Kezdőlap Címkék Trump

Címke: trump

Trump beszólt Merkelnek, aki ettől népszerűbb lett

0

Az USA nem lesz migránstábor – ezt üzente Donald Trump Angela Merkelnek, kihasználva azt, hogy a kancellárt belső ellenségei támadják bevándorlási politikája miatt.

Horst Seehofer német belügyminiszter azt javasolta, hogy fogjanak össze Ausztriával és Olaszországgal annak érdekében, hogy kizárják a menedékkérőket a három állam területéről. Angela Merkel elutasította ezt a megoldást, mondván, hogy európai megoldás szükséges.

Angela Merkel úgy oldotta meg a menekültválságot, hogy egyezményt kötött Erdogan török elnökkel arról, hogy Törökország megakadályozza az olyan tömeges bevándorlást, mint amilyenre 2015-ben sor került. Akkor több mint egymillió menedékkérő érkezett – jelentős részben Magyarországon keresztül – Ausztriába és Németországba.

Az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet azért Erdogannak, hogy akadályozzon meg egy hasonló inváziót.

Bár Törökország és az EU viszonya rossz, ám ehhez az egyezményhez mindkét fél tartja magát.

A bevándorlók többsége az EU-török egyezményt követően Olaszországon keresztül érkezett Európába. A mostani, populista kormány hatalomra kerülése után máris lezáratta a kikötőket a menedékkérőket szállító hajók elől. Ezt követően javasolta Kurz osztrák kancellár és Seehofer német belügyminiszter, hogy Olaszországgal együtt lépjenek fel a bevándorlók kizárására. Az EU hamarosan megvitatja a közvéleményt minden tagállamban megosztó kérdést.

Donald Trump most úgy érezte, hogy neki is hallatnia kell a hangját Merkel ellenfeleinek támogatására. Ezt korábban már berlini nagykövete is megtette, aki nyíltan elitcserét javasolt Európa polgárainak.

Az USA új nagykövetének nyílt beavatkozása Németország és az EU belső ügyeibe felháborodást váltott ki Németországban. Trump bírálata Merkel menekültpolitikáját illetően szintén elutasításra talált a német közvéleményben.

A 83 milliós Németország, a világ negyedik legerősebb gazdaságával és vezető szerepével meglehetősen unja az amerikai leckéztetést.

Ráadásul Donald Trump Németországgal szemben is kereskedelmi háborút folytat. Kifogásolta, hogy több a német autó Amerikában, mint az amerikai Európában. Nem lehet, hogy a mi autóink jobbak? – teszik fel a jogos kérdést Donald Trumpnak. Aki ettől függetlenül tovább játssza az elefánt szerepét a porcelánboltban. Az Egyesült Államokban kongresszusi választások lesznek, és Trump meg akarja mutatni, hogy milyen kemény.

Ha ugyanis a republikánusok veszítenek novemberben, akkor Trumpnak ellenzéki kongresszussal kell majd kormányoznia. Ebben az esetben azok a vizsgálatok, melyek Trump orosz kapcsolatait firtatják, nyilvánvalóan megerősödnének. Ezért Trumpnak létfontosságú a győzelem novemberben a választásokon, még azon az áron is, hogy tönkreteszi kapcsolatait Európa vezető hatalmával, Németországgal.

Koreanapló 10. – Ma sem unatkoztunk, sem én, sem az ország

Reggel kilenckor Pompeo már itt volt, fogadta őt Mun elnök is, majd tárgyaltak a külügyminiszterünkkel, és ide utazott a japán külügyminiszter is, természetesen vele is.

A téma nem volt túl bonyolult, ki fizeti a révészt, azaz milyen arányban álljuk Észak denuke költségeit.

Én ekkor még a második kávémat ittam, szopogattam a kollagén zselémet, és éreztem, hogy ma sem fogok fázni, konstans 28 fok van a lakásban.

Közben véget ért az önkormányzati választás Koreában, elsöprő többséggel nyert a kormánypárt, a nagy városok közül mindössze egyben, Deguban lett ellenzéki, konzervatív polgármester. Kis településekből kettőt tudtak megszerezni, ami gyakorlatilag egyenlő teljesítmény a nullával.

A konzervatív párt rendkívül rosszul taktikázott, gyakorlatilag nem tettek mást Mun kormányalakítása óta, mint ellehetetlenítették a parlamenti munkát, és kritikán aluli módon fejezték ki a nemtetszésüket mindennel szemben, amit a kormány véghezvitt. Azt nem tudjuk, hogy ők mit tettek volna, illetve dehogynem, ezek voltak hatalmon közel tíz évig, hogyne tudnánk. A névváltoztatás önmagában nem változtatja meg a pártot ugye.

Lényeg, hogy a konzervatív párt vezetője lemondott, a másik ellenzéki, közép-konzervatív párt vezetője is, a szöuli polgármesterjelölt pedig sértődötten közölte, hogy akkor ő visszamegy Amerikába. Jó utat kívánunk neki, nem jó politikus, nem is ismeri igazán Koreát, negyven múlt, mikor idejött, alapvető dolgokkal sincs tisztában, és nem volt karaktere, nem képviselt semmit egyértelműen, csak valamiért ő is vágyott a politikai hatalomra és a vagyon után, van ilyen.

Aztán főztem ebédet, megetettem a férjem és a gyereket, ők mentek a dolgukra, én pedig nekiláttam ráncba szedni a lakást, amúgy alaposan. Mostanában nem fürdetem hetente a virágokat, meleg van és folyamatosan nő a páratartalom, szükségtelen. Viszont ma az is megvolt, elmostam az alattuk lévő víztartókat, ajtókat, ablakokat, ágyat, polcokat, mindent. Folyt rólam a víz, felkötöttem a hajam is, közben fél füllel figyeltem a híreket, úgy tűnik, nem lesz több amerikai-déli közös hadgyakorlat, és Trump tegnap a Fox News-nak adott interjújában is azt mondta, haza szeretné vinni záros határidőn belül a katonáit innen. Erre a jelenlegi kormány nem reagált rosszul, a hadgyakorlatok beszüntetésével egyetért, az nekünk is felesleges pénzkidobás, ugyanakkor most fegyverkezés lesz, és nem Észak miatt, sokkal inkább kiegyenlítendő Japán és Dél-Korea közt a hadi különbséget, just in case.

Ma Pánmundzsamban is nagy erőkkel folytak a tárgyalások, északi és déli katonavezetők közreműködésével. Lesz katonai forródrót is, meg állandó kapcsolat, és felszedik az aknákat a DMZ-ből, sok hasonló dologban állapodtak meg, manapság Pánmundzsam olyan forgalmas hely lett, mint a szöuli főpályaudvar.

Pompeo a jövőhéten Pjanjángba utazik, lassan oda is költözhet szegény, annyit jön-megy, de hát dolga van, el kell induljon az atomfegyver mentesítés Északon, mert, hogy a főnökét nominálták a béke Nobel-díjra.

Nekünk meg tulajdonképpen teljesen mindegy Trump motivációja, az általa elérhető eredmény a fontos, az pedig a béke, a nyitott határok, a prosperitás Északon is, Délen is.

Közben visszapakoltam a növényeket a helyükre, az azálea ismét virágbimbókat hozott, mi több, a ciklámen is, ami ismereteim szerint egy évben egyszer virágzik télen, de ez most nyáron fog, sebaj. Az orchideagyerekeket csoportosan tettem, mert őket gyakrabban kell spriccelni, lassan egész óvoda lesz itt, fideszesek a növényeim, szaporodnak, ráadásul önmagukat reprodukálják, idegen faj szóba sem jöhet, te jó ég, még viccből is rossz leírni.

Megtudtam, hogy a minimálbér körül is van vita, emelték ugyan, öt éve először, de a munkások többet szeretnének, a munkáltatók meg kevesebbet, business as usual.

Kim Dzsong Un újságjában ma is az volt az attrakció, hogy nem lesz több hadgyakorlat Délen, és, hogy Kim leszereli az atomfegyvereket a nép jóléte érdekében. Nyilván saját magát is beleérti a népbe, de ez nem baj, ha az eredmény megfelelő lesz.

Este már csak zuhanyoztam, és ettem egy kis hideg tofut, vagy nem is ettem, nem tudom, melegem volt nagyon, arra emlékszem.

Borús az ég, opálos a fény, olyan monszunszerű, pedig hol van az még.

Meghívtak szombaton áfonyát szedni, még sosem láttam áfonya növényt, csak a termését ismerem, biztos jó buli lesz, sokféleképp el tudom tenni.

Aztán megjött a gyerek, nemrég a férjem is, helyreállt a világ rendje, tiszta a lakás, alakul a béke, lemondtak az alkalmatlan politikusok, nem is volt rossz nap ez a mai.

 

Országomat egy látszat-megállapodásért

0

„Donald Trump aláírt egy olyan megállapodást, melynek végrehajtásához Kim Dzsong Nun-nek érdeke nem fűződik, így nyilvánvalóan annak céljai sem fognak teljesülni, miközben Washington gyakorlatilag kész tények elé állította mind Szöult, mind pedig Tokiót, melyek legfeljebb tudomásul vehetik a következményeket, s figyelhetik, hogyan játssza ki a megállapodást Phenjan, s hogyan asszisztál majd ehhez az amerikai elnök, hogy fenntartsa politikai sikerének a látszatát.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Donald Trump közvetlenül szingapúri találkozója után Kim Dzsong Un-nel azt nyilatkozta: tárgyalásaik sokkal több sikerrel zárultak, mint amire korábban számítani lehetett. Az az öt pont, amit végül is a szignált megállapodás tartalmazott, egy jó előre megtörtént egyeztetés eredménye volt; ez tehát aligha volt meglepetés-erejűnek nevezhető. Ami viszont valóban váratlannak számított, az magának a találkozónak a megtörténte volt; ugyanis minden reális elemzés és számítás azt valószínűsítette, hogy Kim Dzsong Un-nek nem fűződik érdeke a megállapodáshoz. Ezt – magyar közegben – Eörsi Mátyás fejtette ki a legegyértelműbben. Ő azt állította egy Facebook-bejegyzésében, hogy Kim nem mondhat le az atomfegyvereiről, mert ezzel elveszítené nemzetközi és otthoni politikai súlyát, s alighanem ezt Trump is átlátja, s az utolsó pillanatban – akár egy felszínes ürügyre hivatkozva – lemondja majd a találkozót. Mint ismeretes ennek az okfejtésnek pont az ellenkezője következett be, de az eredmények felől nézve a helyzet egyáltalán nem változott: megállapodás ide vagy oda,

továbbra sem érdeke az észak-koreai félnek, hogy – eleget téve Trump elvárásainak – felszámolja nukleáris programját. És ezt Washingtonban épp oly jól tudják, mint Phenjanban.

Mindennek dacára a fejlemények legnagyobb nyertese mégis Kim Dzsong Un: nemzetközi tényezőként fogadtathatta el magát, Donald Trump ráadásul megajándékozta őt egy olyan megállapodással, melyhez hasonlót sem nagyapja, sem apja nem volt képes elérni. Ráadásul annak nyilvánvaló garanciája nélkül, hogy e megállapodásban foglaltakat valaha is végre kelljen hajtania. Észak-Korea ugyanis nem az az ország, amely a nemzetközi jog alapján működik, az ottani helyzetre befolyással csak a kínai gazdasági-katonai nyomás bír, s esetleg Oroszország, mely megtagadhatja a segítséget Phenjantól, ha az Pekinggel szemben ki akarná Moszkvát játszani. Az észak-koreai diktátornak semmi másra nem kell odafigyelnie, semmi mással nem kell számolnia, legkevésbé Trumppal, akit a szingapúri kézfogás után már a legkevésbé sem foglalkoztatnak a következmények.

Elég volt néhány fotó, néhány nyilatkozat, s néhány amerikai belpolitikai célokra felhasználható interpretáció. Trump szempontjából minden más érdektelen…

Épp ezért a szingapúri találkozónak az amerikai elnök is nyertese, aki egyrészt eljátszhatja odahaza, hogy sikerült olyan áttörést elérnie, melyhez még csak hasonlót sem mondhat magáénak egyetlen korábbi amerikai elnök sem, s az efféle jólhangzó szólamok segíthetnek a republikánusoknak szert tenni némi önbizalomra, különösen most, a kongresszusi-szenátusi félideji választások küszöbén.

De milyen érdeke fűződhez ehhez a megállapodáshoz magának az Egyesült Államoknak és ázsiai szövetségeseinek, elsősorban Dél-Koreának és Japánnak, melyeket a leginkább fenyeget az észak-koreai nukleáris hazárdjáték? Semmilyen. Donald Trump aláírt egy olyan megállapodást, melynek végrehajtásához Kim Dzsong Un-nek érdeke nem fűződik, így nyilvánvalóan annak céljai sem fognak teljesülni, miközben Washington gyakorlatilag kész tények elé állította mind Szöult, mind pedig Tokiót, melyek legfeljebb tudomásul vehetik a következményeket, s figyelhetik, hogyan játssza ki a megállapodást Phenjan, s hogyan asszisztál majd ehhez az amerikai elnök, hogy fenntartsa politikai sikerének a látszatát. Ebből a perspektívából szemlélve igencsak megalapozott a The Economist vezércikkének felcíme: Zéró hasznú csúcstalálkozó.

Bár ahhoz, hogy Szingapúrban végül is aláírás került a közös dokumentumra, abban Pekingnek láthatatlan, de nagyon is számottevő diplomáciai munkája van, ám Kína sem tekinthető igazán a megállapodás haszonélvezőjének. Igaz, Peking is érdekelt a stabilitásban, s abban, hogy a Koreai-félszigeten felszámolják az atomfegyvereket, illetve a dél-koreai-amerikai katonai gyakorlatok ne keresztezzék a kínai érdekérvényesítését a Sárga-tenger térségében, de ennek előfeltétele az lenne, hogy a megállapodás célkitűzései megvalósuljanak, ám ebben Pekingben – ahogy a hivatalos Huanqiu Shibao vezércikke sejteti – aligha hisz bárki is. Kína, mint a világon mindenki más, egyelőre visszafogottan és nagy kételyekkel szemléli azt,

hogyan válik világpolitikai méretűvé egy kisstílű ázsiai diktátor és egy kiszámíthatatlan amerikai elnök belpolitikai magánvállalkozása, annak mindennemű kockázatával együtt.

Mindez pedig történik egy olyan geopolitikailag helyzetben, amelyben teljes bizonytalanságot okoz Irán megerősödése és közép-hatalmi bekapcsolódása a közel-keleti konfliktusokba, Venezuela potenciális összeomlása s az olajárak egekbe szökése, az Egyesült Államok kereskedelmi és politikai vitája Európával és Kanadával, az amerikai-kínai gazdasági konfliktus kiéleződése, az Európai Unió belső kohézióját gyengíteni célzó orosz információs háború, és a migrációs krízis, főként annak szélsőjobboldali-populista interpretációja.

A másik dokumentum

Észak-Korea teljhatalmú vezetője, Kim Dzsong Un, 26 évesen került apja trónjára, teljesen váratlanul és esélytelenül. Hatalomba helyezését követő első héten már megpróbálták belső ellenfelei megölni, majd az azt követő hónapokban, években is rendszeresen kíséreltek meg ellene merényletet belülről az öreg és hatalmas tábornokok, akik a tényleges hatalmat gyakorolták akkoriban, és nemigen akaródzott nekik egy 26 éves, koreaiul nem jól beszélő, Svájcban nevelkedett fiatalember hatalmát elfogadni.

Kezdetben a szűk családja védte meg, majd ő maga kiismerte a helyzetet amibe került, és leszámolt ellenlábasaival.

Ehhez használta Kim Jang Csalt, aki a szingapúri találkozón is kulcsszerepet játszott, amolyan CIA-főnök Északon, aki persze nem saját kezével ölt, vannak arra emberei.

Ezt a momentumot ma Trump is kihangsúlyozta a sajtótájékoztatóján, válaszolva egy újságírói kérdésre, hogy miért legitimálja egy gyilkos hatalmát azzal, hogy találkozik vele, és vajon nem érzi-e, hogy elárulta a munkatáborokban sínylődő embereket azzal, hogy szóba állt Kim Dzsong Unnal. Trump szerint ő épp, hogy segít azokon az embereken, hiszen a denuklearizálással párhuzamosan sor kerül a táborok felszámolására is, bár bevallotta, hogy elsőként a nukleáris leszerelés volt a téma, és csak azt követően minden más.

Ezeket a táborokat nem Kim Dzsong Un hozta létre, de nem is számolta fel őket, vélhetőleg épp elég volt neki a szabadon mozgó, és hatalommal rendelkező halálos ellenségekből, nem tudhatta, kit engedne ki onnan.

Nem tudhatjuk, hogy Kim Dzsong Un vajon jó ember, vagy nem jó ember, nem is tisztünk ezt megítélni.

Azt viszont tudjuk, hogy rakétákat lőtt át Japánon, és azt állítja, hogy a rakétáihoz bizony rendelkezik atomfejekkel is.

Sejthetjük, hogy a pozitív forgatókönyv szerint azért akart atomhatalommá válni, illetve azzá tenni Észak-Koreát, mert akkor fontos ember lesz, és eléri, amit szeretne, azon keresztül, hogy amit összehozott az elmúlt jó néhány évben, azt most feladja a gazdasági fejlődés érdekében, hiszen mire megy valaki atomfegyverekkel, ha nincs pénze egy normális repülőre, és úgy kell szégyenszemre Kínától kölcsönkérni.

Túl ezen, az ideológiai „nevelés” Északon hosszú évek óta megszűnt. Nincsenek már nyilvános akasztások, nincs falusi önkritika-gyakorlás, az éhes vidéki katona morálja a nullára csökkent, ma gyakorlatilag az szökik át Kínába, aki csak akar, de a tranzitjáratok is elterjedtek, amikor is északiak csempésznek árut Kínából, az új hatalom a pénz, az ideológia nem létezik, mintha soha sem lett volna.

Ez a helyzet se nem stabil, se nem biztonságos Kim Dzsong Unnak, ennél jobbat talált ki, jelesül azt, hogy ő lesz az északi Pák Dzsong Hi.

Pák elnök Délen élt, hatalmas imádat övezte, mert ipart, utakat, kereskedelmet teremtett az éhező országban, megzsarolta  Amerikát, tetőt adott az emberek feje fölé, és ételt a szájukba, iskolát a gyerekeiknek. Diktátorrá vált, hiszen nem mondott le a kötelező idő után a hatalmáról, végül fejbe lőtték, nem szép sors.

Ugyanakkor Kim Dzsong Un egy olyan pozícióban ül, ahonnan nem kell lemondani, hiszen egy diktatúrában nincs lemondás, kihalásos alapon működik. Természetesen, ha majd gazdaságilag olyan fejlett lesz Észak-Korea, mint Dél, akkor nyilván lesz igény szabad választásokra, és demokráciára is, de miért bántanák épp azt az embert, aki ezt számukra lehetővé tette, a koreai nem ilyen nép. Ha csak ez az egyetlen akadály lesz, azt Kim Dzsong Un simán megugorja, tisztességben fog nyugdíjba vonulni, és a családját is becsben fogják tartani a koreaiak.

Nem látok B tervet, ugyanis B tervnek nincs értelme, legfeljebb annyi lehet, hogy az atomfegyver előállításának tudását nem lehet tőle elvenni, azok az emberek, akik képesek erre, a fejükben tartják, azt senki sem tudja felszámolni, de ez is csak pici biztosíték, más terve nem lehet Kimnek, mert nincs olyan terv, amibe ne halna bele azonnal, csak ez az egy.

Más kérdés, hogy vajon Amerika, aki nem a szavatartásáról híres, vajon mennyire fogja betartani a Kim biztonságára tett ígéreteit, mi lesz Trump elnöksége után, milyen tempóban szűnnek meg a szankciók Észak ellen, és még ezer és egy nyitott kérdés.

Trump azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a saját nagybátyjával sokat beszélgetett a nukleáris fegyverekről, lévén a nagybácsi ezen a területen volt neves szakember. Ő azt tanította Trumpnak, hogy a leszerelés során van egy pont, amikor az még nem teljes, de onnan a folyamatot visszafordítani majdhogynem lehetetlen.

Ezt húsz százalékra becsülte, ami azt jelenti, hogy az amerikaiak által becsült fegyverarzenál húsz százalékának felszámolása után megszüntetik az Észak-Korea elleni szankciókat teljesen, de nem lennék meglepve, ha már hamarabb enyhítenének azokon.

Ma két dokumentumot írtak alá, abból az egyiket felmutatta az amerikai elnök, azt lefotózták sokan, és rögvest fenn is volt a neten a nagy semmi.

Általánosságok, szándékok, amolyan karácsonyi kívánságlista.

A másik dokumentumot nem mutogatták, az nem publikus, ellenben Trump azt ígérte, hogy tájékoztatja a részletekről Mun Dzse In dél-koreai elnököt és Hszi Csin-ping örökös kínai párttitkárt, és talán még Ábe Sinzo japán miniszterelnököt is, bár ezt nem említette.

Teljesen természetes, hogy meg kellett állapodjanak egy sor olyan dologról, ami nem kerülhet napvilágra, még az is természetes lenne, ha ennek az aláírását sem láttuk volna.

Egy dolgot tudunk, mindenki elégedett, és örül a résztvevők közül, ez az északi delegáció tagjain épp úgy látszott, mint Trumpon, vagy Mike Pompeo külügyminiszteren.

Akin nem látszott semmi, az Kim Dzsong Un, és aki a saját főnöke legnagyobb ellensége, az továbbra is John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó.

Ő tegnapelőtt azt nyilatkozta, hogy korábban is aláírt már Észak-Korea Amerikával egy darab papírt, és egy darab papír aláírása épp annyit ér, mint egy darab papír.

Bolton nem tud elszakadni a gondolkodási sémáitól, nem képes észrevenni, hogy megváltoztak az idők, a vezetők, a helyzet az egész világban, nem azok szerint a bevett minták szerint működik most semmi, mint ami szerint működött, amikor ő fiatal volt.

Túl ezen, sértett, hiszen megsértették az északiak nem egyszer, a feléjük irányuló lenéző utálatát nem is próbálja meg leplezni, sajnos ez az utálat behatárolja önmaga lehetőségeit is a kérdés kezelésében.

Mun Dzse In kérésére nem kapott jelentős szerepet a tárgyaláson, és a továbbiakban sem fog, Trump a sajtótájékoztatón többször is említette, hogy Mike Pompeo már a jövő héten ismét Phenjanba utazik, hogy a nyélbe ütött egyezséget technikailag is tető alá hozzák.

Egy újságíró kérdése kapcsán szóba került az USA külkereskedelmi deficite Kanadával, és Kínával kapcsolatban is.

Ebben a kérdésben Trump elnök hajthatatlannak látszott, azt mondta, hogy csak remélni tudja, hogy ez nem befolyásolja Hszi Csin-pinggel a baráti kapcsolatát, de valamelyest egyenesbe kell hozni a külkereskedelmi mérleget, mert ez Amerika érdeke.

Sejthető, hogy ez még ütőkártya lehet Kínával szemben, Észak-Koreát illetően.

Kerek perec kijelentette, hogy haza szeretné hozni a katonáit Délről, minek vannak ott, ha már nincs veszély, drága őket ott tartani.

A közös hadgyakorlatokat megszünteti, azt mondta, mert Guamról repülnek a gépek hat és fél órát azért, hogy provokálják Északot, ráadásul sokba kerül az egész cécó.

Azért erre Japán és Dél-Korea is felkapta a fejét, a kormányszóvivő szelíden emlékeztette Trumpot, hogy mielőtt bejelent valamit, nem árt azt megbeszélni a másik érintett féllel, jelen esetben Dél-Koreával, mert, hogy ezt ők is a sajtóból tudták meg.

Mindazonáltal egész nyilvánvaló, hogy Kína csak és kizárólag Amerika-mentes szomszédot hajlandó elfogadni, ezért mondta a múltkor Kim Dzsong Un, hogy nem kér semmiféle amerikai állami segélyt, és ezért kell majd valóban elvinnie innen a katonáit Trumpnak, leszerelni a Kínát roppant mértékben zavaró THAAD védelmi rendszert.

Kim Dzsong Un vitt magával a tárgyalásra egy embert, akiről nem tudtunk korábban, ő városfejlesztő építészmérnök, az északi síközpontot is ő tervezte.

Vitte még a kultúráért felelős emberét is, nyilván ilyen jellegű megállapodások is születtek.

Túl ezen, nagy barátságban van Szingapúr miniszterelnökével, éjjel együtt buliztak titokban, csak, hogy lefotózták őket, és az felkerült a Twitterre. Szingapúrba eddig is vízummentesen utazhattak észak-koreaiak, komoly gazdasági partnerei voltak egymásnak, egészen a legutolsó ENSZ-szankciókig. A hírek szerint Kim csak ma este kilenc óra körül utazik el, tehát délután még elrendezi a dolgait Szingapúrral.

Szokatlan módon, a Nodong sinmun, az az egy újság ami van Észak-Koreában, tegnap reggeli számában színes képeket közölt Kim Szingapúrba érkezéséről, a Trumppal történő tárgyalásról, annak céljáról. Ezt az újságot Északon laponként hirdetőoszlopok üvege mögé dugják, az átlagember ebből tájékozódik. Eddig az volt a szokás, hogy ha Kim vagy az elődei elutaztak valahová, azt követően közölték, miután visszatértek. Ez Észak-Korea történetében az első eset, hogy a diktátor folyamatban lévő utazásáról és tárgyalásáról a nép tájékoztatást kap.

A leszerelést amerikai szakemberek Trump szerint 15 évre taksálják technikailag, de szerinte az tető alá hozható hamarabb is, gondolom, a nagybácsi erre is megtanította, vagy ő is mindent tud, mint a Google, mindenesetre annak költségeit már szét is osztotta Dél-Korea, Kína, és Japán között, kár, hogy azok még nem tudnak róla.

Az a bizonyos road map kétéves ciklusokban gondolkozik, de mivel Trump nagyon szereti a színházat, és belföldre igen jól jön az Kimnek is, látványos kezdetre számíthatunk, újabb robbantásokkal, enyhülő szankciókkal, Trump-tornyokkal és McDonaldscel Északon.

Kínának nincs ellenére az amerikai magántőke, ő csak az állami beavatkozástól tart.

Dél-Korea első reakciója az értetlenség volt a hadgyakorlatok megszüntetése és az amerikai katonák kivonása okán, mert, hát persze, végül is ők is ezt szeretnék, na de nem úgy, hogy a fejük felett valaki ezt eldönti.

Amúgy is, udvariasságból ugyan senki sem említette, de nagy csalódás volt, hogy végül Trump nem hívta meg Munt Szingapúrba, pedig többször is említette, hogy szeretné, ha ott lenne.

Mun előre leadta a szavazatát az önkormányzati választásokon emiatt, de mégis tévén nézte ő is a találkozót, aminek létrejötte jelentős mértékben az ő érdeme volt.

Második reakció még nincs, még nem tudjuk miben egyeztek meg valójában, illetve talán Mun már tudja, hiszen Trump azonnali telefonos tájékoztatást ígért neki.

A sajtótájékoztatón külön feltette a kérdést, hogy hol vannak a déli újságírók, és kérdezzenek, mert ha valaki, hát ők megérdemlik.

Trump este 8 órakor indult haza, kétségtelen, hogy nagyon fáradtan érkezett, hogy nagyon sokat tárgyaltak, hogy azért idős már, ugyanakkor az is, hogy a váratlan kérdésre fejből úgy mondta a deficit összegeit lebontva országokra, hogy csak néztem.

Donald Trump nem tudom, milyen ember, azt sem tudom, milyen politikus, azt viszont biztosan lehetett látni, hogy komolyan békét akar, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek mutatja magát, bár azért az egy cseppet erős volt, hogy azért akarja, hogy ne legyenek atomfegyverek északon, mert félti 28 millió szöuli lakos életét, ugyanis ha csak nem elborult elméjű valaki, akkor nemigen fog saját magától ötven kilométerre atomfegyvert bevetni. Mindenesetre az elmúlt három napban én egy másik Trumpot láttam, mint eddig, és ez a mostani legalábbis emberibbnek tűnt, mint az, aki eddig mutogatott eltartott kisujjal a pódiumon, nagyképűen, arrogánsan. A fáradt öregember valahogy szimpatikusabb volt, de ez nem jelent semmit, the show must go on, a jövő héten Pompeo Phenjanba utazik, Észak és Dél folyamatosan tárgyal, Kína alkudozik, Japán potyautas szeretne lenni.

Trump Orbán példáját követi

0

A Bloomberg publicistája, Francis Wilkinson Trump kimeríthetetlen ellenségvágya című írásában megállapítja: az amerikai elnök olyanoktól vette át a szüntelen megosztás politikáját, mint Orbán Viktor. Azzal a különbséggel, hogy a magyar politikus nem a „mély államot” támadja, hanem a „Soros-hálózatot”, vagyis az elitista ellenséget, amely szerinte a zsidó milliárdos kottájából játszik.

A magyar politikusnak Wilkinson szerint a migránsok jelentik ugyanazt, mint az amerikai elnöknek a „telhetetlen mexikóiak”, vagy a „bűnöző feketék”. Orbán kifinomultabb ezen a téren, mint Trump, de mindketten ugyanazt csinálják:

bűnbakot gyártanak, miközben gonoszul nekirontanak a független igazságszolgáltatásnak és a politikai ellenfeleknek.

Ez Magyarországon Wilkinson szerint briliáns módon bevált. A kormányfő megszilárdította hatalmát, közkedvelt. A hatalom sikeres. A miniszterelnök csak akkor fordul az ellenzékhez, ha annak soraiból éppen fojtogatni kíván valakit.

Trump még nem tart itt, de szépen fejlődik. A népszerűsége megugrott, de ő ezt is a megosztásra használja, mert egyfolytában szüksége van ellenségekre. Leszámítva az ellene zajló vizsgálatot, a dolgok állása neki kedvez, mégsem nyújt kezet ellenfeleinek. A publicista szerint ez alighanem a jelleméből következik, meg abból, hogy politikai stratégiájaként az ellentétek szításának fogadott hűséget.

Egy személyben megtestesíti azt, amit a Princeton-i Egyetem politológiaprofesszora, Jan-Werner Müller populizmusként határoz meg. Ebből következően

ellenségeinek listája sosem csökken,

de néhány célpont átkerülhet más kategóriába, lásd Észak-Koreát. Viszont a faji ellentéteket okosan és ravaszul szítja. Pl. amikor fehér választói előtt arról beszél, hogy csökkent a munkanélküliség a feketék körében.

Durván beszólt Trumpnak a világsztár

0

„Fuck Trump!” Ezt mondta kétszer is Robert De Niro a Tony-díj átadásán, New Yorkban, a közönség pedig felállva ünnepelt.

Robert de Niro közismerten Donald Trump nagy bírálói közé tartozik, Hollywood nagy többségéhez hasonlóan elveti az amerikai elnök politikáját és még inkább stílusát. Most hozzá hasonló stílusban válaszolt az Egyesült Államok elnökének, aki legutóbb teljesen magára maradt a G7 csúcsértekezleten, amire válaszként dühösen utasította az amerikai diplomatákat, hogy vonják vissza az aláírását a zárónyilatkozatról, majd hazugsággal vádolta meg szövetségesét, Justin Trudeau-t kanadai miniszterelnököt.

Robert de Niro az elnökválasztási kampány idején videót is közzétett:

Ezen közveszélyes idiótának nevezte Donald Trumpot, megállapítva róla, hogy tökéletesen alkalmatlan az Egyesült Államok elnökének. Trumpot ennek ellenére megválasztották. Részben azért, mert a Facebook korában megváltoztak a szabályok. Trump politikai stílusát televíziós valóságshow-kban alakította ki. Az amerikai kisemberek között aratott ezzel főként ott, ahol a globalizáció kárvallottjai többségben vannak.

Kaliforniában viszont Trump labdába sem rúghatott, ott fölényesen győzött Hillary Clinton, aki az elnökválasztáson ugyan több szavazatot szerzett, mint a jelenlegi elnök, de az USA-ban elektori rendszer van.

Vagyis a tagállamok elektorainak a szavazatai számítanak. Ebből pedig több jutott Trumpnak.

Trump novemberben újra választás elé néz, ezúttal nem róla, hanem a pártjáról és a kongresszusi helyek egy részéről szavaznak. Ám a kormánypárt megítélése elsősorban az elnöktől függ. Ha a republikánusok veszítenek, akkor Trump könnyen béna kacsává válhat, mivel egy demokrata többségű kongresszus mindent megtesz majd azért, hogy az amúgy is az orosz beavatkozást vizsgáló bizottsággal küzdő Trump valóban úgy járjon, ahogy Robert De Niro megfogalmazta.

Izrael is izgul a szingapúri csúcs kifutása miatt

0

Egy sikeres Trump-Kim Dzsong Un csúcs elvezethet a háborúhoz Iránnal – legalábbis a Háárec izraeli ellenzéki lap szerint, amely a héják álláspontját elemzi Washingtonban. A tét nem csak a két fél számára nagy, nemzetközi színtéren is sokan aggódva vagy éppen reménytelien figyelik, mi történik holnap Szingapúrban.

Korábban az ifjabb Bush elnök a gonosz tengelye három résztvevőjének nevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát. Irakot az amerikaiak megszállták, Szaddám Huszeint felakasztották, az ország pedig összeomlott (a romokból feltámadt az Iszlám Állam). Trump kedden tárgyal Kim Dzsong Unnal. „Optimista vagyok” – jelezte Twitteren az amerikai elnök, aki ezt megelőzően jól összeveszett a szövetségeseivel, elsősorban Kanadával.

Ha sikerül megállapodni Észak-Korea diktátorával, akkor a gonosz tengelyéből már csak egyetlenegy marad. Irán.

Teherán azóta áll az USA célkeresztjében, amióta a forradalmár lázadók 1979-ben elfoglalták az amerikai nagykövetséget és Khomeini ajatollah a Sátán küldöttének nevezte Amerikát. Barack Obama megpróbált megállapodni Iránnal, létre is jött az atomalku, melyet öt más nagyhatalom is aláírt, Izrael tiltakozása ellenére. Trump azonban nemrég kilépett az atomalkuból, az öt másik nagyhatalom – Nagy Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína –  kitart mellette.

Az izraeli miniszterelnök mindeközben tapsol Trumpnak, és nyíltan ösztönzi az Egyesült Államokat arra, hogy mérjen megelőző katonai csapást Iránra.

Az izraeli lobbi és a héják szövetsége azzal érvel, hogy most még meg lehet előzni Irán atomhatalommá válását, ám később ezt már jóformán lehetetlen lenne megakadályozni.

Csakhogy egy katonai csapásnak komoly következményei lennének. Oroszország szövetségben áll Iránnal, amellyel közösen mentették meg a szíriai diktátort, Bassár el-Aszadot. Az eredmény: Irán katonailag berendezkedik az Izraellel határos Szíriában. Irán pedig továbbra sem ismeri el a zsidó állam jogát a létezéshez. Érthető tehát az izraeli kormány aggodalma. Csakhogy egy háború Iránnal egyáltalán nem lenne sétagalopp. Ezt az amerikai tábornokok is jól tudják, nem véletlenül beszélik le Trumpot arról, hogy katonai eszközökkel próbálja meg térdre kényszeríteni Iránt. Az amerikai elnök ezért is vezet be újra gazdasági szankciókat, hátha a gazdasági nehézségek meghátrálásra kényszerítik a teheráni vezetést. A valóságban azonban Iránban a kemény vonal kerekedett felül azt követően, hogy Trump kilépett az atomalkuból.

A mérsékeltek elveszítették legfontosabb ütőkártyájukat: a gazdasági előnyöket cserébe azért, hogy lemondtak az atomfegyverről.

Alaposan fel van tehát adva a lecke Donald Trumpnak, aki ráadásul eredményeket kell, hogy produkáljon a novemberi kongresszusi választásokra is. Ha ugyanis ott a republikánusok veszítenek, akkor Trumpnak a hátralevő időszakban egy vele szemben álló kongresszussal kell megbirkóznia a következő két évben.

Trump eddig nem mutatott különösebben nagy diplomáciai képességeket, de fatális hibát sem követett el.

Márpedig lehet, hogy egy Irán elleni háború csődbe vinné egész elnöki periódusát. A világ pedig még sokkal többet veszíthetne.

Az viszont pozitív – már ha a Háárec washingtoni információi megfelelnek a valóságnak –, hogy a szingapúri csúcs sikerre van ítélve, hiszen Trumpnak valamit fel kell mutatnia. Hasonló helyzetben van Kim Dzsong Un is, aki mindenképp szeretné elkerülni Szaddám Huszein sorsát.

A csúcs kedden helyi idő szerint kilenckor kezdődik Szingapúrban.

Ki kinek a bábja? – a Kim-Trump csúcs

Megérkeztek a történelminek nevezett találkozóra a Szingapúrhoz tartozó Sentosa szigetére főszereplői: az amerikai elnök és az észak-koreai vezető. A kimenetelt illetően egyetlen egy dolog biztos: bárhogyan is alakulhat ennek a két látszólag kiszámíthatatlan embernek a párbeszéde, mindketten fényes győzelmet hirdetnek.

Mindkettőjüknek ugyanis éppen a belső használat miatt fontos ez a légyott. Trump a kiszámíthatóbb: nála az oroszokkal való bratyizás miatti különleges ügyészi vizsgálat külpolitikai sikerrel való semlegesítése a cél. Kettejük közül ő a tényleg kiszámíthatatlan. Kim, minden látszat ellenére, racionálisabb lépésekre is képes.

Az amerikai elnök Szingapúr előtt útba ejtette Kanadát és a világ többi legfejlettebb demokráciáinak a vezetőit és jól össze is veszett velük.

Már távozásakor a repülőben bosszantotta fel magát azon, hogy Justin Trudeau, kanadai külügyminiszter gazdasági ellenlépéseket helyezett kilátásba Trumpnak az északi szomszédot is sújtó vámtarifa intézkedései miatt.

Emiatt utólag nem akarta a közös nyilatkozatot szentesíteni.

Mellékes szál, de európai szempontból fontos mozzanat, hogy a populista/szélsőjobboldalinak vélt olasz kormány új feje Putyin-ügyben visszakozott. Trump ugyanis még Washingtonban felvetette, hogy Oroszországot vissza kellene venni a G7-be, ahonnan 2014-ben tessékelték ki az Ukrajna elleni agressziója miatt. Giuseppe Conte volt az egyetlen, aki támogatta az ötletet, majd meggondolta magát és csatlakozott a többiekhez és Putyin meghívását már ő is attól tette függővé, hogy előbb tegyen eleget az ukrajnai békeegyezmény feltételeinek.

Donald Trump tehát ilyen Egymagam a világ ellen show után érkezett Szingapúrba.

Világpolitikai szempontból a kanadai találkozó összehasonlíthatatlanul fontosabb (lett volna) mint a távoli koreai válság, amelynek évtizedek óta megvannak a tragikus, de sok esetben komikusan naiv elemei is. És igazából ez Donald Trump igazi terepe: bármit meg lehet tenni, óriási tétje úgy sincs a dolognak.

Az amerikai cél az lenne, hogy Észak-Korea vessen véget nukleáris terveinek, számolja fel atombomba gyártó üzemeit. Egyikét Kim már látványosan megsemmisítette. Ha erre vonatkozó ígéretet Kim Dzsong Un kifacsar magából, Trump már lovon van, lebeghet szeme előtt a Nobel Békedíj, mint ahogyan azt már korábban megpendítette a keddi találkozó legfontosabb mellékszereplője, a dél-koreai elnök, Mun Dzsein. A neves volt emberjogi ügyvéd és pacifista taktikai érzéke és lépései kellettek ahhoz, hogy összehozza Kimet és Trumpot. Kétszer is találkozott Kim Dzsong Unnal. És ő hívta meg Kiméket a téli olimpiai játékokra, amikor a nagy olvadás a kezdetét vette.

Az észak-koreai elnök megkaparintotta a kedvező momentumot és úgy érezhette elérkezett az idő, hogy

a sokszor gúny tárgyává vált, hermetikusan zárt, kollektivista agyrém ország kegyetlen diktátorából tárgyalóképes nemzetközi szereplő legyen.

Aki már kétszer tárgyalt dél-koreai partnerével, fogadta az amerikai külügyminisztert és most miatta utazik az idős amerikai elnök több ezer kilométert. Mi ez, ha nem diplomáciai győzelem?

Trump Szingapúrban is a G7-tel hadakozik

0

Hiába készül egy valóban történelmi találkozóra az észak-koreai vezetővel Szingapúrban, Donald Trump nem engedi el a botránnyal véget ért G7 csúcsot és a kereskedelmi háború kérdését. A jelek szerint a partnerek NATO-hozzájárulásainak a növelését is felvette a repetoárjába. S nem volt számára elég egyetlen tweet-hossz, egymás után üzent.

„Sajnálom, nem engedhető, hogy a barátaink vagy az ellenségeink előnyhöz jussanak a velünk folytatott kereskedelemből. Az amerikai dolgozót kell az első helyre tennünk” – ezzel zárta tweet-sorozatát Trump, aki két, a G7-ekbeli partnereinek, főként Kanadának és Németországnak szóló üzenetei között egy rövidke mondattal emlékezett meg arról, hogy hol is van „Nagy dolog Szingapúrban, izgalom van a levegőben!”.

A „Fair kereskedelmet” mindaddig „Bolondok kereskedelmének” kell hívni, amíg nem kölcsönös. Kanada szerint közel százmilliárdos többletet érnek el az amerikai  forgalmukban, ebből minimum 17 milliárdot a 270 százalékkal sújtott tejipari termékeinkből – írja, maliciózusan megjegyezve, vélhetően dicsekedtek, de lebuktak.

Németországot a NATO-hozzájárulása miatt ostorozza Trump, mondván, a némtek a GDP-jük 1 százalékát szánják  csak erre, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékos arányban járul hozzá az észak-atlanti katonai szövetség költségvetéséhez. Költői kérdésként írja: „Van, aki szerint ennek van értelme!” Az USA megvédi Európát, mégpedig óriási anyagi áldozatok árán, majd a kereskedelemben ráfázunk, és ők jót nevetnek. AZ EU-nak 151 milliárdos kereskedelmi többlete keletkezett. „Változás jön” – üzeni végül Trump, aki azt is leszögezte, hogy Európának többet kell fizetnie katonai téren.

Miért hagyná az USA a tetemes kereskedelmi többlet fennmaradását, hiszen saját farmerjeink, munkásaink és adófizetőink fizetik az árát?

Ez nem fai az amerikai EMBEREKKEL szemben! 800 milliárdos a kereskedelmi hiányunk” – mutatott rá végül.

„Amerika elsőből könnyen Amerika egyedül marad lehet” – interjú Inotai András  közgazdász-professzor emeritussal

  • Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”
  • Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz
  • Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”
  • A vége a globalizált láncok megbomlása lehet, majd tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt
  • Trump javaslata a G7-nek egy szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására további bizonyítéka, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan
  • A magyar kormány is nemzetbiztonsági kérdésre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét

Miért pont most gyújtotta meg Trump a kereskedelmi háború gyutacsát?

Emlékezzünk csak, Donald Trump már a választási kampányában meghirdette az „America First” politikát, ami az élet minden terén dominanciára való törekvést jelentett az Egyesült Államok számára, beleértve a gazdaságot is. És tőle magától (tweetjéből) tudjuk, hogy „a kereskedelmi háborúk jók, könnyen megnyerhetők, amikor egy ország (az USA) dollármilliárdok veszít gyakorlatilag minden olyan országgal szemben, amellyel kereskedik”. Ő pedig nem tett mást, mint megnézte a számokat, s importvám-emelésekről döntött minden olyan partner esetében, amelynek nagy a kereskedelmi többlete az USA-val.

S nem gondolta sem ő, sem a stábja tovább, hogy ebből mi következhet? Még a nagy protekcionista országok is óvatosabbak ennél napjainkban.

Érdekes, hogy Trump elnöki mandátumának a kezdete idején a Davosi Világgazdasági Fórumon a kínai elnök volt az, aki elsőként szállt síkra a világkereskedelem szabadsága, sőt további liberalizálása mellett. Szavai annál is inkább elgondolkodtatók, mivel Kína – miközben a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává vált (ha az Európai Uniót nem egy egységként vesszük), továbbra is jelentős protekcionista intézkedésekkel védi saját piacait.

Mondhatni persze hogy könnyű Kínának, amelynek gyakorlatilag minden kereskedelmi partnerével többlete van, s nem is kicsi.

Az EU-nak is jelentős deficitje van ugyan a kínai kereskedelmében, de az USA dupladeficitet kénytelen elszenvedni, mivel nem csak az ázsiai országgal, de az Európai Unióval is passzívumot termel. Másként fogalmazva:

az EU az USA-val folytatott kereskedelmének a többletéből kiegyenlíti a kínai viszonylatban keletkező passzívumát.

Akkor nézzük talán a tágabb képet is…

A világkereskedelem adatai igen impozánsak. Durván: folyó áron 85 ezer milliárd dolláros a világ GDP-je, ebből mintegy 25 ezer milliárd a világkereskedelem részesedése, aminek a 30 százaléka az EU belső és külső kereskedelme. Ez utóbbi kétharmada azonban vám- és akadálymentesen a tagok között bonyolódik, az egyharmad áll össze a harmadik országbeli partnerekkel folytatott kereskedelemből, ám azon belül is jelentős súlyt képviselnek a kölcsönös piacra jutási feltételeket ilyen vagy olyan módon, de könnyítő szabadkereskedelmi megállapodások. S még egy fontos adalék:

Trump a kereskedelmet pécézte ki magának, pedig az USA kereskedelmi deficitje a GDP-jének csupán a 2,9 százalékát teszi ki, miközben az államháztartási hiánya sokkal nagyobb hányadát.

Ez tavaly 3,5 százalék volt, az idén pedig szakértők legalább 1 százalékponttal nagyobbra prognosztizálják. Annak mérséklésével kellene inkább Trumpnak foglalkoznia, még akkor is, ha a hiány nagy részét a világ számos országa, illetve azok vállalatai amerikai kötvényjegyzésekkel fedezik.

Gondolom, a kereskedelmi protekcionista intézkedések könnyebben eladhatók odahaza, miközben a költségvetési megszorítások általában igen népszerűtlenek a szélesebb tömegek szemében. Tévedek?

Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”. Trump teszi ezt úgy, hogy három évtizeden át az USA volt a globalizáció vitathatatlanul legnagyobb nyertese, miközben az amerikai társadalom egy része most vesztesnek érzi magát a nagy kereskedelmi mérleghiány miatt.

Ezt nagyrészt magyarázza az USA-gazdaság versenyképességének gyengülése, a hazai fogyasztás és termelés között az előbbi javára kinyílt olló, valamint egész sor USA-vállalat külföldre települése. Mert ez is a globalizáció motorja és egyúttal terméke is.

És a protekcionista intézkedések nem fenyegetnek azzal, hogy még többen kerülnek majd a vesztesek közé az USA-ban? Hiszen az USA által bejelentett – egyelőre az acél- és alumíniumtermékek, továbbá a BMW-kre  kivetett – 25 százalékos importvám-emelés nem csak a behozott termékek árát érinti majd, de a partnerek által előre látható módon hozott válaszlépések az amerikai exportot is sújtják.

Ami előre látható: ennyivel fognak drágulni azok a termékek, amelyekbe acélból és alumíniumból készülő elemeket, részegységeket építenek be. Ha azt vesszük csak, hogy például egy gépkocsi több ezer részből áll össze, ezeket esetenként 100-200 helyről szerzik be, s ezek nem kis hányadában van e két alapanyag, akkor el lehet képzelni, hogy számtalan termék ára fog megugrani az importvám-emelkedés miatt, akár közvetlenül, akár az infláció közvetett hatásaként. Persze lesznek olyan termékek, amelyeket helyben, valamivel olcsóbban elő fognak majd tudni állítani, mint a vámmal sújtott importáruk, de akkor is emelkedni fognak a termelői és végső soron a fogyasztói árak is. Az intézkedés ráadásul pont Trump legfontosabb szavazói rétegét sújtja, hiszen kik veszik az olcsóbb importtermékeket? Azok, akik az elmúlt húsz-harminc évben a globalizáció vesztesei voltak, akiknek nem emelkedett a reáljövedelme, akik a régi életszínvonalon akarnak azonban élni, s ezért az olcsóbb importtermékeket vásárolják.

Pont ez, a Trumpot támogató szavazói réteg fog először szembesülni a drágulással.

De hát ez szembe fordítja majd őket Trumppal? Látjuk, itthon is az történik, hogy pont a leszakadó, az orbáni kurzus által negligált tömegek tartanak ki, azok, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatai az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Miért lenne másként az óceán túlsó partján?

Ez jórészt már pszichológiai kérdés. Az, hogy a vesztesek, a leszakadók egy multimilliárdosra elnökjelöltre szavaznak, ritkán fordult elő az elmúlt évtizedek demokratikus történelmében.

De lehet, hogy a 21. század – időlegesen és hatalmas károkkal – ezt a tapasztalatot is átírja.

Egyáltalán ésszerű lépés ez Trump részéről? Vajon hoz-e elegendőt a konyhára – akár dollárban, akár pszichológiai hatásban mérve – az „Amerika első” ilyen lecsapódása?

Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hatásra is, amellyel nemigen foglalkoztak eddig. Nem kis része azoknak az importtermékeknek, amelyeket most meg fognak vámolni, USA-cégek külföldre telepített termelésének a termékei. Az amerikai cégek a jobb feltételek miatt hoztak-hoznak létre külföldi termelőegységeket, ami számukra nem kis vállalati nyereséget eredményez(ett).

Így mondhatjuk, hogy Trump tulajdonképpen a külföldön termelő amerikai vállalatokat is megsarcolja.

Gondolom, nehéz számszerűsíteni a fenti jelenséget.

Hogy mennyire az, mondok egy hozzánk közelebb álló, magyar példát. Nekünk (is) hatalmas a kereskedelmi hiányunk Kínával szemben, ám azt már nem lehet pontosan megmondani, hogy az ázsiai országból vásárolt termékek mekkora hányada kerül a magyar fogyasztókhoz. Emellett mennyi kerül re-exportra, ami a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmünkben, mint többletexport, és az esetek nagy részében mit jelentős külkereskedelmi többlet jelentkezik. Végül, de nem utolsósorban: mennyi kínai import hasznosul hazai és nemzetközi cégek által működtetett, de magyarországi termelési láncokban, ami jelentős magyar exportot eredményez. Vagy egy másik példa. Németország a legfontosabb exportpiacunk, a KSH szerint a magyar kivitel 27 százaléka irányul oda, mindenekelőtt autóipari termékek. Valójában azt már azonban nem tudjuk, hogy a magyar export mekkora százalékát értékesítik tovább harmadik országban már német exportként.

Olyan mértékben globalizálódott mára a nemzetközi gazdaság, hogy az emberek – beleértve a politikusokat is – képtelenek felfogni ennek mélységét és összetettségét.

Így azt sem, hogy milyen károkat tudnak okozni rövidlátó és rövid távú populista törekvéseknek engedelmeskedve. Nem csak termelési, de szolgáltatási, pénzügyi értéklánc-összefonódások is vannak, s a kereskedelmi korlátozásokkal, protekcionista intézkedésekkel mindezt veszélyeztetik, beleértve a termelést is. Ez pedig életveszélyes.

Mi lehet az eredmény?

Nézzük történelmi távlatból, s csak egy-két példán keresztül. 1929-33-ban volt a gazdasági világválság, abban az időben, amikor  a mainál szabadabb, valóban liberális volt a világkereskedelem, értelemszerűen persze tömegében  a mainak csak töredékét tette ki.

A válságra a politikusok válasza a nagy nemzeti elzárkózás, protekcionizmus volt. Jött Hitler, Mussollini, a második világháború. 

Vagy vegyük a 2008-as pénzügyi válságot, amikorra – szerencsére – a politikusok tanultak valamit a történelemből, s így senki sem merte korlátozni a világkereskedelem szabadáságát. Pedig akkor az EU GDP-je egy év alatt 4,6 százalékot esett, a kereskedelme pedig közel ötödével zuhant be. S láss csodát! Másfél év múlva a kereskedelmi forgalom már visszapattant a válság előtti szintre, a GDP pedig két évvel később (nálunk azonban jóval később). Hozzáteszem: a külkereskedelem – és tágabb értelemben a külgazdaság – továbbra is a gazdasági növekedés egyik hajtóereje, különösen kicsi és erőteljesen nyitott nemzetgazdaságok számára.

Trump szemmel láthatóan mindezt nem vette figyelembe, s elkerülhetetlennek látszik a kereskedelmi háború, a protekcionizmus erősödése. Mi jöhet Ön szerint?

Első lépésben még nincs nagyobb probléma, hiszen az országok oda-vissza kiszámítottan egyforma hatású lépéseket-ellenlépéseket hoznak; ilyen a kínaiak által az USA-val szemben már kivetett vagy az EU által az amerikai termékekre júliustól kivetendő vámok. Azonban akkor már minőségileg másról beszélünk, amikor ezek a korlátozások már nem csak a fogyasztói piacot érik el, hanem a globalizált termelési és értékesítési láncokat is kezdik szétzilálni. Remélem, kicsi ennek az esélye, de

fennáll annak a veszélye, hogy öngerjesztő és megállíthatatlan folyamatokat indít el beláthatatlan követkeményekkel.

Nem beszélve a nemzetközi pénzpiaci hatásokról, a tőzsdék reakciójáról – amiről köztudott, hogy 90 százalékban múlik a  pszichológián és csak 10 százalékban a termelésen. Súlyos és kiszámíthatatlan válsághelyzetekben a legállatibb ösztönök törnek a felszínre. Ha valaki ilyen állapotban döntéshozatali pozícióban van, irdatlan károkat tud okozni a világnak, különösen, ha vezető országról van szó.

Elég sötét a kép, amit fest.

Tovább gondolva a logikai sort, ha megbomlanak ezek a láncok, akkor elképesztő egyéb problémák keletkeznek: világszerte megugrik a munkanélküliség, miután leállnak a gyárak, mivel nem lesz szükség annyi importra, rengeteg meg nem termelt pénztől esik el a gazdaság a termelés, a szolgáltatások, a pénzügyi mozgások zsugorodása miatt, jelentős lenne az árdrágulás, hiszen olcsóbb importot kell drágább (vagy jelenleg nem is létező) hazai termékkel és szolgáltatással pótolni. Mivel pedig ez aligha megoldható, mindenütt tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt. Egy denveri professzor mutatott rá helyesen még a 2008. évi pénzügyi válság előtt:

„Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”.

De hát azért van a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy kezelje és mederben tartsa a protekcionista törekvéseket.

Valóban a WTO lenne hivatott ezeket a kérdéseket elbírálni, de csak addig, amíg kereskedelemre hivatkozva születnek ezek a döntések. Ugyanis Trump az acél- és alumíniumtermékek, illetve a német autóipar bizonyos termékeinek az importját (BMW) nem kereskedelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Ha ebből a szempontból kockázatosnak minősítik e termékek bevitelét, akkor a WTO szerint is lehet egyoldalú korlátozó lépéseket hatályba léptetni.

Ez sem valami elvont, elő nem fordult precedens: emlékezzünk csak arra, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kérdést csinált, s erre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét! De hát mit várunk a populistáktól?

Ők könnyen túlteszik magukat a racionális tényeken, s egyszerű megoldásokat kínálnak bonyolult kérdésekre, olyanokat, amelyeket a nép kész elhinni, és fogalma sincs, hogy a páratlanul felgyorsult világban már rövid távon mekkora árat fog érte fizetni.

Milyen hatásai lehetnek magyar gazdaságra egy eszkalálódó protekcionista kereskedelmi háborúnak?

Szaladjunk végig a számokon: a magyar GDP négyötödét adja az export, amelynek közel 80 százaléka az Európai Unió belső kereskedelmének a része, és amelynek jelentős hányadát a multinacionális vállalatok termelik. Ezen belül az autóipar teljesítménye kiugró.

Ez olyan – 10-15 éve még nem létezett egyoldalú – szektorális függést jelent, ami eleve veszélyes.

Már csak azért is, mert az autóipar óriási változások előtt áll, s nem tudni, hogy a befektetők – a német cégek – számára mennyire marad értékes a magyarországi termelés, amikor belépnek az e-autók, az önvezető autók, a közel teljes digitalizáció, stb. Ahhoz, hogy Magyarország meg tudja majd őrizni stabilitását és nemzetközi gazdasági pozícióját, kezdettől fogva diverzifikált termelési-szolgáltatási szerkezetre kellett volna törekednie. A probléma nem a jelentős autóipari beruházásokkal van, hanem azzal, hogy más területeken elmaradtak a fejlesztések.

De hát pontosan ellenkezőleg, nagyobb nemzeti függetlenséget hirdet a mostani kurzus…

Történelmi bűnnek tartom a magyar társadalommal, a magyar emberekkel szemben, hogy az elmúlt években érkezett és egyelőre még tovább érkező, éves átlagban a magyar GDP 3-3.5 százalékát elérő uniós támogatásokat nem megfelelően használta fel az ország:

egy világra nyitott, nem EU-ellenes politikával számottevően meg lehetett volna erősíteni a magyar gazdaságot és – ami nem kevésbé fontos – a jövőorientált, világra nyitott és (ön)felelős társadalmi tudatot is.

Trump érdekes javaslattal lepte meg a hétvégi G7-es csúcson a partnereit. Ezt hogyan lehet értelmezni?

Trump ottawai javaslata, hogy a G7 között legyen szabadkereskedelem, további bizonyítéka annak, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan, önmaga korábbi nézeteit és intézkedéseit egy legyintéssel cáfolja és ellentétébe fordítja. Hogyan lehet szabadkereskedelem, amikor éppen az USA rúgta fel a NAFTA, mint szabadkereskedelmi övezet alapszabályát, amikor vámokat vezetett be a kanadai és mexikói termékekre? Amikor felfüggesztette az USA és az EU közötti – és már ígéretes szakaszba jutott – transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) tárgyalásait? Tovább menve: az amerikai elnök teljes tudatlanságát bizonyítja ez a szabadkereskedelmi „javaslat”, hiszen nem tud az USA ilyen egyezményt kötni a G7-tag Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, amelyek mind az Európai Unió tagjai, ami 28 országot tömörít szabadkereskedelmi és vámunióban.

Mi lehet a kiút abból a helyzetből, amelybe Trump szemmel láthatóan belavírozza a világot?

Az Európai Unió és Kína próbálkozik. Nem csak a WTO-nál, hanem úgy is, hogy kölcsönös kedvezményeket nyújtanak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok intenzív fejlesztésére, hiszen ez a kétoldalú kapcsolat a világgazdaság és a világkereskedelem egyik legnagyobb ütőerét adja. Az Unió emellett felgyorsította a szabadkereskedelmi tárgyalásokat egy sor országgal. Lehetőség szerint összefoghatnak azok az országok, amelyeket most az USA meg akar sarcolni. S ez a helyes válasz.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!