Kezdőlap Címkék Thomas Kemmerich

Címke: Thomas Kemmerich

Thüringia elsodorta a CDU elnökét

Váratlanul bejelentette lemondását a CDU elnöki posztjáról Annagret-Krann Karrenbauer: nem akar kancellárjelölt lenni, s a két tisztség együtt jár egymással. Német jelentések szerint a múlt heti thüringiai miniszterelnök-választási botrány áll a háttérben: az, hogy AfD-támogatással lett miniszterelnök az FDP jelöltje.

Nem akar indulni a kancellári tisztségért a jövő évi választáson – jelentette be a német CDU elnöke a párt elnökségi ülésé reggel – írta meg a Der Spiegel online verziója. Mivel Németországban a kancellár a kormányt vezető párt elnöke, az AKK-nak nevezett politikus döntése mindkét tisztséget érinti. Nyáron még levezényli a a kancellárjelöltséget a pártban, aztán távozik a CDU éléről. Angela Merkel kancellár kérésére a védelmi miniszteri posztot viszont megtartja.

AKK szavaiból kiderült, hogy a múlt heti thüringiai botrány miatt lép le. A keleti tartományban az addigi SPD-Balpárt-Zöldek alkotta kormányt új koalíció váltotta volna, és az egykori NDK utódpátjának politikusát az FDP embere váltotta volna. Csakhogy Thomas Kemmerichet úgy emelték a miniszterelnöki székbe, hogy a harmadik fordulóban a neonácinak tekinthető AfD visszalépett saját jelöltjétől és a CDU is – addigi tartózkodását feladva – Kemmerich mellé állt. (Ezzel egy mandátumnyi többséggel alakulhatott volna új kormány is.)

Általános vélemény szerint a CDU tudott az AfD cseléről, és lepaktált az AfD-vel. Az országos botrány láttán egy nap elteltével lemondott Kemmerich. A CDU a problémát új választással kívánja megoldani, de a helyi szervezet szembe helyezkedik a berlini központtal; az idő előtti választáshoz kétharmad kell a tartományi parlamentben, de ez a CDU nélkül nincs meg, csak az AfD-vel együtt. AKK a jelentés szerint azt mondta, hogy „rendezetlen kapcsolat van a CDU és az AfD, valamint és a baloldal között”. A CDU hivatalosan – és AKK is – mindeddig szigorúan elzárkózott mind a Balpárttal, mind az AfD-vel való együttműködéstől.

Krann-Karrenbauert 2018. decemberében emelték a CDU élére, ő Merkel egyik legrégebbi munkatársa, korábban a kormánypárt főtitkára volt. Merkel célja az volt három évi átmenettel gondoskodjanak az ő visszavonulásáról, ezért választották szét időlegesen a pártelnöki és kancellári tisztséget. AKK azonban nem bizonyult jó választásnak, nem sikerült megállítani a CDU térvesztését, és személyes „varázsa” is hiányzik a széles körű társadalmi háttérhez.

Kilencvenháromezer euró egyetlen napért

Türingiában Thomas Kemmerich, a liberális FDP helyi vezetője a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland szavazataival került kormányra. Egyetlen nap után lemondott miután Berlinben egyetlen pártközpont sem vállalta az együttműködést az Alternative für Deutschland párttal, melynek neonáci tagjai is vannak.

Szép pénzt kap Türingia miniszterelnöke, aki egyetlen napig volt igazán hivatalban. Ennek megfelelően féléves juttatásra van jogosultsága. Ez pedig nem kevés. A közszolgálati Deutsche Welle szerint

16 ezer 617 euró havonta

jár a miniszterelnöknek. Ezenkívül elszámolhat havonta 766 eurót személyes költségeire. Minthogy házas, ezért családi pótlékra is jogosult. Ez 153 eurót jelent havonta. Ez összesen 17 ezer 536 euró havonta. Türingiában a törvény kimondja, hogy a miniszterelnök minimum féléves juttatásra jogosult függetlenül attól, hogy hány hónapot töltött valójában a kormányfői székben. Ez 93 ezer 004 eurót jelent. Csinos összeg egyetlen napért!

Mi lesz most Türingiában?

Thomas Kemmerich lemondása ellenére ügyvezető miniszterelnök marad. Az egykori NDK-ban igen erős az Alternative für Deutschland befolyása. A szélsőjobboldali párt olyan áttörésre számít, amely meghozza neki a hatalmi posztokat. A liberális FDP, mely az egynapos miniszterelnököt adta, új választást akar. A többi párt még habozik, mert fél az Altetnative für Deutschland előretörésétől. Türingiában a helyi parlament kétharmadának kell megszavaznia az új választást .

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!