Humor

0
1169
Facebook

Azt mondja a miniszterelnök úr a kamera felé közelegve, hogy „Az első hó leesett”. Utána rögtön vágás, nyilván elfelejtette a szöveget, majd az ismételt beállítás és egyeztetés után a videó újraindul, a versmondó immár közeliben látható, a szöveg pedig: „A budapesti közlekedés elesett”. (TikTok)

A mosoly a tervezett fölényes helyett inkább kárörvendő, a jól-megjártad-Karácsony-hahaha stílust idézi, és van benne valami az én-a-rossznak-is-tudok-örülni-ha-az-nekem-jó érzésből is. Egy miniszterelnök, aki az általa vezetett ország fővárosát érintő kellemetlen időjárást használja politikai haszonszerzésre. Ki hitte volna, emberek?

A szöveg nyers alakban, színészi munka nélkül:

Az első hó leesett, a budapesti közlekedés elesett”.

Mint arra a kicsiken kívül mindenki emlékezik, Magyarországon tényleg volt olyan, mikor a közlekedés elesett, éspedig nem csak a budapesti, hanem az országos is. A dátum 2013. március. Miniszterelnök: Orbán Viktor. Budapest főpolgármestere: Tarlós István. Az elesésről akkor azt írta az index (ma már nem merne ilyet írni):

A közösségi összefogást és a szolidaritást nem számítva az ország kudarca volt az elmúlt két és fél nap. Bár tudni lehetett, hogy csütörtök délutántól a Nyugat-Európában napok óta pusztító tél Magyarországra is megérkezik, annak várható hatásaira senki sem készült fel. Azok sem, akik autókba ültek az előzetes figyelmeztetések ellenére, és azok sem, akiknek feladatuk lett volna a hóválság kezelése. Aki amit elronthatott, el is rontotta… Két és fél nap alatt sem sikerült maradéktalanul megoldani azokat a problémákat, amelyek a szokatlan, ám előre jelzett, márciusi hóviharok miatt jelentkeztek az országban. A mentést irányító Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Pintér Sándor belügyminiszter is sokszor késve reagált az eseményekre… A rendőrség, a Magyar Honvédség, a mentők, a katasztrófavédelmisek és az útkezelők péntek reggel óta minden erejükkel próbálták megfékezni a káoszt, a hóhelyzetet percről percre követő olvasóink szerint az állami szervek közötti kommunikáció enyhén szólva hiányos volt, a beavatkozásokat elképesztő mennyiségű bénázás és mulasztás kísérte… holott a meteorológiai szolgálat előre szólt, és már március 11-én hóvihart, fagyokat, és sarkvidéki eredetű szeleket jósolt a hosszú hétvégére.”

- Hirdetés -

A mostani helyzet kábé annyira volt a fentitől, mint az ominózus spalatói kocsmában italozó Makó vitéz Jeruzsálemtől, azaz nem volt itt semmiféle elesés. A miniszterelnök úr téved. Vagy csúsztat. Azaz durvább szóval… na jó, inkább hagyjuk. Persze Orbán is érzi, hogy ez kevés, azért próbálkozik tovább a semmiből valamit csinálás érdekében. A cáfolhatatlan bizonyíték a vidám versike után látható a videón: egy havas úton keresztbe fordult autóbusz. Némi ellentmondás a miniszterelnöki érvelésben, hogy sok budapesti busz a hó ellenére egyenesben maradt, azt pedig, hogy a képen látható miért nem, könnyű megfejteni. Az emberek hibáznak néha. A sofőrök is.

Ezt a hibázási lehetőséget példával illusztrálva ugyanilyen kép látható a HVG 2015. március 23-án kelt írásának elején, a cikk címe pedig: „Teljesen lebénította a Margit hidat egy keresztbe fordult busz.” És még hó sem kellett hozzá. Érdekesség, hogy a miniszterelnök, aki ugyanaz volt, mint most, akkor nem tett közzé kacagtató videót például azzal a szöveggel, hogy „A csuklós busz ott a hídon nagyhírtelen befordult, emiatt a közlekedés önmagából kifordult”. Talán azért, mert nem egy közösségi oldalt akart használni az akkori főpolgármester (Tarlós) nép előtti lejáratására, hanem beparancsolta magához, és személyesen osztotta ki neki a kokit, esetleg a sallert, mihez mi jár. Vagy nem osztotta ki. A haver az haver, nemde? Lehet persze, hogy még másabb az ok, ezt nem tudni, de érdektelen is, a lényeg annyi, Orbán Tarlós idején még nem látta úgy, hogy eldicsekedjen vele, de most már, hogy Karácsony a főpolgármester, idejét látta megcsillantani. Mármint a humorát. Egyesek szerint ugyan nincs neki, de mi ne is törődjünk ezzel, mert az efféle rossznyelvek nem szeretik a miniszterelnök urat igazán, holott azt kéne. Ahogy mindenkinek.

Léteznek persze további gáncsoskodók. Például Esterházy Péter, aki azt írta egykor, hogy „Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”. Mivel ő von Haus aus szakember, és értett az úri viselkedéshez, kijelenthetjük, hogy aki valamely tettével bizonyos szint alá süllyed, az a definíció szerint nem tartozhat a bizonyos szint fölötti, úri társasághoz.

Kellemetlen állítás. Jelen esetben azt kell megvizsgálni, hogy a politikai ellenfél bugyuta versikével való gúnyolása egy közösségi oldalon, pláne alap nélkül, hamis ténybe kapaszkodva, az már a bizonyos szint alá süllyedést jelenti, vagy még fölötte van valamennyivel? Szomorúan kell megállapítanunk, hogy az első változat lényegesen valószínűbb, azaz a miniszterelnök úr az ilyen alásüllyedések miatt a beosztásához szükséges morális szintet még nem érte el. Sebaj, a nép jóvoltából van ideje bőven, így hát reménykedhetünk. Egyszer… talán… valamikor.

A vers irodalmi értékét ne feszegessük. A megítélés ízlés dolga, arról meg a mondás szerint nincs értelme vitatkozni, ám ha mégis belekezdenénk, a vita során Demeter Szilárd pillanatok alatt bizonyítja be azt, amit csak akar.

A videó láttán felmerül a kérdés: a Főnök híveihez szólt a verssel, vagy a teljes lakosságnak szánta információként, hogy vigyázzanak a hóesésben? A közlés stílusából látható, miniszterelnök úr nem gondolja úgy, hogy neki az általa (sokszor az orránál fogva) vezetett népet figyelmeztetnie kell, mert szerinte az nem az ő dolga. Ami az övé, az a főváros esetében egyrészt a pénzelvonás, másrészt a páholyból való szemlélődés által a visszásságok éles szemmel való észrevétele, hogy rámutathasson a szarvashibákra. Más nem, ugyanis ott van neki a Brüsszellel való permanens küzdelem, ami az idejének kilencvenkilenc százalékát igénybe veszi, így aztán nem csak hogy nem hibázik, de nem is ér rá hibát elkövetni. Ebből következően minden hiba a főpolgármester hibája, ha nem lenne hiba, akkor is.

A kérdésre tehát a válasz: Orbán a hívőkhöz beszélt. Nekik akarta valahogy bemutatni, hogy Karácsony alkalmatlan. A hívőknek különösebb igényeik nincsenek, egy célzás és egy kacsintás bőven elegendő, és ha a miniszterelnök úr azt mondta volna sejtelmes mosollyal, hogy öt, azt is azonnal értik, hiszen a házi orgánumok jóvoltából minden fideszes pontosan tudja, hogy a főpolgármesternek öt helyettese van. És hogy arrafelé mik történnek, kérem… tele van vele a fideszmédia.

Az egyéb, nemfideszes polgárokat fölösleges effélével untatni vagy idegesíteni, még tán súlyos kifogásaik is lennének a vers által sugallt állapotot, vagy magát a verset illetően, de velük, hálaisten, nem kell törődni, mert egyharmaduk ugyan ellenzéki szavazó, de a többi állandó jelleggel a bizonytalanok táborát erősíti, és nem szavaz, az meg pont olyan mintha a FIDESZ-re szavazna. Ha tudnak erről, ha nem (a legtöbbje persze nem tud). Orbánék kétharmada ezzel minden választáskor biztosítható.

Összefoglalás: az ellenfél állandó pocskondiázása (akár mondvacsinált ürüggyel is) a hívők megtartása érdekében szükséges, a módszer szabadon választott, mert azok bármit elfogadnak, különleges elvárásaik nincsenek, a kijelentés igazságtartalma nem érdekli őket, az irodalmi igényességi szintjük sem magas, és nekik, mint közismert, a karácsonyozás is gyurcsányozás. Hiszen minden olyan plakát azt sugallja, amelyeken nem von der Leyen meg Soros fütyül, mert azokon a háborúpárti Karácsony meg Gyurcsány látható. Ha pedig még sajátos humorát is bedobja a Főnök, az már a csúcs nekik.

Így a befejezés is parádés:

„Mindjárt itt a karácsony –
csak el ne akadjon a hóban.”

Kell ezt magyaráznunk?

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .