Halló, pincér, ma kérek újságot is a kávé mellé… hogyhogy melyiket? Magyar Nemzetet. Nyugalom, nem akarok olvasni beszélgetés helyett, csak a mai diskurzus tárgya ez a sajtótermék lesz. Ez a lapnak tűnő tárgy, mely bűnelkövetésre különösen alkalmas, ugyanis már a puszta léte kimeríti a fondorlatosan elkövetett szélhámosság fogalmát.
Ugyanis mit lát rajta az olvasó? Elsősorban látja a főcímet: „Magyar Nemzet. Alapította: Pethő Sándor”. De ha belenéz, azt látja, hogy ez a Magyar Idők, alapította Liszkay Gábor. Szóval, már a címlapon csalás ténye forog fenn: az a lényeg, hogy ma reggeltől a Magyar Idők Magyar Nemzet címen jelenik meg, amit a nagyra becsült kormánymédia úgy hív, hogy „hazatért a Magyar Nemzet”. Haza, kérem, haza, senkit se zavarjon, hogy úgy hajigálóznak ezzel a lappal, mintha forró krumpli volna… És azért ma zajlott ez a művelet, mert ma van a G-nap évfordulója.
Aki nem tudná véletlenül, mi az a G-nap, annak elmondom:
Simicska Lajos 2015. február hatodikán választotta le médiabirodalmát a kormánypártról és részben fordította szembe vele. Az akkori eseményeket számosan elemezték már, még számosabban fogják, a jövő történészeinek tömege fogja ebből írni a diplomamunkáját, ideális téma, ugyanis senki sem biztos abban, mi a jófene történt akkor. Még én is foglalkoztam volt vele, körülbelül azzal az eredménnyel, miszerint valószínűleg gazdasági érdekek ütközhettek frontálisan politikai érdekekkel.
Simicska médiumainak munkatársai döntés elé kerültek: vagy a kormányt szolgálják a jövőben, vagy a munkaadójukat. Volt, aki felállt, volt, aki maradt. A felállók segítségével kezdett el alakulni az a kormánypárti médiabirodalom, ami mostanság a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványban teljesül ki, akkor indították – illetve fél évvel később – a Magyar Időket is, a Napi Gazdaság még füstölgő romjain. A tulajdonos Liszkay Gábor volt, a Magyar Nemzet előző főszerkesztője. 2015. szeptember elsején jelent meg először. Közben a Nemzet próbált minőségi újságírást űzni az ott maradt munkatársakkal, gyakran sikerült is, bár tudták, hogy az életükért menetelnek, ha a kormány nem bukik meg a választásokon, nekik végük.
A kormány maradt, és Simicska fénysebességgel szüntette meg a lapját
Maga a név, a „Magyar Nemzet” valamiképpen mégis a kormány tulajdonába került, és most lám, fel is használják, a lehető leggazdaságosabb módon: egyszerűen ráírják a Magyar Idők fejlécére, volt egy lapjuk, lett egy lapjuk, semmi több nem történt.
És aki most példa nélküli merényletet kiált a sajtószabadság ellen, az téved. Mármint nem abban, hogy ez merénylet, hanem abban, hogy példa nélkül áll. Van rá példa: épp a Magyar Nemzet történetében. Történt pedig, hogy a Postabank-csőd után, 1998-ban a sajtóportfólió az első Fidesz-kormány kezébe került, ekkor szüntették meg a nyereséges Kurírt és tartották meg helyette a veszteséges Magyar Nemzetet. De az életben maradt szerkesztőség munkatársai sem örülhettek sokáig – 2000-ben egyesítették őket a Napi Magyarországgal, mármint oly módon, hogy minden régi embert elbocsátottak és helyére egy Napi Magyarországos került. Tulajdonképpen ez volt a Magyar Nemzet első nagy színe változása, a mostani csak a második.
Ezt a lapot fordította szembe Simicska a kormánnyal, ami 2000-től tizenöt éven át szolgálta a Fidesz-KDNP-t. Ettől ment el sok munkatárs, főként azok, akik vagy őszintén és vakon hittek még a saját hazugságaikban is, vagy annyira szükségük volt a pénzre, netán karrierben reménykedtek. Aki maradt, az most vesztett: ők nyertek.
Aki Magyar Időket akar olvasni, kér egy Magyar Nemzetet
Akkor a pillanatnyi helyzet az, hogy aki Magyar Időket akar olvasni, kér egy Magyar Nemzetet, aki Magyar Nemzetet, az kér egy Magyar Hangot. Mert a Nemzet ellenzéki időszakának munkatársai most ott dolgoznak.
De emberek, álljunk meg, ne rohanjunk: hát mi lesz a fővezérrel, a hűséges Gajdics Ottóval, a rendíthetetlen pártkatonával? Akinek mindegy, melyik párt katonája, ő rendíthetetlen, ő erre a hivatásra született. Aki még tavaly nyár végén is azt mondta a Népszava akkori értesülésére, mely szerint a Magyar Időket fogják átnevezni Magyar Nemzetre (ahogy történt is ma reggeltől), miszerint:
„Ez egy minden valóságalapot nélkülöző bulvárkacsa. Egyetlen szó sem igaz belőle. Jelenleg nincs is napirenden ez a kérdés, így döntés sem születhetett róla.”
Érdemes különben idézni, mit írt erről akkor a Pesti Srácokban Pilhál Tamás:
„A Népszava álhírét a teljes balliberális média (Index, 24.hu, hvg.hu, 444.hu, 168 Óra, ATV, Mérce, napi.hu, propeller.hu, Magyar Narancs, infostart.hu, blikk.hu, Alfahír stb.) kritikátlanul átvette, és arra sem vették a fáradságot, hogy egy telefont megeresszenek Gajdics Ottónak vagy a Magyar Idők tulajdonosának, igaz-e egyetlen szó az egészből… Úgy tűnik, a legalapvetőbb szakmai alapszabályról („hallgattassék meg a másik fél”) még nem hallottak. Mindez azért is beszédes, hiszen e lapok jelentős része magát tekinti az újságírás, a „SZAKMA” egyedüli letéteményesének, a nemzeti-jobboldali lapokat viszont „propagandatermékeknek”, az ott dolgozókat „propagandistáknak” csúfolja, akiknek úgymond „semmi közük a szakmához”. Ennyit erről.”
Pilhál úr, álhír? Kinek is lett igaza végül?
És melyik lap a propagandatermék, valamint melyik a szakma letéteményese ezek szerint?
Ezért a pofonért házhoz tetszett jönni.
De térjünk vissza a hű Gajdicshoz: vele mi lesz? Tegnap pár órán keresztül úgy tűnt: kiadják neki az obsitot, ami rút hálátlanság lett volna vele szemben.
Hát nem adták ki.
Gajdics Ottó mától a Szabad Föld főszerkesztője.
Dehogy vesztette el a székét – kapott egy másik, régi, jól bejáratott lapot, amit tönkretehet! És megbízhatunk benne, megbízhatunk képességeiben: tönkre is fogja tenni.
Tönkre ám – neki magának meglesz a kenyere, meg az udvartartásának is: a most még ott dolgozó valódi újságírók kezéből verik ki.
De azért a Magyar Nemzet átalakulása is tartalmaz egy érdekes momentumot. Nem verte nagydobra az új főszerkesztő, Ballai Attila, de szép csendben, minden feltűnés nélkül törölték a lap teljes eddigi archívumát.
Jól tetszettek olvasni: nincs többé tegnap.
Kitörölték az egészet, több évtizedre visszamenőleg. Elérhető ugyan az Arcanumon, de csak előfizetők számára, pénzért: mikor Simicska megszüntette a lapot, magát az archívumot meghagyták nyilvános elérésűnek, ahogy a Népszabadság archívuma máig elérhető ilyen módon – betűkből rakott sírköve egy hajdan hatalmas lapnak ma, és kincstára lesz a jövendő korok történészeinek.
Nos, a Magyar Nemzet múltja már nem létezik
A múltat végképp eltörölték, senkik voltak, minden akarnak lenni – egyelőre csak nagyobb senkik lettek.
A sajtómunkás úgy hiszi – mert így is volt a közelmúltig – hogy legalább részben nem a mának, hanem a holnapnak dolgozik. Hogy ha száz év múlva valakit érdekel, mi történt manapság, előveheti, amit erről írt, fellapozhatja akár digitálisan, akár papíralapon, hogy a jövő nemzedékek tőle fogják tudni, miként morzsoltuk kínos perceinket a huszonegyedik század elején.
Azonban sok jel mutat arra, hogy az online archívumok alapján a jövő nemzedékek nem fognak rólunk találni semmit. Akár politikai, akár gazdasági viharok sodornak el egy lapot, az új urak első dolga, hogy tisztára söpörjék, megszüntessék a múltat. Mától minden másképpen volt, minden velünk kezdődött!
Ne tessék azt hinni, hogy ez kormánypárti specialitás
Hol van a 168 óra archívuma a mostani tulajdonos előtti időkből? A Széchenyi Könyvtárban, meg az Arcanumon, ingyen és nyilvánosan az sem hozzáférhető. A lap oldaláról mindent töröltek a tulajdonosváltás előtti időkből.
Most eltűnt a Magyar Nemzet is, még pár váltás, és eltűnik a teljes magyar sajtó, mintha sosem lett volna.
Soha meg nem írtuk volna.
Nekem is van olyan cikksorozatom 2013-ból, amit kéthetente lopnak el, mert véletlenül jól sikerült, és nem tudom bebizonyítani, hogy én írtam – ugyanis az eredetit tartalmazó archívum szintén törlésre került, egy olyan lapnál, amelynél tulajdonosváltás volt. És nem, nem lett kormánypárti.
Ne mondjuk, hogy „de hiszen meglehet még az Arcanumban, az OSZK-ban” mert nem lehet meg. Ezer dolog történhet az Arcanum tárhelyével is, a könyvtár is leéghet, elpusztulhat, amúgy is költöztetik. És az Arcanum sem mindent archivál.
Lapok hamvait morzsolgatjuk kezünkben, elporladt írások pernyéjét sodorja a szél. Azt mondja a latin: „Habent sua fata libelli”, a könyveknek megvan a maguk sorsa. Mi meg mondhatjuk, hogy habent sua fata data, az online őrzött adatoknak, írásoknak is.
Ha valakik úgy akarják és van hozzá elég hatalmuk: mától vagy holnaptól mi nem is dolgoztunk soha. Hiába a munkával töltött évtizedek, úgy kitörölnek minket, hogy nyomunk sem marad, csak egy nagy, sötét középkor a huszonegyedik század elején, rejtélyes idő, mítoszok kora, amiről a jövő nem tud majd semmit.
Elég hozzá pár politikai és gazdasági váltás.
Úgy eltűnik a magyar sajtó és a magyar kultúra, mintha sosem lett volna.
Nem is kell hozzá sok, kérem.
Hatalom kérdése a múltat végképp eltörölni… és ettől nemzetivé lesz holnap a világ?
Frissítés: mégis van archívum, de úgy működik, hogy ne működhessen, tehát nincs. Az a helyzet, hogy átírták az oldal keresőjét, így az alapműködésben az URL-be betesz egy korlátozást, hogy csak a 2018. augusztus 6 utáni hírekben kereshessen az olvasó: ezen kívül van egy külön archívum a korábbi Nemzet-cikkekből, de nem lehet keresni bennük, csak ömlesztve van 20 ezer oldalnyi cikk. Ennek köszönhetően a régi MNO-cikkeket nem lehet megtalálni, hiszen változott az URL-jük, viszont rendesen megkeresni sem lehet ezeket az archívumban. Ráadásul a szövegeket ömlesztve öntötték be az új archívumba, elvesztek a képek, a linkek, a beágyazások. Vagyis van archívum, csak nem használható, nem jó semmire. Köszönet az információért az Index munkatársainak!
