Jogvédők segítik a Figyelő Soros-listájának áldozatait

0
865

Nem csitul a felháborodás a Figyelő című hetilap által az állítólagos Soros-zsoldosokról közölt lista nyomán. Egyetemi oktatók és hallgatók mellett számos magánszemély, valamint a budapesti amerikai nagykövetség is tiltakozott a Schmidt Mária tulajdonában lévő Figyelő eljárása ellen.

Schmidt Mária egyébként – bár a hivatalos életrajzából ez mostanra kifelejtődött – három éven át maga is élvezhette Soros György ösztöndíjának jótékony hatásait. A Terror Háza igazgatója 1985 és 88 között gyakorlatilag ebből élt, amikor a magyar zsidóság 20. századi történelmének tanulmányozására pénzt kapott az MTA-Soros Alapítványtól.

A rossz időket idéző, az állítólagos „Soros-zsoldosokat” listázó cikk miatt két jogvédő szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ingyenes jogi segítséget ajánl azoknak, akik így szeretnének elégtételt venni a listázás miatt.

Aki szeretne élni a felajánlott lehetőséggel, a listazottak@gmail.com email címen jelentkezhet május 2-ig.

Az eset megítélése jogilag nem egyszerű, és a listán szereplők egyéni körülményei alapján eltérő lehet a sikeres perlés esélye. Más egy közszereplő és más egy irodai alkalmazott esete, ahogy más a már elhunyt személyek örököseinek jogérvényesítési lehetősége is.

Álláspontjuk szerint a Figyelő valótlanul állította, hogy a listán szereplő személyek Soros akaratának végrehajtásán dolgozó zsoldosok lennének. A valótlan tény egyben sértő is, mert az állami propagandagépezet egyik szereplője kétségbe vonja, hogy a listán szereplő polgárok, legyenek bár egyetemi oktatók, kutatók, szociális munkások vagy éppen jogvédő szervezetek munkatársai, szabad elhatározásukból cselekednének. A közlés a kormány és a kormányt alkotó pártok által hangoztatott azon elképzelésrészét képezi, miszerint a listán szereplő személyek a nép ellenségei, akik Magyarország és a magyar emberek érdekei ellen tevékenykednek.

A Figyelőben megjelent valótlan közlés miatt személyiségi jogi per indítható.

Mint minden pernek, ennek is vannak kockázatai, pervesztesség esetén a perköltséget a felperesek viselik. Sőt, a pert indítók akár nevesített lejárató cikkekkel is szembesülhetnek a későbbiekben. Ezért akik szeretnének élni a jogsegély lehetőségével, azokat személyes konzultáció keretében részletesen tájékoztatják a felmerülő kockázatokról a két jogvédő szervezet ügyvédei.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .