Kezdőlap Címkék Tencent Music Entertainment

Címke: Tencent Music Entertainment

A New York-i tőzsde a kereskedelmi háború ellenére szereti a kínaiakat

0

Szerdán kezdődik meg a kereskedés a Tencent Music Entertainment papírjaival New Yorkban, ahol a kínaiak internetes óriása 1,1 milliárd dollárt zsebelt be az első kibocsátás alkalmából. Magát a céget, mely az egyik része a nagy Tencent birodalomnak 21 milliárd dollárra taksálták New Yorkban. Nem véletlenül hiszen havonta több mint 800 millió felhasználóval dicsekszik a kínai cég, melynek a profitja is szépen emelkedik. Az év első kilenc hónapjában 244%-os volt a növekedés és ez amerikai dollárban 394 milliót jelent. Milyen bankok álltak a kínaiak részvénykibocsátása mögött: Morgan Stanley, Bank of America, Deutsche Bank és az elmaradhatatlan Goldman Sachs, mely a pénzügyminisztert adja a republikánus kormányokba. Most is Steven Mnuchin a pénzügyminiszter, aki eddig meg volt bízva a kínai kapcsolatokkal. Trump azt közölte: ezentúl keményebb tárgyalópartnert akar, és ezért a kínaiak mumusa Robert Lightizer veszi át a főtárgyaló szerepet.

Kína főtárgyalója felhívta az amerikaiakat

Erről számolt be a China Daily, mely szerint Liu Ho miniszterelnök helyettes mindkét amerikai főtárgyalóval megbeszélést folytatott. Liu Ho a Harvard egyetemen végzett, így jól ismeri az amerikai gondolkodásmódot. A China Daily cikkéből az nem derül ki, hogy miről is volt szó a főtárgyalók között, de a lapnak nyilatkozó szakértők elmondták: minden valószínűség szerint egyeztettek egy menetrendet hiszen a tűzszünet a kereskedelmi háborúban 90 napig tart. Közben ott a karácsony, az újév és a Holdújév.

Kína nem fog engedni

Ha Trump arra számít, hogy Peking kész egyoldalú engedményekre, akkor téved. Csakis a kölcsönös engedmények alapján lehet tárgyalni és eredményre jutni- hangsúlyozták a szakértők a China Dailyben. A lap különben megírja októberben a kínaiak 6,2 milliárd dollár vámot fizettek az USA-ban, a büntető vám 2,8 milliárd dollár volt. Ebből az látszik, hogy a kínaiak el tudják adni az áruik nagy részét akkor is, ha azokat Trump büntető vámja drágábbá teszi az amerikai piacon.

Trump optimista

Legalábbis most úgy nyilatkozott amikor exkluzív interjút adott a Reuters tudósítójának a Fehér Házban. A félórás interjú fele Kínával foglalkozott. Trump közölte: közbelép a Huawei ügyben, ha nemzetbiztonsági kockázatot lát. A Huawei örökösnőjét Amerika kérésére pont aznap tartóztatták le Kanadában amikor Trump és Hszi Csinping aláírta a tűzszüneti megállapodást Buenos Airesben a G20 csúcstalálkozón.

Hol itt a fair play?

Kérdik Pekingben, ahol óvatosan bár, de bírálják Hszi Csinping elnököt is. Ha tudott a Huawei örökösnő lefogásáról, akkor nem kellett volna lepaktálnia Trumppal. Ha pedig nem, akkor pocsék a hírszerzése hiszen a Huawei Kína egyik legfontosabb cége.

Ne vásárolj IPhone-t hanem csakis Huaweit!

Így akarnak nyomást gyakorolni Amerikára. Kanadára pedig úgy, hogy elfogtak Kínában egy ex diplomatát. Michael Kovrig 2003 és 2016 között képviselte diplomataként Kanadát Pekingben és Hongkongban. 2017 óta egy magáncég, az International Crisis Group munkatársa Kínában. A céget és a kanadai ex diplomatát, ha nem is nyíltan, de kémkedéssel gyanúsítják. Pekingben sokan arra gondolnak, hogy megfelelő cserealap lehet ahhoz, hogy a kanadaiak végül is ne adják ki Meng Vanzsou asszonyt az amerikaiaknak. Ahol akár harminc éves börtönbüntetés is fenyegetheti.

7,5 millió dollár volt a szabadság ára

Ilyen magas óvadékot állapított meg a kanadai bíróság. Nem véletlenül Meng Vanzsou asszonynak ugyanis hét útlevele van: négy kínai és három hongkongi. Így könnyen megléphetne. Ezért a bíróság elrendelte a 24 órás ellenőrzést is. Trump elnök a Reuters-nek adott exkluzív interjúban nem is nagyon titkolta: a Huawei örökösnőt az alku egyik tételének tartja. Ezzel is nyomást akar gyakorolni a kínaiakra. Kérdés milyen eredménnyel, de egyelőre az érdemi tárgyalások épphogy újrakezdődtek az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, melynek a végkifejletét senki sem meri megjósolni sem Washingtonban sem pedig Pekingben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK