Kezdőlap Címkék Rajk László

Címke: Rajk László

Ifj. Rajk nevében szót kérnek a szemtanúk

Bevallom, első olvasásra nagyon megdöbbentett a jelenleg hatalmon lévő párt főideológus asszonyának blogbejegyezése, mely a nemrég (tavaly szeptemberben) elhunyt sokoldalú kortárs műépítészt és gondolkodót próbálja halála után befeketíteni.

A Terror Háza igazgatójának koncepciója, metódusa vészesen emlékeztet az apa, id. Rajk, kirakatperéhez. Megbízható egykori szemtanúk szerint 1949 nyarán nem volt annyira világos, hogy mire is megy ki a játék? Az akkori szemlélődő csak azt észlelte, hogy van egy bűnös, magas beosztású vezetőségi pártember, egy kormánytag (belügyminiszter, majd külügyminiszter), aki elárulta a pártot, miközben minden vádpontot elismert, nem tiltakozott vagy mondott ellent a nyílt tárgyaláson.

A latoszogblog.hu blogbejegyzés szerzője is ilyen körülményt próbál teremteni, hiszen az ő vádlottja (ifj. Rajk) halott, így nem tud védekezni, ellentmondani, de még magyarázkodni sem. A sztálini időket idéző történész asszony remekül éli bele magát pártja ideológusi szerepébe.

Egy olyan szemtanút idézek, aki a ’45 utáni években nagyon hitt, reménykedett egy jobb, igazságosabb társadalmi rendszerben, és ott volt 1949-ben a Vasas székház Magdolna utcai dísztermében, a Rajk per tárgyalásán. Évekkel később mesélte, a helyszínen szerzett egykori benyomásait. Nem tudta elhinni, hogy Rajk áruló. Egy hithű kommunista, aki önként belép az illegális pártba, majd ugyancsak önként elmegy Spanyolországba harcolni. Visszatér Magyarországra, és végig csinálja a háborús éveket, ellenáll, szervezkedik, lecsukják, majd Sopronkőhida, stb. Ebbe az emberbe vajon mi ütött belé, hogy most a nagy békeidőben (1949) áruló legyen?  A gondolatmenet helyességére, a sejtés beigazolódására hat évet kellett várni.

Sokszor emlegetik id. Rajk legnagyobb bűnét az 1947-es „kékcédulás” választást, azt a csalást mely – a mai közhit szerint – nagyban hozzájárult a (proletár)diktatúra megteremtéséhez.

Ugyancsak szemtanút idézek, aki részt vett egy ilyen eligazításon, amit nem Rajk, hanem Gerő tartott, és őszintén közölte az összegyűltekkel, hogy a párt a biztos győzelem reményében csalásra készül. Ezért pártfeladat kihasználni a „távszavazás”, a nem lakóhelyen történő voksolás, adta lehetőséget. Alaposan kidolgozott és megszervezett akció volt. Hiszen tehergépkocsival kellett a „körbeszavazókat” szállítani egyik településről a másikra. Nem tudom, hány „kékcédulás” szavazatot tudott így egyetlen ember leadni, miközben az utólagos kutatások szerint 60-120 ezerre becsülik a hamis szavazatok számát. Egy biztos, sok lelkes fiatal kellett hozzá, akik a háború után társadalmi változást akartak, és azt a baloldaltól remélték. Hogy milyen alaposan készültek fel erre a csalásra, arra jellemző Gerő megnyugtató szavai, tájékoztatása, miszerint nem lesz baj a csalásból, hiszen – mai szóhasználattal – „le van zsírozva”.

A rendőrség, a kommunista BM (Rajk) alá tartozik, a börtön (ítélet- és büntetés végrehajtás), pedig a szociáldemokrata igazságügyi minisztérium (Riesz) alá.  Rajk kiadta a rendőrségnek, hogy az elkapott, lebukott csaló szavazókat el kell engedni. Ebbe Riesz nem volt beavatva, nem tudott róla, ezért ügyészeket küldött a bejelentések helyszíneire. Mire föl Rajk elrendelte, hogy a rendőrség utasítsa ki a választási helyiségekből az oda irányított ügyészeket, akik a távozás megtagadása esetén azonnal letartóztathatók. Ez váltotta ki Riesz István lemondását miniszteri tárcájáról.

A választás után Gerő megköszönte a lelkes aktivisták közreműködését, és megnyugtatta őket, hogy „bátor tettük” nélkül is megnyerték volna a választást. Különben, igaza volt, mert a Kommunista Párt az elcsalt szavaztok nélkül is az első helyen végzett volna.  (forrás)

Magyar Kommunista Párt (MKP) 1 111 001  (mínusz max. 120.000 elcsalt voks)

Független Kisgazdapárt (FKgP)     766 000

Mint már jeleztem, a tavaly ősszel váratlanul elhunyt Rajk Laci, évfolyamtársam volt, és vagy százan tartottunk vele baráti kapcsolatot az egyetemi évek alatt. Egész másnak ismertük meg az ifj. Rajkot, mint azt a Schmidt féle dolgozat sejtetni próbálja.

Laci élete sokunk számára nyílt titok volt. 1949. január 26-án született, ugyanaz év október 15-én végezték ki – az akkor 40 éves – édesapját. Mamáját pedig bebörtönözték, Lacit a hatóságok egy nevelőintézetbe helyezték el, méghozzá álnéven (Kovács István, Pista). Hogyha felnő, ne tudja kik voltak a szülei. Az akkori rendszer és sztálinista pártvezetés így működött.

Édesapja ’56-os újratemetése előtt egy évvel, 1955-ben édesanyjától, Júlia nénitől, tudta meg valódi nevét és családja valódi történetét.

Vajon a diplomás történész blogíró erről miért feledkezett meg dolgozatában?

No, meg arról, hogy az utódpárt (MSZMP) ’56 végén két évre Romániába internálta az akkor már posztumusz rehabilitált id. Rajk családját, azaz feleségét és gyermekét?

Továbbgondolva, és összegezve a ma használatos jelzők ismeretében: van egy véres kezű kommunista, egy tömeggyilkos, akit saját pártja (Magyar Kommunista Párt (MKP)  von felelősségre hamis vádak alapján, és a legsúlyosabb büntetést (kötél általi halál) szabja ki reá, azaz kivégzik. Hat év múlva, az időközben a szociáldemokratákkal „kiegészített” uralkodó állampárt Magyar Dolgozók Pártja (MDP)  – igaz, moszkvai segítséggel – rájön, hogy „bocs, tévedtünk”, sőt maga Rákosi is elismerte felelősségét.

Rajkot és társait 1955-ben rehabilitálták!

Ezután ugyanez a párt (MDP) dísztemetést rendez az ártatlanul, számtalan hamis, valótlan vádpont alapján kivégzett magas rangú meggyőződéses kommunista politikusának. Mindez a sztálinista, rákosista kommunista párt uralkodása (diktatúrája) idején történt.  Ha rehabilitálták, akkor miért használják még ma is egyesek id. Rajkra a „véres kezű, kommunista tömeggyilkos” megbélyegzést? Vagy úgy, Magyarországon ismeretlen a jogfolytonosság.

Arról a szerepről, amit apja és anyja 1949-es letartóztatásuk előtt játszottak, ifj. Rajk egy szót sem ejt. – írja szemrehányóan Schmidt Mária. Az nem zavarja a történész asszonyt, hogy Laci kb. hatéves korában tudta meg, hogy valójában ki ő, és kik a szülei? Különben, ez a történészi gondolatfelvetés, vészesen emlékeztet az 1930-as évekbeli sztálini terrorra, amikor dicsőség volt a szülőket feljelenteni, és akár halálba küldeni. Lásd  Pavel Trofimovics Morozov esetét. Ennek enyhébb magyar változata volt az 50-es években az oly divatos „önkritika gyakorlás”.

Schmidt Mária szemrehányó sorait olvasva, felvetődik a kérdés: itt tart ma az orbáni demokrácia szellemisége?

Az 1989. júniusi Hősök terei gyászszertartást Münchenben, a SZER (RFE/RL) Magyar Osztályán, a kollégákkal együtt néztük az osztrák tv egyenes közvetítése jóvoltából. Az Orbán beszéd tényleg meglepően bátor volt, rendesen eltért az addig megszokott gyászbeszédektől. Igen, felkaptuk a fejünket és kérdeztük egymástól: ki ez a tag? Persze, a Laci által nemrég nyilvánosságra hozott háttér dolgot, az egész tér megtervezését, kivitelezését nem tudtam! Hiszen 1974-ben hagytam el Magyarországot, ezért csak a Lacival együtt átélt egyetemi éveknek vagyok a tanúja. Ezért is volt számomra történelmi hiánypótlás az életútjáról kiadott könyv, benne a technikai előkészületekről most közreadott kulisszatitkok megismerése.

Az ifjú Rajknak valóban különleges helye volt a magyar politikai életben, társadalomban. Elvégre a nemzet, az állam, a párt árvája volt. Ezt mindenki tudta, érezte, de ezt a tényt a többség nem kivételezésnek tekintette! Ellenkezőleg, végre valaki nyíltan, és őszintén el meri mondani azt, amit mi, az évfolyamtársai, jó esetben legfeljebb gondolni mertünk.

Ebből a halott gyalázó röpiratból két dolog ragadott meg.

Az egyik, a diplomás történész asszony nem tudta elviselni, hogy Laci kimondta a lényeget, a tényt:

az újratemetésen elhangzott Orbán beszéd valójában felrúgta a (többpárti) megállapodást, ráadásul nemcsak a ruszki kivonulást, hanem a kialkudott “koreográfiát” is. Laci szavaival “Orbán ellopta a show-t”.

Sokan megfeledkeznek, hogy 1989-ben még Magyar Népköztársaság volt, azaz „proletárdiktatúra”, és a vér nélküli békés átmenetet a fennálló hatalomnak, államrendnek kellett biztosítania. Sokan érezhették úgy, hogy esetleg megismétlődhet a 33 évvel korábbi Rajk-temetést követő fegyveres felkelés. Igen, 1956. október 23. első napjaiban „felkelők”-ről szóltak a tudósítások. Később lettek forradalmárok, majd a szovjet tankok bevonulása után szabadságharcosok.

Ez a „show-lopás” végig érezhető

az orbáni életút 30 évén, különösen az utóbbi 10 évben, ahogy megpróbálta elhitetni az ország lakosságával, hogy a nemzetközi és történelmi körülményektől függetlenül Orbán szavára távozott a Szovjet Hadsereg,

majd (igaz néhány Vargabetű után) mint a Rajk-, pardon Bibó-kollégisták vezetője megalapította a sikeres magyar jobboldalt.

Az orbáni mesterkedés kiváló példája, amikor a Berlini Fal lebontásának 25. évfordulójára (2014. nov. 09.),  Angela Merkel német kancellár Németh Miklós egykori magyar miniszterelnököt hívta meg a berlini ünnepségre, nem pedig a regnáló kormányfőt, aki ’89 őszén a világpolitikában még igencsak fajsúlytalan (ismeretlen) kisfiú volt. Láthatólag, Orbán ezt nem bírta elviselni. Ekkor jelentetett meg a Bild-ben egy (szerintem fizetett) interjút, aminek aktuális főtémája Orbán 25 évvel korábbi Hősök terei beszéde volt.

A Bild interjú feltűnően szokatlan volt, hiszen Nyugaton a kormányfők, külföldi vezetők nem egy bulvárlapnak szoktak nyilatkozni.

Aztán a jó kapcsolatokkal rendelkező Mándoki elintézte, hogy Orbánt fogadják a bajor fővárosban. Ennek egyértelmű jele volt az egykori dobosból lett kiváló menedzser, ugyancsak szokatlan viselkedése a CSU-székházban, ahova a vezető bajor politikusok várták Orbánt. A magyar miniszterelnök késett, majd mikor megérkezett az elsősorban ülő (váró) Mándoki szó szerint Orbán nyakába ugrott és magyaros puszilkodással üdvözölte, ami ugye Bajorországban épp úgy nem divat, mint általában a Lajtától nyugatra. Mindez szinte egybeesett a 2014. novemberi berlini ünnepséggel.

A röpiratban szereplő másik esemény, ami engem közvetlenül érintett, az a pontosan 50 éve (1970) történt ifi parki balhé. Ebből azt akarta kihozni a halott gyalázó, hogy Lacival “kivételeztek”. Hogy ez mennyire nem így volt, arra álljon itt bizonyítékként a Bercsényi kollégium hivatalos lapjában megjelent részletes tudósítás (az ötödik oldaltól).

A nyári szünet ellenére, az ifi-parki balhé híre futótűzként terjedt az építészkaron, és úgy nézett ki, hogy az ifjú gárdisták által összevert építészhallgatók közül többeket ki akarnak rúgni. Mentségükre legyen mondva, ezt az ifi-parki rendezvényt a Műegyetem KISZ Bizottsága szervezte az aquincumi nyári tábor, „termelési gyakorlat” búcsú estje gyanánt, ahol a KEX együttes lépett fel, és Imre Attila építészhallgató volt a basszusgitáros. A gumibottal, meg székekkel támadó ifjú gárdistákat látva a lányok sikoltozva menekültek, és volt annyi lélekjelenlétük, hogy az utcáról telefonon értesítették Laci mamáját, Júlia nénit, anélkül, hogy tudták volna hova viszik a megbilincselteket. Később Laci mesélte, hogy mire beértek a rendőrségre, az ügyeletes tiszt már azzal fogadta: „Magának miért kellett azonnal értesítenie a mamáját?”

Az első valóban megrendítő élménye az volt, amikor a rendőrségi fogdában, elvették az övét és a cipőfűzőjét. Laci meg is jegyezte, „mintha az Apámmal történteket éltem volna át”.

Majd a tárgyalásra olyan felkötött karú, begipszelt lábú, kezű „tanúkat” sorakoztatott fel az akkori államhatalom, mint 1949-ben, és, akikre senki sem emlékezett a megvert egyetemisták közül.

Különben tényleg jó fej volt ez a Rajk gyerek. Kiváló, tehetséges művész, építész, és az igazságért társaiért kiálló, segítőkész barát, társ. Én 1974-ben léptem le, tehát Laci szadeszes dolgait nem ismertem, csak hallomásból. Most, a Facebook segítségével, a volt évfolyamtársak, kivétel nélkül, mind pozitívan emlékeznek reá, és az együtt eltöltött évekre.

Ennek a pártkatona történész asszonynak fogalma sincs ifjúságunkról, az akkori életről. Persze, lehet, hogy csak főnöke kedvébe akar járni.

Végezetül, mint hab a tortán. Schmidt Mária röpiratában megjegyzi: „…Eltűrtük, hogy kollégium és utca viselje a nevét!….” (sic!)  Ehhez csak halkan jegyzem meg: ma is létezik, él és virul a „megtűrt nevű” kollégium – amelyből a Fideszes „keménymag” számos tagja került ki! Csak egy picit kellett volna gugliznia a történész igazgató asszonynak.

Erre azért is fontos emlékeztetni, mert Magyarországon kívül a Földkerekségen nincs még egy olyan demokráciára büszke ország, ahol a három legfőbb állami méltóság (államelnök, miniszterelnök, házelnök) ugyanabból a kommunista politikai keltetőből, ugyanabból a kollégiumi baráti társaságból indult volna (a nép nevében) a hatalom meghódítására, és megtartására.

Néhány múltat idéző, emlékeztető mondat a szakkollégium történetéből

Alapításunk

A szakkollégium gondolata 1969 májusában fogalmazódott meg Chikán Attila, akkori egyetemi tanár fejében. Egy „rendes kollégium” létrehozásának ötletét a rektor, Szabó Kálmán is támogatta. A szakkollégium működésének kidolgozásában az érdeklődő másodéves egyetemisták is részt vettek. A szakkollégiumi modell két intézményesült oktatási formából több ötletet is merített: a népi kollégiumi mozgalomból és az angol college-rendszerből. Ennek a munkának gyümölcseként jött létre a szakkollégium 1970 márciusában.

Névfelvétel

Az első években a szakkollégiumot egyszerűen Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szakkollégiumának hívták. A kollégisták két okból választották a Rajk nevet a szakkollégiumnak: egyrészt, az 1940-es években Rajk László elkötelezett támogatója volt a népi kollégiumi mozgalomnak, másrészt a Rajk-per és az újratemetés miatt Rajk neve tüske volt a Kádár-rendszer szemében, amely a magyar kommunista mozgalom folytonosságát szerette volna kommunikálni.

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés mára már csak valóban emlékezés lesz. Egy kor, fiatalságunk emléke. Isten Veled Laci! Nem feledünk! (ahogy azt a kort sem)
R. Laci 60. születésnapjára
Az Ifipark akkori vezetője, főrendezője egy Rajnák nevű pali volt, akit a (kékinges) „ifjú-gárdisták” vettek körül. Csak nyakkendőben volt szabad bemenni, … 40 fokos melegben is! A farmernadrág (jeans) tilos volt, aki abban jött, eleve nem engedték be. Az aquincum-i nyári gyakorlaton francia diákok is részt vettek. Búcsúzóul, amolyan záróbuliként – egyetemi (KISZ) közreműködéssel – a gyakorlat résztvevői elmentek az Ifiparkba. Már ott gubanc volt, hogy a francia diákok nyakkendő nélkül és farmerban jelentek meg, jöttek a bulira. Rajnák már akkor akadékoskodott, de hát nem tehetett semmit, be kellett engedni a „rendbontókat”. Az „ifjúgárdisták”-at valszeg nem értesítették. A piát pultnál árulták, és úgy vittük az asztalokhoz. A zenekar (és a műsor – azt hiszem, Hofi volt, mert ő is ott kezdett….) a szünetben kordonnal volt elkerítve. Az egyik francia srác – nem tudva mi a szabály – sörrel a kezében átlépett a kordonon, hogy minél előbb az asztalhoz érjen. Az egyik gárdista rászólt. A szerencsétlen farmernadrágos nem értette, és folytatta útját az asztala irányába. Mire elkezdték püfölni. Laci azonnal a francia srác segítségére sietett. Erre elszabadult a pokol. Repültek a székek, borultak az asztalok, aki tehette elmenekült, ill. a székek, asztalok mögé bújt. Majd megjelent a rendőrség és a „rendbontókat” elvitték. Az esetről – ha jól emlékszem – Zsuzsa értesítette Júlia nénit. Mire Laci beért a rendőrségre, ott már azzal fogadták: miért kellett az édesanyját ebbe bevonni? (ezt Lacitól tudom, aki mondta, hogy a fogdában elvették tőle az övét és a cipőfűzőjét – azt élte át, ami valamikor az édesapjával történt). A tárgyalásra – hónapok múltán -begipszelt kezű, karú, sántító „tanúk” jelentek meg, akik váltig állították, hogy Laci és évfolyamtársai bántalmazták őket. Például a többdioptriás szemüveget viselő „Janó”, akinek az első percben leverték a szemüvegét, mire egy (vas)széket próbált maga elé tartani, hogy kivédje az ütéseket. A vád (és a „tanúk”) szerint „Janó” támadt vasszékkel a „rendfenntartókra”. Erre mondta Laci: ugyanazokat az abszolút ávós módszereket alkalmazták Rajnákék, mint, amit az apja ellen is tettek.
Boldog szülinapot!

Elhunyt Rajk László

Rövid lefolyású, súlyos betegséget követően 2019. szeptember 11-én elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlettervező, az egykori demokratikus ellenzék meghatározó tagja.

A halálhírt az Építészfórum című szaklap közölte. Rajk László a hetvenes évek közepétől foglalkozott színházi tervezéssel, eleinte Halász Péter lakásszínháza előadásainak díszlettervezőjeként, majd kisebb fővárosi és vidéki színházakban is. Ezzel párhuzamosan filmes látvány- és díszlettervezőként kezdett önálló karriert építeni: a hetvenes évek végétől több tucat munka, többek közt a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Szerelem második vérig (Dobray György, 1987), a Miss Arizona (Sándor Pál, 1987), a Piroska és a farkas (Mészáros Márta, 1987) kötődik a nevéhez.

Filmes pályafutása egészen a közelmúltig folytatódott, többek között A londoni férfival (Tarr Béla, 2007), A torinói lóval (Tarr Béla, 2010), a Saul fiával (Nemes Jeles László, 2015), az 1945-tel (Török Ferenc, 2017), a Napszálltával (Nemes Jeles László, 2018).

2009-ben az év látványtervezőjévé választották, 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját kapta Ridley Scott The Martian (Mentőexpedíció) című, részben ugyancsak Budapesten forgatott filmjének látványterveiért.

Közéleti szempontból egyik legfontosabb munkája, az 1989-es (Bachman Gáborral közösen tervezett) Hősök terei építészeti installáció Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséhez a rendszerváltás időszakának egyik vizuális szimbólumává vált. Ez már nyilvános politikai szerepvállalásának időszaka. 1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ). 1990-től 1996-ig az SZDSZ tagjaként parlamenti képviselő. A párt aktív tagja maradt a kétezres évekig; 2009-ben lépett ki.

A kilencvenes évek elején aktív politikai szerepvállalása miatt kevés ideje maradt az építészetre. Saját cége, a Köztigon vezetőjeként csak az évtized közepétől tervezett újra. Innentől sorra következnek a meghatározó munkák. 1996-ban a Corvin Mozi multiplexszé alakítása, 1998-ban a bécsi Collegium Hungaricum rekonstrukciója (Balázs Jánossal és Borsos Írisszel), 1999-ben a Moulin Rouge átalakítása és az Aquincumi Múzeum igazgatósági és restaurátor-épülete fűződik a nevéhez.

2002-ben készült el a legfontosabb mű: a Lehel téri vásárcsarnok, ismertebb nevén a kofahajó, amely Rajk „radikális eklektikaként” definiált építészeti hitvallásának összegzését jelenti. Ezt követően Rajk számára komolyabb munka csak az Aquincumi Múzeum fejlesztése volt. Emellett számos kiállítást tervezett; az Auschwitz-Birkenauban megépült magyar állandó emlékkiállítás (2004), a Nagy Imre Emlékház és állandó kiállítás (2008) komoly szakmai elismeréseket hoztak számára. 2002-ben korábbi munkatársaival, Haraszti Miklóssal és Konrád Györggyel vett részt a Graphisoft konferenciaközpont pályázatán. Veszprémbe tervezett 1956-os emlékműve politikai okokból nem valósult meg (a kártérítési pert utóbb jogerősen megnyerte).

1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet kapott, 1999-ben a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja lett, 2006-ban a Lengyel Köztársaság Érdemrendje Parancsoki Keresztje, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje elismerésben részesült. 2009-ben Kossuth-díjat kapott. 2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Ami most van, végig hazugságokon alapszik

Rajk László Kossuth-díjas építész szerint Nemes Jeles László Napszállta című új filmje a civilizáció veszélybe kerüléséről szól. Aktuális vetületei is lehetnek, például az, hogy teljesen eltervezett a rombolás stratégiája. Az autokratikus hatalmak mindig is féltek a kultúrától.

  • Kizárólag a haszonelvűség dolgozik sokakban.
  • Most sok 15 perces sztár nyomul.
  • Számukra tök normális történet, hogy kurválkodom és közben színészkedem.
  • A diktatórikus rendszereknek irracionális a működésük.
  • Ha nem a szemünk előtt játszódna, akkor nem hinnénk el, hogy ilyen őrületeket lehet csinálni.

Óriási a várakozás előzi meg Nemes Jeles László Napszállta című új filmjét, aminek szintén te tervezted a díszleteit. A napokban jöttél haza a velencei fesztiválról, tehát már be tudsz számolni a fogadtatásáról.

Ráadásul Velencében az Anons című török nagyjátékfilmben is érdekelt voltam. Mahmut Fazin Coskun csinálta, akinek szerintem érdemes lesz a nevét megjegyezni, mert ez is egy nagyon fura film. Nemes Jeles Napszállta című filmjéről azt gondolom, hogy igen bátor. Egészen más irányban indult el, mint a Saul fia. Erdély Mátyás operatőr művészete filmnyelvvé változott. Azt gondolom, hogy Nemes Jeles filmjeit ugyanúgy meg lehet majd ismerni, mint egy Jancsó vagy Tarkovszkij alkotást. Saját stílust teremtett.

A bátorsága nyilván nem csak a formanyelvében mutatkozik meg.

Abban is, hogy nem történetmesélő film, ami manapság eléggé kivételes. Meg meri csinálni ezt a saga-szerű, két és fél órás hömpölygő filmet.

A Saul fia, kicsit tán Kertész Imre írásaihoz közelítve, a holokausztot szárazan, ridegen, lelkizés nélkül, logikusan levezetve az eseményeket, mutatja be. Ezért is volt annyira mellbevágó. A Napszállta esetében miről van szó?

Sokkal tágabb a horizontja. Egészen új megvilágításba helyezi 1913, az utolsó békeév történetét. A civilizáció veszélybe kerüléséről szól. Proust nagy könyvsorozatának éppen 1913-ban jelenik meg az első kötete. Sokan mondják róla, hogy egy civilizációt mutat be, amelyik éppen az elpusztulás szélén van. Ez a film is egy olyan világot mutat be, amiről nekünk eddig egészen más elképzeléseink voltak. Egy titokzatos, sötét világot, amiben nem igazán ismerjük ki magunkat. Szintén egy ember cselekedetein keresztül látjuk ezt a világot, 1913 Budapestjét, mint a Saul fiában.

Beleláthatjuk a filmbe, hogy most is sok érték pusztul el?

Akár ezt is beleláthatjuk. Mindenkinek meg lehet a maga interpretációja. Nekem valami ilyesmi az olvasatom. Proust Az eltűnt idő nyomában című művét is úgy használtam mint egy kézikönyvet, ami, ha Párizsban is, de erről szól. Ez nekem sokat segített a tervezésben is.

Számodra mi pusztul?

Ezzel az erővel akár aktualizálhatjuk is már ezt a történetet. Nagyon furcsa, változó világban vagyunk, és ezt nem csak Magyarországra, hanem Európára is értem. Ha csak azt hallom, hogy pusztuljanak a 68-asok, akkor mondtam egy civilizációs elemet, amire éppen nálunk most különböző emberek fenekednek, teljesen érthetetlen módon. Nem akarom a magam generációját piedesztálra emelni, de, ha ránk valaki azt mondja, hogy nekünk el kell tűnnünk, azért ez egy kicsit húzós.

Bennetek mi testesül meg, ami esetleg a hatalom számára nem kívánatos? Netán az akkori reformhullám?

’68 az egy világjelenség. Mexikótól kezdve az Egyesült Államokig, Németországig, még Kínát is beleértve. Pozitív és negatív jelenségeket egyaránt tartalmaz, de azért döntően pozitívakat. A beatzenét, a rockzenét, a színházi, a filmes megújulást, a csehszlovák új hullámot. Majdnem végtelen ez a lista. Ilyen típusú civilizációs elemek például veszélyben vannak vagy eltűnnek.

A tudománytól a kultúráig, ma sok minden veszélyben van nálunk.

Igen. És ez oly mértékben irracionális, ha nem a szemünk előtt játszódna, akkor nem hinnénk el, hogy ilyen őrületeket lehet csinálni. Ez a teljes irracionalitás benne van a filmben. Nincs aktualizálva, nincs nevesítve, ez nem politikai, hanem művészfilm, de az ebből adódó szorongást azt magával hordozza.

Ezt irracionálisnak tartod? Nincs ebben végig gondoltság?

Mondjuk azt, hogy számomra irracionális, hogyan lehet ekkora hülye valaki? Egyébként pedig teljesen eltervezett a rombolásnak ez a stratégiája. Nem értem, hogy lehet ezt csinálni!? Számomra fölfoghatatlan, hogy valaki ilyesmire vetemedik, a kultúrával, a tudománnyal, a művészettel kapcsolatban.

Hová vezethet ez?

Remélem, hogy oda, hogy egyszerre csak eltűnnek, el lesznek zavarva. Gondolom, hogy éppen ideje volna már.

Ennek nem sok jelét látom. Nem úgy néz ki Magyarország, ahol a kultúra, a tudomány miatt kiszaladnak az utcára a tömegek. Sőt, maguk a kultúra emberei és a tudósok is eléggé behúzzák fülüket, farkukat.

Hát azért mégiscsak születnek olyan alkotások, mint ez a film. És mellette még sok minden más születik. Persze, hogy lehet kultúrharcot hirdetni, de a minőséget nem lehet bedarálni. Azért is nagyon örülök ennek a filmnek, mert én azt gondolom, hogy az igazi pozitív változások a kultúrával kezdődnek, egyszerre csak ott mondatnak ki bizonyos dolgok.

Ez akkor azt jelenti, hogy a kultúrától nem véletlenül fél a hatalom? Foglalkoztál szamizdatok kiadásával, terjesztésével. Szamizdatokkal rendszert lehet buktatni, vagy azért ez illúzió?

Részük volt a bukási folyamatban. Az autokratikus hatalmak, a diktátorok mindig is féltek a kultúrától, mind a mai napig féltek. Az elmúlt nyolc évben furasága ennek a rendszernek, hogy nem akart saját kultúrát teremteni. Ez lehet, hogy most indul el. Nincs szoc. reál, nincs Fidesz reál, lehet, hogy most kezdődik éppen. Adja Isten, hogy ne így legyen.

Azért láttunk már ilyen törekvéseket, például, amikor Kerényi Imre megrendelésére dicsőítő festmények születtek. Ezek tán a szoc. reálhoz közelítettek a sematizmusukkal és a dicshimnusz jellegükkel.

Nem tudom megjósolni, hogy az új Zsdanov, vagy éppen nem tudom kicsoda, mit talál ki, lehet, hogy a sport lesz a központi téma. A másik, amiben nagyobb tételben mernék fogadni, az a történelem, lesz nekünk Búvár Kundunk és Pozsonyi csatánk művészetben megörökítve. Nem beszélve a Hunyadiakról. Azt is meg lehet jósolni, hogy Nándorfehérvár és a kereszténység védelme meg a déli harangszó is szerephez jutnak.

Vagyis előkerül a nem túl sok győztes csata, vagy netán a vesztesek is kicsit átheroizálva?

Igen, a hősiesség. Ha elindul egy ilyen nem rombolásból, hanem szerintük pozitív állításból létrejövő kultúra, akkor a történelem biztosan benne lesz. Ha a sport is benne lenne, mulatságos lenne, ha csupa hős focistát, meg Aranycsapatot festenének le. Biztos, hogy ezen igen sokat nevetnénk, és sok jó kabarétréfa születne.

Csak ezek már nem jutnának el a tévécsatornákig.

Persze, minden ellenőrizve van, de meg fogja találni az útját az emberekhez az, aminek meg kell találnia. Én még mindig nem vagyok pesszimista, optimista vagyok, azt gondolom, hogy ez nem tarthat örökké.

Az építészetben ez mit hozhat? Mondjuk például a felépült stadionok tükrözik ezt a heroizálást?

Én inkább azt mondanám, hogy a debrecenit kivéve, elég rossz minőségűek. Az elmúlt harminc, negyven év stadionjainak a versenyében nem ütik meg a csúcskategóriát.

Kinézetben vagy a beton minőségében?

A beton minőségét nem tudom. De az is lehet, hogy egyszer csak kiderül, nincs bennük megfelelő beton. A Papp László Sportarénáról ránézésre mindenki érzi, hogy az egy minőség, a Fradi stadionra ezt viszont nem mondanám. Azt látom, hogy itt nem az volt a cél, hogy valami új típusú dolgot csináljanak, hanem, hogy legyenek túl azon, hogy megvan a stadion. Legendáriumok vannak az MTK stadionról, hogy micsoda őrület van a pálya végén, ahol a játékos nekifut egy betonfalnak. Tehát lehet, hogy csúcsra van járatva a stadionok építése, de, hogy ezek milyenek lesznek, az már nem nagyon érdekli a megbízót.

Az építészet meghatározó módon függ a megrendelőtől, sokkal inkább, mint a többi művészet. Szoktad emlegetni, hogy kell tudni nemet mondani, például, hogy vágóhidat nem vállalnál, meg, hogy az auswitchi haláltábort is építészek csinálták és pontosan tudták, mit vállalnak. Itt jön be az írástudók felelőssége vagy éppen felelőtlensége.

Persze. Az az ideológia és filozófia nélküli, csak haszonelvű politizálás, napi élet, ami Magyarországon van, nagyon aggasztó. Kizárólag a haszonelvűség dolgozik sokakban. Nincs eszmei alapú nemet mondás. Elterjedt mondás, hogy Orbán Viktor a liberalizmustól eljutott a nem tudom hova, ekkor én azt szoktam mondani, hogy ti biztosak vagytok benne, hogy valaha is liberális volt, és nem az történt, hogy akkor is hazudott, akkor is a haszonelvűség vezérelte? Szerintem sose volt liberális.

Hát ez már tényleg nagyon vitatható. Nem hiszem, hogy ebben igazad van.

Jó, én vállalom, hogy azt gondolom, nem valami indíttatása volt, hanem haszonelvűségből mondta azt, amit mondott. Most pedig borzalmas, amit művel Európával kapcsolatban. Ez számomra megint irracionális. Meg tudom magyarázni, hogy nem érdekli semmi, csak a maga kis klánja.

Erre kérdezhetem azt, miért hagytátok, hogy így legyen? Hogyan jutottunk el a rendszerváltás eufóriájától a mostani helyzetig? Nincs SZDSZ. Az értelmiség gyakorlatilag kiszállt a politikából és nem képviselteti magát. A környező országokhoz képest is hátrébb sasszézunk, pedig mi számítottunk a legvidámabb barakknak, vagyis ebben a régióban a legkedvezőbb pozícióból indultunk.

A legnagyobb hiba, hogy nem tudtuk elérni, hogy az emberek ne higgyenek el hazugságokat. Ami most van, végig hazugságokon alapszik. És ez nem csak a Fideszre vonatkozik, sokkal szélesebb értelemben mondom. Hogyan lehet például, hogy nálunk elhiszik, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj baromi jó, és miért nem azt mondják, hogy tessék felemelni a havi nyugdíjat. Az összes demagóg hazugság átment, ami sajnos világjelenség. Tehát, ha azt kérdezed, mi volt a 68-as generációnak a nagyon nagy bűne, akkor ez.

Nem voltatok ti a „köznépnek” kicsit lilák, elefántcsont toronyban ülő értelmiségiek, akiket nem értenek? Nem lehet, hogy nem tanultatok meg alacsony iskolázottságúak, vagy éppen vidékiek nyelvén beszélni?

Sartre se tudott a nép nyelvén beszélni, attól még baromi nagy sztár volt. Az igen jelentős különbség, hogy celebek a celebek vagy filozófusok.

Miért maradtatok ti rétegértelmiségiek?

Azt gondolom, hogy nem rétegértelmiségiek vagyunk, hanem bebizonyosodott Andy Warhol mondása, hogy 15 percre mindenki lehet sztár. Most sok 15 perces sztár nyomul. És ezek mellé a hazugságok mellé odaállnak a tévék játékmesterei, akik lehet, hogy közben meglehetősen jó filmeket csinálnak. Engem kicsit zavar, hogy ezt elintézik azzal, hogy igen jó pénzkereset. A diákjaimon azt látom, hogy számukra tök normális történet, hogy kurválkodom és közben színészkedem. Az nem csak politikus hiba, hogy nem tudtuk az emberek fejébe elültetni, hogy hazugságoknak ne higgyenek. Mindegy, hogy baloldali vagy jobboldali hazugságról van szó. És mindig is megvolt az értelmiségi udvar. Erre mondtam, hogy kell tudni nemet mondani. Néhányszor végigéltem, amikor valaki rájön, hogy igen nagyot hibázott. Ezt nyilvánosan bevallja, majd ellene fordul. Ez a legnehezebb lépéssorozat mindenki életében. Egyszer végigéltem azt, amikor édesanyám kiszabadult a börtönből, és elkezdtek hozzá jönni újságírók, és azt mondták, „Júlia kedves, én megírtam azt a cikket, de hát értse meg…’

Gondolom mártírhalált halt édesapádról volt szó.

-Igen, és az újságírók hozzátették, „én nem gondoltam volna, hogy föl fogják akasztani.” Ezt kiskölyökként megéltem. ’68 körül megint anyámhoz jöttek különböző emberek, és azt mondták, hogy „Júlia, maguknak volt igaza ’56-ban. Nem lehet ezt a rendszert humanizálni, emberarcúvá tenni.” A saját életemben pedig természetesen a rendszerváltás után szintén megtapasztaltam ezt. Ezeknek az embereknek a kínlódásából tudom, hogy iszonyatosan nehéz megtenni ezt a lépést. Igen nehéz lesz a most Fideszt támogató szakértelmiségnek azt mondani, hogy nagyot hibáztak. De meg fog történni. Szerintem ez fog először megtörténni.

Nem elképzelhető, hogy a többségük hisz abban, amit most csinál?

Én nem hiszem, hogy bármelyik értelmiségi kolléga hinne abban, hogy 4000 fős faluba stadiont kell építeni. A racionális szakmákat űző emberek azért látják, ami itt folyik. Mi, akik valamifajta technokrata foglalkozást űzünk, azt a végtelen korrupciót, ami ebben az országban van, abszolút látjuk. Már föl van függesztve az építésziroda, mert annyira államfüggő az egész.

Mármint, hogy az irodád nem vállalhat munkát?

Hát, hogy finoman fogalmazzak, a Fidesz győzelme után eltűntek a munkák, és, ha beadnék egy engedélyezési tervet, igen hosszú idő után kapnám meg nem az engedélyt, hanem a hiánypótlást, amikor újra elkezd ketyegni az óra. Nekem több volt a magánberuházóm, mint az állami vagy önkormányzati megbízás. Egy magánberuházóval nem lehet ezt megcsinálni, mert, ha valaki engedélyezési tervet rendel, azt jelenti, hogy már megvan a pénze az építkezéshez.

Díszletet ezért könnyebb neked most tervezni?

Igen, de díszletből is elég sokat külföldön tervezek. Egy nagyon kedves kollégám tanácsolta nekem, hogy „hát add be más néven!” Mire én azt válaszoltam, hogy ezt már én megtapasztaltam, elég volt nekem 15 éven keresztül, a daliás időkben. Nem akarnám újra ezt csinálni. De hát a diktatórikus rendszereknek irracionális a működésük. Én például nem értettem azt, hogy színházban miért voltam totál letiltva, miközben a tévében néha dolgozhattam álnéven, és a mozifilmekben pedig simán dolgozhattam álnéven. Mindenki tudta, hogy én csinálom, míg a színházban teljes tiltás volt. Sosem értettem, hogy ebben mi a logika.

Ha a sorsodat végig vesszük, olyan szempontból elég szörnyű a pályaív, hogy mártír fiaként indultál el, majd harcoltál a kommunista rendszer ellen, és majdnem ugyanott tartasz, mint akkor. Jó, utazhatsz, meg nyilván több a pénzed, de a szituáció meglehetősen hasonló. Föl lehet tenni a kérdést, hogy akkor ezért harcoltál?

Azért olyan környezetben nőttem föl, ahol ez természetes volt. Első világháború, második világháború, Rákosi rendszer, ’56, börtön, és aztán rendszerváltás, majd még jön ez is. Én gyenge kezdő vagyok ezekhez az emberekhez képest.

Azt lehetne gondolni, hogy ezzel a múlttal és szakmai teljesítménnyel piedesztálra kellene emelni, bár valószínűleg nem vágysz erre. De pont az ellenkezője történik. Ez nem csak rád nézve rossz, hanem egy országkép.

Igen is, meg nem is, mert én azt gondolom, hiába van ellenőrizve a rádió, az újság, minden, a különböző értékek mégiscsak valahogy eljutnak az emberekhez.

Egy körhöz igen, de az ország csücskébe már nem biztos.

Azért, ha megkérdezünk 100 embert, legalább 50 tudja, hogy én csináltam a Lehel téri piacot. A karakószörcsögi asszony is tudja.

De, hogy mit mondtál a rendszerről, azt már nem tudja.

Azt nem tudja.

A Fidesz viszont módszeresen kiépítette a polgári köreit és a legkisebb falvakban is ott van. Az ellenzéknek ez nem sikerül.

Az elképesztő korrupcióról igenis tudnak Karakószörcsögön is. Ezt jobban tudják helyben, mint a városokban.

Akik tudják, azok közül is sokan Fidesz szavazók, mert kicsit növekedett az életszínvonaluk, és nem tudják, mi lenne, ha jönne az ellenzék, félnek tőle, hogy esetleg még rosszabb lesz.

Most ez történt, én csak azt mondom, nem igaz az, hogy sehova semmi nem jut el. Eljut a szavazóhoz, hogy korrupció van, hogy ez rettenetes, eljut, hogy pénzt kell leadni, hogy a közmunka kizsákmányolás, mégis rászavaz. Ezt nem tudom megmagyarázni neked. Erre semmi mást nem lehet mondani, minthogy egy országnak olyan kormánya van, amilyet megszavaz.

Megmagyarázható, mert szemben vele érdemben nincs más.

Te a pozitív szavazatot kéred számon, de van azért proteszt szavazat, ezt tudjuk. Ebbe nem akarok belemenni, mert a korrupció nem csak egy pártra jellemző. És én még nem halottam senkit azt mondani, hogy álljon meg a korrupció, és tényleg csak arról beszélni.

Mindez hová vezet?

A párhuzamos kulturális lehetőségeknek a megteremtése, és ez úgy érzem, hogy zajlik, engem nagy optimizmussal tölt el. Azt is gondolom, hogy az Unió lépni fog, és nem fogja ezt tovább tűrni. Lehet azt mondani, hogy a külföldi beruházók szeretik a diktatúrákat, féldiktatúrákat, mert akkor csak egy emberrel kell valamit megbeszélni, és, ha ő ki van elégítve, akkor jó. De ez sem tart örökké. A párhuzamos kultúrák kiépítése pedig a szemünk előtt zajlik, most beszélgetünk éppen erről.

És nem a közszolgálati rádióban, tévében tesszük.

Nem. Nem. Nem. De azért hozzátenném, mert én ültem a tévé kuratóriumban, hogyha a nézettségi adatokat vesszük, akkor emiatt én nem vagyok annyira elkeseredve. Ekkora beruházással ilyen kicsi eredményt elérni, teljesen irracionális. Tátott szájjal figyelem az ár-érték arányt az ellenőrzött médiumokban.

Az is irracionális, hogy az ellenzéknek már ennyire nincs sajtója. A jobboldal még ellenzékből ütőképes sajtóbirodalmat épített ki, a baloldal már hatalmon engedte pusztulásnak indulni az ő oldalán lévő sajtót, ami még tovább pusztul. Lehet azt mondani, hogy akkor ott van az internet, de gyaníthatóan már azt is figyelik. Ahogy a munkahelyek egy része is megteszi ezt, és emiatt sokan már ott is igencsak megnézik mit posztolnak, kikkel leveleznek.

Törökországból ezt nagyon tudom. Az az ember, aki még mindig Fidesz szavazó, és töröl valakit az ismerősei közül, mert mások a nézetei, egyszer csak elgondolkodik, hogy ekkora barom, és ennyit hazudik ő is másoknak. Azért nem lehet mindig másokat hibáztatni egy olyan országban, ahol lehetne szabadon szavazni. Ne csináljuk már azt, hogy senkinek semmi felelőssége nincsen, aki elment szavazni. Például az is lehet egy nagy hiba, hogy a rendszerváltó értelmiség nem tanította meg a szavazókat, az új generációt, hogy bizony, a szavazás, az felelősség. És, hogy azért ez nem csak úgy van, hogy azt mondom, hú, én most nagyon be vagyok szarva, és ezért a Fideszre szavazok. Nyugodtan lehetne ellene szavazni. A proteszt szavazást nagyon ismerjük. Majdnem azt lehetne mondani, hogy Magyarországon szinte minden választás proteszt szavazás volt, nem valakire szavaztak, hanem valaki ellen. És ez most nem valósul meg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK