinteni mint másokét?
Karinthy Frigyes írta az újságírásról:
„A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!”
Neonácik európai törvényjavaslatokkal takargatnák Orbán bűntetteit
Az a megalázó igyekezet, amellyel decemberben a Fidesz mindent elkövetett, hogy benn maradjon a Néppárti frakcióban, két okból is meglepő volt. Ennyire látványos vesztes állapotban Orbán életében korábban egyszer került: a 2006-os választások elbuktakor, az úgynevezett miniszterelnöki vitában. A másik ok, hogy már mintegy egy éve számtalan jel mutatott arra, hogy a Fidesz az Európai Parlament radikálisan konzervatív pártcsaládjában vizionálja a jövőt, vagyis az úgynevezett Európai Konzervatívok és Reformereknél (ECR).
Ha még nem olvasta volna…
Most mindenki ezen az „asszonyságon” van kiakadva, pedig semmi ok sincs rá. Krúdy A vörös postakocsiban „egy még elég csinos és kívánatos”, de a „szerelemtől visszavonult asszonyság”-ról emlékezik meg, akiről egy éjszakai kihallgatás során tudjuk meg, hogy „az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson”. De Krúdynál maradva utalhatnánk a „horvát asszonyság”-ra, aki megőrült a színészekért, s aki horvát létére nem ismerte Zrínyit, a költőt, de Zrínyit, a kaposvári színészt annál inkább.
„ez az asszonyság onnan Csehországból úgy látja a magyarokat, mint azok a tökfilkók, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hozzanak.”
Ugye, mennyire más, ha az ember nem innen-onnan kiragadva, hanem kulturális kontextusukban érzékeli a szavakat és kifejezéseket?
Köszöntő
A német Adolf Busch zseniális hegedűművész volt és fantasztikus zenepedagógus. A lutheránus Busch undorodva hagyta el a hitleri Németországot, s amikor a nácik megpróbálták visszacsalogatni, azt mondta, örömmel megy, ha Hitlert, Goebbelst és Göringet már felakasztották.
az számít, hogy mi van a zenész lelkében, s a szívtájon megszülető művet hogyan képes a kezén át hitelesen eljuttatni a hegedű húrjaihoz vagy a zongora billentyűzetéhez.
Két Magyarország van, két hang, két intonáció.
És valóban: két Magyarország van.
Korona anziksz
„A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”
„Küzdünk, hogy az iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr arcán a sok győztes csatát megvívott hadvezér magabiztos mosolyával.
Épp magam előtt láttam a miniszterelnök hajnali keléstől álmos, fáradt arcát amikor Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora rám csörgött, hogy ugyan hajlandó lennék e „Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” nevű kutyáját a sajátommal együtt sétálni vinni, mert ő ugyan hivatalosan nincsen karanténban, de hát a fia ízlelési képesség híján minden olyan ételt lenyel, amit eddig kétnapi éhezés után sem tett meg. Sőt, amikor az asszony véletlenül tovább pirította a rántást, mintsem azt a michelin csillagos nagykönyvben előírják – nevezetesen feketére – és a konyhából áradó füst bejárta a ház legrejtettebb zugát is, az ifjú Huszák gond nélkül mély levegővétellel próbálta magában szívni a várva-várt ebéd illatát amelyből a sors fintoraként és szerencséjére semmit nem érzett.
Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora ebből azt a következtetést vonta le, hogy fia bizony koronás ifjúvá vált. Előfordul ez, ha az ember gyermeke huszonéves korának első éveiben egyetemre jár és a hozzá szorosan kötődő ifjúi társaság oszlopos tagja.
A koronás ifjú bejelentése után, mely szerint sem ízlelése, sem szaglása nincsen a család anyai ága ijedtében azonnal munkáltatójához fordult, ugyanis ő a kerületi óvoda szeretett óvónénije, s mint ilyen józan paraszti eszére hallgatva bejelentette, hogy feladatait legnagyobb sajnálatára sem láthatja el mert fia koronavárományossá avanzsált.
– Pozitív teszt van? – kérdezte az óvoda felelősségteljes vezetője.
– Az sajnos nincsen, habár a fiam bejelentette az illetékeseknek, de még nem jöttek ki. Ha jönnek és leveszik utána még a legjobb esetben is további két nap mire megérkezik az eredmény – mondta.
Addig pedig sokakat kellene puszival megvigasztalni. Az egyik gyerkőc azért pityereg, mert nem szereti a kelkáposzta főzeléket, a másik meg nem szeretne ebéd után aludni, s az ilyesfajta tragédia okozta vég nélküli pityergést csak óvónéni puszija tudja elviselhetővé tenni. Csakhogy míg a gyerkőcre a puszi hat, a nagymamira meg a hazavitt vírus – gondolta öntudatosan.
– Ha nincsen pozitív teszt akkor jönnöd kell! – hangzott a megfellebbezhetetlen verdikt.
Másnapra a koronás ifjú fejfájással és torokfájással gazdagodott. A családi orvoshoz intézett kérdése mely szerint „mivel múlik el a fájás nekem?” csak néhány szavas válaszban kínált nem éppen terápiás lehetőséget – Idővel fiam, idővel – válaszolt az egészségtudományok szakavatott doktora, közben huncut mosoly jelent meg szája sarkában, mint mindig amikor ezt a sokéves poént elsütötte, de mint tudjuk egy újszülöttnek minden vicc új.
Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora bölcsen fordult medika lányához. „Annyi előnye azért csak van az öcséd koronájának, hogy legalább neked sem kell menni tesztmintákat begyűjteni.”
Tévedett!
A lánygyermek bejelentette ugyan öccse sajnálatos megkoronázását, ám hamar lehűtötte kedélyét a válaszként érkező valahonnan ismerős mondat „Pozitív teszt van?”
Meg sem hallgatva a továbbiakat leszegett fejjel csak annyit mondott a telefonba „Jó, akkor reggel megyek.”
Amikor doktorunk kolléganője telefonon kétségbeesve fordult hozzá segítségért, miszerint privátilag hatodik tesztje is pozitívnak bizonyult magas láz hiányában az operatív törzs felkent képviselője csak annyit mondott, hogy maradjon otthon és várjon, mert ha nem tud magas lázat és komoly fulladást produkálni nincs mit tenni. A kolléganőnek meg szétment a feje, köhögött, hasmenése kapott, ám valaki időnként, néhány percre leszállt mellkasáról, úgyhogy nagyobb légzési gondjairól nem tudott panaszkodni, és speciel láza meg egyáltalán nincsen ezért nem tudja mit kellene tennie.
Dr. Gusztáv Huszák, a természettudományok doktora mélyen elgondolkodott a világ rendjéről, különös tekintettel
„A káosz, mint politikai stratégia”
című mű veretes mondatainak igazságán. Ekkor mély lélegzetet vett és a kolléganő szíves figyelmébe ajánlotta a veretes olvasmányt majd letette a telefont.
Dr. Gusztáv Huszáknak, a természettudományok doktorának eszébe jutott Orbán Viktor miniszterelnök úr megnyugtató mondata, „az egészségügyi rendszer bírja a terhelést, van elég lélegeztetőgép, orvos és ágy. Az első adag koronavírus-elleni vakcina december végére, január elejére megérkezhet.”
Megnyugodott, talán bubukált is egyet.
Mire felébredt délután lett. Az ifjú immár hatóságilag is igazolt koronássá vált, az asszony az óvodában Pistikét vigasztalta, a medika meg éppen kenetet vett a koronára áhítozóktól, miközben „Kinyerma, játék és muslinca tíz percben” toporgott a kertkapuban, Dr. Gusztáv Huszák pedig a kontaktkutatás hazai tapasztalatairól olvasott egy frissen megjelent tanulmányt.
Ámen.