Kezdőlap Címkék Ptyin

Címke: Ptyin

WSJ: Orbán Putyinhoz törleszkedik

0

Magyarország futó pillantást kínál arra, miként végzi Európa, miután Orbán Viktor, az egykori ellenzéki Putyinhoz törleszkedik és azt gondolja, hogy vége a liberalizmus korának.  A Wall Street Journal két munkatársa által írott hosszú riport a nyugati határon (Bucsu) kezdődik, mégpedig azzal, hogy a Nyugaton képzett magyar kémelhárítás nemrégiben rá akart állni egy ismert orosz hírszerzőre, aki éppen belépett az országba, ám a budapesti központ nem engedélyezte a műveletet.

Beavatottak szerint nincs semmi meglepő, mert az orosz titkosszolgálat már egy ideje ugródeszkaként használja Budapestet a Nyugat elleni tevékenységhez. Az amerikai és európai illetékesek hiába tiltakoznak a kormánynál, amely szerintük közelebb áll az orosz elnökhöz, mint hozzájuk. Széttöredezik az európai szövetség, amire Moszkva buzgón rásegít. A Kreml ezúttal a tekintélyelvű vezetési stílust adja el, amely gúnyt űz a liberális demokrácia finomkodásaiból.

Ehhez a legfőbb partner Orbán Viktor, aki újabb lázadást irányít, miután úgy véli, hogy az eddigi világrendnek leáldozott, viszont felvirradt Oroszországnak, illetve az általa megtestesített politikai modellnek.

Korányi Dávid a washingtoni Atlanti Tanács elemzője szerint a miniszterelnök van annyira gyakorlatias, hogy az országot egyelőre ne vigye ki sem ez EU-ból, sem a NATO-ból, tekintve a pénzügyi támogatást és a biztonsági ernyőt, de úgy gondolja, a századot a keleti kormányzási forma fogja meghatározni.

Orbán Viktor a legnyíltabb kihívást jelenti a közös szabályokkal és értékekkel szemben és az egymást váltó amerikai nagykövetek hiába próbálták jobb belátásra bírni. A magyar diplomatáknak jelenteniük kell, hogy miről tárgyaltak amerikai hivatalos személyiségekkel, de egyébként is korlátozniuk kell az ilyen megbeszéléseket.

Saját miniszterei ellenezték, Orbán mégis belevágott Paks bővítésébe, noha az fokozza az ország függőségét. Egy magas rangú Fideszes elismeri, hogy a jelek szerint az üzlet csak az oroszok számára előnyös. Ugyanakkor nyugatbarát magyar tisztségviselők figyelmeztetnek, hogy Putyin az uniós államok politikai és üzleti elitjét igyekszik megnyerni, mert azt hiszi, hogy ily módon gyengítheti a szervezetet, mivel az szerinte az orosz nagyhatalmi törekvések útjában áll. Orbán ezzel szemben bízik abban, hogy túljárhat a szintén cinikus orosz vezető eszén és képes egyensúlyozni a jelentős államok között. Egy magyar bankár szerint azonban a játék kockázatos és beletörik a bicskája.

Wall Street Journal/Szelestey Lajos

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!