Hetek óta csúfítja (a legújabb ígéret szerint már nem sokáig szerk.) Magyarország köztereit Soros György és Jean-Claude Juncker démoni mosolya, amellyel Magyarország kormánya „tájékoztató” pártkampányt folytat a magyar adófizetők pénzén a magyar választók súlyos megtévesztésére a „brüsszeli bürokrácia tetteit és terveit” illetően. A „tisztelt honfitársak” ezen felül még színes nyomtatású levelet is kapnak Magyarország miniszterelnökétől – természetesen megint csak a „tisztelt honfitársak” pénzén próbálkozva a címzettek hülyítésével.
Nyilván sokan vannak, akik az állampárt minden szavát elhiszik. Mit nekik a racionális cáfolat, amellyel a kampány minden szaváról lerántja a leplet a brüsszeli válasz! Nekik ellenség kell, és kész. Ha már nem jönnek a „migráncsok”, hogy az ő gyűlölhetőségük biztosítsa a szavazatokat az európai parlamenti győzelemhez, hát ki kell találni új ellenséget. Ott van a „Brüsszeli Birodalom”, a bolsevik béklyó legújabb megtestesítője (kit érdekel, hogy Budapestnek is vétójoga van Brüsszelben, akárcsak Moszkvának a Biztonsági Tanácsban), mögötte pedig a „globális főgonosz”, akinek a vallásával állítólag ugyan „nem foglalkozik” a dehogyis-antiszemita állampárt, csak úgy véletlenül jól jön, hogy mindenki tudja, milyen nemzetiségű.
A kampányban csak az a fontos, hogy Soros „pénzeli a fél világot” – 30 éve még Orbán Viktort és haverjait, ami persze „okés” volt, de most sajnos a másik felet, ami viszont már nem kóser – és mindenkit, aki nem hiszi el a pártállami maszlagot. Soros „gonoszsága” abból is lát(tat)ható, hogy nemcsak szegény keresztény Európára és Magyarországra tör, hanem saját volt ösztöndíjasára, Orbánra és annak legjobb szövetségeseire: az ellenzékgyilkos Putyinra, az éppen vád alá helyezett Netanjahura, valamint a tucatnyi bűntényének bebizonyosodásától (mert a leleplezés már megtörtént) rettegő Trumpra is.
De nemcsak az izraeli kormányfőnek és az amerikai elnöknek volt nagyon rossz hete február végén, hanem első miniszterelnöki támogatójának, Orbán Viktornak is (aki azóta sem jutott el a Fehér Házba, hiába volt a korai lihegés). Nemcsak az isten-ajándéka Trump meg a filoszemitizmus-bizonyító pártfogó-Bibi került súlyos bibibe, hanem Orbán is túltolta a plakátozó biciklit – ráadásul saját párt-elvtársai ellen.
Hét ország kilenc jobboldali néppártjának lett annyira elege Orbán „magyaros észjárásából”, hogy hivatalosan is a Fidesz kizárását javasolták az Európai Néppártból (EPP). Az EPP elnöke (Joseph Daul) és csúcsjelöltje (Manfred Weber), az Európai Bizottság jelenlegi elnöke (Juncker) és az Európai Tanács korábbi elnöke (Herman Van Rompuy), egyaránt kijelentette, hogy ami sokk, az sokk. Meg hogy ilyen viselkedésnek nincs helye a legnagyobb európai pártcsaládban. Még Orbán igazi őrangyala – a német autóipart az alulfizetett magyar munkásokkal szemben védelmező – Angela Merkel is (aki emiatt viseli el 2015 óta a Budapestről érkező „migráncsozó” sértegetéseket) megelégelte a pofátlanságot és szokásos „radikalizmusával” – mindössze – szolidaritásáról biztosította a magyar plakátkampány brüsszeli mosolydémonát.
A neokarmelita zsonglőr nem lenne minden hájjal megkent és – mint a hastáji fotók bizonyítják – megáldott politikus, ha nem érzékelte volna azonnal a hirtelen valóssá váló veszélyt. Futárokat menesztett hát titokban (de kiderült) Berlinbe, próbálnák gyorsan átejteni kiengesztelni az újonc Anegrett Kramp-Karrenbauert (Merkel utódját), hátha megelőzhető a kirúgás. Orbán Twitter-csőre pedig megcsivitelte a világnak, hogy a plakátkampányt „az eredeti tervek szerint” március 15-én befejezik. Hiszen csak a nemzeti ünnepre kellett kellően felhergelni felkészíteni a nemzeti-keresztény tömegeket; dehogy akarja a Fidesz felrúgni az európai pártszövetséget.
Orbán egyenesen rákosista retorikával magyarázza a német sajtóban a politikáját:
„Ha minket kizárnak, az osztrákokat támadják majd, utána jönnek az olaszok”
– és akkor nyilván összeomlik a világ, de legalábbis a keresztény Európa. (A szalámitaktikát Rákosi Mátyásnak tulajdonítja a nemzetközi enciklopédista szakma.) A Welt am Sonntag c. német lapnak adott interjújában Orbán magát a nagy állampárt-építő elődöt Lenint is idézi, amikor az őt bíráló néppárti elvtársairól beszél:
„Sokan nem értik ezt, de a politikában Lenin után az ilyeneket hasznos idiótának szokták nevezni. Bár hisznek abban, hogy szellemi harcot folytatnak, ezzel valójában az ellenfeleik érdekeit szolgálják.”
Egy baj van csak – na jó, sokkal több, de most erre az egy mondatra összpontosítunk (és ugorjuk át a „sokan nem értik ezt” típusú nagyképűsködést): Lenin ezt soha nem mondta és nem írta le! A kifejezés a kommunistaüldöző amerikai McCarthy-korszakból terjedt el, de nyomtatásban először Bogdan Radica (1904–1993) horvát diplomata használta először 1946-ban („hasznos ártatlanok” formában) a „Jugoszlávia tragikus leckéje a világnak” című amerikai cikkben. Onnan vehette át egy évvel később Ludwig von Mises (1881–1973) ukrán zsidóból habsburgi nemessé avatott ősökkel rendelkező, osztrák-amerikai libertariánus közgazdász – és így tovább.
De semmi Lenin, őt csak a felületes urbánus legendából – vagy a tudatalattijából – kaparhatta ki Orbán.
Egy igazi hazardőr azonban legalább három lapra játszik. Ha májusban győz a Néppárt „antimigráncs” szárnya, akkor Orbán lovon van: a plakátkampány bevált, a mérsékeltek véleménye többé nem számít. Ha viszont az utóbbiak kerekednek felül, akkor majd elnézést kér, és a toleráns Nyugat úgyis megbocsát (a német autóipar meg a parlamenti többség érdekében). Ha pedig mégsem tűrik meg tovább, akkor úgyis át lehet táncolni a – komoly európai konzervatívok és igazi kereszténydemokraták szemében vállalhatatlan – salvinisták közé, akik viszont nagy elődjüknek és példaképüknek tekintik majd.
A lényeg a hatalom, a szavatolt egyeduralom. Minden más csak az azt szolgáló eszköz, azt előállító gép – a gombnyomó parlament vagy az istenadta nép. Egy plakát vagy egy (volt) pártbarát; egy CSOK vagy egy csók (Juncker pofájára); egy szétvert akadémia vagy egy nemzeti (színű ko)média.
Purger Tibor
Trump: néha el kell menni
