Kezdőlap Címkék Vébé

Címke: vébé

Korpási Bálint és Lőrincz Tamás is bronzérmes

0

Lőrincz Tamás bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 75 kilogrammos kategóriájában a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján. Ezt megelőzően Korpási Bálint is dobogóra került.

Korpási, aki címvédőként érkezett Párizsba, és egészen az elődöntőig hibátlanul menetelt, ott azonban kissé furcsa bíráskodás után később kapott intéssel kikapott.

A BVSC friss Európa-bajnokának az orosz Adam Kurakkal kellett megküzdenie a dobogóért, és a mérkőzést szó szerint a küzdelem jellemezte.

A felek hat perc alatt nem találtak fogást egymáson, ugyanakkor Korpási volt az, aki a meccs nagy részében irányított, Kurakot így az első, majd a második szakaszban is egy-egy pontért intették. Korpási végül 2-1-re győzött.

„Nagyon jó sorsolásom volt, ezért is bánt egy kicsit, hogy nem jutottam a döntőbe. Az elődöntőben sajnos nem tudtam akciót csinálni, ilyenkor pedig előfordulhat, hogy így jár az ember” – nyilatkozta a nap végén Korpási az MTI-nek azt is kiemelve, hogy örül bronzérmének.

MTI/FüHü

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!