Juhász Péter a listavezető, Szigetvári Viktor a miniszterelnök-jelölt

0
729
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az Együtt továbbra is nyitott az egyéni választókerületi együttműködésre, mert az egyéni jelölti szavazat egy népszavazás Orbán Viktorról, a listaszavazat pedig a jövőről szól.

Az Együtt Országos Politikai Tanácsa elfogadta a párt elnöksége által előterjesztett országos listát a 2018-as parlamenti választásokra. A lista vezetője Juhász Péter, az Együtt elnöke. Az Együtt politikájához híven a listán nagy számban szerepelnek női jelöltek: az első 60 hely felén női politikus található.

Az Országos Politikai Tanács ülése után a párt küldöttgyűlése Szigetvári Viktort választotta az Együtt miniszterelnök-jelöltjének. Az Együtt továbbra is nyitott az egyéni választókerületi együttműködésre, mert az egyéni jelölti szavazat egy népszavazás Orbán Viktorról, a listaszavazat pedig a jövőről szól.

Az Együtt a saját listája mellett azért kampányol, mert a szélsőjobboldali és a sok baloldali alternatívával szemben az Együtt az egyetlen liberális demokrata párt, amely szabad és igazságos társadalmat akar teremteni. Az Együtt ezt a politikát fogja képviselni a következő országgyűlésben, és rendszerváltó koalíciós kormány létrehozását fogja támogatni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .