Gyurcsány és a közös út

0
1487
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Gyurcsány Ferenc 14 pontban foglalta össze az általa helyesnek vélt ellenzéki politika lényegét és irányát. Azt nem tudjuk éppen volt e rajta sapka avagy sem, az azonban biztos minden oldalról megkapta a magáét. Nem is teljesen alaptalanul.

A DK elnöke ugyan nagyon pontos világos üzenetet küldött minden fél számára arról, mit kell a közös ellenzéki programnak tartalmazni ahhoz, hogy világos alternatívát kínáljon minden Fidesz kormányt leváltani kívánó pártnak és civil szerveződésnek, végső soron nem minden demokratikus polgárnak.

A legjobb szándék ellenére is kiviláglik, hogy az iránymutatással meg akarja szabni, vagy annak látszatát akarja adni, hogy mint legerősebb ellenzéki párt meghatározhatja a közös útirányt, a többiek meg követhetik őt.

Csakhogy ez a sokat emlegetett demokráciában nem így működik. Az erősebb kutya ba..ik elv egészen másfajta berendezkedés jellemzője.

Tisztában vagyok azzal most magamra szabadítom a fun-ok és mások dörgedelmét, de míg korábban más célok érdekében, most is a deklarált szándék mögött ott sejlik a „vezető erő” megerősítésének szándéka.

Annál az asztalnál ahol az összefogás kovácsolódik egyenlő felek párbeszédének kell érvényesülnie.

Márpedig Gyurcsány kibeszél. Nem először teszi, és nem is állítom, hogy a tárgyaló felek közül egyedüliként, de neki pontosan azért, mert pártja a legerősebb ellenzéki erővé nemesült önmérsékletet kellene tanúsítania, mondhatni szerénységet. Ez viszont eddig sem tartozott erősségei közé, s most sem bizonyítja az ellenkezőjét.

- Hirdetés -

Mennyivel megkönnyíthetné az ellenzéki egyeztetés további sikeres működését, ha csak az összes tárgyalópartnerrel közösen tenne nyilatkozatot. Ez minden felet közelebb hozna a közös listához, és meggyőzővé tenné azt a kinyilvánított akaratot.

„Az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.”

– ez az első pontja a Facebook-ra kitett bejegyzésnek. Touché, találat.

Telitalálat, s ha már ezzel kezdődik Gyurcsány Ferenc 14 pontja, a fentiek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom elolvasását.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .