Kezdőlap Címkék Pénzügyminisztérium

Címke: Pénzügyminisztérium

Napi hétmilliárd a mínusz

Az év első öt hónapjában 1051,5 milliárd forintra rúgott az államháztartási hiány – áll  a Pénzügyminisztérium mai jelentésében.

Májusban az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás, az úgynevezett  központi alrendszer 324,1 milliárd forintos hiánnyal zárt, ezzel az idei első öt hónapban 1051,5 milliárd forint lett a deficit – közölte hétfőn előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

A koronavírus gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv és a járvány elleni védekezés költségei növelték a pénzforgalmi hiányt.

A központi költségvetés 910 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 154,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 12,8 milliárd forintos többletet értek el.

Az öthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos éves előirányzat 286,4 százaléka,

de az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) májusban másodszor módosított finanszírozási tervében 1890 milliárd forintra emelt pénzforgalmi hiánynak csak 55,6 százalékát éri el.

A központi alrendszer hiánya tavaly májusban 137,4 milliárd forint, idén  176,4 milliárd forint volt.

Az idén május végéig 590 milliárd forintnyi járványügyi eszközbeszerzésről született döntés, és 450 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, védőmaszkok, további védőeszközök, lélegeztetőgépek költségei.

Május végéig 486,7 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, az uniós kiadások ugyanakkor meghaladták a 967,6 milliárd forintot.

A kiemelkedő idei kiadások között a közúthálózat fenntartására és működtetésére fordított 55,8 milliárd forintot, a Falusi útalapból felhasznált 53,0 milliárd forintot, a Modern városok program terhére elköltött 29,1 milliárd forintot emelték ki. Számottevő összeget, 26,3 milliárd forintot tett még ki a közúthálózat felújítása, a Beruházásösztönzési célelőirányzatból felhasznált 24,4 milliárd forint, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására fordított 22,6 milliárd forint is.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklésére elindított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő bértámogatással, adókönnyítésekkel és a beruházások támogatásával is segíti a vállalkozásokat – emlékeztet közleményében a Pénzügyminisztérium.

A kormány minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez, miközben a GDP-arányos idei hiánycél továbbra is 3,8 százalékon tartható – közölte a minisztérium.

Csodás jövőt vizionál a kormány

Száguldó gazdaságot vár a kormány a következő négy évben, mélybe hulló adóssággal és eltűnő államháztartási hiánnyal. Ehhez versenyképességi fordulat kellene, de ennek kiadási oldala nem nagyon látszik. A családvédelmi programtól remélik a növekedés másik támaszát.

Dacolva az összes – független – makrogazdasági előrejelzéssel, a kormány változatlanul magas növekedéssel tervez az Európai Bizottságnak most benyújtott konvergenciaprogramban, vagyis a következő négy évre vonatkozó tervében, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter mutatott be.

De hogyan lesz ekkora?

A főbb adatok a következők a 2019-23-as években:

  • a GDP (százalék): 4,0, 4,0, 4,1, 4,2, 4,0
  • államadósság (a GDP százalékában): 69,2 66,7 62,8 59,3 55,9
  • államháztartás hiánya a GDP százalékában): -1,8 -1,5 -1,2 -0,5 0,0

A legelső problémás pont a növekedés tartósan magas szinten maradása. Nincs olyan komolyan vehető elemzői vélemény, amely osztaná ezt a derűlátást. Általában

már erre az évre is inkább 3,5 százalék körüli a prognózis,

a következő évekre pedig ennél is kisebb rátát várnak. Elsősorban a világban mutatkozó gazdasági lassulás hatásaként, amely alól Magyarország se képes kivonni magát. Másodsorban az uniós támogatások kifutása (2020-tól) járul hozzá a kisebb teljesítményhez.

Voltaképpen a kormány is ezzel számol, a 2020-23 közti években 2,3, 1,5, majd 0,7-0,7 százalékos hozzájárulással kalkulálnak az EU-tól. Összehasonlításul: az elmúlt évek átlagában 3-4 százalék körül járultak hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP) a közösségi pénzutalások, de volt olyan év, amelyben 6 százalékot meghaladó összeg érkezett.

Egyelőre tehát nagyon nem világos, hogy a felvázolt fejlődés növekedési oldala teljesülhet-e. Ha megnézzük a fenti fő számokat, akkor azt látjuk, hogy folyamatosan csökkenő költségvetési hiányt tervez a PM, olyannyira, hogy 2023-ban

már nem is lenne deficitje az éves kiadás-bevételnek.

Mindezzel párhuzamosan az államadósság szintje is radikálisan esne. Nem kis összegekről, mindent egybevetve ezermilliárdokról beszélünk, amelyeket pozíciójavulásként vár a kormány.

Versenyképesség és CSOK

De mitől várja a példátlanul állandó és magas növekedést a kormány? Először is a 2010 óta folyamatosan ígért, de mindeddig elmaradt versenyképességi fordulattól és a családvédelmi programtól. Ennek kiadást növelő hatásait mutatja a táblázat.

Mindezeket szövegszerűen is kifejtik, ebből csak három területet mutatunk be, a talán legakutabbakat. Az oktatásról kifejtik, hogy a következő időszakban a képesség-centrikus oktatásra helyeződik át a hangsúly. Ez olyan tudást feltételez, ami az elméleti összefüggések mellett a gyakorlatban is hasznosítható. A tanulók alkalmazkodóképességét a munkaadói igények erőteljes megjelenése is előmozdítja.

Az egészségügyi átalakítások középpontjába a betegségek megelőzése kell, hogy kerüljön. Ezt a különféle szűrőprogramok mellett az alapellátások fejlesztése, kapuőri szerepének megerősítése szolgálja. Ennek folyományaként a súlyos betegségek korai detektálása és így eredményesebb, egyben költséghatékonyabb gyógyítása válik lehetővé. Amennyiben betegellátásra kerül sor, az egészségügyi kezelések költséghatékonyságát szükséges szem előtt tartani, úgy, mint a rövid időtartamú ellátási formák igénybevételét. A korszerű gyógyításhoz a finanszírozásnak is igazodnia kell – áll szó szerint a programban.

Lényegében itt is évek óta ugyanezt halljuk a kormánytól,

ki-ki összevetheti személyes tapasztalataival, mekkora előrelépés történt.

Ha ránézünk a táblázat soraira, azt láthatjuk, minimális vagy szinte semmilyen pluszkiadással sem számolnak (sőt, az oktatás esetében a GDP-hez viszonyítva még csökkenne is a pluszpénz). Annyival bizonyosan nem, amekkora az ismertetett tervek rendszer-jellegű átalakulásához szükséges lenne. Miközben csak a bérekben évente ezermilliárd körüli többletráfordításra lenne szükség.

A harmadik a munkaerőpiac. Itt a tervezők szerint komoly munkaerő-tartalék áll rendelkezésre. Elsősorban a veszélyeztetett korcsoportok (fiatalkorúak, kismamák, idősebb munkavállalók) esetében tűnik lehetségesnek az előrelépés, de hosszabb távon arra kell felkészülni, hogy a képzettségi szint emelésére helyeződik át a fókusz.

A számok ezzel szemben azt mutatják, hogy valóban jelentős tartalék a közmunkások és más, értékteremtő munkát szintén nem végzők körében található. Csakhogy miközben az ország legfejlettebb vidékein helyenként lényegében eltűnt a szabad munkaerő, a nagy számú hadra fogható tömeg a nyomorban tengődő megyékben van. Itt viszont munka-kínálat nincs.

Ennek megváltoztatásához megint csak elsősorban oktatás-képzés kellene, amire jelenleg nincs pénz a költségvetésben – és a felrajzolt programban se.

Ezeken a területeken akkora a berakandó pénz igénye, amelyet nem hogy nem elszálló, hanem egyenesen eltűnő költségvetési hiány és meredeken csökkenő államadóssággal finanszírozni szinte a lehetetlenséggel határos.

A családvédelmi tervben bevezetett lakásépítési és más programtól is várja a kormány a gazdaság felpörgését, amellett, hogy további béremelkedéssel, ebből pedig a belső fogyasztás intenzivitásával számolnak.

Még egy apróság, ami kétségeket ébreszthet az emberben, a versenyképesebb gazdaság ígéretével szemben. Egy ponton a programban azt írják, hogy a gépberuházások lendületes bővülése meghatározó az elkövetkező időszakot illetően is, ugyanis a magyar gazdaság tartós és nagy léptékű hatékonyságjavulásához szükséges a termelési folyamatok korszerűsítése a legmodernebb technológiai megoldások alkalmazásával párhuzamosan. Ezen belül elengedhetetlen az automatizáció és robotizáció.

Ehhez képest folyamatosan az összeszerelő jellegű gépberuházásoknak adják az óriási összegű támogatásokat, miközben a korszerűbb gazdasági szerkezethez éppenséggel a feldolgozóipar részesedését kellene csökkenteni a szolgáltató ágazat javára. Mindez azt a gyanút erősíti, hogy tényleg nem véletlen volt az úgynevezett rabszolgatörvény: a kormány azzal számol, hogy az országban végrehajtott befektetések nem fogják kiváltani a nettó munkaerő-bevonási többletigényt, amelyet túlmunkákkal kell teljesíteni, nem pedig élenjáró technológiákkal.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!