A francia államfő hétfőn nemcsak Orbán Viktor miniszterelnökkel és a három másik visegrádi állam vezetőivel találkozik Budapesten, de a magyar ellenzék prominens képviselőivel is.
A Városházán Karácsony Gergely főpolgármester vendége lesz, és ott találkozik Márki Zay Péterrel, az ellenzék miniszterelnök jelöltjével és Dobrev Klárával, aki a DK jelöltje volt valamint Donáth Annával, a Momentum új elnökével. A francia diplomácia nem is nagyon titkolja, hogy érdekelt az ellenzék sikerében a jövő évi magyar választásokon. Annál is inkább így van ez, mert Orbán Viktor nemrég a vörös szőnyeget is leterítette Marine Le Pen előtt, és fogadta Eric Zemmourt. Mindkét szélsőjobboldali politikus kihívója Emmanuel Macronnak.
Ezért fogalmazott úgy sajtóértekezletén a francia köztársasági elnök, hogy Orbán politikai ellenfél, de európai partner.
Ellentétes álláspont Európa jövőjéről
Macron elnök Scholz német kancellárral és sok más európai vezetővel az Európai Egyesült Államok híve. Franciaországban a választási kampány idején ezt nem hirdeti hangosan hiszen tekintetbe kell vennie honfitársainak nemzeti büszkeségét, de a diplomáciában ezt az irányt követi, amely pontosan ellentétes Orbán Viktor elképzeléseivel. Abban viszont hasonlít a francia diplomácia a magyarhoz, hogy az Egyesült Államoktól eltérően, jó kapcsolatot akar fenntartani Moszkvával és Pekinggel. Macron közölte: ellentétben az
USA-val, Nagy Britanniával és Ausztráliával Franciaország nem hirdet diplomáciai bojkottot a pekingi téli olimpia ellen. A diplomáciai bojkott szimbolikus eszköz: a sportolók résztvesznek , de nem hivatalos állami küldöttségként.
Választások egyidőben
Jövő tavasszal rendezik meg a választásokat mind Magyarországon mind pedig Franciaországban. Mind Emmanuel Macron mind Orbán Viktor folytatni szeretné. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szurkol Macronnak és Orbán Viktor ellenfeleinek. Közben persze mind az Európai Unió mind pedig az Egyesült Államok válsággal küzd a pandémia miatt. Rengeteg gyakorlati problémát kell megoldania a vezetőknek, ezért a politizálás háttérbe szorul. A közvélemény minden kormánytól elsősorban sikeres a válság menedzselését várja el. E tekintetben sehol sem dicsekedhetnek különösebben jó eredményekkel. Olaf Scholz kancellár pénzügyminiszterként bizonyította a válság idején, hogy pragmatikus menedzserként képes a német gazdaságot egyensúlyban tartani a legnehezebb időkben is. Valami hasonlóra lesz szükség az egész Európai Unióban, ahol Németország továbbra is meghatározó szerepet játszik.
Hétfőn érkezik Budapestre a francia elnök, hogy itt találkozzon a visegrádi államok vezetőivel. Csütörtöki sajtóértekezletén megkérdezték a francia államfőt, hogy mit gondol Orbán Viktorról.
„Politikai ellenefél, de európai partner” – hangzott a válasz. Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke január elsejétől. Macron elnök ezért mind a 27 tagállam vezetőivel találkozni akar.
Franciaország államfője ugyanakkor megerősítette: a jogállami normák betartása tekintetében nem lehet vita, de más ügyekben kompromisszumot lehet kötni. Ilyen az európai minimálbér vagy az atomprogram, amelyben a francia és a magyar álláspont közel áll egymáshoz.
Európai trió kontra Orbán és barátai
Az Európai Egyesült Államok irányába kívánja vezetni az uniót Macron elnök, Scholz kancellár és Draghi miniszterelnök. Egyetért ezzel Spanyolország és Hollandia kormányfője is vagyis az Európai Unió legfontosabb országai emellett foglalnak állást.
Ugyanez a helyzet az Európai Parlamentben, ahol a négy nagy frakció egységesen lép fel a szélsőjobboldal ellen. Mind az Európai Néppárt mind a szocialisták, a liberálisok és a zöldek emellett kötelezik el magukat, és elutasítják Orbán Viktor illiberális rendszerét.
Ezért sem járt sikerrel a magyar kormányfő kísérlete a hétvégén Lengyelországban, ahol szélsőjobboldali egységfrontot kívánt létrehozni. Matteo Salvini, a Liga vezére el sem ment a találkozóra hiszen ő tagja az olasz kormánynak, amely több mint 200 milliárd eurót kapott az uniós helyreállítási alapból. Magyarország és Lengyelország viszont egy centet sem. A lúzerek szövetsége ilyen körülmények között nemigen jöhet létre hiszen minden uniós tagállamnak szüksége van az euró milliárdokra, hogy elhárítsa a pandémia miatt kialakult válsághelyzetet.
Orbán Viktornak az unió bírálatán túl nincs alternatív javaslata, erre pedig nehéz szövetséget kötni.
Macron nem Orbán kedvéért jön Budapestre hanem azért, hogy megossza a visegrádi államokat. A francia diplomácia régi célja az, hogy a mérsékeltebb Csehországot és Szlovákiát szembefordítsa az elszántan Brüsszel ellenes budapesti és varsói vezetéssel.
Scholz német kancellár első útja Párizsba vezet, hogy ezzel is kifejezze: Macronnal együtt kívánja vezetni az Európai Uniót míg korábban Merkel kancellár egyedül tartotta kézben az irányítást.
Az új felállás nem sok jót ígér Orbán Viktornak, aki a tengerentúlról sem remélhet támogatást hiszen Trump megbukott. Biden pedig meg sem hívta a demokrácia csúcsra – egyedül maradt le az Európai Unió tagállamai közül a listáról a magyar miniszterelnök. Ez nem is túlságosan finom célzás arra, hogy Washingtonban sem ragaszkodnak túlságosan a személyéhez.
Csehország kérésére az Európai Bíróság elítélte Lengyelországot, mert a határ közelében nagy szénbányát üzemeltet, amely már több mint száz éve szennyezi a levegőt. Az Európai Bíróság napi félmillió eurós bírságot rótt ki Lengyelországra, amely ezért is hangsúlyozza azt, hogy a hazai jogot nem írhatja felül az európai jog. Varsóban a kormány közölte: nem állítja le a kérdéses szénbányát az Európai Bíróság döntés ellenére sem.
Érdeke-e Lengyelországnak az uniós tagság?
A PiS listájáról megválasztott Európa parlamenti képviselő, Patryk Jaki kérésére készített egy kimutatást a varsói egyetem politológia professzora arról, hogy milyen is a kapcsolat Brüsszel és Varsó között?
Eszerint Lengyelország 2004 és 2020 között 388 milliárd zlotyt veszített, mert ennyivel többet vittek ki az uniós cégek nyereség címen az országból. Lengyelország nettó 593 milliárd zlotyt kapott az Európai Uniótól míg az uniós cégek profitja, amit ki is vittek az országból, 981 milliárd zloty volt. A kettő közötti különbség a szerzők szerint Lengyelország vesztesége. Ezt a jelentést ismertették a Szejmben is.
Jaroslaw Kaczynski, a PiS vezére ugyan legutóbb úgy nyilatkozott, hogy semmiképp sem tervezik a kilépést az Európai Unióból, de a nála is jobboldalibb igazságügyi miniszter, Ziobro távolról sem cáfolja ezt. Nélküle pedig nincsen többsége Kaczynskinek a Szejmben.
Belpolitika kontra nemzeti érdek
Jaroslaw Kaczynski nem véletlenül hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak érdeke az uniós tagság. A fő szövetségesben, az Egyesült Államokban megrendült a bizalom Varsóban miután Biden elnök afganisztáni kivonulása megmutatta, hogy mit érnek Washington garanciái. Biden leértékelte egész Európát, és egyértelműen Ázsiára, Kína bekerítésére koncentrál.
Varsónak tehát nagyobb szüksége lehet mint valaha Brüsszel támogatására. Éppúgy mint a visegrádi csoport egységére. Csakhogy Kaczynski belpolitikai céljai felülírhatják a nemzeti érdeket annál is inkább, mert azt a régi ellenfél, Donald Tusk képviseli. Ő egyertelműen élvezi Brüsszel, Berlin és Washington támogatását. Jaroslaw Kaczynskinek csak 2023-ban kell szembenéznie a választóival, de belpolitikai válság korábban is lehet. Ebbe pedig beleremeghet a nemzeti együttműködés egész rendszere Lengyelországban.
Orbán Viktor, a visegrádi négyek soros elnökeként felvázolta politikáját, melyet szerint mind Lengyelországnak mind Csehországnak és Szlovákiának követnie kellene.
Orbán Viktor szembeszállt Biden elnöknek és a G7-nek azokkal a javaslataival, melyek a társasági adó felemelését várják a globális gazdaság minden országában legkevesebb 15%-ra. A magyar miniszterelnök kiállt amellett, hogy a visegrádi országoknak – és sok más hasonló helyzetben levő gazdaságnak- továbbra is érdeke az, hogy alacsony maradjon a társasági adó, mert ez vonza a cégeket hozzájuk.
Az Európai Unióval kapcsolatban annak reformját sürgette, hogy csökkenjen Brüsszel befolyása, és a tagállamok megvétózhassák a nekik nem tetsző határozatokat.
Kérdés, hogy Csehország és Szlovákia támogatja-e ezeket az elképzeléseket?
Orbán – Kaczynski találkozó
A magyar miniszterelnök találkozott Lengyelország erős emberével. Szokás szerint semmi érdemi részletet nem közöltek, de a Wall Street Journal megjegyzi, hogy a pandémia meggyengítette a szélsőjobboldalt mindenütt Európában. Marine Le Pen gyengén szerepelt a helyi választásokon Franciaországban, az Alternative für Deutschland sem tud kitörni a karanténból Németországban. Ahol pedig hatalmon van mint Magyarországon és Lengyelországban, ott a járvány kezelés kudarca alaposan megtépázta a kormánypártok presztízsét. Ez mindjárt kiderülhet az őszi választásokon Csehországban és a jövő tavaszi választásokon Magyarországon.
A szélsőjobboldali vezetők tehát joggal idegesek.
Kifogytak a bűnbakokból
A CNN arra mutat rá, hogy Orbán Viktor azért vette elő a melegek ügyét, mert elfogytak azok a bűnbakok, akik hatékonyan mozgósíthatták volna a választóit. A migránsok nem jönnek tömegesen, Soros György démonizálása már egyre kevésbé hoz szavazókat. A homoszexuális viselkedés azonban alaposan megosztja a társadalmat Kelet Európában is. Jól látszott ez akkor amikor a különben ellenzéki Jobbik megszavazta a pedofil törvényt noha az a melegeket is érinti minden különösebb indoklás nélkül.
Orbán is csapdába manőverezte magát: a bűnbakkeresés végképp szembeállította őt az európai mainstream-mel épp akkor amikor a magyar gazdaságnak minden korábbinál nagyobb szüksége van nemcsak az EU pénzére de presztízsére is. Erre Matolcsy György figyelmeztetett. A jegybank elnöke szerint erőteljes pénzügyi támadás várható a forint ellen a közeli jövőben. Ha a globális piac feltételezi, hogy az EU nem áll Magyarország mögött, akkor ez a támadás minden eddiginél komolyabb lehet. Ha pedig ez a választások előtt következne be, akkor Orbán Viktornak is újra kellene gondolnia egész politikáját.
Budapest, Prága, Pozsony és Varsó polgármesterei arról akarják meggyőzni Brüsszelt, hogy közvetlenül nekik utaljon át uniós pénzeket a nemzeti kormányok megkerülésével. Arra hivatkozik a négy főváros polgármestere, hogy ők betartják az európai normákat míg a kormányok sok esetben a saját klientúrájuknak juttatják az uniós pénzeket.
Brüsszel szimpatizál, de nem sokat tehet
330 milliárd euró lesz a kohéziós alapokban a következő uniós költségvetésben, mely 2021-ben indul. Erről a hatalmas összegről már megindult az alkudozás. Erről tárgyalt a többi között Berlinben Orbán Viktor Angela Merkel kancellárral. Németország mint befizető állam meg kívánja határozni, hogy ki és mire költi az uniós pénzeket – hangsúlyozta Angela Merkel. Orbán Viktor abban a csapatban lobbizik, mely nettó haszonélvezője az uniós pénzeknek.
Az Európai Unió jelenlegi szabályai szerint nem sokat tehet a fővárosok érdekében anélkül, hogy a nemzeti kormányok ne szóljanak bele a pénzek elköltésébe. Külön gondot jelent ebből a szempontból, hogy a fővárosok jóval gazdagabbak mint a vidék. Mindegyikük jóval túl van az egy főre jutó uniós GDP átlagon míg Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia alatta helyezkedik el.
Az EU-nak nemcsak szavakban kell támogatást nyújtania
A négy főváros polgármestere azt hangsúlyozza szerdán Brüsszelben, hogy ha az Európai Unió komolyan veszi a saját elveit, akkor anyagilag is támogatnia kell azokat, akik kiállnak ezért. Míg a visegrádi államok kormányai gyakran szembekerülnek Brüsszellel, mert megsértik az uniós előírásokat, a fővárosok ellenpéldát kívánnak nyújtani. Ehhez viszont pénz kell hiszen a nemzeti kormányok távolról sem adnak annyit a fővárosuknak mint amennyit azok az állam kasszájába befizetnek.
Karácsony Gergely arról nyilatkozott a brüsszeli Politico-nak, hogy Budapesten sok szociális és infrastrukturális probléma megoldatlan. Ha ebben nem kap segítséget, akkor ennek hátrányait az egész ország megérzi majd. Brüsszel szimbolikus programok támogatásával jelezhetné a közvéleménynek egész Európában, hogy számára mennyire fontos a populizmus elleni fellépés – nyilatkozta a Politiconak Prága városának polgármestere.
A visegrádi négyek államai közül nemcsak Magyarország az egyetlen, amely a nukleáris energiatermelésben látja a jövőt. A többi kelet-közép európai ország korábban szintén nagy ívű projekteket harangozott be, valamint jelentős erőforrásokat csoportosított át ebbe a szektorba. Ugyanakkor mindegyikük kénytelen volt szembesülni egy közös kihívással: Ausztria atomenergia-ellenes „zöld háborújával”.
Az elmúlt napokban a magyar kormány többször hangsúlyozta, hogy Ausztria fenntartása ellenére mindenképp folytatja Paks 2 bővítését. Budapest így reagált arra, hogy január 22-én Bécs keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságának (ECJ) a paksi bővítés ellen. Ezt egyrészt azzal magyarázta, hogy az atomenergia nem fenntartható energiaforrás, másrészt pedig „nem ad megfelelő választ a klímaváltozásra”. Az osztrák reakció korántsem számít szokatlannak vagy újdonságnak: Ausztria 2015-ben szintén az ECJ-hez fordult a nagy-britanniai Bridgwaterben építendő Hinkley Point C reaktor ügyében, amelyet sok magyarországi médium Orbánnak küldött közvetett üzenetként értelmezett és már akkor figyelmeztettek, hogy hamarosan a Paks szintén hasonló sorsra juthat.
Ugyanis világszerte ismert az osztrák politika és társadalom szinte szélsőségekbe nyúló atomenergia-ellenessége. Ez az ún. „zwentendorfi esetből” fakadt, amely miatt 1978-ban az alkotmányban rögzítették az atomerőművek-építésének és beüzemelésének tilalmát. Csakhogy azóta eltelt negyven évben kiderült, hogy a közép-európai ország kormányai ezt a paragrafust gyakran elég tágan értelmezték. Nem Magyarország és Nagy-Britannia számítanak az osztrák atomenergia-ellenesség első áldozatainak: a v4-ek két másik tagja (Csehország és Szlovákia) már korábban megtapasztalhatták mit is jelent a gyakorlatban az „osztrák virtus”. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben Lengyelország lesz majd a következő.
Tesztelés a csehekkel
Először is Csehországgal kell kezdeni, hiszen ez az ország volt az első, amelynek nukleáris programja évekig beárnyékolta a szomszédos Ausztriával fenntartott viszonyát. Prága a Szovjetunióval való hosszas tárgyalások és az építkezés során fellépő problémák miatt csak 1985-ben helyezte üzembe az első cseh atomerőművet. A Dukovanyban lévő négy reaktor azóta működik, de ezeket eleve „rövid időre” tervezték, hiszen mindegyik blokk működési engedélye 2017-ben lejárt. (Amelyeket aztán a tavaly év végére sikerült meghosszabbítani)
Csakhogy Prága komoly energiahiánnyal küszködött, ezért szükségessé vált egy másik atomerőmű létesítése is, amelynek helyszíne a dél-csehországi Temelín nevű települést lett. Habár az építkezés nagyjából Dukovanyval együtt vette kezdetét, anyagi okok és Csehszlovákia felbomlása miatt évekig állt a projekt, s végül 2000-ben négy helyett két reaktorral helyezték üzembe (a második blokkot 2002-ben). A 3. és a 4. reaktor megépítése még mindig komoly vita tárgyát képzi Csehországban, hiszen 2014-ben a korábbi szocialista Sobotka-kormány elutasította a Cseh Energetikai Művek (ČEZ) projektjét. Ugyanakkor Andrej Babiš jelenlegi miniszterelnök többször erősködött az atomenergia mellett, amihez szerinte „Prágának már megvan az elegendő pénze”. Ezért sem csoda, hogy a kelet-közép-európai országban a „paksi modell átültetéséről és a magyar kormányhoz hasonló pályázati módszerek megvalósításáról” gondolkodnak.
Azonban a cseh vezetésnek mindkét esetben egy nem várt dologgal kellett szembenéznie: a heves osztrák reakciókkal. Ugyan voltak tiltakozások az országon belül is és az ellenzék igyekezett kihasználni az elégedetlenséget, de a legfőbb akadályokat mégis Ausztria gördítette a temelíni két reaktor üzembehelyezése elé. Wolfgang Schlüssel osztrák kancellár felszólította az akkor még miniszterelnöki székben ülő Miloš Zemant, hogy mindenképp mondjon le az atomenergetikai projektjéről. Amennyiben Prága továbbra is ragaszkodik ehhez, akkor Bécs „nem zárja le Csehországgal az uniós csatlakozási tárgyalások energetikai fejezetét”, vagyis
„megvétózza az ország EU-ba való felvételét„
Ez annyira feldúlta az akkori cseh elitet, hogy az osztrák lapokon keresztül indítottak volna sajtóhadjáratot a „Temelín biztonságosságáról” (ezt a kiadók elutasították), valamint egyes ausztriai árufajták embargóját helyezték kilátásba. Sőt, még maga Václav Havel is felszólalt, aki szerint az osztrákoknak semmi közük nincs az cseh atomenergetikai projekthez, miközben korábban ő szintén támadta a tervet. A cseh hatóságok végül 2000-ben adták ki az engedélyt az első reaktornak, ami még abban az évben megkezdte a működését.
Viszont Ausztria nem hagyta ennyiben. 2000-ben az osztrák környezetvédők és a cseh határmenti települések lakói 26 határátkelőt lezártak, így tiltakozva Temelín ellen. Hirtelen csökkenni kezdett az atomerőmű támogatottsága: 1990-es évek elején a csehek több mint kétharmada támogatta a projektet, 1999-ben már 47 százalék. Hamarosan kiderült, hogy egyenesen Bécsből finanszírozzák a csehországi atomellenes mozgalmakat és megmozdulásokat, ami csak tovább növelte a két ország közötti ellentétet.
Hiába kapcsolták be a két reaktort, Ausztria korántsem hagyta annyiban a dolgot. 2006-ban a bécsi parlamentben elfogadták, hogy a kormány „erőteljesebb, akár uniós jogi eszközöket” alkalmazhat Csehország ellen. Újabb határlezárásokra került sor, miközben rendszeressé váltak az atomenergia-ellenes megmozdulások a cseh városokban. Karel Schwarzenberg, akkori külügyminiszter egyenesen az ECJ-hez fordult, amely megállapította, hogy az osztrák bíróságok ezen a téren nem perelhetik be a ČEZ-t.
A Temelínnel kapcsolatos osztrák ellenszenv pedig később sem csillapodott. Pár évvel ezelőtt kiderült, hogy 2008 és 2010 között tíz cseh környezetvédő szervezet évente átlagban több mint 200 ezer eurós támogatást kapott az osztrák kormánytól. Ők ezt a „lakosság megfelelő méretű tájékoztatására” és az atomellenes tiltakozások szervezésére használták fel. 2015-ben a felső-ausztriai szervezetek újabb keresetet nyújtottak be az Európai Unió Bíróságára, de ismét elutasították a beadványaikat. Ráadásul ez a fajta osztrák kampány Dukovany fejlesztése ellen szintén zajlott, amikor 2016-ban petíciót indítottak és 63 680 ember aláírása gyűlt össze.
Süket fülekre talált
Nem a csehek voltak az egyetlenek, akik így jártak. Szlovákiában az atomerőmű-építés és bővítés még a szomszédos Csehországnál is fontosabb prioritást élvez. Ma ugyanis Szlovákia elektromos energiaellátásának 55%-t a nukleáris energia teszi ki, ami egyben azt jelenti, hogy az európai viszonylatban második, Franciaország 85%-a után. Azonban az 1972-ben üzembehelyezett első (cseh)szlovák bohunicei (Jaslovské Bohunice) atomerőmű két reaktorát a múlt évtized második felében le kellett állítani, mivel ezt (az elavult szovjet technológia miatt) az uniós csatlakozási tárgyalások egyik alapfeltételeként jelölték meg. Ezzel szemben a maradék kettő működési engedélyét sikerült meghosszabbítani egészen a 2040-es évekig.
Ezért Pozsony, akárcsak Prága, szintén egy másik atomerőművet kezdett el létesíteni, mégpedig a dél-szlovákiai Mohiban (Mochovce). A négy reaktort felépítése már 1982 óta zajlott, de a kilencvenes években pénzügyi okok miatt szüneteltették. Végül az első blokkot 1998-ban indították be, a másodikat 2000-ban, a maradék kettőt viszont jogi és belpolitikai problémák miatt még mindig nem állították szolgálatba.
Szlovákia esetében szintén egy intenzív osztrák diplomácia hadjárat bontakozott ki. Bécs már a kezdettől fogva ragaszkodott ahhoz, hogy a mohi atomerőművet – ahogyan a bohuniceit – az uniós csatlakozás alapfeltételeként jelöljék meg. Amikor ezt nem sikerült elérniük, akkor az osztrák diplomácia kiharcolta magának, hogy Szlovákia „bevonja őt” az atomerőmű bővítése körüli biztonsági párbeszédbe és lényegében mindenfajta releváns információt kötelesek velük megosztani.
Csakhogy Pozsony ezt a gyakorlatban nem tette meg: 2010. májusában szlovák hatóságok anélkül zárták le a 3. és 4. blokk építésével kapcsolatos nemzetközi környezeti hatásvizsgálatot, hogy megválaszolták volna az Ausztria által feltett kérdéseket. Több sem kellett az osztrák környezetvédőknek és kormánynak, akik máris perrel fenyegették az országot. Iveta Radicová akkor szlovák kormányfő bár jogosnak ismerte el azt osztrákok kifogását, de semmit sem tett. Akárcsak Csehország esetében, Ausztria Szlovákiát szintúgy bíróság elé citálta, de ők ugyanúgy elutasították a keresetet.
Ennek ellenére Ausztria továbbra sem feledkezett el Mohiról. Azóta nem telt el úgy év, hogy valamelyik osztrák kormánytag ne adott volna ki elítélő nyilatkozatot a reaktorbővítés miatt. Ugyanúgy előfordult, hogy a szlovák atomellenes megmozdulásokat osztrák kormányzati szervezetek finanszírozták. Most pedig látható, hogy különösen nagy az érdeklődés a szlovákok részéről azzal kapcsolatban, hogy miképp végződik a Paks 2 ellen benyújtott osztrák kereset ügye. Ugyanis tudják, hogy ez komoly kihatással lehet a mohi atomerőműre is, főleg azért, mert a 3. és 4. reaktort 2018 decemberében, illetve egy évvel későbbre helyezik üzembe. Ezután pedig Pozsony ismét Bécs célkeresztjébe kerülhet.
Felkészül Lengyelország ?
Lengyelországot eddig elkerülte az osztrák atomenergia-ellenesség, leginkább azért, mert az országnak jelenleg nincs egyetlen atomerőműve sem. Varsó energiatermelésének több mint 90 százaléka a szénből jön, miközben Oroszországtól igyekszik a lehető legkevesebb energiahordozót importálni. Lengyelországban a nyolcvanas években Zarnowiecben kezdtek el építeni egy atomerőművet, de ezt a 90-es években leállították. Azonban a rendszerváltás óta zajlik a vita az első lengyel nukleáris energiatermelésről, amelynek egyelőre még a pontos helye és finanszírozási formája sincs meg.
Ugyanakkor tavaly a Jog és Igazságosság (PiS) kormány már tendert írt ki az első atomerőműről. Ebből kiderült, hogy egy 1000 MW kapacitású (ez a jelenlegi paksi kapacitás kb. fele) reaktort létesítenének 2022-ig, de további hármat 2029-ig helyeznének üzembe. „Az Európai Bizottság elfogadta a projektünket. Lengyelország túlságosan ki van szolgáltatva energetikai téren” – jelentette ki nemrég Krzysztof Tchórzewski, az ország energetikai minisztere, de azokat a kérdéseket figyelmen kívül hagyta, amelyek az esetleges osztrák reakciókról szóltak.
Ugyanis a Paks 2 tükrében már a lengyel elemzők és újságírók sem tartják elképzelhetetlennek, hogy függetlenül a magyar kormány ellen benyújtott kereset további sorsától, „ők lesznek az osztrák atomellenesség következő áldozatai”. Vagyis Bécs valamilyen biztonsági és/vagy környezetvédelmi ok miatt az ECJ elé rángatja Varsót. Ezt pedig szerintük az Európai Bizottság – mégha nyíltan nem – támogatni fogja, mivel a lengyel államnak amúgy is sok vitája van az uniós intézményekkel.
Osztrák rulett
Tehát a többi visegrádi négyek példájából kiindulva Magyarországnak aligha van félnivalója Paks 2 ügyében: a szlovákiai mohi atomerőmű vagy a csehországi temelíni létesítmény elleni több évig tartó hadakozás sem váltotta be a hozzá fűzött osztrák reményeket, hiszen mindegyik ügy „Ausztria visszavonulásával” járt. Ráadásul mostantól Bécsben akár egy visegrádiak által létrehozott „nukleáris egységfronttal” szintén kénytelenek lennének szembenézni, amely eddig is sikeresen hárította az osztrák „atomellenes lobbi” próbálkozásait.
A V4 tagállamaiban súlyos gondok vannak a nemzeti kormányok és a parlament iránti bizalommal – derül ki egy felmérésből, amelyet a Visegrád Alapítvány készített a tagállamok kormányainak megbízásából.
Senki nem annyira bizalmatlan Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával szemben, mint a saját polgáraik. Az 1-től (teljes bizalom) 4-ig (teljes bizalmatlanság) a V4 kormányai 3-as kaptak, vagyis nem bíznak bennük – áll a felmérésben, amelyet a Süddeutsche Zeitung tett közzé.
Teljes bizalmat kizárólag a tűzoltóság élvez.
Az Eurobarométer egész Európában készült felmérése szerint a magyarok mindössze 39 százaléka, a lengyelek harmada és a szlovákok negyede bízik az aktuális kormányban. Ezt alulmúlja Csehország, ahol a kormányban alig 18, a parlamentben 12 százalék bízik.
Az EU, amelyet Prágában, Budapesten és Varsóban a vezetők oly szívesen bírálnak, a csehek 30, a szlovákok 43, a lengyelek 44 és a magyarok 46 százalékának a bizalmát bírja. Nyugat-Európában ez sok esetben éppen fordítva van. Egy, a felmérésben résztvevő lengyel kutató megállapította: a kormánnyal szembeni, még a kommunista időkből eredő bizalmatlansághoz a visegrádi államokban hozzájárul, hogy a demokrácia itt rövid múltra tekint vissza, illetve az különbség, amelyet a polgárok a demokratikus jogállam eszméje és a megvalósítás között láttak.
A kutató erre példaként felhozta a kérdéses privatizációkat, és a politikusok korrupciós botrányait, továbbá azt, hogy a korábbi, nagyjából egyenlőségen nyugvó társadalmak nyertesekre és vesztesekre oszlottak. Így aztán a csehek és a lengyelek 40 százaléka nem hiszi, hogy a kommunizmus bukása után javultak volna a tehetséges emberek esélyei, a szlovákok körében több mint 50,
a magyaroknál 59 százalék nem lát javulást.
Emellett nagyon sok esetben romlott a polgárok személyes helyzete. A csehek 35, a lengyelek 37, a magyarok 56 és a szlovákok 62 százaléka látja úgy, hogy rossz az országuk gazdasági helyzete. Pedig a gazdaságok gyorsan növekednek: Csehországban 4,5, Szlovákiában 3,5, Magyarországon és Lengyelországban 4-4 százalékkal.
Különösen Magyarország és Lengyelország kormányai dicsekednek szívesen népszerűségükkel, de a Fidesz alig 31 százalékon áll, Lengyelországban a PiS 30-40 százalék között mozog – mindkét kormány az ellenfelei gyengeségéből él. Magyarországon a második legerősebb párt a szélsőjobboldali Jobbik 10 százalékos elfogadottsággal, és azt számos kicsi párt követi. A korábban kormányzó szocialisták a harmadik helyen állnak – 5 százalékkal – írta a lap. Lengyelországban a korábban kormányzó Polgári Platform 20 százalék körül jár, és híre-hamva sincs az ellenzék egyesülésének.
A lengyelek alig harmada, a magyarok bő negyede, és Szlovákiában mindössze a polgárok 22 százaléka látja úgy, hogy az országa jó úton halad.
A visegrádi felmérés szerint a lengyelek 62, a magyarok 73 százaléka tartana szükségesnek több demokráciát. A magyar kutatók széles körű apátiát és „a reménytelenség falát” diagnosztizálták.
Ehhez képest még Lengyelországban is a polgárok alig negyede vett részt az utóbbi öt évben legalább egy tüntetésen, és mind a négy országban a polgárok 95 százaléka elutasítja, hogy valamely párt tagja legyen. Jacek Kucharski, a felmérésben résztvevő lengyel kutató kijózanító megállapítása szerint „Több demokráciát akarunk, de nem vagyunk eléggé elkötelezettek ahhoz, hogy a dolgot saját kezünkbe vegyük”.
Valóságos földrengést idézett elő a hazai „gamer” közösségben, amikor a magyar kormány közölte, hogy legfeljebb két milliárd forinttal támogatná a E-sportot. Vajon ez ismét „ablakon kidobott pénz”, ami egyben tökéletes lehetőséget teremt az újabb „lenyúlásokra”, vagy inkább egy sikeres és többszörösen visszatérülő befektetést jelent a „jövő sportágába”?
A Magyar Közlöny pénteki számából kiderült, hogy a magyar kormány egy elég különleges területre összpontosítana nagyobb figyelmet és több erőforrást: az elektronikus sport világába. A 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat szerint
“… A magyarországi elektronikus sport (a továbbiakban: E-sport) sportágként történő elismerése, illetve az E-sport-világ támogatása, továbbá a visegrádi együttműködés elmélyítése érdekében a Kormány egyetért a visegrádi négyek országai közötti E-sport bajnokság és konferencia megrendezésével”
Ennél sokkal érdekesebb, hogy egy nappal később korrigálták a támogatás összegét is. Miközben először 2 milliárd forintos támogatást ígértek, addig a szombati számban már azt írták, hogy a magyar kormány dönthet egy
„legfeljebb majdnem kétmilliárd forint összegű támogatási szerződés megkötéséről”
Ezzel együtt a kabinet elrendelte az „azonnali”, illetve „soron kívül intézkedést”, vagyis a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Miniszterelnökségnek lehetőleg már a 2017-es és 2018-as forrásokat kell felhasználnia egy bajnokság költségeinek fedezésére. A szervezési feladattal Magyarország vezető E-sport weboldalának és fő szervezőjének tartott Esport1 Kft-t bízták meg, amely már évek óta azért lobbizik, hogy Magyarországon nagyobb hangsúlyt fektessenek a „jövő sportágának” tartott E-sportba. A mostani döntés előtt pedig a Facebookon indítottak egy kampányt, Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület (Esportmilla) nevű kampányt.
Mi is az az E-sport?
„Fog of War”
Kétségtelen, hogy egyelőre ezzel kapcsolatban még sok a bizonytalan elem: a határozat szövegéből ugyanis csak annyi derül ki, hogy közel két milliárd forint lehet a maximum támogatási összeg, így nem elképzelhetetlen, hogy a kabinet részéről végül csak pár tízmillióval járulnak hozzá az elektronikus sportág fejlődéséhez. Itt szükséges megjegyezni: a fórumok és a közösségi oldalak kommentjeit olvasva sokan úgy látják, hogy a maximálisan felajánlott összeg harmadából is meg lehetne rendezni sok versenyzővel tartott, regionális szintű bajnokságot. Sőt, a rossz nyelvek szerint – a magyarországi futballhoz hasonlóan – „lenyúlási lehetőséget”, „felesleges pénzkidobást” és „egy új korrupciós módszer megjelenését” látják a kormány támogatása mögött.
A másik nagy kérdőjelet a visegrádi négyek számára rendezett bajnokság jelenti, amelyről egyelőre nem tudni, hogy hol és mikor lesz. Kétségtelen, hogy egy ilyen rendezvény megtartására elsősorban amiatt kerülne sor, mert Magyarország most tölti be a V4-ek elnöki tisztségét és ezt egy nagyon fontos médiaeseményként és közép-európai országok által elért teljesítményként lehetne propagálni. Ezzel párhuzamosan a térség országai szintén befektetnének egy-két „helyi liga” felállításába, ráadásul ehhez akár az Európai Unió egyes alapjaiból is részesülhetnének, ami csak újabb eurómilliókat jelentenének Budapestnek.
Ugyanakkor a visegrádi négyekkel való összefogás korántsem hamvában holt elképzelés. A magyar piac illetve esportoló közösség túl kicsi (legalábbis a „hivatásosan, pénzért játszók” száma kb. 200 fő), ezért a kormány által elképzelt méretű rendezvény megtartásához mindenképp szükséges más szereplők bevonása. Az Esportmilla elnöke, Bíró „Drang” Balázs cikkében szintén azt hangsúlyozta, hogy
„ha komoly e-sportot szeretnénk, régiós szinten kell gondolkodnunk” és erre a szerepre a visegrádi négyek tökéletesek
A csehek vagy a lengyelek már komoly tapasztalatokkal, illetve nemzetközi versenyreferenciákkal rendelkeznek, így nagyon sok tanácsot adhatnak az E-sport bajnokságrendezés terén a (még) „kezdőnek” számító magyaroknak. Ugyanis bár vannak kiemelt tehetségű játékosaink, akik nemzetközi szinten is képviseltetik magukat („nickneveiken”: bluerzorra, Vizicsacsira, Deadfox, tomzeY), csapatszinten nem olyan jó a helyzet, elsősorban az infrastruktúrában lévő hiányok, az anyagi gondok és profi(bb) szintű versenyzés rendkívül körülményes megszervezése miatt. Végül amennyiben sikeres lenne a rendezvény és a gyümölcsözővé válna együttműködés, akkor azt ki lehetne terjeszteni a balkáni, balti, de akár a kelet-európai régióra is. Így pedig Magyarország ténylegesen is felkerülne a E-sport világtérképére.
Ez pedig komoly anyagi bevételekkel is járhat, hiszen a világunk egyik leggyorsabban fejlődő piacát a számítógépes és konzoljátékok jelentik. Egyes becslések szerint 2016-ban a világ PC-s és konzolipara közel 500 millió dollárnyi bevételt hozott és ennek több mint a fele az E-sport rendezvényekből és a reklámokból származott. Ugyanúgy kialakult az elektronikus sport globális közege és közönsége. Évenként millióan követik az interneten vagy az E-sportra szakaszosodott több száz (!) kábeles csatornán a legfontosabb döntőket, ahol a versenyek melletti műsoridőt – ahogy azt a sportcsatornáktól megszokhattuk – szakkommentátorokkal elemzésekkel, játékbemutatókkal, reklámokkal és „gamerekkel készített interjúkkal töltik ki.
Sőt, ebben az elektronikus sportban szintúgy megtalálhatóak a „sztárjátékosok”, akik lényegében abból élnek, hogy a versenyekre készülnek fel. Ez azt jelenti, hogy ők napi 10-12 órát gyakorolnak, megfelelően felszerelt „edzőtáborokban” képezik magukat. Nem szokatlan, hogy több százezer dollárt költenek el, hiszen minden számítógépes hardware eszközük vagy perifériájuk speciális, elbírva a nagy terhelést és szinte folyamatos használatot. A bajnokságokon részvevő személyeket vagy csapatokat (játéktól függően 4-7 főről beszülünk) sportegyesületek karolnak fel, és gyakran egyfajta „reklámozó felületként” használja őket (saját mez, italok, ételek és számítógépes eszközök).
Ahol az E-sport, több mint játék
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a világ E-sportjában óriási pénzek mozognak. 2001-ben megrendezték az első „E-sport Olimpiát” (World Cyber Games – WCG) a dél-koreai Szoülban. A helyszínválasztás korántsem volt véletlen: Dél-Korea az elektronikus sport hazája, ahol az egész sportág „nemzeti sporttá vált”, elsősorban az 1998-ban kiadott valós idejű stratégiai játéknak (RTS), a Starcraftnak köszönhetően. Azóta pedig több tízmillióan követték a legnagyobb bajnokságokat, amelyeket évekig fő műsoridőben, élőben közvetítettek és a legjobb játékosok körül valóságos kultusz alakult ki. Ez nemcsak azt jelenti, hogy több százezer dollárnyi összeget visznek haza egy megnyert bajnokság után, hanem széleskörű női rajongótáborral is büszkélkedhetnek.
Csakhogy az elmúlt években jelentős átalakulások történek ebben a szektorban is. A legutóbbi WCG-t 2013-ban rendezték meg, mivel a felhasználói, a jogdíjak körüli és a közvetítőkkel kapcsolatos viták miatt nem tartották meg, bár úgy tűnik, hogy 2018-ban Bangkokban folytatni foglyák a korábbi „elektronikus olimpiákat”. Ennél sokkal hangsúlyosabb, hogy az egész ipar-és sportág nem maradt meg Dél-Koreán belül. 2014-től az Egyesült Államok és Kína fokozatosan átvette a kelet-ázsiai állam szerepét, egyre több versenyt rendeznek ebben a két országban, illetve több száz millió dollárral támogatják a megfelelő infrastruktúra kiépítését, a csapatok felkészítését, a közvetítést, de még külön egyetemi képzéseket és kutatásokat (!) is indítanak a témában.
Az E-sportok népszerűsége pedig megállíthatatlanul kúszik felfelé. Ahogyan növekszik a nézők száma (lásd az alábbi grafikont) úgy emelkedik a bevétel is.
Az előrejelzések szerint 2017-ben az E-sportból származó bevétel egy év alatt a közel 42 százalékkal emelkedhet, ami azt jelenti, hogy elérheti
700 millió dollárt is, de 2020-ra ez az összeg akár 1,5 milliárd is lehet!
Sőt, ez a becslés még azelőtt készült, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportként ismerte el az E-sportot.
Igen, jól olvasta: október végén a svájci csúcson napirendre tűzték a videojátékok kérdését. Végül az a döntés született, hogy hivatalosan is sportnak minősítették az egész E-sportot, amelyet a jövő egyik fő, fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő és „megmozgató” sportágának tartanak.
“A kompetitív E-sport egy sporttevékenységnek tekinthető, mert a résztvevő játékosok felkészülésének és gyakorlásának intenzitása összemérhető más, tradicionális sportok képviselőivel”
-olvasható a hivatalos magyarázatban.
Kétségtelen, hogy azóta rendszeresen folyik a vita a sportolók és a sportszövetségek, de még a NOB-ban belül is, hogy vajon mennyire számít sportnak a bírálók szerint „seggen való ülés, billentyűzet és egér nyomogatása és a képernyő órákon keresztül történő bámulása”. (Ennek „cáfolására” lásd az alábbi videót, ami egyike a leggyakrabban hangoztatott ellenérvnek)
Ezen a videón látható a gamer számára az egyik legfontosabb tulajdonság: a magas APM (action per minute). Ez azt jelenti, hogy egy perc alatt mennyi parancsot ad ki valaki a billentyűzeten és az egeren keresztül. Az „átlagos” esportolók percenként 400-500 utasítást adnak ki . A világrekord rekord 818 APM!
Ugyanúgy sokan rámutatnak arra, hogy a határozat még nem jelenti azt, hogy közeljövőben a (nyári, téli?) olimpiai játékokon is felbukkannának a videojátékok. Még akkor is, ha 2019-től nyilvános vitát fognak folytatni arról, hogy a 2024-es párizsi olimpiai játékokon már esportolók is legyenek. Ám mások erre azt válaszolják, hogy korántsem reménytelen ezen a téren bizakodni: ugyanis 2022-es Ázsiai Játékokon az elektronikus sportban is megmérettethetik tudásukat és képességeiket a földrész játékosai.
Az E-sport sötét oldala
Csakhogy a „sportáavatással” párhuzamosan komoly kötelezettségek hárulnak a versenyek szervezőire, mivel ezentúl ugyanúgy vonatoznak rájuk a NOB szigorú előírásai: vagyis ki kell szűrniük a csalásokat, meg kell akadályozniuk az eladott meccseket, az online fogadásokkal való visszaéléseket, illetve be kell vezetni a doppingvizsgálatokat is. Habár nincsenek a nemzetközi médiumok fő középpontjában, szinte minden évben óriási botrányok robbannak ki az elektronikus sportágban.
Az 2015-ös év volt az egyik kritikus esztendő, amikor – nemcsak Dél-Koreát – behálózták az illegális fogadások és emiatt egész bajnokságok eredményeit kellett törölni. (További botrányokról lásd ezt a cikket.) Sőt, 2016-ban a kelet-ázsiai országban még profi és díjat nyert játékosokat 20 hónapos börtönbüntetésre és több millió dolláros bírság kifizetésére ítéltek „bundázás” miatt. Ezzel párhuzamosan nem ritka a teljesítménynövelő (például Adderall nevű, koncentrációkészséget javító és ébren tartó gyógyszerek) tömeges szintű használta, a haláleset (túlhajszolás, kialvatlanság, kiszáradás) vagy a „hackeknek” nevezett segédprogramok használata, amelyekkel egy játékot tisztességtelen előnyökre (falon át lövés, több életerő, ellenfél mozgásának látása) tehet szert.
Tehát a magyar kormány lépése korántsem véletlen műve. Azonkívül, hogy most ebben a félévben Magyarország tölti be a visegrádi négyek soros elnökségét, a NOB döntése szintén hozzájárulhatott az elektronikus sportok nagyobb szponzorálásához.
Végére maradt a legfontosabb érv a hazai E-sport fejlesztés mellett: egy 2017-es kutatás szerint a megkérdezettek magyar fiatalok 16 százaléka versenyszerűen játszik, de további 28-an jelezték, hogy szívesen megmérettetnék magukat a bajnokságokon, ha ehhez megkapnák a szükséges anyagi és egyéb keretet. Ennél még érdekesebb, hogy a hivatásos esportolók harmada 18 év alatt, illetve 25 év felettiek döntő többsége már „nyugdíjba vonul”, ami tényleg azt az érzetet kelti, hogy valóban ez a „jövő sportága”, amelyet ügyesen kihasználva Magyarország komoly nemzetközi hírnévre és anyagi bevételre tehetne szert.
UI: A Fühü a felmerült kérdésekkel megkereste az Esportmilla-t is, de a cikk megírásáig nem reagáltak.
Csak az Európai Unión belül van értelme a csoport létezésének, ugyanakkor sok a törésvonal, az egyes országok eltérő érdeke megosztja a V4-eket. Erről és a visegrádi országok Oroszországhoz való viszonyáról is beszéltek szakértők a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti konferenciáján.
Wojciech Przybylski, a lengyel Res Publica elnöke, a Visegrad Insight főszerkesztője arról beszélt, hogy
a visegrádi együttműködésnek nincs értelme az EU-n kívül,
nem is tudna működni, csak az integráción belül hasznos. Mivel nem lehet 27 tagállammal megbeszélni az egyes kérdéseket, az ilyen együttműködéseknek az a jelentősége, hogy közös álláspontot lehet kialakítani, egyeztetni. Szerinte mind a négy országnak gazdasági és biztonsági okokból fontos az uniós tagság.
Feledy Botond, a Társadalmi Reflexió Intézet igazgatója azt mondta, hogy nem szabad elfelejteni: a V4-eknél a németekkel való kereskedelem aránya a legmagasabb, ezért a németeknek is fontos egyben tartani a csoportot, és azért is, mert a németek egyelőre túl sok mindenben nem értenek egyet a franciákkal.
De
vannak fontos kérdések, amelyek megosztják a visegrádi országokat,
és nem csak az oroszokhoz való viszony. A lengyeleknek és a magyaroknak az Uniótól kapott pénzügyi támogatás a legfontosabb egy felmérés szerint, a cseheknek és a szlovákoknak a közös piachoz való hozzáférés. A különböző érdekeket jól mutatják azok az esetek is, amikor különbözőképp szavaznak EU-s ügyekben.
Vit Dostal, a csehországi Association of International Affairs Research Center igazgatója szerint hol erősebb, hol gyengébb az együttműködés – a menekültválság idején például nagyon összetartott a négy ország, de kétsebességes V4-ről is lehet beszélni, amikor mások az egyes országok érdekei.
Wojciech Przybylski egy kettősségről is beszélt: a lengyel társadalom nagyon EU-párti (ahogy a magyar is), ugyanakkor nagyon keveset tudnak az emberek magáról az Unióról – a britekhez hasonlóan. Nagyon sokáig ugyanis inkább csak arról beszélt mindenki, hogy mennyi támogatást lehet kapni az EU-tól. Még a mostani, a magyarokat sokban követő kormány is sokszor beszél a lengyelek EU iránti elkötelezettségéről.
„Még mindig jó diákok vagyunk”
– mondta.
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója szerint 2010-ben még az Orbán-kormány is hangosan EU-párti volt, főleg a magyar uniós elnökség idején, de aztán egyre több kritika érte Brüsszelből az intézkedéseit. Feledy Botond attól tart, hogy a látszólag erős, V4 iránti elkötelezettség a magyar kormánytól inkább csak kommunikáció, mintsem hosszú távú stratégia.
Ráadásul sok kihívás áll az együttműködés előtt:
Lengyelország például túl nagy a többiekhez képest,
„másik ligában játszik”, és erősebb partnereket is kereshet.
Vit Dostal szerint a cseh választás eredménye nem hoz majd jelentős változást az ország külpolitikájában. Már csak azért sem, mert Andrej Babisnak nem annyira fontos a külpolitika. Az EU-hoz való viszonya ugyan eléggé érzelmi alapú, de Dostal szerint a külügyet megkapja majd valamelyik koalíciós partner, vagy esetleg egy szakértő. Ugyanakkor az is biztos, hogy Csehország a következő években nem csatlakozik az eurózónához, és nem fogad be menekülteket.
Wojciech Przybylski szerint
a magyarok és lengyelek közötti barátság azért olyan erős, mert „nincs közös határunk”.
Az oroszokhoz való viszonyról azt mondta, hogy a lengyelek máshogy állnak hozzájuk, már csak a történelmi hagyományok és a többek között az orosz rakétabázisok jelentette fenyegetettség miatt. Ugyanakkor Oroszország komoly mezőgazdasági piacot jelenthetne, ezt eddig az oroszok megakadályozták, de folyamatos tárgyalásban állnak.
Feledy Botond arról beszélt, hogy Magyarországon „legalább az előző három miniszterelnök oroszbarát volt”. Ugyanakkor szerinte Orbánt és Putyint nem lehet barátnak nevezni, a két ország együttműködéséhez azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarország nagyon erősen függ az orosz gáztól. A politikai kommunikációban viszont komoly hibának tartja, hogy például orosz propagandából származó információkat terjeszt a kormány.
Krekó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy többek között a szlovákiai Globsec és a Political Capital tanulmánya szerint
Magyarország az egyik legsérülékenyebb Oroszországgal szemben.
Az orosz propaganda például, többek között a médiaviszonyok miatt, nagyon könnyen terjed.
Vit Dostal szerint, bár sokat beszélnek az orosz dezinformációs kampányok elleni küzdelemről Csehországban, de „nincs ennek jelentős eredménye”. Az, hogy az új kormány oroszokhoz való viszonya milyen lesz, azon is múlik majd, hogy ki lesz Babis koalíciós partnere, és ki lesz majd az új köztársasági elnök.
Wojciech Przybylski Robert Fico egyik nyilatkozatát idézte fel, miszerint, ha választania kell a V4-ek és az EU között, akkor egyértelműen az Uniót választja. A slavkovi együttműködés pedig azt is jelzi, hogy más lehetőségek is állnak egyes országok előtt – és ezzel Ausztria is lehetőséget kapott, hogy „belépjen az ajtón”.
Szlovákiában már egy ideje sokat foglalkoznak azzal, hogy Magyarország az Európai Uniótól több kritikát kap, mint dicséretet. A szlovák elemzőket és kommentátorokat gyakran foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon miért is „lázadozik” Budapest Brüsszel ellen? Mik azok az érzékeny témák, amelyek az állandó vita tárgyát képzik az Európai Unió és Magyarország közötti vitákban?
Lucia Rusnáková a Hospodárske noviny napilapban közölt elemzésében Zuzana Gabrižovával, az Euractiv portál főszerkesztőjével közösen öt olyan kérdésre próbáltak meg választ találni, amelyek szerintük lefedik a Magyarország és az Európai Unió közötti legnagyobb ellentéteket.
Hogyan áll hozzá a magyar kormány a kvótákhoz és a migrációhoz?
Orbán Viktor magyar miniszerelnök már számtalan fórumon hangsúlyozta, hogy a migráció drasztikus következményekkel fog járni Magyarországra nézve. Az Európai Unió Bírósága szeptember elején elutasította az uniós kvótarendszerről szóló magyar-szlovák keresetet. Habár eredetileg 120 000 menekültet kellett volna szétosztani az EU-ban, mindössze 27 000-et sikerült, mivel a bíróság szerint nincs együttműködés a tagállamok között.
Ugyanakkor a Rusnáková rámutatott arra, hogy Budapestet tették meg bűnbakká és kvótarendszer ellenségévé. Orbán továbbra is élénken harcolt a bírósági döntés ellen, miközben Robert Fico szlovák kormányfő elfogadta azt, igaz, ő sem ért vele egyet. Az EU migrációs biztosa, Dimitris Avramopoulos figyelmeztette nemcsak ezt a két országot, hanem Csehországot és Lengyelországot is, hogy ők is bíróság elé kerülhetnek, ha nem változtatnak a magatartásukon.
Gabrižová úgy látta, hogy a magyar miniszterelnököt még ez sem hatotta meg, s továbbra is a migráció negatív következményeiről beszélt és az uniós intézményeket kritizálta, valamint elutasította a „kevert társadalmak létrehozását”. Ez a xenofóbia azonban a jövő évi magyarországi választások kampányának a része. Rusnáková ebben a részben kitért még az Eurostat felmérése is: az EU-ban a menedékkérelmek elutasítása terén Magyarország áll az első helyen.
2017 júniusában már csak 255 személy kért menedékjogot, miközben tavaly júniusban még 4745-an.
Miképp gyakorol nyomást Orbán a civil szervezetekre?
A civil szervezetek jelentik a második nagy ellentétet Budapest és Brüsszel között. Idén júniustól ugyanis a magyar kormány szigorúbb törvényeket vezetett be: az a Magyarországon tevékenykedő civil szervezetnek, amely évenként több mint 23 000 eurónyi (7,2 millió forintnyi) támogatást kap külföldről, köteles regisztráltatnia magát.
Ezenfelül az interneten vagy a sajtóban a magyar állampolgárok tudomására kell hozni, hogy kik támogatják őket. Ha ezt nem teszik meg, akkor akár ki is utasíthatják őket az országból. A kritikusok és az Európai Bizottság szerint a magyar kormány így akarja kontroll alatt tartani az egész civil szektort. Emiatt Brüsszel szintén eljárást indított Budapest ellen, de a kritikákra a magyar kormány továbbra sem reagál.
Gabrižová közölte, hogy amennyiben Magyarország a következő egy hónap során sem fog érdemben válaszolni,
akkor eljárás indulhat Magyarország ellen és ez a sokkal keményebb retorziót jelenti.
Az Amnesty International üdvözölte az EB fellépését egy „olyan törvénnyel kapcsolatban, amely szembe megy az európai joggal.” Rusnáková pedig azt jegyezte meg, hogy az AI továbbra sem tartja be az új magyar jogszabályt.
Milyen problémái vannak Orbánnak a Közép-európai Egyetemmel (CEU-val)?
A szlovák elemző szerző elemzésének harmadik fő területét a Közép-európai Egyetem (CEU) képezte. A magyar kormány mindenben Soros Györgyöt amerikai milliárdost hibáztatja, miközben ő a felsőoktatási intézmény legnagyobb szponzora. A CEU elleni támadások tavasszal vették kezdetüket, és nem sokkal később elfogadták az új felsőoktatási törvényt, amely előírja, hogy a külföldi egyetemeknek egy kampusszal kell rendelkezniük, illetve a magyar kormánnyal egy együttműködési szerződést kell kötniük.
A CEU-nak viszont nincs anyaintézménye az Egyesült Államokban, így nagy az esélye, hogy el kellene hagynia az országot. A magyar kormány lépése több tízezres tüntetéseket idézett elő az országban, valamint rengeteg bírálatot váltott ki a nemzetközi szervezetek részéről. Rusnáková azt írta, hogy a CEU számára a kiutat jelentheti az amerikai a New York-i Bard College-dzsal kötött együttműködési memorandum.
Ugyanakkor Palkovics László magyar államtitkár azt nyilatkozta, hogy nem elég, ha együttműködési memorandumot írtak alá a felek, és ezért még korántsem biztos az egyetem jövőbeli helyzete. A Soros elleni harc második fő eleme az országszerte kirakott plakátok és médiában szereplő reklámok, valamint a következő nemzeti konzultáció. Budapest ugyanis minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy „Soros nevesen a végén”.
A visegrádi együttműködés jelenti az alternatívát?
A magyar kormány előszeretettel azt kommunikálja, hogy
„az EU felől érkező keményebb fellépés a V4-ek közötti szoros együttműködést hozza magával”.
Továbbá ezt bizonyítja szerintük az uniós belügyminiszterek október eleji közös nyilatkozata, amelyben továbbra is ellenezték a migránskvótákat és helyette a határvédelmet helyezték előtérben.
Azonban Gabrižová úgy vélte, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közvetítő szerepet tölt be a V4-nek és a nyugati tagállamok között, és mindent megtesz azért, hogy az EU-ban egységessé váljon a migrációs politika. Magyarországot és Lengyelországot igyekszik elszigetelni, ezért is nyit Csehország és Szlovákia felé. Ugyanakkor ezen a téren nagyon szorítja az EB-t az idő: Európa politikai térképét jelenleg átrajzolás alatt van, elég csak az osztrák választások eredményére gondolni.
Továbbra is szövetségesek maradnak a magyarok-szlovákok?
Budapest és Pozsony együtt harcol a kettős minőségű élelmiszerek ellen, vagyis Fico és Orbán igyekszik véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy a külföldi élelmiszervállalatok ugyanazon márkák esetében a gyengébb minőségű áruikat dobják a kelet-közép-európai országok piacaira. Ezzel párhuzamosan együttműködnek a környezetvédelem terén – létezik egy közös nemzeti park projekt – és a magyar diplomácia támogatja azt is, hogy az Európai Gyógyszerügynökséget Londonból a szlovák fővárosba költöztessék át. Vajon akkor mostantól Magyarország és Szlovákia „elválaszthatatlan partnerek” lettek? -tették fel a kérdést az elemzésben.
Gabrižová válasza erre az, hogy
1993 óta soha nem vOLT OLYAN JÓ A MAGYAR-SZLOVÁK VISZONY, MINT MOST
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.