SZER Archives › Független Hírügynökség

A kedden induló portál margójára csalóka, megtévesztő elnevezés a SZER

-

2020-09-07

A kedden induló portál margójára csalóka, megtévesztő elnevezés a SZER

Félrevezető a web-oldal címe! Hogy mennyire szándékos, nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerű reklámfogás, hiszen ha alaposabban megnézzük, – szinte „a sorok között olvasva” – hamar és könnyen feltűnik a különbség. Nem a Szabad Európa Rádió (SZER) folytatja a jövő hónapban 27 éves elhallgatását követő „újjáéledését”, hanem egy internetes, multimédiás web-oldal a „Szabad Európa Magyarország”. Tetszik érezni az óriási különbséget? Ehhez szeretnék hozzászólni, felidézve az egykori müncheni hangulatot, a SZER végét, aminek a mostani multimédia nem a folytatása!

Az alapvető realitás: az a Rádió, ahol dolgoztunk, és a nyugati értékeket próbáltuk közvetíteni Magyarországra, már közel 30 éve nincs. Be kell látni, az akkor, illetve azóta született új nemzedéket nem érdekli néhány vénember nosztalgiázása. Ráadásul egy olyan történelmi időszakról, amit – gondolom – senki sem kíván vissza. ELMÚLT.

Ahogy a Vasfüggöny is megszűnt, úgy a SZER is. Emlékeztetőül,

az RFE (Radio Free Europe) a hidegháború szüleménye, azzal a végső céllal, hogy „megszűnésünk jelzi majd, hogy sikeres és jó munkát végeztünk, mert nincs ránk többé szükség”

A véget persze nem úgy képzeltük el, ahogy bekövetkezett. Sőt, egyáltalán nem tudtuk elképzelni, pláne úgy, hogy holnaptól nincs Rádió és nincs munkahelyünk. Különben, ez egy folyamat volt, rengeteg belső feszültséggel. A szerkesztőség eleve kettészakadt, amit a magyar osztály vezetősége nem akart, vagy nem tudott kezelni, pláne, megakadályozni. Már a budapesti iroda megnyitása előhozta az alapvető problémát: menni vagy maradni. Sokan (köztünk jómagam is) a maradás mellett voltunk, mert a magyarországi „kollégák” valójában felhígították volna a SZER (addigi) szellemét, ami különben be is következett.

Az külön pech volt, hogy Ribánszki, az emberekhez, a menedzseléshez abszolút nem értő Leventére bízta az osztály irányítását. Ettől függetlenül az osztály bezárása előreprogramozott volt. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszerű proletárdiktatúra) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra).

Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton, egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást.

Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy (kormányellenes) kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás, az ellenséges „jobb-és baloldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban. A német-osztrák nagy koalíció (Groko) mai napig ismeretlen fogalom kishazánkban.

Érdekességként: a budapesti Rádiónak 2.000 alkalmazottja volt, a magyar nyelvű müncheni SZER-nek kb. 120 ember, beleértve a külsősöket és a „kiszolgáló” személyzetet is.

Az elmúlt 30 évre jellemző, hogy az észt osztály vezetője (aki a mellettem lévő szobában dolgozott) Toomas Hendrik Ilves Észtország államelnöke lett. A lengyel osztály vezetője, igazgatója, Jan Nowak-Jeziorański pedig szobrot kapott Varsóban.

A SZER magyar osztályáról, annak kiemelkedő alakjairól van valahol emlékmű, megemlékezés? Akár Magyarországon, akár Münchenben. Emlékeztetőül: 1989-ben „kitört a szabadság”. Igaz, mint ilyenkor, mindenki másképpen képzelte a folytatást. Egyik kollégánk visszatérő szava volt:

„Anyám, nem ilyen lovat akartam”.

Ami valóban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a szinte naponkénti politikai csatározások.

Tessék megérteni, a most kedden (szeptember 8.) kezdődő multimédiás vállalkozás nem rádió, azt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot. Ha nincs internet szolgáltatás, akkor „Szabad Európa” sincs. Valójában rosszabb a helyzet, mint az „átkos”-ban, hiszen akkor maximum zavarni lehetett az adást, manapság pedig „egy gombnyomásra” el lehet hallgatatni. (vagy ne adjak tippeket?)

Magyarország független, szabad ország, a NATO és az EU tagja. Vannak bizonyos hiányosságok, a hatalom sajátosan értelmezi a nyugati demokrácia, jogállamiság és alkotmányosság hazai gyakorlatát, amiben talán az Egyesült Államok segítségünkre siethet. Nem tudom, Magyarországon mennyire követték a tavaly indult bolgár és román adást, pardon hírszolgáltatást, ott ugyanis a kormány és az ellenzék, különös tekintettel a civil (NGO) szervezetekre, közös megállapodással indították el ezt a multimédiás web-oldalt, vagy ha úgy tetszik online hírközlést.

Főtéma: a korrupció elleni harc, ebben kérték az amerikaiak segítségét. Feltételezem, hasonló lesz a magyar internetes oldal célja és alapelve is.

Az internetes SZER olyan lesz, mint a régi?

Stephen Elekes

-

2020-08-13

1

Az internetes SZER olyan lesz, mint a régi?

A napokban keresett meg a Facebook-on a hamarosan induló internetes web-oldal, mely az egykori Szabad Európa Rádiót (SZER) akarja pótolni, vagy „életre kelteni”. A megkeresés igen sajátos volt, egy V. Tibor nevű felhasználó jelezte, hogy ezentúl „követ”. Ennyi. Hála az internetnek hamar kiderült, hogy Tibor lesz a budapesti iroda vezetője, az igazgató.

Írásaimban már többször jeleztem, hogy véleményem szerint ez a kezdeményezés nem fog sikerülni, mert a SZER a hidegháború szüleménye, aminek befejezése 1993-ban a Rádió megszűnését is jelentette. Kis háttér infó, mely napjaink amerikai politikájára is jellemző, különösen a most tapasztalható „árokásásra”, ahogy a két domináns párt (demokrata és republikánus) az idei választási kampányát végzi. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszer) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra). Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást. Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás a „két (ellenséges) oldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban.

Mára ez csak felerősödött. Igaz, nem jött vissza az a diktatúra, amit az idősebb generáció 1989 előtt saját bőrén megtapasztalt, viszont az ideológia, ma is él és virul, amit akkoriban „pártosság”-nak hívtak. Ma is a nemzet (azelőtt „munkásság és parasztság”) vezető ereje a Fidesz nevű párt, és annak első embere, amit és akit kívülről és belülről állandóan támadnak a „nemzetellenesek”.

A mai nomenklatúra rájött a kapitalizmus „ízére”: az állami pénzeket („az adófizetők pénzét”) csak párthű emberek, ill. azok cégei kaphatják. Ez annyira meg van szervezve, hogy szinte lehetetlen az összefonódásokból kibogozni, kimutatni, amit máskülönben klasszikusan korrupciónak neveznek.

A most induló magyar nyelvű Szabad Európa arra vállalkozott, hogy segíti a korrupció elleni harcot. Az interneten (Facebook-on) fellelhető hozzászólásokból, politológusi „elemzések”-ből a Szabad Európa ilyen irányú tevékenységéről, feladatáról szó sincs! A mai „ifjúságnak” fogalma sincs a múltról, de a jelen is egész más irányba tart. Lásd az index.hu körüli „csatározásokat”. Hihetetlen a sárdobálás, mindenki másban látja a hibát, no meg minden mögött a Fideszt és Orbán Viktort sejtik, látják. Ennyi tulajdonost, vezérigazgatót, főszerkesztőt, „lap és média-tulajdonost” még nem láttam, ami az index.hu körül és kapcsán az internet világában felbukkant. Nem irigyelem a SZER magyar igazgatóját, akinek feladata egy pártatlan csapat felállítása. Elképzelésem és tapasztalatom szerint ennek a web-oldalnak nem szabadna belemélyednie a hazai belpolitikába. Ugyanúgy kéne működnie, mint ahogy azt 40 évig tette a SZER: a nyugati értékek bemutatása és megismertetése a hazai közönséggel. Ez volt a Rádió valódi értéke, a szavahihetőség.

A helyzet annyiban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a csatározások, de ameddig nem tudják, nem ismerik a lehetőségeket, hogy máshol mit és hogyan csinálnak, addig évekig, mi több évtizedekig nem lesz jelentős változás.

Eleve trükkös az induló web-oldal bemutatkozó reklámja. Rendesen a régi beidegződésre próbál hatni.

Akkor is a köznyelv csak „Szabad Európának” hívta ezt az amerikai rádióállomást. Most, úgy látszik rájöttek, hogy ez NEM rádió, ezt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot.

Ez viszont sokkal behatároltabb lehetőséget biztosít, mint a hidegháborús idők, amikor a zavarással lehetett megnehezíttetni a vételt, a hozzáférést. Ezért voltak akkoriban az ismétlések (általában négy alkalommal). Manapság sokkal egyszerűbb az adás (web-oldal) „elhallgattatása”: pl. a szolgáltató kiveszi a csomagból, vagy néhány napig „pihentetni”, mondván leégett az átjátszó állomás. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan térségek, ahol eleve nincs „térerő”, azaz nincs internet hozzáférés, nem lehet „befogni”. Ráadásul számítógéppel nem rendelkező szegényebb néprétegek eleve elesnek ettől a tájékozódási lehetőségtől.

Ugyancsak félrevezető (egyenesen nem igaz!), hogy „újra Magyarországon”, hiszen a SZER sohasem volt Magyarországon, mint már a fentiekben jeleztem. Sőt, épp az volt a nagy előnye „kintről” (Nyugatról) volt „rálátása” az eseményekre, és hittek neki. Sokan voltunk, akik ellenezték a „hazaköltözést”, mert félő volt, hogy a magyarországi munkatársakkal „felhígul” az addigi („nyugati”) szemlélet.

Nem ismerem a SZER jelenlegi (prágai) működését. A „mi időnkben”, a müncheni központban volt a vezetés (is). Mindennap reggel 08:00-kor volt az „amerikai értekezlet”. Erre általában a nyelvi osztályok vezetői, igazgatói vettek részt, ahol megkapták az ”eligazítást”. Mik a nap főbb hírei, mikről kell (feltétlenül) beszámolni a műsorokban. Ugyanakkor az egyes nyelvi osztályok vezetői is beszámoltak mi történt az éjszaka folyamán a célországban. Ezeket a híreket is be lehetett (kellett) építeni a műsorokba. A magyar osztály állandó műsora volt a „Cross Report” (Figyelő), azaz beszámoló a szocialista országokban történtekről, amikről a pártállam mélyen hallgatott. Elvégre alapszabály, központi utasítás volt, hogy csak jót mondunk a testvéri országokról. Az ott történt áremelés, sztrájk, áruhiány, stb. szóba nem jöhetett a hazai hírekben.

Az internetes hozzászólások alapján úgy érzem, valamiféle nosztalgia rádiónak képzelik el sokan. Korosztályom (a háború után születtek) főleg a zene miatt (Cseke) emlékeznek oly nagy szeretettel a Szabad Európára. Ki kell ábrándítanom az egykori hallgatókat, ez nem lesz AZ! Hogy milyen lesz, hamarosan megtudjuk.

Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Stephen Elekes

-

2019-09-10

0

Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Csak nem nyugszanak a kedélyek, és csak nem akarják megérteni, hogy a Szabad Európa Rádió (RFE) magyar nyelvű adásának újraindítása nem kívánságműsor.

Olvasva a hazai (magyar nyelvű) jelentéseket, Magyarországon (egyesek) csak nem akarják felfogni, hogy vége a hidegháborúnak, és megváltozott a világ, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg (többek között a magyar nyelvű adást is), arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egy csapásra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó adókat. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él tovább napjainkban is.

Megdöbbentő volt a 444-es hírportálon olvasni, hogy: (a SZER)

„….Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét…” Ez nem igaz! Ez szemenszedett hazugság! A Rádió mindig is távol tartotta magát az „emigráció”-tól.

Feladata a nyugati (amerikai) értékrend közvetítése volt, nem pedig a magyar emigráció véleményének közvetítése. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs a Rádió szerepéről, annak fontos feladatáról a hidegháborús években.

Emlékeztetőül. A Vasfüggöny létrehozatala után az CIA-t bízta meg az amerikai kormány a hírforrásoktól elzárt kelet-európai országok lakóinak (rabnemzetek) tájékoztatására. A CIA-nak három „akciója” volt.

1. léggömbbel, ballonokkal röplapokat küldeni az aknazár túloldalára
2. rádióadásokon keresztül tájékoztatni a lakosságot a világeseményekről
3. könyveket bejuttatni a Vasfüggöny mögé

Ez a harmadik „akció” volt a legsikeresebb, mert erre sohasem jöttek rá a vasfüggöny mögötti hatóságok. A zseniális ötletet (ingyen könyv-akció), különben egy román kolléga találta ki. Sőt, ő javasolta, hogy ne szovjet- meg diktatúraellenes (propaganda) anyagokat küldjünk, hanem olyanokat, amelyek bemutatja a baloldaliságot (marxizmus) a maga valóságában. Elvégre az „index”-re tett, betiltott könyvek között sok marxista írás is volt, amelyek nem egyeztek a moszkvai központi irányzattal. Csak zárójelben, ezeknek a könyveknek az eredeti (még Horthy-korszakban megjelent) példányait lehet ma is olvasni.

A könyvakció lényege: bármely nyugat-európai nagyváros könyvesboltjában (néhol kávézójában) volt egy „sarok”, ahol ha a külföldi (kelet-európai) turista bemondta, hogy honnan jött, ingyen kapott egy példányt. Ez olyan sikeresen meg volt szervezve, hogy (sokszor) a könyvesbolt sem tudta, hogy a CIA van mögötte, és az USA finanszírozza.

Az volt a szöveg, hogy „itt van néhány darab felesleges példány (sokszor idegen nyelven), ha valakinek kell, adják oda neki. A célországba való „becsempészést”, mindenki a saját felelősségére tette.

A Rádiót, annak CIA-s kapcsolatát, a 70-es évek legelején egy kaliforniai erősen baloldali hetilap, a Ramparts (magazine) „szellőztette meg”, ami ellen Washington nem tiltakozott, helyette az egész intézményt a State Department (külügyminisztérium) alá helyezte, és felügyeletét a Kongresszusra bízta. A CIA embereit pedig választás elő állították: vagy kilépnek a hírszerző-ügynökség kötelékéből, vagy el kell hagyniuk a Rádiót.

A magyar osztály dolgozói is csak a hírekből tudták meg, hogy ki pénzelte (addig) a Rádiót.

’56 végén komoly átszervezés volt. Addig a Rádió vezetését (CIA) nem érdekelte a minőségi tartalom, a lényeg arra koncentrálódott, hogy a zavarások ellenére a hírek eljussanak a hallgatókhoz. ’56 ősze mutatta meg, hogy a magyar szerkesztők mennyire emocionálisak, mindenki „vérmérsékletének” megfelelően közvetítette (és kommentálta) a magyarországi eseményeket. Ezt a hírközlési hibát a forradalom leverése után kijavították, és valamennyi műsort professzionálissá (megbízhatóvá) tették. Ettől kezdve, minden adásba ment anyagról készítettek egy rövid, angol nyelvű összefoglalót, hogy az amerikai vezetés tudjon az elhangzottakról. Ebből a „fordító” osztályból alakult a BAD (Broadcast Analysis Division), mely nemcsak fordítással foglalkozott, hanem elemzéseket készített a Rádió valamennyi nyelvi osztályának műsorairól, így a magyar nyelvű adásokról is. Hangsúlyozni kell: ez NEM cenzúra volt, mert a munkatársak szellemi termékét utólag foglalták össze, ill. „minősítették”!

Meglepő, és átlátszó, ahogy a New York Times (NYT) legutóbbi Magyarországgal és a SZER-rel foglalkozó cikkében az egészet tálalta. Tipikus demokrata párti megközelítés, ahogy elhallgatják mi is az Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for Global Media) nevű intézmény, és mekkora súlya, szava van nyilatkozó vezetőjének, Mr. John Lansing-nek.

Az Agency for Global Media ugyanis nem felügyeli az adásokat, csak javaslatokat tehet!

Egy kis háttérinfó. Az 1945 után kezdődött hidegháború idején az amerikai hírszerzés (CIA) irányította a Szovjetunió és szatellit államaiba irányuló ellen-propagandát. Már említettem, hogy három fő akció volt a szovjet ideológia és propaganda ellensúlyozására. A Rádió volt a hírek, az információk gyors eljuttatásának eszköze a Vasfüggöny mögött élőkhöz. Ezt már a II. világháború alatt megtapasztalta szinte valamennyi fél, különösen a harci események ismertetése, azok pontos (és valós) közlése. A legalkalmasabbnak a rövidhullámú adások mutatkoztak. Hogy az adásokat fogó készülékek mennyire feleltek meg ennek a célnak, azt csak sejteni lehetett. Nem véletlen, hogy a „Néprádió” nevű készülékben nem volt rövidhullámú vételi lehetőség. Ezért felértékelődtek a háború előtt gyártott készülékek, amikkel már akkor lehetett fogni „Londont” (BBC), az egyórás magyar nyelvű adást, amit már akkoriban is zavartak! Viszont, az egyéb nyelven sugárzott műsorokat, híreket, nem. Például a BBC szerb nyelvű adását tisztán lehetett fogni és hallgatni. Hasonló volt a helyzet a későbbi rock-beat zenei műsorok esetében is. A SZER csehszlovák zenei adásait magnó minőségben lehetett fogni. A zenei anyagok szinte ugyanazok voltak (pl. Top 20), csak a nyelv, a műsorvezetés volt más.

A Kelet-Európának (rabnemzetek) szóló műsorok finanszírozása úgy került a nyugati köztudatba, hogy azt az amerikai lakosság adományából tartják fenn.

Hatalmas pénzt és reklámot szánt erre a CIA, szinte valamennyi népszerű (amerikai) színészt, művészt, énekest bevonták ebbe. Ennek ellenére a vietnámi háborút ellenző egyik (baloldali) csoport, kinyomozta és bizonyítékokkal alátámasztva megírta, hogy a SZER (és a Szovjetuniónak sugárzó Szabadság Rádió) napi 19 órás működését a CIA finanszírozza. 1973-ban került át a Rádió az amerikai külügyminisztérium irányítása alá, ahol egy „Nemzetközi Sugárzási Testület” felügyelte (BIB = Board for International Broadcasting). Ezzel jelezték, hogy ez egy „non-profit” „magán-adóállomás”, melynek semmi köze a mindenkori amerikai kormányhoz. Vezetője nem lehet tagja az amerikai kormánynak, viszont az amerikai elnök jelöli ki. Így került az például a Testület élére 1985-ben a Reagan elnök által javasolt dúsgazdag Steve Forbes. (a Forbes magazin tulajdonosa)

Mint jeleztem, 1992-ben a hivatalát hamarosan átadó republikánus Bush elnök még (legalább) tíz évig működtetni akarta volna a Kelet-Európának szóló műsorokat, mivel úgy látta (és értékelte), hogy a „kommunizmus” egyik napról a másikra nem fog megszűnni, a volt rendszer tagjai nem fogják „csak úgy” otthagyni állásukat, pozícióikat, és az új rendszer sem lesz képes tapasztalt, rátermett emberekkel irányítani az országot.

A demokrata párti Clinton elnök, viszont amolyan gesztusnak tartotta a szabadságukat visszanyert népek, – egykori rabnemzetek – hadd érezzék, hogy „kitört a szabadság”. Megjegyzem, Antall József miniszterelnök sem lelkesedett a SZER további adásaiért, magyarországi tevékenységéért. Úgy érezte, nincs szükség egy „kormány kritikus” rádióadóra (különösen, amit akkor az SZDSZ képviselt). Ebből is látszik, hogy a demokráciát már az első pillanattól másként értelmezték Kelet-Európában.

Clinton elnök, 1994-ben írta alá az új „nemzetközi híradási törvényt”, és a felügyelő testület új nevet kapott BBG (Broadcasting Board of Governors) azaz az „Adások Kormányzóinak Testülete”.

1999 október elsején a BBG független ügynökség lett a „külügyek reformja és átalakítása” törvény alapján, amely alá valamennyi idegen nyelven külföldre sugárzó amerikai rádió (és tv) állomás és adás tartozik. Tehát, nem csak a volt Szovjetunió és szatellit állama népei, hanem valamennyi konfliktus hely a világban, Dél-Amerikában (spanyol nyelven Kuba ellen) és a Közel-Keleten, ill. Ázsiában, első sorban arab nyelven, valamint perzsa és afgán nyelveken is. Az egészet továbbra is a Külügyminisztérium és a Külföldi Szolgálatok főfelügyelője ellenőrzi. (…under the supervision of the Inspector General of the State Department and the Foreign Service.) Az egyszemélyi vezetőt az Egyesült Államok elnöke nevezi ki, és a Szenátus erősíti meg. Tavaly augusztusban (2018) új nevet kapott a BBG = USAGM , azaz Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for GlobalMedia), egyúttal megszűnt a felügyeleti hatáskör, napjainkban már csak javaslattevő feladata van. Ennek a vezetőjével készített interjút a New York Times! Mr. John F. Lansing 2015 óta tölti be ezt a posztot annak ellenére, hogy jelölését sem Obama elnök, sem a Szenátus nem erősítette meg, mivel akkor még (2015-ben, ezt törvényileg) nem kellett. Eközben Trump elnök 2018 júniusában Michael Pack dokumentumfilm-készítőt nevezte ki az ügynökség élére, amit viszont az US Szenátus nem erősített meg. Ezt a „kis malőrt” elfelejtette megemlíteni nem csak a New York Times, de a (független) magyar média is.

Az már csak hab a tortán, hogy John F. Lansing októberben otthagyja az USAGM-t, és a jövőben a NPR (National Public Radio = Nemzeti Közrádió) vezetője lesz.

Mindezek ismeretében vajon mit akar a „magyar lobby” elérni? Néhány demokrata párti (befolyásos) amerikai magyar erőlteti a SZER magyar osztály újraindítását.

A rádió jelenlegi működéséről semmit sem tudunk. Az nem elég, hogy a románok és bolgárok saját fővárosukban, helyi stúdiókban készítik műsoraikat csak internetes platformon! Miután mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat, ill. annak kormányát. A SZER román és bolgár nyelvű programja idén indult. Semmi visszajelzés („feedback”) még nincs, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, a korrupció elleni harcra? Alig félév nem elegendő e két „pilot project” megítélésére. Ugyancsak nem tudjuk, milyen szerződése van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? A magyar adást követelők mintha nem tudnák, hogyan működik egy rádióállomás. Például naponta hány órát akarnak adni, és milyen jellegű műsorokat. Hiszen az új (magyar nyelvű) Szabad Európa Rádió-nak más feladata lenne, mint a 26 évvel ezelőtt beszüntetettnek. Látom, Cseke László képével manipulál a hazai (baloldali) hírközlés (Media1), ez szimpla nosztalgia, amire a mai generáció már nem is emlékszik! Egyáltalán, mi, ki lenne a célközönség? Hogyan juttatnák el a műsorokat a lakossághoz? Ja, és kik (kiknek a felügyelete alatt) készítenék a műsorokat? (a román és bolgár adásokat Prágában, az ottani központban ellenőrzik).

Tudomásul kell venni, hogy minden platformon történő újraindulás a magyar kormány beleegyezésével indulhat csupán!

Őszintén, a hazai ellenzék szégyenének érzem, hogy külföldi segítséget kérnek belpolitikai tehetetlenségük orvoslására, megsegítéséhez. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely megdönthetetlennek tűnik.

Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi rádióállomástól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

Remélem, mi több, borítékolom, hogy az Egyesült Államok nem fog ebbe az értelmetlen (és szégyenteljes) játékba belemenni. Az nem elég indok és ok, hogy a demokrata pártiak ahol csak lehet Trump elnök orra alá akarnak borsot törni. Az amerikai belpolitika harcait, problémáit nem lehet és nem szabad a Kárpát-medencére kivetíteni. Magyarországnak magának kell belpolitikai harcát megvívni. Hiszen semmilyen külső erő nem befolyásolta a kialakult helyzetet az elmúlt 30 évben, mely alatt felnőtt egy új nemzedék akik csak hallomásból ismerik a szovjetrendszert, az ún. proletárdiktatúrát. Aki 1989-ben tíz éves volt, és valamit is átélt a késő kádári korszakból, ma már 40 éves. Aki a Szabad Európát hallgatta a beat-, vagy „Cseke” korszakban, ma már 70 feletti aggastyán, kihaló nemzedék. Szomorú, hogy a múltba révüléssel próbálják a jelen problémáit megoldani, vagy legalábbis gyógyírt találni rá.

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Stephen Elekes

-

2019-08-26

0

Többen megkerestek, hogy „első kézből” tudják meg mi a helyzet a hazai sajtóban felröppent hírrel: újraindítják a SZER magyar nyelvű adását. Őszintén, mint nyugdíjas, én is csak a médiában megjelenő hírekből értesülök, azt is fenntartással fogadom, mert az utóbbi két hír (2019. június 12. és 2019. augusztus 18.) kizárólag a Népszavában jelent meg.

Mindkettő sejtelmesen, de konkrétumok nélkül céloz a SZER magyar adásának újraindítására. Mondhatnám, minden alap nélkül. Ráadásul a nyilatkozók, mind demokrata pártiak és a washingtoni Johns Hopkins Egyetem tanárai (pl. Charles Gati vagy Simonyi András). Ez csak azért érdekes, mert az USA-ban Trump elnök hivatalba lépése (mi több, megválasztása) óta borzasztó erős a demokrata párti nyomás. Nem tudják elfogadni, hogy Hillary Clinton elveszítette a választást, ráadásul egy olyan jelölttel szemben, akinek nincs politikai, diplomácia és közigazgatási gyakorlata, háttere. Emlékeztetőül, az amerikai elnökök (többsége) szövetségi állami kormányzóként szereztek jelentős gyakorlatot, mielőtt az ország irányításának legmagasabb pozíciójába kerültek. Ennek hiányát szinte naponta tapasztaljuk Trump elnöknél, amit rendesen ki is használ (és felnagyít) az ellenzék, azaz a demokrata párt. (no meg annak szócsöve a CNN és a New York Times). Az amerikai belpolitika persze kihatással van a világra. Főleg olyan országra, mint Magyarország, ahol fogalmuk sincs az embereknek mi zajlik a tengerentúlon. Ami eljut, az is a demokrata párton keresztül. Vajon az átlagmagyarok közül hányan tudják fejből, kapásból, hogy milyen párti volt valamelyik előző amerikai elnök. Például Truman vagy Eisenhower, esetlen Johnson vagy Ford?

Talán, még ennél is elszomorítóbb, hogy a SZER-t, mint olyat sem ismerik.

Ez a hidegháború elején egy amerikai „ellen-adó”-nak indult. A szovjetrendszerű állami tömegtájékoztatás (propaganda) ellensúlyozása volt a cél. A legnagyobb különbség a többi idegen nyelven sugárzó külföldi adóval szemben (pl. BBC, Amerikai Hangja, Deutsche Welle, stb.), hogy szinte egész nap adott műsort, és a célország (szovjet típusú) belpolitikájának fonákságaira helyezte a hangsúlyt.

Ellentétben a többi nyugati adóval, mely naponta egy – maximum két órát sugárzott a célország nyelvén, amiben a nemzetközi, világhíreken kívül elsősorban az adót üzemeltető ország életét mutatták be. Ezért az ott dolgozókkal szemben a pártállam is „elnézőbb” volt, időnként megengedték, hogy az ország földjére lépjenek, családtagjaikat meglátogassák. Ezzel szemben a SZER munkatársait ellenségnek tekintették a keleti blokk országaiban. Hazalátogatásról szó sem lehetett, hiszen azért dolgoztunk, hogy megszűnjön a proletárdiktatúra, azaz (hazai értelemben) valóban rendszerellenes tevékenységet folytattunk.

Amiről nem sok szó esik. A republikánus Bush elnök 1992 nyarán (mandátuma lejárta előtt) sajtóján keresztül figyelmeztetett, hogy a Varsó Szerződés felé közvetített rádióadásokat nem szabad megszüntetni, (még legalább 10 évig), mert a „kommunizmus” nem szűnik meg egyik napról a másikra. Ennek ellenére a demokrata Clinton elnök első tevékenysége közé tartozott a SZER (RFE) adásainak beszüntetése, mondván „kitört a szabadság”, az adásokra nincs többé szükség, amit költségvetési takarékossággal támasztott alá.

Ami a magyar adást illeti. A magyar osztályon belül is nagy volt a dilemma: „menjünk vagy maradjunk”. Az osztály két pártra szakadt, az idősebbek, tapasztaltabbak a Magyarországra költözés ellen voltak. Szerintük nagyon „felhígul” a minőség, ha hazai munkatársak kerülnek a „gépezetbe”, azaz megszűnik az amerikai „policy”, az irányvonal. Hamarosan meg is történt. Pl.

az első szabadválasztás helyszíni közvetítésekor a debreceni tudósító így jelentkezett be: „az SZDSZ „sajnos” elveszítette a helyi választást”. A Rádió addigi hitele pillanatok alatt odalett.

A szerkesztőség másik tábora viszont a hazamenetel mellett kardoskodott. Végül, semmi sem lett belőle, hiszen a hazai média (Rádió) nem vette át a müncheni munkatársakat. Sőt, maga Antall József is a Rádió ellen volt. Egy bizalmas megbeszélésen kijelentette, hogy kormányának nincs szüksége egy kritikus adóra, ahogy azt az elmúlt években tapasztalta. Kapóra jött a frekvencia-moratórium, mely egy időre az egész magyar rádiózást megbénította. Arról még ma is tanakodnak (a volt kollégák), hogy ha a Rádió (SZER) Magyarországra költözik, ki fogja annak működését finanszírozni? Mennyire lehet (és szabad) az amerikai előírásokat betartani? Ezek a kérdések ma is érvényben vannak! Erről egyáltalán nem szól a fáma.

Ha lenne SZER, azt ki fogja működtetni és finanszírozni?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár adás? Ismereteim szerint az újraindításban jelentős szerepe volt a helyi civil szervezeteknek (NGO), akik a korrupció elleni harcra hivatkozva győzték meg a szófiai és bukaresti kormányt, hogy egyezzenek bele az újraindításba. Az sem elhanyagolandó, hogy mindkét adást helyben, azaz a bukaresti és szófiai stúdiókban állítják elő, nem pedig külföldön, mint azt 1993-ig Münchenből tették. A SZER-nek (RFE/RL) Prágában és Washingtonban van „központja”, de a műsorok a helyszínen készülnek. Nincs információm, hogy milyen szerződés alapján működik a román és bolgár osztály. Sőt, arról sincs, hogy mennyire sikeres az adás.

Mintha ezekről még csak beszélni sem lehetne Magyarországon. Legalábbis nem látom ennek az alapos kibeszélését a magyar médiában.

Emlékezés a SZER-re

FüHü

-

2018-11-02

0

Az alábbi megemlékezés a SZER magyar adásának megszűnésének 20. évfordulójára íródott. A napokban volt a 25. évforduló, ez adja az aktualitást, mivel a helyzet azóta sem változott. A hazai média megfeledkezett róla.

Várok. Csak várok. Vajon mikor fog beszámolni a hazai „baloldal” vagy akárcsak a jelenlegi ellenzék valamelyik hírportálja, a Szabad Európa Rádió megszűnésének 20. évfordulójára rendezett megemlékezésről, mely október 31-én volt a budavári Széchenyi Könyvtárban. Ez már csak azért is ildomos lenne, hiszen úton-útfélen e Rádióra hivatkoznak a tárgyilagos hírközlést és hírszolgálatot hiányoló és sürgető, mi több, követelő „balliberális” erők határon innen és messze túl. De, sehol semmi. Még rövid hír formájában sem találtam az eseményre utalást.

Szomorú. Hiszen, valójában csak a megemlékezést akartam krónikásként lejegyezni. Valahogy úgy, ahogy (részben) a Heti Válasz tette. Persze egyéni meglátásaimmal fűszerezve. Arról tudtam, hogy az egykori szamizdat műsorok szerkesztőjének neve (Kasza Levente) kimaradt a programtervezetből. Ezt ő „a baloldal elleni támadásnak” ítélte meg. A szervezők pedig azzal védekeztek, hogy csak azok nevét szerepeltették, akik biztosra mondták személyes megjelenésüket. Ezt a magyarázatot nem fogadta el, és hirtelen felindultságában letiltotta az általa készített és sugárzott műsorok bemutatását, ill. felhasználást. Barátilag közöltem vele, hogy ez butaság, mivel ezzel az egész akkori és mai ellenzéknek is sokat árthat. Hiszen feledésbe merülhet a Rádiónak a puha diktatúra utolsó éveire jellemző egyik fontos feladata: az ellenzéki és szamizdat anyagok eljuttatása a széles néptömegekhez, a szigorú állami cenzúra és média megkerülésével. E nélkül pedig a SZER történetét bemutató kiállítás nem lesz kerek.

A megemlékezésen ez a hiány láthatólag senkit sem zavart. A szervezők mindent elkövettek a rendezvény sikeréért, ami nem is maradt el. A kiállítás egyik fénypontja volt az a zseniális ötlet, hogy a SZER 1956. október 31-i egész napos műsorát percről percre követni lehetett, azonos időben, pont úgy, mint ahogy az történt. Fantasztikus időutazás!

A fentebb említett Heti Válasz cikk azonban felhívta figyelmemet egy furcsa visszásságra. Amikor a „legendás egykori szerkesztők” visszaemlékezéseit rögzítve …..” a cikkben feltűnt Lovas István (Ferenci Zoltán) neve, eszembe jutott, hogy a „legendás” szerkesztőt kollégájával (Zsille Zoltán) együtt azért rúgták ki, mert 1989 tavaszán a müncheni központban a Rádióról és alkalmazottairól mocskolódóan nyilatkoztak a kommunista Magyarország sztárriportereinek: Havas Henriknek és Forró Tamásnak.

Természetesen a renitensek is hozzátartoznak az (őszinte) összképhez, a SZER történetéhez. Épp úgy, mint az egykori demokratikus ellenzék és tagjai, akikről ugyancsak van hang- és képanyag, és amiből a kiállításon semmi sem volt látható. Így utólag, egy (ugyancsak legendás) szerkesztő elhamarkodott döntése ellenére, a történelmi hűség kedvéért, valamilyen formában mégis csak meg kellett volna említeni „A holnap hullám hosszán”, a „Gondolatforgató” és a „Kommentár nélkül” című műsorokat.

Jómagam (Bálint Mihály) két történettel járultam hozzá a megemlékezés sikeréhez.

1.

Az egyik előttem szólaló személyes emlékként említette, hogy Magyarországon családi körben suttogva beszéltek a Rádióról ….

Erre visszautalva meséltem el gimnazista élményemet a 60-as évek elejéről (1965-ben érettségiztem). A budapesti Bolyai János gimnáziumba jártam, és az iskolarádióban emlékműsor volt Bolyairól, benne Gauss-szal való barátságáról. A műsor végén a tanár megkérdezte, hogy mire emlékszünk, mennyire figyeltünk? Az egyik srác felállt, és elkezdte mondani:

„…amikor Bolyai levelet írt Gallicus-nak…….”

Az osztály élénk kuncogásba kezdett. A srác elpirult, a tanár pedig pléhpofával csak ennyit mondott:

„Fiam, az Gauss! A Gallicus máshol van.” ;-)))

2.

A Rádió erejét saját bőrömön tapasztaltam. Olvastam a Kossuth Rádió híreinek leiratában (Monitoring), hogy Budapesten is fel fog lépni Tina Turner. Közben az asztalomon fekvő Bild-Zeitung első oldalán az áll, hogy Tina megérkezett Frankfurtba, de ágynak esett, lázas beteg, Valószínűleg nemcsak a frankfurti, de a hamburgi koncertje is elmarad. Mint a Forgószínpad kis, színes híreinek írója, gondoltam, ezt megírom, hogy tudjanak róla otthon is.

Másnap egy kollega benyít az ajtón és kérdi: Írt valaki közületek Tina Turner-ről? Mondtam: igen, én, mire közölte, hogy menjek az igazgatóhoz. Az igazgató rögtön a tárgyra tért és kérte, meséljem el, hogy mit írtam. Elmondtam neki, és rákérdeztem, hogy mi a baj? Mire elmondta, hogy a budapesti amerikai nagykövetségről érdeklődnek a hír és szerzője iránt. Ugyanis Tina impresszáriója felhívta Budapestet, hogy hogyan halad a jegyeladás. Közölték vele, hogy egyáltalán nem fogy. Miért? – kérdezte. Mert a Szabad Európa bemondta, hogy beteg. Azonnal telefon a budapesti amerikai nagykövetségre, onnan meg Münchenbe, és végül a Magyar Osztály igazgatóján keresztül hozzám.

Kellett írnom egy új hírt, hogy Tina Turner már lábadozik és a budapesti koncertjét biztos megtartja.

Azt hiszem, mindkét story tetszett a megemlékezés hallgatóságának. A szervezőknek biztosan, hiszen emberközelbe hoztam a SZER dolgos hétköznapjait.

Stephen Elekes

SZER akár magyarul is?

Bódis Gábor

-

2018-10-03

0

A Független Hírügynökség a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió moldáv osztályától szerzett információkat arról, hogy miként került sor a román és a bolgár szerkesztőség újraindítására. Amerikai kezdeményezés volt és az érintett országok kormányait csak tájékoztatták a kész tényekről.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy a SZER román és bolgár részlegének felállítása a szófiai és a bukaresti kormányzat beleegyezésével történik.

Most már világos, hogy az ötlet az amerikai külügyminisztériumban született és ezt támogatták a romániai és bulgáriai civil szervezetek, illetve a lépés szükségességét alátámasztották a szófiai és a bukaresti amerikai nagykövetségek elemzései is. Azt viszont csak találgatni lehet, hogy miért éppen ebben e két szövetséges államban lehet majd olvasni, hallgatni és nézni a Szabad Európa híreit és háttéranyagait. Romániában is a hatalom hadilábon áll a jogállammal, ráadásul, amerikai stratégiai szempontból is fontos országról van szó. Bulgáriában csak mindent behálózó korrupció lehet a kiváltó ok. Mindenesetre először történik meg, hogy az Egyesült Államok egyik külföldre irányuló médiája szövetséges államok polgárait célozza meg.

Tudomásunk szerint Magyarország sokkal tovább ment el a jogállami és demokratikus intézmények „kiiktatásában” mint a román vagy a bolgár állam. Ezért csak arra a következtetésre juthatunk, hogy a román és bolgár ellenzék és civil szektor sokkal hatékonyabban tud lobbizni Washingtonban, mint a magyarok. Pedig a SZER újraindítása, akárcsak internetes portál formájában nagyobb felületet biztosítana a másként gondolkodóknak, mint a jelenleg rendelkezésre állók, amelyek tulajdonosi struktúrája komoly hiteltelenségi gondokat szül.

A SZER Magyar Osztályát egyébként 1993. október 31-én szüntette meg az akkori amerikai vezetés. Valójában politikai döntés volt: egyrészt megtörtént a rendszerváltás, másrészt az elhúzódó médiatörvény miatt a rádió nem kapott itthoni frekvenciát. Ez vezetett az elhallgatásához.

A helyzet azóta merőben megváltozott: visszatért az egypárt rendszer, a független média végnapjait éli, a korrupció az egekig ér.

Tankokkal az emberarcú szocializmus ellen

Blogolda

FüHü

-

2018-08-23

0

Tankokkal az emberarcú szocializmus ellen

50 évvel ezelőtt, a tűzijátékos augusztus 20.-i ünnepség után, 1968. augusztus 21-én, ugyanolyan sokkra ébredt az ország, mint 10 évvel korábban, 1958. június 17-én, amikor a Népszabadságban rövid hír jelezte Nagy Imre és társai előző napi kivégzését. Tíz évvel később, 1968-ban, az volt a sokkoló, hogy „baráti segélynyújtás” címén bevonultunk a szomszédos, baráti, testvéri stb. szocialista országba. Volt, akiknek a 30 évvel korábbi (1938-as) bécsi döntést követő (felvidéki) bevonulás jutott az eszébe. Nekünk, akik két évvel korábban (1966) szereltünk le, mint bármikor ismét behívható tartalékosok, igencsak megindult a fantáziánk. Vajon, mi lesz most? Éles tölténnyel teherautóra szállni, és folyókon, patakokon átkelni, kicsit másabb, mint a vaktöltényes pontonos-hidász hadgyakorlatok. Sok minden járt a fejünkben.

A történések ugyan sokkolók voltak, de nem értek váratlanul. Hiszen 1968 nyarán már sejteni lehetett, hogy a Szovjetunió nem fogja hagyni a Dubcek nevével fémjelzett emberarcú szocializmus megvalósulását, pláne annak esetleges térhódítását, mely elsősorban sajtószabadságot hirdetett, no meg a pártvezetéstől független szakszervezeteket, de mindenekelőtt kulturális szabadságot. Azzal a szándékkal, hogy a kommunista párt „védőszárnya” alatt a lakosság többségét bevonják a helyi és országos politikába. Szó sem volt a társadalmi tulajdonviszonyok megváltoztatásáról, a privatizálásról, azaz a gyárak és tsz-ek magánosításáról, vagy a többpártrendszer bevezetéséről! Ellentétben az ’56-os magyar forradalommal, a csehszlovák kommunista párt vezető szerepét senki sem kérdőjelezte meg! A hasonlóság talán abban volt, hogy mindkét ország vezetése, vezetői tapasztalt kommunisták voltak, ismerték a (sztálini) szovjetrendszert, azon kívántak változtatni, jobbítani.

Magyarországon felkelés tört ki. 1956-ban az első napokban felkelőkről szóltak a tudósítások. Később forradalmárokról, majd a november negyediki szovjet támadás után szabadságharcosokról írt a világsajtó. 1968-ban Csehszlovákiában senki sem akarata megváltoztatni a fennálló rendet, pláne fegyverrel nem. Mégis, volt némi hasonlóság ’56-tal. Hiszen mindkét országban oroszul jól beszélő, a Szovjetunióban sokáig élt kommunisták álltak az ország élén. Mindkét szovjet beavatkozást úgy próbálta beállítani Moszkva a nemzetközi közvélemény előtt, hogy „testvéri segélynyújtásról” van szó, amit az adott ország kért. Ilyen volt Nagy Imrével szemben Kádár János, és Alexander Dubcekkel szemben Vasil Bilak. A bevonuló szovjet csapatok elsőként a Rádió épületét szállták meg, majd szedték össze és katonai repülőgéppel Moszkvába szállították a csehszlovák államvezetés 26 tagját. Pedig Prágában senki sem akarta megdönteni a fennálló rendszert, így a népharag egyértelműen a fegyveres betolakodók ellen fordult. Ezt azonnal észlelte a csehszlovák pártvezetés, ezért már szerda (augusztus 21.) hajnalban tízpercenkét felszólította a lakosságot, utasította a fegyveres erőket (katonaság, határőrség, rendőrség stb.), hogy ne tanúsítsanak ellenállást a betolakodókkal szemben. Minden áron el akarták kerülni a (felesleges) vérontást, és megmutatni a világnak a moszkovita barbárságot. Svejk népe azért csak tett néhány fricskát a 6.000 tankkal és 200.000 katonával érkező szovjet vezette hadseregnek, amikor más irányba fordították vagy egyszerűen leszerelték az útjelző táblákat.

Nem volt véletlen, hogy elsőre a prágai Rádió épületét foglalták el a „szövetséges” csapatok, azaz a hírközlést azonnal moszkvai irányítás alá vonták. Az egyetlen megbízható, egész napos hírforrás a Szabad Európa Rádió maradt, melynek csehszlovák osztálya azonnal áttért a napi 24 órás híradásra. A magyar osztály ’56-os hibáiból tanulva, az amerikai vezetés kizárólag (megbízható forrásokból származó) ellenőrzött, valódi híreket, érzelmektől mentes kommentárokat, helyzetjelentéseket közvetített. Ez a SZER valamennyi nyelvi osztályára vonatkozott. Azokban a napokban Magyarországon is csak a SZER adása volt az egyetlen (egész napos) hiteles, megbízható hírforrás.

Dubcek feltűnése óta (1968 január 5.én választották meg a párt főtitkárává) egyre érdekesebb hírek érkeztek Prágából. A párizsi diáklázadás, a német-francia fenegyerekek, valamint az új gazdasági mechanizmus mellett hamarosan fogalommá vált a „Prágai Tavasz”, az „emberarcú szocializmus”. Nyárra egyre feszültebb lett a helyzet. Meglepetés volt, hogy (a nagy) Brezsnyev elment egy „koszos határ menti faluba”, vasútállomásra, hogy „tárgyaljon” a csehszlovák pártvezetőkkel. Aztán Kádár is találkozott Dubcekkel, amiből arra lehetett következtetni, hogy figyelmeztetni akarja csehszlovák kollégáját, hogy „közeleg az ’56-os tragédia megismétlődése”. A Varsói Szerződés szokatlanul nagy nyári hadgyakorlatot jelentett be. A magyar lakosság ekkor érezhette testközelben, hogy „valami nem stimmel”. Az augusztus 17-18 hétvégén a lakosság előzetes tájékoztatása nélkül sorra zárták le a fő közlekedési utakat (pl. Budapest-Pécs) és az autósoknak órákat kellett várniuk a nyári melegben, miközben tankok sokasága ment át előttük. Ilyet, addig nem tapasztalt az ország lakossága. Általában hétköznap, és főleg éjszaka voltak „csapatmozgások”, mert nagyon ügyeltek arra, hogy nem akadályozzák a polgári lakosság mindennapi életét. Kedden este tűzijátékkal tért nyugovóra az ország. Szerda reggel a munkahelyeken pedig már mesélték, hogy augusztus 20-án a vállalati üdülők környékén kiskatonák jelentek meg, vizet kértek, és mondták, hogy Csehszlovákiába mennek (hadgyakorlatra).

A bevonulás magyar részvétele sokkoló hatású volt. Mi, akik 1966 augusztusában szereltünk le, azon izgultunk, hogy ne hívjanak be újra. Elvégre a katonakönyvbe az volt beírva, hogy tartalékos állományba helyeztek, de bármikor behívhatnak. Az első behívást az egyetem elvégzése utánra helyezték kilátásba.

Stephen Elekes

SZER ismét magyarul is?

FüHü

-

2018-08-22

0

A Szabad Európa főszerkesztője tanácsosnak tartaná, ha a rádió nem csupán bolgárul és románul újítaná fel adását a térségben, hanem más nyelveken is. Nenad Pejic a Deutschlandfunknak arra a kérdésére válaszolta ezt, hogy miért éppen Romániát és Bulgáriát választották ki régi-új célországként, amikor a magyaroknál és a lengyeleknél ugyancsak veszélyben van a sajtószabadság.

A részletekről szólva kifejtette, hogy ők csak javaslatot tehetnek, a végső döntés joga azonban az amerikai törvényhozásé. Elárulta ugyanakkor, hogy részükről más államokat is felvetettek, de szerinte azok ügyében még nem mondták ki az utolsó szót. Merthogy sokan gondolták, hogy a kommunizmusnak vége, jön a demokrácia, ám ez nem megy ilyen gyorsan. A fejlődés nem egyenes vonalú. A szakember úgy értékeli, hogy nem katasztrófa az, ami az utóbbi 10 évben végbement a régióban, mindenesetre nagyon-nagyon rossz.

A sajtószabadság helyzetét úgy érzékelteti, hogy ha az orgánumok számát nézzük, akkor minden rendben van, ám az újságok jelentős része, hanem az összes, üzletemberek kezébe került. Utóbbiakat viszont a kormányok ellenőrzik, így azután a médiát is. Vagy éppen a sajtócézárok a nyilvánosságon keresztül vívják a harcot egymással. De az újságírásban mindenképpen hiányzik a középút.

A Szabad Európa feladata az, hogy tájékoztasson, ám így is sokszor kerül összeütközésbe diktátorokkal, illetve tekintélyelvű rezsimekkel. Elvileg azonban ugyanazon az oldalon áll, mint az uniós tag keleti államok kormányai, hiszen azok is célul tűzték ki az emberi jogokat, a demokráciát és a sajtó szabadságát. Bulgáriába és Romániába éppen azért tér vissza a rádió decemberben, mert ott bajok vannak a demokratizálódás és a sokszínű média körül. Most éppen a szerkesztőségek munkatársait toborozzák, kb. 5-5 embert, plusz lesznek szabadfoglalkozásúak. A főnök Prágában dolgozik majd. Viszont most első ízben az interneten is igyekeznek elérni a célközönséget: a fiatalokat, mindenekelőtt kommentárokkal, háttéranyagokkal.

Deutschlandfunk/Szelestey Lajos

SZER, még egyszer?

Bódis Gábor

-

2018-07-24

0

Nagy érdeklődést váltott ki az a hír, hogy a prágai székhelyű Szabad Európa Rádió újra indítja a román és a bolgár adását. Logikusan vetődik fel a kérdés: és a magyar miért nem, hiszen a Freedom House besorolása szerint is sajtószabadság szempontjából Románia, sőt Bulgária mögött áll Magyarország. Gyanúm szerint ez a lobbizáson múlik.

Thomas Kent, a Szabadság Rádió (a volt szovjet tagköztársaságok felé sugároz) és a Szabad Európa Rádió (az EU-n és a NATO-n kívüli európai, főleg balkáni országok nyelvén szór műsort) elnöke a hír bejelentésekor a következőket is írta:

„Mindkét országban a kormányhivatalnokok, a civil társadalom képviselői és az újságírók is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a félretájékoztatás, a korrupció és a társadalom megosztottsága veszélybe sodorja a politikai rendszer alapjait.”

Tehát, minden további félreértés elkerülése végett: a SZER-elnök a kormányokra is hivatkozik.

Az más lapra tartozik, hogy ez egy kissé visszás helyzetre utal, hiszen 1949/50-ben éppen a rabnépek (Szovjetunió és csatlósai) megsegítésére indították útjára a Szabad Európa kezdeményezést és annak legsikeresebb termékét, a rádiót. Most éppen a rabszolgaságból felszabadult, liberális demokráciát építő kormányok kérték volna a médiasegítséget? Bárhogyan is van Magyarországon ez természetesen szóba sem jöhet. Ennek pontosan az ellenkezője folyik: még a State Department pályázatát is sikeresen megfúrták Orbánék.

Az új, decemberben induló román és bolgár SZER már nem klasszikus rádió lesz, hanem multimediális online felület.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a két ország annak a Balkánnak a része, amely felé a SZER még mindig sugároz műsort (Szerbia, Montenegró, Bosznia, Koszovó, Macedónia, részben Horvátország). És amely még mindig megőrizte puskaporos jellegét. Elég csak emlékeztetni, hogy Moszkva olyannyira fontosnak tartotta még a kis Montenegrót is, hogy szerbiai zsoldosokkal két évvel ezelőtt meg akarta akadályozni a nyugatbarát Milo Đukanović elnök hatalmának meghosszabbítását. És aki tegnap este vacsorán látta vendégül a magyar miniszterelnököt. De még Macedóniát is szerette volna destabilizálni egy velejéig korrupt kormány támogatásával. Ebben Orbán Viktor is részt vett. De a befolyási övezethez tartozik Szerbia és Bosznia szerbek lakta fele is. Nem véletlen hát, hogy az amerikai külpolitika (Trump ide vagy oda) itt szeretne közbe lépni. Románia stratégiailag sokkal fontosabb, minthogy egy visszarendeződést megengedhetnének neki.

Médiaszempontból egyébként a lépés, például éppen Románia esetében értelmezhetetlen: az ottani médiavilágot egy fényév választja el a magyartól.

És akkor mi legyen a magyarokkal?

Talán nem véletlen, hogy a rendszerváltás után az összes SZER osztály közül éppen a magyart zárták be elsőként (1993. október 31.). Lehet vigasztalódni, hogy a példás tanulónál már nem kellett médiamankó. Vagy az is igaz, hogy addigra már olyannyira megromlott a hangulat a szerkesztőségben, hogy a munkatársak nem mentek ki a folyosókra, nehogy találkozni kelljen a kollegákkal. Ez nem mendemonda, saját tapasztalatomból írom. Szinte nem múlt el nap, hogy az amerikai vezetőség címére ne érkezett volna feljelentő levél a Magyar Osztályból. Kasza László könyvéből (Mókusok az angolkertben) is tudjuk, hogy a kádári állambiztonság sikeresen beszervezett munkatársakat a müncheni irodában. Olyan is volt, hogy a két szobatárs egymásról jelentgetett.

Tehát csak feltételezni lehet mi vezérelte Washingtont, hogy feltámassza a bolgár és román osztályt.

Az nem lehet kétséges, hogy politikai döntésről van szó:

az ottani, a külföld felé irányuló tájékoztatás médiahatóságának szerepét betöltő kétpárti BBG (Broadcasting Board of Governors) kilencedik tagja a mindenkori külügyminiszter. Ők döntenek nemcsak az új nyelvi szerkesztőségek elindításáról, megszüntetéséről, hanem a létszámalakulásról is. A Münchenből Prágába költözött (1995) SZER vezetősége csak tudomásul veszi a döntéseket. Tehát nem náluk kell lobbizni.

Még mindig Prágában dolgozó volt kollegáim szerint ugyanis a bolgárok és a románok a sikeres lobbizásnak köszönhetik ezt a médiaajándékot. Tudjuk, hogy egy-két évvel ezelőtt tekintélyes amerikai magyarok is megkísérelték a lobbizást a magyar SZER-ért.

Akkor azonban még nem állott rendelkezésükre egy elég komoly érv: az amerikaiak eddig azért utasítottak vissza minden kísérletet, merthogy szövetséges állam felé nem sugároznak műsort. Na és Románia meg Bulgária, Mr. Pompeo?

A migráns élet – Cseke László halála kapcsán

FüHü

-

2017-12-16

0

A migráns élet – Cseke László halála kapcsán

Ez a sors a disszidens, az emigrációban született, gyerekek többségére igaz. Ők már egy új, jobb világban születtek, távol attól a helytől, ahonnan a szülők származtak. Van bennük valami büszkeség, hogy mások, „egzotikusak”, de ők már nem magyarok. Csak magyar származásúak. A nyelvet sem beszélik. Legfeljebb értik, tudják, sejtik, miről beszélnek a szülők egymás között, vagy barátokkal.

(Ekecs) Géza halála olyan dolgokat hozott a felszínre, amiről Magyarországon még ma sem szoktak beszélni. A magyar átlagembert manapság sem érdeklik az egyéni sorsok, az emigráns élet. Talán a jelenlegi ellenzék próbálja valahogy pedzeni a külföldi élet buktatóit, annak kezdeti nehézségeit, persze úgy beállítva, mintha az valami nemzeti tragédia következménye lenne. „Félmillió ember – főleg képzett fiatalok – hagyta el az országot a jelenlegi vezetés, ill. annak politikája miatt”. Persze ez így nem igaz! Az 1989-es „fordulat” ugyanis meghozta az alapvető szabadságot: az utazás, a szabad helyváltoztatás lehetőségét. Manapság ennek a turizmusnak csak egyetlen akadálya lehet: a pénz. Erről különben már a 80-as évek végén is tudni lehetett. Hiszen a „világútlevél” mellett megjelent a „vízummentes” utazás lehetősége. Ezt sok magyar örömmel fogadta. Viszont ennek a „vízummentesség”-nek a hátulütője lett, hogy megnehezült a „kinn maradás”, a letelepedés, az emigrálás. 1989 után már nem voltak „disszidensek”, azaz politikai menekültek, mert politikai alapon a befogadást, az ottmaradást ezentúl a Szabadvilág államai nem támogatták. 1989-től nem lehet politikai menedékkérésről beszélni. Kitört a szabadság azzal, hogy megszűnt a Vasfüggöny. Első perctől tudható volt, hogy ezek a csóró kelet-európaiak el fogják özönleni Nyugat-Európát. Voltak, akik „sáskajárást” vizionáltak. Ezért is találták ki az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) felváltó EU-t. A gazdaságilag stabil és fejlett (gazdag) nyugat-európai országok a keletiek felvételét, csatlakozását feltételekhez kötötték, a legszembetűnőbb az euró bevezetésének megkövetelése volt, amit viszont nem kötöttek határidőhöz, miközben hét évet adtak a „felzárkózásra”. A munkás-párti, szakszervezeti kötődésű, szociáldemokrata németek a belépéstől számított első hét év alatt tiltották a keleti munkaerő beáramlását. A britek pedig azonnal megnyitották munkaerő piacukat. Elsősorban a lengyelek özönlötték el Nagy-Britanniát, mert történelmileg az angol nyelv fontosabb és szimpatikusabb volt számukra, mint a német. Németországba csak az alacsony képzettségű alkalmi munkások (pl. spárga szedő idénymunkások) jöttek. Később ők is a távolabbi brit szigetországba mentek, mert ott jobban megfizették őket.

A lényeg: minden kezdet nehéz, az újonnan érkezők hely- és nyelvismeret nélkül csak alantas fizikai munkát végezhetnek. Ez a történelem folyamán valamennyi bevándorlóra érvényes a világ minden pontján. Viszont sokan jobb szociális körülmények közé kerültek, mint amit hátra hagytak. Megcsillant a felemelkedés reménye és lehetősége is. Mindaz, ami szülőföldjükön hiányzott, és ma is hiányzik. Ezt nem akarja megérteni a hazai rendszer és államvezetés. És ez nem csak a jelenlegi kormány bűne, hanem egy gondolkozás hibája, mely nem adja meg a fiataloknak az előre jutást, a tapasztalt időseknek meg a nyugodt békés, munkás idős kort. Szép és divatos mai szóval az „esélyegyenlőséget”, a tehetségen, a rátermettségen alapuló kiválasztást.

Ennyi kitérő után vissza Cseke halálához, mely oly jellemző az emigrációra. Itt álljunk meg néhány szóra! Szerintem a disszidens az, aki – valamilyen élethelyzet miatt – egy jobb életkörülmény reményében (illegálisan, szökve, „egy bőrönddel”) hagyta el szülőföldjét. A kivándorló az, aki engedéllyel távozott, és vihette magával ingóságai egy részét. Mindkét kategória az új (választott) hazában a mielőbbi beilleszkedést tartotta szem előtt. Az emigráns ugyanakkor nem a beilleszkedést tartotta legfőbb feladatának, hanem a szülőföldje hagyományainak, szellemi értékeinek megőrzését. Ennek volt bizonyos formája a SZER-nél való munkavégzés is. Az ott dolgozók valójában a hidegháború frontharcosai voltak. Ki voltak téve az ellenség (a szülőföldi államrend) aknamunkájának, a titkosszolgálatok zsarolásának, életük is veszélyben volt. Nem egy munkatárs gyilkosság áldozata lett. Igaz, ez a magyar államvédelemre nem volt jellemző. Az emigráció, amolyan (részben) önkéntes száműzetés volt egy eszme (általában a szabadság) érdekében. Lásd Kossuth Lajos.

Vissza Csekéhez! Bevallom, fura embernek ismertem meg (Ekecs) Gézát. Egy végtelenül rendes, segítőkész munkatárs volt. A Rádió lelke. Viszont a magánéletéről jóformán semmit sem tudtunk. A Rádió volt a mindene. Munkabírásáról legendák születtek. Az a pletyka járta, hogy Gézának azért van csak három gyereke (két fia és egy lánya), mert a Rádió fennállása alatt három adásszünet volt.

Egyedül járta a világot, mivel felesége félt a repüléstől. A telefont viszont mindig a felesége vette fel, aztán mikor a hívó fél megmondta a nevét, akkor átadta a kagylót Gézának. Egy időben egy házban laktunk. Már a beköltözés előtti napokban közölte, hogy „nem fogunk összejárni”. „Nincs olyan, hogy bekopogsz, mert elfogyott a cukor vagy a liszt” – mondta. Őszintén, nem értettem. Csak sokkal később, a halála után értettem meg. Géza ugyanis kettős életet élt. Mindene volt a rádiózás, azért élt és halt. A családját pedig féltette. Különösen az esetleges hazai provokációktól. Azt többször elmondta, hogy mivel a Rádióba nem engedték be a népszabadságos Pintért (István) és a későbbi „kékfényes” Szabót (László), ezért lakása telefonján keresték meg. Nem akart velük találkozni, viszont amit a telefonban mondott azt (tudta nélkül!) magnóra vették, és a „Teenager Party” című propagandafilmben (összevágva) bejátszották. A hírhedt film kísérőzenéjét (Ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz) különben az akkor még erősen vonalas, párt- és rendszerhű Vámos Miklós (Tibor) triója (Gerilla együttes) szolgáltatta.

Egyszer, munka után hazafelé menet, valahogy szóba jött 56. Mondta, hogy pont akkor volt nászúton Velencében, és amikor megtudta, hogy kitört a forradalom azonnal visszatért Münchenbe. Géza 1951 óta a monitoring (lehallgató, adásfigyelő) osztályon dolgozott, azaz a budapesti rádió adásait kellett figyelnie, ill. leírnia, amit aztán a Magyar Osztály tagjai megkaptak. A fontosabb híreket lefordították angolra, majd a management valamennyi nyelvi szerkesztőségnek megküldte. A monitoring osztály dolgozói közvetlenül az amerikai management alá tartoztak. Mint főnöke (László László) mesélte, a kezdetek óta Géza minden álma volt, hogy a magyar szerkesztőségben dolgozhasson. Erre még egy darabig várnia kellett. Közben kitört a forradalom, majd jött az átszervezés, jó néhány szerkesztőt kirúgtak, mert a kritikus napokban túl érzelmesen, emocionálisan szólaltak meg. Nem követték a (politikai) rádiózás alapelvét: a mértéktartó híradást, hírközlést. Hogy ez mennyire így volt, arra Géza is tett utalást, mikor azt mondta nekem: „Ha akkor a szerkesztőségben dolgoztam volna, engem is biztos kirúgtak volna”. 1958-ban jött el Géza ideje. Az akkori igazgató (Bede István) úgy gondolta, hogy a fiatalokhoz kellene szólni, de nem politikával, hanem zenével. A magyar osztály tagjai hallani sem akartak róla. „Ez egy politikai rádió, nem pedig egy zenei, pláne (nyugati) sláger rádió.” A magyar osztályon (szerkesztőségben) senki sem vállalta ezt a feladatot, ennek a műsornak a szerkesztését, vezetését. Végül (1959 májusában) a „lehallgató, leíró” osztályról hozták a vállalkozó szellemű (harmincegy-két éves) fiatalembert: Ekecs Gézát. Géza újságírós múltja, valamint a film iránti rajongása alapozta meg a magyar szerkesztőségbeli sikerét. A monitoring mellett már akkoriban is írt filmkritikákat, ill. filmismertetéseket. Szerette a jazz-t is. Ennek ellenére voltak, akik nem szívesen látták a szerkesztőségben, és a háta mögött „lemezrakosgató”-nak nevezték. (a német „Schallplattenaufleger”-ből).

Műsorát a magyar osztály igazgatója mellett – mint kísérletet – az amerikai vezetés (management) is támogatta. A hazai reakcióra azonban vagy egy évet kellett várni. Majd robbanásszerűen jött a hír a Vasfüggöny keleti oldaláról: nagy siker a Cseke műsora! Géza pillanatok alatt a SZER legnépszerűbb munkatársa lett. Hamarosan valamennyi nyelvi osztály átvette ezt a politikamentes (délutáni) „ifjúsági” műsort. Akkoriban (60-70-80-as évek) nem volt olyan magyar fiatal, aki ne ismerte volna Cseke nevét, és délutáni műsorát.

Ugyanakkor Géza gyerekei erről mit sem tudtak. Ők csak azt tudták, hogy a papa egy rádiónál dolgozik. Reggel elmegy, és este hazajön. Azzal tisztában voltak, hogy a papa magyar (a mama pedig bajor), és ez nekik elég volt. Persze más lett volna a helyzet, ha a papa egy német, helyi adónak lett volna ünnepelt műsorvezetője. Számukra csak papa volt. Már felnőtt korukban, amikor Géza Magyarországra járhatott, egyszer elvitte gyerekeit magával, hogy megmutassa azt az országot, ahol született, ahol a sohasem látott (magyar) nagyszülők éltek. Hamar feltűnt nekik, hogy bármerre mentek az emberek odajöttek a papához és gratuláltak neki, azzal, hogy a hangja olyan ismerős. Ez döbbentette rá a gyereket, hogy a papájuk valahol (nagyon messze) igen népszerű, ismert ember lehetett (volt). Így történt, hogy a papa halála csak a család számára jelentett nagy veszteséget, fogalmuk sem volt, hogy a papa szülőföldjén mily sokan fogadták megdöbbenéssel a halálhírt. Géza lánya (Zsuzsa) úgy érezte, elég, ha a szomorú hírről értesít egy-két (volt) kollégát. Hogy az MTI-hez, vagy valami formában a magyar közvéleményhez is eljuttassa a papa halálhírét, eszébe sem jutott.

Ez a sors a disszidens, az emigrációban született, gyerekek többségére igaz. Ők már egy új, jobb világban születtek, távol attól a helytől, ahonnan a szülők származtak. Van bennük valami büszkeség, hogy mások, „egzotikusak”, de ők már nem magyarok. Csak magyar származásúak. A nyelvet sem beszélik. Legfeljebb értik, tudják, sejtik, miről beszélnek a szülők egymás között, vagy barátokkal. Sok családban azért ápolják a magyar nyelv (alapvető) ismeretét, hogy tudjanak beszélni a távolban élő nagyszülőkkel, az unokatestvérekkel. Sokan közülük sokszor a világ más részére keveredtek, és ha a (nagy) család összejön. akkor bizony a magyar a közös nyelv.

Érdekes, a magyar nyelv és kultúra ápolói általában a szélsőjobboldaliak. Ők kényszerítették a már idegenben születetteket a magyar nyelv és múlt megismerésére. Ők építették a magyar templomokat. Mai szóhasználatban ők a „fundamentalisták”, akik valójában nem akarnak beilleszkedni, divatos szóval „integrálódni” az új környezetbe. Kevesen vannak, de hazai szempontból külföldön ők a magyar nemzethez tartozás fő ápolói, hívei, támogatói. A nagy többség azonban már az új haza, az idegen szülőföld tagja.

Ezek a gondolatok keverednek bennem Géza halálával kapcsolatban. Gyermekei szomorú családi eseménynek tartják apjuk elvesztését, fel sem merült bennük, hogy halálát a szülőhazában nemzeti gyásznak tartják. Hazai szempontból nevezhetem emigráns sorsnak, amit Magyarországon nem igazán értenek, és nem éreznek át.

Stephen Elekes

Címke: SZER

az RFE (Radio Free Europe) a hidegháború szüleménye, azzal a végső céllal, hogy „megszűnésünk jelzi majd, hogy sikeres és jó munkát végeztünk, mert nincs ránk többé szükség”

Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton, egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást.

„….Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét…” Ez nem igaz! Ez szemenszedett hazugság! A Rádió mindig is távol tartotta magát az „emigráció”-tól.

A magyar osztály dolgozói is csak a hírekből tudták meg, hogy ki pénzelte (addig) a Rádiót.

Az Agency for Global Media ugyanis nem felügyeli az adásokat, csak javaslatokat tehet!

A Kelet-Európának (rabnemzetek) szóló műsorok finanszírozása úgy került a nyugati köztudatba, hogy azt az amerikai lakosság adományából tartják fenn.

Mindezek ismeretében vajon mit akar a „magyar lobby” elérni? Néhány demokrata párti (befolyásos) amerikai magyar erőlteti a SZER magyar osztály újraindítását.

Tudomásul kell venni, hogy minden platformon történő újraindulás a magyar kormány beleegyezésével indulhat csupán!

Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi rádióállomástól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

az első szabadválasztás helyszíni közvetítésekor a debreceni tudósító így jelentkezett be: „az SZDSZ „sajnos” elveszítette a helyi választást”. A Rádió addigi hitele pillanatok alatt odalett.

Ha lenne SZER, azt ki fogja működtetni és finanszírozni?

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA