Több mindennel is büszkélkedett Gulyás Gergely miniszter a kormány sajtótájékoztatóján. Két dolgot emelek ki ezek közül.
Szokás szerint büszkélkedett azzal, hogy Magyarországon sikeres a járvány elleni védekezés. Szokás szerint azzal – sokszor hallottunk ilyen összehasonlítást Rétvári államtitkártól az Országgyűlés plenáris ülésén –, hogy az első megbetegedéshez képest mennyivel kevesebb nappal hozta meg a különböző korlátozó intézkedéseket a magyar kormány, mint a nyugati kormányok. Gulyás az olasz kormánnyal hasonlította össze a magyar kormány korlátozó lépéseit az első nyilvántartott megbetegedés időpontjához képest.
Szerintem ez az összehasonlítás tényszerűen ugyan lehet igaz, de mégsem megalapozott. A magyar kormány ugyanis – hasonlóan a többi közép- és kelet-európai kormányhoz és nem mellékesen a magyar lakossághoz – az első megbetegedések előtt értesült az Észak-Olaszországban pusztító járványról, a szörnyű helyzetbe került kórházakról. Orbán egy péntek reggeli rádiószózatában előre figyelmeztetett arra, hogy nálunk is lesz megbetegedés. Mi több, Magyarországon nem olyan csoportos megbetegedéssel tört ki egy-egy nagy rendezvény látogatói között a járvány, mint például Németországban vagy Ausztriában. Ezért az ilyen összehasonlítással nincs mit büszkélkedni.
A járvány elleni védekezés eredményességéről hosszú ideje vita folyik a kormány és az ellenzék között
A kormány az elhalálozások számát az ország népességéhez méri, Magyarországot rendszeresen a vírus által korábban elért nyugat-európai országokhoz, Belgiumhoz, Olaszországhoz, Franciaországhoz méri, és így büszkélkedik a kevesebb elhalálozással.
Az ellenzéki politikusok a nyilvántartott fertőzések, megbetegedések számához mérik az elhalálozásokat, és így jutnak arra a következtetésre, hogy a jóval 10 százalék fölötti elhalálozás európai összehasonlításban, különösen a szomszéd országokhoz képest magas.
Ennek az összehasonlításnak az erejéből sokáig sokat levont, hogy azt feltételeztük, hogy a nyilvántartott megbetegedések száma a kevés tesztelés miatt a valóságosnak csak töredéke.
A négy orvostudományi egyetem által végzett reprezentatív kutatás eddig ismert eredményei azonban azt valószínűsítik, hogy a nyilvántartott megbetegedések száma nem csekély töredéke a valóságosnak, hanem mintegy fele, így az azokhoz képest tíz százalék fölötti halálozást a ténylegesen bekövetkezett megbetegedéseknek öt százalékát meghaladó halálozásnak indokolt tekinteni, és ez nemzetközi összehasonlításban még mindig magasnak tekinthető. Különösebben büszkélkedni ezért nincs mivel.
Amit leginkább szégyellni kell, az természetesen az, amit kórházi ágyak felszabadításaként emlegetett az elmúlt hetekben a kormány. Noha húsvétkor
maga Orbán Viktor is arról beszélt, hogy a kórházi ágyak hatvan százalékát szabaddá kellett tenni, és ehhez a már eleve üres ágyak mellett az ágyak mintegy 14 százalékáról haza kellett küldeni a betegeket,
Kásler miniszter a Demokratának adott interjújában most tagadta, hogy ő adott volna erre utasítást. Nyilván rájött arra, hogy gyalázatos dologhoz adta a nevét.
Szerintem a leggyalázatosabbhoz, amit az Orbán-kormány tíz év alatt elkövetett.
Azzal is büszkélkedett Gulyás, hogy Heiko Maas német külügyminiszter egy nyilatkozatában belátta: nem lesz összeurópai együttműködés az Európába érkezett menekültek elosztásában. Ugyanakkor bejelentette, hogy végrehajtják az Európai Unió luxemburgi bíróságának ítéletét, és bezárják a déli határon felállított tranzitzónákat. Az ott élőket – nyilván zárt – menekülttáborokba szállítják, és a jövőben csak külképviseleteken lehet Magyarországtól menedékjogot kérni. Vagyis gyakorlatilag ugyanúgy nem lehet, mint eddig.
Gulyás elismételte azt az először Orbántól hallott rettenetes formulát, hogy „mi dönthessük el, hogy kivel akarunk együtt élni”. Én azt, hogy
a nyugat-európai országok és az EU vezetőinek, akik ma is a második világháborút követően elfogadott emberjogi normák alapján állnak a menekültügyben, tudomásul kell venniük, hogy a mai magyar állam nem fogadja el ezeket a normákat
– mert az idézett orbáni formula ezekkel szöges ellentétben áll –, szégyellnivalónak tartom.
