Szlovákiában az oknyomozó újságíró és párjának meggyilkolása után kialakult válság nem enyhül, a tiltakozók száma fokozatosan nő, miközben az ellenzék és a társadalom egy része a kormány lemondását követeli. Ez nem kevés reménnyel tölti el Orbán Viktor ellenfeleit, hiszen Fico bukásával könnyen elveszítheti az egyik legfontosabb külföldi szövetségesét. Azonban a helyzet korántsem ennyire egyszerű, mivel a demokratikus ellenzékben egyesek egyfajta követendő példaként tekintenek a Fideszre.
Az 1989-es „bársonyos forradalom” óta nem vonultak ki annyian az utcára Szlovákiában, mint az elmúlt egy hétben. Nemcsak a fővárosban és a nagyobb településeken, hanem New Yorktól kezdve Londonon át egészen Sydney-ig bezárólag több ezer fős tömegek emlékeztek meg Ján Kuciak oknyomozó újságíróra és jegyesére, Martina Kušnírová-ra. Mindkettőjüket a saját otthonukban gyilkolták meg, mivel a feltételezések szerint Kuciak egy a szlovák kormányhoz, valamint a külföldi (olasz) maffiához vezető szálakkal teli korrupciós ügyről írt cikket.
A tüntetők már nem kizárólag Robert Kaliňák belügyminiszter távozását követelik, hanem a teljes kormány lecserélését, Robert Fico miniszterelnök távozását, a korrupciós ügyben érintettek felelősségre vonását, vagy ahogyan a múlt héten Andrej Kiska köztársasági elnök fogalmazott, egy előrehozott választás megtartását.
A kialakult helyzetbe Fico egyáltalán nem nyugszik bele, aki meglepő gyorsasággal játszotta ki azt a kártyát, amelyet Orbán szokott: Soros Györgyöt. A szlovák miniszterelnök az amerikai milliárdost és hálózatát nevezte meg a „megmozdulásokat háttérből szervező és irányító” személynek, amivel nem kevés megütközést váltott ki még a parlamenti szövetségeseinek körében is. Ugyanakkor ezzel megnyerheti magának Marian Kotleba vezette a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) szélsőjobboldali párt és Andraj Danko irányította Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szavazóit, hiszen ez a két párt már évek óta versenyzik egymással a nacionalista, bevándorló- és Nyugat-ellenes, orosz- és „Orbán-barát” szlovákokért.
Pénteken pedig már Orbán – elsőként a kormányfők közül – csatlakozott Fico „sorosozásához”, amikor a szlovák események kapcsán megjegyezte:
„Az nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok
– majd hozzátette, hogy a Soros-hálózat mindent megtesz a bevándorlásnak ellenálló kormányok megbuktatásáért.
A magyar kormányfő kijelentése elég nagy – és egyben jogos – felháborodást váltott ki a határon túli magyarság és a magyarországi értelmiség körében. Először úgy tűnhet, hogy Orbán ismét a megszokott sorosozással rukkolt elő akkor, amikor valamilyen hazai eseményről, mint a korrupciós ügyekről (Elios) vagy hódmezővásárhelyi vereségről, kell elterelni a figyelmet. Ugyanúgy így könnyű összetartani és mozgósítani a Fidesz szavazótáborát a „közös és mélyen gyűlölt ellenséggel” szemben, aki ismét „összeesküvést szőtt”, illetve „egy újabb Majdant kavart” Magyarország szomszédságában.
Azonban a szlovák miniszterelnök melletti kiállás esetében jóval többről van szó, mint holmi figyelemelterelésről vagy rémisztgetésről. Mivel, ha a Smer túléli a válságot, akkor Orbán hangoztathatja, hogy
ő volt az első külföldi politikus, aki a „nehéz időkben” is nyíltan kiállt Fico mellett.
Ezután pedig a benyújthatja a számlát, ami ebben az esetben egy aktívabb magyar-szlovák politikai együttműködést jelentene a nemzetközi térben. Kétségtelen hogy eddig Budapest és Pozsony között sok kérdés kapcsán hasonló álláspont alakult ki, de egy dologban lényeges eltérés mutatkozott: mégpedig az Európai Unióhoz fűződő viszony kapcsán.
Ugyanis Fico egészen a múlt hétig távol tartotta magát az orbáni retorikai fogásoktól és módszerektől. Nem akarta, hogy a „sorozosással” és „állítsuk meg Brüsszellel” taszítsa el magától az uniós politikusokat. Ezzel párhuzamosan nem szerette volna tönkretenni azt az önmagáról kialakított képet, miszerint ő egyfajta közvetítő az uniós politikusok és a közép-európai kormányfők között. Ez a fajta egyensúlyozó politika pedig kifizetődő volt számára, hiszen egyre inkább úgy tekintettek rá, mint az egyetlen reális partnerre a térségben. Sőt, a tavalyi év másik felében már rengeteg olyan cikk jelent meg a magyar, a szlovák és a nemzetközi sajtóban, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy a Fico számára fontosabbá vált az Európai Unió, mint a visegrádi együttműködés. Ezek konklúziója röviden az volt, hogy
„Szlovákia a mag-Európához, vagyis Franciaországhoz és Németországhoz, nem pedig a lengyel-magyar együttműködés jelentette Közép-Európához szeretne tartozni”.
Ezért fordulhatott elő az, hogy bár a szlovák kormány hivatalosan menekültellenes, de tavaly megígérte, hogy Pozsony hatvan menekültet vesz át Görögországtól és Olaszországtól. Így ők megúszták azt az uniós kötelezettszegési eljárást, amelyet a kvóták nem teljesítése miatt indítottak el Budapest, Prága és Varsó ellen. Fico külön folytatott megbeszéléseket Emmanuel Macron francia elnökkel, vagy Ausztriával és Csehországgal együtt az úgynevezett slavkovi hármas (S3) nevű együttműködést kezdte el favorizálni a V4-ek helyett.
Viszont Fico hatalmon maradása ennek a politikának a végét jelentheti. A szlovák miniszterelnök egyelőre még beéri Sorossal, de ha az orbáni példákból indulunk ki, akkor nem elképzelhetetlen, hogy ez majd előbb-utóbb egy intenzívebb „brüsszelezésbe” – vagy akár „enszezésbe” – fog átcsapni. Ez pedig csak zene lenne a Fidesz füleinek, hiszen egy olyan ország vezetésével kerülne egy hullámhosszra, amely az euróövezetei tagságának köszönhetően nagyobb súllyal és több befolyással rendelkezik az EU-ban, mint a többi visegrádi ország együttvéve.
Ezért sem meglepő, hogy az uniós intézmények és politikusok meglepően óvatosan nyilvánulnak meg a szlovákiai eseményekkel kapcsán. Kétségtelen, hogy a gyilkosságot elítélték és segítséget ígértek a nyomozásban, de leszámítva az Európai Néppárt Kaliňák távozását követelő szombati nyilatkozatát, még senki nem követelte a kormány tagjainak lemondását vagy emeltek szót az előrehozott választásokért. A tüntetések előtt egy nappal Pozsonyba látogató EP-képviselők, akik között jelen volt Jávor Benedek is, szintén visszafogottan nyilatkoztak, s folyamatosan a „helyzet bonyolultságára” hívták fel a figyelmet, miközben „megértik, hogy miért nehéz a kormányfőnek megválnia a belügyminisztertől„. Brüsszelben nagyon jól tudják, hogy minden Pozsonyt érintő kritikával valójában csak tovább löknék Ficot Orbán karjaiba. Egy valóságos rémálmot jelentene számukra, ha a szlovák kormányválság elmúltával a kormányfő ugyanolyan EU-, Soros – és migráció-ellenes retorikába és politikába kezdene, mint a magyarországi kollégája.
Mi lenne akkor, ha teljesülne a szlovák tüntetők legfőbb vágya és előrehozott választásokat tartanának Szlovákiában? Vajon ez súlyosan érintené Orbánt? A visegrádi négyek elveszítenék Pozsonyt, mint egy fontos szövetségesüket?
Amennyiben a legutóbbi közvélemény-kutatásokból (AKO és a Focus) indulunk ki, akkor Szlovákiában három ellenzéki párt lenne esélyes a győzelemre és a kormányalakításra, mégpedig a SaS – OĽaNO-NOVA – Sme Rodina. (Természetesen az sincs kizárva, hogy újra a Smer nyeri meg a választásokat, de a kormánykoalíció létrehozása már rendkívül nehéz lenne). Bármilyen furcsának is tűnhet elsőre, de ez korántsem jelentene rossz hírt a Fidesz számára. Ugyanis az előző években mindhárom párt
sokszor a Fidesz politikáját tekintette követendő példának, vagy a vezetőik pozitívan nyilatkoztak a magyar miniszterelnökről
A második legerősebb szlovákiai párt, a Szabadság és Szolidaritást (SaS) vezetője Richard Sulík már most mindent megtesz azért, hogy politikai tőkét kovácsoljon az elégedetlenségből, és ezt felhasználva győzelmet arasson egy előrehozott választásokon. Az önmagát liberálisnak nevező politikus viszont a Fico-megdöntésén és a korrupció elleni harcon kívül igazából semmi komolyabb változást nem akar végrehajtani a szlovák politikában, miközben folyamatosan egy „brüsszeli központú menekült-összeesküvésről” vizionál, amely ellen Szlovákiának védekeznie kell, akár szorosabban együttműködve a többi V4-el.
Sulík tavaly például elterjesztette a szlovák politikában, hogy Fico és az EU „titkos paktumot” kötött egymással a menekültek befogadásáról, ami „semmibe veszi Szlovákia szuverenitását”, s végül – horribile dictu! – pont a szlovák kormányfőnek kellett védelembe vennie Brüsszelt és az EU-t. A menekültkérdés megoldása terén egyértelműen „az orbáni utat” tartja a helyesnek. Mint ahogyan az egyik interjúban egyszerűen megjegyezte:
számára szimpatikus volt, hogy Orbán kerítést húzott a déli határra és ezzel oldotta meg a menekültválságot
Nem sokkal később pedig az okozott komoly meglepetést Szlovákiában, amikor kiderült, hogy Sulík egyike volt annak a hét szlovák EP-képviselőnek, akik tavaly megvétózták az uniós alapszerződés hetedik cikkelyének alkalmazását Magyarországgal szemben. Amikor pedig Sulíkot azzal szembesítették, hogy miért nem szavazta meg a határozatot, mivel „amit a rendszeresen a Fico fejére olvas, azt valójában Orbán sokkal durvábban már megcsinálta Magyarországon”, akkor csupán annyit mondott, hogy
„Magyarországon – ellentétben Lengyelországgal – nem olyan kritikus a helyzet, mint amilyennek az Európai Unió lefesti”
Nem ő az egyetlen, aki a szlovák demokratikus ellenzékben már-már csodálattal adózik Orbánnak. A mindössze három évvel ezelőtt megalakult Család Vagyunk (Sme Rodina) párt szintén sok tekintetben a Fideszt tartja „fő ihletforrásnak”, legyen szó a magyar kormánypárt családpolitikájáról vagy a külföldi vállalatok/bankok adóztatásáról. A pártot vezető Boris Kollár milliárdos két évvel ezelőtt pedig nyilvánosan dicsérte a menekültkvóták elutasításáról szóló magyarországi népszavazást. Sőt, hozzátette: Szlovákiában is egy hasonlót kellene tartani, és tanulva a magyarországi esetből, 30 százalékos részvételi arányra kellene leszállítani a referendum érvényességi határát.
A második legerősebb szlovák ellenzéki párt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) Orbánhoz való hozzáállása szintúgy tartogathat meglepetéseket. Habár az évek során konzervatívnak, jobboldalinak, és kvótaellenesnek állították be magukat, sokáig kritizálták a Fideszt, leginkább annak nemzetpolitikáját. A pártot vezető Igor Matovič még 2011-ben azt mondta, hogy
„a mi ellenségünk Orbán”
Többször leszögezte, hogy minden mindent megtesz a kettős állampolgárság bevezetésének megakadályozásáért, amellyel szerinte Budapest csak „beavatkozik a szlovák belügyekbe”, és támogatta a szlovák állampolgárság elvételét azoktól, akik felveszik a magyart.
Azonban 2017 végére nagyot fordult a világ: az OĽaNO vezetőinek szájából egyre többször hangzott el, hogy mivel Szlovákiára nézve „óriási veszélynek” tartják Ficót, ezért hajlandóak egy közös választási koalícióba lépni a szlovák parlamentből jelenleg kimaradt Magyar Közösség Pártjával (MKP). A dolog pikantériája, hogy pont azzal a párttal lépnének szövetségre, amely ezer szállal kapcsolódik a Fideszhez, s Orbán egyik legfontosabb külföldi „proxyjának” tartanak. Ezért korántsem elrugaszkodott elképzelés, hogy az MKP – Budapest „sugallatára” – csak azzal a feltétellel fog beleegyezni a közös koalícióba, ha OĽaNO visszavesz a korábbi Orbán-ellenességéből és támogatni fogja a Magyarországot az olyan kérdésekben, mint a bevándorlás vagy a határon túli magyarok helyzete.
Egyelőre még minden képlékeny Szlovákiában, hiszen március 12-én derül ki, hogy pontosan milyen irányt fog venni a szlovák belpolitika. Ezen a napon jár le a Most-Híd vegyes párt által adott ultimátum: ha a belügyminiszter hétfőig nem távozik a posztjáról, akkor ők kilépnek a kormányból. Még kérdéses, hogy Bugár Béla pártelnök, miután visszatért a Maldív-szigetekről, a Most-Híd „maradók vagy a távozók” frakciója mellett teszi-e le a voksát. Ám kétségtelen, hogy a tét magas, hiszen ha rosszul döntenek, akkor azzal nemcsak a hatalomból távoznak, hanem egy esetleges előrehozott választások esetén a parlamentbe való bejutásukat is kockáztatják.
Ez Orbán számára csak hab lenne a tortán. A Most-Híd ugyanis évek óta a magyar kormány egyik legnagyobb bírálója Szlovákiában és gyakran tett keresztbe a budapesti vezetésnek. Csakhogy az esetleges bukásukkal már lényegében a Fideszhez hasonló, vagy éppen egyes kérdésekben (bevándorlás) a magyar miniszterelnököt követni kívánó pártok maradnának benn a szlovák politikában. Ez pedig azt jelentené, hogy nem Soros, hanem Orbán nevet a végén…
A szlovák fogyasztókat azért érinti olyan érzékenyen a téma, mert amióta 2008-ban bevezették az eurót, az élelmiszerek terén zajlott 
