Miközben a Fidesz azzal vádolja a Kúriát, hogy beavatkozott a választásba, mert elvett tőlük egy mandátumot, az ellenzéki pártok, de főként a szimpatizánsaik, csalást emlegetnek. Az ellenzéki pártok ezzel együtt beültek a parlamentbe, listán bejutott, vagy egyéniben győztes képviselőik átvették a mandátumukat és felesküdtek a az általuk tákolmánynak nevezett alaptörvényre. (Kivétel Hadházy Ákos, aki majd később teszi meg ugyanazt, valamint a Demokratikus Koalíció képviselői, akik kiegészítést fűztek az eskü szövegéhez.)
Az kiderült, hogy központilag vezérelt, rendszerszintű csalás nem történt, ellenben számtalan szabálytalanság és sok kisebb csalás igen. Utóbbiak nem befolyásolták a választás végeredményét, ám ezek az ügyek még így is továbbgondolásra érdemesek.
Ahogy nincs kis lopás és nagy lopás, úgy a kis csalás is csalásnak minősül.
A számtalan példa közül csak egy: a Kúria például megállapította, hogy abban az újpesti szavazókörben, ahol a győztes Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listája pedig nullát, valójában egy kamupárthoz, a Szegény Emberek Magyarországért Párthoz írták be a DK listás szavazatait. Ez egyértelmű választási csalás, amelynek vizsgálatát a Nemzeti Választási Bizottság korábban elutasította, és a Kúria döntése kellett az igazság kiderüléséhez.
Hasonló esetek történtek a Jobbikkal is, volt olyan választókörzet, ahol a listán szerzett szavazataikat egy ismeretlen kamupárthoz írták. Amikor ez kiderült, a hibát kijavították, ám a felelőst nem büntették meg.
És volt olyan is, még a választás előtt, amikor a Lendület nevű pártot azért zárták ki egy választókerületben az indulásból, mert az aláírásgyűjtő ívükön nemcsak az aláírók neve, de még a sorrendjük is megegyezett a Fidesz listáján szereplőkével. Hogy ebben az esetben miért csak a Lendületet büntették meg, miközben nyilvánvaló, hogy ehhez a csaláshoz két szereplő kellett, nem tudni.
Az viszont még ennél is kevésbé érthető, hogy az ellenzéki pártok miért nyugszanak bele abba, hogy a végeredményt nem befolyásoló, ám a választás tisztaságát sokak szemében megkérdőjelező csalássorozatot miért nem követték büntetőeljárások. Egy kifli ellopása valamelyik budaörsi bevásárlóközpontban ugyanúgy bűncselekmény, mint sok millió forint eltulajdonítása – legföljebb a bíróság által megállapított büntetési tétel lehet eltérő. Emlékszünk még arra is, amikor a Magyar Nemzeti Bank magánalapítványokba akarta menteni a közpénzeket, ám a bíróság ítéletében megállapította, hogy ezek nem magánpénzek, hanem a köz vagyonának a részét képezik. Amikor erre az újságírók rákérdeztek, Kovács Zoltán kormányszóvivő, nem minden cinizmus nélkül, visszakérdezett: És? Sikerült?
Mármint magánpénzzé varázsolni a közös lóvét. Nem sikerült.
Ha bemegyek egy boltba, és lopni próbálok, de rajtakapnak, akkor nem védekezhetek azzal, hogy nem sikerült.
Ha most a hatóságok nem tesznek hivatalból feljelentést a kiderült csalásokkal kapcsolatban, és az ellenzéki pártok is megelégszenek azzal, hogy vállvetve mantrázzák, hogy a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, nos, ebben az esetben minden marad a régiben.
A kétharmaddal győztes kormánypárttól nem várható el, hogy a győzelmét elősegítő szabályokon változtasson. Pontosabban: erkölcsileg elvárható lenne, de a gyakorlati hasznot figyelembe véve erre semmi esély.
Az ellenzéki pártoknak meg kellene hallaniuk a mögöttük álló emberek hangját. Nem azokét, akik a szavazatok újraszámlálását, vagy új választás kiírását követelik, hanem azokét, akik azt szeretnék, hogy büntessék meg azokat, akikről konkrétan kideríthető, hogy csaltak.
