Kezdőlap Címkék Paul Manafort

Címke: Paul Manafort

Elnöksége legnehezebb napjait éli Donald Trump

Egyik legbizalmasabb munkatársa, volt ügyvédje eskü alatt vallotta, hogy Trump utasítására követett el bűncselekményt. Volt kampányfőnökét több év börtönre ítélték. A Fehér Ház jogi főtanácsadója együttműködik a vizsgálóbizottsággal. Az elnök továbbra is mindent tagad.

Michael Cohen
Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes

Michael Cohen hosszú éveken át Donald Trump egyik legbizalmasabb emberének számított, személyes ügyvédjeként mindent tudott Trump ügyeiről. Amikor ellene is vizsgálat indult, vádalkut kötött. Most Cohen ügyvédje, Lanny Davis azt mondta: védence a vádalku során eskü alatt vallotta, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány során Donald Trump utasította arra, hogy a választások befolyásolása végett fizessen két olyan nőnek a hallgatásáért, akiknek évekkel korábban viszonya volt az akkor még üzletember Trumppal.

A Twitteren Davis azt írta:

„Ha ezekkel a kifizetésekkel Michael Cohen bűncselekményt követett el, akkor ez miért ne lenne bűncselekmény Donald Trump esetében is?”

Cohen a Stormy Daniels néven ismert Stephanie Clifford pornószínésznőnek 130 ezer dollárt fizetett a hallgatásáért. A másik kifizetés bonyolultabb volt: az ügyvéd megvásárolta egy bulvárlaptól Karen McDougal Playboy-modell történetét Donald Trumppal szintén évekkel korábban folytatott viszonyáról, majd a sztorit elsüllyesztette a fiókban. Ezekről az ügyekről itt írtunk korábban.

Sőt, Davis szerint

Michael Cohen boldogan segítene a Robert Mueller vezette bizottságnak is,

amely a Trump-kampánycsapat és az oroszok közti összejátszásokat vizsgálja. Davis a Twitteren azt is írta: védence kész elmondani az igazat Donald Trumpról.

Az NPR-nek nyilatkozva Lanny Davis arról is beszélt, hogy Cohen „soha nem fogadna el kegyelmet egy embertől, akit korruptnak és veszélyesnek tart”. Az interjúban

többször is bűnözőnek nevezte Donald Trumpot.

Mint mondta: nem arról van szó, hogy Donald Trump fizetett két nőnek, hanem arról, hogy „elhallgattatta ezeket az ügyeket annak érdekében, hogy befolyásolja a választások eredményét”.

Az ügyvéd szerint Michael Cohen tud arról is, hogy Trump előzetesen tudott-e azokról a hackertámadásokról, amelyek aláásták Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt választási esélyeit. Az ügyvéd hozzátette: Michael Cohen arról a találkozóról is mindent tud, amelyre 2016 júniusában került sor a manhattani Trump-toronyban Donald Trump kampányának munkatársai és a Hillary Clintonról kompromittáló információkat ígérő orosz ügyvédnő között.

Donald Trump egy napig hallgatott, aztán szokása szerint a Twitteren szólalt meg az ügyben. Előbb azt írta: „Ha valakinek jó ügyvédre van szüksége, erősen ajánlom, hogy ne Michael Cohen szolgálatait vegye igénybe!”.

Később pedig azt, hogy Cohen történeteket talál, majd szokásos szófordulatával ismét boszorkányüldözésről írt, csupa nagybetűvel.

A hozzá közel álló Fox Newsnak Trump nyilatkozott is, azt állította, hogy csak később szerzett tudomást arról, hogy Cohen 2016 nyarán, vagyis a választási kampány idején fizetett a két nőnek a hallgatásukért cserébe. Szerinte az összeget nem a kampányra rendelkezésre álló pénzből vették el.

Közben viszont Washington Post – a Cohen-vallomás bírósági dokumentumaira hivatkozva – azt közölte: Donald Trump ingatlanfejlesztő cége 420 ezer dollárt fizetett Michael Cohennak,

amiért lebonyolította a két ügyletet. A honoráriumot Trump cége 2017 februárjában, nem sokkal az elnöki beiktatás után kezdte folyósítani, és az összeg magában foglalta a pornószínésznőnek Cohen által 2016 nyarán kifizetett 130 ezer dollárt is. A lap szerint

Donald Trump hazudik az ügyben.

Egy másik, Trumpot érintő ügyben is fejlemény történt: nyolc rendbeli csalásban bűnösnek találta az esküdtszék a volt kampánymenedzserét, Paul Manafortot. 18 vádpont volt ellene, a 10 másikról még nem született döntés.

Eddig öt rendbeli adócsalásban, két rendbeli banki csalásban, továbbá külföldön tartott bankszámlák eltitkolásában mondták ki bűnösnek. Ezért összesen akár 80 év börtönt is kaphatnak, de szakértők szerint legfeljebb 10 évre ítélik majd.

Az viszont biztos, hogy börtönbe kell mennie.

Kampánykörútján Trump megvédte Manafortot, azt mondta róla, hogy jó ember, „dolgozott Ronald Reagannel, dolgozott egy sor más politikussal is az évek során.” Szerinte ez az ügy is boszorkányüldözés, és neki nincs hozzá semmi köze.

Pedig az ügyet a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság tárta fel, amely már azt is vizsgálja, hogy az elnök megpróbálta-e akadályozni az igazságszolgáltatás munkáját.

Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Hetek óta folynak az egyeztetések arról, hogy a bizottság az elnököt is meghallgatná, ügyvédjei viszont attól tartanak, hogy a valósággal sajátos viszonyban lévő Trump ellentmondásba keveredne, miközben eskü alatt vallomást tesz.

Az elnök egy korábbi tanácsadója, Michael Caputo a Politicónak azt mondta: Paul Manafortnak a pere korántsem annyira aggasztó, mint Michael Cohen vallomása, amely szerinte

az eddigi legrosszabb dolog, amivel Donald Trumpnak szembesülnie kell elnökként.

A Politico idézett egy neve elhallgatását kérő, a Fehér Házhoz közeli ügyvédet is, aki szerint Cohen még több kárt okozhat Trumpnak, hiszen rálátása volt az ő üzleti és személyes ügyeire, és olyan információkkal rendelkezhet, mint talán senki más. Cohen muníciót adhat a demokrata párti politikusoknak, akik – ha az őszi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban – megindíthatják az alkotmányos vádeljárási folyamatot, az impeachmentet az elnök elmozdítására.

Az is kiderült, hogy Trump környezete is számol ezzel az eshetőséggel. Erre Rudy Giuliani, az elnök jogászcsapatának jelenlegi vezetője utalt, amikor egy interjúban azt mondta: a félidős választások tétje éppen az, hogy a demokratáknak lehetőségük nyílik-e az impeachment megindítására.

Egy szintén neve elhallgatását kérő volt kormányzati tisztségviselő úgy nyilatkozott a Politicónak, hogy

az elnök szorongatott helyzetében rossz lépéseket is tehet,

tovább rontva helyzetén.

Közben ráadásul a Fehér Ház jogi főtanácsadója, Donald McGahn hónapok óta együttműködik a Mueller-féle vizsgálóbizottsággal, amelynek három alkalommal tárt fel információkat, és összességében mintegy 30 órán át tartottak a meghallgatások. A New York Times szerint McGahn az elnöknek a Mueller-féle vizsgálattal kapcsolatos reakcióiról beszélt, továbbá arról, hogy Donald Trump megpróbálta-e akadályozni az FBI oroszokkal kapcsolatos nyomozásait, illetve megkísérelt-e nyomást gyakorolni Jeff Sessions igazságügyi miniszterre a nyomozás leállítása érdekében.

Eszkortlány kínál információkat Trump és az oroszok kapcsolatáról

0

„Szextréninget” tartott Thaiföldön egy fehérorosz eszkortlány, Anasztaszia Vasukevics, „művésznevén” Nasztja Ribka. Ott viszont őrizetbe vették. Attól fél, hogy börtönbe kerül, ha kiadják az oroszoknak, ezért most azt mondja: ha Amerikába mehet, akkor hajlandó Trump és az oroszok kapcsolatáról beszélni.

Настя Рыбка (@nastya_rybka.ru) által megosztott bejegyzés,

Nasztja Ribkát február 26-án vették őrizetbe Thaiföldön, 9 másik orosz állampolgárral együtt, mert úgynevezett „szextréningeket” szerveztek, de nem volt munkavállalási engedélyük. Bár a fiatal nő Fehéroroszországban született, a CNN-nek a thai hatóságok azt mondták: orosz útlevéllel lépett be az országba.

Настя Рыбка (@nastya_rybka.ru) által megosztott bejegyzés,

Óvadék ellenében kiengedték, de eljárás vár rá. Ezután közétett egy videót, amelyen azt mondja: videókkal és hangfelvételekkel tudja bizonyítani Trump és az oroszok kapcsolatait.

Nasztja Ribkának valóban van kapcsolata a legfelsőbb orosz körökkel.

Erről Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék egyik vezetője (aki az elnökválasztáson nem indulhat) beszélt nemrég.

Настя Рыбка (@nastya_rybka.ru) által megosztott bejegyzés,

A nő hivatásos csábítóként jellemzi magát, az Instagramon pedig 2016 augusztusában posztolt egy olyan videót, amelyen a Putyinhoz nagyon közel álló orosz milliárdos, Oleg Gyeripaszka és a miniszterelnök-helyettes, Szergej Prihogyko társaságában látható. Az Amerikával való kapcsolatokról beszéltek. Navalnij szerint ők tarthatták a kapcsolatot Trump kampánycsapatával, hiszen

Paul Manafort, Trump volt kampányfőnöke korábban valóban dolgozott Gyeripaszkának.

Настя Рыбка (@nastya_rybka.ru) által megosztott bejegyzés,

Ribka egyébként azt állítja: nem az amúgy nem bejelentett szextréning miatt vették őrizetbe, hanem az orosz kormány kérésére. Azt írta:

„Ha visszamegyünk Oroszországba, orosz börtönben fogunk meghalni.”

Szerinte nem lehet véletlen, hogy az orosz Biztonsági Tanács elnöke, a titkosszolgálat, az FSZB volt vezetője, Nyikolaj Patrusev is most érkezett Thaiföldre. Az orosz kormány tagadta a vádakat.

Európai politikusokat fizetett le Trump volt kampányfőnöke

0

Újabb vádpontot fogalmazott meg Robert Mueller Paul Manafort, Donald Trump volt kampányfőnöke ellen: európai politikusokat fizetett le, hogy az akkori ukrán elnök, az oroszbarát Viktor Janukovics mellett lobbizzanak.

A bűnbánó Rick Gates
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

A Robert Mueller vezette bizottság azt vizsgálja, hogy az oroszok mennyire avatkoztak be az amerikai elnökválasztásba. Több ember ellen már vádat emeltek, köztük van Rick Gates, Manafort korábbi helyettese és régi üzlettársa, aki

elismerte bűnösségét, és együttműködik a bizottsággal.

Elmondta, hogy több tízmillió dollárt mostak tisztára, és hazudtak az FBI-nak.

Így derült ki az is, hogy ő és Manafort 2012-ben és 2013-ban offshore-számlákról utalt át több mint kétmillió dollárt európai politikusoknak (az úgynevezett Habsburg-csoportnak), hogy lobbizzanak az akkori oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics mellett.

Janukovics nem sokkal később abba bukott bele, hogy nem írta alá az Európai Unióval a társulási szerződést 2013 végén, hanem végleg el akarta kötelezni Ukrajnát Oroszország mellett. Emiatt tömegtüntetések kezdődtek, főleg a kijevi Majdan téren, ahol a rendőrök mesterlövészei a tüntetők közé lőttek. Ezután a tüntetések még nagyobbak lettek, Janukovics elmenekült Kijevből, a parlament pedig megfosztotta hatalmától. A volt elnök Oroszországba menekült, a villáiról készült, hatalmas luxusról árulkodó képek pedig bejárták a világot: többek között arany vécékeféje és saját állatkertje volt. Bukása után annektálta Oroszország a Krím-félszigetet, és kezdődött a kelet-ukrajnai háború.

Készült egy feljegyzés is 2012 júniusában, amelyben Manafort rendkívül fontosnak nevezte a csoport tevékenységét, „rendkívül befolyásos politikusok” csoportjaként emlegette őket. A vádirat szerint

egy volt európai kancellár vezette őket.

A Deutsche Welle szerint ő a volt osztrák szociáldemokrata kancellár, Alfred Gusenbauer volt.

Manafort két washingtoni lobbicéget is felkért, hogy javítsák az Ukrajnáról, vagyis leginkább Janukovicsról alkotott képet. Az egyik vezetője Tony Podesta volt, Hillary Clinton volt kampányfőnökének a testvére.

Alfred Gusenbauer
Fotó: MTI/EPA/Andreas Pessenlehner

Gusenbauer részt is vett egy találkozón 2013-ban, amelyen az amerikai képviselőház külügyi bizottságának akkori vezetője, Ed Royce mellett két republikánus képviselő, valamint mások mellett a lobbicégek munkatársai is részt vettek. Utóbbiak közül az egyik Romano Prodi volt olasz kormányfőt is elkísérte amerikai képviselőkkel tartott találkozóira.

Gusenbauer jelenleg egy berlini elemzőintézet tagja, amelynek alapítója, Vlagyimir Jakunyin, az orosz vasúttársaság volt vezetője, rákerült a Krím elcsatolása miatt szankciókkal sújtott oroszok listájára. Jakunyint az amerikaiak Vlagyimir Putyin bizalmasának tartják.

Nem ő amúgy az egyetlen volt kancellár, aki szoros kapcsolatban van az oroszokkal: Gerhard Schröder például tagja a Rosznyeft igazgatótanácsának. Oroszbarát politikusok Európában ugyanakkor a szélsőjobboldalon is gyakran találhatók: ilyen a francia Marine Le Pen és az olasz Északi Ligát vezető Matteo Salvini is.

Paul Manafort mindent tagad
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Manafort tagadta a vádakat. A New York Times szerint ugyanakkor Gates-szel közös cégük sok, az orosz kormánnyal jó viszonyban lévő emberrel kapcsolatban állt. Például a leggazdagabb oroszok közé tartozó Oleg Gyeripaszkával, aki Putyin közeli szövetségesének számít, akit a Washington Post szerint Manafort személyesen is tájékoztatott arról, hogy haladnak az elnökválasztási kampánnyal.

Mueller vizsgálata közben már arról is szól, hogy Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatás működését. Ezzel kapcsolatban már volt tanácsadóját, Steve Bannont is meghallgatták.

Bajba kerülhet Donald Trump?

0

Már három volt munkatársa ellen emeltek vádat. Az igazi problémát nem is a volt kampányfőnöke, Paul Manafort elleni eljárás jelentheti, hanem az, hogy volt külpolitikai tanácsadója, George Papadopoulos vallani kezdett arról, hogy az orosz kormányhoz közel álló emberekkel volt kapcsolatban.

Robert Mueller különleges ügyész pont azt vizsgálja, hogy az oroszok hogyan avatkoztak be a tavalyi amerikai elnökválasztásba.

Paul Manafort a vádemelés után
Fotó: MTI/EPA/Tasos Katopodis

Trump volt kampányfőnöke, Paul Manafort és egy munkatársa ellen is vádat emeltek, és Trump fiát is meghallgatta már a vizsgálóbizottság, ugyanis Manaforttal és Trump vejével, Jared Kushnerrel együtt találkozott a kampány alatt egy orosz ügyvéddel, aki Hillary Clintonról ígért információkat.

Trump a Twitteren ugyan azt írta, hogy a Manafort elleni vádak jelentéktelenek és minden korábban történt, de neki

a legnagyobb gondot a Papadopoulos elleni eljárás jelentheti.

Ő ugyan nem tartozott a kampánystáb legfontosabb tagjai közé, de kiderült, hogy nem csak, hogy bűnösnek vallotta magát, de még júliusban letartóztatták a washingtoni repülőtéren, és azóta együttműködik az FBI-jal. A CNN által megszerzett dokumentumok szerint például elismerte, hogy azután lett „érdekes” az oroszok számára, hogy szerepet vállalt Trump kampányában – erről hazudott korábban.

Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A papírokból a New York Times szerint egyértelműen kiderül, hogy

Trump kampánycsapatának tisztában kellett lennie azzal, hogy az oroszok segíteni akarnak neki.

Papadopoulos egy, Professzornak nevezett emberrel állt kapcsolatban, akivel 2016 áprilisában egy londoni szállodában találkozott is, és aki lejárató információkat ígért Hillary Clintonról. A Professzor másoknak is bemutatta a tanácsadót, akik szintén az orosz kormánnyal álltak kapcsolatban. Egyikükről azt állította, hogy Putyin rokona.

Az oroszok azt is el akarták érni, hogy Trump még a kampány alatt látogasson el Oroszországba.

A New York Times-nak egy korábbi vizsgálóbizottság független tanácsadója azt mondta: ezek nagyon komoly fejlemények. Eleve a Nixon bukásához vezető Watergate-ügy óta Manafort az első volt elnöki kampányfőnök, akit vád alá helyeznek. Papadopoulos pedig bizonyítja is, hogy a kampánystáb valóban összejátszott az oroszokkal.

A Politico információi szerint Donald Trump egyre izgatottabb, egyre több ember kérdezget arról, hogyan kellene reagálnia a hírekre. A lap szerint

a Fehér Házban már készülnek a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, Michael Flynn elleni vádemelésre is.

A The Hill szerint még az is elképzelhető, hogy a fokozatos vádemelésekkel Mueller már a Trump elleni eljárást készíti elő.

Trump fiát is meghallgatja az orosz beavatkozást vizsgáló bizottság

0

Az elnök idősebb fiát, ifjabb Donald Trumpot tanúként idézte be a szenátus igazságügyi bizottsága, amely Trump kampánystábjának orosz kapcsolatait vizsgálja.

Azt egyelőre nem közölték, hogy mikor hallgatják meg az elnök fiát, de valószínűleg néhány héten belül. A CNN szerint a bizottság megállapodott vele, hogy zárt ajtók mögött hallgatják meg.

Néhány hete derült ki, hogy

az ifjabbik Donald Trump a kampány alatt találkozott egy, a Kremlhez közel álló orosz ügyvédnővel,

Trump veje, Jared Kushner, és akkori kampányfőnöke, Paul Manafort társaságában. Először ellentmondóan nyilatkoztak erről a találkozóról, majd elismerték, és azt mondták, az ügyvéd Hillary Clintonról ígért terhelő információkat.

Kushnert és Manafortot már meghallgatta a szenátus hírszerzési bizottsága, zárt ajtók mögött.

Fotó: MTI/EPA pool/Mark Wilson

Nem csak a szenátus vizsgálja, hogy mennyire avatkoztak be az oroszok a tavalyi elnökválasztásba, és hogy Trump kampánycsapata mennyire játszott össze velük. Robert Mueller különleges ügyész is vizsgálatot folytat. Ő, ahogy korábban is írtuk, már vádesküdtszéket is létrehozott, ami a vádemelés felé vezető egyik lépés.

Mueller csapata, szintén a CNN szerint,

Paul Manafortnak és szóvivőjének már büntetés terhe melletti idézést

is kézbesített. Manafort ellen adó- és más pénzügyi bűncselekmények miatt is eljárás folyik.

Házkutatást tartott az FBI Trump volt kampányfőnökénél

0

Paul Manafortnál volt a házkutatás, a választásokba való orosz beavatkozással kapcsolatban, több dokumentumot elvittek.

Paul Manafort
Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Július 26-án volt a házkutatás, de csak most került nyilvánosságra, miután a Washington Post megírta.

A házkutatást, amelyről nem szóltak előre Manafortnak, Robert Mueller különleges ügyész rendelte el, aki

a tavalyi amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgálja,

ami miatt már Trump is egyre nagyobb bajban van.

Donald Trump
Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

Manafort virginiai házánál kora reggel jelentek meg az FBI-ügynökök, akik több dokumentumot elvittek.

Manafort volt Trump első kampánymenedzsere, de tavaly nyáron le kellett mondania, orosz és ukrán kapcsolatai miatt. Ezeket és Manafort üzleti ügyeit több kongresszusi bizottság vizsgálja, Mueller vizsgálata mellett.

Manafort a kongresszusi meghallgatásokon nem akart részt venni, de megegyezett a vizsgálóbizottságokkal, hogy együttműködik velük. A szenátus igazságügyi bizottságának és hírszerzési bizottságának adott már át dokumentumokat, többek között olyat, amely arról az orosz ügyvédnővel folytatott találkozóról szólt, amelyen Trump fia és veje is részt vett.

Ugyanakkor a házkutatási parancs szerint

„van ok azt hinni”, hogy Manafort nem ad át minden dokumentumot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!