Kezdőlap Címkék Török Tibor

Címke: Török Tibor

A magyar sajtó elégtelenre vizsgázott – de elbukott az állami mítoszteremtés is, pedig isten bizony nem ezt akarták

A tegnapi nap szenzációja egy HVG interjú volt, amelyben egy mikrobiológus (Boldogkői Zsolt) beszélget egy történeti genetikussal (Török Tibor) a magyarság történeti genetikai eredetéről. Érdekes írás, kár, hogy gyakorlatilag senkinek nem sikerült belőle levonni belőle a lényegi következtetéseket.

Török a következőt állítja, röviden összefoglalva – az eredetit itt olvashatják: A honfoglaló magyarság relatíve kis létszámú volt, és mintegy 30-40%-ban ázsiai. Ennek a 30-40%-nak a genetikai összetétele hasonlít a „ma élő tuvaiak, burjátok, mongolok, mandzsúriaiak, kazahok, kirgizek, üzbégek, türkmének” őseihez. Hogy ezt miért azonosítja a hunokkal a szerző, az az interjúból nem derül ki. A honfoglalók többségéről sem tesz említést – ezek szerint ők nem a hunok leszármazottai, illetve nem ázsiaiak –de azt jelzi, hogy „a honfoglalókhoz leghasonlóbb ma élő népesség a volgai tatárok és a baskírok”. Aki látott már élő üzbéget és volgai tatárt, tudja, hogy a kettő között jelentős a különbség, a volgai tatárok genetikailag (kinézetre) európaiak, a többiek, ázsiaiak. Azt is állítja, hogy ez a 30-40%-ban ázsiai népesség török nyelvet beszélt, a magyar pedig a helyben talált – a 6. századba betelepült – avar népesség nyelve volt. Valamint azt is mondja, hogy a honfoglaló népességtől a mai magyarságnak maximum 10% származik. A mai lakosság 96%-a egy újkőkor-bronzkori ősi európai rétegben keresendő, amelyből legtöbb közös elem a mai dánokban, hollandokban, belgákban, baszkokban őrződött meg. Ebből mi jött le a magyar sajtóban. Jobb esetben a HONFOGLALÓK A HUNOK LESZÁRMAZOTTAI VOLTAK – ami ugye nem igaz még a szerző szerint sem, hiszen kb. a honfoglalóknak is csak az egy harmadáról, és nem állítja, hanem esetleg feltételezi. Ennél is jobb : Papírunk van arról, hogy a HUNOK LESZÁRMAZOTTAI VAGYUNK. Miiiiii? A szerző ennek pontosan az ellenkezőjét állítja. 96% százalékban közünk nincs a hunokhoz, bárkik legyenek is azok. Nincs több közünk, nekünk most itt élő magyaroknak a hunokhoz, mint a belgákhoz, baszkokhoz, dánokhoz. 96%-ban – ami ugye több, mint a kétharmad – európaiak vagyunk. Lehet persze, hogy Orbán és Vona pont a 4%-hoz tartozik. Megengedem. De még Török úr, aki pedig láthatóan az „alternatív történészek” népes táborához húz, csak azt tudja megerősíteni, hogy a ködös-miszitkus-nyeregalattpuhítós-szívcsakrás Ázsia felé fordulás egyszerűen értelmetlen. Merthogy sokkal több köt minket ide. Csak hát szöget értelmezni nem könnyű.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!