Macron: Orbán ellenfél és partner

0
1061
youtube.com

Hétfőn érkezik Budapestre a francia elnök, hogy itt találkozzon a visegrádi államok vezetőivel. Csütörtöki sajtóértekezletén megkérdezték a francia államfőt, hogy mit gondol Orbán Viktorról.

“Politikai ellenefél, de európai partner” – hangzott a válasz. Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke január elsejétől. Macron elnök ezért mind a 27 tagállam vezetőivel találkozni akar.

Franciaország államfője ugyanakkor megerősítette: a jogállami normák betartása tekintetében nem lehet vita, de más ügyekben kompromisszumot lehet kötni. Ilyen az európai minimálbér vagy az atomprogram, amelyben a francia és a magyar álláspont közel áll egymáshoz.

Európai trió kontra Orbán és barátai

Az Európai Egyesült Államok irányába kívánja vezetni az uniót Macron elnök, Scholz kancellár és Draghi miniszterelnök. Egyetért ezzel Spanyolország és Hollandia kormányfője is vagyis az Európai Unió legfontosabb országai emellett foglalnak állást.

Ugyanez a helyzet az Európai Parlamentben, ahol a négy nagy frakció egységesen lép fel a szélsőjobboldal ellen. Mind az Európai Néppárt mind a szocialisták, a liberálisok és a zöldek emellett kötelezik el magukat, és elutasítják Orbán Viktor illiberális rendszerét.

Ezért sem járt sikerrel a magyar kormányfő kísérlete a hétvégén Lengyelországban, ahol szélsőjobboldali egységfrontot kívánt létrehozni. Matteo Salvini,  a Liga vezére el sem ment a találkozóra hiszen ő tagja az olasz kormánynak, amely több mint 200 milliárd eurót kapott az uniós helyreállítási alapból. Magyarország és Lengyelország viszont egy centet sem. A lúzerek szövetsége ilyen körülmények között nemigen jöhet létre hiszen minden uniós tagállamnak szüksége van az euró milliárdokra, hogy elhárítsa a pandémia miatt kialakult válsághelyzetet.

Orbán Viktornak az unió bírálatán túl nincs alternatív javaslata, erre pedig nehéz szövetséget kötni.

Macron nem Orbán kedvéért jön Budapestre hanem azért, hogy megossza a visegrádi államokat. A francia diplomácia régi célja az, hogy a mérsékeltebb Csehországot és Szlovákiát szembefordítsa az elszántan Brüsszel ellenes budapesti és varsói vezetéssel.

Scholz német kancellár első útja Párizsba vezet, hogy ezzel is kifejezze: Macronnal együtt kívánja vezetni az Európai Uniót míg korábban Merkel kancellár egyedül tartotta kézben az irányítást.

Az új felállás nem sok jót ígér Orbán Viktornak, aki a tengerentúlról sem remélhet támogatást hiszen Trump megbukott. Biden pedig meg sem hívta a demokrácia csúcsra – egyedül maradt le az Európai Unió tagállamai közül a listáról a magyar miniszterelnök. Ez nem is túlságosan finom célzás arra, hogy Washingtonban sem ragaszkodnak túlságosan a személyéhez.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .