Csak kevéssé eszünk többet

0
925
Illusztráció Fotó: Flickr / Idealisms

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának előzetes növekedési adatát kissé felfelé, 5 és fél százalékra módosította a Központi Statisztikai Hivatal, élelmiszerekből azonban a korábbi becslésnél kevesebb, 2,3 százalékkal fogyott több egy alatt.

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,5 százalékkal nőtt májusban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn második becslése alapján a KSH. Első mérésében 5,4 százalék volt az ötödik havi adat.

Ezzel együtt is idei legjobb eredményét érte el a kiskereskedelmi ágazat májusban.

Legjobban a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben nőtt a forgalom, 10,3 százalékkal.

Az  élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,3 százalékkal nőttek az eladások, az üzemanyag értékesítés pedig 4,3 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek értékesítési előző becsült indexe 2,6 százalék volt, az iparcikkeké viszont 9,8 százalék.

Vagyis tartós árukból az eddig mértnél több fogyott, a napi létfenntartáshoz szükséges élelmiszerekből viszont még jelentősebb az elmaradás az átlagos kereskedelmi forgalmi növekedéshez képest.

Az év első öt hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,5, a nyers adat szerint 3,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .