Kezdőlap Címkék Részeg

Címke: részeg

Részeg rendőrtisztek erőszakolták meg kolléganőjüket

0

A 23 éves csinos rendőrnő, aki egy magasrangú rendőrtiszt lánya, feljelentést tett. Moszkvából érkezett a vizsgálóbizottság, mely őrizetbe vette a helyi rendőrség három vezetőjét Ufaban, Baskortosztan fővárosában. A csoportos nemi erőszak, amely egész éjszaka folyt, a helyi rendőr főkapitányság épületében történt.

Két osztályvezető munkaidő után inni kezdett a főkapitányságon, de régi jó orosz szokás szerint legalább három ember kell egy ilyen fontos eseményhez. Meghívtak egy harmadik osztályvezetőt is, majd derekasan berúgtak.

– Nincs egy csinos nő itt valahol?- kérdezte egyikük. Mire a másik tiszt berendelte a 23 éves túlórázó rendőr lányt. Akiről letépték a ruhát, majd mind a hárman megerőszakolták. A lánynak csak hajnalban sikerült megszöknie. Munkahelyéről egyenesen a kórházba sietett, ahol megállapították a brutális nemi erőszakot. A három magasrangú tiszt nem tagadta a dolgot, de

azt állították a fiatal kolléganő maga vállalta, hogy a karrierje érdekében a „kedvükre tesz”.

A 23 éves rendőr lány ezt cáfolja. Állítása szerint közölte a férfiakkal, hogy apja a helyi Orosz Gárda parancsnoka, ám a részeg rendőrtiszteket ez sem érdekelte.

A történetről a Komszomolszkaja Pravda számolt be rámutatva, hogy a csoportos nemi erőszak a rendőr kapitányság épületében nem vet épp jó fényt a rendőrségre Oroszországban, ahol a hatalom emberei gyakran úgy érzik, hogy azt csinálhatnak amit akarnak. Különösen ha már felöntöttek a garatra…

Eltévesztette a címet, börtönbüntetést kaphat

0

A férfi részegen testvére házát kereste, de a szomszéd teraszán ébresztették a rendőrök.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint az eset még augusztusban történt: a férfi barátaival Kaposváron italozott, éjjel elindult testvéréhez, hogy nála töltse az éjszakát. Ittassága miatt azonban eltévesztette a címet, ezért onnan 400 méterre lévő idegen udvarába ment be úgy, hogy a bezárt kerítéskaput leemelte. Ezután még a teraszajtó üvegét is betörte, a pince ajtaját pedig megfeszegette, hogy az épületekbe bemehessen, de végül elaludt a teraszon.

Reggel a rendőrök a ház teraszán találták meg, onnan állították elő. A büntetett előéletű férfivel szemben az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!