Kezdőlap Címkék Shortolás

Címke: shortolás

Tovább esett a forint

0

Csütörtök reggel a tegnapi rekordértéket túllépve 328,37-en új csúcsot (mélypontot) ért el az euróval szemben. Azóta kissé enyhült a helyzet, bár a kurzus most is 328 felett van. Az MNB lépését várja a piac.

Valamit alighanem tennie kell a Magyar Nemzeti Banknak, amely eddig azt hangoztatta, hogy az infláción kívül lényegében semmilyen más szempontot se mérlegel az alapkamat alakításakor. Az elmúlt napokban viszont vízbe dobott kőként hull a mélybe a forint.

Ma reggel újabb csúcsot állított be az euró: 328,37-et. Ennek hátterében semmilyen konkrét esemény sincs. Amint az tegnap megírtuk, úgy került eddigi mélypontjára a forint, hogy a térségben immár egyedüliként egy százalék alatti az alapkamat (természetesen leszámítva az eurót használó országokat). Ez egyre nagyobb támadásoknak (az árfolyam esésére „fogadó”, abból nyereséget elérő manővereknek, az úgynevezett shortolásnak) teheti ki a forintot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!