Május 14-én, vasárnap tartották a török elnökválasztás első fordulóját. A szavazáson a hivatalban lévő elnöknek, Recep Tayyip Erdogannak két ellenféllel kellett felvennie a harcot. A legfontosabb Kemal Kiliçdaroglu 74 éves közgazdász, a Republikánus Néppárt (CHP, szociáldemokrata) jelöltje egy hat pártból álló koalíció élén. A második az 55 éves Sinan Ogan, aki négy nacionalista mozgalom szövetségét képviseli.
Vasárnap törvényhozási választásokat is tartottak: a választóknak meg kellett újítaniuk a Török Nemzetgyűlés hatszáz mandátumát. (Orbán innen vehette az ötletet a 24-es önkörmányzati választások összevonásával az EU-s parlamenti választással)
Milyen esélyei vannak Kemal Kiliçdaroglunak?
A szakértők szinte egybehangzó véleménye szerint elég csekélyek az ellenzéki jelölt az esélyei.
A harmadik legtöbb szavazatot kapó Sinan Ogan kívülálló, aki a szavazatok 5,3%-át szerezte meg, s egyelőre hagyja magát körüludvarolni. Ma reggel azt mondta a Der Spiegel német napilapnak, hogy szavazásra szólít fel Kiliçdaroglu-ra, ha az utóbbi felhagy a HDP kurdpárti párt támogatásával (a mostani választáson átkeresztelték YSP-re, mert a HDP-t betiltás fenyegeti). Lehetetlen választás Kiliçdaroglu számára, aki sok szavazatot kapott a kurd választóktól.
Ráadásul Erdogan a második fordulóban erős pozícióban jelenik meg, különösen azért, mert a törvényhozási választások előzetes eredménye szerint a hatalmon lévő szövetség parlamenti többséget szerez.
Mi előnye lenne az ellenzéki jelölt győzelmének Törökország számára?
Törökország újra kapcsolódhat az Isztambuli Egyezményhez, amely különösen a nőket védi a családon belüli erőszaktól, amely a Törökországban éles probléma. Erdogan tíz évvel később, 2021 júliusában egyoldalúan felmondta a 2011-ben Isztambulban aláírt Isztambuli Egyezményt. Ezt a döntést sok nő bírálta, köztük az AKP-n, az elnöki párton belül is.
Erdogan bizonyos szempontból váratlan győzelme okán gondolhatunk csalásra, mert nem tudjuk, hogyan zajlott le normálisan a szavazás ebben a korábban földrengést szenvedett régiókban. Hogyan készültek a listák, normálisan szavazhattak-e a választók?
Az ellenzék azért is dühös volt, mert az AKP – Erdogan pártja – a szavazatok újraszámlálását követelte, esetenként akár tizenegyszer is, szinte minden választókerületben, ahol Kemal Kiliçdaroglu vezetett.
Egyelőre meg kell jegyezni, hogy a Központi Választási Bizottság (YSK) még mindig nem hirdette ki hivatalosan az eredményeket, éppen ezért, mert még tartanak az újraszámlálások, és ezek a szavazatok nem kerültek be az eredménybe.
Kemal Kiliçdaroglu helyzetén azonban nem sokat változtat. Lesz második kör, az biztos.
Valójában arról a két Törökországról van szó, amelyek minden választáson szembefordulnak egymással. A tengerpart liberálisabb, a központ konzervatívabb. A választóknak a két jelölt közötti választáson túl két életmód közül kellett választaniuk. Vallásos konzervatív, szunnita, egyrészt a hatalmi vertikumnak, a patriarchátusnak és a Nyugat-ellenességnek kedvez, másrészt nyitottabb, konszenzusos és nyugatbarát. Bekir Bozdag, Erdogan igazságügyi minisztere jól összefoglalta ezt, amikor a választások előtt azt mondta:
„Május 15-én a törökök pezsgőt isznak, vagy leborulnak az imaszőnyegen.”
Az elemzők és a közvélemény-kutatók tévedtek. Nem mérték fel, hogy a hagyományos választópolgárok mennyire vannak még a kormánypárti tévécsatornákon ontott propaganda hüvelykujj alatt. És azt is, hogy Erdogan mennyire élt vissza azokkal az erőforrásokkal, amelyeket pozíciója biztosít számára.
Április 1 és május 11. között például a TRT közszolgálati csatornán a leköszönő elnök negyvennyolc óra műsoridőre volt jogosult, Kiliçdaroglu alig harminckét perccel szemben.
A tengerparti régiók, a nyugati nagyvárosok, minden bizonnyal gazdagabbak, mint a Fekete-tenger régiói vagy Anatólia központja. Hagyományosan a tengerpartok – az Égei-tenger és a Földközi-tenger – kedvezőbbek a ellenzék számára. Ők gazdaságilag aktív választók (turizmus, szolgáltatások, kis kkv-k), és minden bizonnyal számítottak Kiliçdaroglu megválasztására, hogy a gazdaság újra fellendüljön.
Másrészt Közép-Anatólia vidékibb, hagyományosabb és támogatottabb is. Az Erdogan által az elmúlt években bevezetett mecénási rendszernek köszönhetően ezekben a régiókban háztartások milliói élnek állami támogatásból. Ha Erdogan veszít, attól tartanak, hogy többé nem kapják meg ezeket a segélyeket.
Egy másik szempont a vallás, a szunnita iszlám fontossága, amelyhez Erdogan ragaszkodik azzal, hogy polarizálja a társadalmat a kurdokkal, az aleviekkel, mindazokkal szemben, akik nem felelnek meg a modellnek. Hatékony eszköz áll rendelkezésére, a Diyanet, amely imámok ezreivel és tisztviselőivel sűrű hálózatot épített ki Törökország-szerte. A falvakban nem kell AKP-képviselet a választási propagandához, elég a mecset.
Az ellenzéknek más külpolitikája lenne, ha megválasztják, kezdetben békésebb, racionálisabb is. A kapcsolatok Európával, az Egyesült Államokkal, a NATO-val újra normális pályára lépnének, sok kényes kérdést gyorsan meg lehetne oldani.