Kezdőlap Címkék Recep Tayyip Erdoğan

Címke: Recep Tayyip Erdoğan

Győzött az iszlám Törökországban

0

„A török államfő felismerte, hogy az ideológiákat vesztett világban a formalizált jogok, a racionális értékek és érvek keveset érnek. Új ideológiára van szükség, még ha az a régmúltból eredeztethető is. Az érzelmeket és a közösségi egybentartó erőt egyesítette világszemléletében, mely ugyan messze meghaladja az egy nemzethez tartozás nacionalista szólamait – hisz minden olyan népet és területet magáénak mondd, mely egykor az Ottomán Birodalom részét képezte –, ugyanakkor mégis ellenállásra szólít fel a globális együttműködéssel szemben.”

Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete

Lezajlott a törökországi sorsdöntő választás, amit a jelenlegi iszlamista elnök Recep Tayyip Erdoğan 52,5 százalékkal épp, hogy megnyert. Az ellenzék viszont jelentős mértékben elveszített, hisz jelöltje, az 54 esztendős Muharrem İnce csak 30,7 százalékot szerzett. A világ rácsodálkozott a végeredményre; sikerült mind a Nyugatnak, mind pedig a török demokratikus ellenzéknek oly mértékben beleélnie magát a lehetséges győzelembe, hogy a csalódás most felér egy – Törökországban amúgy sem ritka – puccsal. Pedig a jelek szerint feltűnő mértékben nem manipulálták a végeredményt, ha voltak is szabálytalanságok, azok mértéke csak szépített a végeredményen, de érdemben nem befolyásolta azt.

Másrészt az abszolút többség, mely szükségtelenné tette a második fordulót – legalábbis az elnökválasztás szempontjából – törékeny. Ám az előzményekből ítélve ez nem inti majd óvatosságra Erdoğant. Számára az 52,5 százalék nagyjából annyit jelent, mintha 99 százalékot kapott volna. Tehát csak hetek, esetleg hónapok kérdése, hogy teljes egészében kiépítse az egyedül rá szabott végrehajtói hatalmat, mely formálisan olyan lesz, mint egy francia elnöki rendszer, tartalmában pedig olyan, mint ami az ottomán iszlamista hagyományoktól elvárható.

Ahova 2018. június 24. éjjelén Törökország elérkezett, az tulajdonképpen a Kemál Atatürk-i világ- és nemzetszemlélet végső agóniája; talán már tényleges halála.

Atatürk megteremtette a török nemzetállamot, s ezzel az ország a 20. században a Közel-Kelet és részben Dél-Kelet-Európa stabil középhatalmává fejlődött. Erdoğan a 21. században más sorsot szán országnak: 10-20 éven belül átlépve a 100 milliós népességet, a török vezetőnek Törökországgal regionális nagyhatalmi tervei vannak. Iszlamista válasza a kor kihívásaira lehet rendkívül ellenszenves, sőt a nyugati értékek szempontjából förtelmes, mégis adekvát válasz: ha nem is globális mértékben, de lokálisan egyfajta etnikai-kulturális integrációt igyekszik megvalósítani, ideológiával egyesítve a türk kultúrájú területeket, ahol a lingua franca nyilvánvalóan a török nyelv.

Ami az ellenzéket illeti – nagy tanulság ez európai, s főként magyar szempontból – megvalósította azt, amiről minden Erdoğant veszni látni kívánó álmodozott: a fő erői összefogtak.

Elnökjelöltként egyetlen ember mögé állt be minden demokratikus – és némi jóindulattal demokratikusnak tekintett – párt. A kurd párt (HDP), mely 10,1 százalékot elérve bejutott a parlamentbe (10 százalékos a küszöb) ugyan nem volt a koalíció része, de elnökjelöltje, Selahattin Demirtaş börtönben ül, onnan kényszerült kampányolni, és ha ő is beállt volna İnce mögé, az akkor sem tudta volna legyőzni Erdoğant. Az ellenzéket évtizedes szunnyadásából felrázó, némi karizmatikussággal is rendelkező İnce messze lemaradt Erdoğan mögött.

Miért? – teszi fel ma mindenki a kérdést. Hisz minden feltétel adva volt: (1) a török társadalmat tökéletesen kettéosztotta a tizenhat évnyi erdoğani politika, s akár még többséget is szerezhettek volna, ha sikerül átbillenteni a mérleg nyelvét. (2) Bár a sajtót és annak munkatársait nyíltan üldözte a rendszer az elmúlt években – az elmúlt hónapokban meg kiemelt mértékben –, de van szólásszabadság, vannak nagy független vagy ellenzéki lapok, a sajtó alapvetően szabad, az információk mindenkihez eljuthattak. (3) Láthatóan igen nagy tábora van annak a félelemnek, mely az iszlamizáció előretörését kíséri, s amely tisztában van azzal: az atatürki politika minden eddiginél egységesebbé formálta Törökországot, a világ leghatékonyabb védelmi rendszerének – a NATO-nak – a tagjává tette, s megóvta a térségi háborúktól.

Erdoğan ezzel szemben minden szomszédjával hideg vagy „meleg” háborút vív; az ország NATO tagsága ennél formálisabb és gyengébb már nem is lehet, mint ma; szövetségesei nincsenek, csak alkalmi – és Oroszországhoz hasonló igen kétséges – partnerei.

És mégis: Erdoğan többséget kapott. (Igaz, a mögötte álló AKP csak 42,5 százalékot, de a törvényhozási munkában érdekeiket ütköztető ellenzéki többség aligha fog összeállni.)

De miért is győzhetett Erdoğan?

A kérdés közel sem olyan szónoki, mint amilyennek első hallásra tűnik. Az államfő és a mögötte álló AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) olyan társadalomépítésbe fogott, amilyenre ellenzéke egyelőre képtelen.

Felismerte, hogy az ideológiákat vesztett világban – ráadásul egy olyan messze elmaradott többségű államban, mint Törökország – a formalizált jogok, a racionális értékek és érvek keveset érnek.

Új ideológiára van szükség, még ha az a régmúltból eredeztethető is. Az államfő az érzelmeket és a közösségi egybentartó erőt egyesítette világszemléletében, mely ugyan messze meghaladja az egy nemzethez tartozás nacionalista szólamait – hisz minden olyan népet és területet magáénak mondd, mely egykor az Ottomán Birodalom részét képezte –, ugyanakkor mégis ellenállásra szólít fel a globális együttműködéssel szemben. Korábban esztelenségnek tűnt, hogy Erdoğan és az AKP látványosan szembefordult az Egyesült Államokkal visszautasítva annak kritikáit, és feladta integrációs terveit az Európai Unióval, ám ma már látjuk, hogy mindez egy logikus folyamat része.

Nagy tanulság ez azon európai társadalmak számára is, melyekben egyetlen párt autoriter hatalmának kiépítése zajlik, s ahol az ellenzék önnön demokratikus kínálatán túl nem tud egyebet nyújtani a népnek; főként egy koherens ideológia kidolgozására és elfogadtatására képtelen.

Orbán Viktor elsőként gratulált Erdoğannak.

Megnyerte a választást az illiberális török elnök

A nem hivatalos eredmények alapján Recep Tayyip Erdogan megszerezte a szavazatok több mint felét az első fordulóban. Orbán Viktor az elsők között gratulált neki. A török ellenzék vitatja az eredményeket.

A szavazatok 96,6 százalékos feldolgozottságánál a voksok 52,6 százalékát kapta az elnökválasztáson Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök, és ezzel már biztos, hogy az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást.

Erdogan már be is jelentette a győzelmét.

Csakhogy az ellenzék vitatja az eredményt. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hivatalos adatok szerint az urnák több mint 50 százalékát kinyitották már, de nekik a Legfőbb Választási Tanács olyan adatokat küld, hogy még több tízmillió szavazatot meg kell számolni.

Az ellenzék szerint sok volt a visszaélés a választáson,

állítólag volt, ahol már a szavazókörök nyitásakor borítékokat találtak az urnákban.

Az elnökválasztás mellett parlamenti választást is tartottak, itt az elnök pártja önmagában nem szerzett abszolút többséget, szövetségesével együtt viszont igen.

Az Anadolu hírügynökség közben arról írt, hogy az uniós vezetők közül Orbán Viktor volt az első, aki gratulált Erdogannak.

Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megerősítette. Azt is mondta: Törökország stabilitásához olyan vezetőre van szükség, akivel meg lehet állapodni, és aki betartja a megállapodásokat, és szerinte Erdogan ilyen.

Az előzményekről és arról, mi volt az igazi tétje a választásnak, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Legyőzheti-e egy fizikatanár Orbán barátját?

Előrehozott parlamenti és elnökválasztást tartanak ma Törökországban. Függetlenül attól, hogy ki nyer, az alkotmánymódosítás miatt sokkal szélesebb jogköre lesz az elnöknek. Az autoriter rendszert kiépítő Recep Tayyip Erdogant nehéz lesz legyőzni, erre egy fizikatanárnak van némi esélye.

Recep Tayyip Erdogan török elnök
Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Tavaly áprilisban tartottak népszavazást az alkotmányról, akkor kis többséggel fogadták el, hogy a korábbinál is nagyobb hatalom összpontosuljon az elnök kezében: még a miniszterelnöki poszt is megszűnik. Új választást, amelyen már a nagyobb jogkörrel rendelkező elnököt választották volna meg,

jövő novemberben kellett volna tartani, Erdogan azonban áprilisban úgy döntött, hogy előre hozza idén júniusra.

Több oka is volt erre. Egyrészt, minél előbb élni akar a nagyobb hatalommal, másrészt fennállt a veszélye, hogy pártja, az iszlámista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja népszerűsége vészesen lecsökken, például a korrupció, a török líra mélyrepülése, az emelkedő infláció és a növekvő munkanélküliség miatt.

Erdogannak öt kihívója lesz: a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt jelöltje Muharrem Ince, egy nemrég alapított nacionalista párté Meral Aksener volt belügyminiszter, indul még a baloldali Dogu Perincek, az iszlámista Temel Karamollaoglu, és indul még a terrorizmus vádjával lassan két éve börtönben ülő kurd Selahattin Demirtas is.

Ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első fordulóban, akkor július 8-án második fordulót tartanak, az első két helyezett között.

Az biztos, hogy

a 16 éve hatalmon lévő Erdogant nem lesz egyszerű megverni.

Sőt, ellenfelei attól tartanak, ha most győz, akkor a szinte teljhatalommal felérő új jogkörök miatt leválthatatlan lesz. Pártja ugyan elvesztheti abszolút többségét a parlamentben, de az alkotmánymódosításnak köszönhetően így is könnyen tud majd kormányozni, akár rendeletekkel is. Ahhoz egyébként, hogy az ellenzék alakíthasson kormányt, meg kellene egyezni a nacionalista, a baloldali, az iszlámista és a kurdbarát pártoknak is – vagyis erre elég kicsi az esély.

Muharrem Ince, az egyetlen esélyes kihívó
Fotó: MTI/EPA/Ziya Koseoglu

Az valószínű, hogy az elnökválasztáson Erdogan nem nyer az első fordulóban (bár nemzetközi megfigyelők szerint a tavalyi népszavazást is csalással tudta megnyerni, úgyhogy az ellenzéki most is ettől tart), a másodikban pedig várhatóan Ince (esetleg az egyetlen nő, Aksener) lesz majd az ellenfele. Neki viszont

csak akkor van esélye, ha maga mellé tudja állítani a kurdokat.

Ezért meg is látogatta Demirtast a börtönben.

Sokan hasonlították már össze Orbán és Erdogan rendszerét.
Fotó: MTI/EPA/A török elnöki hivatal sajtóirodája

Az ellenzéki jelöltek szerint egyértelmű: a törökök ma a demokrácia és a diktatúra közül választanak. Elemzők szerint viszont Erdogan mintha belefáradt volna a kampányba. Özgür Ünlühisarcikli, a German Marshall Fund ankarai igazgatója a Politicónak azt mondta, az az érzése, mintha nem is igazán akarna kampányolni. A civilben fizikatanár Ince kampánya viszont kifejezetten energikus és mozgósító volt.

Erdogant segíti viszont, hogy a 2016-os katonai puccskísérlet óta még inkább elnyomó rendszert vezetett be. A puccs mögött ő az Amerikában élő hitszónokot, Fethullah Gülent látta, aki olyan neki, mint a Fidesznek Soros György: bárki, aki bírálni meri Erdogant, az az elnök pártja szerint Gülen embere.

Arra hivatkozva, hogy vele állnak kapcsolatban, több mint 100 ezer embert bocsátották el,

a médiát pedig szinte teljesen uralma alá hajtotta a kormánypárt.

Sok újságírót le is tartóztattak. Az országban állandósult a szükségállapot, tízezrek kerültek börtönbe.

Színükben szürkék, szívükben farkasok

Szinte kész etimológiai és/vagy vallástudományi értekezéseket lehet olvasni az interneten Vona Gábornak több évvel ezelőtti, török hallgatóság előtt tett kijelentései miatt, amely jól láthatóan a kormánypárti média lejáratókampányának részét képzi. Ellenben a „Szürke Farkasokról” szóló állítások már más lapra tartoznak: nem azért, mintha a Jobbik elnöke tagja lenne a szervezetnek, hanem velük összefüggésbe hozni valakit és ezt egyfajta dicséretként értelmezni, az túlmegy a „cukiság” határain.  

Bozkurtlar! – Ha ez a név elhangzik a Közel-Keleten és a Kaukázusban, akkor egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy minden nem török etnikumú ember szívébe jeges félelem költözik. Különösen a kurdok körében kelt nagy riadalmat, de a szótól a török baloldali vagy értelmiségi csoportok hátán szintén feláll a szőr, illetve az idősebbek generációban  ugyanúgy kellemetlen emlékeket ébreszt. Ez ugyanis a török neve a Szürke Farkasok nevű paramilitáris csoportnak, amelyet sok országban terrorszervezetként tartanak számon, de most egy évekkel ezelőtti Vona-videó kapcsán ismét a magyar közbeszéd tárgyává vált.

Na, de kik is ők, hogy ennyire rettegik a nevüket? 

A Szürke Farkasokat eredetileg Ülkü Ocakları-nak (lefordítva kb. Idealista Szíveknek) hívták és lényegében egy politikai párt ifjúsági szervezetének számítottak. Ez a politikai mozgalom a török szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) volt, amelyet 1969-ben alapított Alparslan Türkeş, eredetileg török ciprióta származású ezredes. A hatvanas évek végétől a párt és annak ifjúsági szervezete a szélsőjobboldali, a pántörök ideológia iránt elkötelezett, egyenesen a neofasiszta eszméket valló törökök gyűjtőhelyévé vált. Sőt, akkoriban a szekuláris Törökországban üldözött iszlamisták egy része szintén ebben a csoportosulásban lelt ideiglenes menedékre.

Az alapító Alparslan Türkeş. Háttérben a párt szimbólumából készített Törökország-faliszőnyeg.  A kép forrása: Link

A rettegés foka

Jelképnek a türk népek eredetmítoszának főszereplőjét, Asena nőstényfarkast választották, amely egyrészt mind a mai napig minden közép-ázsiai népcsoport szimbóluma, másrészt a becsület és az erő állata Törökországban. A szervezetet eredetileg a „kaotikus hatvanas évek” második felében zajló események miatt hozták létre, egyfajta válaszlépésként a baloldali marxista csoportok merényleteire, munkások sztrájkjaikra és a felerősödő kurd szeparatizmusra. 1971-re a török mindennapoknak részének számítottak a szélsőséges szervezetek közötti összecsapások, ami miatt a hadsereg puccsot hajtott végre.

Ám miközben a baloldali csoportokat felszámolták és föld alá kényszerítették, addig a Szürke Farkasokat sokáig békén hagyták. Ennek oka, hogy erősen antikommunisták voltak, (egyik fő jelszavuk az volt, hogy kommunistákat Moszkvába) és ezért a török hadvezetés meg politika szemet hunyt a tevékenységük felett. Ráadásul együttműködtek a NATO-val és a CIA-val, hiszen a Szovjetunió és regionális szövetségesei a közös ellenségeknek számítottak.

Csakhogy idővel Ankara egyre nagyobb aggodalommal szemlélte a megerősödésüket: a hetvenes években több mint 1600 sejtet hoztak létre Törökországon belül és majdnem negyedmillió tagot regisztráltak (és a szimpatizánsaik száma milliószámra volt tehető). Mivel a politikai vezetés elvesztette a kontrollt felettük, a harcok ismét kiújultak a városokban, miközben a Szürke Farkasok törökországi nemzetiségieket kezdtek el halomra gyilkolni. Állítólag hatalomátvételre készültek, ezért a török hadsereg 1980-ban ismét beavatkozott a szélsőségesek közötti összecsapásokba. Ez volt 2016 előtt a legnagyobb és legvéresebb államcsíny, amelyet szintén durva megtorlás és hajtóvadászat követett.

Viszontagságos évek

Habár az államcsíny után a Szürke Farkasok és az MHP jelentősen meggyengültek, de nem tűntek el teljesen a történelem süllyesztőjében. Viszont jelentős átalakulásokon mentek keresztül a nyolcvanas években: többek közt részben feladták a kommunistaellenességüket és sokszor a keleti blokk titkosszolgálataitól (KGB, Stasi vagy a bolgár DS) kértek és kaptak is segítséget, amikor nyugati célpontok ellen intéztek támadást. Talán ekkoriban a legismertebb „falkatagnak” Mehmet Ali Ağca számított, aki 1981-ben Szófia segítségével kísérelt meg merényletet II. János Pál pápa ellen.

II. János Pál pápa 1983-ban a börtönben felkereste Ağca-t és megbocsátott neki.

Ám a szocialista országokon átutazva és a titkosszolgálataik közbenjárásával a Vatikánon kívül Belgiumban, Hollandiában, Görögországban vagy Nyugat-Németországban ugyanúgy követtek el gyilkosságokat. Sőt, a Szürke Farkasok esetében akadt egy elég komoly magyar szál is: Orbán-Schwarzkopf Balázs történész a Szürkék és farkasok a vörös árnyékában című könyvében, a magyar levéltári forrásokat felhasználva bemutatta, hogy  egyik legfontosabb tranzitországnak Magyarország számított. A „farkasok jelenlétéről” a Kádár-kormány tudott, de nem akartak közbeavatkozni, hiszen azzal akadályozta volna a „baráti és testvéri érdekek” megvalósulását.

Habár a berlini fal lebontása után a  támogatás megszűnt, ez cseppet sem csökkentette az aktivitásukat. Pont ellenkezőleg: a legsúlyosabb merényleteket a kilencvenes években követték el és váltak önellátóvá (például a drogcsempészetből tartották fenn magukat). Már elsősorban nem a török baloldaliak kerültek célkeresztbe, hanem a kurdok. Szabályos háborút vívtak a Kurd Munkáspárttal (PKK) és nemcsak a délkelet-törökországi területeken, hanem a nyugat-európai városokban végeztek az aktivistáikkal és támogatóikkal.

A másik „közkedvelt” népcsoportnak pedig az örmények számítottak. Tagadták az örmény népirtás tényét, annyira, hogy például Párizsban az ennek állított emlékművet robbantottak fel. Végül a „farkasfalka” néhány tucat, esetenként néhány száz tagja részt vett olyan kilencvenes évekbeli fegyveres konfliktusokban, mint a nagorno-karabakhi háború a Kaukázusban, a csecsenföldi harcok, a balkáni háborúk, vagyis minden olyan fegyveres összecsapásban képviseltették magukat, ahol török érdekek és etnikumok kerültek veszélybe.

Szürke Farkasok Azerbajdzsánban és Csecsenföldön.

Amikor 2002-ben Recep Tayyip Erdoğan és az akkor (még) mérsékelt iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) került hatalomra Törökországban, a Szürke Farkasok által végrehajtott támadások száma lecsökkent és a háttérbe vonultak. Ennek oka az lehetett, hogy az iszlamista és pántörök jelszavakkal operáló Erdoğannak sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni az MHP-vel, akik cserébe visszafogták a fegyveres szárnyukat.

Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy néhány tüntetésen kívül nem nagyon tiltakoztak az AKP kurdokkal folytatott megbékélési politikája, a PKK-val való tárgyalások és az ideiglenes fegyverszünet vagy az óvatos örmény-török közeledés ellen. Cserébe viszont teljesen legálisan szervezhettek programokat és demonstrációkat Törökországban, saját lapokat, tv-csatornákat alapítva vagy emlékműveket emelve, akár az országon kívül is. Sőt, az is elterjedt, hogy a Szürke Farkasok összefonódtak a török titkosszolgálattal (Millî İstihbarat Teşkilatı/MİT) és ők lettek Ankara külpolitikai célkitűzéseinek legfontosabb végrehajtói.

Szürke Farkas szimpatizánsok tüntetnek Törökországban. A felvételen látható a kézjelük, ami egy farkasfejet szimbolizál. A kép forrása: Youtube.

Újra a felszínen 

Ez az elmélet pedig az elmúlt években beigazolódni látszik. 2013 óta ugyanis a szervezet hirtelen és látványosan aktivizálta magát, mégpedig külföldön. A „falkatagok” megjelentek a szíriai háborúban, legelőször az itt élő türkmén kisebbségért szálltak harcba a szíriai kormányerők, a helyi kurd milíciák (Népvédelmi Egységek/YPG) ellen, de nem ritkán a többi „mérsékelt ellenzéki” és terrorista csoporttal csaptak össze, ha ők nyíltan Ankara ellen fordultak. Ráadásul nemcsak a kiképzésben vagy felfegyverzésben vettek részt, hanem a Szürke Farkasok vezetésével egész brigádokat állítottak fel a helyiekből, amelyeket aztán oszmán kori szultánokról neveztek el.

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy komoly diplomáciai botrány forrásai legyenek. 2015. november 24-én egy török F–16-os vadászrepülőgép lelőtt egy orosz Szu–24 vadászbombázót. Az orosz pilóta katapultált és szíriai területen ért földet. Csakhogy a pilótát az Alparslan Çelik „falkatag” által vezetett türkmén fegyveres csoport elfogta és felkoncolta. Azóta pedig többször felmerült, hogy a Szürke Farkasoknak egészen az orosz-török viszony rendezéséig több orosz állampolgár vagy katona halálához volt köze, mint például Andrej Karlov orosz nagykövet meggyilkolása.

Alparslan Çelik – később egy isztambuli temetésen tűnt fel. A kép forrása: Youtube.

Merénylet a paradicsomban 

Azonban a Szürke Farkosok bosszújától nemcsak Törökország szomszédságában, hanem több ezer kilométerre sincsenek biztonságban. Arról már volt szó, hogy őket érzékenyen érinti „minden török és türk népcsoport” sorsa a világon és hajlandóak értük akár a civilek vérét is ontani. Legalábbis ez derült ki 2015-ben, a thaiföldi Bangkokban, ahol augusztus 17-én húsz turistával végzett egy pokolgép, miközben több százat megsebesített.

A thai nyomozók egy külföldi állampolgárt kaptak el és gyanúsítottak a merénylet elkövetésével. Hamarosan kiderült: a férfi hamis török útlevéllel érkezett az országba, Adem Karadag nevet vette fel és török „alapanyagokból” készítette a bombát. Habár azóta sem bizonyosodott be egyértelműen, a thai hatóságok mind a mai napig a Szürke Farkasokat látják a merénylet hátterében.

Természetesen felmerülhet az indíték kérdése: miért követhetett el ilyen akciót az MHP fegyveres szárnya egy tőle távol eső délkelet-ázsiai országban? Nos, erre a válasz az, hogy a merénylet előtt pár héttel a thaiföldi kormány több mint száz nyugat-kínai területről (Hszincsiang–Ujgur tartományból) menekült ujgurt deportáltak vissza Kínába, ahol terrorizmussal vádolták őket. Ez pedig szerte Törökországban komoly felháborodást váltott ki, ami tüntetésekhez, Kína-ellenes propagandahadjárathoz és a kínai diplomáciai létesítmények illetve turisták megtámadásához vezetett.

Kína-ellenes tüntetés Törökországban. A tiltakozó demonstrációk egyik pikantériája, hogy a török tüntetők dél-koreai konzulátust és turistákat szintén megtámadtak, mert kínaiaknak nézték őket. A kép forrása Wikimedia Commons,

Ezért sokak szerint a merénylet volt a Szürke Farkasok „megfelelő válasza” Bangkoknak azért, mert kitoloncolták az ujgur menekülteket az országból. Ugyanúgy nem volt véletlen, hogy a helyszínnek a kínaiak körében népszerű Erevan szentélyt választották és főleg kínai turisták estek áldozatul a merényletnek.

Így reagált a világ a török „Olajágra”

0

Egyelőre még cseppekben érkeznek az információk a török Olajág-hadműveletről: a török szárazföldi hadsereg és az Ankara-hű szíriai fegyveres csoportok ma reggel általános támadást indítottak a kurd Népvédelmi Erők (YPG) ellen, akiket Törökország terroristaszervezetként tart számon. Ugyanakkor a nemzetközi közösség nagy része ezidáig csendben szemlélte az eseményeket. 

Habár már napokkal korábban zajlottak ágyúzások és légicsapások az észak-szíriai YPG állások ellen, csak vasárnap reggel indultak meg a szárazföldi erők Afrín városa felé. A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) fegyveresei alkotják a támadóéket, akiket a török harckocsik fedeznek, miközben a légierő folyamatosan bombázza a kurdok állásait, óvóhelyeit és fegyverraktárait. Egyes információk szerint a kurd fegyveresek egyelőre visszavonultak a környező településekre, de YPG közeli források szerint Afrínnál már súlyos összecsapások törtek ki és megállították az előrenyomuló csapatokat.

Közben Észak-Szíriából rakétákat lőttek ki a dél-törökországi Reyhanli város központjába, amelyben egy szíriai menekült életét vesztette, illetve 32-en megsebesültek, de a környező épületekben és a közeli autókban is komoly károk keletkeztek. Ankara szerint az „Olajágnak”  négy fő fázisa lesz, amelynek a végcélja

egy 30 kilométeres „biztonsági sáv létrehozása” 

A különböző fegyveres csoportok állásai Észak-Szíriában, még a török támadás megkezdése előtt.

Az eddigi információk szerint egyedül csak a szíriai kormány, Egyiptom és Irán ítélte el Törökország katonai akcióját. Damaszkusz Ankara szemére vetette, hogy nem tájékoztatták őt a közelgő támadásról, és durva agressziónak minősíti a török hadsereg akcióját. Bassár el-Aszad szíriai elnök azzal vádolta Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy a terrorizmust támogatja és hogy Törökország már eddig is beavatkozott a szíriai háborúba, mégpedig a különböző iszlamista szervezeteken keresztül.

Egyiptom úgy véli, hogy a törökök akciója Szíria szuverenitásának durva megszegését jelenti,  és továbbra is a konfliktus tárgyalásos megoldását tartja kívánatosnak.

Az elítélők között volt Irán is, amely Törökországtól a hadműveletek azonnali leállítását követelte. Magas rangú iráni tisztségviselőket Damaszkuszban érte a támadás híre. „Irán reméli, hogy azonnal abbahagyják ezt a hadműveletet, hogy meg lehessen előzni a válság elmélyülését Szíria és Törökország határtérségében” – jelentette ki az iráni delegáció vezetője. Teherán szerint

„a válság folytatódása Afrínban a terrorista csoportokat erősítheti Észak-Szíriában”  

Egyelőre még sem az Egyesült Államok, sem pedig a NATO nem nyilatkozott az ügyben. Oroszország csupán annyit reagált, hogy addig nem lépnek, amíg a török hadművelet nem érinti az orosz érdekeket, máskülönben az ENSZ elé viszik az egész török invázió kérdését. Franciaország önmérsékletre szólította fel Törökországot és bejelentette, hogy Párizs a szíriai helyzet miatt kezdeményezi az ENSZ Biztonsági Tanácsának az összehívását. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter viszont emiatt élesen bírálta Franciaországot, hogy „ne egy terrorista szervezet” mellett álljon ki, hanem a török államot támogassa ebben az ügyben,

Olajág hadművelet: török tankok Szíriában

0

Afrin tartományban a kurdok ellen indított hadjáratot a helyi milícia által is támogatott török hadvezetés. A törökök egyelőre akadálytalanul haladnak előre, mert a kurd fegyveresek visszahúzódtak a megerősített támaszpontjaikra. Szíria rakétákkal lőtt egy török támaszpontot a határ közelében. A szírek fenyegetőznek.

Afrin tartományban a kurdok 30 ezres milíciát akarnak létrehozni, és ezt mind Szíria, mind pedig az Egyesült Államok támogatja. Ugyanakkor a török elnök terroristának nevezte a kurd milíciát, amely kapcsolatban áll a Törökországban a kurdok autonómiáét küzdő a PKK-val.

Törökországban mintegy 25 millió kurd él, az ország délkeleti részein ők alkotják a lakosság többségét. Az Iszlám állam elleni harcban a kurdok fontos szerepet játszottak mind Szíriában, mind pedig Irakban. Az Egyesült Államok ezért támogatta őket.

Törökország attól tart, hogy a kurdok egységes államot akarnak létrehozni.

Jelentős kurd kisebbség él Törökországon kívül Szíriában, Irakban és Iránban is. A nagyhatalmak az első világháború után önálló államot ígértek a kurdoknak, de ebből a törökök ellenállása miatt nem lett semmi. Erdogan elnök, aki korábban tárgyalt a kurdokkal, most ismét terroristának bélyegezi a szervezeteiket. Törökországban nemrég ítéltek börtönbüntetésre öt újságírót, akiknek az egyetlen bűne az volt, hogy egy kurdokkal szimpatizáló újság munkatársai voltak. Törökország és az Egyesült Államok viszonya ismét feszültté vált a kurd kérdés miatt. Amikor Erdogan Washingtonban járt, akkor testőrei véresre vertek kurd tüntetőket, akik békésen tiltakoztak a törökök elnyomó politikája ellen.

Washington a terrorizmus elleni harc hőseit ünnepeli a kurdokban, míg Törökország terroristának nevezi őket.

A szíriai külügyminiszterhelyettes, Fejszál Mektad pedig kijelentette: a légvédelem felkészült. Ha török harci gépek támadják a kurd milíciát Szíria területén, akkor lelövik őket. Hozzátette: ugyanígy visszavernek minden más támadást, amely a törökök részéről a kurd milíciát érné.

Háttérelemzésünket a helyzetről itt olvashatja.

Hadművelet a szíriai kurdok ellen: orosz rulett vagy török sakk?

0

A törökországi sajtó már napok óta a címlapokon, a televízió pedig főhírként számol be a szíriai-török határon zajló mozgósításokról. Épp ezért korántsem váratlan, hogy január 20-án hajnalban, egy ultimátum lejárása után elkezdődtek a hadműveletek az észak-szíriai területeken, amelynek célpontjai a helyi kurdok. Ám vajon milyen külső és belső kockázatokat rejtenek magukban ezek a török hadműveletek? 

 

Végsőkig elszánva 

Nurettin Canikli török védelmi miniszter a péntek esti interjújában közölte: a török tüzérség az elmúlt napokban folyamatosan lőtte az észak-szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) állásait.

„A határon átívelő bombázással de facto elkezdődött a török hadművelet Szíriában”

– jelentette ki Canikli, hozzátéve, hogy egyelőre a szárazföldi offenzívára várni kell, igaz, nem sokat, mert hamarosan „minden terrorista csoportot meg fognak semmisíteni Szíriában”, amelyek közé a YPG-t is sorolják.

Azóta pedig folyamatosan érkeznek – a gyakran egymásnak ellentmondó – hírek. Török különleges egységek csaptak össze a kurdokkal, amely során négy török katona vesztette életét. Al-Bab fölött török felségjelzésű gépeket észleltek.

Ankara-ellenes tüntetés Afrínban. A kép forrása: Youtube.

A törökök fedezőtüze alatt húsz-huszonöt busz indult el Azaz városa felé, amelyek a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék, Ankara-hű egységeit szállították az összecsapások helyszínére Először a török média elterjesztette, hogy az oroszok kivonták 300 fős tanácsadói kontingensüket a térségből, később viszont ezt az értesülést Moszkva cáfolta. Damaszkusz pedig közölte, hogy a szíriai légvédelem készen áll bármiféle török behatoló célpont lelövésére. A Nyugat és a nemzetközi szervezetek eddig inkább a hallgatást választották. Az észak-szíriai kurd területeken központi szerepet betöltő Afrínba, amely az egész törökországi hadművelet fő célpontja pedig egyes források szerint közel 10 000 YPG-fegyveres  felkészült arra, hogy „Erdogan temetőjévé változtatják a térséget„.

Eufrátesz Pajzsa 

Ugyanakkor mi késztette arra Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy hirtelen ilyen lépésre szánja el magát?

Először is fontos rámutatni arra, hogy az egész szíriai-török határon nem csak most ilyen feszült a helyzet. A 2011-ben kirobbant szíriai válság, majd idővel polgárháborúvá és nagy, illetve középhatalmak helyettes (proxy) háborújává fajuló fegyveres konfliktusban több államközi incidensekre is sor került. 2012. június 22-én a szír légvédelem lelőtt egy török vadászgépet, majd ősszel az Akçakale nevű török településre, amely a szír-török határ mentén fekszik, Szíria felől tüzérségi töltetek hullottak, több embert is megölve.  2015. február 22-én a Szíriában található török emlékművet – Szulejmán Sáh sírját, amely hivatalosan a török állam részét képezte – egy katonai hadművelet keretében „áttelepítették”.

Török katonák tűzik ki a zászló az új sír helyszínénél. A kép forrása: Link.

Idővel viszont ezeknek a konfliktusoknak a jellege átalakult. A szíriai kormány gyakorlatilag „átadta” az irányítást a kurdoknak, akik azonnal kihasználták a helyzetet. Ezzel párhuzamosan egymás után jelentek meg a szélsőséges iszlamista terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam (ISIS), amely a YPG-vel szintén kemény harcokat folytatott. Elég a 2014 végén kezdődő Kobáne ostromára gondolni, amelyet sok helyen a „kalifátus Sztálingrádjának” neveztek, hiszen a terrorszervezet annak ellenére nem tudta elfoglalni, hogy voltak „összejátszásai” a török hadsereggel.

A szíriai kurdok végül győzelmet arattak és az iraki testvéreik – vagyis a pesmergák  -segítségével folyamatosan elkezdték kiszorítani az ISIS és a többi önmagát „mérsékelt ellenzéknek” nevező fegyveres csoportot a térségből. Akárcsak Irakban, hirtelen jelentősen megnövelték az általuk uralt területek nagyságát. Sőt, erőteljes amerikai támogatással 2015. októberében létrejött a Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF), amelybe leginkább kurd fegyveresek csoportosulnak, de voltak közöttük szunnita és keresztény milíciák is. Ezek a csoportok ráadásul nyugati fegyvereket és tankelhárító eszközöket kaptak, amelyeket elsődlegesen az ISIS ellen használtak fel, de felmerült a lehetőség, hogy a törökök ellen is bevetik.

Hamarosan világossá vált a kurdok célja: az SDF erők átkelve az Eufrátesz folyón, teljesen elfoglalták a szíriai Manbidzs tartományt, hogy így egyesülhessenek az Afrínt uraló YPG csapatokkal, ezzel egybefüggő kurd fennhatóságot építve ki Törökország déli határán. Ez viszont egy Rubicon volt Ankara szemében. 2016 augusztus végén megindították az „Eufrátesz Pajzs” nevű hadműveletet Észak-Szíriában, hivatalosan azért, hogy „kiűzzék az ISIS-t a térségből”. Habár az igaz, hogy 2000 km2 területet foglalt vissza tőlük, azonban a valódi cél a kurd területek egyesítésének megakadályozása volt. A maradék FSA erőkkel és a helyi iszlamista csoportokat felhasználva a törökök bevonultak Al-Bab városába, ezáltal éket verve a két kurd kanton, Efrin és Kobáni közé.

Eufrátesz Pajzsa. A kép forrása: Link. 

Ugyanakkor a hadművelet nem volt totális siker: Ankara kiemelt célként tűzte ki Afrín és a másik „végen fekvő” Manbidzs elfoglalását, de ez végül nem történt meg. Nem mintha túl heves ellenállásba ütköztek volna: Manbidzsban amerikai, Afrínban pedig orosz csapatok jelentek meg, ezzel megakadályozva a török hadműveletek folytatását. Ugyanakkor a kurdokat is a visszavonulásra késztették, az Eufrátesz keleti oldalára, amit őt nagyon nem vettek jó néven. A török hadművelet hivatalosan március 31-én véget ért.

Vörös posztó 

Azóta januárig újabb török hódításokra nem került sor, de helyzet korántsem volt békés. Tüzérségi párharcok, bombázások, merényletek és folyamatos fenyegetőzések szinte a mindennapi élet részeinek számítottak. Különösen azután nőtt meg ezeknek a száma, hogy 2017 októberében az SDF egységei elfoglalták az ISIS szíriai „fővárosát”, vagyis Rakkát.

Az Iszlám Állam vereséget szenvedett Szíriában és a maradék terrorista szervezetek, mint az an-Núszra Front a szíriai Idlíb-tartományba vonultak vissza. Ezért az SDF-be tartozó YPG milíciák hirtelen elkezdtek nagy számban megjelenni Arífban és annak környékén. Ezt Ankara egyáltalán nem nézte jó szemmel, mivel 2015-ben Törökországon belül fegyveres konfliktus robbant ki a Kurd Munkáspárttal (PKK), főleg délkelet-törökországi Diyarbakirban és környékén zajlott véres harcok. A török vezetés szerint pedig ezek a fegyveresek a „szíriai testvéreiktől” kaptak anyagi, propaganda- és fegyvertámogatást.

Erdoğan számára az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor január 14-én az Egyesült Államok közölte, hogy

a közel 30 000 fős SDF kurd erőit egyfajta határőrséggé alakítja át.

A YPG-ben szintén nagy számban képviseltették magukat női fegyveresek, akik elsősorban mesterlövészként jeleskedtek. A kép forrása: Flickr

Több sem kellett a török vezetésnek, amely számára ez a bejelentés egy „vörös vonal átlépését” jelentette. Ugyanis az amerikaiak ötletét úgy értelmezték Ankarában, mint egy nyugati erőfeszítést arra, hogy a „kurd határőrség” felállításával lényegében csak előkészítik a terepet egy kvázi független észak-iraki kurd állam számára. Ráadásul ez tökéletes „háttérbázisul” szolgálna a PKK és más törökországi kurd fegyveres csoportok számára, amelyek újult erővel folytatnák a harcot a török hatóságok ellen.

Épp ezért az amerikaiak bejelentése után a média és magas rangú török tisztségviselők „terroristák támogatásával” vádolta meg Washingtont. Recep Tayyip Erdoğan a január 17-én tartott beszédében már nyilvánvalóan leszögezte:

„Allah segítségével a török fegyveres erők hamarosan megoldják Afrín és Manbidzs ügyeket”

Hozzátette, hogy nem tesznek különbséget az „amerikai terrorhadsereg” között, vagyis a kurdok éppúgy célpontok, mint az amerikai kiképzők és szakértők. Ugyanezen a napon tartott nemzetbiztonsági gyűlésen ultimátumot adtak ki: ha január 20-ig nem vonulnak ki a YPG erők Afrín környékéről, akkor megindul a török hadsereg. Január 18-tól páratlan méretű mozgósítás vette kezdetét a törökországi Hatay tartományában. A nemzetközi médiumok elkezdték a visszaszámlálást, és mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon Erdoğan valóban beváltja-e a fenyegetéseit.

Növekvő csapatmozgások Törökország délkeleti részén. A kép forrása: Vice news.

Ugyanis látni lehetett, hogy a török elnökben minden kirohanása ellenére volt némi bizonytalanság. Nem azért, mintha tartana egy „kurd ellencsapástól”. A nyugati világ és az arab országok reakciója sem érdekli túlságosan. A NATO-val a 2016-os júliusi puccs óta nagyon rossz a viszonya. Az amerikai-török kapcsolatok szintén nagyon fagyosak, hiszen Washington több száz szállítógépnyi fegyverrel (köztük légvédelmi rakétákkal) látta el a kurdokat, amelyek közül nem egyet a török ellen használtak fel.

Az amerikai vezetésben érezték, hogy a határőrség létrehozásának kérdésében kicsit túllőttek a célon, és Ankara mindenképp meg fogja indítani az észak-szíriai hadműveleteit, nem törődve az ott lévő amerikai katonák biztonságával. Ezért január 17-én magas rangú amerikai parancsnokok biztosították Törökországot, hogy

„Afrín magára maradt” és „szíriai kurdok (YPG), akiket korábban támogattunk, többé nem tagjai az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak” 

Ezt a török vezetésben elégedettséggel nyugtázták, miközben a kurdok egy (újabb) nyugati árulásként értelmezték.

A Kremlre várva

Ám Erdoğan hezitálásának az oka Oroszország volt. Moszkva továbbra is Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese, és kiáll az ország területi integritása mellett. Habár Vlagyimir Putyin december elején hivatalosan legyőzöttnek nyilvánította az ISIS-t Szíriában, a kivonulás csupán részleges (haditengerészet maradt), illetve most az utolsó nagyobb „mérsékelt ellenzék” ellenőrizte szíriai tartományra, vagyis Idlíbre koncentrálnak.

Orosz katonák Afrínban. A kép forrása: Youtube.

Épp ezért a törököknek óvatosan kell eljárniuk, nehogy (ismét) egy közvetlen konfrontációba keveredjenek a térségben állomásozó orosz erőkkel, amelyek gyakorlatilag a légtér ezen részét uralják. 2015 novemberében a török légierő egyik F–16-osa lelőtt egy orosz Szu-24 vadászbombázót, amely miatt majdnem háború tört ki a két ország között. Ez ugyan elmaradt, viszont a szankciók és a feszült viszony jelentős károkat okozott egymás gazdaságban.

A 2016-os puccs után azonban javulni kezdett az orosz-török viszony. Már Augusztusban találkozott egymással a két államfő, a kereskedelem helyreállt, energetikai megállapodásokat írtak alá, sőt, elterjedt a hír, miszerint Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétákat vásárolt. Tavaly novemberben Szocsiban pedig azonkívül, hogy Putyin szerint az „orosz-török kapcsolatok” teljesen helyreálltak, egy megállapodást kötöttek egymással és Iránnal. Ezzel lényegében felosztották Szíriát és engedélyt adtak egymásnak, ha (korlátozott) hadműveleteket akartak végrehajtani az arab országban.

Haszan Róháni iráni elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök – Recep Tayyip Erdoğan törökországi elnök Szociban, amikor megkötötték a „feszültségcsökkenési” megállapodást. A kép forrása: Kremlin.ru.

Ezért Erdoğannak sokáig várni kellett Putyin zöld jelzésére. Azonban a mai napig nem egyértelmű, hogy ezt megkapta-e vagy sem. A török ultimátum után ugyan magas rangú török katonai vezetők utaztak Moszkvába, de ezeknek az egyeztetéseknek a sikeréről vagy kudarcáról semmit sem lehet tudni. A 300 orosz katona továbbra is ott van a térségben, tehát ismét megvan a kockázata annak, hogy a török fegyverek újra orosz katonákkal végeznek. Ez pedig megint lenullázhatja azokat az eredményeket, amelyeket 2016 közepe óta elértek a felek, miközben Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett egy újabb orosz-török konfliktus rémképe.

Törökország Vietnamja? 

Alakuljon bárhogy is: Erdoğan rendkívül sokat kockáztatott azzal, hogy január 20-án egy kiterjedt szárazföldi hadműveletbe kezdett Szíriában. Mégha valamilyen csoda folytán sikerül is elkerülnie a konfrontációt Oroszországgal, továbbra is kérdéses, hogy a szíriai „mérsékelt ellenzékkel” közösen képes lesz-e rövid idő alatt győzelmet aratni. Ugyanis hiába Törökországé a NATO 2. legerősebb és legnagyobb hadserege, az YPG – és az esetleg hozzájuk csatlakozó más kurd csoportok – korántsem számítanak gyenge ellenfélnek, hiszen az elmúlt években komoly tapasztalatokra tettek szert az ISIS és a török hadsereg ellen vívott harcokban, miközben már modernebb nyugati fegyverekkel rendelkeznek.

Ugyanúgy kérdéses, hogy vajon a török hadsereg mennyire szenvedte meg a 2016-os puccskísérlet óta végrehajtott tisztogatásokat, milyen hatásfokkal lesznek képesek harcolni a Nyugaton tanult és NATO-párti vezetők nélkül, hiszen csak 2017. júliusáig 5266 katonatisztet tartóztattak le. A legrosszabb eshetőség pedig egy elhúzódó kurd-török háború Szíriában: ez azonkívül, hogy megterhelné a jelenleg is stagnáló török gazdaságot, jelentősen csökkentené Erdoğan esélyeit a 2019-es elnökválasztáson.

A reptéren tartóztatták le a török Sorost

0

Minden indoklás nélkül vette őrizetbe a terrorelhárítás Isztambulban, a repülőtéren az ismert török üzletembert és aktivistát, Osman Kavalát. 

Hivatalosan semmit sem közöltek arról, hogy mivel vádolják. Egy kormánypárti lap, a Günes meg is fogalmazta a vádat: a Vörös Sorosként emlegetett Kavala a Nyugat ügynöke. Orbán Viktorhoz hasonlóan Recep Tayyip Erdoğan török elnök is Nyugat-ellenes kampányt folytat, csak brutálisabb eszközökkel. Több ezer magániskolát bezárattak, és sok egyetemet is erre kényszerítettek. A megmaradt oktatási intézményekből ezerszámra bocsátják el a tanárokat.

A 61 éves dúsgazdag üzletember, Osman Kavala az Anadolu Kültür nevű szervezet elnöke, amely a kulturális sokszínűségért kampányol.

A sikertelen tavalyi török puccs után tevékenysége semmiképp sem illik bele a hivatalos nacionalista-iszlamista vonalba.

Annál kevésbé, mert azt hirdette, hogy Törökországnak megbékélésre kell törekednie a nemzeti és vallási kisebbségekkel, mindenekelőtt a kurdokkal és az örményekkel. Kulcsszerepet játszott abban, hogy normalizálódtak a kapcsolatok Örményországgal, és többször is aláírt olyan petíciókat, melyek a kurdokkal való megbékélést szorgalmazták.

A kormánypárti lap egyenesen azzal vádolja most Kavalát, hogy kapcsolatban állt a Kurdisztáni Munkáspárttal, amelyet terrorista alakulatnak tekintenek ma Törökországban.

Azt is szemére veti a kormánypárti lap a letartóztatott üzletembernek, hogy pénzelt egy ellenzéki lapot, a Birgünt. Törökországban jelenleg a média 90 százaléka a hatalom ellenőrzése alatt áll.

Az Európai Unióban aggodalommal figyelik a fejleményeket, mert a tekintélyes személyiség letartóztatása azt mutatja, hogy Erdoğan rendszere folyamatosan semmibe veszi az emberi jogokat és brutálisan leszámol azokkal, akiket ellenfeleinek tekint. A megszigorított büntető törvénykönyv szerint hét napon keresztül lehet valakit előzetesben tartani minden indoklás nélkül Törökországban.

Angela Merkel német kancellár a mostani uniós csúcson felvetette: az EU csökkentse azokat a pénzeket, melyeket a Törökország csatlakozásáról folyó tárgyalásokra költ, hiszen mind nyilvánvalóbb az, hogy a török elnök nem kíván megfelelni az európai normáknak.

Erdogan 150 török üzletember élén Belgrádban

0

Otthon az Oszmán Birodalom újjáélesztésével kampányol Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki abban bízik: a szultán egykori birodalmának rég elszakadt részei vágynak a szorosabb együttműködésre a térség nagyhatalmával, Törökországgal.

Vucic szerb elnök, aki a szerb nacionalisták révén került hatalomra, valószínűleg nem ugyanígy látja Szerbia történelmét, de

mindenképp ki szeretné használni a gazdasági lehetőséget.

Szerbia ugyanis csak csigatempóban növekszik, míg Törökország évente 5,5%-al.

A gazdasági együttműködés mindkét államnak hasznára lehet: Szerbia profitálhat a török tőkéből, Törökország pedig előrenyomulhat a Balkánon, ahol az Európai Unió is gyűjti a szövetségeseket. Régebben Törökország is pályázott az uniós tagságra, de mostanra annyira elmérgesedett Brüsszel és Ankara viszonya, hogy ma már inkább vetélytársakról lehet beszélni.

Törökország kihasználhatja azt, hogy

Szerbia árui előnyösebb feltételekkel juthatnak be az Európai Unióba.

Szerbia pedig reménykedhet benne, hogy csökken a munkanélküliség, ami miatt szerb fiatalok ezrei vándorolnak ki az országból.

Vucic 10 ezer eurót ajánl minden olyan török vállalkozónak, aki folyamatosan új szerb munkaerőt alkalmaz. A gazdasági érdekek tehát egybeeshetnek. Az sem mellékes, hogy a két elnök stílusa meglehetősen hasonló: diktátori allűrjeik vannak. Semmibe veszik az ellenzéket, az őket bíráló államokat és mindenekelőtt a sajtót, melyet kedvtelve gyaláznak.

Törökországban hosszú börtönbüntetés jár az elnök bírálatáért. Itt még nem tart Szerbia elnöke, aki szeretne bekerülni az Európai Unióba, és ezért nem zárhatja tömegesen börtönbe ellenfeleit, mint ahogy ezt Erdogan teszi Törökországban.

Törökország és Irak is megfenyegette a függetlenséget választó kurdokat

0

Izrael az egyetlen állam a világon, mely támogatásáról biztosította az iraki kurdokat arra az esetre, ha kikiáltják a függetlenségüket. Az iraki és a török kormány viszont megfenyegette a kurdokat.

Sikeres volt a népszavazás az iraki Kurdisztán függetlenségéről- jelentette be Maszud Barzani elnök, aki tárgyalásokat javasolt a bagdadi kormánynak. Az viszont egyértelműen megfenyegette az iraki Kurdisztánt: ha 72 órán belül nem állítja vissza az iraki határőrség szerepét, akkor leállítják a légi járatokat Kurdisztánba, vagyis elvágják az iraki kurdokat a világtól.

A szintén jelentős kurd kisebbséggel rendelkező Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdoğan pedig az olajcsap elzárásával is fenyegetőzött, amely komoly csapás lenne az iraki Kurdisztán gazdaságára. Törökország péntek estétől felfüggeszti légi forgalmát is az észak-iraki kurd autonóm régióval – közölte szerdán az erbíli török főkonzulátus. 

Haider al-Abádi iraki miniszterelnök beszédben fordult „a kurd testvérekhez”, arra buzdítva őket, hogy maradjanak meg Irak polgárainak.

Semmissé kell nyilvánítani a referendumot, és párbeszédet kell indítani az alkotmány adta kereteken belül

– mondta Abádi az iraki parlamentben. Hozzátette, hogy soha nem fognak tárgyalni a népszavazás eredményéről.

Török-iraki hadgyakorlat a Törökország és az észak-iraki kurd autonóm régió közötti Habur határátkelõ térségében fekvõ Silopi város közelében 2017. szeptember 23-án (MTI/EPA/Sedat Suna)

Az iraki miniszterelnök mérsékelt, a tárgyalásokat előnyben részesítő reakcióját sem a parlament sem a hadsereg nem támogatja Bagdadban, ahol mindenáron meg akarják őrizni Irak területi egységét.

Az autonóm Kurdisztán függetlenségéről hétfőn tartott népszavazást az iraki kormány, valamint Törökország, Irán és Szíria tiltakozása ellenére rendezték meg.

Az iraki kurdok mintegy 93 százaléka támogatta egy önálló állam létrehozását

– mondta szerdai sajtótájékoztatóján Handren Mohamed, az erbíli választási bizottság vezetője.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK