Sztálin Archives » Oldal 3 a 4-ből » Független Hírügynökség

Putyin pajzsmirigyrákja

-

2022-04-05

Jevgenyij Szelivanov doktor, a moszkvai központi kórház pajzsmirigyrák specialistája árnyékként követi minden oroszok elnökét – állítja a Project média nevű orosz hírügynökség, mely ma már külföldön működik hiszen Putyin ellehetetlenítette a független média működését Oroszországban.

Szelivanov doktori értekezésének címe: Az idős kori pajzsmirigy rák műtéti és más kezelése. Moszkvából ingázik Szocsiba, ahol Putyin szívesen időzik az orosz tél idején. Szelivanov doktor nincsen egyedül: egy idegorvos is rendszeresen látogatja Putyint – számol be a hírügynökség a „Kreml legnagyobb és legjobban őrzött titkáról.”

2020 júliusában az orosz elnök ellátogatott az Országos Endokrinologiai központba, ahol a pajzsmirigy rákról érdeklődött. Az intézet igazgatója a figyelmébe ajánlotta az új gyógyszert, a Tyrogint, amelyik igen hatásos: a sikeres műtét után gyógyszer 95-98%-os gyógyulási arányt mutat.

A pajzsmirigy rák kezelése során gyakran alkalmaznak szteroidokat is, amelyek károsíthatják az idegrendszert. Ez befolyásolhatja Putyin döntés képességét is. Az angol orvosi nyelvben roid rage-nek nevezik azt a jelenséget amikor a szteroidokkal kezelt beteg vagy épp élsportoló hirtelen dührohamokat kap, és elveszíti a döntési képességét. Sokan úgy vélik, hogy ez az orvosi probléma közrejátszhatott abban, hogy Putyin hosszas habozás után elrendelte a háborút Ukrajna ellen, amely eddig kudarcnak bizonyult a számára.

Putyin sokáig elzárkózott a saját embereitől is, és ez is összefügghet a pajzsmirigy rákkal. A kezelés ugyanis legyengítheti az immunredszert, amely így a Covid vírusnak kevésbé képes ellenállni.

A Kreml természetesen cáfolja Putyin betegségét. Az orosz hírügynökség megkérdezte a moszkvai kórházat, hogy hol van Szelivanov doktor? A válasz: szolgálati úton van, és nem tudjuk, hogy mikor tér vissza!

Két másik híres pajzsmirigy rák specialista is gyakran felbukkan Putyin körül : Alekszej Scseglov és Igor Jeszakov.

Putyint már csak a geopolitika érdekli

Legalábbis ezt állitja az orosz hírügynökség az elnök környezetére hivatkozva. 23 éves uralma után eredményt akar felmutatni a birodalom építésben. Ez nem a Szovjetunió visszaállítását jelentené hanem a szláv népek egyesítését. Tehát elsősorban Ukrajnára és Fehéroroszországra vonatkozik illetve azokra a területekre, ahol sok orosz él pl. Kazahsztán egy része. Ezért is avatkozott be Putyin villámgyorsan Kazahsztánban, ahol a zavargások a Moszkva barát rendszer gyengüléséhez vezethettek volna. Putyin ma már hibának tartja, hogy hagyták megbukni Janukovicsot Kijevben. Az oroszbarát elnök távozása után az amerikaiak támogatásával olyan rendszer jött létre Ukrajnában, amely nyugati irányban tájékozódik és nem Moszkva felé. Márpedig így Putyin szlavofil álmai nem valósulhatnak meg.

Az orosz elnök októberben lesz hetven éves. Súlyos betegsége is arra figyelmezteti, hogy ő sem halhatatlan. Ez is magyarázhatja döntését az Ukrajna elleni háborúról. Saját erőinek túlbecsülése és az ellenfél lebecsülése is kapcsolatban állhat súlyos betegségével, amely nem ritkán jár olyan mellékhatásokkal, hogy a páciens realitás érzékelése csökken a kezelés következtében.

A diktátor magánya

Sztálin utolsó éveiben stroke-t kapott és több más betegséggel küzdött. Ilyen állapotban adott parancsot Kim Ir Szennek a koreai háború megindítására 1950-ben. Ez világháborús kockázatot jelentett hiszen Dél Korea amerikai „védnökség” alatt állt. Amint Sztálin meghalt, a koreai félszigeten megszűntek a harcok, és a szembenálló felek fegyverszünetet kötöttek, amely mindmáig tart, mert békeszerződés 1953 óta sincs.

Sztálin trónörökösei alig várták a diktátor halálát, mert nem lehettek biztosak benne, hogy túlélik őt. Azzal viszont tisztában voltak, hogy mindenképp változtatni kell, és Sztálin halála után meg is indult a lassú olvadás. Hruscsov, a győztes utód 1956-ban a kommunista párt huszadik kongresszusán leplezte le Sztálin bűneit. Érdekes, hogy Nyina Hruscsova, Sztálin utódának dédunokája, aki az Egyesült Államokban Oroszország szakértő, szintén úgy látja, hogy Putyin a szlavofil geopolitikai rabjává vált, és ezért döntött Ukrajna megtámadása mellett. Persze Putyin motivációja immár mellékes, most már az a kérdés: hol a kiút a zsákutcából? A válasz az egész világpolitikát befolyásolhatja, ha nem is olyan nagy mértékben mint Sztálin halála 1953-ban.

Putyin nem Sztálin, de…

Kenderessy Milán

-

2022-03-16

0

Sokban hasonlít diktátor elődjére az orosz elnök – állítja az USA egyik legjobb orosz szakértője. Stephen Kotkin, aki több kötetben adja ki Sztálin életrajzát, a Princeton egyetemen tanít, és most a New Yorkerben fejtette ki a véleményét Putyin háborújáról Ukrajna ellen.

„Az orosz történelemben az a legrosszabb, ha személyi hatalom alakul ki. Akkor diktatúra lesz, amely könnyen despotizmussá változik. Egy autokrata vagy despota egyes egyedül hozza meg a döntéseit! Meghallgatja-e mások véleményét? Talán. Nem azt mondják-e a tanácsadók neki amit hallani akar? Meghallgat-e olyanokat is, akik ellene mondanak? Megeszi-e a saját propagandáját Oroszország világtörténelmi küldetéséről? Nem tudjuk. Putyin abban a hitben élhetett, hogy a hadserege olyan modern: képes lesz két napos villámháborúval legyőzni Ukrajnát.

Ehelyett az ukránok ellenállnak, és Zelenszkij elnök, akinek a népszerűsége 25%-on állt a háború előtt, mára elérte a 90%-ot, és globális hőssé vált. Persze ez csak Twitter siker, a valóságban az orosz csapatok nyomulnak előre.”

Milyen a Putyin rendszer?

„Katonai-rendőri diktatúra. Van persze egy briliáns közgazdász csapat, amely az állami pénzügyeket menedzseli. Nekik viszont nincs beleszólásuk a döntésekbe. A hatalom eltolódott a KGB-s csapat felé, akik mindig is ellenfélnek tartották a Nyugatot. Legfeljebb, ha hat ember az, akit Putyin valójában meghallgat. Azután egyedül dönt.

Ezeknek a rendszereknek egy dologban kell igazán jónak lenniük, ha túl akarják élni a válságokat: megsemmisíteni minden politikai alternatívát! Ha ez sikerül, akkor lehetnek korruptak, hozzánemértők, véreskezűek, a hatalmuk fennmaradhat.

Persze palotaforradalomra mindig van lehetőség. A Nyugat keményen dolgozik, hogy találjon egy orosz tábornokot, aki puccsot csinál. Majd a nyilvánosság előtt kijelenti, hogy eddig támogatta Putyint, de az ukrán háború miatt szakít vele. Putyin persze éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy ezt megakadályozza. Van egy híres előzmény: Genrih Ljuskov, az állambiztonság tábornoka dezertált 1938-ban. Aztán kiállt a nyilvánosság elé és elítélte Sztálint Tokióban. Csakhogy ez kevés. Moszkvában kellene palotaforradalmat csinálni.”

Mi lesz Ukrajnával?

„Az oroszok még Quislinget sem találtak! Oroszország nem tudja sikeresen megszállva tartani Ukrajnát. Amikor a nácik elfoglalták Ukrajnát 1941-ben, akkor beültek a szállodákba pezsgőzni. Aztán pedig szépen felrobbantak, mert minden alá volt aknázva. Most ugyanez várható.

Ráadásul az orosz hadsereg kifáradt, hamarosan szünetet kell tartania. Ha Kijev és Zelenszkij addig tartja magát, akkor lehet esély a diplomáciai megoldásra.

Ehhez szükség van olyan közvetítőre, akiben Putyin megbízik. Ilyen mindenekelőtt a finn elnök. A finnek jól ismerik az oroszokat hiszen egy birodalomban éltek velük 1918-ig. Ráadásul Sztálin megtámadta Finnországot éppúgy mint ahogy most Putyin Ukrajnát. Ha a finn közvetítés nem működne, akkor a második esélyt Naftali Bennett izraeli miniszterelnök jelenti, aki már járt is Moszkvában és tárgyalt Putyinnal. Ha ez sem működne, akkor a harmadik esélyt Hszi Csinping kínai elnök jelentheti. Ő tárgyalt Putyinnal a téli olimpia idején Pekingben. Hamarosan fontos kongresszust tart a kommunista párt, és ezen Hszi Csinping meg kívánja hosszabbítani hatalmát. Neki jól jönne a közvetítő szerep annál is inkább, mert a Nyugat sokkal fontosabb gazdasági partnere Kínának mint Oroszország.

A megoldáshoz szerencsére lesz szükség Moszkvában, és talán Helsinkiben, Jeruzsálemben vagy Pekingben. És persze elsősorban Kijevben” – hangsúlyozta Stephen Kotkin professzor, az USA egyik leghíresebb orosz szakértője, aki a New Yorkernek nyilatkozott.

Ukrajna

Stephen Elekes

-

2022-03-11

0

Most érte el az első világháború befejezése Európát, pontosabban Kelet-Európa „területi rendezését”. A versailles-i békeszerződés, a francia békediktátum kihagyta Oroszországot, mivel Szovjet-Oroszországot Nyugat-Európa (és világ) bojkottálta, mintha a cári Oroszország nem is vett volna részt az Entente oldalán a Nagy Háborúban (1914-1918).

A győztes franciák csak azzal voltak elfoglalva, hogy revansot vegyenek Németországon az 1871-es porosz-francia háborúban elszenvedett csúfos vereség miatt, amikor a körbezárt és kiéheztetett Párizsban „kommün” néven éhséglázadás tört ki, a szomszédos Versailles-ban pedig a porosz királyt császárrá koronázva létrejött a Német Birodalom. Ennek ismeretében úgy osztották fel Európát, hogy a németek többé ne tudjanak háborúzni. Nem véletlen, hogy a háború befejezését, a kegyetlen ultimátumszerű békeszerződéseket, a vesztesekkel, élükön a németekkel, Versailles-ban íratták alá.

A franciáknak kapóra jött az amerikai „progresszív mozgalom” vezére, az Egyesült Államok 28. elnöke, Woodrow Wilson is, aki a háború kitörésekor 1914-ben, még az USA semlegességét hirdette, majd a demokrata párt azzal lépett be a háborúba 1917 áprilisában, hogy a „világot biztonságosabbá teszik a demokrácia számára”. Ismerős?

Azóta is ezt szajkózza az amerikai demokrata párt, lásd Trump elleni össztüze. A demokrata Wilson elnök másik kedvelt témája a népek önrendelkezési jogának hirdetése volt. Ez a franciáknak is tetszett, hiszen alátámasztotta a francia elképzelést, hogy sok kis államot hozzanak létre a sok nemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia területén. Az újonnan létrehozott nemzetállamok valójában ütköző zónát alkottak az akkor már bolsevik Oroszország és Európa nyugati fele között. Ráadásul sakkban lehetett velük tartani Németországot. A breszt-litovszki békével (1918. március) Lenin hatalmas cári területeket adott fel, hogy meg tudja nyerni az akkor már folyó orosz polgárháborút. Hamar rájött, hogy vesztésre áll, hiszen a gyéren iparosított cári Oroszországban a parasztság (muzsikok) jelentős többségben volt a szervezett munkássággal (szovjet) szemben. Tehát a klasszikus, marxi munkáshatalom nem állt a szovjet (tanács) köztársaság mögött. A szovjet forradalmár a fővárost is áttette (Szent) Pétervárról, Moszkvába. A polgárháború megnyerése reményében Lenin a tengelyhatalmak kezére játszotta az addigi cári területeket (Lengyelország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia és a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaság (mely magába foglalta: Grúziát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Hegyi-Karabahot, Abháziát, és Dél-Oszétiág) melyek, mint független országok kerültek német protektorátus alá, valamint egy új független állam, aminek Ukrajna lett a neve.

A világháború végén (1918 november) a vesztes tengelyhatalmaktól a volt cári területek, mint önálló államok kerültek az ott élő lakosság irányítása alá.

A hadisarccal és területvesztéssel büntetett Németország hamar megtalálta a kapcsolatot Európa gazdasági életéből kizárt bolsevikokkal, mivel Szovjet-Oroszországot senki sem ismerte el a világon. Nem véletlen, hogy az idén százéves rapallói egyezmény (1922), a német és szovjet állam közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét jelentette, valamint a kereskedelmi–gazdasági kapcsolatok helyreállítását, és – nem utolsó sorban – a győztes nyugat-európai nagyhatalmak által rájuk kényszerített politikai karanténból való kitörést célozta meg.

Az igazi sorsfordulót a Molotov-Ribbentrop paktum hozta meg Sztálinnak, aki e szerződéssel visszaszerezte a Leninék által (taktikai okokból feladott és) elveszített cári területek nagy részét, gyakorlatilag visszaállították a német császári és orosz cári birodalmat.

1939. szeptember elsején támadott Hitler Lengyelországra. A britek és franciák garanciát vállaltak Lengyelországért, ha azt náci Németország meg meri támadni. Megmerte. A nyugat-európai szövetségesek ígéretük ellenére nem tettek semmit. A történészek szerint 20 évvel az első világégést követően senki sem akart háborúzni. A Brit Birodalomnak három nap kellett a mozgósításra és a hadüzenetre, ami szeptember 3-án meg is történt. Sztálin kivárt, hiszen a britek és a franciák azt ígérték, hogy két héten belül katonai segítséget nyújtanak Varsónak (lásd furcsa háború). Ezalatt az idő alatt nem történt semmi, így 1939. szeptember 17-én (3+14) a szovjet csapatok megindultak keleti irányból, magyarán hátba támadták Lengyelországot.

A nyilvánosság előtt Sztálin azzal védekezett, hogy a náci terjeszkedés megfékezése érdekében vonult be Nyugat-Belorussziába és Nyugat-Ukrajnába, azaz az egykori Galíciába.

Ez a két („nyugati”) terület sohasem tartozott cári Oroszországhoz. Viszont Sztálin biztosítani akarta ezeket a területeket a Szovjetunió részére. A szovjet diktátor sohasem vonult vissza az 1939. szeptemberi 17 előtti határok mögé. Sőt, 1945-ben az ENSZ-be, mint szavazattal rendelkező alapító tagokat és független országokat felvetette a („megnagyobbított”) Ukrajnát és Belorussziát.

Nem értem, erről manapság miért nincs szó, erről miért hallgat a világ, az állítólagos „független” média. Erről ne tudna Putyin és Zelenszkij? Ehelyett, mit erőlködnek a NATO-val, meg az EU-val?

Emlékeztetőül: Ukrajna (és Belorusszia) alapító tagja az ENSZ-nek. Igaz, akkor a Szovjetunió tagállama volt mindkét ország, és mint „szovjet szocialista köztársaság” írta alá az ENSZ Alapokmányát, majd 1991-ben, a Szovjetunió megszűnése után, mint független Ukrajna megtartotta 1945 óta fennálló tagságát a Világszervezetben. 2017 és 2019 között negyedszer volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja a Kelet-Európai Csoportban. (előzőleg 1947-48, 1984-85 és 2000-01)

Emlékeztetném az olvasót Magyarország felvételére mindkét szervezetbe (NATO, EU). Akkoriban nagy propaganda hadjárat folyt, azzal a szöveggel, hogy előbb a NATO-ba kell magunkat „beszavaztatni”, mert az a belépő az EU-ban, igaz akkor még Gazdasági Közösség volt a neve.

A felvételünket nem mi kértük, hanem felajánlották (nép)szavazásra! Elsőre (1999) három volt Varsói Szerződés országot vettek fel: Lengyelország, Csehország és Magyarország. Ennek története: a NATO megalapításának célja a Vasfüggöny idején (1949): „Az USA bent tartása, a SZU távoltartása, Németország kordában tartása”
Ergo, a SZU megszűnése, és Németország újraegyesítése után logikusnak tűnt, hogy a Németországgal határos két keleti országot (lengyel, cseh) vegyék fel. A harmadik, Magyarország felvétele magyarázatra szorult, hiszen nem határos se Németországgal, se NATO országgal. A magyarázat: a soknemzetiségű jugoszláv/délszláv háború után úgy nézett ki, hogy a következő (háborús) „gócpont” Magyarország lehet, hiszen a határai túloldalán saját nemzeti kisebbség él. Viszont (amerikai) NATO parancsnokság alatt se a magyar, se a környező országok nem tudnak egymás ellen hadba lépni.

Az EU-ba való felvétel ugyancsak politikai döntés volt. A kelet-európai (egykori KGST) országok sohasem érték volna el a Közös Piac minimális felvételi kritériumait. Viszont, félő volt, ha nem tesznek érdekükben semmit, és valamiféle visszarendeződés történik az egykori Szovjetunióban, az katasztrofális lenne ezekre az országokra és népeikre nézve, ezért nyolc országot (egyszerre!) a minimális kritériumok teljesítése nélkül vették fel. Hosszú „egyeztető tárgyalások” kezdődtek, az un. „kosarak” betartására, amikre ígéretet tettek, hogy hét éven belül teljesítik, ehhez sok pénzt kaptak az EU-tól, főleg az infrastruktúra és a környezetvédelem (kutak, ivóvizek, stb.) terén. Ezzel egy időben, a német szociáldemokrata kormány a szakszervezetekkel egyetértésben hét éves moratóriumot rendelt el a külföldi (EU-s) munkavállalókra. Miközben a Schengen-i egyezménnyel biztosították a szabad mozgást, a helyváltoztatást. A britek mindenkit azonnal beengedtek, és engedélyezték a munkavállalást, majd a Brexit idején arra hivatkoztak, hogy az EU (elhibázott) előírásai miatt a lakosság hátat fordított kontinentális Európának.

„Elérkezett Európa órája”, mondta a luxemburgi külügyminiszter 1992 júniusában, amikor kitört a délszláv háború, amit a jugoszláv köztársaság megszűnéséhez vezetett. Már akkor csődöt mondott az európai diplomácia. A semleges Ausztria volt az első, aki a monarchia idejéből jó kapcsolatot tartott, latin betűkkel író, katolikus horvátokat elismerte, mint önálló államot. Végül három évet kellett várni, hogy az USA bombázzon Bosznia-Hercegovinában és véget vessen az etnikai népirtásnak.

Az EU megalapítása óta egyik tagállam se fordított figyelmet (és pénzt) hadereje fejlesztésére. A nyugat-európaiak, pedig még a Vasfüggöny idején megszokták, hogy csak gazdaságukat fejlesszék, a védelmet az atlanti szövetségre bízták, azaz az USA látta el. Erre volt jó a NATO. Trump amerikai elnök volt az első, aki visszavonulót fújt azzal, hogy „Amerika újból nagy lesz”, nem lesz többé a világ csendőre. Itt az ideje megszüntetni a kb. 70 éve elfogadott feltételeket, hogy az egykori legyőzötteknek (Németország, Japán) megtiltották a fegyverkezést. Talán a mostanra kialakult nemzetközi helyzet végre észhez téríti nemcsak a tagállamokat, de magát az EU-t is, hogy önvédelemre szorul, és nem lehet tovább közös európai hadsereg nélkül. Gazdaságát, és gazdagságát meg kell védenie az „állandó béke” biztosítására. Nem lehet, mi több, nem szabad az USA-ra hagyni egy kontinens biztonságát. Az „atlanti szövetség” teljes félreértése egy külső (idegen) hatalomra bízni egy gazdag földrész katonai biztonságát.

Lásd a putyini koncepciót, a helyi konfliktusokat, amiket az EU elnézett. Putyin a szomszédos országokból (Csecsenföld, Grúzia, Ukrajna) le-le csipkedett kis darabokat, katonáit pedig Szíriában és Líbiában képezte ki. Az EU pedig csak rosszallóan „ejnye-benyé”-zett”. Az egész világ tűrte és (el)nézte a ”helyi háborút”, a több mint 16.000 halottat követelő donbasszi „összetűzéseket”.

A gazdasági szankciók, vészesen emlékeztetnek a leningrádi blokádra, a lakosság kiéheztetésére. A gazdagok ebből keveset fognak érezni. Lehet tapsikolni, hogy egyesek elvesztik csalással, lopással szerzett vagyonukat, viszont a jónép mindennapjait keseríti meg az áru és pénzhiány, valamint az infláció és az általános drágulás.

Már jelzik, hogy a SWIFT átutalási rendszer blokkolása az EU tagállamokra is visszaüt. Hiszen nem tudják fizetni az orosz gáz és kőolaj szállításokat, no meg az emelkedő árakat. A német kormány vezette be a kiskeresetűek villany és gázszámláinak támogatását. Tessék figyelni! Ez nem „rezsicsökkentés”, azaz nem mindenkinek „jár”, ezt Németországban csak a rászorulók kapják, ill. igényelhetik.

Miért nem lett a Krím az üldözött zsidók menedék helye?

Kenderessy Milán

-

2022-02-21

0

Miért nem lett a Krím az üldözött zsidók menedék helye?

Roosewelt amerikai elnök követelte Sztálintól, hogy a Krím félszigetet bocsássa a nácik által üldözött zsidók rendelkezésére. Milovan Gyilasz Jugoszlávia ex alelnöke szerint Sztálin ezt meg is ígérte Rooseweltnek, de az amerikai elnök halála után erről az ígéretéről megfeledkezett.

Sztálin utóda, Hruscsov már Jaltában is javasolta 1944-ben, hogy a Krím félsziget legyen Ukrajna része, de akkor ezt a javaslatot visszadobták. Hruscsov, aki maga is részben ukrán származású volt – írja Putyin portálja, az Rt.com – amint megerősítette a hatalmát máris átadta a Krímet az ukránoknak 1954-ben.

Deportálás

A Krím lakosságának több mint egynegyedét tették ki a tatárok, akiket Sztálin rendeletére deportáltak mondván: együttműködhetnek a nácikkal! Csakis azok úszták meg a kitelepítést, akiknek a hozzátartozója a Vörös Hadseregben szolgált. A nácik is magukénak akarták a Krímet, melyet azután Roosewelt elnök a zsidó túlélőknek akart juttatni.

Végülis Hruscsov akarata győzött: a Krím Ukrajna része lett 1954-ben noha lakosságának csak a 10%-a volt ukrán – emlékeztet az Rt.com.

Miért adta a Krímet Hruscsov az ukránoknak?

A Sztálin örökségéért folyó hatalmi harcban döntő fontosságú volt Ukrajna kommunista pártjának támogatása. Ennek megszerzéséért kapta a Krímet Ukrajna. Ráadásul Ukrajna kommunista pártja hosszú időre vezető szerephez juthatott a Szovjetunióban: Hruscsov után innen jött Brezsnyev majd Csernyenko is.

A szakadár tartományok „függetlensége”

Az orosz Duma megszavazta azt, hogy Ukrajna két tartománya: Donyeck és Luhanszk „független”. Mindkét tartomány lakóinak jórésze rendelkezik orosz útlevéllel is. Jogilag tehát Putyin „legálisan” szerezheti meg a két tartományt, ahol a lakosság többsége orosz – éppúgy mint a Krím esetében.

Megér ez egy háborút? Erősen kérdéses. Putyin pekingi látogatása idején Hszi Csinping elnök állítólag azt kérte Putyintól, hogy halassza el a háborút az olimpia utánra. A téli olimpia Peking mellett végetért…

2020 – a 75. évforduló

Stephen Elekes

-

2020-03-03

0

2020, történelmünk legnagyobb világégésére, pontosabban annak befejezésének 75. évfordulójára való emlékezés éve. Az év első kilenc hónapjának szinte minden napjára jut olyan esemény, mely a végső fegyverletételhez visz közelebb. Habár már az eddig eltelt két hónap (január, február) is jelzi, hogy még napjainkra sincs egyértelműen és alaposan feldolgozva a második világháború vége, befejezése.

Néhány közhely: „a történelmet a győztesek írják”, „soha többé háborút”, „soha többé Holokauszt”, stb. Az elmúlt 75 év rácáfolt ezekre a frázisokra, különösen Európában, ahol állítólag 75 éve béke van. Emlékeztetőül: 1956-ban legalább annyi épület károsodott meg Budapesten, mint 1945-ben. A délszláv háború (1991 – 2001) idején az elfogottakkal, mint hadifoglyokkal való bánásmód semmiben sem különbözött bármely náci haláltáborban elkövetett rémtettől. Ráadásul a srebrenica-i vérengzés, mészárlás a holland „békefenntartók” közelében történt. A jugoszláv szövetségi állam erőszakos felbomlását, a délszláv háborút, képtelen volt megakadályozni az „európaiság szimbóluma”, az EU. Végül a NATO-t, pontosabban az Egyesült Államok légierejét, kellett felkérni a „rendcsinálásra” (ahogy ez a II. világháború idején is történt!)

Valaki is komolyan állíthatja, hogy az elmúlt 75 esztendő európai történelmét a győztesek írták?

Talán Putyin helyzete és szerepe a legnehezebb az idei megemlékezésekben, hiszen hiába győztek 75 évvel ezelőtt elődei, a soknemzetiségű Szovjetunió népei, mára ez a dicsőség elhalványult, elsősorban az egykori szovjet-zóna, a Moszkva befolyása alá került közép-kelet-európaiak körében. Különösen a győzelemért életüket adók családtagjai csalódottak és nehezen veszik tudomásul ezt a – nevezzük – pálfordulást. Putyin évek óta próbálkozik valamit visszaszerezni abból a dicsőségből és tiszteletből, amit országa 1945-ben élvezett az iszonyatos emberáldozattal kivívott győzelem alapján. Nem véletlen, hogy meghagyta azt a (szovjet) himnuszt, amit Sztálin választott ki több pályázat közül, és ami csak 1944-ben váltotta fel az 1922 óta hivatalos szovjet himnuszt, a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dalát, az Internacionálét. Majd a Szovjetunió megszűnése (1991) után már csak szöveg nélkül játszották az 1944 óta hivatalos dallamot. Aztán jött a sydney-i olimpia és az orosz sportolóknak nem volt mit énekelniük, végül Putyin 2000. december 25-én aláírta a himnusz új (hivatalos) szövegét.

Hála az internetnek (youtube) rengeteg visszaemlékezés látható „ferdeszemű” egykori harcosoktól, veteránoktól, akik az 1941-es náci orvtámadást követően, a Nagy Honvédő Háború idején, önként jelentkeztek a szovjet haza védelmére. Ez

némi magyarázat lehet, hogy miért volt oly sok ázsiai a Vörös Hadsereg Közép-Kelet-Európát elözönlő katonái között. Ugyanakkor a katonai vezetők között szinte csak európai kinézetűek voltak.

Hogy az idei, 75. évforduló-sorozat Európa keleti felén nem lesz valami felhőtlen, azt már az eddigi történések is mutatják, például Auschwitz felszabadítása. Putyin Jeruzsálembe ment a Yad Vashem-ben tartott Holokauszt megemlékezésre, amitől viszont távol maradt a lengyel államelnök, mivel állítólag a rendezők, szervezők nem engedték, hogy Putyin után beszédet mondjon. Ugyanakkor az Auschwitzban rendezett megemlékezésen Oroszországot csak a varsói nagykövet képviselte, pedig vagy 40 ország állam- és kormányfője jelent meg a világ legnagyobb zsidó temetőjében tartott megemlékezésen.

Közben Lengyelországban törvénybe iktatták, hogy börtönbüntetéssel sújtható az, aki a haláltáborral kapcsolatban Auschwitz lengyel nevét (Oświęcim) használja, vagy földrajzi helymeghatározóként mellé teszi a „lengyelországi” jelzőt.

Ebből is látszik, hogy a II. világháborúra emlékezés Kelet-Európában máig ki nem beszélt, történelmileg helyre nem tett eseményeket hozhat a felszínre. Ha a nácizmust tekintjük a világuralomra törő, minden mást elpusztító ideológia alapjának, akkor egyértelmű, hogy ennek az eszmének a legyőzése, mi több megsemmisítése volt a legfőbb cél. Egy eszme, mely nacionalista, nemzeti, származási, „faji” alapra helyezte a kontinens népeinek gondolkozását. Ez a szemlélet sokkal veszélyesebb a Föld lakosságára, nemzeteire nézve, mint maga a diktatórikus államforma, az egypártrendszer. Hiszen Hitler minden baj okozójának egyetlen népcsoportot, a zsidókat, nevezte meg, és jelölte ki elpusztításukat hetedíziglen. Ez a 20-30-as években nagyon sok európainak tetszett, mert úgy érezték, ha ez a népcsoport eltűnik Európából, de legalábbis országukból, akkor minden probléma, elsősorban a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenség, egyik pillanatról a másikra megszűnik. Ez az antikapitalista felfogás hozta közös nevezőre a hitlerizmust és a leninizmust.

Mégis, az igazi nagy különbség, hogy amíg a nemzeti-szocialisták (nemzeti = nazional = náci) egy népcsoport (a zsidók) kiirtásától remélték a világ sorsának jobbra fordulását, addig a nemzetközi-szocialisták, azaz a kommunisták, a népektől, nemzetektől függetlenül a magántulajdon teljes felszámolásától, köztulajdonba vételétől várták az egyén életkörülményének látványos javulását.

Talán érdemes megemlíteni, hogy a kontinentális európai birodalmak (orosz, német, osztrák-magyar, török) az I. világháború végén felbomlottak és „szocialista” (szociáldemokrata) köztársaságokká alakultak, melyek közül néhányból rövid időre szovjet-tanácsrendszer is lett. Moszkva hamar felismerte, hogy a két egypártrendszer, a sztálini (kommunista) szocializmus és a hitleri nemzeti szocializmus, könnyen összetéveszthető, ezért a Komintern-en keresztül a Szovjetunióval szimpatizáló nyugati baloldali körök elkezdték használni és terjeszteni a nemzetiszocializmus helyett az olasz fasizmus, fasiszta szót, fogalmat, jelzőt, majd ennek ellenzőikre az antifasiszta kifejezést, jelzőt.

A magyar nyelv és gondolkodás („mi mindig jók voltunk, mégis, mindenki minket bánt”) sajátossága, hogy ameddig a rasszista szó minden nyelven fajgyűlölőt jelent, addig a radikális magyar nacionalisták a fajvédő szót, fogalmat alkalmazták, és ezzel a többi nemzetiséget tették ellenséggé. Majd

az ősi, egyistenhitű felekezet tagjait törvényi úton átminősítették népcsoporttá, így lett a Kiegyezés óta (1867) törvénybe foglalt izraelitából „zsidó”. A deportálás, „külföldiül” kiutasítást jelent, és az állampolgárságtól való (tömeges) megfosztást.

Erre jó példa a napjainkban bátor hősként tisztelt felvidéki Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedüliként nem szavazta meg (tartózkodott) a deportálást. A szlovákiai magyar politikus ugyanis attól tartott, ha a deportálást, mint olyant, elfogadja a pozsonyi parlament, akkor – esetleg később – a magyar lakosság is szülőföldje elhagyására kényszeríthető.

Arról is szeretnek megfeledkezni a II. világháború ismertetői, hogy 1939-ben Lengyelország szovjet-náci felosztásával, Hitler szabadkezet kapott (Nyugat-)Európa lerohanására. Egyedül Nagy-Britannia állta a sarat a náci légitámadásokkal szemben. A demokrata párti és pacifista USA távol tartotta magát a harcoktól. Roosevelt elnök még 1940 októberében Bostonban is azt mondta:

„Fiaitok nem lesznek idegen háborúkba küldve”
(Your boys are not going to be sent into any foreign wars)

Végül, brit könyörgésre, Washington a szigetország részére és védelmére pénzért (lend and lease = kölcsönbérleti szerződés) volt hajlandó hadianyagot szállítani (1939-41). Az európai hadi és politikai helyzet tragikussá vált, amikor a szárazföldi Európa meghódítása (Blitzkrieg) után Hitler az Ural-ig akarta (Harmadik) Birodalmát kiterjeszteni, és ezért (1941. július) a harmat gyenge Szovjetunió ellen fordult.

Ellentétben Lenin paranoid kapitalista ellenességével (vagy félelmével?), Sztálin szó nélkül elfogadta a nyugati, angolszász szövetségesi (anyagi, hadiipari) segítséget, és a kínálkozó történelmi pillanatot, hogy kitörjön a világszerte megvetett proletárdiktatúra okozta elszigeteltségből.

Az európai kapituláció 75. évfordulójáig (1945. május 8-9) hátra lévő néhány hónap még tartogathat egy-két meglepetést a megemlékezéseken. Beleértve

a magyarországi harcok befejezését is. 1945. április 4. volt a szovjet hadijelentések szerint az a nap, amikor „a Vörös Hadsereg kiűzte Magyarországról az utolsó német-náci egységeket, és hazánk területén befejeződtek a második világháborús harci cselekmények.” Erre a mai kormánypolitika képviselői nem akarnak emlékezni, vagy emlékeztetni.

Annak ellenére, hogy minden politikai felhang nélkül 1945. április 4. a magyarországi harcok beszüntetését, azaz a második világháború magyarországi bejezését jelenti.

Emlékeztetőül: 1944. október 16-án puccs révén, náci segítséggel került hatalomra a Szálasi-kormány (önelnevezése szerint a Nemzeti Összefogás Kormánya) Budapesten, ám a szovjet front közeledtével 1944 decemberében a Dunántúlra helyezte át székhelyét. Miközben Debrecenben megalakult a szovjet támogatta ideiglenes kormány. Szálasiék 1945. március 28-án oszlatták fel hivatalosan a parlamentet, tagjai, pedig másnap, március 29-én hagyták el Magyarország területét.

A budai Vár 1945. februári védelmében részt vevőkkel ellentétben, az országot március végén elhagyó magyar alakulatok (és velük tartó politikusok) valójában megszegték a haza védelmére tett esküjüket. Vajon miért, és ezt azóta sem rótta fel senki, pl. a jelenlegi nacionalista politikai vezetés?

Arra sincs válasz, hogy a területileg Ukrajnához tartozó Jaltában (1945. február 4-11.) miért csak három szövetséges ország (USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió) vezetője van jelen, majd öt hónappal később, a náci kapituláció után (május 8.), Potsdamban (júl. 17- aug. 02) már (Franciaországgal kiegészülve) négy győztes nagyhatalom dönt Európa további sorsáról, az egykori náci birodalom (és szövetségesei) területeinek megszállásáról?

A 75. évforduló megemlékezéseiből kitűnik, hogy mennyire nem ismeri a hidegháború 40 éve alatt ideológiailag befolyásolt magyar közvélemény a nácizmus feletti győzelem valódi okát, a kapitalizmus győzelmét.

Azt, hogy az USA a kapitalista szabadszellemnek megfelelően nagyon rövid idő alatt (szűk négy év = 1941-45) átállt a teljes hadiiparra, miközben (ellentétben a szovjettel), mindvégig azon volt, hogy megkíméljék az „emberanyagot”, és emberközéppontúvá tegyék a hadsereget, melynek érdekében olyan logisztikai újításokat, változásokat alkalmaztak, ami addig Európában ismeretlen volt.

Az egyik ilyen, a „hazai ízek” elérhetősége a világ bármely pontján, hogy harcoló katonáik érezzék az otthon közelségét. Ilyen volt megtalálni azt az alkoholmentes italt, mely csak Amerikában volt kapható. Nem véletlen kötöttek szerződést a Coca Colával, mely minden hadszíntéren jelen volt. 1964-ben az első budapesti önkiszolgáló étterem megnyitásakor egy ismerősöm odasúgta: „Ezt én már ’45-ben láttam az amerikaiaknál, sőt olyan tálcára kapták a kaját, melyen mélyedések voltak és mindennek megvolt a helye. A szakács úgy osztotta ki az ételt, hogy az egyikbe kimérte a levest, a másikba a krumplipürét, a harmadikba a húst, és még a salátának és a desszertnek is volt külön helye.” Ezzel szemben, ’65-ben a Néphadseregben csajka volt, meg zsíros, ritkán elmosott alumínium mélytányér.

Az európai hadszíntereken (legyen az Sztálingrád, Don-kanyar, Budapest ostroma, stb.) készült haditudósításokban, filmeken, fényképeken mindenhol hiányzik a sebesült amerikaiakra jellemző elsősegély nyújtás, az infúziós palackok.

Az amerikaiaknak sokkal fontosabb volt a csendes-óceáni hadszíntér, elvégre a japánok támadták meg őket. Az ottani csaták ismertetésekor feltétlen meg kell említeni az igazi nagy nevet és elmét, az abszolút konzervatív, antikommunista Douglas MacArthur tábornokot. Katonái rajongásig szerették, tisztelték, mivel nem a tiszti étkezdében, hanem katonái között fogyasztotta el ételét. Roosevelt elnököt komcsinak tartotta, olyannyira, hogy elnökké választása után le is szerelt a hadseregtől. MacArthur katonai ismereteit kamatoztatni elment a spanyol-amerikai háborút követően az USA gyámság alá került Fülöp-szigetekre tanácsadónak, ami 1945-ben (50 év elteltével = 1895-1945) kapta volna vissza függetlenségét. MacArthur a Csendes-óceán Svájcát akarta a spanyol nyelvű szigetcsoportból csinálni. Ezt a tervét hiúsította meg Japán 1941 végén, amikor támadást intézett Pearl Harbor és a térség amerikai támaszpontjai ellen. A kiváló katonát Roosevelt elnök azonnal visszahívta az USA hadseregébe, mivel az amerikai demokrácia nem ismer politikai ellentétet a haza védelmében, és a tábornok rögtön szolgálatba lépett. Mint a szárazföldi erők, azaz a hadsereg parancsnoka, végig harcolta a csendes-óceáni háborút, majd kijárta az elnöknél, hogy ő és csapatai (szárazföldi! = Army) előtt tegyék le a japánok a fegyvert, méghozzá a Navy (a haditengerészet) és a Marine (tengerészgyalogság) jelenlétében. Ráadásul azt is elérte Roosevelt utódjánál, Truman elnöknél, hogy Japánt csak a yankee-k szállják meg, ne pedig a négy győztes hatalom, mint Európában. Elvégre

a csendes-óceáni harcokban az USA mellett csak britek és kanadaiak vettek részt. A Sztálin-féle Szovjetunió is csak azután üzent hadat Japánnak, mikor már az USA ledobta a két atombombát (Hirosima, Nagasaki).

Ugyancsak megjegyzendő: a sztálini Szovjetunió 1939-ben, tehát Lengyelország kétoldalú megtámadásának évében, nemcsak a nácikkal, de a japánokkal is meg-nem-támadási szerződést kötött, hogy ne kelljen esetleg két fronton harcolnia. Az öt éves szerződés (1939-44), – ha előzőleg nem mondják fel – automatikusan még egy évig (1945) érvényben marad. A japánok 1941-ben a Szovjetunió elleni náci orvtámadás idején korrektül továbbra is tiszteletben tartották a ’39-es megállapodást. Erről sem tud igazán a magyar közvélemény.

A napokban emlékeztek meg a szövetségesek Drezda elleni légitámadásáról, és az egyik Facebook-os ismerősöm megemlékezését ezzel indította:

„…. Katonai szempontból is értelmetlen, zömében polgári lakosságot sújtó bombázás volt. 1969-ben láttam a cikkben említett romokat.

Nagyon sokan bevették ezt az endékás kommunista propagandát, mármint 25 évvel a háború után épülettörmelék halmazt mutogatni, mint az amerikaiak (és britek) „gaztette”. Arról persze nem emlékeztek meg (elmarasztalóan), amit a nácik tettek, pl. Conventry vagy Rotterdam ártatlan lakóinak szőnyeg-, gyújtó- és napalm bombázásával.

Különben Németország szerte a neonácik emlékeznek meg ezekről a szövetségesek által végrehajtott bombázásokról napjainkban is. Münchenben több ilyen „domb” is található, ahol emléktábla hirdeti a szomorú eseményt, és amit minden évben a neonácik átragasztanak az USA-t és Nagy-Britanniát gyilkosnak nevező felirattal.

A múlt-kor.hu azon állítása sem igaz, hogy a második világháború legpusztítóbb légitámadása a szászországi Drezda elleni volt. Tokió sokkal többet kapott és szenvedett el 1945 januárjában. Éppen ezért nem érezte át a japán hadvezetés augusztusban a Hirosima elleni atomtámadás emberveszteségét, mivel a sugárzás következtében a halálestek többsége csak később jelentkezett.

Hirosima (és Nagasaki) jól átgondolt és kivitelezett stratégiai célpontok voltak. Mindkettő kikötőváros Japán nyugati oldalán, azaz a kínai partok felé. Ezek voltak a hadtáp és utánpótlás szállító tengeri hajóösszekötések a japánok által megszállt Mandzsúriával, ahol az egész japán szárazföldi hadsereg érintetlenül állt és várt a szigetország védelmére való bevetésre a tengeren és óceánon közeledő amerikaiakkal szemben.

Ezekkel a példákkal talán közelebb került a világháború megértése, és a Győzelem Napjára való emlékezés 75. évfordulója.

Egyéni észrevétel, megfigyelés

A 80 év alattiak, különösen a ’45 után születettek közül sokan úgy gondolják, hogy Magyarországnak mindig volt közös határa az 1917-18 óta fennállt Szovjetunióval. Nos, ez tévedés. Még a Tanácsköztársaság idején sem volt! Annak ellenére, hogy a pártállam propagandája, különösen 1957 után, előszeretettel mutatta azt a képet, amelyen Szamuely repülővel ment Moszkvába, hogy találkozzék Leninnel.

A wikipédia szerint:

„….1918. november 9-én Ungváron megalakult a Magyarországi Rutén Néptanács, majd a Károlyi Mihály-kormány megalapította itt a Ruszka Krajna autonóm területet….”

Nem tudom, mennyire ismert a Hucul Köztársaság, amiről ITT lehet olvasni, és aminek bukását követő évtizedek után Kárpátalja a Szovjetunióhoz, azon belül az Ukrán SzSzK-hoz került.

Ugyancsak kevésbé ismert, hogy Ruténia (azaz a ruténok) és Ruszinföld (azaz a ruszinok) a csehszlovákoktól kapták a Podkarpatská Rus azaz a Kárpátalja elnevezést. A versailles-i béketárgyalások idején Kárpátalja fontosságát mindenekelőtt az alapozta meg, hogy területén haladt keresztül az a vasútvonal, amely biztosította a közvetlen összeköttetést Csehszlovákia és Románia között. A párizsi békekonferencia már 1919. szeptember 10-én, az „osztrákok Trianonjakor”, a saint-german-en-lay-i békediktátumban az Ausztriától levált Cseh-szlovákiához csatolta ezt a területet.

A szovjet-magyar határ csak 1945. június 29. óta létezett, tehát erről is meg kellene emlékezni ez év folyamán.

Az előzményekről röviden: Az 1938. november 2-ai első bécsi döntés értelmében Kárpátalja déli része (Ungvár, Munkács, Beregszász) Magyarországhoz került. Majd 1939. március 15-én, a magyar hadsereg megszállta az egész területet, azaz Kárpátalja egészét Magyarország annektálta. 1944 októberében a szovjet hadsereg foglalta el Kárpátalját, majd 1945. június 29-én a Szovjetunióhoz csatolták a területet.

Putyin: fontolgattuk, hogy legyen hasonmásom

Polonius

-

2020-02-28

0

Putyin: fontolgattuk, hogy legyen hasonmásom

Legendák régen keringenek Oroszországban arról, hogy Putyinnak több dublőre is, de most maga az érintett nyilatkozott erről. A TASZ hírügynökségnek elmondta: felmerült az ötlet korábban, hogy legyenek dublőrök, akik helyettesítik Vlagyimir Putyint. Minden oroszok ura 1999-ben lett miniszterelnök a haldokló Jelcin akaratából, és azóta szinte teljhatalommal kormányozza az országot.

Híres elődei közül Joszif Sztálin alkalmazott dublőröket – különösen az élete vége felé amikor egy agyvérzés következtében elveszítette képességeinek egy részét. Putyin is benne van a korban: 1952-ben született és több mint húsz éve üldögél a Kremlben. Ez Sztálinhoz kívül még senkinek sem sikerült.

Tervbe vettük majd elvetettük

A csecsen háború idején merült fel komolyan az ötlet, hogy Putyinnak egy vagy több dublőre is legyen, de végül maga az érintett döntött úgy, hogy ez nem szükséges. Ennek ellenére az oroszok első számú kérdése az interneten: igaz-e, hogy Putyinnak hasonmása van?

Többször megkérdezték ezt az FSZB főnökétől is. Oroszországban a titkosszolgálat a felelős az elnök biztonságáért. Az FSZB főnöke nevetséges kitalációnak nevezte az ötletet, hogy Putyinnak hasonmása lenne.

Vlagyimir Putyin 2024-ig Oroszország elnöke. A jelenlegi alkotmány szerint többször már nem lehet elnök. Az alkotmány jogászok most olyan megoldásokon dolgoznak, melyek lehetővé teszik, hogy Putyin megőrizze a hatalmat 2024 után is. Az alkotmány reformját viszont meg kell szavaznia a parlamentnek. Ezért nagyon fontosak a jövő őszi választások Putyinnak , hogy akkor olyan parlament legyen Moszkvában, mely megszavazza az ő élethosszig tartó uralmát Oroszországban.

Lengyel miniszterelnök: Putyin hazudik

Polonius

-

2020-01-02

0

Mateusz Mazowiecki kormányfő szerint az orosz elnök kínos aktuális fejleményekről akarja elterelni a figyelmet azzal, hogy felemlegeti a világháború előtti lengyel kormányzat antiszemitizmusát és mentegeti azt a paktumot, melyet Sztálin kötött Hitlerrel.

1939-ben a két diktátor megnemtámadási szerződést kötött egymással, melyet azután a nácik 1941 nyarán felrúgtak amikor megtámadták a Szovjetuniót. A megnemtámadási szerződést tudatták a világgal, azt viszont nem, hogy van egy titkos záradék, mely felosztja Kelet Európát Berlin és Moszkva között. Ennek alapján szűnt meg újra Lengyelország, melyet Molotov miniszterelnök és külügyminiszter az első világháborút lezáró párizsi békék „szörnyszülöttjének ” nevezett.

Lengyelország legnagyobb ünnepe november 11.

Ezen a napon ért véget az első világháború, és ez a nap a lengyel függetlenség napja. A Vörös hadsereg megpróbálta elfoglalni Varsót, de Pilsudski marsall vezetésével a lengyelek – az antant segítségével – visszaverték őket. A Sztálin-Hitler paktum tette lehetővé Lengyelország újraelosztását, ezért azt Varsóban minden politikai párt abszolút negatívan ítéli meg. Nem így az oroszok, akik szerint Sztálin olyan alkut kötött Hitlerrel, mely késleltette a Szovjetunió elleni támadást. Putyin ezt a narratívát elevenítette fel megfejelve azzal, hogy Lengyelország akkori vezetése is antiszemita volt. Lengyelország berlini nagykövete például szobrot ígért a Führernek azért, ha „megszabadítja a zsidóktól ” az országot. Az akkori Lengyelországban élt a világ legnagyobb zsidó közössége, melyet a nácik csaknem teljesen kiirtottak. Ebben a lengyelek egy része is szerepet játszott, de Varsóban ezt tagadják. Kizárólag a nácik felelősségét hangsúlyozzák. Emiatt komoly bírálatok érték a varsói kormányt nemcsak Izraelből, de az Egyesült Államokból is.

Miért került elő most újra ez a régi lengyel-orosz ellentét?

Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerint azért, mert az USA – hosszas habozás után – szankciókkal sújtja az Északi áramlat 2 gázvezetéket. Ez közvetlenül hoz földgázt Oroszországból Németországba a Balti tenger alatt – Ukrajna és Lengyelország megkerülésével. Emiatt Jaroslaw Kaczynski új Sztálin-Hitler paktumnak nevezte az Északi áramlat gázvezetéket. Melyet a lengyel diplomácia igyekezett minden eszközzel megakadályozni és nagy szerepe volt abban, hogy az USA végül szankcióval sújtja azokat a cégeket, melyek részt vállalnak az Északi áramlat 2 építkezésben. Néhány nyugati cég máris jelezte: nem kockáztatja a szankciókat. Az oroszok azt közlik, hogy képesek nélkülük is befejezni a vezeték építését, de ebben sok külföldi szakértő kétkedik. A tervek szerint az idén már meg kellene indulniuk a gáz szállítmányoknak Oroszországból Németországba. Az USA és Lengyelország szerint ezzel túlságosan nagy lenne az orosz gáz függőség Németországban, de Berlinben nem tartanak ettől. A németek úgy vélik: Amerika a maga drágább cseppfolyósított földgázát akarja rásózni európai szövetségeseire, és ezért ágál az orosz gáz függőség ellen.

Isten küldötte, aki átadta az atombomba titkát az oroszoknak

FüHü

-

2019-12-07

0

Isten küldötte, aki átadta az atombomba titkát az oroszoknak

Egy fiatal amerikai villamosmérnök döntő szerepet játszhatott abban, hogy a Szovjetunió villámgyorsan ledolgozta a hátrányát, és felrobbanthatta saját atombombáját négy évvel az amerikai után.

A két atombomba felrobbantása Japán fölött 1945 nyarán megváltoztatta a stratégiai erőviszonyokat az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Hagyományos erőket tekintve az oroszok óriási fölényben voltak, de az atombomba ellensúlyozta ezt. Tisztában volt ezzel Sztálin is, aki Berijára a titkosrendőrség rettegett főnökére bízta az atomfegyver kifejlesztését. A szovjet tudósok Kurcsatov akadémikus irányításával dolgoztak. Amikor megakadtak, akkor Kurcsatov mindig tudta a megoldást, de miért? Kurcsatov nem volt lángelme az atom fizikában, de ő kapta meg a hírszerzői jelentéseket Lavrenytij Berijától.

Kik voltak az atom kémek?

A szovjet hírszerzés több tucat embert foglalkoztatott az Egyesült Államokban, akiknek a kizárólagos feladata a nukleáris fegyver titkainak megszerzése volt. Közéjük tartozott például Albert Einstein orosz felesége is. Einstein viszont nem tudott bekerülni a Manhattan programba, mely az atombomba fedőneve volt. Az USA kémelhárítása kommunista gyanúsnak tartotta a kiváló fizikust. Voltak viszont helyette más fizikusok, akik meggyőződésből árulták el Amerikát: Klaus Fuchs és Bruno Pontecorvo. Róluk eddig is sokat írtak, de most két amerikai történész azokra a kis halakra irányította a figyelmet, akik valószínűleg kulcs szerepet játszottak az információk megszerzésében Los Alamosban.

Kommunista család, mely a Szovjetunióba menekült

A Seborer család Lengyelországból került az Egyesült Államokba, ahol gyorsan beilleszkedtek. Oscar Seborer 1921-ben született. A fiatal villamosmérnök a hadseregben Oak Ridge-ben Tennessee államban teljesített szolgálatot. Itt folytak jelentős részben az atom fegyver kutatások. 1944-ben helyezték át Los Alamosba, ahol az atombomba közvetlen közelébe került. Innen folyamatosan informálta a szovjet hírszerzést. Ő volt Godsend – isten küldötte – akinek a létéről az FBI sokáig nem is tudott! Pedig nemcsak az első hanem a második bomba titkait is eljuttatta a Szovjetunióba!

A szovjet atom kutatás sikerei ráébresztették az amerikai kémelhárítást, hogy orosz ügynökök lehettek szép számmal a Manhattan programban. A lebukás elől Oscar Seborer a testvérével, Stuart-tal együtt a Szovjetunióba menekült. Ott megkapta a Vörös Csillag érdemrendet. Oscar Seborer szép hosszú életet élt: hadmérnökként dolgozott valahol a nagy Szovjetunióban. 2015-ben halt meg. Temetésén jelen volt az orosz hírszerzés is.

Mindezt az amerikai hadtörténészek az orosz levéltárakban bogarászták ki. A szakértőket meglepte, hogy az orosz hírszerzés milyen mélyen be tudott épülni a Manhattan programba, melynek célja a nukleáris fegyver kifejlesztése volt. Igaz, hogy akkoriban Sztálin az Egyesült Államok szövetségese volt a náci Németország elleni háborúban. Az FBI csak a hidegháború idején kezdett aktív kémelhárító munkába, de addigra már az atomtitkok jórészét kicsempészték az Egyesült Államokból a Szovjetunióba.

Nem tudtunk önfeledten nevetni a vizeletében fekvő Sztálinon

Kultúra

Tasnadi Kata

-

2018-03-16

0

Nem tudtunk önfeledten nevetni a vizeletében fekvő Sztálinon

A Sztálin halála közben végig azon gondolkodtam a moziban, hogy vajon miért nem működik. Jók a karakterek, akiket jó színészek formálnak meg, érdekes, és önmagában is groteszk a sztori, ami megjelenik a filmben, mégis csak nagyon ritkán volt igazán szórakoztató, és még kevesebbszer vicces Armando Iannucci alkotása.

Pedig kifejezetten jó visszhangot kapott a filmszatíra: a kritikusok szerették, mi több, a nézők is, és a trailere alapján megfelelően elborultnak tűnt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen. Aztán valahogy mégsem lett az.

A Sztálin halálának alapja egy francia képregény, amelyet britek vittek mozivászonra. Mint ilyen, azt mutatja meg, hogyan képzelik el Nyugat-Európában a legsötétebb szovjet időket, amikor bárkit bármelyik pillanatban bebörtönözhettek/megkínozhattak/kivégezhettek. Azért, mert olyat mondott vagy tett, amit nem kellett volna, vagy csak nem volt elég lelkes a rendszer építésében, netán a származásával akadtak gondok. Ez az az időszak, amikor az a gyanús, ami nem gyanús, és még a Sztálin közvetlen környezetében élők is retteghettek, hogy mikor kerülnek rá a likvidálandók listájára.

Ez az egész társadalmat átszövő,

egyre extrémebb módon megnyilvánuló paranoia,

és a főnöknek való megfelelni akarás jelenik meg a filmben. Igazából még eltúlozni sem nagyon kellett mindezt, hogy kész legyen a politikai szatíra, hiszen önmagában groteszk, hogy mire kényszerített embereket a keleti blokkban az 50-es évek.

Molotov (Michael Palin), Malenkov (Jeffrey Tambor), Sztálin fia (Rupert Friend), Hruscsov (Steve Buscemi) és Berija (Simon Russell Beale) Forrás: ADS Service

1953 márciusának elején járunk, a történet kezdetén Sztálin (Adrian McLoughlin) még él és virul. Átnézi és kiadja a legfrissebb listákat azokról, akiknek végleg befellegzett, a hivatalos üléseket helyettesítő lakomán látja vendégül a Központi Bizottság tagjait, és a jól végzett munka után egy kis zenét hallgat a dácsájában. Közben megismerjük a történet főszereplőit: a mókamester Hruscsovot (Steve Buscemi), akinek arra is van gondja, hogy minden este lediktálja a feleségének, hogy aznap melyik viccen nevetett Sztálin és mi nem tetszett neki; Malenkovot (Jeffrey Tambor), a Szovjetunió minisztertanácsának elnökét, aki már maga is kezd belezavarodni abba, hogy éppen ki és mi kedves a főnöknek és a belügyminiszter Beriját (Simon Russell Beale), aki saját kezűleg is hajlandó elvégezni a piszkos munkát. Fontos szerepet kap a Michael Palin által alakított Molotov is, aki felesége után maga is rákerült a listára. A letartóztatására viszont már nem kerül sor, mert Sztálin súlyos agyvérzést kap, és a saját vizeletében fekve találnak rá.

A KB tagjai először teljesen tanácstalanok, hogy mi tévők legyenek ebben a súlyos helyzetben, majd hamarosan beindul a taktikázás és a frakciózás. Megjelenik Sztálin két gyereke, a beszámíthatatlan Vaszilij (Rupert Friend) és a gyámolításra szoruló Szvetlana (Andrea Riseborough) is, nagy nehezen orvost is kerítenek (Sztálin nem sokkal a halála előtt rendelt el tisztogatást az orvosok között), de már nem lehet megmenteni a vezért. A film nagy része ezután arról szól, hogy mit kezdenek ebben a hatalmi hiátusban a KB tagjai, illetve az eseményekbe szintén aktívan beavatkozó Zsukov marsall (Jason Isaacs), a Vörös Hadsereg vezetője.

És bár tényleg tragikomikus, hogy ezek a korántsem nagy formátumú „politikusok” a filmben ábrázolt módszerekkel döntöttek milliók sorsáról, miközben azon gondolkoztak, hogy egy halott ember mit szólna mindehhez, mégsem lehetett önfeledten szórakozni a Sztálin halálán.

Pedig az egész filmnek még a sajátos britsége is ad egy csavart.

Itt még az orosz KB titkárok egy része is úgy viselkedik, mint egy angol úriember, és elég csak egy Monty Python szkeccsre gondolni annak igazolására, hogy ez milyen vicces tud lenni. De Michael Palin ide vagy oda, itt ez a varázs sem működik.

Valahogy a moziteremben senki sem tudott hangosan nevetni olyasmiken, hogy a titkosszolgálat emberei véletlenül kezdenek el a békés tömeg közé lövetni, egész családokat tuszkolnak nagy, fekete autókba, Beriját pedig éppen egy fogoly kínvallatása közben éri a hír Sztálin agyvérzéséről. Nem azért, mert az 50-es évekkel márpedig nem illik viccelni, hiszen a humor a hasonló történelmi traumák feldolgozásának legitim és fontos eszköze. (Itt van mindjárt Bacsó Péter legendás filmje, a fentebb is megidézett A tanú, ahol ez tökéletesen működik.)

Igaz, a Sztálin halála néha kevéssé intelligens humorral operál, például amikor abból adódik a helyzetkomikum, hogy nehéz hozzáférni a saját vizeletében fekvő, eszméletlen Sztálinhoz anélkül, hogy mindenki összekoszolná magát. Érthető, hogy a sztálini örökséget éppen rehabilitálni és konszolidálni próbáló orosz vezetésnek mindez nem tetszett, és a kulturális minisztérium nem engedte mozikba a filmet, miután bántónak és túlzónak minősítették. Pedig tényleg lehet ilyesmivel viccelni, sőt, valószínűleg kell is, de elképzelhető, hogy a Sztálin halála humora csak nagyobb kulturális és földrajzi távolságból nézve tud igazán élvezetes lenni.

Minden héten az utcán tüntet a nép ellenségeként kivégzett férfi fia

FüHü

-

2018-03-06

0

Minden héten az utcán tüntet a nép ellenségeként kivégzett férfi fia

Hétfőn volt a 65. évfordulója Sztálin halálának, de sokan vannak, akik nem felejtenek. Egy moszkvai férfi, akinek apját 80 éve végeztette ki Sztálin, minden szerdán az utcán tüntet azért, hogy létrehozzanak egy emlékhelyet az áldozatoknak.

Alekszej Neszterenko Sztálin halálának 65. évfordulója kapcsán mondta el a történetét a RedioFreeEurope-nak. Bevallotta, hogy neki is sokáig tartott rájönni, hogy Sztálin egy véres kezű zsarnok volt, és nem az az idol, akire az egész szovjet blokknak fel kellett néznie. A 79 éves férfi évek óta minden szerdán kiáll egy táblával a Nikolszkaja utca 23. elé, ahol apját 1938. szeptember 12-én kivégezték.

Neszterenko csak Sztálin halála után, 1954-ben tudta meg, hogy apja „a nép ellensége” volt, és ezért ítélték el és börtönözték be. „Csak most kezdtem el megérteni azokat a szörnyűségeket, amiken anyám keresztülmehetett” – mondja Neszterenko. Mikor az apját 1937-ben letartóztatták, minden rokonuk eltűnt, sokan a nevüket is megváltoztatták, hogy ne kelljen osztozniuk a következményekben. Apja több hónapnyi kínzás után sem vallott be semmit, ezért 1938-ban kivégezték, és a felesége egyedül maradt három kisgyerekkel.

A család viszont nem tudta, hogy az apa már nem él:

eredetileg ugyanis 10 év börtönre ítélték azzal a kitétellel, hogy levelet sem válthat a külvilággal. Mikor ez 1947-ben letelt, a felesége megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot abban a hitben, hogy még él.

Neszterenkót a 2000-es években kezdte igazán foglalkoztatni apja sorsa: felkutatta a hozzáférhető dokumentumokat a Nikolszkaja utca 23-ról, amely akkoriban katonai bíróságként üzemelt. 2007-ben egy nagy könyvet nyomtak a kezébe, amelyben 4000 ezer áldozat neve szerepelt, akiket az épületben végeztek ki. Az apja neve is köztük volt a nép ellenségeként említve. Halálos ítéletét maga Sztálin írta alá.

Az idős férfi megtudta, hogy az orosz Memorial nevű emberi jogi szervezet múzeumot akar nyitni az épületben. Arszenij Roginszkij, a szervezet tavaly elhunyt vezetője viszont felvilágosította, hogy sajnos erre nemigen kerül sor még az ő életükben. Neszterenko nem nyugodott bele ebbe: 2010-ben barátai és családja segítségével filmet készített a Nikolszkaja utca 23-ról, amelyben 2016 óta gyógyszertár üzemel, és elkezdték a felújítását. Neszterenko elhatározta, hogy ameddig csak az ereje engedi, minden szerdán az épület előtt fog tüntetni. Azt szeretné elérni, hogy a kivégzések 80. évfordulójára táblákat helyezzenek ki, amelyek megemlékeznek az áldozatokról. Neszterenko azonban maga sem nagyon bízik abban, hogy vállalkozása sikerrel jár: a hatóságoknak benyújtott kérelmét

olyan emberek fogják elbírálni, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy nem léteztek a sztálini kivégzőlisták

– mondja.

Az idős férfi szerint az orosz társadalom soha nem fog tudni továbblépni, anélkül, hogy elfogadná és feldolgozná ezeket a tragédiákat, hiába telt már el 65 év Sztálin halála óta. Szerinte „a nép ellenségei” ma is élő gyermekeinek küzdenie kellene ezért, még akkor is, ha maguk az orosz emberek is sokszor elutasítóak. Neszterenkót magányos tüntetésein néha megszólítják a járókelők, és a nagy részük nem támogatja az ügyét. A legtöbben azt gondolják, hogy el kellene már felejteni ezeket a dolgokat, de olyan is van, aki rákiabál, hogy nem végeztek ki eleget a fajtájukból – mondja.

Sztálin megítélése 65 évvel halála után is problémás Oroszországban: habár kultuszának lebontására voltak kísérletek, és elítélték az általa elkövetett bűnöket, korántsem a Nyugaton kialakult diktátorkép a meghatározó. Tömeggyilkos helyett inkább egy erős kezű vezetőként tekintenek rá, akinek a második világháborús diadal is köszönhető. Ebbe a vonalba illeszkedik az az értelmezés is, amelyet Vlagyimir Putyin támogat, és ami miatt az utóbbi években megkezdődött egyfajta rehabilitációja is Sztálinnak.

Egyes felmérések szerint az orosz társadalomnak majdnem a felében pozitív kép él a diktátorról, akinek a sírjára hétfőn is több százan vittek virágot Moszkvában.

Címke: Sztálin