Kezdőlap Címkék Ujhelyi István

Címke: Ujhelyi István

Isten talán megbocsát, én nem

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lukács 23,34. Ez a húsvét tényleg más, mint a korábbiak – a miniszterelnöknek igaza volt. – ritkán olvasható ez Ujhelyi István tollából.

„És nem csak azért, mert a mi, békéhez szokott generációnk soha nem látott körülményekkel néz szembe a koronavírus járvány miatt, hanem azért is, mert megint bebizonyosodott: a hatalom még ebben a szorító helyzetben sem képes méltó lenni a felelősségéhez.

Mondhatnánk persze, hogy mi vagyunk a balgák, hiszen a trikolórba préselt Nemzeti Együttműködés Rendszere már megszületésekor ordas hazugság volt, mégis az ember – talán épp a keresztényi megbocsátást követve – rendre elhitte, hogy idővel más lesz.

Idővel szelídül, idővel visszaleng az inga a tébolyból. De most sincs másként. A hatalom most sem hazudja meg önmagát, úgy látszik tényleg képtelen rá. Más körülmények között egyszerű rongyembereknek nevezném őket, de az ünnep szentsége miatt elégedjünk meg az álszent jelzővel.

A hatalom eleinte komolytalanul állt a vírus fenyegetéséhez, azt mondták, hogy a Soros-féle világösszeesküvés kottája szerint szervezett migráció jóval nagyobb probléma bármilyen készülődő világjárványnál. Végül felismerve a bajt és a felelősséget, elkésett lépések sorát tették meg.

Magam is támogattam és támogatok minden olyan kormányzati lépést, amely a sikeres védekezést segíti – ez világos kötelesség. A kép azonban sajnos árnyékosabb. A közösségi és közmédia szabad perceiben a nemzet összekapaszkodásáról, a politikai viták elnapolásáról szóló reklámok ömlenek kormányzati pénzen.

Szép, finom, igaznak vágyott üzenetek. Végtelenül szomorú, hogy mögötte rothadó szándék árnyéka sejlik.

Amint a hatalom lehetőséget érzett, a segítő kezei egyikébe tőrt szorított és vág, szúr, kaszabol vele ahol csak tud; leginkább persze övön alul. Az, ahogyan nekirongyoltak az Európai Uniónak és ahogy hazugságparavánt húznak Brüsszel és Budapest közé, nemcsak hogy szánalmas, de rendkívül veszélyes is. Néhány percig itthon ugyan politikai csatát nyernek vele, de hosszú távon a teljes nemzetnek ártanak.

Az pedig, ahogyan a hatalom ráuszította Karácsony Gergely főpolgármesterre és az ellenzéki városvezetőkre a gépezet minden gyalogságát (szorítóba kényszerített tisztifőorvostól, szebb napokat látott EP-képviselőn át az aprópénzért megvehető médiamunkásokig), egyszerre rendkívül pitiáner és végtelenül elszomorító. Mert

most olyan fenyegetéssel nézünk szembe, amely tényleg egységet követel és nem a családokat szétszakító ideológiai polgárháború felerősítését.

De nem, a hatalom ezt a helyzetet is arra használja fel, hogy tudatos hazugságok propagandisztikus ismétlésével gyengítse vetélytársait. Persze, Orbán Viktor már tizenhárom éve – egy külföldi diplomaták előtt mondott előadásában – megmondta, hogy megtanulta:

„amikor esély van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”.

Hatgyermekes édesapaként végtelen szomorú és feldúlt vagyok, hogy egykor tisztes emberek nevüket adják a hatalom undorító aljasságaihoz és, hogy tisztességes polgárok bármiféle reflexió nélkül elhiszik mindazt, ami a hatalom uralta nyilvánosságból ömlik.

A koronavírus járvány valós fenyegetés, nem pedig egy ócska politikai termék!

Az emberek egészsége, megélhetésük biztosítása védendő prioritás, nem pedig politikai játszmákhoz való eszköz! Az Európai Unió mindannyiunk értékes és segítő közössége, nem pedig ellenség! A hatalom most olyan eszközökkel operál, amelyre nincs mentség. Ha van Isten, talán megbocsát nekik, de én magyar emberként, családapaként, kérlelhetetlen európaiként nem tudok.”

Ujhelyi: a kormány sajátjának fogja hazudni az uniós segítséget

Elmenekült a hivatalos válaszadás elől Müller Cecília országos tisztifőorvos – ezt állította Ujhelyi István a közösségi oldalán tartott sajtótájékoztatón.

Az MSZP EP-képviselője elmondta, hogy több nappal ezelőtt hivatalos kérdéseket intézett az Operatív Törzshöz, illetve a kormányzati kommunikátorokhoz azzal kapcsolatban: Magyarország mely, a koronavírus elleni védekezéshez kapcsolódó uniós programokban kíván részt venni és melyekhez csatlakozott már.

Ujhelyi arról is tájékoztatást kért, hogy Magyarország mikor, milyen típusú és mekkora mennyiségű egészségügyi eszközre köt vagy kötött szerződést az Európai Bizottság által lefolytatott európai közbeszerzés kapcsán, de arra is választ várt:

milyen eszközöket igényeltünk az Unió „rescEU” készlet-programjából, amelyhez a belügyi tárca tájékoztatása szerint csatlakozni kívánunk.

Az MSZP politikusának tájékoztatása szerint a kérdésekre eddig egyedül Müller Cecília tisztifőorvos reagált, azonban ő is azzal ütötte el a válaszadást, hogy a felvetett kérdéscsomagról az Emberi Erőforrás Minisztériumnál kell érdeklődni, mert az túl „komplex”. Ujhelyi szerint a kormány igenis részt vesz az európai uniós programokban és amit lehet, igyekeznek fel is használni a védekezés során, azonban mindezt egyszerűen eltagadják és elhazudják az EU-ellenes propaganda kedvéért.

Az MSZP európai politikusa az online tájékoztatóján azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban sorozatban hozta azokat a döntéseket, amelyekkel a tagállamokat támogatja a koronavírus elleni védekezésben. Rámutatott, hogy az EU intézményei elsősorban az egészségügyi védekezést, valamint a gazdasági ágazatok és a munkahelyek védelmét segíti, de – amire eddig nem volt példa – most egy olyan csomagot is megnyitott, amelynek köszönhetően, uniós finanszírozással fizetés-kiegészítést is lehet biztosítani a rászoruló európai polgároknak.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a most bemutatott 100 milliárd eurós keretből rendkívül kedvezményes hitelkonstrukcióval finanszírozhatóak azoknak a munkavállalóinak a terhei és bérei, akiket a válság miatt egyébként elbocsátanának.

„Félő, hogy a kormány azért hallgat az uniós támogatásokról és az ehhez hasonló programokról, mert Orbán Viktor ezeket a forrásokat akarja majd felhasználni a saját, hazai mentőcsomagjához, a támogatások forrását azonban el kell hazudnia, hogy tartani tudja az EU-ellenes propagandáját”

– fogalmazott Ujhelyi István.

Mégiscsak kér segítséget a kormány Brüsszeltől

Vannak még csodák, a kormány reagált az elérhető uniós támogatásokat felsoroló javaslatomra és korábbi kijelentéseivel ellentétben mégiscsak élni kíván a brüsszeli segítséggel. – közli Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.

Az Európai Parlament közegészségügyi területért felelős szakbizottságának tagjaként csak támogatja a kormány bejelentését, miszerint aktívan részt kívánnak venni az Európai Bizottság stratégiai készlet-felhalmozási programjában, a RescEU-ban.

„Mint ahogyan arra az elmúlt napokban többször is felhívtam már a figyelmet: az EU a koronavírus elleni védekezésben többek között azzal kíván segíteni a tagállamoknak, hogy lélegeztető-gépekből, védőmaszkokból és egyéb egészségügyi eszközökből álló stratégiai készletet alakít ki, a költségek kilencven százalékát pedig magára vállalja.” – folytatja az MSZP-s politikus.

Ebben a programban fog aktívan részt venni Magyarország is a belügyi tárca bejelentése szerint. Megnyugtató, hogy a kormány ezzel végre beismerte: nem igaz, hogy semmilyen segítséget nem kapunk az Európai Uniótól. Várom, hogy a kormányzat a további, rendelkezésre álló európai lehetőséggel is hasonló módon élni fog a magyar emberek egészségének és munkahelyeinek védelmében.

Újabb húszmilliárddal nőtt a kórházak adóssága!

Csak az elmúlt hónapokban közel húszmilliárd forintnyi újabb adósságot halmoztak fel az állami finanszírozású kórházak az orvostechnikai eszközök beszállítói felé, ez pedig veszélyezteti az ellátás- és betegbiztonságot – jelentette be európai, szakmai forrásokra hivatkozva vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője emlékeztetett arra, hogy a tavalyi évben már súlyos problémát jelentett, hogy ez az összeg elérte a 70 milliárdos kintlévőséget, amelyet a kormány elsőként „maffiaszerű ajánlattal” próbált megoldani: az érintett magyar cégeknek azt ajánlotta, hogy ha elengedik a követelésük húsz százalékát, akkor azonnal megkapják a fennmaradó összeget. Ujhelyi szerint a koronavírus-járvány idején megengedhetetlen, hogy a kórházak további adósságspirálba szoruljanak, ezért

felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa a megfelelő forrást és jogi hátteret ahhoz, hogy az állami fenntartású egészségügyi intézmények a következő hónapokban ki tudják egyenlíteni a beszállítók felé a számláikat.

Ez ugyanis a politikus szerint elengedhetetlen a biztonságos ellátás garantálása érdekében.
Az MSZP EP-képviselője a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy az Európai Unió az elmúlt napokban sikerrel zárta azt az európai, központi közbeszerzési eljárást, amely során védőfelszerelésekre írtak ki pályázatot a rászoruló tagállamok gyors és érdemi ellátása érdekében.

A 25 uniós tagállam részvételével végrehajtott központosított eljárás elősegítette, hogy lenyomják az eszközök beszerzési árát, így az érintett országok jelentős kedvezménnyel juthatnak hozzá az szükséges védőfelszerelésekhez.

Ujhelyi reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány is részt vett ebben a programban és a napokban megköti az ezzel kapcsolatos szerződéseket a beszállítókkal, hozzátéve: a Fidesz egyelőre hallgat erről a programról is.

A szocialista politikus bejelentette azt is, hogy az európai intézmények egy jelentős méretű, stratégiai készletet halmoznak fel lélegeztető-gépekből, védőmaszkokból és egyéb egészségügyi eszközökből.

Az úgynevezett „rescEU-készlet” költségeit kilencven százalékban az Európai Bizottság állja, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy a kormány hazudik, amikor azt állítja: semmilyen segítséget nem kap Brüsszeltől.

„Felszólítom a magyar kormányt, hogy számoljon el azzal: mikor és mekkora készletet igényel ebből az alapból a magyarországi ellátásbiztonság garantálására!”

– fogalmazott az EP-képviselő.

Ujhelyi István az online tájékoztatón beszámolt arról is, hogy az Európai Parlament közegészségügyi szakbizottságának tagjaként kezdeményezni fogja az orvostechnikai és diagnosztikai eszközökre vonatkozó európai rendelet – most májusban esedékes – hatályba lépésének elhalasztását annak érdekében, hogy a cégek most minden erővel a koronavírus elleni védekezést tudják segíteni. A politikus hozzátette: Európában közel harmincezer cég működik ebben az ágazatban és közel hétszázezer embert foglalkoztatnak.

A jogállamiság tarkón lövése után mára eljutottunk az alkotmányos terrorig

Újhelyi István Európai Parlamenti képviselő 234. alkalommal teszi közzé nyílt levelét, melyben a Fidesz hatalom és hatalomgyakorlásának  visszásságaira hívja fel a figyelmet. Az Mszp-vel és magával lehet nem egyetérteni, de az e heti nyílt levele még a korábbiaknál is ütősebbre sikerült, sőt tovább menve mindenkit arra kell  sarkalljon, hogy azért a mostanában sokat emlegetett Köztársaságért a korábbiaknál is sokkal többet tegyen!

„Napra pontosan négy évvel ezelőtt történt, hogy kopasz verőlegények fizikailag megakadályozták Nyakó Istvánt abban, hogy az MSZP nevében népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi boltzár ügyében. Annyi bicskanyitogató esemény történt azóta, hogy ez a jelenet sokakban már nyilván megkopott, pedig intő jel kell, hogy maradjon, hiszen ez az eset világosan és egyértelműen bebizonyította: a Fidesz semmitől sem riad vissza, minden eszközt megengedhetőnek tart és nem fél átlépni semmilyen törvényi vagy erkölcsi Rubikon-t.

Pedig ez a Nemzeti Választási Irodánál történt botrány sem volt előzmény nélküli. A Fidesz alig egy esztendővel a hatalomra jutása után máris berúgta az ajtót és világossá tette: magasról tesznek jogszabályra, erkölcsre és szokásjogra. Apróság volt, de mindent előrevetített, amikor 2011-ben azzal kezdték gőgös megtorló hadműveleteiket, hogy nemes egyszerűséggel beszántották a földrajzinév-bizottságot, miután szakmai érvek mentén nem értettek egyet a Ferihegyi Repülőtér nevének átnevezésével.

Erőből átvitték, aki ellenszegült, lefejezték. Bumm.

Ugyanezt láttuk később kiteljesedni a Népszabadság hazug indokokra felépített, végtelenül undorító módon végrehajtott kivégzésénél, de a másik végletként ugyanezt látjuk most például a fóti gyermekvárosban is, ahol a NER-től való félelem és túlkompenzálás miatt

a porcelángerincű intézményvezetés képes megbüntetni egy speciális nevelési igényű fiút, mert egy internetre feltöltött dalban tiltakozott a gyermekváros bezárása és az oligarcha-kormány ellen.

Azért emlékeztetem minderre Önöket és azért hívom vissza emlékeik közé a Nyakó Istvánról és a vele szemben felsorakozó fideszes bérkopaszokról készült képeket, mert

nem léphetünk túl egyik gaztetten sem.

Az, amikor az MSZP bátran és következetesen kiállt az emberek akarata mellett, a narancsos hatalom pedig utolsó eszközként verőembereket küldött azért, hogy fizikailag megakadályozzon valakit – jelen esetben Nyakó István barátomat – alkotmányos jogai gyakorlásában, az a magyar jogállamiság tarkón lövésével volt egyenértékű.

Tudom, a jogállamiság ügye ebben a formában keveseket érint meg, a plakátokra felírt gyűlölet-propaganda ennél (tragikus, de) jóval több érzelmet vált ki a magyar polgárokból, a négy évvel ezelőtti esemény azonban fontos figyelmeztetés kell, hogy legyen mindannyiunknak. Különösen most, amikor

a Fidesz-kormány állami finanszírozású álkonzultációban kéri ki az emberek véleményét arról, hogy tetszik-e nekik egy jogerős bírósági ítélet tartalma vagy sem.

A Fidesz nem mást üzen ezzel, mint hogy a jogbiztonság ezennel hivatalosan is véget ért Magyarországon, a független bíróságok döntését az államhatalom csak akkor veszi figyelembe, ha épp úgy akarja.

Hölgyeim és Uraim, ez az elvetemült lépés az álkonzultációban hivatkozott bírósági ítélet témájától és tartalmától teljesen független, a demokratikus berendezkedést érintő elvi kérdés.

Állítom, hogy ahol államilag küldött verőemberek akadályozzák meg az alkotmányos joggyakorlást és ahol az ügyben érintett intézmény (Nemzeti Választási Iroda) gyáván félrenéző elnöke a mai napig hivatalban maradhat, ott már nincs jogbiztonság. Ott viszont,

ahol jogerős bírósági ítéletek kapcsán maga a kormány szervez állami pénzen ellenkampányt és próbál nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra, ott kérem „alkotmányos terror” van.

Ez pedig nem játék. Üssék fel a történelemkönyveket és nézzék meg hova juttatta az érintett nemzeteket az ehhez hasonló fasisztoid államépítkezés. A Duće persze mindig megbukott a végén, de addig fájdalmas, súlyos károkat hátrahagyó, felperzselt és véres út vezetett.”

Hazaárulás vagy hazafias tett

Hazaárulás vagy hazafias tett az uniós forrásokat a jogállamisághoz kötni?  Ne siessenek a válasszal, mert messze nem olyan egyszerű, mint az elsőre tűnik! Sőt, a jobboldali véleményhuszárokat és kormányzati kommunikációs inasokat is óvom attól, hogy zsigerből a hazaárulással tegyék egyenlővé a Magyarországnak járó források visszatartását, hiszen Orbán Viktor 2006-ban (akkor még ellenzéki pártvezetőként) maga követelte ugyanezt a néppárti frakció előtt szónokolva.

Lassan tehát a testtel és óvatosan a minősítésekkel, mert hamar saját vezérükre hullhat vissza. A kérdést pedig nem véletlenül teszem fel, hiszen jelenleg is zajlik a következő hétéves uniós költségvetés előkészítése. Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács új elnöke, a belga Charles Michel a napokban egy olyan új javaslattal állt elő, amely ugyan egy fokkal előnyösebb Magyarország számára: a kohéziós források borítékja például vastagabb lehet a korábban javasoltnál, de így is komoly veszteségeket szenvedünk el a NER politikája miatt.

Orbán Viktor annak persze részben örülhet, hogy az uniós kifizetéseket az EiT elnöke úgy kötné a jogállamiság tiszteletben tartásához, hogy nem a források blokkolásának feloldásához, hanem eleve a kifizetések felfüggesztésének elrendeléséhez kellene minősített többség a Tanácsban. Az állam- és kormányfők most csütörtökön ülnek össze Brüsszelben, hogy többek között erről is tárgyaljanak.

Szeretném világossá tenni, hogy nem fogok megszavazni olyan hétéves költségvetést, amely kibúvót ad a renitens kormányoknak; amely megtűri és hagyja, hogy például a fideszes oligarcha-kormány szétlopja és saját céljaira fordítsa a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Egyelőre sikerrel megküzdöttünk azért, hogy az eredeti költségvetési javaslattól eltérő módon jóval több – bár személyes véleményem szerint még így sem elégséges – fejlesztési forrás jusson, például Magyarország számára. Ebben az Európai Parlament progresszív többsége – a szociáldemokraták, a néppártiak, a zöldek és a liberálisok – közösen léptek fel, világossá téve az Európai Tanács vezetője felé: abszolút többségünkkel meg fogjuk vétózni a büdzsét, ha bizonyos feltételek nem teljesülnek, így például a kohéziós források érdemi növelése.

A jogállamisági kritérium és az azzal kapcsolatos mechanizmus szintén elengedhetetlen, hiszen rendszerszintű az európai értékek fenyegetése és az uniós források ellopása.

Nekem a magyar emberek érdekeit kell képviselnem, ezért meg kell védenem minden egyes eurocentet, amely nem a magyar emberek életének javítását szolgálja, hanem a Fidesz családi maffiájának kasszájában köt ki. Olyan mechanizmusokat kell, hogy találjon az Unió, amely a korrupt kormányzatokat megkerülve, közvetlenül biztosít forrásokat. A Fidesz hiába vagdalkozik a jogállamisági kitétel ellen, nagyon egyszerű a probléma megoldása: tessék visszatérni a tisztesség talajára, betartani a jogállami normákat és beszüntetni a rendszerszintű állami korrupciót.

A Fidesz legjobban tenné, ha haladéktalanul csatlakozna az Európai Ügyészség intézményéhez, ezzel is bizonyítva elhivatottságát az átláthatóság és az uniós közpénzek tisztességes felhasználása iránt. Ilyen egyszerű.

Mi a Fidesz helyett is megküzdünk a Magyarországnak járó források növeléséért, az viszont egyedül a Fideszen múlik, hogy ezek lehívását blokkolni fogják-e a jövőben. Nekem nincs és nem is lehet más lehetőségem, mint a rendelkezésemre álló eszközökkel biztosítani, hogy a magyar embereknek járó fejlesztési források ne tűnjenek el útközben a kormányzati közpénzszivattyúban.

A címben szereplő kérdésre tehát a válasz csak egy lehet. Az uniós források kifizetésének esetleges felfüggesztése nem hazaárulás, sokkal inkább hazafias tett, hiszen ezzel megakadályozható, hogy a magyar embereknek járó közpénz egy korrupt állami maffiaszervezet kezébe kerüljön.

Egy tisztességes és józan világban épp az merítené ki a hazaárulás fogalmát, ha a haza javát szolgáló támogatásokat tudatosan ellopják. Óvatosan tehát a szavakkal! Főleg azoknak, akik visszaélve hatalmi pozíciójukkal évek óta könyékig túrnak a közösség vagyonában.

Újhelyi Isván

Halkan jegyzem meg – 2019. április

Elképedve hallgattam tegnap az Mszp vezetőinek nyilatkozatát, reagálását Bangóné mélyrepüléséről. Bangóné megnyugodhat: van még lejjebb. Rosszízű elszólása, csak további mélységek bugyrát szabadította fel az Mszp vezetőiből.

Előbb Újhelyi István szállt alá és Hidvéghi Balázs legjobb formájának mélységeire emlékeztetően mantrázott sületlenséget, majd Tóth Bertalan pártelnök kissé szelídebb tónusban megismételte Újhelyi fröcsögéseit végképp aláásva mindazt, amit ugyan magunk sem hiszünk, de ezredszer is remélünk ettől a mai Mszp-től is. Hiába.

A pártok vagy hallgattak, vagy csak halk hangon határolódtak el. A Liberálisok közleménye nem hallatszott az égig: „Gyűlöletmentes kampányra kérjük a pártokat.”

Hiába, az őszi összefogásért vissza kell fogni magukat, ahogyan például a DK korábban nem reagált a nyilvánosságra került mszp-s őket szidalmazó megnyilvánulásaira. Azt mondták nem egymás ellen kell most küzdeni, hanem a közös ellenfélre fókuszálva, a Fideszre összpontosítva minden erőt bevetni.

Estére aztán elfogyott a lojalitás. Tarthatatlanná tette a két mszp-s pártvezető mismásoló, mit mismásoló: bicskanyitogató nyilatkozata, bele a média nyilvánosságába.
Persze a Klubrádióban Bolgár György betelefonálós műsorában akadt néhány hívő, akik örömmel konstatálták a patkányozás után a patkánykormány, mint főszlogen bevetését a Fidesz elleni választási csatába, olyannyira, hogy szegény műsorvezető csak hallgatásával tiltakozott a hülyeség ilyen fokú megnyilvánulása ellen.

Gyurcsány megtörte a DK hallgatását. Ő megtehette, hiszen miniszterelnökként is több alkalommal bevállalta, hogy hibázott (szaúdi elszólás, öregecske asszonyok) és akkor még az őszödi beszédről nem is beszéltünk…

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette: „Mi nem ilyenek vagyunk!”

„A DK elnöke szerint komoly dilemma elé került az MSZP, de a többi baloldali párt is a Bangóné kijelentése nyomán előállt helyzet miatt. A dilemma feloldásához szerinte jó kapaszkodó, ha az érintettek visszamennek oda, hogy miért is küzdenek valójában, 2-3-4 parlamenti helyért vagy valami másért. Szerinte azért, hogy nyugodt, tisztességes, becsületes, emberi országot csináljanak Magyarországból.” – hangzott el az Egyenes Beszédben. (atv.hu)

A kormánypártok vezetőinek jelentős részét köztörvényes gazembernek nevezni legitim állítás, de „nem fogadható el sem a politikai ellenfelek, pláne nem a szavazóik dehumanizálása.”

Amit erről az ügyről gondoltam, azt elmondtam az MSZP elnökének ma reggel – árulta el Gyurcsány, aki felhívta Tóth Bertalant, az MSZP elnökét, hogy elmondja a kialakult helyzetről véleményét.

Végül kijelentette:

az ellenzéki pártokról azt lássák: embertelen körülmények között is emberek tudtak maradni.”

Lehet Gyurcsányt, a politikust ezer hibája miatt akár joggal szidni, de el kell ismerni a baloldalon egyedüliként tudott politikusként is ember maradni.

Orbán stop! Kiplakátolják Orbánt Európában? – 2019. március

Német, majd más tagpártokkal indít kampányt az MSZP az EP-választásra a magyarok körében Stop, Orbán felszólítással. Az se kizárt, hogy Orbán képével fognak mozgósítani baloldali pártok. Gyűlik a parázs a Fidesz alatt, Weber ultimátumot adott Orbánnak.

Nem kizárt, hogy lesznek olyan pártok – elsősorban Frans Timmermans szocialista európai bizottsági alelnöké -, amelyek élni fognak a kínálkozó lehetőséggel, és Orbán Viktor arcképével indítanak kampányt az európai parlamenti választás előtt – derült ki Ujhelyi István MSZP-képviselő szavaiból a Független Hírügynökség kérdésére.

A szocialista párt EP-képviselője és kampányvezetője elmondta: ők ugyan nem fognak ilyen javaslattal élni, de a kormány döntése – március 15-étől Frans Timmermans európai bizottsági alelnök váltja Jean-Claude Junckert a magyar plakátokon –

választ érdemel a holland szocialista testvérpárt részéről.

Mindenesetre az MSZP kampánya nemzetközi szintre emelkedett azzal, hogy a német SPD-vel kötött megállapodást – és tucatnyi mással készül erre – annak érdekében, hogy két nyelvű kampányban közösen mozgósítsák az ott élő magyarokat: minél többen regisztráljanak az európai parlamenti választásra – jelentette be ma Brüsszelben Ujhelyi István.

Forrás: Ujhelyi István/Youtube

Ennek gondolata az „Orbánisztán vagy az Európai Unió”. A bejelentéskor „Stop Orbán” feliratú piros lapot tartottak magasba az MSZP megjelent politikusai. Ebbe a szlogenbe belefér, hogy a közösségi médiában vagy – ahol van erre lehetőség – köztéri plakátokon

„magyar tartalom” is megjelenjen,

ha van olyan tagpárt, amely az Orbán vagy Európa gondolat jegyében fontosnak tartja – mondta Ujhelyi. Elismerte, hogy ez a gondolkodásmód – ahogyan a magyar kormány plakátjainak tartalma – távol áll a nyugati gondolkodástól.

Az viszont tény, hogy Orbánt egyre inkább Európa tönkre tevőjeként tartják nyilván Európában – mondta Ujhelyi.

Közben gyűlik a parázs a Fidesz alatt, a rövid idő alatt összegyűlt aláírások után már 13 európai néppárti (EPP) tag jelentette be, hogy kezdeményezi a Fidesz kizárását. A legnagyobb súlyú szervezetről, az ír kormánypártról van szó. A Fidesz maradni akar az EPP-ben – írta a Reuters.

Az EPP frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber a Bild című német lapnak nyilatkozva

minden eddiginél keményebb hangot ütött meg.

A tagság megtartását három feltétel teljesüléséhez kötötte:

  • Orbán azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányt,
  • bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól,
  • biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.

Weber szerint még ebben a hónapban világossá kell válnia, hogy teljesülnek-e a feltételek, és Orbán lépéseitől függ, hogy sor kerül-e a szakításra a Fidesz és az EPP között. Mint mondta: tesz egy utolsó kísérletet Orbán Viktor és a Fidesz megtartására az EPP-ben, de a kereszténydemokrácia értékei nem képezhetik alku tárgyát.

Támogatásáról biztosította a Manfred Weber által ismertetett feltételeket  a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), kilátásba helyezve a kizárási eljárás támogatását.

Sebastian Kurz kancellár, az ÖVP elnöke, Johannes Hahn bővítési biztos, az EPP alelnöke és Ottmar Karas osztrák EP-képviselő közös nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy – mint fogalmaztak –  

teljes mértékben támogatják a Manfred Weber nyilatkozatában foglaltakat.

„Ezek a feltételek vitathatatlanok, azokat teljesíteni kell, ellenkező esetben további lépések fenyegetnek” – írta az APA osztrák hírügynökség. Kurz szerint az EPP feltételei ismertek, a labda pedig egyedül Orbán Viktor térfelén pattog.

„Orbán Viktornak végre fel kell hagynia azzal, hogy ellenségképekkel, vádaskodásokkal és antiszemitizmussal  politizáljon” – így  Ottmar Karas.  Ha ez nem történik meg, akkor meg kell indítani az EPP-ből történő kizárási eljárást – fűzte hozzá.

Európai egészségügyi minimumszolgáltatás kell

Európai egészségügyi minimumszolgáltatás kell, hogy garantálja a magyar betegbiztonságot! – állítja Ujhelyi István heti szokásos brüsszeli levelében.

EP-képviselőként fontos és egyedi vállalása, hogy ebben a parlamenti ciklusban leteszi az uniós döntéshozók asztalára az európai egészségügyi minimumszolgáltatás kereteiről szóló javaslatát.

„Az általam kezdeményezett konzultáció során is egyértelművé vált, hogy az egészségügy fejlesztése, a betegbiztonság megerősítése az emberek egyik elsődleges elvárása felém, ennek érdekében lettem tagja az Európai Parlament ezzel a területtel foglalkozó szakbizottságának (ENVI) és tűztem ki elvégzendő feladatként az európai minimumprogram megalkotását.” – írja, majd az eddig megtett lépések eredményeként beszámol róla, hogy számos egyetértő támogatásra számíthat javaslata: „Nemcsak hazai, de nemzetközi egészségügyi civil- és szakmai szervezetek jelezték megkeresésemre, hogy készek megosztani tapasztalataikat és javaslataikat a közös munkában, de ugyanígy partnerre találtam már több uniós tagország egészségügyi miniszterében is, akik szintén nyitottnak mutatkoztak a javaslat iránt.”

Sokak határozott álláspontja, hogy tarthatatlan az egészségügyi ellátórendszerek egyensúlytalansága az Unióban.

Általános vélemény, hogy európai polgárok egészségi állapota és életminősége konkrétan azon múlik, hogy az Unió melyik tagországában élnek.

„Tarthatatlan, hogy az egészségügyi dolgozók elvándorlása miatt súlyos szakemberhiány veszélyezteti az ellátást a keleti régiókban. És tarthatatlan, hogy az egészségügy szervezését tagállami hatáskörben hagyva az Unió csak megvonni tudja a vállát az egyes tagországokban uralkodó siralmas állapotok miatt.”

Az egyetlen megoldásnak a minimumszolgáltatási keretrendszert teremtését tartja Ujhelyi – „ha már a magyar kormány számára az egészségügy csak másodlagos terület.”

Meg fogjuk csinálni!

Kemény szavakkal illeti a kormány egészségügyi tevékenységét. „Persze az illiberális kormánytól csak a kamu propagandára futja az ügyben, szerintük „soha nem látott mértékben újult meg” a magyar egészségügy.

Nos, ehhez kapcsolódóan legyen elég csak az elmúlt napokban nyilvánosságra került információkból néhányat felidézni: a hivatalos adatok szerint tavaly többen haltak meg kórházi fertőzés miatt, mint autóbalesetben. Az OECD jelentése alapján kimondható: százezrek nem férnek hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz hazánkban. Ugyancsak nemzetközi jelentések alapján tudjuk, hogy magyar orvosok ezrei, nővérek tízezrei hagyják el a pályát vagy az országot. És, ha még ez sem lenne elég: az elmúlt napokban bukott ki, hogy van olyan szakrendelő, ahol már az időpontfoglaláshoz is csak időpontot lehet kapni.”

Ujhelyi nagy fába vágta fejszéjét. Világosan látja, hogy messze a cél, de, ha közösen és kitartóan teszünk érte megvalósulhat.

„Hosszú menetelés lesz, de az első lépéseket már megtettük.”

Ujhelyi: biztosította az EP az ingyenes vonatbérlet-program folytatását!

Elfogadta az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése a mai napon azt az állásfoglalást, amely a jövő évi költségvetési kereteket és prioritásokat tartalmazza. Ennek egyik fontos tételeként az EP megerősítette, hogy az általam mentorált ingyenes InterRail-bérlet programja a következő évben is folytatódhat, az ehhez szükséges források rendelkezésre fognak állni.

Mint azt az elfogadott állásfoglalás is rögzíti: folytatni kell és tovább kell erősíteni a DiscoverEU pályázatot, különös tekintettel az Erasmus+ programba tervezett integrálása kapcsán.

Büszke vagyok arra, hogy elsőként karoltam fel ezt a kezdeményezést és segítettem a megvalósulását. Az elmúlt években eddig közel háromszázezer fiatal jelentkezett a programra, közülük ötvenezren tudtak élni az ingyenes vonatbérlet nyújtotta utazással. A program sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre is közel tízszeres volt a túljelentkezés. Kétségkívül ez az Európai Unió egyik legprogresszívebb és legtöbb bővítési lehetőséget rejtő programja, amelyre a 2021 utáni hét éves költségvetésben várhatóan már évi százmillió euró fog rendelkezésre állni. Azon fogok dolgozni, hogy a program mind szélesebb kör számára elérhető legyen és erősíteni tudjuk az oktatási és ismeretterjesztő lehetőségeit.

A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A végül DiscoverEU néven megvalósuló program nemrég európai nívó-díjat nyert.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!