Kezdőlap Címkék Safarov

Címke: safarov

Safarov cellaszomszédja voltam – Egy döntés margójára

„Megyek haza, Arkadas! Most mondta a követségről az ember, aki itt volt nálam, hogy megegyeztek a magyar kormánnyal, és egy-két éven belül hazamegyek!”

Robert Yugovich (írói álnév) egy kalandos életutat megjárt, a vajdasági Topolyáról származó férfi, akinek élete még fiatal korában kezdett bonyolódni. Húszéves sem volt, amikor katonakötelesként részt kellett vennie a délszláv háborúkban, ahonnan lelépett, és Magyarországon próbált munkát, megélhetést találni. Nem nagy sikerrel. Viszont megismerkedett a bulik környéki drogfogyasztással, -terjesztéssel. Innen ívelt fel alvilági karrierje, úgyhogy az ezredforduló tájékán már egy nemzetközi kábítószeres (ecstasy) maffia második embere lett Amszterdamban.
Yugovich, immár négy könyv szerzője, főleg Topolyán él, ahol a stílszerű Jail nevű szórakozóhely tulajdonosa.

A Safarov történet

„Ramilt – vagy, ahogy egymást hívtuk kölcsönösen, „Arkadast” (ami törökül barátot jelent) – 2009-ben hozták a Gyűjtő B épületének alagsorába, a 7-es cellába. Egy tucat fekete kutya kíséretében, kéz-, lábbilinccsel megvasalva. Egy fejjel magasabb volt valamennyi kísérőjénél.”

A Roncsgyár oldalain Yugovich részletesen beszámol arról, hogy egészen 2010-ig, az örmény kollégáját Budapesten álmában baltával feldaraboló Safarovot nem kímélték a börtönben.

„A cellájának kamerájából jól látták, hogy mikor imádkozik, és ekkor zavarták, hogy ne tudja a napi ötszöri imáját végigcsinálni. Hetente többször végeztek zárkaellenőrzést nála, és ezek alkalmával arra próbálták kényszeríteni, hogy vetkőzzön le meztelenre.

Idegen férfiak előtt meztelenre vetkőzni egy muszlim férfi számára a legmegalázóbb dolog. Homoszexuális tartalmú képeket és cikkeket dugdostak be a cellájába, vagy éppen örmény napi- és hetilapokat.”

„2010-ben Ramilnak meghalt az édesanyja. Kért plusz fél órát, hogy hazatelefonálhasson. Nem kapott. Eljött a barátnője, Sebnem, meglátogatni. Hat év után az első látogatója. Kérte, hogy kapjon az egy óra beszélő helyett két órát, mégiscsak messziről jött, és nagyon ritkán van beszélője. Nem kapott. Kapott viszont plexis beszélőt.”

Yugovics szerint a „fülkeforradalom” után pár hónappal, szinte egyik napról a másikra változott meg Ramil sorsa. Olyan kiváltságokat kapott, amelyekkel nem sok magyarországi fogvatartott büszkélkedhetett.

„Ramil értetlenkedve állt az új osztályvezető előtt – aki egyáltalán nem illett ebbe a közegbe, mert túl rendes fickó volt, főleg elődjével összehasonlítva – amikor az tudatta vele, hogy mostantól mindennap zuhanyozhat, hétfőtől-péntekig mehet az edzőterembe, naponta 30 percet telefonálhat, korlátlan mennyiségű csomagot kaphat, kérhet be nagyképernyőjű lapos tévét stb., ami hétköznapi fogvatartottnak nem jár.”

A Roncsgyár szerzője leírja, hogy ezt követően egyre sűrűbben járt be hozzá, és egyre hosszabb ideig beszélgettek az Azerbajdzsán Nagykövetség egyik emberével.

Nemsokára ki is derült mi lett ennek az eredménye.

„Megyek haza, Arkadas! Most mondta a követségről az ember, aki itt volt nálam, hogy megegyeztek a magyar kormánnyal, és egy-két éven belül hazamegyek!”

Pár órával később, valószínűleg, amikor átgondolta azokat, amiket a követség embere mondott neki, nem volt olyan vidám – állapítja meg Yugovich a Roncsgyár című most megjelenő könyvében.

„Eladtak, Arkadas! Eladtak, mint egy tevét vagy egy biciklit!”

Yugovich magyarázata:

„Nem értettem, miről beszél, de aztán elkezdte részletezni, hogy ez nem egy szokványos, jogszabályok alapján történő kiadatás, hanem a háttérben igen magas érdekek húzódnak meg. Ekkor értettem meg, miért van szükség még egy-két évre, ha a kormány jóváhagyta a kiadatását. Normális esetben egy-két hónap a lefutási idő, legfeljebb fél év. A magyar kormánynak feltételei voltak. Ha nem lettek volna, akkor az egész eljárás egy-két hét alatt lezajlik, és nem lenne szükség egy-két évre.

A magyar félnek gazdasági érdekei voltak Ramil kiadatását illetően, míg a másik oldalon, azeri részen, politikai.

Ramil a második legkedveltebb személy volt az országában, és az ellenzék az év emberének is megválasztotta.  Ahogy közeledtek az azeri választások, egyre szaporodtak a tüntetések, és az elnöki trón megingott, főleg, hogy azt a regnáló elnök az apjától örökölte. Alighanem tisztában volt az elnök azzal a ténnyel, hogy ha meg akarja őrizni elnöki posztját, valami nagyot kell dobnia. Ez a nagy valami csak egyetlen dolog lehet: Ramilt haza kell hozni, ha törik, ha szakad. Az ellenzék aduját kell kijátszani kormányoldalon!”

Yugovich szerint a magyar kormány sem tétlenkedett, gyorsan telepakolta az általa uralt médiát és sajtót, hogy Ramil Safarov magyar könyveket fordít azeri nyelvre. A magyar sajtó – írja Yugovich – úgy tálalta, hogy Ramil már olyan jól megtanult magyarul, hogy kiválóan fordít.

Az igazság az volt, hogy Ramil úgy beszélt magyarul, mint egy apacs indián angolul: „Én lenni rézbőrű főnök, te lenni sápadtarcú halott.”

Ramil olyan magyar szerzők alkotásait fordította azerire, amelyek már megjelentek törökül, és törökből fordította azerira. Ami olyan, mintha szlovákról fordítanának csehre, vagy szerbről horvátra, ukránról oroszra. Majdnem, hogy ugyanaz a nyelv, csak keveset kellett változtatnia a szövegen.

A laptop

„Idővel Ramil újabb kiváltságban részesült. A magyar történelemben elsőként kapott a börtönben saját laptopot!”

Yugovich a már említett meg nem jelent, de a Facebookra feltett interjújában erről a következőket mondta:

„Ő nem internetezhetett, de én egy magyar hatósági szervtől kaptam egy laptopot, mobilinternet-kapcsolattal. Ők nem akartak közvetlen kapcsolatba lépni Ramillal, ezért azt akarták, hogy segítsem Ramil kiadatását és külső kapcsolattartását.

Az egykor Nagy-Britanniában tanult Sebnem (Safarov mennyasszonya, majd felesége) akkoriban az azerbajdzsáni ellenzék egyik vezéralakja volt, ő szerkesztette a kiadatását követelő weboldalt. Amit Ramil angolul leírt egy papírra, én beírtam a gépbe, és elküldtem Sebnem e-mailjére és visszafelé is így működött. Amikor 2011-ben már biztossá vált a kiadatás, kölcsön is adtam Ramilnak a laptopot. Az őröknek valószínűleg fentről szóltak, hogy ne szóljanak bele abba, ami köztem, a „Szerb” és a „Baltás” között zajlott.

„Amikor a kiadatás már célegyenesbe került, el akarták venni tőlem a laptopot. Ez ellen én fellázadtam. Nem akarták, hogy kommunikáljak a külvilággal, nehogy bármit mondjak a kiadatás körülményeiről. A Tanúvédelmi Szolgálat azt állította, hogy fogalmuk sem volt róla, hogyan volt nálam másfél éven keresztül egy internetkapcsolattal rendelkező laptop. Erre hivatkozva a családomat kitették a tanúvédelmi programból, el kellett hagyniuk a védett lakást is. Emiatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pert nyertem a magyar állam ellen, később még kettőt a fogva tartásom körülményei miatt is. Nyolc és fél évet töltöttem 6 négyzetméteren, napi 1 óra sétával, heti egyszer öt perces, hidegvizes fürdéssel. Ezzel és a családom sorsával azt akarták elérni, hogy idegileg tönkre menjek és valami olyat kövessek el a rácsok mögött, ami miatt tovább bent tarthatnak. De 2016-ban szabadultam.”

Yugovich a FüHü-vel is közölte, hogy vannak bizonyítékai azokról a dolgokról, amelyeket a most megjelent, Roncsgyár című könyvében kitálal.

„Az igazam bizonyításához nem kell más, csak egy független igazságszolgáltatás. Szándékosan nem vettem fel a magyar állampolgárságot, mert ha Magyarországon bárki bármikor beperel, jogomban áll egy független európai bíróságnál kérni az ügyem elbírálását. Nem ismerem el a magyar igazságszolgáltatást függetlennek, mert egyértelműen párt érdek alapon üzemel. De ezen kívül is bebiztosítottam magam az évek során dokumentumokkal. A Szafarov kapcsán folytatott elektronikus levelezésem például teljes egészében nálam van merevlemezen, mert szabadulásom után – ki tudja miért, talán gondatlanok voltak – visszaadták a laptopom…

Ramil Szafarov, azeri katonatiszt a NATO Partnerség a Békéért program keretében részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004 elején tartott angol nyelvtanfolyamon, amin Gurgen Margarjan örmény tiszttel szomszédos szobában volt elszállásolva. Szafarov éjszaka baltával lefejezte az alvó Margariant.
2004-ben Azerbajdzsán diplomáciai képviseletet hozott létre Budapesten, kizárólag Szafarov védelme érdekében.
2006 tavaszán a bíróság előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért legkorábban 30 év múlva felülvizsgálható életfogytiglanra és Magyarországról 10 évre való kiutasításra ítélte a baltás gyilkost.
Hazájában Szafarovot hősként ünnepelték, többször kérték a hazaszállítását, amit a magyar állam rendre elutasított, majd 2012 augusztusában váratlanul változtatott az álláspontján és (örmény civil szervezetek tiltakozása ellenére) augusztus 31-én átadta az azerbajdzsáni hatóságoknak.
Szafarovot hazaérkezése után Ilham Alijev elnök azonnal kegyelemben részesítette. Szerzs Szargszjan örmény elnök ezután bejelentette, hogy hazája minden diplomáciai és hivatalos kapcsolatot megszakít Magyarországgal.
A büntetés-végrehajtás átadása nem sokkal azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is Azerbajdzsánba utazott egy lehetséges gazdasági együttműködésről tárgyalni, napokkal a döntés előtt pedig olyan sajtóértesülések jelentek meg, amik szerint az azeri állam 2-3 milliárd euró értékben vásárolna magyar államkötvényt.
Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal osztályvezetője szerint a döntés Orbán Viktor azerbajdzsáni tárgyalásai során született meg.
Egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több részletben több mint kilencmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost – derült ki 2017-ben.

2019

RAMIL SAFAROV (a baltás gyilkos) MAGYARORSZÁG MEGMENTŐJE – I. rész

Sokan azt mondjuk, hogy egy igaz barát, ajándék. Pedig az igaz barátságnak semmi köze sincs az ajándékhoz, mert az egy vívmány. Főleg így, úton a negyven felé. Az ember a legtöbb barátját gyerekkorában szerzi. Felnőtt fejjel már ez ritkábban adatik meg neki, de ha mégis, akkor azt biztos nem ajándékba kapta.

Ramilt – vagy, ahogy egymást hívtuk kölcsönösen, „Arkadas” (ami törökül barátot jelent) – 2009-ben hozták a Gyűjtő B épületének alagsorába, a 7-es cellába. Egy tucat „fekete kutya” kíséretében, kéz-, lábbilinccsel megvasalva. Egy fejjel magasabb volt valamennyi kísérőjénél.

Miután a Venyige utcai BV Intézetben négy „fekete kutya” meggyalázta Ramil Koránját, Ramil pedig egymásra hányta őket, mint Obelix a rómaiakat (csak további vagy fél tucat „fekete kutya” beavatkozásával tudták megfékezni), leszállították Szegedre, ahol két napig bírtak vele. Tökös srác, aki nem tojta össze magát a magyar BV-től.

A magyar BV-k a magyar bűnözőkhöz szoktak, akiknek többsége ehhez a szellemiséghez szocializálódott. Ramil nem illett ebbe a rendszerbe. Amikor megismertem, magamat véltem felismerni benne. Makacs, büszke, és nem „fekszik le” a zsarnokságnak.

Ramil azon kevesek közé tartozott, akinek a büszkesége mindennél fontosabb volt. Akár az életénél is. Sokan összekeverik a nagyképűséget a büszkeséggel, holott a kettő között óriási a különbség: míg előbbihez csak vastag bőr kell a pofán, utóbbihoz gerinc! Az utóbbiból alig van, míg az előbbiből rengeteg, főleg idebent.

Amikor egy büszke embert, aki büszke arra, hogy férfi, meg akarnak alázni, az olyan, mintha az életét akarnák elvenni, és úgy is küzd érte. Vannak elvei és az elveiért hajlandó meg is halni. Sokan vallják ezt, de csak kevesen gondolják komolyan. Ramil komolyan gondolta, és ezt becsülöm benne a mai napig.

Ramil 1977-ben született Azerbajdzsánban, közel az örmény határhoz. Szigorú iszlám törvények és hagyományok között nevelkedett. Számára az iszlám, annak hagyománya és törvényei egyet jelentettek az életével. Ez tette férfivá.

Az első és egyetlen komoly vitánk is ebből fakadt, ami csak azért nem fajult verekedésig, mert egy rács választott el bennünket egymástól, a Rezervátum rácsa.

Ő legalább annyira gyűlölte a nyugatot, amennyire én szerettem, és én legalább annyira vallástalan voltam, mint amennyire ő vallásos.

A délszláv háborúban éppen úgy, mint Hollandiában, az általam megismert radikális iszlamisták enyhén szólva is igen ellenszenves benyomást keltettek bennem. Amúgy is hadilábon állok a vallással, legyen az keresztény, iszlám, hindu vagy bármely más, de az

iszlám végképpen távol áll tőlem, és az összes közül a legellenszenvesebb.
Ramil sem ezért lett az egyetlen barátom a rácsok mögött, hanem, mert férfi volt. Olyan, akit el tudok fogadni barátnak. A vitát azzal zártuk le, hogy amilyen keveset csak lehet, mellőzzük társalgásunkból a vallásokat érintő témákat, de fogadjam el, hogy neki Allah van az első helyen, és az anyukája csak a másodikon, ő pedig azt fogadja el, hogy én meg teszek minden másra, ami nem földi. Mindkettőnknek nehéz volt egymás elveit elfogadni, két-három hónapig nem is beszéltünk egymással, de aztán kezet ráztunk, és mindketten tudtuk, ez nem egy átlagos kézfogás, hanem két férfi kézfogása. Egyszerűen szükségünk volt egymásra. Az ellenségeink közösek voltak, így azok összekovácsolták a barátságunkat.

Mivel Ramil ezután az életem részévé vált, amiért a mai napig hálás vagyok a sorsnak, az elveim szerint tekintettem rá. A barátom barátja a barátom, a barátom ellensége az ellenségem. Így a vallást is elfogadtam. Nem váltam hívővé, csak a barátom iránti tiszteletből tisztelettel beszéltem (beszélek) róla, pont úgy, mintha a barátomról beszélnék. Ami az egyiknek fontos, azt a másik maximálisan tiszteletben tartja. Erről is szól a barátság.

1988-ban az örmények orosz támogatással megtámadták Azerbajdzsánt, és az 1991-ig tartó háborúban Ramil sok családtagját elveszítette, de a legfájdalmasabb veszteség számára a menyasszonya elvesztése volt, akit szintén örmények öltek meg a háborúban. A lánnyal, aki egyben a szomszédjuk is volt, bölcső-eljegyzésben volt, ami annyit jelentett, hogy a szülők már kiskorukban egymásnak szánták őket az iszlám hagyományok szerint.
1991-ben, amikor az örmények elfoglalták Azerbajdzsán egy részét, ahol Ramil is élt, menekültként a fővárosba, Bakuba került családjával. 1992-től 9 éven át Törökországban tanult az Isztambuli Katonai Főiskolán. 2001-ben főhadnagyként tért haza, és mint minden hű hazafi, ő is azonnal jelentkezett a frontvonalra. Egy évet töltött ott, majd 2004 januárjáig Bakuban, a Katonai Főiskolán volt oktató és kiképző tiszt.

2004 januárjának elején érkezett Magyarországra, a Zrínyi Katonai Akadémián szervezett nemzetközi angol tanfolyamra, ahonnan a végső célállomás felé szerette volna venni az irányt, a West Pointra, az USA-ba. Csakhogy a magyarországi tanulmány tragédiába torkollott. Az évfolyamtársai között voltak örmény származású katonatisztek is, akikkel nem jöttek ki egymással.

Egy sértett ember mindig sokkal élesebb. Ennyit legalább illett volna tudniuk a Zrínyi Katonai Akadémia vezetőinek, és akkor talán nem fajul tragédiába Ramil katonai pályafutása.

Ramil volt a sértett fél, aki a háborúban a saját szülőföldjén, kegyetlen körülmények között vesztette el rokonsága egy részét és a szerelmét, valamint meggyalázták az iszlámot.

Normális esetben egy ember nem ugrik arra, ha gúnyosan mosolyognak rá, ha meglökik a vállát és elnézést sem kérnek, vagy ha a nemzeti lobogójára tesznek gúnyos megjegyzést. Csakhogy ez nem normális eset volt. Itt egy katona, egy férfi becsületét, büszkeségét gyalázták újra és újra. Ramil jelezte a vezetőségnek, hogy provokálják, de semmi sem történt. Nem minden nemzet tűrésküszöbe egyforma. Számtalan eset történt Európa-szerte, hogy egy bosnyák megölt egy szerbet vagy fordítva, vagy épp egy horvátot, vagy a horvát mást, csak mert sérelem érte a háború folyamán, családját, hozzátartozóit, a nemzetét. Egyes népeknél a bosszú a mindennapi élet része. Primitív, barbár, de ez van.

Ramil brutális módon végzett az egyik örmény katonatiszttel. Szinte feldarabolta egy fejszével alvás közben, levágva annak fejét és egyes végtagjait.

Sokat beszéltünk az esetről. Miután mondtam, hogy elítélem, amit tett, pontosabban azt, ahogy tette, azt válaszolta, nekem bevallja őszintén, hogy ha tudná, visszacsinálná az egészet. Akkor is megölné, vagy legalábbis megpróbálná, de nem ilyen aljas módon. Adna esélyt, hogy védekezzen, de megölné. Csak az tudja tettét megérteni, aki hasonló cipőben járt, mint ő.

Évek óta figyelem az „ír gázoló” huzavonáját. Az édesapát, aki harcol azért, hogy az illető, aki két csodálatos kisgyermekét halálra gázolta, leülje büntetését. Az elején sajnáltam, ma már megvetem. Százszor elgondolkoztam azon, ha én volnék az apa helyében, tudnék-e ennyire gyenge, már-már szánalmas lenni? A válasz mindig ugyanaz volt: nem! Már biztos végrehajtottam volna rajta a magam általam kiszabott büntetést.

Képtelen lennék lélegezni úgy, hogy tudom, gyermekeim gyilkosa röhög a markába. Sokan mondják ránk, hogy „primitív balkániak”, de mi legalább harcolunk önmagunkért, mert csak büszkén vagyunk hajlandóak életben maradni. Legalábbis én biztos nem tudnék másképpen élni. Nem tudnék az emberek szemébe nézni. Vannak dolgok, amik a törvények felett állnak, ha a törvény erősebb is náluk, és tudjuk, hogy le fog sújtani, akkor is meg kell tenni. Egy apa nem asszisztálhat gyengeségével ahhoz, hogy gyermekei gyilkosa, aki nemhogy hálás lenne a sorsnak, hogy csak három évet kellene vezekelnie megbocsáthatatlan bűnéért, kivonja magát a felelősségre vonás alól.

Folytatjuk…

DK: Orbán érintett az azeri baltás gyilkos ügyében

0

Egy jelentéshez benyújtott módosító indítványról szavaztak tegnap az Európai Parlament plenáris ülésén, amelynek értelmében ki kell vizsgálni az európai politikusok azeri pénzalapból történt megvesztegetéséről szóló információkat.

A módosító indítványt 578 szavazattal 19 ellenében – köztük a Fideszes képviselők „nem” szavazatával – fogadta el a testület.

A Demokratikus Koalíció úgy véli, az azeri baltás gyilkos kiengedése és az ezzel egy időben Azerbajdzsánból Magyarországra utalt, majd itt

nyomtalanul eltűnt hétmillió dollár fényében érthető, de árulkodó a Fideszes képviselők szavazata.

Ha az eddig napvilágra került összefüggések nem beszélnének már önmagukért, ez mindenképpen mutatná a Fidesz legfölső vezetésének és személyesen Orbán Viktornak az érintettségét az ügyben.

A DK azt kívánja megtudni a miniszterelnöktől, ki utasította a Fidesz EP-képviselőit a „nem” szavazatra, egyeztették-e álláspontjukat a magyar kormánnyal, és hogyan viszonyult az EP néppárti frakciója Fideszes tagjainak erre a meglehetősen félreérthetetlen szavazására.

A DK külön kíváncsi Orbán személyes véleményére a tegnap történtekről.

 

7 millió elharácsolt dollár

Már akkor sok sebből vérzett a történet, amikor a magyar kormány elengedte a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarovot.

Safarov, miután egy baltával megölte örmény diáktársát, előbb börtönbe került, majd sokak nagy meglepetésére a magyar kormány hirtelen átadta az ezeri hatóságoknak. Még szinte meg sem érkezett hazájába, máris szabad embernek érezhette magát. Sőt, nem csupán a bilincseitől szabadult meg, de

nemzeti hősként ünnepelték Azerbajdzsánban,

s mint győzelmi lobogót, úgy hordták körbe az országban.

Magyarországon döbbenet és felháborodás kísérte Safarov kiadatását.  Illúziója senkinek nem volt a magyar külügy szakértelmét illetően, de azt senki nem hitte el, hogy ekkora pancserek lettek volna. Pedig

Szijjártóék éppen ezt bizonygatták. Hogy őket megvezették.

Az akkor még a Fideszhez bekötött Magyar Nemzet meg is lobogtatott egy állítólagos levelet, melyben az azeriek állítólag arról biztosították a magyar kormányt, hogy amennyiben Safarovot kiadják Azerbajdzsánnak, odahaza folytatja a börtönbüntetésé.

A legtöbben más okokat sejtettek a háttérben. Jelesül azt, hogy a magyar kormány, illetve annak néhány tagja személyes előnyökre tett szert Safarov kiadatásával. Mert mi másért lett volna Orbánéknak korpás a hajuk, azaz, miért vállalták a nemzetközi szégyent és a hazai tiltakozásokat.

Sokáig – legalábbis a felszínen – nem történt semmi, ám idén szeptemberében kiderült, hogy

az azeri kormány 3 milliárd dolláros alapot hozott létre, melynek célja, hogy közép-európai újságírókat és politikusokat korrumpáljanak.

Nem sokkal később az is kiderült, hogy ebből a pénzből Magyarországra is jutott 7 millió dollár, ahogy azt először az Átlátszó megírta.

Ma Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Guardian értesülései szerint fideszes politikusok, köztük Orbán Viktor is kaphatott a Magyarországra küldött pénzből.

Ara-Kovács Attila pénteki sajtótájékoztatója.

Ez nem az a pénz, amelyet Gyurcsány Ferenc már többször is említett Orbán állítólagos svájci bankszámláival kapcsolatban. A FüHü kérdésére, miszerint lehet-e valamilyen következménye annak, ha kiderül, hogy a Guardian értesülései igazak, a DK politikusa annyit mondott: ha magyar forrásból jött volna az információ, akkor az eddigiekhez hasonlóan most sem történik semmi. Mivel azonban a hír forrása nemzetközi, és ily módon nehezebb eltussolni, bármi megtörténhet.

Még az is, hogy hamarosan okosabbak leszünk. Vagy nem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK