A mai kávézás alkalmával folytatjuk a nem kormányoldali pártokat és mozgalmakat bemutató sorozatot, annak minden nyűgével s nyilaival, ugyanis paradox helyzetben van a krónikás: rosszat írni nem akarna, jót nem nagyon tud, mert nincs mit, de udvariasságból elhallgatni a tényeket szintén nem érdemes. Mai alanyunk ugyanis a Lehet Más a Politika lesz.
Hát bizony, lehetett volna más is, ígéretes volt a kezdés, szomorkásabb a folytatás. Ugyanis arra, amit az LMP ígért, voltaképpen nagyon nagy igény lenne Magyarországon: alapítónyilatkozatuk szerint a liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat követtek volna. A legfontosabb kérdéseknek a részvételi és képviseleti demokrácia minőségét, a társadalmi igazságosságot, valamint a környezetvédelem és az ökológiai fenntarthatóság kérdéseit tekintették annak idején, alapításkor.
Van ebben minden, mint a búcsúban: kicsit sok a dísz ezen a karácsonyfán, meg is roskadt alatta, amint teltek-múltak az évek. Bizony égető szükség lenne, hogy mást ne mondjak, egy valódi környezetvédő pártra minálunk, ugyanis a meglévők általában bevallottan vagy hallgatólagosan, de valamelyik nagyobb párt környezetvédő tagozatai, és nem titkolhatjuk azt sem, hogy volt időszak, mikor a magyarországi környezetvédő mozgalmak egy része kifejezetten a szélsőjobbal kacérkodott, annak ellenére, hogy ez a gondolkodásmód a világ összes többi részén vagy középen áll, vagy enyhén balra húz.
Csodálatos lett volna, ha sikerül hidat verni a liberális, a balközép és a konzervatív oldalak közé
Az is csodálatos lett volna, ha sikerül hidat verni a liberális, a balközép és a konzervatív oldalak közé, a közös értékekből építkezve – itt álljunk meg egy szóra, a „liberális” csak egy magyar specifikum miatt lett balközép besorolású a honi közgondolkodásban, a kényszer szülte 1994-es MSZP-SZDSZ koalíció folytán, a világ többi részein a liberális nem okvetlenül jelent baloldalit. Egy ilyen, gyűjtőpárt jellegű mozgalom talán helyére tudta volna tenni a fogalmakat is, a politikai irányzatok egymáshoz való viszonyát is.
De nem tette, kérem, nem tette.
A fontos merény kifordult medribül s elveszté tett nevét.
Hogy miért is? Annak ezer oka van, mondta a plébános, mikor a váci püspök megkérdezte, miért nincs déli harangszó a faluban, de a legelső ok mégis az, hogy nincs harang.
Az LMP esetében nem egy, hanem több fő ok is akadt. Az első, hogy nagyon eltérő gondolkodású és nagyon erős egyéniségek alkották már a legelejétől a vezetését – csodacsapat, mondhatnánk, csak éppen a verhetetlen tizenegyben sem volt mindenki középcsatár, itt meg mindenki gólkirálynak született… És hát az erős egyéniségek markáns véleményei erősen széttartóak voltak.
Rosszkor jutottak az Országgyűlésbe
A másik gond az lehetett, hogy nagyon rosszkor jutottak ők az Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP 2010-es, elsöprő, kétharmados győzelme után. Talán, ha nincs a kormánynak ekkora többsége, ha hiányzott volna elég képviselő a kétharmadhoz, az LMP politikai súlya, jelentősége is nagyobb lehetett volna – így azonban nem tudtak reális befolyást gyakorolni az események menetére.
Nem segített nekik a rengeteg kilépés, leszakadás sem. A magyar társadalom a Fidesz 2010-ben elért túlhatalmára egy darabig nem volt képes reagálni, aztán azonban gyorsan alakultak az ellenzéki mozgalmak, gyorsan értek el látványos sikereket és szintén gyorsan hunyt is ki a ragyogásuk. A legelső ilyen talán a Milla volt, akik 2012. március 15-én már jelentékeny politikai erőt képviselve, több tízezres ellenzéki tüntetést szerveztek. A Milla csoport és a Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök vezette Haza és Haladás Egyesület, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalom szövetségeként jött létre aztán az Együtt 2014, a megalakulás hírét ünnepélyes keretek közt, a 2012. október 23-i tüntetésen jelentették be, amit a Milla szervezett, és ahol Tamás Gáspár Miklós is felszólalt
Jött a pártszakadás
Azonban megalakulását követően, még 2012 októberében az Együtt 2014 csatlakozásra hívta fel az LMP-t, és ez megosztotta a párt tagságát, illetve – először – a vezetőségét. Az LMP novemberi kongresszusának két irány közül kellett döntenie: az egyik – Schiffer András által is támogatott – javaslat kizárta volna a csatlakozást, bizonyos feltételek teljesülése esetén megengedve a tárgyalást más kérdésekben; a másik szerint – mely mögött mások mellett a frakcióvezetés: Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea állt – az LMP megkezdhette volna a tárgyalásokat, egy későbbi időpontra tolva a döntést a tényleges csatlakozásról. Hosszas kongresszusi vita után a küldöttek többsége az első irány mellett állt ki, kizárva az Együtt 2014-hez való csatlakozást. A döntést követően Jávor Benedek frakcióvezető és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes lemondott tisztségéről. A stratégiai tárgyalás hívei létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Platformot és kiléptek. Ezt a lépést a párt tagságának körülbelül tíz-húsz százaléka bánta.
És sok, nagyon sok leszakadás volt még a párt történetében.
2014-ben az LMP már csak öt helyet tudott szerezni az Országgyűlésben, így a párt jelentősége tovább csökkent, 2018-ban nyolc képviselőjük jutott be, de mivel a vezetőségük állandóan változik, képtelenség megmondani még azt is, hogy pillanatnyilag milyen vezérelveket képviselnek.
Meg merném kockáztatni, hogy az LMP jelenlegi súlyánál nagyobb erőt képviselnek még azok is, akik az idők folyamán kiléptek a pártból – és ez impozáns lista lenne, ha összeállítanánk.
A párt egyik alapvető hibája az volt, amit az összes többi is elkövet:
azzal ugyanis, hogy elfogadják a mandátumot ebben a Parlamentben egyben elfogadják annak törvényességét is, belemennek abba a játékba, ami arról szól, hogy ez egy demokratikus állam, megfelelő és működő intézményrendszerrel. Mely intézményrendszer azonban nem működik, vagy legalábbis semmiképpen sem úgy, ahogy kéne – hiába volt minden nagy leleplezés, minden akció, hiába Szél Bernadett álruhás beszivárgása a rokkantnyugdíjasok jogfosztása idején. Működő intézmények híján, ha nyilvánosságra kerülnek a botrányos tények, mindenki elhűl, majd – és nem történik semmi. Nem indul vizsgálat, ha mégis indul, semmit sem talál, ha talál, azt nem tekinti fontosnak, és minden botrány elsikkad.
Sőt: minden leleplezés emeli a közönség ingerküszöbét, a heti botrányok viharában szinte már észre sem veszünk olyan vérlázító dolgokat, amik miatt tíz éve a fél ország az utcán lett volna. Így aztán hiába minden leleplezés, oknyomozás, jó szándék.
Lehetne most írni még sokat botrányokról, kilépésekről, vitákról és frakciózásokról az LMP kapcsán, lehetne firtatni a párt ilyen vagy amolyan szimpátiáit, de sok értelme nem volna.
Az LMP úgy indult, hogy azt mondta: lehet más a politika.
Egy másik országban lehetett is volna – itt nem.
Hosszú ideig még tényezői lesznek bizonyos szempontból a magyar belpolitikának, de valószínűleg sosem lesznek meghatározói.
És a mostani állapotokat tekintve ez talán nem is baj.
„Lehetett volna, mégsem az lett” – énekelné az Illés.