Kezdőlap Címkék Valami Amerika

Címke: Valami Amerika

Ez volt ma – 2018. február 14.

0

Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit, amennyiben a részletekre is kíváncsi, kattintson!

Bokros Lajos: Orbán és bandája nem véletlenül verte szét a jogállamot

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A magyar kormánykörök meglehetősen idegesen reagáltak az Európai Csalás Elleni Hivatal nyilvánosságra került jelentésére. A gyanú szerint Orbán Viktor veje, Tiborcz István bűnszövetkezet szervezése révén juthatott milliárdokhoz. A magyar kormányfő családjának korrupciós ügye a világlapok vezető témája is lett. Viszont Lázár János igyekezett minden felelősséget a mára kormányellenséggé vált, de az eset időpontjában még Fidesz szekértolójának számító Simicska Lajosra kenni. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Bokros Lajos szerint

az Európai Unió kezdeményezni fogja a bűnösök felelősségre vonását.

A MoMa elnöke szerint minden egyes nap, amivel Orbán Viktor uralma hosszabb lesz, tovább löki az országot a szakadék felé.

Most államtitkárt talált meg az OLAF

A fejlesztési tárca közlekedési államtitkáról, Homolya Róbertről véli úgy az OLAF, hogy két beruházásban összeférhetetlenül vett részt, ezért a teljes támogatást, 3,3 milliárdot visszafizettetné. Homolya Róbert szerint ezek „bagatell ügyek”.

Elnézést kért az E.ON, amiért olcsóbban adja a gázt

Nem tetszett Németh Szilárdnak, hogy az E.ON

olcsóbban kínálja a gázt, mint az állam.

A Fidesz alelnöke szerint a cég azzal, hogy megjelent a piacon egy olyan termékkel, amely a rezsicsökkentett árnál is olcsóbban juttatja el a gázt a fogyasztókhoz, beszállt a választási kampányba. A cég közleményt adott ki, amelyet itt olvashat.

MSZP: Háztartásonként hetvenezret buktunk a gázáron

Négy év alatt egy átlagos háztartás hetvenezer forinttal többet fizetett a gázért, mert a kormány nem érvényesítette a világpiaci áresést – állítja az MSZP frakcióvezetője. Tóth Bertalan szerint ez a rezsiblöff.

Árat emelnének a budapesti taxisok

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Tarifaemelésre tettek javaslatot a fővárossal folytatott egyeztetésen. A főpolgármester-helyettes szerint, ha ebben a taxisok többsége egyetért, nem akadályozzák meg. A taxisok

reklámokat is szeretnének a kocsikra,

valamint módosítanák a reptéri rendeletet.

Gazdasági szempontból is előnyös a multikulturális társadalom

Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy ha nő egy társadalom sokszínűsége, az jót tesz a gazdaságnak. Erről is beszélt egy budapesti előadásában Isabelle Poupart kanadai nagykövet.

Újabb két reptéri tolvajt fogtak el

A két rakodómunkás még januárban egy utas feladott poggyászából lopott el egy fehérarany gyűrűt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Öt nappal később egy másik utas poggyászából egy karórát és egy parfümöt tulajdonítottak el. Most elfogták őket.

Újabb háború fenyeget a Közel-Keleten

A hétvégén ismételten olyan szituáció alakult ki a Közel-Keleten, amely egy újabb háború kitörésének (rém)képével fenyegetett: egy izraeli vadászbombázó lelövése, majd azt követő megtorló akciók nemcsak a régióban, hanem

a nagyhatalmak körében is komoly aggodalmakat szült.

Habár a súlyosabb összecsapások elmaradtak, Izrael esetében könnyen fordulópontot jelenthet a válság, hiszen szükségessé vált a korábbi Szíria-politikájának a felülvizsgálata.

Suttyóságban felülmúlta a Valami Amerika 3 az első két részt

A Valami Amerika 3 jobb pillanataiban olyan, mintha az alkotók direkt parodizálni akarták volna az első két részt, máskor pedig még ennyire sem értékelhető. Az új rész

sehogy sem akar önmagában értékelhető filmélménnyé összeállni,

és pont azokat a dolgokat viszi tovább és nagyítja fel az első két részből, amiket jobb lett volna végre elfelejteni.

Suttyóságban felülmúlta a Valami Amerika 3 az első két részt

A Valami Amerika 3 jobb pillanataiban olyan, mintha az alkotók direkt parodizálni akarták volna az első két részt, máskor pedig még ennyire sem értékelhető. Az új rész sehogy sem akar önmagában értékelhető filmélménnyé összeállni, és pont azokat a dolgokat viszi tovább és nagyítja fel az első két részből, amiket jobb lett volna végre elfelejteni.

Nyilvánvaló, hogy nem egyszerű folytatást készíteni egy sikeres filmhez, és általában minél több ilyen készül, annál rosszabb lesz az végeredmény. Ez alól sajnos a Valami Amerika-sorozat sem jelent kivételt. Az általános recept az szokott lenni, hogy az alapkonfliktushoz érdemben nem nyúlnak (itt: adott három szerencsétlen testvér, akiket mindig rászed az átváltozóművész csaló, Alex), csak behoznak egy csomó új karaktert, és kétszer annyi fordulatot, hogy ne érezze azt az egyszeri néző, hogy ugyanazért a filmért fizetett kétszer, vagy esetünkben háromszor. Már a Valami Amerika 2-ben is egy rakás új mellékszereplővel és még kacifántosabb (azaz hiteltelenebb) oda-vissza átverésekkel operált Herendi Gábor rendező, a Valami Amerika 3-ban pedig újabb fokozatra kapcsolt az őrület. A szereplők száma exponenciálisan nőtt, a Várnai testvérek pedig olyan kalandokba keverednek, amelyek még a hihetőség látszatát sem igyekeznek már fenntartani. Az első részben volt egy kis verekedés? Akkor a másodikban részben jöjjön a maffia, a harmadikban pedig tízpercenként legyen valami véres bunyó, és indítsunk mindjárt olyan utcai lövöldözéssel a filmet, amit még a 90-es évek elején is megirigyeltek volna a legsúlyosabb arcok is. Az első részben azt néztük, hogy Ákos folyton megcsalja Timit? Akkor a második részben varrjon le egy tucat nőt, de azon is viccelődjünk, hogy nem áll fel neki, és akkor a harmadikban meg jöhet az, hogy blogot csinálnak a szexuális életükből, de a gyerek meg nem jön össze, mert Ákosnak nem elég jó a spermája.

A Várnai testvérek: András (Hujber Ferenc), Ákos (Szabó Győző) és Tamás (Pindroch Csaba)

A szexista és az úgynevezett altesti viccelődés már a Valami Amerika első részéből sem hiányzott, de az ilyen szintű poénok mostanra teljesen leuralták a forgatókönyvet, és

minden karaktert sikerült önmaga karikatúrájává butítani.

A legrosszabbul szegény Oroszlán Szonja járt, akinek gyakorlatilag annyi újdonság jutott, hogy a kezébe adtak egy szelfibotot és egy goprót, hogy immár youtuberként maxolja ki a szőkeséget.

A sztori is alapvetően az előző két film elemeinek újrahasznosításából épül fel annyi különbséggel, hogy most éppen a börtönben terelték össze hőseinket. Herendi Gábor a film sajtóbemutatója után arról beszélt, hogy ennek mindössze annyi oka van, hogy úgy gondolta, egy ilyen környezetben számos vicces szituációba keveredhetnek a Várnai testvérek, és utána a helyszínhez találták ki a sztorit. Ennek megfelelően a háttérben zajló konfliktus, hogy miért kerültek oda, és hogy jönnek ki, igazából teljesen érdektelen (valami nagy értékű bélyeg körül bonyolódik egyébként a sztori), a lényeg a vicces(nek szánt) szituációkon van. Ezek viszont a szokásosnál is suttyóbbak lettek, hiszen azon kéne nevetni, hogy a meleg elítéletet játszó Nagy Ervin női ruhában vonaglik, Andrást (Hujber Ferenc) minden második mondata után megütik, Eszternek (Ónodi Eszter) a terhesség miatt megvastagodott a lába és megnőtt a melle, és pont a legrosszabbkor folyik el a magzatvize.

Hujber Ferenc, Pindroch Csaba és a Valami Amerikában újoncnak számító Stohl András. Fotó: Wlcsek András

A történetvezetést és karakterépítést teljesen alárendelték annak, hogy minél több ilyen poénforrást, illetve sztárt lehessen a filmbe belepasszírozni,

ugyanis a Valami Amerika 3 másik fontos alappillére a börtönös sztori mellett az lett, hogy egy csomó híres színészt és Ganxsta Zolee-t is megnyerték az új résznek. Ez állítólag nem volt nehéz, hiszen mindenki örömmel csatlakozott a sikeres szériához, viszont egy rakás olyan karaktert eredményezett, akik csak miért ne alapon kerültek bele a forgatókönyvbe. Ilyen például Stohl András esete, aki egy közepesen ismert, drogozás miatt bebörtönzött színészt játszik. A Valami Amerika 3 tele van az ehhez hasonló, önironikus poénkodással, és nyilván a színészek is baromira élvezték, hogy végigökörködhették a forgatást, csak éppen olyan lett tőle a film, mint egy kevéssé szofisztikált kabaréműsor.

Nem azt mondjuk, hogy egyáltalán nem lehet nevetni a Várnai testvérek és kapcsolt részeik szerencsétlenkedésén, mert tényleg vannak szórakoztató részei, illetve jól eltalált poénjai a filmnek, és a színészek is odatették magukat a karakterek kidolgozatlansága vagy groteszksége ellenére is. De összességében nagyon fárasztó két órán keresztül nézni az ilyen szintű viccelődést, mert egyszerűen mindenből túl sok van ebben a filmben: szereplőből, átverésből, verekedésből, meztelenkedésből, illetve nosztalgiázásból is. Így, ha valami elsőre még vicces is lett volna, az ötödik hasonló jelenetnél már garantáltan nem az, összességében pedig kifejezetten kínos érzést kelt, hogy ilyen alpári viccelődéssel szeretnének eladni 2018-ban egy mainstream magyar vígjátékot. Pedig ez minden valószínűség szerint sikerülni is fog.

Egy súlyosan beteg rajongó már megnézhette a Valami Amerika 3-at

Csak jövő héten kerül a mozikba a Valami Amerika új része, de egy rajongó már jóval a premier előtt megnézhette, milyen lett: Herendi Gábor rendező és a Tamást alakító Pindroch Csaba személyesen mutatta meg a filmet a gyógyíthatatlan betegsége miatt ágyhoz kötött Csorba Dávidnak.

A 25 éves Csorba Dávid Duchenne-féle izomelhalásos betegsége miatt mozogni és beszélni sem képes, lélegezni is csak lélegeztetőgéppel tud. Az ujjait kicsit tudja mozgatni, a külvilággal ezért számítógépen keresztül kommunikál. Mivel hatalmas filmrajongó, és a magyar filmek közül a Valami Amerika-sorozat a kedvence, édesanyja felvette Herendi Gáborral a kapcsolatot. A rendező Pindroch Csabával együtt vállalta, hogy személyesen vetíti le a filmet Dávidnak, aki nagyon viccesnek találta az új részt. Azt pedig, hogy magukkal az alkotókkal nézhette meg a filmet, úgy kommentálta, hogy neki ez tényleg egy kis Valami Amerika volt. Herendi Gábor pedig azt mondta a Csorba Dávidnál tett látogatás után, hogy ezért érdemes filmet csinálni, hogy az ember részese lehessen mások boldogságának.

A premier előtti magánvetítés mellett a stáb adománnyal is szeretné segíteni a családot, ezért Weiler Péter a forgatáson készült werkrazjaiból árverést tartanak, az ebből befolyó összeget pedig Dávid fejlesztésére és segédeszközeinek vásárlására fordítják.

Herendi Gábor, Pindroch Csaba és Csorba Dávid. Fotó: Wlcsek András

A Valami Amerika 3 február 15-én kerül a mozikba, a jól ismert szereplőkkel. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter és Oroszlán Szonja mellett a második részben csatlakozó Csuja Imre és Tompos Kátya is feltűnik. Az új részben rajtuk kívül Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Ganxsta Zolee és Scherer Péter is fontos szerepet kapott.

A Valami Amerika 3 története ezúttal úgy tűnik, kiszakad a film és a színház világából. De van ami nem változik: három testvér, Tamás (Pindroch Csaba), Ákos (Szabó Győző) és András (Hujber Ferenc) ismét Alex (Szervét Tibor) miatt kerül bajba, és egy milliókat érő, lopott bélyeg lesz a konfliktus fő forrása.

A legújabb trailer itt látható:

És egy werkfilmszerű is készült:

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK