Kezdőlap Címkék Bolt

Címke: bolt

Csokit kapott a Guccitól Budapesten a Terminátor

0

Igaz nyári hír: az ideiglenesen hazánkban állomásozó Arnold Schwarzenegger egy Andrássy út luxusüzletben szeretett volna vásárolni, de a biztonsági emberek nem engedték be a sztárt.

Nem a Terminátor – nem mellesleg egykori kaliforniai kormányzó – öltözékével volt baj, hanem azzal, hogy a biztonságiak úgy ítélték meg, hogy túl sokan voltak az üzletben.

Ha úgy vesszük, igazuk volt. A szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ha túl sok a vevő, nem lehet őket az üzlet árfekvéséhez méltó színvonalon kiszolgálni. Meg aztán valljuk be, lopás is előadódhat – ha túl sokan vannak az üzletben, nem tudnak az eladók minden kézre figyelni.

Másfelől viszont Arnold Schwarzenegger – tetszik, nem tetszik – sztár. Az a budapesti konditerem például, ahova mostani látogatása során bement edzeni, máig büszkén hirdeti, hogy milyen neves vendég vette igénybe a szolgáltatásaikat.

Hogy az égés még nagyobb legyen, arról a Gucciu helyi emberei gondoskodtak. Miután utóbb rájöttek, hogy hibáztak, egy tábla csokoládét küldtek a hoppon maradt Schwarzeneggernek a szállodájába. A csokoládé márkájáról nem tudunk meg semmit, mint ahogy arról sincs hír, hogy szereti-e “Svarci” a csokoládét.

Ez volt ma – 2018. február 12.

0

Orbán Viktor felelősségét vizsgálhatja az Elios-botrány miatt egy parlamenti vizsgálóbizottság, miközben a miniszterelnök uniós pénzekből gazdagodó családtagjairól és barátairól már a Guardian is ír. Magyar Bálint interjút adott a Független Hírügynökségnek, újra célkeresztbe kerültek a multik, kitoloncolták Mihail Szaakasvili volt grúz elnököt Ukrajnából, súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Orbán felelősségét vizsgálhatják az Elios-ügyben

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezi vizsgálóbizottság felállítását. Emellett törvényjavaslatot is benyújtanak egy antikorrupciós ügyészség létrehozására. A Jobbiknál és az LMP-nél is azt mondták a Független Hírügynökségnek, hogy valószínűleg

támogatni fogják a vizsgálóbizottság létrehozását

– vagyis, meglesz a szükséges számú aláírás.

Uniós pénzekből gazdagodnak Orbán ismerősei a Guardian szerint

A brit lap azt írja: miközben Orbán Viktor az Európai Uniót bírálja, barátai és családja sorra nyerik az az infrastrukturális támogatásokat. Többek között Tiborcz Istvánt és Mészáros Lőrincet említik a cikkben.

Újból a multiláncok a célkeresztben

A hipermarket- és diszkontláncok „megtöréséről” beszélt Lázár János.

Több mint ötször annyi kistelepülés van bolt nélkül, mint másfél évtizede.

A multik kipasszírozása viszont sokadszor kerül elő a kormány részéről. Az adatok azt mutatják, hogy gyorsulva nyílik az olló a hazai kisboltok és a multiláncok helyzete között.

Magyar Bálint: A keresztapa országa lettünk

youtube

Ha kétharmadot szerez a Fidesz, elérkezünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút – ezt mondta Magyar Bálint a Független Hírügynökségnek adott interjúban. A maffiaállam szerinte ebben az esetben ki fog teljesedni:

egy olyan rendszer, amely már lényegében most is működik.

Arról beszélt, hogy itt minden a Keresztapától függ: olyan piramis épül, amelyben a csúcstól a legalsóbb pontig minden egy személytől függ. Ha az ellenzék továbbra is egymás ellen küzd, és elveszíti az amúgy megnyerhető Budapestet, akkor szerinte lehetetlen megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét.

Étteremben fogták el az egykori grúz elnököt

Miheil Szaakasvilit, az egykori grúz elnököt és odesszai kormányzót egy kijevi étteremben tartóztatták le álarcos fegyveresek. A repülőtérre vitték, később kiderült, Lengyelországba toloncolták.

Súlyosan megsérült az Iszlám Állam vezetője

Fotó: MTI/EPA/Iszlám Állam

Abu Bakr al-Bagdadi, akire az amerikaiak 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, egy légicsapásban sérült meg, még májusban. Emiatt

hónapokra át kellett adnia a terrorszervezet vezetését.

Egy iraki tisztviselő szerint viszont most is a terrorszervezet egyik szíriai kórházában ápolják és a halálán van.

Felakaszthatták a dzsihadista német tinilányt

Iraki sajtóértesüléseik szerint kivégezték azt a német tinédzsert, akit tavaly fogtak el Moszul környékén. Nem ő az egyetlen, akit bíróság elé állítanak Irakban, mert önszántából csatlakozott a terrorista szervezethez.

Lebuktatta az orosz doppinggyárat, most attól fél, hogy megölik

Grigorij Rodcsenkov fejlesztette ki annak idején az orosz doppingprogramot, de aztán ő maga buktatta le. Most attól fél, hogy az oroszok bosszúból meg akarják öletni.

Minimálbér: mennyi az annyi?

Most, hogy egyre-másra jönnek a riasztó hírek a kis boltokeól, és vannak települések, ahol anyagi okok miatt ezek az üzletek a hét egy napján – döntően hétfőn – zárva tartanak, ideje lenne leszámolnunk a magas minimálbér dicséretének mítoszával.

A magas minimálbér ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is csak azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.

A munkavállalónak ugyanis nem az a jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, hanem az, ha van munkahelye, és annyi a fizetése, amiből képes eltartani a családját. Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag rokonuk Amerikában.

Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.

A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piac, vagyis, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, és még nem növekszik, de belátható időn belül komoly esély látszik erre. Utóbbi, mármint az esély, nem bemondásra megy. Nem úgy van, hogy egy pávatáncban jártas személy ezt mondja, de még úgy sem, hogy a magyar gyerekek fenekén lévő piros pöttyökről regélő tündérmesélő nagyot álmodik.

A fogyasztás akkor bővül, ha vannak beruházások és van hitelezés. Normális hitelre kell gondolni ebben az esetben, olyanra, ami motorja a gazdaságnak. Vagyis olyanra, amit a munkavállaló, vagy a munkaadó különösebb megrázkódtatás nélkül vissza tud fizetni.

Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, de a közgazdászok, valamint mindenki más, aki képes a józan eszét használni, tudják, hogy ez csak üres fecsegés.

Ha már mégis muszáj dicsekedni, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene büszkélkedni. De még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.

És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.

Bolt most a labdarúgással próbálkozik

0

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok atléta próbaedzésen vesz részt márciusban a Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál.

„Ha azt mondják, hogy jó vagyok, és csak egy kis tréningre van szükségem, akkor megpróbálom” – jelentette ki a 31 éves sztár, hozzátéve, rendszerint nyugodt a fellépések előtt, de ezúttal nagyon ideges: „A futball más, kellene pár mérkőzés, hogy hozzászokjak a légkörhöz.”

A tavalyi, londoni világbajnokság után visszavonult sprinter közölte,

nagy álma, hogy a Manchester Unitedben játsszon,

és ha Dortmundban pozitív visszajelzést kap, akkor nekirugaszkodik második karrierjének.

„Csak topliga jön szóba, és leginkább szélsőként tudnám elképzelni magam” – szögezte le Bolt, aki 2009 óta tartja a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcsát.

 

Bokszoló lesz a volt válogatott futballista

0

Profi ökölvívónak áll Rio Ferdinand, az angolok 81-szeres válogatott, 2015-ben visszavonult labdarúgója. Rio Ferdinand nem az első olyan sportoló, aki sikeres sportpályafutása lezárta után másik sportágban kísérletezik.

A korábbi hátvéd kedden jelentette be, hogy az egyik leghíresebb angol fogadóiroda támogatásával kezd bele új karrierjébe.

„Kihívásként tekintek erre a dologra. Eddig kupákat nyertem, most egy övért szállok harcba” – nyilatkozta a 38 éves Ferdinand a BBC-nek.

Az egykori védőt a korábbi WBC-bajnok (Boksz Világtanács) Richie Woodhall edzi majd,

aki ezt megelőzően a brit olimpiai csapat tréningjeit irányította.

Ferdinand a Manchester Unitedben töltötte pályafutása legsikeresebb éveit 2002 és 2014 között: a Vörös Ördögökkel többek között hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-diadalt is ünnepelhetett.

A védő a Queens Park Rangersből vonult vissza 2015 májusában, azóta televíziós szakkommentátorként dolgozik.

Usain Bolt focizni fog

A nemrég visszavonult, sprinter, Usain Bolt például futballistaként képzeli el a jövőjét. „Sosem titkoltam, hogy szívesen fociznék, úgy érzem, ebben jó lennék.”

Bolt utolsó versenye következik

0

Usain Bolt úgy érzi, készen áll a pénteken kezdődő londoni atlétikai világbajnokságra, amely pályafutása utolsó versenye lesz.

A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sztár a brit fővárosban rendezett nagy szabású sajtótájékoztatón beszélt közelgő búcsújáról, illetve hosszú és kiemelkedően eredményes sportkarrierje állomásairól.

A 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai váltóval 4×100 méteren is világcsúcstartó vágtázó a mindössze 15 évesen hazai pályán megnyert junior világbajnoki címére a legbüszkébb, míg legnagyszerűbb futásának a 2008-as pekingi olimpia 200 méteres döntőjét tartja, melyben megdöntötte Michael Johnson világcsúcsát (19.32-ről 19.30 másodpercre).

A 30 éves sprinter a londoni vb-n 100-on és a sprintváltóban szerepel majd,

s amint – a mintegy 400 újságíró jelenlétében rendezett sajtóeseményen – elmondta, szeretné megszerezni negyedik vb-aranyát a klasszikus távon, illetve ötödik elsőségét a stafétával.

– Készen állok. Csak akkor indulok el a nagy világversenyeken, ha teljesen biztos vagyok magamban – mondta Bolt. – Monacóban 9.95 másodpercet futottam nemrég, ami mutatja, hogy jó úton vagyok. A vb-n pedig az előfutam és az elődöntő szintén segít majd nekem.
A londoni stadionról Boltnak nagyszerű emlékei lehetnek, hiszen 2012-ben mindkét egyéni számban, s a váltóval is meg tudta védeni olimpiai bajnoki címeit.

Csak kevéssé eszünk többet

0

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának előzetes növekedési adatát kissé felfelé, 5 és fél százalékra módosította a Központi Statisztikai Hivatal, élelmiszerekből azonban a korábbi becslésnél kevesebb, 2,3 százalékkal fogyott több egy alatt.

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0, naptárhatástól megtisztítva 5,5 százalékkal nőtt májusban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn második becslése alapján a KSH. Első mérésében 5,4 százalék volt az ötödik havi adat.

Ezzel együtt is idei legjobb eredményét érte el a kiskereskedelmi ágazat májusban.

Legjobban a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben nőtt a forgalom, 10,3 százalékkal.

Az  élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,3 százalékkal nőttek az eladások, az üzemanyag értékesítés pedig 4,3 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek értékesítési előző becsült indexe 2,6 százalék volt, az iparcikkeké viszont 9,8 százalék.

Vagyis tartós árukból az eddig mértnél több fogyott, a napi létfenntartáshoz szükséges élelmiszerekből viszont még jelentősebb az elmaradás az átlagos kereskedelmi forgalmi növekedéshez képest.

Az év első öt hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztított adatok szerint 3,5, a nyers adat szerint 3,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét

FRISS HÍREK

Macron-Orbán...

Újszínházas ...

Kína nyúlja ...

Szemétexport...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK