Kezdőlap Címkék Szerb

Címke: szerb

Putyin Belgrádban

15 dollárért viszik a lelkes szerbeket a fővárosba, hogy személyesen üdvözölhessék az orosz elnököt, aki valóban népszerű Belgrádban. Lavrov orosz külügyminiszter a látogatás előtt úgy nyilatkozott, hogy „az oroszok és a szerbek testvérek”.

Oroszország már évszázadok óta játssza a balkáni kis szláv nemzetek megmentőjének szerepét. Korábban a szultán birodalma, majd a Habsburgok ellen nyújtott támogatást. Most pedig a Nyugat ellen. Vlagyimir Putyin ellenállásra buzdítja a kis szláv országokat az Európai Unióval szemben.

Alekszandar Vucsics elnök ugyan kérvényezi az uniós tagságot, de közben maximálisan együttműködik Oroszországgal. Putyin megfelelő ellensúlynak látszik nemcsak Brüsszel hanem Ankara befolyásával szemben is. A Balkánon ugyanis a törökök is nyomulnak: Szerbiának pedig nem kis számú muzulmán lakosa is van.

Vlagyimir Putyin és Alekszandar Vucsics a Szent Száva templomban erősíti meg „az örök szövetséget Oroszország és Szerbia között”. Erre már korábban is sokszor sor került a történelem során, de Tito elnök vígan szakított a nagy Szovjetunióval amikor többre értékelte a nyugati támogatást …

Szerbiában a nyugati nyitás hívei már régóta tüntetnek Vucsics elnök nacionalista autokrata rendszere ellen. Ők azért szeretnék mielőbb belül tudni Szerbiát az Európai Unión, mert abban bíznak, hogy akkor felgyorsul az ország gazdasági fejlődése és a demokrácia irányába mozdul el a politikai élet. Putyin elnök mindennek az ellenkezőjét reprezentálja Belgrádban, de ellensúlyát lehet a Nyugatnak. Amikor múlt ősszel Zágrábban az USA hadügyminisztere a balkáni államok minisztereivel tárgyalt egyedül Szerbia maradt távol. Pedig Belgrád is kapott meghívót …

Meghalt Surda

0

A 81 áves korában  elhunyt Ljubisa Samardzic szerb színészt a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet.

Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, családja ápolta.

A jugoszláv és a szerb színjátszás egyik legismertebb alakját

a magyar közönség a nyolcvanas években ismerte meg, akkor vetítette ugyanis a Magyar Televízió a Forró szél című tízrészes jugoszláv vígjátéksorozatot.

A műsort később számos alkalommal ismételték, az alacsony vérnyomással küzdő, kalapos, komikus figurát tévénézők nemzedékei ismerték meg, a sorozat főcímzenéje, az Adio pedig azóta is népszerű.

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, jogot tanult, végül azonban Belgrádban szerzett diplomát a színművészeti akadémián. Első filmszerepét 1961-ben kapta, azóta pedig a legjelentősebb jugoszláv és szerb filmekben játszott, a kilencvenes évek óta pedig rendezett is. 1967-ben a Reggel (Jutro) című filmben nyújtott alakításáért a Velencei Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb színésznek járó Volpi Kupát. Díjait és elismeréseit 2014-ben a Jugoszláv Filmarchívumnak adományozta.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!