Kezdőlap Címkék Pénzügy

Címke: pénzügy

Mindenki brókernek menne?

0

Négy év alatt csaknem 13 ezerről szűk 15 ezerre nőtt azok száma, akik pénzügyi közvetítői vizsgát tettek – derül ki az MNB keddi közleményéből. A jegybank már csak elektronikus úton engedi a vizsgát, egyúttal félszáz képzési hely jogosítványát visszavonta.

Szigorította szabályait a Magyar Nemzeti Bank. Ennek nyomán július óta már nem lehet papíralapú vizsgát letennie annak, aki pénzügy, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítő szeretne lenni, kizárólag elektronikus úton van mód erre. Az MNB célja az, hogy jól képzett ügynökök értékesítsék a különféle pénzügyi termékeket.

A felülvizsgálat és szigorítás következtében

52 képzési helyet törölt a jegyzékből, ezek mostantól nem kínálhatnak tanfolyamokat.

A jegybank arról is beszámol, hogy rendkívül nagy és növekvő az érdeklődés a pénzügyi brókeri képzések iránt. Míg 2013-ban még 12 839, majd 2014-ben 13 771 fő tett hatósági vizsgát, két éve 14 597-en, tavaly pedig már 14 915-en szerezték meg az engedélyt pénzügyi közvetítői munkára. Ami nem csoda, mert a KSH adatai szerint a tavalyi éves számok alapján félmillió forintot meghaladó bruttó átlagjövedelem volt elérhető a pénzügyes szakmában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!