Kevés a munkáskéz a cégeknél. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A tavalyi mérték felével javulhat a lakossági reálkereset idén, s a legvagyonosabbak tovább távolodnak az alul lévőktől. A beruházások tempója lassulást mutat, az építőipar bővülése viszont harmadolódhat 2018-ben, de összességében jó évet vár a Policy Agenda. Figyelmeztet viszont a nagy arányú béremelkedés következményeire.

A Policy Agenda (PA) úgynevezett gazdasági fejlődési indexe kiegyenlített növekedést mutat erre az évre, a gazdaság egészének javulása folytatódhat – áll a PA legújabb előretekintésében. Ebben az évben a tavalyihoz hasonló, 4 százalék növekedés várható.

A növekedés egyik (hosszú távú) feltétele a beruházás. A PA a 2017-ben mért 17 százalék után idén ennél észrevehetően alacsonyabb, 10 százaléknyi emelkedéssel számol. Az ipar teljesítményének gyarapodása meghaladhatja a tavalyit, ezen belül azonban az építőipar a 2017-es kiugró, 31,6 százalékos bővülés harmadával számolhat. (A KSH friss 2017-es adatai szerint az első három negyedévben a lakáspiaci forgalom bővülése még meghaladta a 3 százalékot, míg a IV. negyedévi 4,9 százalékkal elmaradt a megelőző év azonos időszakában megfigyelt eredménytől.)

A PA azzal számol, hogy

fennmarad a gyors ütemű fogyasztás-emelkedés.

Ennek lakossági részét a bérek jelenleg két-számjegyű növekedése tolja felfelé. A kutatók idén 4,5-5 százalékkal magasabb nettó reálkeresetet (vagyis az inflációtól megtisztított összbevételt) valószínűsítenek, ami azonban csak a fele a 2017-es 10,3 százalékos javulásnak.

A családok összesített pénzügyi-vagyoni helyzete jobb lesz 2018-ban, de a legfelső és a legalsó jövedelmi rétegek közti különbség tovább szélesedik. Vagyis

tíz háztartásból nyolc helyzete lassabban javul.

A vállalatok világa vegyes érzésekkel tekint a jövőbe. Az általánosnak mondható – bár területileg nagyon szabdalt – javulás egyik gátja változatlanul a munkaerő-hiány, párosulva azonban helyenként masszív munkanélküliséggel. A cégek folyamatosan igénylik a kormánytól a képzés korszerűsítését.

A PA mindemellett – más kutatóhelyekhez hasonlóan – figyelmeztet a nagy béremelés következményeire is. Mint írják, ez „megzavarta a vállalkozások gazdálkodását”. Azt is leszögezik, hogy a vállalati hatékonyság javulásának (amely ellensúlyozhatja a bérköltség komoly növekedését)

két-számjegyű emelkedése nem reális.

Erre mi is felhívtuk a figyelmet, amikor ismertettük a kormány 2022-ig szóló gazdasági elképzeléseit. Ennek egyik sarokpontja a bérek-hatékonyság szakadatlan növekedése.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .