Fogynak a hazai munkaerő közvetítők

0
8

Miközben a hazai munkaerőpiac több szegmense is fokozódó létszámhiányról számol be, a munkaerő felkutatásával és kiközvetítésével foglalkozó vállalkozások, a csökkenő cégszám mellett, jelentős létszámcsökkenést is elszenvedtek az elmúlt években.

 

2012 óta folyamatosan csökken azoknak a működő vállalkozásoknak a száma, melyek fő tevékenységként munkaerő közvetítéssel foglalkoznak – ahogy az a mellékelt táblázatban is látható. Ezzel párhuzamosan a cégfluktuációs indexük (CFI) jóval magasabb, mint az országos átlag (11-12%). Azaz: a működő cégek számához képest viszonylag nagyon magas a különböző okokból megszűnt, vagy profilt váltott vállalkozások és az újonnan alapított cégek száma.

Forrás: Opten

A táblázatból kiolvasható, hogy árbevételük is lefelé tendál, miként csökkent az általuk alkalmazottak száma is. Ami viszont pozitív fejlemény: a felszámolások és a végrehajtások aránya összességében csökkenőben van.

 

Budapest-központúság itt is
Ami a földrajzi megoszlásukat illeti: nyomasztó a fővárosi cégek túlsúlya. Tavalyi 57,8%-a végezte tevékenységét Budapesten. A fővárosi cégek foglakoztatják a szektor munkavállalóinak 67,63%-át. Az sem meglepő, hogy a főváros után Pest megyében működik a legtöbb ilyen profilú vállalkozás, míg a többi megye messze lemaradva követi őket.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..