Kezdőlap Címkék Political Capital

Címke: Political Capital

Költözés vagy csalás

0

A TASZ elsőfokon megnyerte azt a pert, amit azért indított, hogy megtudja, hányan jelentkeztek át a parlamenti választások előtt közvetlenül, hogy esetleg ezzel befolyásolják a választások eredményét.

A TASZ és a PC közösen igényelt adatokat a Belügyminisztériumtól (BM), hogy kiderítse, közvetlenül az országgyűlési választást megelőzően hányan létesítettek Magyarországon lakcímet. Ezekből a közérdekű adatokból lehetne arra következtetni, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések, amelyek befolyásolhatták a 2018-as országgyűlési választást. A Belügyminisztérium akkor megtagadta a válaszadást, ezért fordult a két szervezet bírósághoz.

Március 27-én az elsőfokú bíróság kötelezte a BM-et az adatok kiadására. Ezzel egy lépéssel közelebb kiderülhet mekkora méreteket öltött a választás eredményének befolyásolására irányuló lakcímbejelentés.

“A bíróság mostani döntése lehetővé teszi, hogy tisztábban lássunk azzal kapcsolatban, hogyan is zajlanak valójában Magyarországon a választások. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a választópolgárok tájékozódhassanak a jogaikról és a polgárokkal közösen fellépünk a jogsértésekkel és csalásokkal szemben” – mondta Szabó Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának vezetője.

Papíron szeretjük a demokráciát?

A demokratikus jogok mellett a legfontosabb az anyagi stabilitás a magyar társadalomban, sokan az előbbit részben fel is áldoznák a jólét érdekében – derül ki egy friss kutatásból. Erős a szabadságjogok iránti vágy, de láthatóan hat az idegenellenes kampány, amely ráerősít a hagyománytisztelet érzésére.

Hat európai országban végeztek kutatást, Magyarországon a Political Capital (PC) arról, hogy milyen beállítódások jellemzik a különféle társadalmakat, hogyan viszonyulnak a nyílt és demokratikus értékekhez. Vagyis mennyire demokratikusak ezek a társadalmak.

A PC ismerteti a hazai felmérés eredményének zanzáját magyarul, illetve angolul a teljes jelentést (és a többi országét), amelynek már címe is beszédes: Elkötelezettség a jogok iránt, de vágyakozás a stabilitásra.

Anyagi biztonság vs demokratikus jogok

Végigolvasva a kérdésekre adott válaszokat, nem egyértelmű a kép arról, mennyire (anti-)demokratikus a magyar társadalom gondolkodása. A kívülálló él a gyanúval, hogy bizonyos válaszok kiválasztásakor netán működött a megfelelési kényszer. Néhány válaszcsoport közti ellentmondás erősíti ezt az érzést.

A magyar kutatók megállapítják, hogy a magyar társadalomban erős vágy él a politikai, a gazdasági és a szociális stabilitás iránt, fontos továbbá a kulturális homogenitás is.

A legfőbb érték, amely a politikai és demokratikus jogok mellett a válaszokban megjelenik – írják -, az a jövedelmi stabilitás iránti elsöprő vágy. A válaszadók

egyharmada választana inkább jövedelmi stabilitást bizonyos politikai vagy demokratikus jogok helyett.

Szintén egyharmad azok aránya, akik egyformán fontosnak tartják a kettőt, és azoké is, akik szerint fontosabbak a politikai jogok a jövedelmi kiszámíthatóságnál.

Ezek az arányok elgondolkodtatók annak tükrében, hogy „egy jó társadalom érdekében” alapvetőnek ítélt követelmények közül a véleményszabadság elsöprő többséget élvez (73 százalék abszolút, 21 százalék szerint inkább alapvető).

A PC megállapítja, hogy a magyarok elkötelezettek a politikai, a vallási és a kisebbségi jogok védelme iránt, erősen hisznek a többségi elvben, a migráció szigorú kontrolljában, valamint a nemzeti értékek és normák tiszteletében.

A kapott válaszok szerint például

bő 90 százalék szerint a kormány álláspontja a társadalom többségének véleményét képviselje,

és hasonló arány vallja azt, hogy a kormánykritikus csoportok és magánszemélyek párbeszédet folytathassanak a kormánnyal.

Ennél sokkal kisebb azonban annak igénye, hogy minden politikai álláspont képviselve legyen a parlamentben. Az egyértelmű támogatók aránya 47 százalék, az inkább igenlőké 37. Ehhez nagyon hasonló az elkötelezettség a kisebbségek jogainak védelmében: abszolút követelménynek 42 százalék tartja ezt, 40 százalék gyenge támogató.

Sajtószabadság vs kormánykritika

A szabadságjogokkal kapcsolatos ellentmondásra utal az, hogy miközben – mint láttuk – a véleményszabadságnak szinte nincs ellenzője, a média jogát a kormány kritizálására már csak 58 százalék tartja alapvetőnek, 28 százalék inkább igenli. Sőt, enyhe többség szerint a kormánynak biztosítania kell, hogy a média pozitív képet fessen Magyarországról, csak 49 százalék tagadja ezt.

A válaszok alapján azt is vizsgálták, hogy a nyílt és demokratikus értékek vajon elcserélhetők-e más, stabilitásra törekvő, zárt gondolkodásra utaló értékekre, mint például a gazdasági biztonság vagy a kulturális hagyományok védelme.

Demokratikus jogok, de…

Kiderült, hogy a többség nem cserélné el a politikai képviselettel kapcsolatos jogokat vagy a véleményszabadságot. Ez alól kivételt képeznek a kisebbségek védelmével és a vallásszabadsággal kapcsolatos értékek, amelyeket többféle lehetőség reményében is elcserélnének.

Ilyen lehet például a kulturális hagyományok és normák védelme, a többségi érdekek érvényesülésének biztosítása, annak garantálása, hogy az állampolgárok ne érezzék magukat idegennek saját országukban, vagy az az ambíció, hogy Magyarországon mindenki azonos kulturális értékekben osztozzon.

Ezek tükrözik azt, hogy a magyar társadalomban

erős gyökerei vannak a hagyománytiszteletnek.

Jelentős, 80 százalékos többséget élvez az az álláspont, hogy mindenki Magyarország értékei és normái szerint éljen.

Mérgez az idegenellenesség

Alighanem erre erősít rá az évek óta zajló idegenellenes kormányzati kampány. Háromnegyedet meghaladó azok hányada, akik szerint bevándorlóból olyan kevés jöjjön, amennyire ez csak lehetséges. A nemrég Magyarországra érkezettek egyenlő bánásmódban részesítésében pedig teljes a szakadás a társadalomban: 22 százalék szerint egyértelmű igen, 43 inkább az, 23, illetve 13 százalék a gyenge és a teljesen elutasító.

A PC összegzése szerint még azok is megosztottak az „idegenekkel” kapcsolatos véleményükben, akiknek erős érzelmi kötődésük van a nemzethez: egyik oldalon vannak azok, akiknek patriotizmusa elválaszthatatlanul összekapcsolódik az idegenellenességgel (őket „zárt patriótáknak” nevezik), a másik oldalon pedig azok, akik elutasítják az idegenellenességet („nyílt patrióták”). E két, egyaránt 20-20 százalékot kitevő csoport gyökeresen másként vélekedik a migrációról, illetve a nyílt és demokratikus értékekről.

A magyar válaszadók közül

sokan nem rezonálnak a kormány által alkalmazott etnikai alapú érvelésre.

Más területen is alátámasztják az idegenellenes hadjárat sikerét a válaszok. Abban nincs vita, hogy mindenki szabadon gyakorolhassa vallását (85 százalék igen), de a nem keresztények látható vallásgyakorlásáról már nagyon eltérően vélekednek a magyarok. A többség meglehetősen elutasító. Egyötödük szerint egyértelműen, 30 százalékuk szerint inkább csak otthon és a vallásuk gyakorlására szolgáló helyeken tehessék ezt.

Demográfiai tévúton a kormány?

A szélsőségesen tradicionalista családeszmény éppen ellentétes a kormány demográfiai céljával: azon országok érnek el eredményt, ahol szakítottak ezzel a felfogással. A Political Capital elemzése arra a következtetésre jut, hogy nincs általános európai népesedési válság, és nincs egységes közép-európai demográfiai modell se.

Tévhitek vezérlik a magyar kormányt, amely „népesedési fordulatot” hirdetett meg az idei választás után – olvasható többek között a Political Capital (PC) elemzésében.

Az egyik tévhit, hogy általános demográfiai válság sújtaná Európát. A népességszám 1998-2018 közti változása látható az ábrán.

Forrás: Eurostat/PC

Éppen hogy vannak jó példák Németországban, Svédországban, Írországban és Franciaországban. Ezekben az államokban azonban lényegében szakítottak a hagyományos családfelfogással (a nő maradjon otthon a gyerekkel, csak a házasságban, a szülőkkel élő gyerek alkot „jó” családot).

Ezzel szemben a magyar kormány

„minden korábbinál jobban felerősítette a demográfiai problémák szélsőségesen tradicionalista megközelítését, a téma bevándorlás-ellenességre épített keretezését, Európa keleti és nyugati felének szembeállítását, a népesedéspolitika civilizációs harckénti megjelenítését”

– írják a PC szakértői.

Hivatkoznak a kormányalakítás után kiszivárgott minisztériumi dokumentumra, amely szerint a kormányban is úgy látják sokan, hogy szakítani kellene a hagyományos, kizárólag a termékenységre fókuszáló népesedéspolitikával.

A népességszám-változás mögött alapvetően két folyamat áll. Egyrészt a születések és a halálozások számának különbségét mérő természetes szaporodás/fogyás, másrészt a nettó migráció.

Magyarországon például 2017-ben 37231-gyel többen haltak meg, mint ahányan születtek. Ez a 2017. január 1-jei népességszám (9 797 561) 0,38 százaléka, ami az alábbi ábrán a vízszintes tengelyen olvasható le. A nettó migráció értéke +18 041, azaz ennyien többen telepedtek le hazánkban, mint ahányan elköltöztek. Ez a népességszám +0,18 százaléka, ami a függőleges tengelyen olvasható le.

Forrás: Eurostat/PC

Az adatokból annak téves volta is megmutatkozik, hogy az Európai Unió tagállamaiban már csak a bevándorlás pótolná a csökkenő népességet. Az adatok nem támasztják alá azokat a népesedéspolitikai magyarázatokat, amelyek a demográfiai folyamatokat a fejlett-fejletlen, illetve a muszlim-keresztény világ szembeállításán keresztül igyekeznek tálalni.

Európában

a legnagyobb probléma a társadalom korösszetételének kedvezőtlen változása,

ami kockázat a nagy ellátó rendszerek (a nyugdíj, az egészségügy) fenntarthatóságára. Az elöregedés pedig valóban minden európai társadalmat érintő folyamat.

Magyarország továbbra sem nevezhető jelentős migrációs célországnak, de a menekültügyre koncentráló hangzatos kormányzati retorika ellenére az Európán kívüli munkaerő-bevándorlás növekszik – vonja le a következtetést a tanulmány.

A szerzők szerint jelentős

túlzások tapasztalhatók a kivándorlás körüli közbeszédben is,

ez nem kedvező demográfiai és munkaerőpiaci szempontból, de más kelet-európai országokkal összehasonlítva nem is kezelhetetlen helyzet. Az ország legnagyobb, visszafordíthatatlan vesztesége inkább az, hogy a fiatal nemzedék legképzettebb és legkreatívabb részét látszik elveszíteni Magyarország.

A 2018-as parlamenti választás megnyerése után az Orbán-kormány többször is deklarálta, hogy a népesedési probléma kezelése a következő négy év legfontosabb kérdése. A fő cél, hogy 2030-ra 2,1 százalékra kell emelni a termékenységi rátát (ez most 1,5). A kormány szerint ehhez „népesedési fordulat” szükséges, amelynek feltétele a hosszú távon változatlan népesedési politika, a jelentős családpolitikai támogatások megőrzése, valamint

a hagyományos családeszmény előnyben részesítése.

Ennek szélsőséges megnyilvánulása volt Németh Szilárd Fidesz-alelnök és rezsiharcon emlékezetes mondása arról, hogy

„aki teleszüli a világot, azé a világ”.

A PC szerint nem igazolják a kormány tradicionalista ideológiai megközelítését az európai országokban alkalmazott legjobb népesedéspolitikai gyakorlatok. Azokban az országokban, ahol progresszívebb családpolitikai megoldásokat vezetnek be, magasabb a termékenység is.

A francia vagy svéd példa azt mutatja, ezek az államok az európai átlagnál jobban teljesítenek a népességszám terén tudatosan felépített családtámogatási rendszereiknek köszönhetően. Mindkét ország

kiemelkedő figyelmet fordít a szülők karrierje és magánélete közötti egyensúlyra,

és Németország is elindult ebbe az irányba.

Ezen intézkedések segítik a nőket, hogy ne kelljen választaniuk a gyermekvállalás és a munka között, bár ebben az esetben is hosszútávra kell tervezni, mert az ország társadalmának is meg kell szoknia és elfogadnia azt, hogy az anyák nem maradnak otthon kisgyermekeikkel, hanem dolgoznak mellette.

Annak ellenére, hogy a közvetlen családtámogatások nem feltétlenül segítik a gyermekvállalás ösztönzését, ezeknek a juttatásoknak szerepük lehet a (gyermek)szegénység enyhítésében, ezért célzottan,

a szegény családok megsegítésére érdemes őket koncentrálni

– hangsúlyozza a PC-tanulmány. A magyar kormány, mint az tudott, éppen a tehetősek felé tereli a családtámogatásra fordított pénzt.

Ezekből a példákból a szerzők azt a konklúziót vonták le, hogy a hagyományos családmodell támogatása és propagálása éppenhogy hátrányosan hathat a termékenységre. Ez ugyanis eltántoríthatja a megházasodni nem kívánó párokat a gyermekvállalástól és arra ösztönözheti a nőket, hogy válasszanak a magánélet és karrierjük között.

Az egyik legmélyebben vallásos, például az abortusz terén erősen konzervatív állam, Írország is a legjobb demográfiai mutatókkal rendelkezik Európában, mert évtizedek óta maga mögött hagyta a tradicionális családfelfogást.

A többség tudta, hogy aránytalan a választási rendszer

Minden hatodik ember már a választások előtt tudta, hogy a kormánypártnak kedvez a választási rendszer, és 50 százalék úgy gondolta, hogy ez nem jó. Márciusban a többség tiszta és igazságos voksolásra számított.

Vegyes képet mutat a magyarok ismerete és viszonya a hazai választási rendszerről – derül ki a Political Capital (PC) elemzéséből, amelyet a Závecz Research által március közepén a Friedrich-Ebert-Stiftung és a PC megbízásából végzett közvélemény-kutatásból készített.

Sokkal kevesebben (60 százalék) tudta megmondani, hogy két szavazólapot kapunk, mint kilenc éve (72 százalék). Az öt százalékos bejutási küszöbbel pedig a megkérdezettek kevesebb, mint fele volt tisztában. Igen gyér a saját egyéni képviselő ismerete: noha az arány javult kilenc év alatt, most is ötből csak ketten tudták megnevezni.

A választás utáni visszaélés-, sőt, csalásgyanút övező viták láttán érdekes adat, hogy márciusban, tehát egy hónappal a voksolás előtt a többség arra számított, hogy tiszta és igazságos választás lesz. A grafikonból kiderül, hogy a Jobbik és a DK szimpatizánsai körében eleve meglehetősen nagy volt a fenntartás ebben a kérdésben.

Forrás: Political Capital

Ez azért is fontos adatsor, mert a választásra készülők meglehetősen pontosan tudták, hogy a rendszer nem egyenlően mér, még ha ebben a körben különböző kérdésekre nem egyformán válaszoltak. Például – iskolai osztályzattal – közepest adott a relatíve legnagyobb csoport, 32 százalék arra a kérdésre, hogy érvényesül-e az a követelmény, hogy ugyanannyit érjen minden szavazat. (Nem meglepően a Fidesz-támogatók legnagyobb csoportja, 41 százalék szerint teljesen érvényesül.)

Ugyanakkor az emberek többsége tudja, hogy a 2011-ben kialakított választási rendszer még inkább a legtöbb szavazatot kapó pártnak kedvez, 59 százaléka azt is pontosan tudta, hogy a kormánypártnak. Még a fideszesek többsége is így gondolja.

Részrehajlástól mentesnek csak 16 százalék ítéli a választási rendszert, ami talán az egyik legszimptomatikusabb adat a teljes kutatásban

– vonta le a következtetést a PC.

A választási adatok egyébként pontosan igazolják az emberek ismereteit és előzetes várakozásait. A három hete lezajlott választáson a Fidesz egy mandátumához 41 ezer szavazat kellett, a másik véglet az Együtt (96 ezer). S ahogyan javul az eredmény, úgy csökken ez a szám.

S az is kiderül a válaszokból, hogy a négyévente választók szerint ez nem jó. Minden második azt részesíti előnyben, hogy a választói akaratot tükrözze a parlamenti képviselet megoszlása, és csak 35 százalék szerint fontosabb ezzel szemben a kormányzati stabilitás.

Stabil a külhoni magyar állampolgárok választójogának elutasítása,

60 százalék most is masszívan ellenzi ezt – éppúgy, mint a Publicus tavaly augusztusi mérése. (A DK-ban szinte mindenki, de még a jobbikosoknak is 77 százaléka. Egyedül a Fidesz-hívek körében van enyhe, 56 százalékos egyetértés.)

A PC szerint a választási rendszerről való folyamatos diskurzus eredménye lehet, hogy a válaszadók többsége szerint politikai érdekeket is szolgál a 2011 során megalkotott választókerületi térkép, és jelentős problémának érzékelik a külföldön tartózkodók szavazási módjának megkülönböztetését ugyanúgy, mint a jelöltállítás kapcsán menetrendszerűen felmerülő adatvédelmi aggályokat.

Bármely oldal is nyer, a másik oldal nem fogja elfogadni

„A legszerencsésebb az lenne, ha ebben a ténylegesen kettészakított országban két miniszterelnököt választanánk. Merthogy akármelyik oldal is nyer, a vesztes oldal azt nem fogja elfogadni. A korábbi választásokon nem volt a közhangulatban ez, de ahogy Orbán ráépített Gyurcsányra egy másik Magyarországot, mára kiépült egy Orbánnal szembeni másik Magyarország is” – reagált a választások utáni helyzetet firtató kérdésünkre Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital alapító tulajdonosa. A Fidesz szétesőben van, a tábora folyamatosan csökken, csak az a kérdés, hogy mikor és mitől válik le egy nagyobb tábor, ahogy a jéghegyek az Antarktiszról. Egy jól felépített rendszert lát a ledobott bombák mögött, szerinte nagyon sok idő már nincs újabbakra, arra pedig nem számít, hogy az utolsó héten robbanna valami nagyon nagy ügy, kivéve, ha az közvetlenül Orbán Viktort érinti. Lehet, hogy már le is dobták az összes atombombát – teszi hozzá. Egy biztos, az Elios-ügy mítoszt rombolt, feketén-fehéren kiderült, hogy Orbán igenis foglalkozik üzleti ügyekkel, és valahogy mindig a családja és a legjobb barátai járnak jól.

 

Mindjárt itt vannak a választások, s felmerül a kérdés: mennyire adnak támpontot a várható eredményt illetően a közvélemény-kutatási eredmények?

A közvélemény-kutatások jelenléte a világban a szociológia érdeme, amire mi szociológusok nagyon büszkék vagyunk. Mégis azt kell mondanom, hogy Magyarországon most nem működnek rendesen a mérések. A gondot az jelenti, hogy helyi szinten sem tudnak megközelítőleg pontosan sem mérni. Jómagam is ismerek olyan, Hódmezővásárhelyen készült – nem a nyilvánosságnak szánt – felméréseket, amelyek kényelmes fideszes győzelmet vetítettek előre, amihez képest komoly vereséget szenvedett a jelölt. Pedig az egyik kutatás megrendelője az egyik, a másiknak pedig a másik oldal volt. A szociológiai alapokon nyugvó, a hatvanas évektől tudományos megalapozottsággal működő és többé-kevésbé a későbbi valós eredményeket jól belövő közvélemény-kutatások csődöt mondtak Magyarországon. A közvélemény-kutatók között óriási az eltérés: több, mint 1,2 millió szavazóval kapcsolatban van vita közöttük.  Az egyik állítja, hogy fideszesek, a másik, hogy még véletlenül sem azok. Annyit biztosan állíthatunk, hogy míg általános szabály szerint a közvélemény-kutatásokban a pártok versenyeznek egymással, addig Magyarországon a választások arra jók, hogy eldöntsék a versenyt a közvélemény-kutatók állításai között. Ez pont olyan, mint az időmérés: ha egy órád van, mindig tudod, mennyi az idő, ha több, akkor soha.

Németországban ez azt jelenti, hogy az egyik közvélemény-kutató szerint három óra van, a másik szerint három óra két perc, addig nálunk az egyik szerint koradélután, a másik szerint késő este.

Mindeközben a választási részvételt sem sikerül előre jelezni, ami nem nemzeti sajátosság, hanem általános probléma szerte a világon.

Mindezek alapján, mit lehet bizton állítani?

Tulajdonképpen bármi benne van a pakliban: az is megtörténhet, hogy bejön az átlagos közvélemény-kutatói prognózis, de az is, hogy valamit nagyon félrenéznek. 2014-ben a közvélemény-kutatók többé-kevésbé jól megjósolták az eredményeket és nem volt igazuk azoknak, akik azt állították a 2014-es választásokra, amit most én érzek a 2018-asra. Mondják például, hogy a válaszukat megtagadók között – tapasztalat szerint –  hasonló a pártszavazási arány, mint a biztosokban.

Én meg azt mondom, hogy intő jel, amikor egyre több embert kell megkérdezni, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű választ adó, azaz masszívan nő a válaszukat megtagadók száma, illetve az is egy intő jel, ha 2014 óta (egy kivételével) egyetlen időközi országgyűlési és egyetlen megyei jogú választást nem sikerült helyesen megjósolni.

Amiben már minden politikai oldalon konszenzus van, szemben a közvélemény-kutatókkal: a Fidesznek nincs meg a 44 százaléka. 2014-ben 44 százalék szavazott a pártra, amivel kétharmadot sikerült elérnie. Most ez a 44 százalék nincs meg. Pedig Orbánnak minden a rendelkezésére állt: 2010-es kétharmados győzelme után egypárti alkotmányt írt, majd egypárti választási törvényt. Ebből is látszik, hogy egy életre nem lehet „jó” választási törvényt írni, mert minden a változó szelektől függ – a változó szelet pedig a szavazók sokasága állítja elő.

Nem lesz meg a kétharmad – ez is valami, de ennél többet nem tudna „jósolni”?

Innen kezdve tipp, hogy ki fog többséggel kormányozni, de bárhogy is alakul, egy óriási különbség azért lesz: ha a Fidesz nyer, akkor abszolút többséggel egymaga is képes lesz kormányozni, ha az ellenzék, akkor mindenképpen koalíciós kormányt kell alakítaniuk a pártoknak. S ami még bizonyos: bárhogy is alakul, a Fidesz sokkal kényelmesebb helyzetben lesz, hiszen a közjogi rendszert kétharmados törvényekre rendezte be, tehát ha ellenzéki koalíciós kormány alakul, hivatalban maradnak a többi között az ügyészség, a jegybank, a Számvevőszék, a Bíróság első emberei. Sőt, mindaddig betöltik posztjukat a megbízási idő lejárta után is, amíg kétharmaddal nem választanak helyettük utódot.

A Fidesznek tehát csak a masszív kétharmadot kell elkerülnie magával szemben, amihez minden esélye megvan. Következtetésem annyi: mindegy, hogy ki nyer. Ha nincs kétharmad a Fidesszel szemben, akkor Magyarország még mindig Fidesz-ország marad, ha nem is olyan reménytelenül végtelenített időre, mintha Orbán Viktor kétharmadot szerezne.

De az ellenzéki pártok közül több is azt sugallja, hogy megvan a módszer a leváltásukra.

Hacsak nem az, ahogy Györgyi Kálmán, akkori legfőbb ügyészt váltották le Orbánék, utat nyitva Polt Péter számára. Ha emlékszik, elbeszélgettek vele egy negyedórát valamiről, amiről máig nem tudjuk, hogy mi volt, majd Györgyi Kálmán végül lemondott.

Mi van akkor, ha a Fidesz nyer, de nem abszolút többséggel? Lenne párt, amely koalícióra lépne vele?

A Fidesznek a legerősebb a partnertaláló képessége. Ehhez ugyanis pénz kell és jó HR politika az ellenzéki politikusok felé.

A Fidesz sokak szimata szerint leszálló ágban van. Egyre szélesebb körben látszik megmozdulni a társadalmi érzet és képzet a párttal, Orbánnal szemben. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

A Fidesz szétesőben van.

Azt produkálja, amit ilyen helyzetben lévő pártok produkálni szoktak: képtelen visszalépni, változtatni, mert nincs kontrollja, amiért elvesztette önkontrollját, így a védekező reflexeit is. Innen nincsen visszaút, csak előre tud nézni, amíg van út előre.

Meddig tarthat ez a szétesés? Mitől függ a gyorsasága? Mikor billenhet át Ön szerint?

A tábor folyamatosan csökken, csak az a kérdés, hogy mikor és mitől válik le egy nagyobb tábor, ahogy a jéghegyek az Antarktiszról. A migránsokkal szembeni védekezés politikájával például az a nehézség, hogy azt csak folyamatos feszültséget fenntartva lehet hatékonyan működtetni, ami mindkét oldaltól, a politikusoktól és a szavazóktól is nagy figyelmet igényel, ebben pedig nagyon el lehet fáradnia mindkét oldalnak. A polgári nyugalom politikája jobban állt volna a Fidesznek – de Orbán nem ezt az utat választotta.

De hát a közvélemény-kutatások szerint – és egyébként Hódmezvásárhely tapasztalata is ezt látszik igazolni – ma is ugyanannyi embert tud elvinni szavazni, mint tette azt a négy éve. Itt jön be az a sokszázezer plusz szavazat, amit a határon túli kettős állampolgárságú magyaroktól söpör majd be – az idén megjósolhatóan rekordmértékben – Orbán?

Azért egy dolgot ne feledjen: a határon túli szavazat ereje nem olyan, mint az itthoniaké, hiszen csak listára ikszelhetnek. Ellentétben a nemzetiségi jelöltekkel – már most borítékolható például, hogy a német kisebbségi jelölt egy plusz képviselői helyet hoz a Fidesz számára.

Ha már a Fidesz-tábornál tartunk: beszélgetésünket megelőzően két nappal volt a Békemenet, nagyon sokan voltak…

Ebből túl mélyreható következtetést a szavazatokra nem vonnék le:

2002-ben Csurka István hívására 300 000 emberrel megtelt a Hősök Tere és a környező utcák – majd pár héttel később a MIÉP kiesett az Országgyűlésből. Én nem vonnék le semmilyen következtetést a Békemeneten részt vett emberek számából

– ez ugyanis egy állami pénzből szervezett, állami rendezvény volt, amelyre a mi és az uniós polgárok adópénzéből szállították az embereket. Így érdektelen, hogy hányan vettek részt benne. A képi jelentősége persze fontos az esti híradókban. Erőt sugároz kifelé.

És mennyire érzékelte az átütő erőt?

Látszik, hogy Orbán az átütő erőre játszik – a politikai emlékében élénken élnek a 2002-es választások két fordulója közötti események, az, hogy a Testnevelési Főiskolán elmondott híres-hírhedt beszéde milyen mozgósító erőként hatott – jelzem, majdnem sikerült is megfordítania a választás eredményét. A mostani azonban nem ugyanaz a helyzet. Akkor egy többé-kevésbé, még a korona-úsztatással együtt is normálisnak tartott négyéves Fidesz-kormányzás után voltunk, ahol sokan kényelemből is otthon maradtak.

Most azonban egy Orbán-beszéd sokakat Orbán Viktorral szemben dühít fel, még harcosabbak lesznek.

A Magyar Időkben olvastam Zárug Péter Farkas politikai elemzőtől, hogy Orbán beszéde kiváló beszéd volt, akár Csurka István is elmondhatta volna korábban. Egyetértek vele, és annyit tennék hozzá: ez az, ami a polgári világképet vallók számára többek között vállalhatatlanná teszi ma Orbán Viktort.

De Orbán nem is ezeket a rétegeket célozza meg.

Tény, nem foglalkozik a konzervatív táborral. A meséivel az alulképzett, egyszerűbb állampolgárokat tudja leginkább megfogni. Orbánnak egyetlen célja van: egybetartani a táborát, s megakadályozni a másik tábor egységét. Tele van hazugságokkal, s nagyon szomorú, hogy nincs vele szemben egy ütős ellenzék.

Ellenzék nélkül is problémás azonban a nacionalista-populista politika. Annak ugyanis nincs iránya, nincsenek céljai, csak ellenségei. Innentől kezdve pedig idő kérdése, hogy mikor unnak rá a választók. Ehhez pedig társul Orbán Viktor személyisége, aki úgy tűnik, csak a harcban, konfliktusokban érzi jól magát, persze mindig gyenge, képviselet nélkül álló, nem politikai ellenféllel szemben.

Az ENSZ, Soros György, a migránsok, a civilek megtámadásában az a közös, hogy ők nem indulnak a választásokon, így nem is szólnak vissza. Ilyenkor a kisegér háborúzik a hangyákkal, és nagyon boldog, hogy milyen erősnek látszik.

Ön szerint milyen hatása lehet a Kossuth téren elhangzott beszédének? Gondolok elsősorban arra, hogy gyakorlatilag mindenkit megfenyegetett, aki nem követi őt.

A választások utáni erkölcsi, jogi, politikai elszámoltatással kapcsolatos kijelentés kifejezetten ízléstelen és fenyegető volt. S ne feledjük: nyolc év hatalom után fenyegetőzött. Mit csinált nyolc évig? – kérdezhet vissza a választó.

Sajnos azonban hosszú távra visszanyúló politikai kultúrája van a politikai fenyegetésnek nálunk, s a szocialisták is belegondolhatnának abba, hogy ebben milyen szerepet játszottak, mennyire hibásak. Ők kezdték.

Emlékezzünk csak arra, hogy Keller László volt az első, akit 2002-ben közpénzügyi államtitkárként azzal bíztak meg, hogy  az elszámoltatást nem ügyészi, bírósági folyamatban, hanem politikai síkon irányítsa. Azután kezdődött el a politikai listák gyártása – lásd még a fideszes Papcsák Ferenc listáját. Keller, Papcsák és Budai ugyanaz a keleti típusú politikus: azt gondolja, hogy átvehetik az ügyészek, rendőrök, bírók feladatát választott képviselőként.

Ha nyugati típusú demokráciát akarunk, akkor ennek nincs helye a politikában.

A fenyegetés ellenére én legalábbis nem éreztem az átütő erőt sem Orbánban, még kevésbé a híveiben.

Orbán politikája alapvetően a háborúra és a konfliktusra épül, ez a személyiségéből is fakad.

S könnyen elfelejtjük, hogy korábban is voltak kisegér bátorságú megtorlásai: például amikor egyetemi professzorokra, a Magyar Tudományos Akadémia filozófusaira, régészekre, ókorral foglalkozó tudósokra, kultúrantropológusokra támadt, azzal vádolva őket, hogy loptak. Vagy emlékezzünk vissza, hogyan vitték el rendőrségi kocsival az Ökotárs vezetőjét.

Ebből az a tanulság, hogy bármikor képes bárkit megtámadni, csak gyengébb legyen nála. Ez politikájának a lényege, hogy soha ne tudja senki, éppen ki kerül sorra.

Mindeközben a 2010-ben még oly komolynak tetsző kétharmados Orbán-politika kezd nevetségesebbé válni. Itt van ez a leszámolással történő fenyegetőzése például akkor, amikor a hozzá köthető Elios-ügyben soha nem látott mélységű vizsgálatot folytatott az OLAF, ami alapján egyértelműen leírható, hogyan segítette Orbán Viktor kormánya Orbán Viktor vejét, és konvertáltak uniós pénzeket magánvagyonná. Amikor már az unió is nyomozást követel, akkor nevetséges válasz erre a „leszámolok majd veletek”.

És van, lesz ennek Ön szerint hatása?

Ami látható, az Elios-ügynek híre ment az egész országban. Innen Orbán félelme. Aki megvédi őt, az Polt Péter.

Az ügyészség azonnal kikérte volna a mentelmi jogát bármelyik elődjének, ha ilyen ügybe keveredett volna – Antall Józseftől Boross Péteren, Horn Gyulán, Medgyessy Péteren és Gyurcsány Ferencen át egészen Bajnai Gordonig. Ehelyett, első körben az ügyészség lezárta az Elios-ügyet, mondván, nincs itt semmi látnivaló.

De mintha a magyarok amúgy is megengedőbbek, elnézőbbek lennének a korrupcióval szemben, nem?

Politikai kultúra kérdése is ez. Ha egy brit miniszterről derült volna ki az, ami az elmúlt napokban Kósa Lajosról, régen lemondott volna. Már csak azon haszonelvű megközelítés okán is, hogy jól nem tud kijönni egy ilyen ügyből, azzal pedig a pártjának kárt okoz. Most az a nagy kérdés – így választások előtt –, hogy a szavazók tényleg elviselik-e ezt a fajta korrupciót, az értelmezhetetlen pénzügyi tranzakciókat, szerződéseket annak érdekében, hogy Orbán Viktor tovább mesélhessen nekik a gonosz migránsokról, akitől megvédi őket.

Ön szerint tudatos stratégia mentén történik a bombázás? Egyáltalán bombázás történik vagy csak kipattannak ügyek? És várható(k)-e még a választások előtt további bomba(k)? Van egy igazi atombomba is?

Információim nincsenek, s jósolni nem szeretnék, csak általános elvek mentén válaszolnék a kérdéseire. Ami szembeszökő újdonság: nagyon jól feldolgozott anyagok kerülnek elő, s megfelelően használt média áll az ügyek kirobbantása mögött. Ezt nem szoktuk meg Magyarországon, csak a Fidesztől.

Sok minden állhat a dolog hátterében, nem is csak Simicska.

Soros?

Sorosra is gondolnék, de nem az elsők között. Azt érdemes szem előtt tartani, hogy Európa sok politikusának elege lett mára Orbánból, s onnan is jöhetnek olyan dolgok, amelyek segítik a magyarok felvilágosítását arról, milyen is Orbán Viktor és a hatalma.

Kiben bízhat?

A keletben. Putyinban – ő tényleg nagy hatalom, ha nem is gazdasági, de politikai értelemben feltétlenül.

De nem kétélű fegyver a kelet felé tendálás?

Magyarország – ahogy Ady megfogalmazta – kompország, nyugatinak túlságosan keleti, keletinek túlságosan nyugati.

Ezek a folyamatok egymással küzdenek. Van egy kozmopolita fővárosunk, többségében kozmopolita lakossággal, egyre nyugatiasabb városaink, tízezrek, akik éppen külföldön tanulnak, vagy dolgoznak, és ha hazatérnek, akkor többségében ők is a nyugati világot fogják képviselni, illetve van a magyar vidéknek egy olyan alulinformált része, akik folyamatosan a cár atyuskát várják- ha pedig nincs cár atyuska, akkor lesz nekik Kádár János, vagy Orbán Viktor, akik elhitetik velük, hogy Bécs élhetetlen város, amit migránshordák leptek el, illetve hogy lassan Szíriába menekülnek az emberek Európából. Zajlik egy háború a nyugatias és a keleties tendenciák között, aminek soha nem lesz sajnos vége.

Mi lehet Ön szerint a végkifejlet?

Én optimista vagyok, mert sok jele van annak, hogy az utánunk következő generációk már nem etethetők meg a kelettel.

Vannak európai mérések – s ezek eredménye nálunk is igaz –, hogy a fiatalok már jóval kevésbé fogékonyak a populizmusra. A fiatalokat már tényleg integrálta az Európai Unió, ha valaki beszél egy idegen nyelvet, az bárhol tanulhat, élhet Európában, könnyen épít kapcsolatokat más nemzetiségű fiatalokkal, s azt se feledjük, hogy tele vannak a nyugati egyetemek magyar fiatalokkal. Ezek egy része visszajön Magyarországra, miként azok közül is többen, akik dolgozni mentek ki. S akik kint maradnak végleg, azok továbbra is kötődni fognak Magyarországhoz, kapcsolatban maradnak az itthoniakkal – ők mind segíteni fogják a nyugati tendenciák érvényesülését idehaza, kikövetelve a szabadságot és demokráciát.

De nem futunk ki az időből?

Folyik egy harc, amely még nem dőlt el. Bármi lehet a kimenetele, de ez a kérdés – kelet vagy nyugat – soha nem dől el örökre. Mindig újra és újra meg kell vívnunk a magunk harcát.

Orbán Viktor elviheti keleti irányba az országot, mindig lehet egy antidemokratikus rendszernél antidemokratikusabbat kiépíteni, de majd jön egy történelmi szerencse vagy a szavazók fásultsága, vagy egy másik, karizmatikus politikus, aki alternatívát kínál, s máris megfordul a hajó.

Visszatérve a „bombákra”. Milyen sémát lát az ügyek kipattintása mögött?

Egy jól felépített rendszert, s valószínűleg a menetrend is előre kiszámított és lefektetett. Nagyon sok idő már nincs újabb bombákra, hiszen idő kell ahhoz is, hogy az adott információ eljusson a választókig, egy-egy ügy több hét alatt kezdi kifejteni hatását. Arra tehát én nem számítok, hogy az utolsó héten robbanna valami nagyon nagy ügy, kivéve, ha az közvetlenül Orbán Viktort érinti.

Lehet, hogy már le is dobták az összes atombombát, majd meglátjuk.

Láthatóan már nem is csak korrupciós ügyekkel jönnek elő.  A Magyar Nemzet a hétvégén előállt a Szita Károly elleni ügynök-bizonyítékokkal is.

Szitáról régóta lehet tudni, hogy ügynök volt, s ennek az információnak a birtokában választották többször is meg polgármesternek. A kérdés az, hogy Orbánról derül-e ki valami.

Az nagyban segítené a szavazók eligazítását, ha a miniszterelnöknek lenne egy újabb ügye az Elios után.

Merthogy a magyarok közül nagyon sokan a rendszerváltás előtt azt mondták, hogy „jó, jó, a rendszer nem jó, de Kádár tiszta kezű, becsületes” – most Orbánról hasonlóképpen vélekednek sokan, mármint, hogy a rendszere nem tiszta, de ő maga az. Az Elios-ügy pedig ezt a mítoszt rombolta szét, feketén-fehéren kiderült ugyanis, hogy igenis foglalkozik üzleti ügyekkel, és valahogy mindig a családja és a legjobb barátai járnak jól.

Mire számít? Mi lesz április 8-án? És főként, utána?

Őszintén, a legszerencsésebb az lenne, ha ebben a ténylegesen kettészakított országban két miniszterelnököt választanánk. Merthogy akármelyik oldal is nyer, a vesztes oldal azt nem fogja elfogadni. A korábbi választásokon nem volt a közhangulatban ez, de ahogy Orbán ráépített Gyurcsányra egy másik Magyarországot, mára kiépült egy Orbánnal szembeni másik Magyarország is.

Ön szerint tehát nem lehet békés egy esetleges hatalomátadás?

El tudom képzelni, hogy elveszítve a választásokat Orbán a jelenlegi ellenzék összetételét és helyzetét nézve úgy gondolja majd, hogy csak káosz és kormányzásképtelenség jöhet, s ezért elfogadja, hogy egy átmeneti időre ne ő legyen a miniszterelnök, azaz, formálisan átadja a hatalmat, hogy ha látja, hogy vissza tud viszonylag gyorsan jönni. Hiszen az utcát ő foglalta el… Egy-két év múlva pedig egy előrehozott választásokon elért győzelemmel akár kétharmaddal is visszatérhet. Sajnos azonban az is benne van a pakliban, hogy nem adja könnyen a hatalmat. Ezt nem lehet előre látni, de azt igen, hogy

mindenképpen feszültségek, konfliktusok lesznek – ahogy egyébként Orbán Viktor oldaláról mindig is generáltak-generálnak ilyeneket.

Nem lehet, hogy mint akit sarokba szorítottak, az utolsó pillanatig kitart?  Hiszen a felhalmozott vagyonon túl a szabadságuk is a tét – ha nem is Orbánt, de sokakat fenyegetne börtön csak az alapján, ami már eddig is kiderült.

Az Elios-ügy elévülési ideje húsz év. Ezek olyan ügyek, amelyek sokáig fenyegetnek, tehát e téren nincs sok ok a magabiztosságra. Egy ilyen rendszer azzal a logikával működik, ahogy a biztonsági övet a fel- és a leszállásnál használja az ember, menet közben pedig kikapcsolja. Orbán kikötötte magát, amikor olyan rendszert épített, amelyben megszüntette a saját kontrollját: Polt Péter a helyén, ő meg azt csinál, amit akar. Hódmezővásárhely azonban mintha éppen azt jelezné, hogy lefelé száll a gép.

Biztos vagyok abban, hogy Orbán Viktor, ha nem is mondja, de éppen a biztonsági öv felé nyúl, próbálja újra bekapcsolni…

Belepiszkálnának a választási szabályokba

A Nemzeti Választási Bizottság korlátozni tervezi annak lehetőségét, hogy az ellenzéki jelöltek még a választás előtt visszaléphessenek a kerületben legesélyesebb jelölt javára. Az erről szóló iránymutatást a bizottság következő ülésén tárgyalhatják meg. Egy választási szakértő szerint a törvény nem hatalmazza fel erre az NVB-t, egy másik szerint igen, de sportszerűtlen lenne.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén úgy döntött, iránymutatást ad ki arról, hogy egy párt országos listáját törölni kell, ha az egyéni választókerületi jelöltek száma 27 alá csökken, vagy ha a 27 jelölt megvan, de a területi eloszlás követelményét nem teljesítik. A hatályos törvényi előírás értelmében parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legkevesebb 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.

A gyakorlatban azt jelentené a változás, hogy korlátoznák azt a lehetőséget, hogy az ellenzéki jelöltek még a választás előtt visszaléphessenek a választókerületben legesélyesebb jelölt javára, amiről egyre többet tárgyalnak az egymással összefogó ellenzéki pártok.

Másképpen szólva a NVB szerint nem elegendő a jelöltek regisztrációja és a jelöltséghez szükséges ajánlások összegyűjtése,

az országos pártlista állításának feltételeit a választásokig meg kellene tartani.

Ha ezek bármelyikét nem teljesíti egy párt, akkor törlik az országos listáját.

Patyi András, az NVB elnöke azzal érvelt, hogy a korábbi választási eljárási törvény kifejezetten előírta: az egyéni választókerületi jelölt kiesése nem érinti a listát, ilyen előírás azonban nincs a hatályos jogszabályban, ezért kell iránymutatást kiadniuk.

László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője elemzésében vitatja, hogy a választási eljárási törvény alapján az NVB-nek lenne felhatalmazása a pártlista törlésére. Szerinte a pártoknak is az az érdekük, hogy legalább 27 jelöltet versenyben tartsanak, és alapvetés számukra, hogy az ellenzéki koordinációban csak legalább ennyi jelölttel lehet részt venni. A pártoknak adandó költségvetési támogatás is erre ösztönzi őket, mert ennyi jelölti számtól kezdődően jár a pénz.

László szerint az NVB szándéka illeszkedik az eddig ismert ellenzéki stratégiákhoz, azokat egyáltalán nem szűkíti be. Mindazonáltal a szakértő szerint nem egyszerű a helyzet az elképzeléssel. A választási eljárási törvényben a lista „kiesése” kapcsán egyetlen szó sincs arról az esetről, ha egy jogerősen nyilvántartásba vett listát állító párt jelöltjeinek száma 27 alá esne.

A parlamenti képviselők választásáról szóló passzusok közt pedig valóban hiányzik az a szabály, hogy nem érinti a listaállítás jogát az, ha az egyéni választókerületi jelölt kiesett. Benne van viszont a helyi önkormányzati választási törvényben, csakhogy ez nem érvényes a parlamenti szavazásra.

„A hatályos választási eljárási törvény tehát hallgat erről az eshetőségről. Márpedig ha nem szerepel benne, hogy mi a teendő a vázolt esetben, nem is hatalmazza fel az NVB-t a pártlista törlésére”

– fogalmaz László Róbert.

Nem ért egyet ezzel Tóth Zoltán, aki úgy véli: értelmezhető úgy az NVB-nek adott felhatalmazás, hogy adhat ki iránymutatást, ha egymásnak ellentmondó döntések születnek egyes választási szerveknél. Mindazonáltal sportszerűtlen lenne az ellenzék számára egyébként is kifejezetten hátrányos választási szabályok további szűkítése. A már idézett fontos passzus hiánya a törvényből szürke zónává tette a szabályokat, tág teret adva az értelmezésnek – ért egyet a felvetéssel. (A választási szabályok évtizedek óta egyik legjobb szakembere áprilisban a DK színeiben készül indulni egyéni kerületben.)

A PC szakértője szerint egyébként a vita azért nem „éles” mert csak iránymutatásról lenne szó, ami természetesen orientálja a választási szerveket, de ha előállna ilyen konkrét eset, a végső szót a Kúria fogja kimondani. Tóth Zoltán ellentmond ennek azzal, hogy az iránymutatással szemben nincs jogorvoslati lehetőség. „Majd meglátjuk, mivel fogja elutasítani a fellebbezést a bíróság” – mondta.

A Fidesz fél valamitől…!?

„Jól látható, hogy a Fidesz tart valamitől! Valószínű azt érzik, hogy hiába vezeti a kormánypárt a közvélemény-kutatásokat. Ha választások előtt az ellenzéki pártok visszalépnek egymás javára, akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot szerezhetnek.” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek László Róbert, a Political Capital szakértője. Viszont az ellenzéki csodavárástól is óv a választási szakember, a mai választási rendszerben ugyanis biztos nincs olyan csodaszer, vagy jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál.

 

Nagy a helyezkedés az ellenzéki pártok között, az összefogás módjáról, és a listaállításról a politikusok pillanatnyi érdekek szerint érvelnek. Az legalább egyértelmű, hogy az egyéni kerületekben az egyeztetett indulás a legjobb megoldás?

A nyilvánosságban már nyolc éve folyamatos a vita, amely a Fidesz legyőzésének stratégiáját, az együttműködés és összefogás módját úgy keresi, mint valami csodaszert. Pedig csodaszer az nincs. Ha valaki azt hiszi, hogy a mai választási rendszerben akad olyan jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál, az sajnos nagyon nagy tévedésben van.

A Fidesz legyőzéséhez egyszerűen több választópolgárra lenne szükség, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak ma a rendelkezésére áll. Amíg ez a helyzet nem változik, addig azt mondhatjuk: a balközép ellenzéknek nincs győzelmi esélye.

A pártoknak legfeljebb egyéni túlélési stratégiáik vannak. Ha volna kritikus mennyiségű szavazójuk, akkor a maga természetességével alakulna ki, hogy a közös jelöltekre és a közös listára épülő, avagy a koordinált megállapodás lenne-e célravezetőbb.

Tehát az igazi kérdés inkább az, hogy miként szerezhetne az ellenzék a jelenleginél több szavazót?

Ez magától értetődő. A Fidesz agresszív térhódítása persze nem könnyítette az ellenzék dolgát. Nem kizárólag a választási rendszer átalakítására, hanem még inkább a médiapiaci felvásárlásokra, a kormányoldal erőfölényével való rendszeres visszaélésekre, például az ÁSZ-büntetésekre gondolok. De ez nem menti fel az ellenzéket minden felelősség alól. Megnyilvánulásaik nagy része kimerül abban, hogy melyik párt kivel fog össze, de leginkább hogyan nem. Ezzel a választókat nem lehet megnyerni, őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az egészből csak annyit látnak, hogy a pártok veszekszenek egymással, így aztán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ország kormányzását rájuk lehetne bízni. Négy éve is hasonló volt a helyzet, némileg más szereplőkkel.

Az is örökzöld téma, hogy az önmagukat demokratikusnak nevezett pártok együttműködhetnek-e akár a Jobbikkal is, hisz anélkül nincs valóságos győzelmi esély. Ön szerint?

A jelenlegi támogatottsági adatok alapján ahhoz, hogy a teljes ellenzéknek több mandátuma legyen a Fidesznél, valamilyen módon együtt kellene működniük. Kérdés, hogy ezt akarják-e egyáltalán a pártok. Mármint a közös kormányzást.

Ha lenne 100-105 mandátumuk, miközben a Fidesznek 94-99, Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig kellene körbeülniük a koalíciós tárgyalóasztalt. Nagyon csodálkoznék, ha ez a „szivárványkoalíció” olyan ütőképes kormányt tudna alakítani, amelyik nem bukik meg néhány hónap leforgása alatt.

Vagyis nem ért egyet Heller Ágnessel, aki azt mondja, hogy a Fidesz leváltása nemzeti ügy, ennek érdekében még a Jobbikkal is össze kell fogni?

Ez egy politikai állásfoglalás, elemzőként nekem ezzel nem egyetértenem vagy nem egyetértenem kell, hanem azt végiggondolni, hogy működőképes lehet-e ez az elképzelés. Az előbb említett okokból aligha az, és nem úgy tűnik, hogy a balközép ellenzéki pártok a Jobbikkal közös kormányzásra készülnének épp. Ahogy a Jobbik sem ambicionálja ezt.

Olyan típusú együttműködést viszont el tudok képzelni, hogy a választókerületekben egymás esélyes jelöltjeit hagyják érvényesülni. Nem fog jobbikos jelölt visszalépni MSZP-s, vagy DK-s javára, de néhány budapesti és nagyvárosi kerületben könnyen elképzelhető, hogy a Jobbik alig kampányol majd a saját jelöltje mellett. Ugyanez fordítva: az olyan kerületekben, ahol a baloldal szabad szemmel nem is látható, bár nekik is lesz jelöltjük, nem nagyon agitálnak majd mellette, és hagyják a meccset eldőlni a Jobbik és a Fidesz aspiránsa között. Ehhez – kis túlzással – tárgyalni sem kell leülni, hisz annyira egyértelmű, hogy melyik pártnak hol erősek a pozíciói. Ez a maximális együttműködés, amit a Jobbik és a baloldali ellenzék között elképzelhetőnek tartok – ami – valószínűleg kevés a választási győzelemhez, viszont elég lehet a kormánypárt többségének minimalizálásához.

Az egyéni körzetekben szinte folyamatosan egyeztetnek a pártok, akár hivatalosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Nehezebb kérdés a listaállítás. Az ellenzéki pártok között éles vita alakult ki, hogy kell-e közös lista, ahogy Karácsony Gergely szeretné, vagy épp ellenkezőleg, nincs szükség közös listára, ahogy Gyurcsány Ferenc állítja. Lehet ebben igazságot tenni?

Ez ügyben a legtöbb párt álláspontja az aktuális politikai érdeke szerint változik. 2013-ban úgy tűnt, a DK kimarad az MSZP és az Együtt koordinált indulásából, mire Gyurcsány Ferenc óriási kampányba kezdett a közös listáért, a szerinte akkor egyetlen üdvözítő megoldásért. 2014 januárjára el is érte a célját, de választási győzelmet ez nem hozott, csak négy DK-s mandátumot. Ma, amikor Gyurcsány magabiztosabb lehet az ötszázalékos küszöb önálló megugrásában, már a leghatározottabb ellenzője a közös listának, s csak a koordinált indulásban hisz.

A Párbeszéd vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy maguktól az ötszázalékos küszöböt nem fogják elérni. Ez tolhatta őket az MSZP-vel való közös lista felé.

Valójában közös listával, illetve koordináltan is lehetne nyerni, de – visszatérek az első gondolathoz – ahhoz lényegesen több választóra lenne szükség. Ha viszont ez hiányzik, akkor nyerni nem tudnak, és csak az lesz a döntő, hogy a különböző szereplőknek mi a túlélési stratégiája.

A DK ma azt mondja, hogy az önálló lista több szavazatot mozgósít, a közös lista pedig összemossa a pártokat. Az MSZP szerint viszont akkor van több szavazó, ha közös a lista. Nincs egzakt számítás arra, hogy mikor van több szavazó?

Részigazságok vannak ezekben az állításokban, de szinte lehetetlen modellezni, hogyan viselkednének a választók egyik vagy másik helyzetben. Mindig csak az egyik forgatókönyvet ismerhetjük meg a választás napján, és nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha…”. 2014-ben nem győztek közös jelöltekkel és közös listával, de minden bizonnyal a koordinált indulással sem jártak volna lényegesen jobban.

Amit állíthatunk: a közös lista legfőbb előnye, hogy semmiképp sincsenek elvesző szavazatok. Ha viszont koordináltan indulnak, akkor van ilyen kockázat: az öt százalék – tehát a parlamenti küszöb – alatt végző pártokra eső szavazatok nem hasznosulnak. Ha nem kéne attól tartani, hogy lesznek öt százalék alatt teljesítő pártok, akkor viszont ebben az esetben sem vesznének el voksok.

De nem győzöm hangsúlyozni: csodára egyik esetben sem lehet számítani, ahogy az sem igaz, hogy bármelyiket választják, az eleve rossz megoldás lenne.

Az látszik, hogy az LMP, a Momentum, és az Együtt nem akar a baloldallal összefogni, vagy legalábbis a kampány mostani szakaszában még nem. De nem rontja ez az ellenzéki esélyeket?

Ha az a cél, hogy bejussanak a parlamentbe, s tényezőkké váljanak, hogy aztán négy év múlva ők lehessenek a kormányváltó erők, akkor az egy érthető stratégia. Ha viszont az ellenzék mégis győzni szeretne, és közösen kormányozni már idén tavasztól, akkor biztosan együtt kell működniük, valamilyen módon.

A minimum követelmény az lenne, hogy legkésőbb a választás előtti utolsó héten visszaléptetik egymás javára az egyéni jelöltjeiket. Persze sokkal hatékonyabb volna, ha nem hagynák ezt az utolsó pillanatra. Arra számítok, hogy még egy darabig igyekszik mindenki saját magát feltüntetni a kormányváltás fő letéteményesének, hogy aztán az utolsó néhány hétben lépjenek vissza tömegével egymás javára. Ez az a forgatókönyv, amitől a Fideszben is félnek.

Látható ugyanis, hogy a kormányzópárt nem nyugodt, nem úgy viselkedik, mint aki biztos a nagyarányú győzelmében. Ha nyugodtak lehetnének, akkor nem küldték volna rá az Állami Számvevőszéket minden ellenfelükre, és nem volna ilyen harsány a gyűlöletkampányuk sem, ami lényegében egyetlen pillanatra sem szünetelt.

Látszik, hogy a Fidesz tart valamitől, valószínű, ők is érzik, hogy bár utcahosszal vezetik a közvélemény-kutatásokat, de ha az ellenzéki pártok mégis képesek lennének egymás javára visszalépni, akkor az a relatív többségi rendszer, amit a Fidesz magára szabott, az vissza is üthet. És akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot veszíthetnek el.

Ezzel azt mondja, hogy az eddigi gyenge teljesítménye ellenére is vannak az ellenzéknek győzelmi esélyei, vagy csak az a kérdés, hogy mennyivel győz a Fidesz?

Még majdnem három hónap van a választásig, történhet bármi. Csak ahogy arról már szó volt, nem hinném, hogy szeretné bármely ellenzéki párt, hogy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig kelljen koalíciós tárgyalásokat folytatni.

Ha az a kérdés, hogy Jobbik nélkül lehet-e többsége a balközép ellenzéknek, arra a válaszom az, hogy nem. A Fidesz talán nem is annyira a vereségtől fél, hanem attól, hogy egészen kicsi különbséggel fog győzni. A pártnak öt évig kétharmada volt, utána pedig csak egyetlen párttal kellett ugyanezért alkudoznia. Ha most a 133 mandátum – ami a kétharmadhoz kell – látótávolságban sem lesz, akkor rengeteg ügyben kell majd alkudozniuk, talán több ellenzéki párttal is. Ami még ennél is ijesztőbb lehet számukra, ha alig lesz több mandátumuk az abszolút többséghez szükséges 100-nál. Ez a helyzet kapkodáshoz, és a korábbinál is jóval több politikai hibához vezethet.

Az LMP állítólag arra számít, hogy a legerősebb ellenzéki pártként kerül ki a választási versenyből. Az mire lenne elég?

Ez a hosszú távú stratégiaépítésben számíthat, ugyanis ha a Jobbikon kívül nem az MSZP lenne a legerősebb, az teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. Megindulhatna egy átrendeződés az ellenzéki oldalon. Abban az esetben viszont, ha az MSZP helyébe a Gyurcsány Ferenc féle DK lépne, akkor lényegi változás hosszabb távon sem követezhetne be, legfeljebb megindulna az áramlás a szocialistáktól a DK irányába.

Mi történhet a kisebb pártokkal, akik nem akarnak közös listára menni?

Az LMP-nek most jó esélye van a parlamentbe jutásra, a Momentumnak viszont ma ugyanerre kevés az esélye. A Párbeszéd közös listát állított az MSZP-vel, s friss hír, hogy a Liberálisok nevű formációnak is sikerült oda bekönyörögnie magát. Bár az még nem világos, hogy pártként kapnak-e bebocsátást, vagy csak Fodor Gábor túlélését biztosítják. Marad az Együtt; nekik a legnehezebb a helyzetük, legfeljebb azt járhatják ki, hogy egy-egy győzelemre esélyes kerületben az ő egyéni képviselőjelöltjük maradjon állva.

Gondolom, hogy itt is az a kérdés, hogy hány lista állítását bírja el az ellenzéki oldal? Anélkül persze, hogy végzetesen rontanák egymás esélyeit.

27 egyéni jelölt kell, hogy országos listája legyen egy pártnak. Biztosan vesztes kerületekben indulhatnak egymás ellen is, így ez egy teljesíthető kritérium. Nincs azonban olyan sok ellenzéki szavazó, hogy a Jobbik mellett az LMP, az MSZP, illetve a DK listáján túl az Együtt, illetve a Momentum is esélyes legyen a parlamentbe jutásra. Sőt, ha elindul a Kétfarkú Kutyapárt, ők is elszívhatnak ellenzéki szavazókat.

Mi történik, ha Jobbik egyedül marad, tehát nincs benne egy képzeletbeli ellenzéki együttműködésben? Vona Gábor ugyanis már győzelmi nyilatkozatokat ad, de valóban van esélye erre egyedül a Jobbiknak?

A Jobbik támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint évek óta mozdulatlan, pedig az elmúlt években komoly kampányt folytattak. Az áttörés azonban nem történt meg, tehát a Jobbik támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét. Jelen tudásunk szerint a Jobbiknak az egypárti kormányalakítási esélyei minimálisak. Feltéve, hogy a hátralévő időben nem történik valami különleges. Mindenki a Simicska-féle atombombára vár, amiről korábban sokan tudni vélték, hogy 2017 végéig ledobja, és még mindig vannak, akik reménykednek benne, hogy a kampányban robban. Mint minden csodavárás, nagy valószínűséggel ez is csalódással végződik majd.

A költségvetési támogatás komoly összeg, több száz millió forint. Ennek megszerzése milyen látszólag logikátlan mozgásra készteti a pártokat?

Ha a túlélés motivál, és nem a választási győzelem, akkor nagyon sokat számít, hogy egy párt 150, 300, 450 vagy 600 millió forintos kampánytámogatásra lesz jogosult. Ha ugyanis visszalépkednek egymás javára, utólag is vissza kell fizetni a különbözetet, ami kétségkívül megnehezítheti a választási logika érvényesülését.

Vegyük azt a példát, hogy egy pártnak van 60 jelöltje – ami 300 millió forintos listás kampánytámogatást jelent – de néhány helyen vissza kéne lépnie az ellenzéki győzelem érdekében. Ha csak hat helyen lép vissza, még mindig ugyanerre a 300 millióra jogosult, de ha már hét helyen, akkor lecsúszik a 150 milliós sávba, és a különbözetet vissza kell fizetnie. Az anyagi motiváció tehát nagyon sokat nyomhat a latban.

A határértékek: 27 jelölttől jár mintegy 150 millió forint, 54 jelölttől 300 millió, 80 jelölttől 450 millió, valamint 106 jelölt esetén 600 millió. Ezekhez jön még hozzá jelöltenként további egy-egymillió.

Az országban elég feszült a hangulat, az emberek félnek. Ilyen körülmények között lehet hitelesnek tekinteni a közvélemény-kutatási adatokat?

Nagy hiba elhinni a pártoknak, hogy az ő embereik mást tapasztalnak az országban. Négy évvel ezelőtt is szinte minden ellenzéki párt azt mondta, hogy nem hisz a közvélemény-kutatási adatoknak, aztán sokkolta őket, hogy nagyjából az az eredmény született, amit a kutatók előre jeleztek. A nagyságrendeket ma is biztos, hogy jól mérik. Ez alatt azt értem, hogy az lehetséges, hogy egy ma 3 százalékra mért párt, átcsusszanjon az ötszázalékos küszöbön, de az kizárt, hogy a ma 8-14 százalék közé mért MSZP tényleges támogatottsága 25 százalék körül lenne.

Vagyis a négy évvel ezelőtti összefogás kudarcából az ellenzék nem vonta le a tanulságot, és ugyanazokat a hibákat követi el ismét?

Az valószínű, hogy nem szó szerint ismétlik meg a négy évvel ezelőtti kudarcot, hisz ezúttal a koordinált indulás valamelyik botcsinálta módját fogják megvalósítani. Megint felülről, sűrűn változó összetételű tárgyalóasztalok mellől próbálnak tüzet oltani, miközben a terepmunkát nem végezték el. Elsősorban a 106 alkalmas jelölt felkutatására kellett volna fordítani az energiát.

Political Capital: Gálánsnak tűnő Botka-ajánlat

0

Az ajánlat komolynak tűnik, úgy néz ki, hogy Botka László előre akar lépni a választási együttműködésért, de több kérdés nyitva maradt – mondta a fuhu.hu-nak László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője. Szerinte tárgyalási alapnak mindenképpen alkalmas.

Első ránézésre gáláns az MSZP ajánlata, legalábbis a 2014-eshez képest, amikor a szocialistáké volt a helyek nagyobbik része – mondta László Róbert.

A PC elkészítette első elemzését az ajánlatról. Az egyéni jelöltek pártállásának aránya (azon belül is az általuk nyerhetőnek tekintett körzetek közötti aránya) legalább olyan fontos, mint a listás arányok, márpedig erről egyelőre semmit nem lehet tudni. (2014-ben a 10 mandátumot nyert jelölt közül 8 került ki az MSZP-ből, 1 a DK-ból, 1 az Együttből.) – írja Facebook-oldalán a PC.

Forrás: Political Capital

A szocialista miniszterelnök-jelölt nem tette egyértelművé, hogy

minek bázisán számolta a felvázolt százalékarányokat.

Ennek jelentősége egyetlen adatpárral is jól érzékeltethető: 2014-ben a teljes lista 69 százalékát tették ki a szocialista jelöltek, a befutó helyeknek mégis a 75 százalékát nyerték el. Amíg tehát a százalékarányokhoz nincsenek hozzárendelve a lista sorszámai, vajmi keveset tudunk a pártok tényleges parlamenti képviseleti (és frakcióalakítási) esélyeiről – írják.

Forrás: Political Capital

Az MSZP délelőtt jelentette be, hogy a közös listás helyek majdnem felét felajánlják a Jobbikon kívüli többi ellenzéki pártnak. Eszerint (harmadonként) az MSZP-nek lehetne 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 helye.

Az LMP máris reagált az ajánlatra. A párt elnöksége meg fogja fontolni Botka László ajánlatát, de

jó eséllyel elutasítja

– mondta el a Klubrádiónak az LMP szóvivője. Kanász-Nagy Máté kifejtette, a múlt erőivel, vagyis akik az elmúlt 30 évben kormányoztak, nem működnek együtt.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!