Kezdőlap Címkék Policy Agenda

Címke: Policy Agenda

Eltűnt a közmunkások harmada, jövőre újabb ötöde mehet

Másfél év alatt 73 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma. Az egyharmados létszámcsökkentés fűnyíróelvű volt, ami után például a szabolcsi falvakban az alkalmazásban állók 18 százaléka közmunkás. Az ország kettészakadtsága rögzült, és jövőre tovább vágja a kormány ezt a réteget.

Éppen két éve ilyenkor volt csúcson a közfoglalkoztatottak száma: 223 ezer ember. Számuk az idei első negyed évben 150 ezerre csökkent, ami 73 ezret meghaladó, 33 százalékos csökkenés – derül ki a Policy Agenda (PA) elemzéséből. (Azóta mintegy ötezerrel tovább apadt az állomány.)

A PA kimutatása szerint a létszámcsökkentést fűnyíróelven hajtották végre, azaz

a közmunkások 56 százaléka dolgozott a falvakban 2016-ban is, és most is,

egyharmaduk városokban, csaknem tizedük a megyei jogú városokban, és kevesebb, mint 2 százalék Budapesten. Az összes munkavállalási korúnak viszont 31 százaléka falusi, vagyis ebben a településtípusban sokkal magasabb a közmunkások aránya.

Egyéb számokból is kitűnik, hogy rögzült az ország kettéhasítottsága. Területi alapon is. A keleti országrész megyéiben a települések mintegy 40 százaléka olyan, amelyben a közmunkások aránya 10 százalék feletti. Ezen belül

Szabolcs falvaiban ezer foglalkoztatottból még most is 180 közmunkás.

Ezzel szemben Győr-Moson-Sopronban alig 6.

A falvak országos átlagában a foglalkoztatottak körében 7,2 százalék a közmunkások aránya.

Látványos a csökkenés az úgynevezett „közmunkával fertőzött” települések számában (vagyis ahol 10 százalék feletti e munka részaránya a munkavállalási korban lévők körében): 2016-ban 977, idén tavasszal 585.

Az arányosan 33 százalékos csökkenés tehát azt mutatja, hogy

nagyjából párhuzamosan ment végbe a közmunka kiszorulása és a munkahelyek számának növekedése.

Ezzel együtt az látszik a PA adataiban is, hogy amiben viszont nincs változás: a vidéki Magyarországon, különösen annak egyes részein a közmunkán kívül szinte semmi sincs, nélküle megáll az élet.

Éppen ezért rendkívül ellentmondásos a kormány azon terve, amire a most elfogadás előtt álló 2019-es költségvetésben készül: a nominálisan a 2014-essel megegyező idei 225 milliárdot

egyötödével 180 milliárdra tovább vágja.

Ennek „eredményeképpen” 120-130 ezerre süllyedhet a közmunkára felveendők száma. Persze csak akkor, ha nem változik meg a javadalmazásuk összege; ha nőne, abból még kevesebb embernek jut kenyérre való. Az pedig erősen kérdőjeles, hogy az eddigi tempót tartja-e az alkalmazottak számának növekedése.

És ön mitől fél? – Gerjesztett és valós félelmeink

Miután a pletykák szerint 72 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, s a ma munkába álló fiatalok már nem kapnak majd nyugdíjat, nem csoda, ha a magyar társadalom – benne az ifjúság – ma leginkább attól fél, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési problémákkal kell majd megküzdenie. Az időskori kiszolgáltatottságtól ma jobban rettegnek a magyarok, mint a migránsoktól. A magyarok félelmeiről a Policy Agenda készített felmérést, a kutatóintézet vezetője Kiss Ambrus szerint mára sokan lemondanak a munkavállalói jogaikról is, s vállalják az önkizsákmányolást is azért, hogy megtartsák a munkahelyeiket.

 

Érzékelhető, hogy a migránshullámmal és a munkahelyek elvesztésével riogató választási kampány növelte az emberek félelmét Magyarországon?

Jelentősen megnövelte, még akkor is, ha a választást nem csak a migránsveszély okozta félelem, s a kormányzat által biztosított védelem döntötte el a Fidesz javára. Nagyon komoly érv volt Orbán Viktor hatalmon maradása mellett az is, hogy a társadalom jelentős része ma valóban jobban él, mint négy éve. Még a létminimum alatt élők aránya is csökkent az előző ciklusban, ami a minimálbér emelésével magyarázható. Az alacsony keresetűek jövedelmének növekedése nyilvánvalóan az egész bérskálát felfelé tolta, tehát a társadalom a saját bőrén érzékelte, hogy nőtt az életszínvonala. A migrációs félelem csak erősítette a kormányzat melletti elköteleződést. De ez azért is következhetett be, mert a választó az ellenzéktől nem kapott értékelhető ajánlatot.

A mesterségesen gerjesztett félelem a Fidesz újbóli hatalomra jutásával feloldódott, vagy még mindig jelen van a társadalomban?

Az ország persze még mindig szorong, hisz a félelem nem a választásig terjedő érzés. De mégsem ez döntötte el a választást, hanem a sok kistelepülésen élő választó. Ugyanis minél inkább kisebb egy település, annál inkább kormánypárti. Ha közmunkások is akadnak a faluban, akkor még inkább támogatják a Fideszt. Még akkor is, ha évek óta nincs a közösségnek háziorvosa, vagy megszűnőben az iskolája. Ugyanis a kormánypártnak sikerült zárójelbe tenni a vidék összes problémáját azzal a fenyegetéssel, hogy ha jönnek a migránsok, akkor elveszik a közmunkát, a segélyeket, meg a nyugdíjakat. Az ellenzék pedig erre sem tudott érdemben reagálni, s a kormány álláspontjával szemben képtelen volt a szociális problémákra, az elvándorlásra, vagy hiányzó háziorvosi praxis betöltetésére programot felmutatni. Markáns üzenetek híján viszont az átlagszavazók csak azt hallották, hogy a baloldali pártok azon vitatkozgattak, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára. Ez meg senkit nem érdekelt.

Újságíróként azt tapasztalom, hogy egyre kevesebben merik kritikus véleményüket nyilvánosan elmondani, mintha félnének a következményektől. Tehát nem is az idegenektől, hanem a hatomtól félnek?

Legfeljebb a közszférában igaz, hogy az emberek nyíltan nem vállalják a véleményüket, a piaci szférában ez nem annyira jellemző. Tehát nem igazolható, hogy a kritikus álláspontot megtorolják. Inkább azt érzékeltük, hogy az újabb kétharmados győzelem után a hatalommal szemben állóknál érvényesül ez az önkorlátozó effektus. Talán meglepő, de a munkahelyeken a politikai véleményalkotással kapcsolatos negatív diszkriminációt megelőzi a gyermekneveléssel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés, amit a vizsgálatunkban szereplők negyede érzékelt. Tehát a kisgyermeket nevelők sokkal inkább kerülnek méltatlan helyzetekbe, mint azok, akik a politikai ellenvéleményükkel demonstrálnak.

Ezek szerint az emberek nem a hatalomtól félnek?

Dehogynem, félnek természetesen a hatalomtól is, de az anyagi kiszolgáltatottság érzésétől legalább ennyire tartanak. Ezt a félelmet az fokozza, ha a valós teljesítményt a társadalom, vagy az állam nem ismeri el sem anyagi, sem erkölcsi-érzelmi értelemben. A munkavállalók társadalmában két félelem-mag található, az egyik az elismerés hiányával, a másik az egzisztenciális kiszolgáltatottsággal magyarázható.

A kutatásuk alapvetően a munka világában tapasztalható félelmek okait kereste. A munkahely elvesztése, vagy inkább az alacsony bér okoz szorongást?

Érdekes, hogy a top öt félelem-forrás között nem szerepel a munkahely elvesztésétől való idegesség. Arra a kérdésünkre, hogy az elkövetkező fél évben a felmérésben részvevők köre fél-e az állásvesztéstől, csak egy nagyon szűk kisebbség válaszolt igennel. A megkérdezettek 51 százaléka pedig egyáltalán nem fél a kirúgástól.

Öt félelemforrást említett, melyek ezek?

A legerősebb a nyugdíjas élettől való félelem, ma az emberek 40 százaléka tart attól, hogy ha már nem lesz aktív munkavállaló, akkor mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Másodsorban amiatt szoronganak a leginkább, hogy az elkövetkező években megszerezhető pénz nem lesz elég a jelenlegi életszínvonala megtartására. Ez a csoport nem az éhenhalástól retteg, hanem az életnívóját félti, szorongva gondol arra, hogy ő, vagy a családja lemondjon a már megszerzett életminőségről. Ebbe a csoportba az emberek egyharmada sorolható.

Az emberek negyedrésze viszont attól fél, hogy a jelenlegi munkahelye veszélyezteti az egészségét. Elsősorban attól tartanak ma a munkavállalók, hogy az egzisztenciális bizonytalanság, tehát a mától, vagy a jövőtől való szorongás miatt betegek lesznek. Ma ugyanis már közismert, hogy a félelem, a stressz felőrli az idegeket, egyszerűen megeszi a lelket.

Sorrendben a félelem negyedik forrása a munka és a család konfliktusából ered, nyugaton ennek már hatalmas irodalma van, nálunk egyelőre ezt kevesen vizsgálják. Bármilyen meglepő, sokan attól tartanak, hogy ha sokat kell dolgozniuk, nem lesz idejük a családra, elhanyagolják a szeretteiket, s a pici közösség széteshet, stb. Ez komolyan befolyásolja a gyerekvállalási kedvet.

Végül az ötödik helyen – a már említett – negatív diszkrimináció miatti félelem szerepel. A dolgozók ötöde fél ettől, mert már megtapasztalta.

Az utóbbi években jelentősen megnyirbálták a munkavállalói jogokat. Ezzel magyarázható, hogy az emberek saját érdekvédő képességükben jobban bíznak, mint a szakszervezetben? Ez lenne a realitás?

Kétségtelen, a munkavállalók 72 százaléka szerint a legjobban ki-ki saját maga tudja a jogait megvédeni. Mindössze 25 százalék bízik a közösség erejében. Ez a helyzet elsősorban azokra a munkahelyekre érvényes, ahol nincs szakszervezet. Viszont ahol létezik kollektív érdekérvényesítés, ott már kevesebb a „Rambó-típusú” munkavállaló, legfeljebb 54 százalék számít csak saját magára, illetve a szakszervezet erejében is 42 százalék hisz. A radikális szemléletváltozásnak nem előfeltétele a szakszervezeti tagság sem. Elég, ha a munkahelyen létezik kollektív érdekvédelem, mert a közösség minden esetben hatékonyabban tud fellépni, mint az egyén.

Pedig a hatalom a sztrájkjogot is alaposan megnyirbálta, ez nem számít?

Ez fontos, de nem meghatározó. Ugyanis, ahol az elmúlt időszakban sztrájkfenyegetés volt, ott a dolgozók követeléseit általában teljesítették, függetlenül attól, hogy a verseny-, vagy közszféráról van szó. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a bérharc sokkal eredményesebb, ha az asztalt nem egyetlen ember üti, hanem egy szervezett közösség. Persze, a jelenlegi szakszervezetekkel szemben megfogalmazható jogos kritika is, de amióta érzékelhető munkaerőhiány van, azóta a kollektív érdekvédelem komoly eredményeket, erős megállapodásokat ért már el. Jó lenne, ha az országos megállapodások mellett az ágazatokban is egyezségek születhetnének. Ez ugyanis stabilitást ad az embereknek.

Tudják azt, hogy a társadalom hány százaléka fél?

A társadalom 15 százaléka semmitől nem fél, 38 százalékának enyhe, 41 százalékának pedig erősebb félelmei vannak, és 6 százalék pedig már súlyosan szorong. A szakszervezetekkel rendelkező munkahelyeken ezek az értékek sokkal alacsonyabbak, tehát ahol van szakszervezet, ott kevésbé félnek az emberek.

Az a véleménye, hogy a mai munkaerőhiányos helyzetet a szakszervezetek ki tudnák használni az érdekvédelem megerősítésére?

Igen, az a véleményem, hogy a dolgozói társadalom immunrendszerét éppen a szakszervezetek biztosítják. A jogok önmagukban semmit nem érnek, ha arról önként és dalolva lemond a munkavállaló. Hiába korlátozza a törvény a túlórát, ha a munkahelyének megtartásának érdekében a dolgozó vég nélkül túlórázik. A jog előírja azt is, hogy a szabadságot a gyakorlatban is ki kell venni, nem csak papíron. A magyar munkavállaló hajlik az önkizsákmányolásra, még jogainak feladásával is.

Tudható, hogy sokan nem mennek betegállományba, képesek betegen dolgozni, mert féltik a munkájukat.

Így van, s közben az emberek negyede azt érzi, hogy a munkája veszélyezteti az egészségét. Ennek ellenére a többség elfogadja a sok túlórázást, de nem a pénz miatt, hanem mert ezáltal biztosabbnak tartja a munkahelyét. Ugyanis a társdalom kétharmadának nincs annyi megtakarítása, hogy egy váratlan kiadást gond nélkül kifizessen. Az embereknek nincs tartalékuk, ezért ragaszkodnak a munkahelyeikhez, s ezért van az önkizsákmányolás is, ami pedig megbetegíti a lelket.

Ezek az emberek szolgálják ki fenntartás nélkül a politikát is?

Sok esetben nem is a hatalom követeli, hanem az egyén érzi azt, hogy ki kell szolgálnia valamiféle fensőbbséget.  Ez a kérés nélküli öncenzúra érvényesülhet a médián túl a szakértői fórumokon, a munkahelyeken is. Bizonyos emberek, vagy azok csoportjai az mondják, amit szerintük a hatalom hallani akar, ez az egzisztenciális szorongás következménye. Ezért aztán a szakszervezetnek nemcsak a munkavállalói jogokról, de az alaptörvényről, a hatalom természetéről, az oktatási- és egészségügyi rendszerről is véleményt kell alkotnia, hogy azok ellensúlyt képezzenek, irányadóak lehessenek a társadalomban.

Tehát a szakszervezeteknek önálló pólust kell képviselni, anélkül, hogy pártok szolgálatában állnának?

Így van, ez is a társadalom immunrendszerét lenne hivatott szolgálni.

Említette, hogy a magyar társadalom közel fele leginkább attól retteg, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Miért van ez?

Azért, mert naponta olvasható, hogy alaposan fel kéne emelni a nyugdíjkorhatárt, enélkül a társadalom nem lesz képes majd a nyugdíjakat kifizetni.

A fiatalok körében pedig azt a hit terjed, hogy ennek a korosztálynak már nem is lesz nyugdíja.

Látja, még csak ki sem kellett tapétázni az országot a félelemgerjesztő óriásplakáttal, mégis sikerült a fiatalok agyába beférkőzni a gondolattal, hogy ennek a korosztálynak már nem lesz nyugdíja. Ha valaki hitelért bemegy egy bankba, szinte azonnal elé raknak egy papírt, amelyen a grafikonok teszik világossá, hogy a mai ifjú korosztály hogyan fog majd nyugdíjasként éhenhalni. Persze ezzel az érintetteket előtakarékosságra próbálják buzdítani, de képtelenség az a szakértői állítás, miszerint 72 évre kéne emelni a nyugdíj- korhatárt, különben a jövő héten már nem tudják fizetni a nyugdíjasok járandóságát.

Ez a félelem hány éves kortól kezdi foglalkoztatni a fiatalokat?

A legfiatalabbakat érinti a leginkább, ugyanis a 18-39 év közötti korosztály kezd emiatt leginkább aggódni. Ennek a generációnak majdnem fele fél a mindennapi megélhetési problémáktól. Némileg meglepő módon a 40-59 év közötti nemzedéknél ez a szorongás már csökken, de a 60 év felettiek körében még mindig közel negyven százalék tart a gondoktól.

Pedig azt, hogy a ma húszéveseinek milyen lesz a nyugdíjrendszere, azt nem Orbán Viktor fogja eldönteni, de még csak nem is az utódja. Ezt a döntést ugyanis majd csak 30 év múlva kell meghoznia a magyar társadalomnak. Megváltoztathatnak olyan, most még fátumként kezelt szabályt, hogy nyugdíjat csak a befolyó nyugdíjjárulékból lehet kifizetni. Pedig ez nem így van, hisz azt sem tekintették végzetszerűnek, hogy a járulékból befolyó összeget csak nyugdíjra lehet kifizetni. Az Orbán kormány időszakában is előfordult, hogy a nyugdíjkassza szponzorálta a költségvetést, mert több pénz folyt be, mint amennyire szükség volt. A felesleget egyszerűen átutalták a büdzsébe!

Ki fogja kezdeményezni a jelenlegi nyugdíjrendszer átalakítását olyan módon, hogy a fiataloknak ne kelljen félni a nyugdíjas kortól?

Azt gondolom, hogy ez az ügy alkalmas lenne egy baloldali alternatíva képzésre. Kétségtelen, fontos az öngondoskodás elve, de egy szociálisan is érzékeny, és tudományosan is megalapozott programban kidolgozhatnák, hogy a robotizáció és digitalizáció milyen mértékben alakítja majd át a munka világát. Mi lesz majd a klasszikus munkavállalói jogokkal? Illetve képet kapva a nyugdíjas évekről, ki lehetne dolgozni az új nyugdíjrendszert, a mainál rugalmasabb nyugdíjkorhatárral, és az sem szentírás, hogy csak a járulékból lehet nyugdíjat fizetni. Tehát paradigmaváltásra lenne szükség ezen a területen, amelyet baloldali érzékenységgel lehetne előkészíteni.

Elképzelhető, hogy 15-20 éves távlatra elkészíthető egy ilyen program?

Természetesen. Látjuk, hiába erőltetik világszerte az öngondoskodást, a munkavállalók jelentős többsége– ennek tanúi vagyunk – képtelen erre. Ezért kéne egy olyan rendszert kidolgozni, amely az állami- és társadalmi felelősségvállalást érvényesíti, gondoskodni képes a leendő kisnyugdíjasokról, s persze azokról is, akik ma képtelenek fenntartani az életszínvonalukat. Úgy gondolom, hogy a baloldalnak feladata lenne megszüntetni az emberek kiszolgáltatottságát, s ezzel lényegesen kevesebb félelem és szorongás lenne a társadalomban.

Anyagi csődöt jelent egy váratlan kiadás a magyarok többségének

A háztartások egyharmadának van akkora megtakarítása, amiből váratlan kiadás fedezhető. A nyugalomhoz szükségesnek ítélt havi jövedelem függ a lakóhelytől, a végzettségtől, nem csak a család méretétől a Policy Agenda kutatása szerint. Ez a rendkívüli kiszolgáltatottság növeli a társadalmi félelmeket.

A háztartások alig 34 százaléka válaszolta, hogy van akkora megtakarításuk, ami elegendő kisebb nem várt kiadás fedezetére, és persze ami például hirtelenjében bekövetkezett állásvesztéskor szükséges – olvasható a Policy Agenda (PA) legfrissebb kutatásában.

Ez az arány Budapesten 38, községekben 30 százalék. Az egy-két fős háztartásokban pedig 36, a legalább ötfőseknél viszont csak 24 százalék mondta azt, hogy rendelkezésre áll az elvártnak tartott megtakarítás.

Az azonban jelentősen eltérő, mekkora összeget mondanak a megkérdezettek arra, mit tekintenek kívánatosnak.

Átlagosan csaknem 300 ezer (297 350) forintot gondolnak akkorának, amivel nem borul fel a család költségvetése egy hirtelen jött kiadáskor.

Kisebb, egy-két fős háztartásban ez 257 ezer, a nagyobbakban 359 ezer, az öt főnél nagyobb családokban azonban csak 284 ezer ez az összeg a válaszok szerint.

Forrás: Policy Agenda

Budapesten átlag feletti, 334 ezer a kívánatos havi összeg, a községekben 257 ezer. A jelentős különbség a PA szerint nem az árak eltérő voltával magyarázható, inkább anyagi-jóléti helyzeti különbséggel.

Még kiugróbb a különbség a végzettség szerint. Nyolc általánossal elegendőnek mondták a 176 ezret, a diplomásoknál az igény 359 ezer. Többet várnak az aktívak (321 ezer), mint a nyugdíjasok (237 ezer).

A PA szerint az összesített kétharmados arány az elégtelen megtakarítás terén akkora kiszolgáltatottságot eredményez, amely növeli a társadalmi félelmeket, és serkenti az „önkéntes” lemondást a munkavállalói jogokról.

Policy Agenda: három Magyarország vár a baloldalra

A baloldal akkor újulhat meg, ha elfogadja: három Magyarország van, amely háromféle pártot igényel. A kulcs a kistelepülések, ahol az MSZP-re vár feladat – derül ki a Policy Agenda elemzéséből.

A széteső baloldal helyzetét vette górcső alá a Policy Agenda (PA), azt is mérlegelve, milyen lehetőségek állnak a baloldal előtt, ha meg akar újulni.

A választási eredmények alapján a PA arra a következtetésre jutott, hogy „három Magyarország” van: Budapest, a megyei jogú és a 20 ezer főnél nagyobb városok, valamint az ezeknél kisebb települések.

A településtípusonkénti választási eredményeket mutatja az ábra. Azt, hogy a Fidesz (és a Jobbik) „fentről lefelé” erősödik, a bal-balközép pártok pedig éppen fordítva értek el szavazói támogatást.

Forrás: Policy Agenda

A kutatók megismételték nemrégiben tett megállapításukat, amely szerint a hármas tagozódás nem csak területi, hanem szociológiai alapon is érvényes. Minél kisebb a falu, annál nagyobb a Fidesz fölénye, amely akkor is nyomasztó ezeken a helyeken, ha az állam alapfeladatokat se képes ellátni, például tartósan nincs orvos, s minél több a közmunkás, annál erősebb a Fidesz.

A PA az adatokból kiolvasta, hogy kialakult egy 5 százalékos ellenzéki bázis, amely nem jobbikos, nem baloldali. Az ő „szavazói jövőjük” egyelőre nem becsülhető meg.

Ugyancsak hármas feladat áll a baloldal előtt. A jövő évi önkormányzati választásig legalább egymás közt alakítson ki együttműködést, jelenjen meg személyesen a kistelepüléseken; ez azért is fontos, mert ahol korábban például az MSZP

képes volt önkormányzati jelöltet állítani, ott áprilisban a baloldal 23 százalékkal jobb eredményt ért el.

Végezetül ne a Fidesszel szemben fogalmazza meg önmagát, hanem a választói problémákhoz igazítsa mondandóját.

Több lehetőség közül a PA szerint a baloldal előtt álló lehetőség az, ha elfogadja a „három Magyarország” létét. Ez pedig eltérő politikai szervezetet, szerkezetet, kódrendszert és problémagyűjteményt tartalmaz. A megoldás kulcsa a kistelepülések Magyarországának meggyőzése, ami pedig rövid távon csak

az MSZP gyors és határozott irányváltásával és teljes személyi változásával valósulhat meg

– olvasható az elemzésben. Ezt arra alapozzák, hogy a nagyobb településeken az újabban létrejött balközép-baloldali pártok (DK, Együtt és Párbeszéd, LMP) látszanak hatékonyabbnak.

A stratégiát is ehhez a területi-szociológiai megosztottsághoz kell igazítani a PA szerint. A fővárosban és a nagyobb városokban a győzelem a cél 2019. őszén, a kistelepüléseken viszont egyelőre a jelenlét megteremtése.

A végső következtetés szerint ezzel együtt is nagyon messze van a 2022-es potenciális győzelemtől a baloldal.

Feletempóban nő a lakossági kereset

A tavalyi mérték felével javulhat a lakossági reálkereset idén, s a legvagyonosabbak tovább távolodnak az alul lévőktől. A beruházások tempója lassulást mutat, az építőipar bővülése viszont harmadolódhat 2018-ben, de összességében jó évet vár a Policy Agenda. Figyelmeztet viszont a nagy arányú béremelkedés következményeire.

A Policy Agenda (PA) úgynevezett gazdasági fejlődési indexe kiegyenlített növekedést mutat erre az évre, a gazdaság egészének javulása folytatódhat – áll a PA legújabb előretekintésében. Ebben az évben a tavalyihoz hasonló, 4 százalék növekedés várható.

A növekedés egyik (hosszú távú) feltétele a beruházás. A PA a 2017-ben mért 17 százalék után idén ennél észrevehetően alacsonyabb, 10 százaléknyi emelkedéssel számol. Az ipar teljesítményének gyarapodása meghaladhatja a tavalyit, ezen belül azonban az építőipar a 2017-es kiugró, 31,6 százalékos bővülés harmadával számolhat. (A KSH friss 2017-es adatai szerint az első három negyedévben a lakáspiaci forgalom bővülése még meghaladta a 3 százalékot, míg a IV. negyedévi 4,9 százalékkal elmaradt a megelőző év azonos időszakában megfigyelt eredménytől.)

A PA azzal számol, hogy

fennmarad a gyors ütemű fogyasztás-emelkedés.

Ennek lakossági részét a bérek jelenleg két-számjegyű növekedése tolja felfelé. A kutatók idén 4,5-5 százalékkal magasabb nettó reálkeresetet (vagyis az inflációtól megtisztított összbevételt) valószínűsítenek, ami azonban csak a fele a 2017-es 10,3 százalékos javulásnak.

A családok összesített pénzügyi-vagyoni helyzete jobb lesz 2018-ban, de a legfelső és a legalsó jövedelmi rétegek közti különbség tovább szélesedik. Vagyis

tíz háztartásból nyolc helyzete lassabban javul.

A vállalatok világa vegyes érzésekkel tekint a jövőbe. Az általánosnak mondható – bár területileg nagyon szabdalt – javulás egyik gátja változatlanul a munkaerő-hiány, párosulva azonban helyenként masszív munkanélküliséggel. A cégek folyamatosan igénylik a kormánytól a képzés korszerűsítését.

A PA mindemellett – más kutatóhelyekhez hasonlóan – figyelmeztet a nagy béremelés következményeire is. Mint írják, ez „megzavarta a vállalkozások gazdálkodását”. Azt is leszögezik, hogy a vállalati hatékonyság javulásának (amely ellensúlyozhatja a bérköltség komoly növekedését)

két-számjegyű emelkedése nem reális.

Erre mi is felhívtuk a figyelmet, amikor ismertettük a kormány 2022-ig szóló gazdasági elképzeléseit. Ennek egyik sarokpontja a bérek-hatékonyság szakadatlan növekedése.

Megmenekülhetnek a kistelepülési önkormányzatok

A parlamenti választáson az ötezer főnél kisebb kistelepülések „hozták” az eredményt a Fidesznek, aminek alapján politikai öngyilkosság lenne eltörölni az itteni önkormányzatokat. A kulcsszó egyébként az ötvenhat volt.

Ötvenhat. Sokan bíztak abban, hogy valamilyen nagy forrongás elcsapja a Fideszt a hatalomból. Nem így történt április 8-án. A szimbolikus 56 azonban konkrét formában jelent meg a Policy Agenda (PA) elemzése alapján.

A Fidesz-lista 56 százalékot kapott a községekben, vagyis az ötezernél kisebb lélekszámú településeken. S minél apróbb faluról van szó, annál nagyobb volt a kormánypárt győzelme: az 500 alattiakban 62 százalék

Forrás: Policy Agenda

A PA emlékeztet arra, hogy

a fővárosban csak 38 százalékot kapott a Fidesz pártlistája.

Ami ennél is érdekesebb adat, az az, amely szerint a kormányzati teljesítmény látványos kudarca, sőt, a lakosságot közvetlenül érintő rossz teljesítmény se befolyásolta a helyiek véleményét. Ez pedig az egészségügy.

A PA megnézte a tartósan háziorvos nélküli 213 település eredményeit, és azt tapasztalta, hogy

a Fidesz ezeken is tarolt, éppen 56 százalékkal.

A második Jobbik 22, a harmadik MSZP-P mindössze 8 százalékot ért el.

A kutatók szerint ezen számok magyarázata az, hogy a helyi hatalmi tényezők (polgármester, képviselő-testület) magatartása határozza meg a lakosság véleményét. (A PA nem ír arról, hogy ezek az adatok erős párhuzamosságot mutatnak a tájékozódási forrásokkal, a mindent elöntő kormányzati „migráncs”-propagandával.)

Megemlítik viszont a települési polgármesterek elleni pár évvel ezelőtti „izmozást”, amikor a kormánytöbbség megvágta a vezetők fizetését, amit aztán csak 2016-ban korrigáltak. A PA szerint ez is közrejátszott abban, hogy a kormánypárt elveszítette a tapolcai és veszprémi időközi választást, amelyeken a falvakban sokkal rosszabb eredményt értek el, mint ahogyan számítani lehetett.

Ennek alapján vonja le a következtetés az intézet, hogy ezek a kistelepülési önkormányzatok

szinte biztosan megmenekülnek egy esetleges rendszerátalakítástól.

Erre utal az is, hogy Orbán Viktor maga sietett a nyilvánosságban kijelenteni: szó sincs az 5000 főnél kisebb települések önkormányzatainak megszüntetéséről. (Tarlós István főpolgármester fél éve maga se tartotta kizártnak ezt a lehetőséget.)

Politikai öngyilkosság lenne ehhez a területhez hozzányúlni, itt nincs mozgásterük a kormánypártoknak – vonja le a konklúziót a PA. Vagyis marad Budapest, ahol lehet számítani változtatásokra, a főpolgármester-választás és a kerületek rendszerének átalakítására. Az ezzel kapcsolatos makacs feltételezést Orbán se tagadta pár héttel ezelőtti nyilatkozatában.

Közmunkások választották meg a Fideszt?

A közmunkarendszer folyamatosan fenntartja az ország gazdaságának lemaradását. Megalázó és kiszolgáltatott helyzetben tartja a közmunkásokat, akik még a létminimum összegét sem képesek megkeresni. És mégis a közmunkarendszernek köszönheti kétharmados győzelmét a Fidesz. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kis Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője szerint ez mindössze néhány százmilliárd forintba került.

 

Amikor elkezdték a kutatást, amely végül is azt mutatja, hogy a közmunkások a Fidesz szavazói, vizsgálták azt is, hogy a közmunkáról milyen negatív kép alakult ki a társadalomban?

A helyzet csalóka. Jóllehet sok ellenzéki kritikát kapott, de politikai értelemben a közmunka bevezetésével a Fidesz már a 2014-es választáson, illetve az azt követő 2016-os menekültkvótáról szóló népszavazáskor is nagyot nyert. A kormánypárt ugyanis kimutathatóan jobban szerepelt azokon a településeken, ahol létezik közmunka.  De ez igazolódott be az idei országgyűlési választásokon is, mert

ott szerepelt az eddigieknél is eredményesebben a Fidesz, ahol fenntartják a közmunkát.

Ez a tény még nem lepett volna meg bennünket, viszont a kormánypárt győzelmének mértéke már igen.  Ha megnézi a választási térképet, akkor egyértelműen látszik, hogy a kistelepüléseken taroltak a kormánypártok, s legfeljebb a Jobbik van még jelen. A baloldali pártok teljesen visszaszorultak, pedig a kistelepüléseken eddig a hagyományos szociáldemokrata pártok bizonyultak erősnek.

Teljesen hatástalan maradt az ellenzék szövege, miszerint a közmunka konzerváltja a lemaradását, sokszor csak a segély helyett adnak egy minimális összeget, és aki bekerül a rendszerbe, képtelen lesz a piacon munkát találni?

Mindezt nem csak az ellenzék, de a munkaügyi kutatók is mondják, mert a közmunka valóban korszerűtlen foglalkoztatási forma, ami a segély helyett lépett be, ráadásul a minimálbérnél is szerényebb összeget kapnak az érintettek. De ha a falun élő munkanélküliek számára az ellenzék nem képes a közmunkánál vonzóbb lehetőséget kínálni, akkor még a jelenlegi rossz közmunkarendszer is jobbnak bizonyul, mint a bizonytalan, nem létező rendszer.

Vagyis azt lehet mondani, hogy az érintetteknek, tehát a közmunkásoknak eleve jobb a véleményük az elavult foglalkoztatási formáról, mint a társadalomnak?

Van róla véleményük, mert van róla tapasztalatuk. De nehéz lenne megfogalmazni, hogy az ellenzéki pártok valójában mit ígértek a közmunka helyett. Néhányan mondogatták, hogy emelni kéne a béreket, amit a falun élők vagy elhittek, vagy nem. Az ellenzék másik ajánlata az volt, hogy a legrászorultabbak dolgozzanak „szociális szövetkezetekben”. Miközben ezt a szót a hazai közbeszéd sem használja, tehát a gyakorlati tartalmáról is keveseknek van fogalmuk. Így aztán nem is csoda, ha a falun élő képzetlen, munkanélküli tömegek nem villanyozódnak fel, s nem csapnak azonnal a homlokukra, hogy „aha” tudom, miről beszélnek. A közmunkás létet egyáltalán nem szeretik, kiszolgáltatottnak érzik magukat, de legalább már tudják, mit várhatnak ettől.

Úgy tűnik tehát, hogy az ellenzék semmit sem tanult az elmúlt négy év kudarcából, ámbár az is igaz, hogy a helyi fideszes vezetőktől függ a közmunkások léte, akik emiatt már félelmükben is a kormányra szavaznak. Erről mi a véleménye?

Kétségtelen, lehettek erőszakos megoldások, hisz a „láncszavazások”, vagy más erőszakos megoldások valóban előfordulhattak. De nem csak emiatt nyert a Fidesz, ezért

nem is menteném fel az ellenzéket a felelősség alól.

Ugyanis ebből az következne, hogy amíg a Fidesz kormányon van, addig a hatalmát később is biztosítani tudja.

Pedig erről nincs szó. Érdemes ránézni a térképre, a kistelepüléseken leginkább független polgármesterek vannak hivatalban. Ezek a szereplők tehát nem a Fidesz pártlistájáról kerültek hatalomba, viszont a párt elvégezte azt a politikai munkát, amelynek révén kiépítette csatornáit ezekhez a kistelepülésekhez, illetve annak vezetőiéhez. A Fidesz vezérkara tehát legalább tudja, hogy néz ki egy kistelepülés polgármestere, s mi az ő problémája. Nyilván a legnagyobb gond az aktív korúak számára mindenhol a megélhetés, amire azonnali válasz volt a közmunka. Ennek ostorát a kormány átadta a falu polgármesterének, vagyis megkapta a „kvótát”, amibe bele kell férnie.

Ez hatalmas felelősség, de egyben lehetőség is, hiszen ki kell sakkozni, hogy ki kap munkát, és ki nem. A meglévő pénzből az önkormányzat hány család megélhetéséről tud gondoskodni, esetleg részmunkaidőben. A polgármester kezébe tehát komoly hatalmat adott a Fidesz, véleményvezérré vált, hisz minél kisebb egy telepelülés, annál inkább meghatározó a falu első emberének befolyása. Persze ez függőséget is jelent, emiatt aztán elfogadják a véleményét. Választás előtt nagyon fontos, hogy az ilyen véleményvezér szerint a kormány jól végzi-e a dolgát, vagy sem. Tudni kell, hogy a Fidesz 2017 januárjától a kistelepüléseken felemelte a korábban takarékosság miatt csökkentett polgármesteri fizetéseket.

Gondolom, emiatt aztán a polgármester jobb hangulatban dicsérte a kormányt.

Persze! Amikor a polgármesterek fizetésének emeléséről döntött, akkor a Fidesznek már nem volt meg a kétharmada, holott erre szükség lett volna. Ezért aztán az ellenzék segítségét kérték – nem gyakran fordult elő – de rájöttek a korábbi hibára. Emiatt vesztette el a Fidesz a tapolcai, és a veszprémi időközi választást, hisz mindkettőben sok volt a falusi körzet, s ezzel veszett a kétharmad is. Ez a pofon kijózanító volt, s egyértelművé tette:

ha a kistelepülések polgármesterei nem aktivizálják a választókat, akkor mindez a Fidesz politikai támogatottságában is meg fog jelenni.

Így aztán a felemelt fizetés, illetve a migránsozás megtette a hatását, a polgármesterek vezetni tudták a választók kezét a szavazólapon.  Ez egy nagyon fontos összefüggés. Még ott is nyerni tudtak, ahol évek óta nincs háziorvos, és a helyben élőknek ezáltal rosszak az életesélyei. Ezt egészségügyi kutatások is kimutatják: Magyarországon 213 betöltetlen praxis van az 5 ezer fő alatti településeken, s még itt is 57 százalékot kapott a Fidesz pártlistája. Ez pedig a polgármesternek, a papnak és a tanítónak, illetve a migrációs kampánynak köszönhető.

Meg a helyi lapok, a közmédiumok elfogultságának, hisz a kistelepülésen élők kizárólag azokat a híreket fogyasztják, amivel a kormány eteti őket.

Ez valóban sokat számít, de nem mindent. A vidékiek is tudnak az internetről tájékozódni. Az viszont világos, hogy hiába képes a fővárosban többséget teremtő politikára az ellenzék, ugyanaz a program a falvakban semmit nem ér, mert ott más a „probléma-lista”. Ez nem azt jelenti, hogy a községekben butábbak az emberek, hanem hogy ott más a probléma-térkép.

Ha az ellenzék továbbra is csak a nagyvárosoknak beszél, akkor a falvakban ismét elbukik.

Erre egyébként már négy éve is felhívtuk a figyelmet, de az ellenzék nem tanult belőle.

Ha a közmunkások továbbra is a Fidesz kliensei maradnak, akkor a kormány bebetonozta magát. Képes az ellenzék erre rálicitálni?

Azért képes, mert a kormány időközben a nagyvárosokban leépíti a közmunka rendszerét. Korábban ugyanis óriási gömböcként felfújták az egész rendszert, igyekezve ebbe egyre nagyobb társadalmi csoportokat integrálni. Ám ezzel a nyílt munkaerőpiacon hiányt idézett elő. Még a hagyományosan Fidesz-barát agrárkamara is kritikusan jelezte, hogy a szezonális munkaerőpiacról elszívja a munkaerőt a közmunka. Ezután kezdték leépíteni a közmunkások számát. Az egyelőre nem világos, hogy a párt a kistelepüléseken is rászánja-e magát erre a döntésre, vagy ott a politikai logika érvényesül.

Mindez több száz milliárdba kerül…

Az elmúlt években egy „túlárazott” budapesti olimpia ára ment el közmunkára, tehát jócskán többszáz milliárdot költöttek rá.

Erre valóban nem könnyű rálicitálni, de a vidéki támogatás nélkül az ellenzék soha nem kerülhet hatalomra. Hacsak nem erre készül…

Ez nem csak akarat kérdése, mert a Fidesznek van felülről kialakított hálózati rendszere, említettem a polgármestereket. A Jobbiknak pedig van egy alulról létrehozott struktúrája, amelyben kiválóan működnek a hagyományőrző körök. Ha a kistelepülések parlamentje ebből a két pártból állna, a baloldal teljesen visszaszorulna; sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem jutna be egy ilyen országházba. Hagyták szétporladni, vagy meg sem teremtették a vidéki bázisaikat. De említhetném a magyar pártrendszer üdvöskéjének számító Momentumot is, amely azt hirdeti magáról, hogy elvégezte a hálózatépítés nehéz munkáját. Ehhez képest a párt 36 választóköri delegáltat tudott kiállítani, az önmagát progresszív színekben feltüntető LMP 423, az ellenzék legerősebb szerepére törő DK 2168, az MSZP 5600 delegáltjával szemben. Ezzel szemben a Fidesznek 15 400 ezer delegáltja volt. Ezek ma a politikai erőviszonyok Magyarországon.

Elégedetlenebbek a kormánnyal a kis cégek

A kisebb cégek vezetői közül sokkal kevesebben látják jónak a kormány gazdaságpolitikáját, mint négy éve. Minden negyedik gondolja úgy, hogy a kormány nem képes változtatni az alapvetően rossznak ítélt helyzeten, ez viszont csökkent 2014-hez képest.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) vezetői körében nagyot zuhant azok aránya, akik szerint alapvetően jó a kormány gazdaságpolitikája, és nincs szükség változásra (2014: 42 százalék, 2018: 8 százalék), ellenben nőtt azon vélemények aránya (17-ről 50 százalékra), akik alapvetően jónak látják ugyan a követett irányt, de változtatást igényelnének – derül ki a Policy Agenda (PA) felméréséből. Szignifikánsan többen vannak azok is (2 helyett 18 százalék), akik inkább rossznak látják a helyzetet, de képesnek tartják a kormányt korrekcióra. Ezzel szemben némileg mérséklődött (39-ről 24 százalékra) azok aránya, akik alapjaiban elhibázottnak tartják a gazdaságpolitikát, és nem is látnak reményt arra, hogy a kormány tudjon ezen javítani.

Forrás: Policy Agenda

Mindezek összesítéseképpen azt láthatjuk, hogy a négy évvel ezelőttihez képest

sokkal szórtabbak, széttartóbbak az iskolai osztályozást követő értékelések.

2014-ben a legnagyobb részarányt az elégtelenek képviselték 27 százalékkal, utána (24) viszont a kiváló minősítést adók következtek, közepest pedig 22 százaléknyian adtak. Most viszont messze legvastagabb, majdnem duplaakkora (43 százalék) a 3-asra osztályozók rétege, buktatni csak 11 százalék szeretne, de a kiváló teljesítményt látók száma ötödére, 24 százalékra esett.

Az összesített értékelés ezzel pontosan ugyanakkora, 2,9-es érdemjegyet hoz ki idén, mint négy éve. Az összességében nagyobb elégedetlenségre vall a PA kkv-indexének alakulása is. A cégvezetők

jövővel kapcsolatos várakozása most 47,8 százalék, négy éve viszont 57 százalékkal csúcsot döntött.

A kkv-k irányítói körében egyaránt relatív többségben vannak a magyar gazdaság és a saját vállalkozás javulására számítók. Előbbiben 38 százalék (37 inkább romlástól fél), utóbbiban 46 százalék optimista, 16 százalék pesszimista.

Minden ilyen felmérésben nagy hangsúlyt kap a munkaerőre vonatkozó kérdés. Egy év alatt 55-ről 66 százalékra gyarapodott azok aránya, akik súlyos nehézségnek ítélik meg a munkaerő hiányát.

Nem a Fidesz írja a választási tematikát

A négy évvel ezelőttivel szemben a választási kampány témáit idén nem a Fidesz diktálja, az egyre „forróbb” vita az ellenzéknek kedvez – olvasható a Policy Agenda rövid elemzésében. Négy éve csak Rogán Antal lakásügye okozott kellemetlenséget, most szinte csak ilyen témák találhatók.

Nem kedveznek a körülmények a „hideg kampányhoz”, ahhoz, hogy a választókat nagyobb számban távol tartsák az urnáktól, azt az érzést keltve, hogy a Fidesz győzelmének csak aránya kétséges – olvasható a Policy Agenda (PA) elemzésében. Ebben összehasonlítja a 2014-es és az idei választás előtti bő egy hónap közéleti témáit.

Négy éve lényegében egyetlen olyan téma került be a köztudatba, amely igazán kárt okozhatott a Fidesznek: Rogán Antal Pasa parki lakásának ügye. Ezzel szemben az éppen hetekkel a választás előtt kirobbantott

Simon Gábor-botrány (az MSZP akkori elnökhelyettesének titkos külföldi bankszámlája) végig uralta a kampányt.

Ezek mellett egyetlen olyan téma se volt, amely jelentősebb mozgósító erejű lehetett az ellenzéki pártok mellett, például Paks II. A rezsicsökkentés, a gazdaság korábbihoz képest javuló állapota pedig ezekkel szemben álló témák voltak.

Ennek eredményeképpen az alacsony választási részvétel megteremtette a Fidesz nagy arányú győzelmének lehetőségét.

Ezzel szemben most a migránsozás és a sorosozás, illetve a változatlanul megmaradt rezsicsökkentés teljesen eltérő dinamikájú közegben fut a kormány melletti „érvekként”. A szinte naponta előkerülő botrányok azonban

folyamatosan magyarázkodásra késztetik a Fideszt,

s együtt a négy év alatt jelentősen felértékelődött egészségügy-oktatás témáival mindinkább képesek mobilizálni a kormányváltást akarókat.

Ebben a közegben a PA szerint hiba volt Orbán Viktortól, hogy március 15-én sokak szerint megfenyegette az egész ellenzéki tábort az „elégtételt vesznek” mondattal. Ezzel a Fidesz, bár nem állt érdekében, „forró” kampányt csinált.

Ötször annyi osztogatás választás előtt, mint négy éve

Bár szavakban nincs választási költségvetés, március közepéig több, mint ötször annyi pénzt osztogatott el a kormány, mint 2014-ben. Ennek a legvaskosabb tétele a „nagy hideggel” indokolt rezsicsökkentés.

Orbán Viktor több beszédében is tagadta, hogy választási költségvetés lenne az idei, a számok mégsem ezt bizonyítják – derül ki a Policy Agenda összeállításából. Eszerint négy éve március közepéig 30,9 milliárd forintnyi választás előtti intézkedést jelentettek be, az idén eddig pedig  163,4 milliárdnyit. Ez – mint később bemutatjuk – a valószínűleg kissé alábecsült összeg, nem szólva arról, hogy még hátra van három hét, s 2014-ben ennyi idő alatt még további 27,2 milliárdot szórtak ki Orbánék.

A legkisebb tétel: belső tartalékok átcsoportosításával 20 milliárd forintot biztosít a kormány önkormányzati támogatásokra, kulturális célokra, templomfelújításra. Maradványok felszabadításával 28,9 milliárdot szánnak a nyugdíjasoknak, az Erzsébet-utalványokra, bejelentett költségvetési tételen felüli kiadásként hozzávetőleg 40 milliárd a téli rezsicsökkentés ára (amelynek megalapozott voltáról és diszkriminatív jellegéről itt írtunk). A tartalékból stafitozzák ki Pécset, amely abból a 36,6 milliárdból részesül, amelyből jut még  egyebek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, s mentőállomások felújítására. Egyházak, önkormányzatok, turizmus és más célokra egy további forrásból odaígértek 37,9 milliárdot.

A rezsicsökkentés kérdőjelei
Ugyanakkor a Policy Agenda – okkal – a hivatalosan bejelentett összeggel számol, mások azonban 46-47 milliárd forintot hoztak ki végszámlaként. Ráadásul menet közben derült ki, hogy a jellemzően panelekben lévő közös gázórás lakásokban élők nem is kapják meg a 12 ezret, hanem legfeljebb pár száz forintot. Akiknél nem párosul távhővel a gázellátás, óriási felháborodás várható, esetleg további összeget kikényszerítve.
Azóta az is kiderült, hogy az április számlában írják jóvá a rezsicsökkentés 12 ezer forintját, tehát költségvetés-technikailag ez már bizonyosan a március 15-e utáni időszakra fog jutni.

Ezeknek az intézkedéseknek és költségeiknek közös vonásuk, hogy

tételesen nincsenek benne az idei állami költségvetésben.

Forrásuk az általános tartalék a nem várt kiadásokat fedező rendkívüli kormányzati intézkedések és az Országvédelmi Alap (például a Pécsnek, a közszolgálati egyetemnek ígért pénz), belső tartalék átcsoportosítása, maradvány felszabadítása, költségvetésen kívüli tétel és meg sem nevezett, későbbi döntéssel előteremtendő összeg. (A büdzsén kívüli tétel ebben az esetben – a rezsicsökkentésnél – azt jelenti, hogy a most már állami tulajdonú közműcégek bevételéből fogják jóváírni. Vagyis ezek ennyivel kevesebbet fognak majdan nyereségadóként befizetni az államkasszába.)

A tartalékon belül rendkívüli intézkedésekre egész évre 110 milliárd áll rendelkezésre, amelyből az első negyedévben 40 százalék (44 milliárd) lenne felhasználható (áprilistól további 30 milliárd), az Országvédelmi Alap 60 milliárdjának fele áprilisban nyílhat ki. A belső tartalék is amolyan előre nem megpántlikázott pénz. A harmadik nagy kalap a korábban itt-ott keletkezett maradványoké. Mindezeket toldja meg a kormány a később megtalálandó fedezetű kiadással.

Ezen pénzbűvészkedések az év hátra lévő részében fogják éreztetni hatásukat.

A PA külön nem tér ki erre, de ezekre a szinte korlátlan pénztologatásokra azóta van lehetőség, hogy 2010 után a parlamenti többség módosította a költségvetéshez kapcsolódó szabályokat. Lényegében eltörölt minden olyan korlátot, amely korábban némi féket állított az év közbeni átcsoportosításoknak, azóta kormányrendelettel (a parlament kikerülésével) lehetséges az egész büdzsén belül tételeket áthelyezni. Ráadásul olyan költségvetésben, amelyet előző tavasszal – közgazdasági megalapozottság szempontjából vakrepülésben – fogad el a parlament.

Összegzésül tehát: a fenti számok alapján 44 milliárd az az összeg, amit március végéig előre megengedetten elkölthet a kormány, ez önmagában is több, mint a négy éve elköltött 31 milliárd. Most ehhez áprilisban megnyílik a tartalékalapnak az év hátra lévő részére szánt része (66 milliárd) és az „országvédelem” fele, 30 milliárd. Az ígérvény pedig (eddig) 163 milliárd.

A valóságban persze ennél sokkal több pénz ment el választás előtti kedélyjavításra, mert a tavalyi év végén, tehát a 2017 év terhére irgalmatlan pénzszórást végzett a kormány, rekordhiányt okozva decemberre.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!