Emlékezés a SZER-re

0
1011
SZER
wikimedia

Az alábbi megemlékezés a SZER magyar adásának megszűnésének 20. évfordulójára íródott. A napokban volt a 25. évforduló, ez adja az aktualitást, mivel a helyzet azóta sem változott. A hazai média megfeledkezett róla.

Várok. Csak várok. Vajon mikor fog beszámolni a hazai „baloldal” vagy akárcsak a jelenlegi ellenzék valamelyik hírportálja, a Szabad Európa Rádió megszűnésének 20. évfordulójára rendezett megemlékezésről, mely október 31-én volt a budavári Széchenyi Könyvtárban. Ez már csak azért is ildomos lenne, hiszen úton-útfélen e Rádióra hivatkoznak a tárgyilagos hírközlést és hírszolgálatot hiányoló és sürgető, mi több, követelő „balliberális” erők határon innen és messze túl. De, sehol semmi. Még rövid hír formájában sem találtam az eseményre utalást.

Szomorú. Hiszen, valójában csak a megemlékezést akartam krónikásként lejegyezni. Valahogy úgy, ahogy (részben) a Heti Válasz tette. Persze egyéni meglátásaimmal fűszerezve. Arról tudtam, hogy az egykori szamizdat műsorok szerkesztőjének neve (Kasza Levente) kimaradt a programtervezetből. Ezt ő „a baloldal elleni támadásnak” ítélte meg. A szervezők pedig azzal védekeztek, hogy csak azok nevét szerepeltették, akik biztosra mondták személyes megjelenésüket. Ezt a magyarázatot nem fogadta el, és hirtelen felindultságában letiltotta az általa készített és sugárzott műsorok bemutatását, ill. felhasználást. Barátilag közöltem vele, hogy ez butaság, mivel ezzel az egész akkori és mai ellenzéknek is sokat árthat. Hiszen feledésbe merülhet a Rádiónak a puha diktatúra utolsó éveire jellemző egyik fontos feladata: az ellenzéki és szamizdat anyagok eljuttatása a széles néptömegekhez, a szigorú állami cenzúra és média megkerülésével. E nélkül pedig a SZER történetét bemutató kiállítás nem lesz kerek.

A megemlékezésen ez a hiány láthatólag senkit sem zavart. A szervezők mindent elkövettek a rendezvény sikeréért, ami nem is maradt el. A kiállítás egyik fénypontja volt az a zseniális ötlet, hogy a SZER 1956. október 31-i egész napos műsorát percről percre követni lehetett, azonos időben, pont úgy, mint ahogy az történt. Fantasztikus időutazás!

A fentebb említett Heti Válasz cikk azonban felhívta figyelmemet egy furcsa visszásságra. Amikor a „legendás egykori szerkesztők” visszaemlékezéseit rögzítve …..” a cikkben feltűnt Lovas István (Ferenci Zoltán) neve, eszembe jutott, hogy a „legendás” szerkesztőt kollégájával (Zsille Zoltán) együtt azért rúgták ki, mert 1989 tavaszán a müncheni központban a Rádióról és alkalmazottairól mocskolódóan nyilatkoztak a kommunista Magyarország sztárriportereinek: Havas Henriknek és Forró Tamásnak.

Természetesen a renitensek is hozzátartoznak az (őszinte) összképhez, a SZER történetéhez. Épp úgy, mint az egykori demokratikus ellenzék és tagjai, akikről ugyancsak van hang- és képanyag, és amiből a kiállításon semmi sem volt látható. Így utólag, egy (ugyancsak legendás) szerkesztő elhamarkodott döntése ellenére, a történelmi hűség kedvéért, valamilyen formában mégis csak meg kellett volna említeni „A holnap hullám hosszán”, a „Gondolatforgató” és a „Kommentár nélkül” című műsorokat.

Jómagam (Bálint Mihály) két történettel járultam hozzá a megemlékezés sikeréhez.

1.

Az egyik előttem szólaló személyes emlékként említette, hogy Magyarországon családi körben suttogva beszéltek a Rádióról ….

Erre visszautalva meséltem el gimnazista élményemet a 60-as évek elejéről (1965-ben érettségiztem). A budapesti Bolyai János gimnáziumba jártam, és az iskolarádióban emlékműsor volt Bolyairól, benne Gauss-szal való barátságáról. A műsor végén a tanár megkérdezte, hogy mire emlékszünk, mennyire figyeltünk? Az egyik srác felállt, és elkezdte mondani:

“…amikor Bolyai levelet írt Gallicus-nak…….”

Az osztály élénk kuncogásba kezdett. A srác elpirult, a tanár pedig pléhpofával csak ennyit mondott:

Fiam, az  Gauss! A Gallicus máshol van.” ;-)))

2.

A Rádió erejét saját bőrömön tapasztaltam. Olvastam a Kossuth Rádió híreinek leiratában (Monitoring), hogy Budapesten is fel fog lépni Tina Turner. Közben az asztalomon fekvő Bild-Zeitung első oldalán az áll, hogy Tina megérkezett Frankfurtba, de ágynak esett, lázas beteg, Valószínűleg nemcsak a frankfurti, de a hamburgi koncertje is elmarad. Mint a Forgószínpad kis, színes híreinek írója, gondoltam, ezt megírom, hogy tudjanak róla otthon is.

Másnap egy kollega benyít az ajtón és kérdi: Írt valaki közületek Tina Turner-ről? Mondtam: igen, én, mire közölte, hogy menjek az igazgatóhoz. Az igazgató rögtön a tárgyra tért és kérte, meséljem el, hogy mit írtam. Elmondtam neki, és rákérdeztem, hogy mi a baj? Mire elmondta, hogy a budapesti amerikai nagykövetségről érdeklődnek a hír és szerzője iránt. Ugyanis Tina impresszáriója felhívta Budapestet, hogy hogyan halad a jegyeladás. Közölték vele, hogy egyáltalán nem fogy. Miért? – kérdezte. Mert a Szabad Európa bemondta, hogy beteg. Azonnal telefon a budapesti amerikai nagykövetségre, onnan meg Münchenbe, és végül a Magyar Osztály igazgatóján keresztül hozzám.

Kellett írnom egy új hírt, hogy Tina Turner már lábadozik és a budapesti koncertjét biztos megtartja.

Azt hiszem, mindkét story tetszett a megemlékezés hallgatóságának. A szervezőknek biztosan, hiszen emberközelbe hoztam a SZER dolgos hétköznapjait.

Stephen Elekes

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .