Miközben a magyar infláció és a magyar reálbér csökkenés rekorder nemcsak a 27 tagú Európai Unióban, de a 38 tagállamból álló OECD-ben is, mi a magyar miniszterelnök három népámító jelszava? No migration, no war, no gender vagyis a migráció, az ukrajnai háború és az LMBTQ ügyek, melyekben a magyar közvélemény többsége mögötte áll.
A lakosság legfőbb gondja távolról sem a „no migration, no war, no gender”, hanem a megélhetés, amely mélységesen mély válságban van Magyarországon, ahol a reálbérek több mint 15%-kal csökkentek egyetlen év alatt!
Orbán az etnikai nacionalista és a xenofób kártyát játssza ki – írja a Social Europe folyóiratban Gabriela Greilinger, aki az egykori Habsburg monarchia államaival foglalkozik.
Orbán – Lengyelországgal együtt – megkontrázta az Európai Unió migrációs csomagtervét. A szélsőjobboldal sok más uniós tagállamban is hasonló elveket vall mint Orbán – hangsúlyozza a szerző, ezért a baloldali és liberális erőknek valamiféle hatékony ellen narratívát kellene kidolgozniuk a közelgő uniós parlamenti választásokra.
Lássunk át Orbán ködfüggönyén!
Ezt javasolja Kováts Eszter ugyancsak a Social Europe portálon. Arra a nyilvánvaló igyekezetre mutat rá, hogy
“miközben az infláció rekordokat döntöget, a magyar kormány igyekszik elterelni erről a figyelmet, és a Nyugaton folyó kulturális háborúkról beszélni.”
A szerző hangsúlyozza, hogy az Orbán kormány “a hanyatló Nyugatról beszél.”
Ondrej Slacalek cseh politológus felidézte Vaclav Belohradsky cseh-olasz filozófus gondolatát “a metropolisz provincializmusáról”. Mit ért ezen? Azt, hogy az Egyesült Államok a saját pillanatnyi normáit univerzális érvényűnek tekinti, és terjeszteni próbálja meg mindenütt.
“Az észak amerikai és nyugat európai értelmiségieknek és politikusoknak erőfeszítéseket kellene tenniük, hogy megértsék Kelet Európát. Így nem eshetnek bele abba a csapdába, melyet számukra állítanak az autokraták Kelet Európában”
– írja Kováts Eszter.
Kovács megfeledkezik arról, hogy megélhetési válság nemcsak Kelet Európában van. Bár az infláció jóval alacsonyabb az Egyesült Államokban és Nyugat Európában, az elégedetlenség ott is nagyon komoly politikai tényező. Olaszországban, Finnországban és Svédországban már kormányra jutott a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció, nagy valószínűséggel ez következik be Spanyolországban is. Hollandiában megbukott Orbán ellenfele, Rutte miniszterelnök kiszáll a politikából. Németországban a kormánykoalíció népszerűsége a mélyponton, nyomul előre az Alternative für Deutschland. Ausztriában erősödik a Szabadságpárt. Lengyelországban a konzervatív koalíció, amely Orbán ideológiai szövetségese, és csak az ukrajnai háború miatt bírálja a magyar kormányt, jó eséllyel a választások után tovább folytathatja a kormányzást.
Orbán Viktor abban bízik, hogy Donald Trump visszatér a Fehér Házba, az Európai Parlamentben pedig megerősödnek a szélsőjobboldali pártok. Az uniós tagállamokban hatalomra jutó kormányok pedig olyan uniós biztosokat jelölnek majd, akik elnézőbbek lesznek a magyar kormány illiberális gyakorlata iránt. Orbánnak ugyanis szüksége van az uniós eurómilliárdokra, mert azok nélkül hosszú távon nem tudja működtetni rendszerét.
Orbán mindenáron meg akarja szerezni az uniós eurómilliárdokat, és számára a kultúrharc csak ködfüggöny, amely eltakarja a mohó pénzvágyat. Jelenleg ugyanis egyre kevesebbet lehet lopni, mert nincs miből. A kultúrharc mint fügefalevél nem sokáig takargathatja az általános pénzhiányt. Orbánnak a semmiből egy új világot kellene teremtenie, de a politikában eddig ez senkinek sem sikerült …
