Kezdőlap Címkék Váradi jelentette fel a Malévet

Címke: Váradi jelentette fel a Malévet

Az év üzletembere

Olvasom a napi hírekben, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte Budapest Főváros Kormányhivatala. A hivatal nem jogerős, elsőfokú ítélete ellen a légitársaságok fellebbezhetnek.

Az egyik, kifejezetten a fapados légitársaságok ügyeivel foglalkozó portál, a Wizz Air „különös” üzletpolitikáját elemzi. Kiderítették, hogy ezzel a büntetéssel egy időben „visszaállt a szigor” a Wizz Air járatain, Budapesten újra keményen nézik és méricskélik a kapunál a kézicsomagokat. Ami persze nem csökkenti a viteldíjat, sőt! A lényeg: a pótdíj hivatalosan „csak” 10 850 forint, de a Budport is rátesz valamennyi kezelési költséget, így egy-egy túlsúlyos csomag akár 15 ezer forinttal is megdrágíthatja az „olcsónak” hirdetett menetjegy árát. A helyszínen, hogy még többet bosszankodjanak az utasok, gyakorlatilag csak készpénzzel lehet fizetni.

Ezentúl fizetniük kell azoknak is, akik mindenképpen szeretnének egymás mellett ülni a társaság járatain. A légitársaság ezt azzal indokolja, hogy ez is része annak a folyamatnak, amivel ők

„folyamatosan fejlesztik a szolgáltatásaikat, és új lehetőségeket teremtenek a jobb utazási élmény biztosítására”.

Az új helyzetben két stratégia körvonalazódik: aki biztosra akar menni, hogy a párja mellett ülhessen az utazás során, kiperkálja a magasabb árat, ha ezt nem teszi, marad a cserebere más utasokkal a felszállás után. Ez azonban macerás, már csak a csomagok hurcolása miatt is

A Wizz Air történetének legjobb 12 hónapos időszakát zárta – áll a légitársaság közleményében.

Rekordszámú, több mint 30 millió utas választotta a Wizz Airt az elmúlt év során, ami 24 százalékos növekedést jelent az azt megelőző 12 hónaphoz képest. A társaság március elején indított nagyszabású fejlesztése részeként mindössze 17 hét alatt heti 700 új indulást ad menetrendjéhez, és 21 új Airbus repülőgéppel bővíti flottáját.

Nemzeti légitársaság híján

próbáljon valaki ne a még csibészebb, 100 millióra büntetett, csomagokat lehagyó Ryanair, vagy a „csak” 25 millióra büntetett kvázi magyar társasággal eljutni mondjuk a spanyol tengerpartra,

vagy egy sor más tájára a világnak. A Wizz Air a Malév egykori „legzsírosabb” desztinációira gyorsan rátette a kezét, nagy választási lehetőséget nem hagyva a hazai utasoknak a légitársaság kiválasztásában.

Csak emlékeztetőül: egy, a Malév „vesztét” okozó brüsszeli vizsgálat derítette ki, hogy az életben maradáshoz valóban tiltott állami támogatást kapott a nemzeti légitársaság. Ennek értéke összesen elérhette a 100 milliárd forintot, amit a Malévnak vissza kellett fizetnie. Annak idején, amikor a hír napvilágra került, Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a portfolió.hu-nak azt nyilatkozta: ő is ilyen döntésre számított.

Csak azt nem tette hozzá, hogy ő volt az, aki elsőként kezdeményezte a vizsgálatot Brüsszelben a számára konkurenciát jelentő magyar nemzeti légitársasággal szemben.

Öles plakát a Nyugatinál az egyik házon: Váradi József, a magyar diszkont légitársaság alapító tulajdonosa lett az idén az év üzletembere. Legyünk hát büszkék Váradi úrra, hazánkban egészen biztosan, nincs e címre méltóbb vállalkozó se földön, se égen.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!