Kezdőlap Címkék V. Naszályi Márta

Címke: V. Naszályi Márta

Miután nyert az ellenzék

Nem arról írok, hogy mi lesz, ha 2022-ben nyer az ellenzéki pártszövetség. Másról: arról, hogy mi történik most, miután 2019-ben nyert az ellenzéki pártszövetség. Mégpedig Budapest I. kerületében.

Mindenki számára váratlanul ebben az 1990 óta mindig jobboldali győzelmet hozó kerületben nyert az ellenzéki pártszövetség, a Párbeszéd által közös polgármesterjelöltnek delegált V. Naszályi Márta, ez a végtelenül rokonszenves, okos asszony lett a kerület polgármestere.

Most az okoz széles körben meglepetést, hogy további két évre meghosszabbította Nagy Gábor Tamás korábbi fideszes polgármester szüleinek bérleti szerződését. Azért volt ez meglepetés, mert a választási kampányban V. Naszályi az ilyen jogilag és erkölcsileg egyaránt elfogadhatatlan lakásbérletek megszüntetését ígérte. Naszályi az ATV reggeli műsorában elmondta: bíróságnál kezdeményezték e szerződések felülvizsgálatát, egyelőre kettőét, de amíg a bíróság nem foglal állást, a hatályos önkormányzati rendelet szerint a bérleti szerződést meg kellett hosszabbítani. Dolgoznak az új önkormányzati lakásrendeleten, de azt a járvány miatt még nem tudta elfogadni a testület, és náluk nem megy a rendeletalkotás egyik napról a másikra, mint a Fidesznél. Elvégre mindez fölöttébb bonyolult.

Naszályinak minden bizonnyal igaza van. A történetnek azonban van egy fontos tanulsága.

Sokat hallunk ma az ellenzéki pártoktól arról, hogyan fogják felszámolni 2002 után a fideszes szabadrablás következményeit, hogyan szerzik vissza az államnak a lopott vagyont, hogyan lesz szankcionálva minden bűn.

Az I. kerületi történet azonban arra figyelmeztet, hogy ez korántsem lesz annyira egyszerű dolog, ahogy azt ma az ellenzékben sokan képzelik.

Naszályi arról beszél, hogy mennyire bonyolult az önkormányzati bérlakások ügye az I. kerületben. Biztosan az. De ne legyen kétségünk, az Orbán-kormány által végigvitt vagyonosztogatás, a különféle közbeszerzések és megbízások ügye ennél is sokkal bonyolultabb. Az esetleges új kormánynak nem lakásbérleti szerződések, hanem közbeszerzések és beruházási megbízások százai, ezrei ügyében kell majd bírósághoz fordulnia, hogy állapítsák meg: semmisnek nyilváníthatók-e a sok évvel korábban létrejött szerződések.

Az ügyészségnek kell majd tisztáznia: mely esetekben mutatható ki büntetőjogi felelősség. Az biztos, hogy sok-sok bűn marad majd büntetlenül, sok elsíbolt közvagyont nem lehet majd visszaszerezni, ha lesznek is olyan esetek, amikor sikerül fülön csípni a rosszhiszemű döntéshozatal felelőseit, s megtörténhet valamiféle reparáció.

Ne tápláljunk ez ügyben illúziókat.

Bréking nyúz, június 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

Viselkedjetek rendesen, Ti nők!  – ellenkező esetben kioszt benneteket a 888.hu. Ha már kivívtátok magatoknak a jogokat, ne követeljetek megkülönböztetően kedves fogadtatást – szól az üzenet. Ez nem túl gyakran taglalt téma az alternatív valóság médiájában, nem úgy, mint a Jobbik és néppártosodásának az ócsárlása, a simicskázás vagy éppen a sorosozás.

 

888.hu – Nő vagy? Ha politizálsz, felejtsd el!

Ezzel a címmel írt cikket Szentesi Zöldi László, aki szerint miért is várja el egy nő, aki önként belépett a közélet mocsarába, hogy majd száraz lábbal kerül ki onnan? Kezdetben a nők otthon dolgoztak, vezették a háztartást, nevelték a gyerekeket, összetartották a családot – idézi fel a régmúltat a cikk szerzője, aki szerint azzal nincs baj, hogy később az európai nő kilépett a babaházból, önálló életre kelt, dolgozott, diplomát szerzett, birtokba vette polgári jogait. Ma már a nők közéleti részvétele valóság vannak politizáló nők, ami tényleg jó.

„Ha Thatcherre és Kéthly Annára gondolok, még a tenyeremet is összeverem, ha Szél Bernadettre és Angela Merkelre, akkor nem annyira”…

Ám az már nem – derül ki az írás szerzőjének az álláspontja –, hogy a nők a kivívott egyenlőség ellenére is megkövetelik maguknak, hogy velük senki ne gyalázkodjon, őket ne minősítgesse, nekik be ne szólogasanak.

Erre játszik rá Kálmán Olga, Lukácsi Katalin, meg a többi roppant önérzetes politizáló nő.

Nincs különbség, nincsenek előjogok. Ugyanaz jár neki, mint egy férfinak, se több, se kevesebb. Ugyanúgy kell vele beszélni, ugyanolyan partnernek vagy ellenfélnek kell tekinteni. Hiszen ez volt az eredendő elgondolás.

Ezt akarták.

Echo TV – Simicska Lajos kérésére likvidálták Novák Elődöt

Simicska Lajosnak erőteljes ráhatása volt a Jobbik működösére. Elvitathatatlan a szerepe a Jobbik széthullásában – írja az Echotv.hu, az ő kérésére likvidálták Novák Elődöt. Dúró Dóra az Echo-mérleg című műsorban azt is mondta, hogy nem feltétlenül a néppártosodás elképzelése miatt jutott oda a Jobbik, ahol most van. Ugyanakkor a párt letért arról az útról, az értékrend alapú politizálásról, amiért létrejött. Ebben a Jobbik előző vezetésének felelőssége van.

Szerinte elvitathatatlan, hogy Simicska Lajos látványos Jobbik mögé állása is befolyásolta, hogy a párt hova jutott.

Dúró közölte, soha nem hitt Simicska Lajosban, csak elvekben és értékrendben.

Nincsenek bizonyítékai arra nézve, hogy Simicska Lajos a párttal tartotta-e a kapcsolatot és ha igen, akkor kivel. Ugyanakkor többen is jelezték, hogy Novák Előd eltávolítása Simicska kérése volt.

Figyelő – Így kerülhetett be a parlametbe Kocsis-Cake Olivio

„Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd bukott miniszterelnök-jelöltje lemondott a mandátumáról, így a zuglóiak nyakán maradt. Helyét a parlamentben, a Párbeszéd frakciójában Kocsis-Cake Olivio vette át, miután ma letette esküjét az Országházban. Érdemes megvizsgálni, hogyan is eshetett a választás a Párbeszéd pártigazgatói tisztségét betöltő Kocsis-Cakere” –  írja az egykori gazdasági hetilap online kiadása.

Az MSZP és a Párbeszéd közös listáján összesen 220 képviselőjelölt kapott helyet, közülük viszont csak 17-en képviselték a törpepártot. A biztos befutó helyek közül csak kettőt birtokoltak: az elsőt Karácsony Gergely, a tizenegyediket Tordai Bence. Ám nem a következő, 19. Helyre sorolt Váradiné Naszály Márta, hanem a 99. helyen álló Kocsis-Cake Olivio kapta Kaárcsony mandátumát, úgy, hogy még hat politikus állt sorban a mandátumért.

A cikkíró szerint  valami igazán nagy dolog állhatott a furcsa megoldás mögött. A pártigazgató 2010 előtt „civilként” ténykedett, többek közt a Soros Alapítványnál. Ezután pedig az LMP-hez csatlakozott, ahonnan Karácsonnyal együtt távozott 2013-ban, hogy megalapítsák a Párbeszédet.

Azért előzhetett be Kocsis-Cake Olivio másik hét párbeszédes politikust, mert nem meglepő módon a Párbeszédben is előnyökkel jár, ha valaki jó beágyazottsággal rendelkezik a Soros-hálózatban.

Lehet egy vári lakással több?

0

Mi lenne, ha meg lehetne venni a vári műemléklakásokat?

A legutóbbi testületi ülés napirendjén azt vettem észre, hogy meghosszabbítani terveznek egy lakásbérletet: Zsidai Roy cége öt éve bérel egy vári műemléklakást a Pest-Buda vendéglő mellett, amelyet raktárnak használt. Mélységesen megdöbbentem azon, hogy bár az előterjesztésben egyértelműen le van írva, hogy Zsidaiék a bérleti szerződést megszegték, hiszen a tulajdonos önkormányzat beleegyezése nélkül kizárólag lakásként használhatták volna, mégis kétféle határozati javaslat-változat szerepelt benne, és az egyik szerint folytathatták volna a lakásbérlést.

40 ezer forintért egy 56 m2-es vári műemléklakást. Miközben az egész Pest-Buda szállodát úgy alakították ki, hogy különböző módszerekkel hozzájutottak az önkormányzati tulajdonú lakások meglehetősen olcsó bérleti jogához a Fortuna utca 3. sz. alatt, majd csináltak egy szállodát belőle. Azért adhatják ki szállásként ezeket a lakásokat, mert a határozatlan idejű szerződéseknél (amelyek jogát átvette) ezt megengedi a rendelet. Ezért alakulhatott ki az a sajátos helyzet, hogy van, aki csak egyszerűen lakik a várban többször annyi pénzért, mint aki luxusszállodát üzemeltet. Egy idegenforgalmi centrumban nyilván vannak szállodák, de kérdés, hogy az önkormányzati bérlakásállomány terhére kell-e ezeket nyitni alacsony összegű lakbérért cserébe.

A bizottsági és a testületi ülésen is feltettem a kérdést, hogy hogyan történhetett meg az, hogy 5 évig nem ellenőrizték ezt a bérleményt? Ha Zsidai cége a Várban egy ugyanekkora méretű raktárt bérelt volna, az 4 év alatt 11,5 millióval több bevételt hozott volna az önkormányzatnak – hogyan akarják kártalanítani a kerületet Zsidaiék. Milyen állagromlást okozott, hogy nem újították fel, talán nem is fűtötték a lakást? Hogyan tervezi az önkormányzat a kártérítés behajtását? Sajnos, ezekre a kérdéseimre nem kaptam választ, az viszont egyértelműen kiderült , hogy eddig nem is volt semmiféle bérleményellenőrzési terv: „…novemberre fogja a GAMESZ összeállítani a bérleményellenőrzési tervet.” (polgármester)

Kapisztrán tér városháza.jpgÉv elején adatigénylést nyújtottam be az önkormányzathoz, szerettem volna megtudni, hogy hány vári lakásban működik valamilyen cég. Kiderült, hogy az önkormányzat nem tartja mindezt nyilván, ami érthetetlen, hiszen adózás szempontjából szükség van erre az információra. Azért, hogy összeszedjék a kért adatokat, közel másfél millió forintot akartak kérni tőlem. Még hány lakásban működik valamilyen vállalkozás a kerületben szerződésellenesen? – tettem fel a kérdést. Ha januárban összeszedik az adatokat, akkor mostanra tudnánk és intézkedhettünk volna.

Nem adtam fel a küzdelmet, adatigénylést nyújtottam be a Táncsics Mihály utcai lakásokról, hogy legalább ezt az egy utcát lássuk.

Sokan kérdezik, hogy lehet az, hogy az I. kerületben ilyen ordas mutyizás zajlik a lakásokkal. Nos, ennek szálai a ’90-es évekbe nyúlnak vissza, amikor is a Budai Vár területén lévő műemlékházakat teljes egészében önkormányzati tulajdonba rendelték és az ezekben lévő lakásokat nem albetétesítették. Azért, hogy a Vár műemléki jellegét, a műemléképületeket ezzel védjék meg. Ez azt jelenti, hogy ezeket a (korábban tanácsi) bérlakásokat a bérlők nem vehették meg – ellentétben más tanácsi lakásokkal, amelyek nem műemlékházban voltak.

Emlékezhetünk még, hogy a rendszerváltás után az önkormányzatok szabadulni próbáltak a rossz állapotban lévő IKV lakásállománytól, és mélyen a piaci ár alatt adták el a bérlőknek a lakásokat. Nálunk is a mai napig él a rendelet, amely alapján a határozatlan idejű bérleti joggal rendelkező bérlő a (nem vári műemlék)lakás becsült értékének feléért veheti meg azt, és ha egy összegben fizet, akkor további 10% kedvezményt kap. Szóval ~40%-os áron lehet I. kerületi lakásokhoz jutni. Illetve lehetett, mert mára szinte mindet eladta az önkormányzat.

De a vári lakók nem vehették meg, ami sokak szerint igazságtalanság volt. Szerintem az igazságtalanság sokkal inkább az, hogy voltak, akik megvehették és voltak, akik nem. Szinte minden testületi ülésen elénk kerül egy olyan vári műemlék lakás, amit éppen most adnak el több száz millió forintért – miközben ezekhez hasonló, ezekkel szomszédos lakásokat 3-500 forintos négyzetméteráron ad bérbe az önkormányzat.

A nem eladható lakások bérleti joga pedig igen magas áron cserél gazdát. Ami végül is megürül, azokat szokta az önkormányzat úgynevezett piaci alapon bérbe adni. Ezt piacinak hívják, de valójában semmiféle piaci folyamatokhoz nincs köze, ez egyszerűen annyit jelent, hogy a rendeletben megjelölt bérleti díjak közül a legmagasabbért hirdetik meg és a pályázónak lehet másik lakása is, a pályázó lakás és jövedelmi körülményeit nem vizsgálják.

Egyetlen feltétel, hogy a lakást a pályázónak fel kell újítania (Zsidaiék nem is újították fel a Táncsics utcai lakást), és a kezdő bérleti díjat erősen csökkenti, hogy a lakások milyen lepusztult állapotban vannak. Így alakulnak ki a 400,- Ft/m2-es bérleti díjak barokk épületek bűbájos belső udvaraira néző lakásokban. Szerintem szégyen az önkormányzatra nézve, hogy ezek a lakások ilyen állapotban vannak, szégyen, hogy van köztük, ami nem komfortos – erre nem kéne nagy mellénnyel hivatkozni. Éppen azért kapta meg az önkormányzat, hogy a műemlékek védve legyenek, de ennek a feladatnak nem tett eleget.

Egészen a legutóbbi időkig ezekről a pályázatokról egy titkos és sehol meg nem nevezett grémium hozott döntést (a bizottsági elnökök négyen), és a képviselő-testület még az eredményt sem tudta meg. Az új rendeletbe, az én javaslatomra bekerült, hogy a döntést a képviselő-testület hozza meg, a titkos grémium csak javaslatot tesz. Továbbra sincs az önkormányzatnak ingatlangazdálkodási terve, ötletszerűen, egyedi döntésekkel határozza meg, hogy melyik lakásnak mi legyen a sorsa. Az elmúlt évek lakásgazdálkodási gyakorlata miatt számvevőszéki vizsgálatot és a Kormányhivatalnál a lakásrendelet felülvizsgálatát kezdeményezem, mert úgy látom, hogy mindez az önkormányzat számára vagyonvesztést eredményezett és eredményezhet még.

Végezetül: a rendszerváltáskor hozott törvény szerintem jó célból született, azért, hogy megvédje a Budai Vár polgárvárosi negyedének műemléki értékeit. Most, húsz év után érdemes ránézni, hogy a kialakított rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Érdemes kielemezni és végiggondolni, hogy a továbbiakban mi volna a vári műemlékházak és a helyi közösség érdeke.

A testületi ülésről szóló beszámolóm itt olvasható: beszámoló.

Az elmúlt ülést próbaképpen on-line közvetítettem a politikusi facebook oldalamon, a videó itt megnézhető: https://www.facebook.com/VNaszalyiMarta/

V. Naszályi Márta (A Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!